GESZTI+ 6. epizód: FORMÁLHATJUK-E A SZEMÉLYISÉGÜNKET? vendégek: Sterczer Hilda, Buda László

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 1 мар 2023
  • A Geszti+ hatodik adásában a fő kérdés így hangzik: formálhatjuk-e személyiségünket vagy ezt leginkább életünk nagy krízisei és traumái teszik meg helyettünk? A mostani adás első részében Friderikusz és Geszti maguk is számba veszik, hányszor változott meg személyiségük eddigi életük során.
    A podcast első vendége Sterczer Hilda, hegymászó arról beszél, hogy miért a veszélyes hegymászás lett az ő komfortzónája és miként ment szembe akár az orvosok
    jövendöléseivel is, hogy megtalálja önbecsülésének terepét. De további kérdések is felmerülnek a beszélgetésben, például az, hogyan dolgozta fel saját személyes ambícióinak és az anyai szerepnek a konfliktusát, mennyire alakította át személyiségét Erőss Zsolttal közös élete, majd első férje tragikus halála, és hogyan kerülte el, hogy a gyász váljon identitásává.
    A podcast második részében Buda László, pszichiáter társaságában evezünk ismeretlen vizekre. A pszichoterapeuta szerint az, aki magabiztosan állítja, hogy tudja, ő kicsoda, gyanús. De vajon miért? Mi az két fázis, amelyben személyiségünk felépül, hogy aztán lebonthassuk és igazán megérthessük saját karakterünket? Miért érdemes időt adni magunknak, hogy beszélgessünk a testünkkel, illetve jelenbeli és időskori önmagunkkal? Miféle bölcsesség vezethet a természetes önszeretethez?
    #aszabadsagbennunklakik #gesztipeter #pozitivitas #Friderikusz Podcast #grundproductions
    Geszti Péter inspirációs előadásaival kapcsolatos érdeklődés, booking:
    hello@mivagyunkagrund.hu
    Facebook: / gesztipeter
    Instagram: / geszti.official
    Hogyan támogathatja a munkánkat?
    Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat:
    / friderikuszpodcast
    Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok:
    Név: TV Pictures
    Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
    Közlemény: Podcast-támogatás
    Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
    HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
    BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
    Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
    Kövessenek, kövessetek itt is:
    RUclips: / friderikuszpodcast
    Facebook: / friderikuszpodcast
    Instagram: / friderikuszpodcast
    Anchor: anchor.fm/friderikuszpodcast
    Spotify: spoti.fi/3blRo2g
    Google Podcasts: bit.ly/3fc7A7t
    Apple Podcasts: apple.co/3hm2vfi

Комментарии • 211

  • @ildikojocsak1333
    @ildikojocsak1333 Год назад +201

    Uraim! Önök többet tesznek az emberek lelki egészségéért, mint az egész orvostársadalom és WHO együttvéve! Jobbà teszik a világot azáltal, hogy segítenek az embereknek önmaguk megértésèben. Köszönjük!

  • @magyarzsofia767
    @magyarzsofia767 Год назад +247

    A beszélgetést hallgatva eszembe jutott Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség című versének utolsó bekezdése.
    Gyönyörű az egész mű, de a vége különösen megindító:
    "... Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
    s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
    de pattanó szivem feszitve húrnak,
    dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
    annak, kiről nem tudja senki, hol van,
    annak, kit nem lelek se most, se holtan.
    Bizony, ma már, hogy izmaim lazúlnak,
    úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
    hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
    mégis csak egy nagy, ismeretlen úrnak
    vendége voltam."
    Köszönet az értékes műsorért!

    • @patakyeva
      @patakyeva Год назад +14

      Milyen igazad van, és nagyon örülök, hogy feltetted ide ezt a részletet! Amúgy ezek a beszélgetések - hasonlóan a Fridi podcastokhoz - rengeteget adnak a nézőknek. Mindig is nagyon kedveltem Geszti Pétert, de mostanában látom, hogy mennyire jól látja a világot, de legfőképpen milyen jól kezeli a különböző élethelyzeteket, és bevállalja azt is, hogy amin nem tud változtatni, azt elengedi és más megoldást keres. Hiába, a kreativitása mindig is lenyűgözött!!

    • @Jalraxe
      @Jalraxe 4 месяца назад +1

      De jól esett ezt az idézetet ismét olvasni!

  • @weinergy
    @weinergy Год назад +50

    Friderikusz nagyvonalúsága,hogy teret enged Gesztinek, Geszti zsenialitása mindenben,amihez nyúl egészen elragadó! Csodálatos vendégek, szuper szakértők! Ebben a TV-t nézhetetlen világban csoda és fény a sötét alagútban. Köszönet a sorozatért! Ha Salamon király gyűrűjének története belénk vésődik könnyebb a túlélés! Csak hát várni kell........

  • @qwentyfly
    @qwentyfly Год назад +159

    Buda Lászlót hallgatni, felér egy relaxációval.💗

    • @citrozsu
      @citrozsu Год назад +4

      Az ultrarövid terápiáján magam is átéltem a csodát!!! Végső elkeseredésembe próbáltam ki ezt a módszert...

    • @zsofiarosta5018
      @zsofiarosta5018 Год назад +1

      A jó személyiség!!

  • @agnesszokocs6682
    @agnesszokocs6682 Год назад +229

    Nemcsak a meghívott vendégek, de Geszti Péter is szuper jó volt! Annyira intelligensen irányítja a beszélgetést! Nagyon élvezetes volt ez az adás is!

    • @mosolygok
      @mosolygok Год назад +8

      Mint mindig!

    • @pinmiklos
      @pinmiklos Год назад +9

      Lubickol.
      Amikor egy tehetseges embernek megadatik hogy azt csinalhassa amit szeret. Elmeny.

  • @MsMassage79
    @MsMassage79 Год назад +141

    Kedves Sándor és Péter!
    Hihetetlen, hogy mennyire feltöltőek, inspiratívak ezek a beszélgetések.❤️
    Imádom azt a fajta gondolkodást, hozzáállást, amit a beszélgetésekben a meghívott vendégek és Ti is mutattok ❤️
    És mindemellett az egész tele van lélekkel ❤️
    Ne hagyjátok abba❤️

  • @mariabencsik9832
    @mariabencsik9832 Год назад +133

    Wow! De jó, hogy Friderikusz és Geszti közös munkába fogott! 😇 s az eddig meghívott vendégektől is nagyon sok élettapasztalatot kaptunk!

  • @ildikomariapolcznecsernus3674
    @ildikomariapolcznecsernus3674 Год назад +11

    Fantasztikus, ahogy Sándor a háttérbe tudott húzódni, S teret engedett Geszti Péternek. Hatalmas tehetség mindkettő, S óriási az összes podcast. Fantasztikus párosítás, fantasztikus vendégek. Sándor nem sokat beszél, de érezni végig a jelenlétét. Mindkettő személyiség most ért abba a fázisba, hogy együtt alkossanak nagyot! Ez egy tv.csatornán talán sohasem valósulhatott volna meg.
    Köszönöm 😊

  • @tornyizsuzsi
    @tornyizsuzsi Год назад +43

    Remélem nem ér veget 10 rész után ez a sorozat, és bízom benne, hogy Buda Doktort (is) újra meghivják!

  • @hajnalkarakaczki5104
    @hajnalkarakaczki5104 Год назад +81

    Buda László micsoda tanítást adott! Sterczer Hilda is nagyon szimpatikus volt.

    • @hannaovari2030
      @hannaovari2030 Год назад +4

      Köszönöm ezt a beszélgetést is, nagyon mély és tanulságos volt! Örülök, hogy végre nyilvánvalóvá válhat így sokunknak, h az önmagunk megismerése a kulcs a szabadságunkhoz, amiben másoknak is utat lehet nyitni. A Bibliában Isten Igéje ezért dolgozik, h akinek van füle a hallásra, az hallja meg! Hiszen kéznél lennénk, csak eltávolodva legtöbbször nem értjük az egészet. Meg kell állni, várni, aztán vissza kell fordulni ahhoz, aki a legnagyobb szakértője az embernek, aki megalkotott! Salamon is Tőle kért a kormányzáshoz bölcsességet, és minden leírt Ige a Bibliában Ő rá mutat, Őt ajánlja nekünk, az Alkotónkat! Az elköltözéshez mindannyiunknak kikerülhetetlen a születés is, a közte lévő időt viszont mi töltjük fel, de az elkövetkezendő idő szempontjából nem mindegy, hogy mivel. A
      készülés milyensége teszi teljessé, lazán kiegyensúlyozottá a jelent. Érdemes ezt megfontolni. Az idő itt fogy, ott viszont idő már nem lesz. Örökkévalóság jön, de nem mindegy, hogy hol. A jelen attól lesz igazán tartalmas, értelmes és jó, ahogy megértem, hogy Ki alkotott, Ő mi szerint rakott össze, hogyan kell azzal élnem, mit teszek hozzá, vagy az ellen erőnek engedve működöm! Ott, az ágyon majd, ne kelljen sajnálni, hogy valóban, éltem ugyan, de nem értek belőle semmit. Kérjük Őt, és megmutat mindent nemes egyszerüséggel, ahogy Jézusban láthatóvá lett. Kérjük Őt, segítsen! Ezért köszönöm az beszélgetést Buda Lászlóval! További sikereket kívánok mindannyiunk hasznára!

    • @hannaovari2030
      @hannaovari2030 Год назад +2

      Ui. Buda László nagyon, nagyon értelmes egyszerüséggel beszél mindezekről, odaszántan segíti a pácienseit és köszönöm, hogy hallhattam. Hogy magára engedi a problémákat, hogy átéli... Örülök, hogy eddig ki tudott jönni belőlük, de ezt nem ajánlanám továbbra is. Benne lehet rekedni, hiszen olyan erők ezek, amik fogságba visznek. Beteggé lehet lenni. Jézus harcolt ezek az erők ellen, le győzte és az Ő győzelmébe vetett hit által élhetünk az erejével. Ez valóság. Nekünk már nem szükséges senki terhét átélni. Sőt a magunkét sem kell cipelni, hiszen ezért jött el a szabadító, Jézus. Ő odaszegezte a keresztfára mindannyiunk bűnét terhét, elvetettséget, fájdalmakat betegségeket (a rákot is), Őt, ha Urunknak, Istenünk nyilvánítjuk (az örökkévalóságra készülés), akkor Ő neki kell átadni mindezeket egy egész életen át, hogy kicserélje jóra és én azt vegyem is át. Veszélyes beleállni más bajába, hiszen nem vagyunk Isten! Emberek lehetünk "csak", mint amilyen a segítségre szorult. Ez alól a kategória alól nincs hová állni, ha pedig mégis, az bizony veszélyes. Hiszen még magunkat is tanulnunk kell, ehhez képest mik ezek az erők (Isten beszél a Bibliában nekünk róluk)!? A kapott bölcsességgel mindannyiunknak segített még így is, videón keresztül. Remélhetem, hogy jószándékomat szívesen veszi mindenki. Nagyon hálásan köszönöm mégegyszer a videón elhangzottakat! Várom a továbbiakat is! Sok sikert!

    • @sandorszarka5605
      @sandorszarka5605 Год назад +1

      Igen erre van szüksége a Magyar tàrsadalomra beszélgetni, beszéltetni, gondolatokat megosztani mert nagyon építő jelleggel bírnak.

    • @attilamereg
      @attilamereg Год назад

      Másik Podcast Sterczer Hildával ruclips.net/user/live0Dp-2Z3-Mcg

  • @andreadimak337
    @andreadimak337 Год назад +16

    "Nem a haláltól félek, hanem a méltatlan időskortól" - elég sok mindent summáz ez az egy gondolat. Remek interjú volt, gratulálok hozzá!

  • @Tuhamade
    @Tuhamade Год назад +22

    dr. Buda Lászlóval beszélgetni mindig csoda. Izgalmas volt a kontraszt is a másik két résztvevő kíváncsi, nyitott, gyakorlatias nézőpontja és Buda László szeretetteljes, elfogadó, szívből adni akaró, bölcs nézőpontja között. Nagyon élveztem a beszélgetést, köszönöm minden résztvevőnek. :)

  • @petruska-vasvaryklaudia4508
    @petruska-vasvaryklaudia4508 Год назад +25

    Ez egy csúcspontja ennek a műsornak. Külön köszönet érte Buda Lászlónak.

  •  Год назад +4

    Dr. Buda Lászlót hallgatni elképesztően felemelő a tudatos, és a tudatos gondolkodásra törekvőknek! éhezőknek..🙏😇😊

  • @mariaboros4261
    @mariaboros4261 Год назад +53

    Fantasztikus tanítások az életről! Köszönet a beszélgetőtársaknak. Annyi gondolat kavarog a fejemben, ami feldolgozásra vár...most, így 60-70 között...mit tudhat az ember még beépíteni, miben tud még fejlődni? Csodás este volt.

  • @juditjamnik7373
    @juditjamnik7373 Год назад +17

    Buda László! Köszönöm 🙏

  • @kriszzinaszucs4978
    @kriszzinaszucs4978 Год назад +16

    Egy mély beszèlgetés. Olyan emberi! Nagyon jók vagytok Friderikusz ès Geszti. Ez az igazi. Köszönöm, hogy vagytok és mertek emberek lenni.

  • @andreapeter5967
    @andreapeter5967 Год назад +2

    Isteni volt! Különösen a Buda úr!

  • @veronikamezes665
    @veronikamezes665 Год назад +14

    A kérdéshez: kik vagyunk? egy megjegyzés: az énképünk( személyiségünk) és az önvalónk ( ÖnMAGunk) nem ugyanaz. A kettő közötti távolság: szenvedésünk mértéke. Köszönöm a beszélgetéseket.

  • @katalineisenberg
    @katalineisenberg Год назад +10

    Férjemmel kint voltunk a kutyával gyalogolni, elmentünk egy szép ház előtt és épp kint volt egy fiatal pár a kisbabával fényképeket készítettek, és megrázó euréka pillanat volt, hogy hirtelen átfutott az agyamon hogy most hozták haza az újszülött babát és én magam már átmentem minden eseményen amit az élet felkínálhat (nagymamaságot is beleértve) … a halál a következő esemény. Keleti Éva is átélt hasonlót itt láttam youtube-n, hogy a körúton a villamosokról futott át rajta hasonló gondolat. Tényleg a születés és a halál … nagyon jó beszélgetés volt.

  • @monikahajnal4867
    @monikahajnal4867 Год назад +38

    Aztakutyafülemindenit! Mint a szivacs úgy szívtam magamba a tudást! Hihetetlen! Azzal hogy hagyom a sorsom alakulását és figyelek, ilyen és hasonló beszélgetések szinte elém rakja a sors. Nagyon hálás vagyok, köszönöm! Gratulálok a résztvevőknek🥰

  • @Boxi8201
    @Boxi8201 Год назад +11

    A műsorokat hallgatva úgymond versélménye lesz az embernek. Bennem is bennem vannak hasonló érzések, de megfogalmazni, ráébredni és azt a homályos tükröt újra letisztítani ez a nagyszerű műsorsorozat nagyban segíti. Köszönöm!

  • @klarakulcsar7666
    @klarakulcsar7666 Год назад +4

    Remek a Geszti féle beszélgető
    műsor Buda László fantasztikus volt. Fehérváron is műsora. Akkor kezeltek a rákot. Tőle hallottam “beszélgessen önmagammal. Helyezzem kívülre a beteg szervet. Igaza volt. Ennek már 11 éve. Köszönöm!

  • @katibajak5502
    @katibajak5502 Год назад +18

    A legjobb műsor, amit az utóbbi időben hallottam! Gratulálok és köszönöm az élményt.

  • @23Kacci
    @23Kacci Год назад +4

    Buda László nekem megmentette a lelkemet. 3* voltam nála különböző években, más -más problémával. Fantasztikus szakember,ember🙏

  • @Gajdacsi61
    @Gajdacsi61 Год назад +20

    Különösen élveztem az irodalmi idézeteket: Kosztolányi, Salamon, vagy a Teljesség felé-ből. Popper Péter előadásait is az idézetek tették különösen élvezetessé. Hiánycikk manapság!

  • @koronicsmargit9610
    @koronicsmargit9610 Год назад +7

    Nagyon tetszett ez az adás is, mindkét beszélgetés nagyon tanulságos volt, tele életbölcsességekkel, megoldóképletekkel, nyitogatásokkal, életvezetési tanácsokkal. Buda László megnyilvánulásait egyébként is nagyon szeretem. Tudtam miről beszél, mikor azt firtatta, hogy kik is vagyunk valójában.
    Egy példa. Kisebbik fiam anno 8-9 évesen (még élénken látta a másik síkot), mikor a vidámparkban felültünk egy rakétára, ami az Univerzumba kalauzolt el. Élethű volt ahogy a galaxisba vitt a szimuláció. Mikor leszálltunk, gyermekem könnyezett, s látható volt, hogy érzelmileg nagyon megérintette az élmény. Rákérdeztem, hogy mi zajlik benne...?! Nem tudott megszólalni, ezért próbáltam én. HONVÁGYAD VOLT? Nagy bólintás volt a válasz és jobban potyogtak a könnyei. Megöleltem, s megkönnyeztem, mert felsejlett bennem, hogy a VALÓDI OTTHONOM UTÁN én is nagyon vágyódom. De ki vágyódott bennünk erre?
    Olyan jó, hogy a feledés fátyla alá a gyerekek által beszüremlenek ilyen emlékeztetők, s pont arra világítanak rá, hogy kik is vagyunk valójában.
    Köszönöm szépen ezt az emlékeztetőt is!!!

  • @viragzita
    @viragzita Год назад +12

    A kedvenc musorom lett ez a sorozat. Halasan koszonom ezeket a beszelgeteseket. 🙏☀️

  • @martamatyovszky6675
    @martamatyovszky6675 Год назад +6

    A meghívottak műveltek, elevenek, spéci élettapasztalattal, a műsorgazdák rezonábilisak, személyesek, de nem tengenek túl, igyekszenek megérteni amit a meghívottak közvetítenek- hát, "csak" ennyi kell ahhoz, hogy a hallgató is élettelivé válva hallgathassa őket! Gratulálok! (Nem találom az adakozás módját.) (Megoldottam.)

  • @tamasbaranyi4869
    @tamasbaranyi4869 Год назад +9

    Ebben az adásban, igazán elgondolkodtató és nagyon szerethető volt mind a 4 résztvevő. Geszti Péter, számomra ebben a részben volt a legprofibb (leginkább legény a gáton), mind a Műsorvezetés, mind az Emberség tekintetében.
    Az adás második felében finoman érzékelhető feszültség, nagyon jót tett a beszélgetésnek.
    Köszönöm!

  • @krisztinakaraszi-ms6wi
    @krisztinakaraszi-ms6wi Год назад +15

    Mindkét meghívott vendég sok-sok támpontot ,segítséget adott a hétköznapok megoldandó feladataira.Buda Lászlóval eddig a könyvein keresztül találkoztam.Öröm volt élőben is hallgatni.Sokat kaptam ma is.Köszönöm .🙂

  • @pusztaikriszti
    @pusztaikriszti Год назад +5

    Köszönöm szépen. Érdemes újra visszanézni, hogy leülepedjenek a hallottak.

  • @szilviahideg6953
    @szilviahideg6953 Год назад +23

    Ismét egy nagyon értékes beszélgetés volt! Sokat elviszek magammal! Nagyon köszönöm!

  • @evadr.szekely3019
    @evadr.szekely3019 Год назад +12

    A halálunk előtti idő azt mutatja meg kristálytisztán,hogy mit tettünk jól és mit mulasztottunk el- helyrehozhatatlanul.
    Előtte hiába gondolkodunk raja.Ezért van az,hogy valami nagy életveszélyből megmenekülés után ,rögtön tisztábban látja az embet az életét és nem csak tükör által,homályosan.

  •  Год назад +3

    Üdv! A bevonzásról azt gondolom, és hiszem, hogy csak azt tudjuk bevonzani, ami egyébként is benne van a sorsunkban. Ami még van írva a jövőnkben! Ezen kívül az történhet még, hogy valaki ,,belelát" a jövőbe, és azért beszél róla, azért gondol rá, mert látta már. Tehát nem bevonzza, hanem megtörténik amit látott-érzett előre!
    Nagyon lélekemelők😇 ezek a beszélgetések, köszönöm 🙏😊

  • @hajnalkakarolyi6261
    @hajnalkakarolyi6261 Год назад +1

    De jó Buda Lászlót hallgatni. Azt hiszem, hogy mégegyszer meghallgatom ezt a műsort.

  • @BlackSwan661
    @BlackSwan661 Год назад +9

    Könnyek ès mosoly - váltottàk egymàst a beszèlgetèsek alatt. Köszönöm, nagyon hasznos volt, újra meg fogom hallgatni. 🙂

  • @timeamuszta1830
    @timeamuszta1830 Год назад +2

    Nagyon szeretem Pétert illetve Sándort több ilyen ember kellene Magyarországon. Intelligens - okos emberek!

  • @evavargova9116
    @evavargova9116 Год назад +5

    Nagyon jó a műsor, gratulálok Friderikusz Sándornak és Geszti Pèternek !

  • @awake964
    @awake964 Год назад +3

    Ilyenkor vagyok igazán hálás az internetért. Bár kb 15 éve nem nézek tv-t, de gondolom ma sem lenne helye ilyen tartalmas, lélekemelő, tanulságos műsoroknak. Fridi és Geszti Peti beszélgetései sokat adnak a nézőknek (hallgatóknak). Jó lenne, ha egyre több embernek lenne füle, hogy hallja, szeme, hogy lássa...Kívánom, hogy sok sok ilyet kapjunk még. Köszönet érte!

  • @enikofritz8347
    @enikofritz8347 Год назад +22

    Értékes gondolatok, szereplők 🙂👏!
    Egyediek és megismételhetetlenek vagyunk mind itt e földi létben...
    Vajon hogyan tudjuk ez egészségesen kialakítani, megélni, s működtetni életünkben?! Ehhez adott támpontokat a mai adás...
    Fontos ehhez a hit, az önbecsülés, az önszeretet, az önelfogadás!

  • @heddakonyary7633
    @heddakonyary7633 Год назад +2

    Sterczer Hilda és Buda László is esszenciális tudást adnak át! Egy újabb fantasztikus adás! Kedves Sándor és Péter, köszönjük, és ne hagyják abba! 🙏🏼👍🏼💯 Elgondolkodtatóak, építőek, élvezetesek és lendületesek ezek az adások! Korszakos mindegyik! Nagy szükség van rájuk! Minél nagyobb körben teríteni kell őket! … Én ezúttal is megtettem a saját kis platformomon! 👍🏼

  • @danielbiro9747
    @danielbiro9747 Год назад +1

    Szülővé válás igazán gyorsan és mélyen tudja formálni személyiségünket :)

  • @kataperje3102
    @kataperje3102 Год назад +8

    Nagyszeru musor...mint mindig.Kedves Hilda:nekem is babakocsi volt a jelem az oviban😀 Sose lattam azota sehol senkinel.Üdv Kata Debrecenbol

  • @erikakov58
    @erikakov58 Год назад +2

    Nagyon egyetértek a Hildával, nagyon izgultam érte a Zsolt halála után. A film már bizonyságot adott, hogy jó úton jár, de igazán most nyugodtam meg. Tisztelem Őt az "erőssége" miatt. Sikeres életet kívánok Neki és családjának. Köszönet Buda Lászlónak a higgadt, rendkívül intelligens probléma megoldási javaslataiért. Geszti Pétert a végén még megkedvelem. Padig nem volt ez mindig így a sokszor hadaró, kifejthetetlen beszéd stílusa miatt. Bravó Geszti Péter @ Friderikusz Sándor

  • @krisztinaruborics6377
    @krisztinaruborics6377 Год назад +4

    lezuhantam ...aztán felemelkedtem!köszönöm!

  • @martinaplo
    @martinaplo Год назад +12

    Elképesztően jó volt ez a beszélgetés, csak gratulálni tudok minden résztvevőnek! Legyen még sok hasonló ❤

  • @IvadyLevente
    @IvadyLevente Год назад +2

    Ez volt eddig a Geszti + indulása óta a legmélyebb műsor!!!❤ Buda László-rajongó lettem. És annyira jó, hogy két ilyen tapasztalt és profi médiás nagyöreg kérdez és sztorizik!!! Zseniális, köszöntem!!!

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  Год назад +2

      Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast és a Geszti+ stábja

  • @dpancsi
    @dpancsi Год назад +15

    Nagyon cuki csaj a Hilda 😊 ritka őszinte 🙏🏻 és László is szenzációs volt 👏🏻

  • @katalindeaknemeszaros3656
    @katalindeaknemeszaros3656 Год назад +15

    Elgondolkodtató, szuper beszélgetés volt, köszönöm ezt az estét.

  • @mizsu77
    @mizsu77 5 месяцев назад

    Kétszer hallgattam végig dr. Buda László gondolatait, annyira mélyen megérintett!😊 ez volt az eddigi műsorok közül a legmeghatározóbb számomra!

  • @martagaraczi2803
    @martagaraczi2803 Год назад +1

    Nagyon , nagy tisztelet Hildának. Igazi példakép. ❤ okos, szép és tele van melegséggel.

  • @csiziandras
    @csiziandras Год назад +3

    Végre egy normális, emberi szakértő: Buda Lászlót öröm volt hallani.
    És nem csak azért, mert jórészt ugyanúgy beszélt, mint én 😉

  • @andreapap561
    @andreapap561 Месяц назад

    Fantasztikus beszélgetések!🙂 Ez most kimondottan nehezebb témakört ölelt át Buda László válaszait illetően. Nagyon érdekes, átgondolandó és mindenképp fejlesztő. Köszönet érte és a többi potcast-ért, mind remek. Gratulálok! 👌👏

  • @evaguba4571
    @evaguba4571 Год назад

    Szívből köszönöm!

  • @ezsebetszafian
    @ezsebetszafian Год назад +11

    Ismét egy remek beszélgetés. Minden percét élvezettel hallgattam.

  • @orscha6126
    @orscha6126 Год назад

    ez egy annyira jo resz !!! nagyon koszonom. Hilda mondata, hogy akkor oldottad meg a helyzetet jol, ,mentel at a gyaszidoszakon, ha ujra tudsz indulni, ujat teremteni, nem beleragadni, de megis tudva , hogy az is hozzank tartozik.

  • @mariannabenedek
    @mariannabenedek Год назад +7

    Fantasztikusan jó műsort kaptam ismét!! Hálás köszönet érte!

  • @editvajda9329
    @editvajda9329 Год назад +7

    Zseniális volt!!! Mindkét vendég sokat adott. Köszönöm.

  • @csabameszaros996
    @csabameszaros996 Год назад +1

    nagyszerű volt, Geszti nagyon jól hozza vissza az elöadót a köznek is elfogadható mederbe. Ez már nagypája.

  • @annamariabalogh4103
    @annamariabalogh4103 4 месяца назад

    Annyira tetszik és teljesen megható és elfogadom ahogyan László beszél, kifejezi ezeket az érzéseket, stb, ahogyan vezeti le,fontosak.amikor először néztem a tükörbe, a szemembe néztem és azt mondtam szeretlek téged..., akkor elsírtam magam.

  • @hummingbirdcage5098
    @hummingbirdcage5098 Год назад +1

    Ahogy halad a sorozat, egyre jobbak a műsorok. Élvezetes, tartalmas, elgondolkodtató, minőségi.. Köszönet az alkotóknak!

  • @kcsillaful
    @kcsillaful Год назад +4

    Öröm volt végighallgatni a műsort!! Mély és tartalmas, tömör és nagyon hasznos információkkal tele - csak úgy tapadt a fülem a beszélgetésre! Külön köszönet a minőségért és a meghívott vendégekért!
    Mintha egy könyvet foglaltak volna össze két részletben. Vidd magaddal címmel :)
    Hálás köszönet 😊

  • @jutkamraz8864
    @jutkamraz8864 Год назад +8

    Nagyon jó és tanulságos adás volt Hildát kimondottan szeretem. Sok ilyen adás kell. Köszönöm szépen! További sok sikert kívánok!

  • @zoltandeli2894
    @zoltandeli2894 Год назад +3

    Köszönöm szépen!

  • @katalinvago7870
    @katalinvago7870 Год назад +3

    Köszönöm Dr. Buda László

  • @mariaboros-ej5zq
    @mariaboros-ej5zq Год назад +6

    Jó napot kívánok Székelyudvarhelyen hallgattam ezt a fantasztikus előadást gratulálok nagyon tanulságos előadás volt.

  • @andretschi158
    @andretschi158 Год назад +18

    Fantasztikus gondolatok. Kötelező olvasmány jellegű téma. 🙂

  • @agatacsehiova4544
    @agatacsehiova4544 11 месяцев назад

    Minden egyes részét imadtam ennek a sorozatnak! Mert elgondolkodtató, nevelő, inspiráló, motiváló az élet sok-sok területére! Nagy köszönet minden aktív résztvevőjének! 🙏

  • @bakkkkata
    @bakkkkata Год назад +2

    Fantasztikus beszélgetés, mély, elgondolkodtató témáról.Most lett vége..de kezdem újra. Remélem sok-sok ilyen beszélgetést hallhatunk még önöktől s vendégeiktől. Hálásan köszönöm!!

  • @zsuzsannatoth1327
    @zsuzsannatoth1327 Год назад +4

    Koszonom szepen! Nagyon halas vagyok Nektek (a video szereploinek!) ..es magamnak, hogy eber voltam arra,hogy ezt a videot megnezzem!!!! Köszönöm, Köszönöm..😊

  • @bopishu
    @bopishu Год назад +1

    Azt a mindenit! Erre most szükségem volt. Köszönöm!

  • @katalinbenyak-cy1ou
    @katalinbenyak-cy1ou Год назад +2

    Nagyon szeretem a műsort van amikor újra hallgatom mert sokat lehet belőle tanulni de nem csak ebből hanem mindegyik riportból !!❤

  • @erzsebetandras3835
    @erzsebetandras3835 Год назад +3

    Köszönöm! Szuper!

  • @martondr.karika8856
    @martondr.karika8856 Год назад +3

    Buda László nagyon jó!

  • @tothgabriella1962
    @tothgabriella1962 Год назад +2

    Lenyűgöző beszélgetés volt, mind a két meghívottal. Nagyszerű élmény volt! 😊

  • @juliafekete3764
    @juliafekete3764 Год назад +3

    Csodás beszélgetések,kétszer meghalgattam ,jó munkát továbra is.

  • @bubek06
    @bubek06 Год назад

    Szuper volt, köszönöm!!!

  • @evamefun
    @evamefun Год назад +6

    Nagyon jo es ertekes gondolatok.Koszonjuk!

  • @janosszalai6785
    @janosszalai6785 Год назад +4

    Nagyon tetszett a műsor! Gratulálok!👍

  • @majorkatalin5181
    @majorkatalin5181 Год назад +1

    Köszönjük!

    • @FriderikuszPodcast
      @FriderikuszPodcast  Год назад +1

      Köszönjük munkavégzésünk anyagi támogatását! A Friderikusz Podcast és a Geszti+ stábja

  • @katalint.benedek1911
    @katalint.benedek1911 Год назад +2

    Ismét fantasztikusan jó volt! Nagyon köszönöm mind hármójuknak!

  • @mariannkovesdinenemes2143
    @mariannkovesdinenemes2143 Год назад +1

    Egy élmény volt!Köszönöm! ❤

  • @zsuzsamolnar9642
    @zsuzsamolnar9642 Год назад +7

    Fantasztikus emberek!! Köszönöm!:))))

  • @ildikototh-qo5db
    @ildikototh-qo5db Год назад

    Jó kis program, köszönöm🙏❤️

  • @osvathpeter4464
    @osvathpeter4464 Год назад +1

    Köszönöm

  • @erzsebettukacs7763
    @erzsebettukacs7763 Год назад +2

    Hálásan köszönöm az élményt! Ez egy fantasztikus, sokat adó beszélgetés volt!

  • @bereczkihilda
    @bereczkihilda Год назад

    Minden tiszteletem Hilda asszonynak! Csodálatra méltó személyiség, példamutató életútja van, bár néhol kemény göröngyöket gördít az Élet eléje! Nagyon sok boldogságot, egészséget kívánok Neki 😊
    Nagyon színvonalas műsort készítettek újra és újra kedves Friderikusz és Geszti Úr 😊

  • @gaborpasztor7540
    @gaborpasztor7540 Год назад +1

    Ismét tanultam valamit! Csodás! ☺️ köszönöm!

  • @danielbiro9747
    @danielbiro9747 Год назад +1

    Ez is üdítő volt. Köszönöm!

  • @csadigabi
    @csadigabi Год назад +1

    Ez valami fantasztikus volt! Igazan nagyon szepen koszonom! ❤️

  • @mariannangyal6794
    @mariannangyal6794 Год назад +4

    Nagyon érdekes, elgondolkodtató beszélgetések. Vajon miért akar valaki fiú lenni, miért nem érzi jól magát a bőrében. Érdekes lehet a háttere egy ilyen dolognak. Transzgenerációs trauma esetleg?

  • @andreafarkas6009
    @andreafarkas6009 Год назад +8

    Remek volt!!Gratulálok!!!🥰🥰

  • @anitalorellamagdu7572
    @anitalorellamagdu7572 Год назад +2

    Köszönöm az őszinte beszélgetést ! Hildát nagyon jó volt megismerni picit, respect 😍

  • @veronikanadasne1910
    @veronikanadasne1910 Год назад +1

    Nagyon tetszett, sokat adott számomra!Köszönöm!

  • @henton7982
    @henton7982 Год назад +1

    Ez ismét nagyon jó volt! Köszönöm!

  • @andreaorban1772
    @andreaorban1772 Год назад +5

    Szuper volt,gratulálok!

  • @anikolaperla3611
    @anikolaperla3611 Год назад +1

    Remek beszélgetés volt, sokat adott nekem köszönöm.

  • @tyepasz
    @tyepasz Год назад +3

    Ez most nagyon jó volt! 😊

  • @irenkissnekarnik2688
    @irenkissnekarnik2688 Год назад

    Már harmadszorra hallgatom, és megunhatatlan. Köszönöm a kérdezőnek, illetve a vendègeknek.