Proszenyák Róbert tanúságtétele I Forráspont 2021
HTML-код
- Опубликовано: 10 фев 2025
- Proszenyák Róbert megrendítő tanúságtételében arról beszélt, amikor egy futóversenyen kómába esett. Részletesen elmesélte tapasztalatát a túloldalról, azt, hogy visszatérése után hogyan vált hívővé. „Az volt életem legvalóságosabb élménye, amikor a poklot láthattam meg. A kézzelfogható, jelen való világ csupán káprázat ahhoz képest.” Ezután az élmény után teljesen megváltozott az élete. Az utcán járva, a rohanó, lökdösődő embereket figyelve, sokszor érzett késztetést arra, hogy megállítsa őket és elmondja nekik, hogy mindaz, amiben élnek csak látszat. A valóság valami egészen más. Ezt követően elindult a megtérés útján, első lépésként megkeresztelkedett. A haláltól pedig nem fél már, hiszen mint mondta: „Az utolsó pillanatban is igent mondhatunk az üdvösség ajándékára (nem úgy, mint én, aki nem voltam képes erre). Mert az üdvösség ajándék, nem tudjuk kiérdemelni, vagy »megoldani okosba«, vagy kimagyarázni. Meg kell nyílnunk Isten felé, s ezt az életünkben gyakorolnunk kell az önátadás által.”
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ez az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus RUclips-csatornája.
A Kongresszust 2021. szeptember 5. és 12. között rendezték a magyar fővárosban, Budapesten. A Katolikus Egyház egyik legnagyobb rendezvényéről további információkat találhatsz honlapunkon: iec2020.hu/hu/
This is the RUclips channel of the 52nd International Eucharistic Congress.
The Congress was held from 5 to 12 September 2021 in Budapest.
For more information about one of the biggest events in the Catholic Church, visit our website: iec2020.hu/en/