Egyszerűen hihetetlen ez az ember!!! Egyáltalán nem szállt el magától a sikere után, és megmaradt az aszerény, melegszívű, jóérzésű ember, mint volt, de egy valami nem változott benne: Továbbra csodálatos hangja van!! És remélem, és őszintén kívánom neki, h ne legyen az a sorsa, mint a többi megasztárosnak, vagy tehetségkutatóból felfedezett tehetségnek, hanem maradjon meg nekünk, így ahogy van.
Jól hallod, szívet melegítő, léleksimogató ahogy énekel, Különleges, szép és igényes,dallam, és szöveg, elgondolkodtató fohász. Az előadásmód, sodró, és felejthetetlen. Zeneszerző, szövegíró, és előadó Tabáni István. Az évtized dala! Igazi, Művész.
Nagyon jó, hogy ebben a mai világban még van egy ilyen csodás énekes aki nem szállt el magától. Még maradt olyannsk amilyennek megismertük. Gratulálunk teljes szívből kedves István.
NEM LESZ EGYHAMAR lesz még egy ilyen tehetségünk!!! Óriási öröm és szerencse,hogy nekünk van egy TABÁNI ISTVÁNUNK!!!:)))) HÁLÁVAL SZERETÜNK ISTVÁN!**********
Ma még szebben énekli ezt is. Érződik a hangján,a fejlődés, míg a hitelessége, előadásának sokszínűsége megmaradt. Gyönyörű, igényes dal, és szöveg. (Tabánié) Fel kell kötni az alsóneműt, annak, aki ezt egyáltalán képes elénekelni, hát még előadni!
Szerintem fantasztikus a dal, a hangulata magával ragad. No és ne feledjük az ELŐADÓT, ugye...akinek pedig nem tetszik, ne is keressen rá és kapcsolja el a rádiót, ennyire könnyű és egyszerű a megoldás. Én pedig csakazértis meghallgatom naponta ötször! :-))
gyönyörűűségess... érdekes, amikor énekel, mennyire meg tud nyílni, hihetetlen... amúgy meg annyira szerény, ha ránéznél nem mondanád meg róla mekkora torka van! nagyon megkedveltem, reméljük nem rakja tönkre a hirtelen rázúdult siker! kér lenne érte, értékes és emberi! bár lehetne határozottabb, olyan kis esetlen! emellett tényleg nagyon szeretnivaló :)
Freddy Mercury újjá született egy magyar lélekben!:) A hangja mindent elárul, érzésekről,életről. Szorítok neki hogy sok szép dala legyen még!HAJRÁÁÁ Xan
Csodálatosan szép!! Felhívom a figyelmeteket, hogy István 3 . lemeze 2011. nov. 2-án jelenik meg Érzés címmel! Ezen az albumon Máté Péter dalok lesznek hallhatók, az ő egykori zenekara a Főnix közreműködésével! I Én már nagyon várom!!
A Mizu, 5 hangból áll, a Himnusz, amit most egyszerűsítettek, 17-ből. Ez (ami szövegével együtt, Tabáni egyik SAJÁT szerzeménye), lényegesen többől! Nem sok énekes van, aki egyáltalán képes ezt elénekelni. "Az éj fekete függönyén, milliárdnyi fény tör utat, de mind közül, csak egy őrzi álmodat .." Akár Tóth Á. is írhatta volna Gyönyörű. Hangjával, annak különleges árnyalataival sokakat elvarázsol. És ugyanilyen CSÚCS, ha gyors ROCKOT énekel!!!!! Kuriózum!
Fantasztikus! Hatalmas lélek, erő van a hangjában! Most már csak egy-két beszédtechnika, és szónoki órát kellene venni, akár show mann-á is nevelhetné magát! :) Az összekötő szövege is jó, csak a közelében levőknek jut olyankor a hangjából, távolabbra nem A Budafoki Bor-és Pezsgő Fesztiválon végre élőben is láthattam, hallhattam. A hangja mindenhova elért térben és lélekmélységben is! Gratulálok!
Rettenetesen utálom az összes tehetségkutató müsort, és javarészt azokat a felsztárolt majmokat is akik kikerülnek belőlük. Amikor ez a srác elénekelte a Bohemian Rhapsodyt, nagyon leírtam, mert hát szerintem az énekeljen Queent akit Freddi Mercurynak hivnak, senki más. De erre a fajta zenére nagyon illik ez az ember, és minden elismerésem annak aki irta ezt a számot, és Pityunak is, hogy igy elénekelte!
@SesshoumaruWoW Mért, mit vártál? hogy majd simán rekeszből egy E'' -t bevág? Nem azon van a hangsúly, h kijön vagy nem jön, hanem hogy mindezt egy elég nehezen énekelhető dalban mennyire technikásan oldja meg az ember, zeneileg mennyire tudja "beépíteni" a dalba, és Tabáni ezt zseniálisan csinálja (élőben is!) de nyugodtan légy csak büszke magadra, ha neked akár ébredés után beéneklés nélkül "kijön", csak maximum senkit nem fog érdekelni xD
@hanaippon én nagyon szeretem ezt a dalt tőle de azért templomot nem szeretnék emelni neki.,egy kissé túlzásnak tartom a rajongásod.Szinte már templomban érzem magam ha olvaslak,azért ezt ne.
Egyszerűen hihetetlen ez az ember!!! Egyáltalán nem szállt el magától a sikere után, és megmaradt az aszerény, melegszívű, jóérzésű ember, mint volt, de egy valami nem változott benne: Továbbra csodálatos hangja van!! És remélem, és őszintén kívánom neki, h ne legyen az a sorsa, mint a többi megasztárosnak, vagy tehetségkutatóból felfedezett tehetségnek, hanem maradjon meg nekünk, így ahogy van.
Jól hallod, szívet melegítő, léleksimogató ahogy énekel, Különleges, szép és igényes,dallam, és szöveg, elgondolkodtató fohász.
Az előadásmód, sodró, és felejthetetlen.
Zeneszerző, szövegíró, és előadó Tabáni István. Az évtized dala! Igazi, Művész.
Nagyon jó, hogy ebben a mai világban még van egy ilyen csodás énekes aki nem szállt el magától. Még maradt olyannsk amilyennek megismertük. Gratulálunk teljes szívből kedves István.
Csodálatosan énekli saját szerzeményét. Könnyek nélkül nem tudom végighallgatni. A hangja felűlmúl mindent és mindenkit.
Egyszerűen imádom az egész pasit, hangját ,természetes előadásmódját!!!!!
Fantasztikusan jó szöveg, zseniális zene!!
Köszönöm!
végre.... ez egy gönyörű szám.Csodálatos énekhang.... Isteni
Az egyik kedvencem. Kiváló dal kiváló hang. Kár kevés ilyen jó dal van.
Az utóbbi időben ez a legszebb új dal, amit hallottam! Minden elismerésem! Egy csepeli csaj...:)
NEM LESZ EGYHAMAR lesz még egy ilyen tehetségünk!!!
Óriási öröm és szerencse,hogy nekünk van egy TABÁNI ISTVÁNUNK!!!:))))
HÁLÁVAL SZERETÜNK ISTVÁN!**********
Ma még szebben énekli ezt is. Érződik a hangján,a fejlődés, míg a hitelessége, előadásának sokszínűsége megmaradt.
Gyönyörű, igényes dal, és szöveg. (Tabánié)
Fel kell kötni az alsóneműt, annak, aki ezt egyáltalán képes elénekelni, hát még előadni!
Szivemből énekel,emberül...kincs ez az ember!
A popzenei vonal soha nem vonzott különösebben, de ennek a srácnak a hangjában van valami... nem is tudom. Egyszerűen fantasztikus.
Végtelenül tehetséges !! Csak gratulálni tudok Neki!!
Ez egy csodás zene...de neki is kegyetlen nehéz! Imádni való!
Szerintem fantasztikus a dal, a hangulata magával ragad. No és ne feledjük az ELŐADÓT, ugye...akinek pedig nem tetszik, ne is keressen rá és kapcsolja el a rádiót, ennyire könnyű és egyszerű a megoldás. Én pedig csakazértis meghallgatom naponta ötször! :-))
Csodálatos dal és hang!
Nagyszerű dal!Szivet lelket melengető.
gyönyörűűségess... érdekes, amikor énekel, mennyire meg tud nyílni, hihetetlen... amúgy meg annyira szerény, ha ránéznél nem mondanád meg róla mekkora torka van! nagyon megkedveltem, reméljük nem rakja tönkre a hirtelen rázúdult siker! kér lenne érte, értékes és emberi! bár lehetne határozottabb, olyan kis esetlen! emellett tényleg nagyon szeretnivaló :)
Gyönyörűűűű!!! végre Tehetség és Hang is jár az édes archoz :)
Nagyon szép hangja van!
Freddy Mercury újjá született egy magyar lélekben!:)
A hangja mindent elárul, érzésekről,életről.
Szorítok neki hogy sok szép dala legyen még!HAJRÁÁÁ
Xan
Könny nélkül nem létezik ez a dal.Istvánnak csodás hangja van, egy érzéki ember is.
Szavaztam, nagyszerű, megunhatatlan ez a hang!
A dal és az előadó is zseniális!
Zseniális! Egyszerűen, szuper!
Csodálatosan szép!! Felhívom a figyelmeteket, hogy István 3 . lemeze 2011. nov. 2-án jelenik meg Érzés címmel! Ezen az albumon Máté Péter dalok lesznek hallhatók, az ő egykori zenekara a Főnix közreműködésével! I Én már nagyon várom!!
ez fantasztikus.
Nagyon Értékes EMBER--GRATULÁLOK!
Én nem voltam annyira elájulva Tabánitól a Csillag születik-ben. De ez a szám nagyon jó lett.
Nagyon szep!! Imadom!!!
Nagyon szép a dal és a hang is magával ragadó, Freddi és Máté Péter hangja összegyúrva!!
Nagyon jó ez a szám!!!!Csak így tovább!!!!
mindig sírok ha meghallom. :) a szerelmemre gondolok
fantasztikus hang
Imádlak István!!!
nagyon szép.(:
gratulálok István
csak így tovább.(:
ez nagyon szép és jó szám
Gratulálok !!!
Nem is vartam kevesebbet toled:)))
Csak igy tovabb!!!
aropata1 Ha nem tetszik ne hallgasd!! Csodálatos ember csodálatos hanggal!!
Bár mindig csak álmodhatnék,De minden reggel felébredek,S rájövök a valóságnál sokkal szebb a képzelet...
Teljesen jó:)
A következő eurovíziós dalversenyen látni akarom! :D
Szuper!!!!:)
nagyon jó a szám
A Mizu, 5 hangból áll, a Himnusz, amit most egyszerűsítettek, 17-ből. Ez (ami szövegével együtt, Tabáni egyik SAJÁT szerzeménye), lényegesen többől!
Nem sok énekes van, aki egyáltalán képes ezt elénekelni. "Az éj fekete függönyén, milliárdnyi fény tör utat, de mind közül, csak egy őrzi álmodat .." Akár Tóth Á. is írhatta volna Gyönyörű. Hangjával, annak különleges árnyalataival sokakat elvarázsol.
És ugyanilyen CSÚCS, ha gyors ROCKOT énekel!!!!! Kuriózum!
nagyon jó :)
zseniális
Sugárzik belőle a MELEGSÉG! :)
Fantasztikus! Hatalmas lélek, erő van a hangjában!
Most már csak egy-két beszédtechnika, és szónoki órát kellene venni, akár show mann-á is nevelhetné magát! :)
Az összekötő szövege is jó, csak a közelében levőknek jut olyankor a hangjából, távolabbra nem
A Budafoki Bor-és Pezsgő Fesztiválon végre élőben is láthattam, hallhattam.
A hangja mindenhova elért térben és lélekmélységben is!
Gratulálok!
Rettenetesen utálom az összes tehetségkutató müsort, és javarészt azokat a felsztárolt majmokat is akik kikerülnek belőlük. Amikor ez a srác elénekelte a Bohemian Rhapsodyt, nagyon leírtam, mert hát szerintem az énekeljen Queent akit Freddi Mercurynak hivnak, senki más. De erre a fajta zenére nagyon illik ez az ember, és minden elismerésem annak aki irta ezt a számot, és Pityunak is, hogy igy elénekelte!
Pisti, ügyes vagy!!!!
Húú. Ez nagyon jó szám.. és a hangja is brutálisan jó.
Ezt a számot Ő írta?
jó
hátezjó, hol volt eddig?
medvesaláta Több, mint jó! Az egész, a zene, a szöveg, az előadás extra!
Nem szoktam ilyet hallgatni de ez Ku*va Jóóóóó!!:):)
Christopher (Roaming Boys) - Mondd, hogy emlékszel még
@SesshoumaruWoW
Mért, mit vártál? hogy majd simán rekeszből egy E'' -t bevág? Nem azon van a hangsúly, h kijön vagy nem jön, hanem hogy mindezt egy elég nehezen énekelhető dalban mennyire technikásan oldja meg az ember, zeneileg mennyire tudja "beépíteni" a dalba, és Tabáni ezt zseniálisan csinálja (élőben is!) de nyugodtan légy csak büszke magadra, ha neked akár ébredés után beéneklés nélkül "kijön", csak maximum senkit nem fog érdekelni xD
Gyónyórű
máte peter
@hanaippon én nagyon szeretem ezt a dalt tőle de azért templomot nem szeretnék emelni neki.,egy kissé túlzásnak tartom a rajongásod.Szinte már templomban érzem magam ha olvaslak,azért ezt ne.
RUclips: Christopher (Roaming Boys) - Mondd, hogy emlékszel még
@BrBella kétvonalas e
szóval E'' ... nagyon durva :D
@manigerg Ilyet ide nem írunk! Ugye?
szavaztam 5kicsicsillaggal :)
aropata1 Ha nem teszik minek hallgatog? Nem kell bunkónak lenni azért mert neked más az izlésed,ha van olyan egyeltalán, az írásodból itélve nemigen!
Engem már NAGYON idegesít ez a csávó....A rádióba mást se hallok, mint ezt a kornyikálást.
@szarvaskacsa csak 3 szot birok rolad mondani: TE HUJE VAGY!!!
Szerintem te nem sírnál, hanem rögtön összefosnád a gatyádat, ha ki kellene 10 ezer ember elé énekelni...
Nekem is tetszik a hangja,de maga az István nagyon unszimpatikus...na mindegy.A hangja elég nekem a rádióból :P