Kedves Követők, Tisztelt retró életérzés Kedvelők! Köszönöm, hogy hétről-hétre velem tartotok, s hogy alkalmanként ti is elmesélitek az ifjúkori élményeiteket! Egyre többen vagyunk, s e közösség tagjai valamennyien szeretettel gondolnak a múltra. Szeretném megemlíteni, hogy egy like-al, egy feliratkozással, valamint a videók alatti sávban található Köszönet gomb megnyomása alatt (is) lehetőség van a csatorna támogatására, amelyet ezúton is köszönök nektek. Emlékezzünk továbbra is közösen a múltunk kincseire!
Én legalábbis nem tudok róla. Ha a szervezők megismételnék, biztosan nagy hírverést kapna az esemény. Az is biztos, hogy sokan elmennének, de egy újabb találkozó szervezését szerintem egyelőre senki nem vállalja be.
Fantasztikus, hogy ez ennyire szépen összejött. Ez igazán nagyszerű élmény volt mindenkinek, aki csak részt vett benne! Mindenki jól érezte magát és végre jó hírünket viszik a világban. Jó látni ezeket a boldog embereket még akkor is, ha én magam nem voltam jelen. Nagy köszönet a szervezőknek, és hála a színészeknek akik eljöttek!
Szuper, nagyon szeretem. Szórakoztató, igazán vicces. A szereplők nagyon jól lettek kiválasztva. Hozzáteszem, hogy a magyar szinkron nagyon jó lett szintén.
Szervusztok, kedves "Mylord'-rajongók! Én az aznapi híradóból értesültem erről a kis jó hangulatú összejövetelről és nagyon meghatott, hogy ilyen jó fejek a színészek. Nekem is nagy-nagy kedvencem a sorozat. Emlékszem, még a '90-es években, mikor először kezdték vetíteni a TV-ben, nagybátyámnak (aki szintén imádta az ilyen stílusú angol humoros sorozatokat - gondolok itt pl. a Halló, halló! címűre is -) lett egy VHS-magnója, de sajnos, már csak kb. a felétől tudta rögzíteni a részeket kazettára. Na, azokat aztán rongyosra is néztük...! :) Valahányszor meghívott ebédelni (havonta cca. 2-3x, szombatonként), kaja és rendrakás után mindig ezt a sorozatot néztük. Már kívülről fújtuk, de nem érdekelt, akkor is újra, meg újra látni kellett!!!! Nekem szeretett (és sajnos, már néhai...) nagybátyám miatt is nagyon kedves ez a sorozat, ha megnézem, a mai napig arra (is) gondolok, hogy ő is mennyire szerette. Azóta persze megnéztem a sorozat "első felét" is, amit nem tudott rögzíteni és az egészet is, sokszor. Jeffrey Holland sármosan öregedett meg, ahogy Michael Knowles is. A "lányok" is jól tartják magukat. Egyedül talán "Ms. Poppy"-ról nem találtam wikipédiás feljegyzést, az összes többi szereplőről igen (az elhunytakról is, rájuk is kíváncsi voltam). De jó lenne, ha még jönnének! Szívesen elmennék, élőben is megnézni őket.
Gratulálok a szervezőknek !! Csodálatos élmény lehetett !!! Nagyon szeretem a sorozatot !! Kiváló karakterek , mind és kiválóan jelenítik meg , a színészek valamennyit !!! Örülök hogy az életben is nagyszerű emberek !! Köszönet a szinkronért a magyar színészeknek és a magyar stábnak !!!
Néhány elszánt ember bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Gratulálok az ötletgazdá(k)nak és nagyon sajnálom, hogy - mivel nem tudtam róla - nem vehettem részt.
jaaj, köszi, hogy legalább ennyit felraktatok :) annyira feeling nézni őket, legszívesebben megölelgetném mindegyikőküket :) én is meghatódtam, jesszusom, de öregek vagyunk :D
Én tizenéveim vége óta szeretem (még drága, szépemlékű nagybátyám szerettette meg velem, vele rongyosra néztük akkoriban a videókazettákat, amikre felvette), azóta is sokszor újra nézem, pl. most is... (Jelenleg amúgy a '40-es éveim végén vagyok...)
Libabőr. A sorozatot imadom,ok pedig tunderek! Talan ettol olyan a sorozat amilyen...es megunhatatlan gyerekkorom ota nezem folyamatosan❤koszonom a feltoltest!
@@KisfecskeRetro Mikor kezdték el sugározni Magyarországon? Én még gyerek voltam, nem minden poént értettem, főleg az osztálytársadalmi kritikát. (azóta már értek mindent 😀 ) Az első, és azóta a kedvenc sorozatom. (kb. 1989-ben?) Azt hiszem leadhatták anno, mert baloldali jellegű volt. Én úgy emlékszem, még a szocializmusban voltunk. - Ma már egy kicsit lassúnak a dinamikája, de akkor....💖
Kedves Megtekintők! Tomasevics Zorka nevét a videóban sajnos rosszul gépeltem be. Bár egy betűt tévesztettem el, mégis bosszant. A kommentár lehetőség sajnos már nem él, így nem biztos, hogy tudom korrigálni. Legyetek szívesek, nézzétek el ezt a kis baklövésemet! Köszönöm!
Nem olvastam végig a kommenteket és még a videót sem néztem meg (imádtam a sorozatot, de így azért szomorú, hogy már sokan nem élnek közülük. Köszönöm annak aki felsorolta a nevüket és a születési-halálozási dátumukat). Talán el is hangzik a videóban (elnézést ha így van), hogy a hazájukban (Anglia-Nagy Britannia) nem igazán volt sikeres a filmsorozat. Nem tudom az okát, hogy miért. Talán a magyar fordítás is lökött rajta, vagy ez a csodás sorozat inkább a mi ízlésünk szerinti? Nem tudom, de ilyen sorozatot már soha senki nem fog csinálni, mert szerintem ettől jobbat, vagy akár ilyet sem tud senki kitalálni és hozzá ennyire zseniális színészeket találni. A lányom többet tud róluk, mivel ő perfekt angol (Londonban angolt tanít) és annak idején együtt néztük. Sajnos ez a korszak is elmúlt, most már csak a nyomasztó híreket hallhatjuk, az helyett, hogy inkább ilyen humort nézhetnénk és elfelejtenénk a saját problémánkat is legalább arra az időre.
volt szerencsém Pásztor Erzsi művésznőnél dolgozni, és Ő azt mondta, hogy Angliában az nem volt szimpatikus a nézőknek ahogy az osztályok közti különbséget "gúnyolta" a sorozat.
Ha jól tudom Angliában csak egyszer mutatták be. Egy ismerősöm montdta, hogy azért nem jött be nekik mert görbe tükröt tartott az angol társadalommal szemben. Önteltség, nagyképűség, sznobizmus. Alsóbb társadalmi rétegek lenézése. Sokszor láttam a sorozatot. Valóban vannak olyan elszólások pl. A királyi családdal kapcsolatban ami most is aktuális.. csak a nemesek lehettek bizonyos poziciókba, még ha totál lököttek voltak. A hadseregben tiszt csak nemes lehetett. Ha hülye volt hozzá az sem számított.
Amikor megláttam a feltöltésedet azt gondoltam... "Na,ez nagyon finom lesz...!" :D Sajnos sokan nem lehettek már ott kedvenc sorozatunk kiváló színészei közül: Barbara New (1923-2010) ... Mabel (Wheeler) Brenda Cowling (1925-2010) ... Mrs. (Blanche) Lipton Mavis Pugh (1914-2006) ... Lady Lavender (Southwick) Angela Scoular (1945-2011) ... Lady Agatha Shawcross Yvonne Marsh (1932-2017) ... Madge Cartwright Paul Shane (1940-2013) ... Alf(red) Stokes Donald Hewlett (1920-2011) ... Lord (George) Meldrum Bill Pertwee (1926-2013) ... Wilson kapitány John Horsley (1920-2014) ... Sir Ralph Shawcross Hugh Lloyd (1923-2008) ... Selfridge, Sir Ralph komornyikja Maurice Denham (1909-2002) ... Dolby kapitány Ivor Roberts (1925-1999) ... Mr. Barnes a gyárból és a sorozat remek írópárosa: Jimmy Perry (1923-2016) és David Croft (1922-2011) Nyugodjanak békében! :,( Nekem Lady Levy és Teddy (Michael Knowles) a kedvenceim,valamint Miss Cissy (Catherine Rabett) a szociális érzékenysége miatt. A Mabel-t alakító Barbara New-nak Magyarország nagy kedvence volt,rendszeresen járt hozzánk nyaralni és próbálta megtanulni szép,ámde igen nehéz anyanyelvünket...a forgatási szünetekben a Miss Cissy-t alakító Kate Rabett-et is tanította magyarul számolni,aki szerint figurájával ellentétben a valóságban pont a sorozatban játszott figurájának az ellentéte volt Barbara New,egy igazi,tanult,művelt hölgy. A Lady Agatha-t játszó Angela Scoular Bond-lány volt,feltűnt Roger Moore oldalán többször is. Miután rákot diagnosztizáltak nála,a rá váró fájdalom elkerülése okán tablettákkal öngyilkosságot követett el. :,( Köszönöm a feltöltésedet,élmény volt Őket látni.
Magyarországon nem véletlenül népszerű a mai napig a Csengetett mylord? Nekem minden sorozat között a No1. Érdekes módon angol kollégáim egyike sem ismeri.
A vicces az hogy ez angliában nem volt különösebben népszerű sorozat. Angol tanárom teljesen meglepődött, hogy nálunk még megy és ennyire oda vannak érte a Magyarok. Nem tudom miért van ez így, de én is meg tudom nézni bármennyiszer.
@@lacikeri3102 A feleségem kedvenc srozata,igy sokadjára láttam én is. Ha töbször menézi az ember olyan társadalmi berendezkedès látunk ami szerintem most is jellemző bizonyos un,felsőbb osztályokra. Még a suliban hallottam,hogy az angol seregben egykor csak a fesőbb osztálybeliek lehettek tisztek. Ha sik hülye is volt hozzá a fazon az sem számított. Az 1.vh ban meg is lett az eredménye,borzalmas ember veszteségek. Méd a fronton is sznobok voltak,pl 1.részben,a jég nélküli pezsgő. A sorozat írók tű pontosan mutatják be ezeket a dolgokat.
Angliában tényleg nem szólt akkorát, mint Magyarországon. Ennek oka részben az, hogy telítve voltak a témával - pl. volt egy Upstairs Downstairs c. népszerű sorozat, ami lényegében ugyanezt hozta, csak épp nem komikus hangvételben. Másrészt telítve voltak a Croft & Perry páros produkcióival is. A Hi-De-Hi nyolc évig ment, mindenki ismerte. Eleve nem a legnívósabb humort művelte, jól le is fáradt a végére, ezért aztán a Milord érkezését nemigen övezte várakozás. A kilencvenes évek elejére megváltozott a humorban uralkodó széljárás is - egy keményebb, abszurdabb hangvétel járta már (pl. Blackadder), a Croft & Perry formulára már elavultként tekintettek a kritikusok. Elképesztő egyébként, miket írtak a Milordról (pl. hogy nincs benne elég poén, meg nem elég szerethetők a karakterek), nem érzékelve, hogy a páros egyik legnagyobb dobásával van dolguk. Médiafelhajtás híján a közönség sem figyelt fel igazán a sorozatra. Mára megváltozott a helyzet, az angol közönség felfedezte magának a múltbarévedés jegyében. Több száz ötcsillagos értékelés az Amazonon, a dvd-összes oldalán. Magyarországon kezdettől fogva sikeres volt, mert betrafált egy jól konzerválódott operettes-molnárferences vígszínházi hagyományba, amire még a Horthy-korszakkal kapcsolatos, újraéledő nosztalgia is rásegített.
Kisfecske Retró- és humorcsatorna Úgy tudom volt Dalmát királyi hattyú is megcsinálták cukorból a sorozatbeli alapján. Könyörgöm a szervezőket, hogy valaki tegye fel youtube-ra az egész eseményt!
Gergely Gergely Igen, behozták a hattyút is, bár az sok szerepet nem kapott a műsorban. Nagy taps és mosoly fogadta a tortát, aztán a figyelem visszatért a sztárokra. Biztosan meg fogják osztani a teljes videóanyagot.
@@woodman5603 Most néztem utána. Mivel én voltam ezen a találkán tagja vagyok annak a zárt csoportnak, ahol a rendezvényről beszélgetnek a rajongók. Hosszú lenne most ecsetelni, hogy miért, de lényeg, hogy bizonyos jogok miatt csak az ebben a (Hozzájárultam a Csengetett Mylord közönségtalálkozó gyűjtéshez) elnevezésű csoportban lévők tudják megtekinteni. A szervezők hosszasan leírták, hogy minden erőfeszítéssel azon voltak, hogy a videó mindenkihez eljusson, de a szerzői jogok miatt ez nem jött össze. Nem tudom, hogy lesz-e valaha mód arra, hogy teljesen nyilvánossá tegyék, vagy áruba bocsássák erről a felvételt. Erről már nincs tudomásom.
Ezt meghirdették a facebook-on még jóval előtte. Szerintem, ha még egyszer lenne ilyen, azon jóval többen lennének. Nem tudok arról, hogy terveznék -e ismét.
@@KisfecskeRetro ősszel lesz hasonló azt hirdetik most, remélem nem marad vagy tolódik el arcadiafest.hu/hu/ ennek a facebookján már kinn van, hogy a Csengetett... szereplők elfogadták a meghívást
Nincs köztünk sajnos már: Paul Shane (Stokes), Barbara New (Mabel), Brenda Cowling (Mrs. Lipton), Mavis Pugh (Lady Levander), Angela Scoular (Lady Agatha Shawcross), Donald Hewlett (Lord Meldrum), John Horsley (Sir Ralph Shawcross), Bill Pertwee (Wilson kapitány) ... Nyugodjanak békében! :,(
Hogy lehetett igy összevágni hogy még be se fejezik a mondatot? :O nekem nagyon hiányzik a csapatból Ivy és Henry! Tudom a többiek már meghaltak..de ők eljöhettek volna!
Az összevágás oka az, hogy nem nagyon lehetett videót készíteni a helyszínen, csak néhányan próbálkoztunk ezzel, majd a rendezvény után a face-en kiírták, hogy nem volt probléma abból, ha valaki sutyiba mégis készített videókat. Így amit csak tudtam, rögzítettem, de volt, hogy hirtelen ki kellett kapcsolnom a rögzítőmet.
Igen, van egy rajongói facebook oldal, ahol folyamatosan erről írtak, és ott akkora híre lett, hogy jó néhány napi- és hetilapban is benne volt a találkozó, továbbá az M2-n, azaz a Petőfi tévén is volt egy riport ezzel kapcsolatban. Én ennyit tudok, de lehet, hogy még több helyen is beszéltek erről.
@@KisfecskeRetro Én is rengetegszer láttam, nem lehet megunni. Amikor ismételték 93 ban, talán a Duna tv- felettem vhs-re :)) Legelőször az M1 vagy m2 őn ment, talán 90-92 körül. Kívülről tudom az egészet, de csak "az egy nap a szabadban" ig utánna nem olyan jók szerintem. Lehet a szinkron váltás miatt, meg asszem a rendező is más lett.
Ez nem teljes felvétel. Csupán néhány pillanatot mertem rögzítettem a gépemmel, a helyszínen ugyanis előre közölték, hogy nem szabad felvételt készíteni. Ennek ellenére sokan készítettek pár rövid felvételt, amiért aztán a szervezők már nem is szóltak, sőt közölték, hogy nyugodtan feltölthetik az emberkék a netre. Sokan megbánták, hogy nem mertek még csak egy fotót sem készíteni. Én úgy voltam vele, hogy talán soha nem lesz még egy ilyen alkalom.
Sajnos a kommentár funkció tavaly óta nem él, így elég nehéz lesz átírnom a nevét. Valahogy mindenképpen jelezni fogom a megtekintőknek, mert engem is bosszant.
Kedves Követők, Tisztelt retró életérzés Kedvelők! Köszönöm, hogy hétről-hétre velem tartotok, s hogy alkalmanként ti is elmesélitek az ifjúkori élményeiteket! Egyre többen vagyunk, s e közösség tagjai valamennyien szeretettel gondolnak a múltra. Szeretném megemlíteni, hogy egy like-al, egy feliratkozással, valamint a videók alatti sávban található Köszönet gomb megnyomása alatt (is) lehetőség van a csatorna támogatására, amelyet ezúton is köszönök nektek. Emlékezzünk továbbra is közösen a múltunk kincseire!
Varhato meg ilyen esemeny??
@@wuki929 Sajnos nem.
@@KisfecskeRetro hogy hogy ? :(
Én legalábbis nem tudok róla. Ha a szervezők megismételnék, biztosan nagy hírverést kapna az esemény. Az is biztos, hogy sokan elmennének, de egy újabb találkozó szervezését szerintem egyelőre senki nem vállalja be.
@@KisfecskeRetro ki volt a szervezo?
A legjobb sorozat ever!!!!!!! Szerintem legalább 150x láttam minden részt, oda-vissza, imádom!!! És nagyon jó fejek a szinészek💓💓💓
Pontosan igy vagyok én is!
@@ildikokaracsony9449 Sajnos többen már eltávoztak közülünk, nyugodjanak békében!
My favourite sitcom ever - about to watch every episode this weekend starting now!
James: -Henry, kóstold meg az epret!
-Mi volt a furcsa benne?
Henry: - Az, hogy kaptam.😃😃
Haha! Én (is) most nézem újra.
-Hol vannak a többiek?
-Elmentek az erdőbe gombászni és eltévedtek.
-Honnan tudod, hogy eltévedtek?
-Meet még nem értek vissza.
Ez a fiú hülye.😂
🤣
Fantasztikus, hogy ez ennyire szépen összejött. Ez igazán nagyszerű élmény volt mindenkinek, aki csak részt vett benne! Mindenki jól érezte magát és végre jó hírünket viszik a világban. Jó látni ezeket a boldog embereket még akkor is, ha én magam nem voltam jelen.
Nagy köszönet a szervezőknek, és hála a színészeknek akik eljöttek!
Sajnos én sem voltam ott, és igen, csuda jó látni ennyi örömöt!
Rengetegszer láttam már az egész sorozatot,megunhatatlan,minden színészre tökéletesen rá illik a szerep,imádom......
Szuper, nagyon szeretem. Szórakoztató, igazán vicces. A szereplők nagyon jól lettek kiválasztva. Hozzáteszem, hogy a magyar szinkron nagyon jó lett szintén.
Mindegyik nagyon jól kitalált karakter❤❤❤❤😊 s jól is játszották a szerepüket. 😊😊😊😊
Egyik kedvenc sorozatom volt. Kiváló szereplők, kiválóan megformált jelllemek.
Szervusztok, kedves "Mylord'-rajongók! Én az aznapi híradóból értesültem erről a kis jó hangulatú összejövetelről és nagyon meghatott, hogy ilyen jó fejek a színészek. Nekem is nagy-nagy kedvencem a sorozat. Emlékszem, még a '90-es években, mikor először kezdték vetíteni a TV-ben, nagybátyámnak (aki szintén imádta az ilyen stílusú angol humoros sorozatokat - gondolok itt pl. a Halló, halló! címűre is -) lett egy VHS-magnója, de sajnos, már csak kb. a felétől tudta rögzíteni a részeket kazettára. Na, azokat aztán rongyosra is néztük...! :) Valahányszor meghívott ebédelni (havonta cca. 2-3x, szombatonként), kaja és rendrakás után mindig ezt a sorozatot néztük. Már kívülről fújtuk, de nem érdekelt, akkor is újra, meg újra látni kellett!!!! Nekem szeretett (és sajnos, már néhai...) nagybátyám miatt is nagyon kedves ez a sorozat, ha megnézem, a mai napig arra (is) gondolok, hogy ő is mennyire szerette. Azóta persze megnéztem a sorozat "első felét" is, amit nem tudott rögzíteni és az egészet is, sokszor. Jeffrey Holland sármosan öregedett meg, ahogy Michael Knowles is. A "lányok" is jól tartják magukat. Egyedül talán "Ms. Poppy"-ról nem találtam wikipédiás feljegyzést, az összes többi szereplőről igen (az elhunytakról is, rájuk is kíváncsi voltam). De jó lenne, ha még jönnének! Szívesen elmennék, élőben is megnézni őket.
Gratulálok a szervezőknek !! Csodálatos élmény lehetett !!! Nagyon szeretem a sorozatot !! Kiváló karakterek , mind és kiválóan jelenítik meg , a színészek valamennyit !!! Örülök hogy az életben is nagyszerű emberek !! Köszönet a szinkronért a magyar színészeknek és a magyar stábnak !!!
Néhány elszánt ember bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. Gratulálok az ötletgazdá(k)nak és nagyon sajnálom, hogy - mivel nem tudtam róla - nem vehettem részt.
A legjobb sorozat!❤👍
Köszönöm, csodás lehetett! Libabőr és meghatódás és torok összeszorulás, majd füst ment a szemembe vagy mi, attól könnyezem...
Szeretetbomba! Köszi! Köszi!
jaaj, köszi, hogy legalább ennyit felraktatok :) annyira feeling nézni őket, legszívesebben megölelgetném mindegyikőküket :) én is meghatódtam, jesszusom, de öregek vagyunk :D
Eneira Fyrion
Nagyon tetszett a kommented. En 30eves vagyok de napi szinten nezem a sorozatot. Nagyon szeretem anyukam szeretette meg velem.
@@akosmate6781 jól tette :) örülök, hogy fiatalabbak is nézik :D
@@akosmate6781 én is nézem
@@Eneirafyrion nincs kedved email cimet cserélni?
Én tizenéveim vége óta szeretem (még drága, szépemlékű nagybátyám szerettette meg velem, vele rongyosra néztük akkoriban a videókazettákat, amikre felvette), azóta is sokszor újra nézem, pl. most is... (Jelenleg amúgy a '40-es éveim végén vagyok...)
Egek..egek! Nagyon meghatódtam T.Bagázs.., nagyon meghatódtam..! :-)
Fergeteges,örök élmény! Köszönjük Kicsifecske a feltöltést!
Libabőr. A sorozatot imadom,ok pedig tunderek! Talan ettol olyan a sorozat amilyen...es megunhatatlan gyerekkorom ota nezem folyamatosan❤koszonom a feltoltest!
Szívesen!
@@KisfecskeRetro Mikor kezdték el sugározni Magyarországon? Én még gyerek voltam, nem minden poént értettem, főleg az osztálytársadalmi kritikát. (azóta már értek mindent 😀 ) Az első, és azóta a kedvenc sorozatom. (kb. 1989-ben?) Azt hiszem leadhatták anno, mert baloldali jellegű volt. Én úgy emlékszem, még a szocializmusban voltunk. - Ma már egy kicsit lassúnak a dinamikája, de akkor....💖
awwww a geniuhe love felt there for such a fine series and the actors and wrtiers
Kedves Megtekintők! Tomasevics Zorka nevét a videóban sajnos rosszul gépeltem be. Bár egy betűt tévesztettem el, mégis bosszant. A kommentár lehetőség sajnos már nem él, így nem biztos, hogy tudom korrigálni. Legyetek szívesek, nézzétek el ezt a kis baklövésemet! Köszönöm!
Egek, egek! Több is veszett Mohácsnál.
Köszönöm a munkát, a fáradtságot. Megosztottan facebook oldalamon, utólagos engedelemmel.
Én köszönöm, hogy megosztottad! :)
Szenzációs!!! Remélem lesz folytatás!
Felejthetetlen élmény számomra! Nagyon örülök hogy részese lehettem! Köszönöm a feltöltést! Kellemes emlékeket idéz fel! 🙂
Szívesen!
@@KisfecskeRetro Nagyon köszönöm a feltöltést én is, sajnos lemaradtam az élő műsorról, de legalább így láthattam. Köszönöm.
A legjobb sorozat! ❤?
Mabel: Az finom lesz!❤
Brilliáns! Köszönjük!!!!
Majdnem elkezdtem tapsolni én is a monitor előtt... Nagyon remélem lesz még ilyen közönségtalálkozó!
Koszi,hogy foltetted ezt a kis videot. Imadom a sorozatot! Ezerszer lattam,de sosem unalmas! Es olyan helyesek eloben is a szereplok! ♥️
Nagyon szívesen!
Óriási élmény volt! :) "A Himnuszt!" :D
Köszönöm a fáradtságot. Megosztottam. Üdvözlettel.
Nem olvastam végig a kommenteket és még a videót sem néztem meg (imádtam a sorozatot, de így azért szomorú, hogy már sokan nem élnek közülük. Köszönöm annak aki felsorolta a nevüket és a születési-halálozási dátumukat).
Talán el is hangzik a videóban (elnézést ha így van), hogy a hazájukban (Anglia-Nagy Britannia) nem igazán volt sikeres a filmsorozat. Nem tudom az okát, hogy miért. Talán a magyar fordítás is lökött rajta, vagy ez a csodás sorozat inkább a mi ízlésünk szerinti? Nem tudom, de ilyen sorozatot már soha senki nem fog csinálni, mert szerintem ettől jobbat, vagy akár ilyet sem tud senki kitalálni és hozzá ennyire zseniális színészeket találni.
A lányom többet tud róluk, mivel ő perfekt angol (Londonban angolt tanít) és annak idején együtt néztük. Sajnos ez a korszak is elmúlt, most már csak a nyomasztó híreket hallhatjuk, az helyett, hogy inkább ilyen humort nézhetnénk és elfelejtenénk a saját problémánkat is legalább arra az időre.
volt szerencsém Pásztor Erzsi művésznőnél dolgozni, és Ő azt mondta, hogy Angliában az nem volt szimpatikus a nézőknek ahogy az osztályok közti különbséget "gúnyolta" a sorozat.
@@attilabrieger3088 Persze,hogy nem tetszett nekik a tükör.
Ha jól tudom Angliában csak egyszer mutatták be. Egy ismerősöm montdta, hogy azért nem jött be nekik mert görbe tükröt tartott az angol társadalommal szemben. Önteltség, nagyképűség, sznobizmus. Alsóbb társadalmi rétegek lenézése. Sokszor láttam a sorozatot. Valóban vannak olyan elszólások pl. A királyi családdal kapcsolatban ami most is aktuális.. csak a nemesek lehettek bizonyos poziciókba, még ha totál lököttek voltak. A hadseregben tiszt csak nemes lehetett. Ha hülye volt hozzá az sem számított.
Tündériek 💕 Köszi h láthattam 😊
A legjobb sorozat ma is szívesen nézem lehetett volna tíz évad is
Amikor megláttam a feltöltésedet azt gondoltam... "Na,ez nagyon finom lesz...!" :D
Sajnos sokan nem lehettek már ott kedvenc sorozatunk kiváló színészei közül:
Barbara New (1923-2010) ... Mabel (Wheeler)
Brenda Cowling (1925-2010) ... Mrs. (Blanche) Lipton
Mavis Pugh (1914-2006) ... Lady Lavender (Southwick)
Angela Scoular (1945-2011) ... Lady Agatha Shawcross
Yvonne Marsh (1932-2017) ... Madge Cartwright
Paul Shane (1940-2013) ... Alf(red) Stokes
Donald Hewlett (1920-2011) ... Lord (George) Meldrum
Bill Pertwee (1926-2013) ... Wilson kapitány
John Horsley (1920-2014) ... Sir Ralph Shawcross
Hugh Lloyd (1923-2008) ... Selfridge, Sir Ralph komornyikja
Maurice Denham (1909-2002) ... Dolby kapitány
Ivor Roberts (1925-1999) ... Mr. Barnes a gyárból
és a sorozat remek írópárosa:
Jimmy Perry (1923-2016)
és
David Croft (1922-2011)
Nyugodjanak békében! :,(
Nekem Lady Levy és Teddy (Michael Knowles) a kedvenceim,valamint Miss Cissy (Catherine Rabett) a szociális érzékenysége miatt.
A Mabel-t alakító Barbara New-nak Magyarország nagy kedvence volt,rendszeresen járt hozzánk nyaralni és próbálta megtanulni szép,ámde igen nehéz anyanyelvünket...a forgatási szünetekben a Miss Cissy-t alakító Kate Rabett-et is tanította magyarul számolni,aki szerint figurájával ellentétben a valóságban pont a sorozatban játszott figurájának az ellentéte volt Barbara New,egy igazi,tanult,művelt hölgy.
A Lady Agatha-t játszó Angela Scoular Bond-lány volt,feltűnt Roger Moore oldalán többször is. Miután rákot diagnosztizáltak nála,a rá váró fájdalom elkerülése okán tablettákkal öngyilkosságot követett el. :,(
Köszönöm a feltöltésedet,élmény volt Őket látni.
Szívesen! És én is köszönöm a hozzászólásodat! Sok érdekes információt írtál le, amiről nem tudtam.
Megkönnyeztem. Libabőr!! (y)
Megunhatatlan sorozat. :)
Így van. :)
Szegény szobalánynak nem sokat kellett rájátszania.😄 Viszont ez egy hatalmas buli lehetett. Libabőrözök. Cissy jól tartja magát.
Catherine Rabett a legfiatalabb a női stábtagok közül,nem csoda ha jól néz ki
Gondolom Teddy meg Rose már nincsenek együtt, azért ülnek olyan távol egymástól
:)
Rose viszont megfogatta Teddy tanacsat es soha nem adta fel.🤣
🤣🤣🤣
Nagyon megható. Köszönöm a videót
Most nézem megint ujra elölről ❤️❤️❤️
Ez finom volt! :) That was nice!
OMG! Miss Poppy.She is still looking beautiful and gorgeous. But,where is Ivy? Imádom ezt a sorozatot!!😢😢😘😘
There are no words, how much I love this series. The characters always make me laugh,and I love the Royal mood from the film.😊😊😊
Él és virul. Nagyon színesen öltözködik. A sorozatbani szerepével épp ellentétes az élete. ;-)
Nem is tudom, mikor ettem ilyet!
Sissy még mindig bomba... hihetetlen...
Magyarországon nem véletlenül népszerű a mai napig a Csengetett mylord?
Nekem minden sorozat között a No1.
Érdekes módon angol kollégáim egyike sem ismeri.
IMADOM EZT A SOROZATOT! JO NEZNI MENNYIRE MEGOREGEDTEK :-)
Ott vagyok én végig bőgőm ❤️❤️❤️
Cissy még mindig szívdöglesztő
Hatalmasak... Most is ezt a sorozatot nézem már nem is tudom hanyadszor
U rang Milord???
Super
Az öreg Stokes volt a legnagyobb penge!
Igen mister Twelve Trees 😂
Tiszteletreméltó Teddy 😂
A vicces az hogy ez angliában nem volt különösebben népszerű sorozat. Angol tanárom teljesen meglepődött, hogy nálunk még megy és ennyire oda vannak érte a Magyarok.
Nem tudom miért van ez így, de én is meg tudom nézni bármennyiszer.
Görbe tükröt tartott az angol társadalommal szembe,sznobság,társadalmi rétegek elkülönülése,uralkodó család,képmutatás.Valószinű ez is benne volt.
@@gaborgredely1848 Igen, igazad lehet. Más hibáján könnyebb röhögni mint a sajátunkon.
@@lacikeri3102 A feleségem kedvenc srozata,igy sokadjára láttam én is. Ha töbször menézi az ember olyan társadalmi berendezkedès látunk ami szerintem most is jellemző bizonyos un,felsőbb osztályokra. Még a suliban hallottam,hogy az angol seregben egykor csak a fesőbb osztálybeliek lehettek tisztek. Ha sik hülye is volt hozzá a fazon az sem számított. Az 1.vh ban meg is lett az eredménye,borzalmas ember veszteségek. Méd a fronton is sznobok voltak,pl 1.részben,a jég nélküli pezsgő. A sorozat írók tű pontosan mutatják be ezeket a dolgokat.
Angliában tényleg nem szólt akkorát, mint Magyarországon. Ennek oka részben az, hogy telítve voltak a témával - pl. volt egy Upstairs Downstairs c. népszerű sorozat, ami lényegében ugyanezt hozta, csak épp nem komikus hangvételben. Másrészt telítve voltak a Croft & Perry páros produkcióival is. A Hi-De-Hi nyolc évig ment, mindenki ismerte. Eleve nem a legnívósabb humort művelte, jól le is fáradt a végére, ezért aztán a Milord érkezését nemigen övezte várakozás. A kilencvenes évek elejére megváltozott a humorban uralkodó széljárás is - egy keményebb, abszurdabb hangvétel járta már (pl. Blackadder), a Croft & Perry formulára már elavultként tekintettek a kritikusok. Elképesztő egyébként, miket írtak a Milordról (pl. hogy nincs benne elég poén, meg nem elég szerethetők a karakterek), nem érzékelve, hogy a páros egyik legnagyobb dobásával van dolguk. Médiafelhajtás híján a közönség sem figyelt fel igazán a sorozatra. Mára megváltozott a helyzet, az angol közönség felfedezte magának a múltbarévedés jegyében. Több száz ötcsillagos értékelés az Amazonon, a dvd-összes oldalán. Magyarországon kezdettől fogva sikeres volt, mert betrafált egy jól konzerválódott operettes-molnárferences vígszínházi hagyományba, amire még a Horthy-korszakkal kapcsolatos, újraéledő nosztalgia is rásegített.
Jeffrey Holland besétál lakáj öltözetben pezsgővel....????? a legjobb részt ne hagyjátok ki :)
Azt a pillanatot sajnos nem tudtam rögzíteni. De a szervezők videójában minden benne lesz. Reméljük, felkerül majd a RUclips-ra.
Kisfecske Retró- és humorcsatorna Úgy tudom volt Dalmát királyi hattyú is megcsinálták cukorból a sorozatbeli alapján. Könyörgöm a szervezőket, hogy valaki tegye fel youtube-ra az egész eseményt!
Gergely Gergely Igen, behozták a hattyút is, bár az sok szerepet nem kapott a műsorban. Nagy taps és mosoly fogadta a tortát, aztán a figyelem visszatért a sztárokra. Biztosan meg fogják osztani a teljes videóanyagot.
Közkívánatra a bevonulás lakájöltözetben:
ruclips.net/video/lgY8JvSFjM8/видео.html
@@alexchoma555 a Hideg is kirázott.... Nagyon köszi... 😊
Szegény Hollósi Frigyest hiányoltam..
Milyen fiatalnak neznek ki, foleg a nok👌🏼
És nagy-nagy köszönet Kisfecskének, hogy felrakta a videót! Mennyi ideig tartott az egész műsor?
Nagyon szívesen! Ha jól emlékszem, olyan 4 óra hosszú volt az egész.
@@woodman5603 Most néztem utána. Mivel én voltam ezen a találkán tagja vagyok annak a zárt csoportnak, ahol a rendezvényről beszélgetnek a rajongók. Hosszú lenne most ecsetelni, hogy miért, de lényeg, hogy bizonyos jogok miatt csak az ebben a (Hozzájárultam a Csengetett Mylord közönségtalálkozó gyűjtéshez) elnevezésű csoportban lévők tudják megtekinteni. A szervezők hosszasan leírták, hogy minden erőfeszítéssel azon voltak, hogy a videó mindenkihez eljusson, de a szerzői jogok miatt ez nem jött össze. Nem tudom, hogy lesz-e valaha mód arra, hogy teljesen nyilvánossá tegyék, vagy áruba bocsássák erről a felvételt. Erről már nincs tudomásom.
@@woodman5603 Utána érdeklődök a szervezőknél facebook-on, aztán ha tudok valamit, jelezni fogok.
❤😢❤❤❤❤❤❤❤❤
Ki az, aki leminuszolja?
❤❤❤
♥
Elszállt az idő!!
Mrs.Cissy a kedvencem
Lesz újra találkozó? Sosem lehet megunni ezt a sorozatot :)))
Ha legközelebb lesz ilyen oda hogy tudnék bejutni? Nagyon szeretem őket :)
Ezt meghirdették a facebook-on még jóval előtte. Szerintem, ha még egyszer lenne ilyen, azon jóval többen lennének. Nem tudok arról, hogy terveznék -e ismét.
@@KisfecskeRetro ősszel lesz hasonló azt hirdetik most, remélem nem marad vagy tolódik el
arcadiafest.hu/hu/ ennek a facebookján már kinn van, hogy a Csengetett... szereplők elfogadták a meghívást
Hogy erröl miért nem hallottam ? De bosszant, ugy elmentem volna.
Zártkörű volt, a meghívást, és egyéb költségeket a jelenlevő nézők fizették.
Erről van esetleg egy teljes felvétel? Idénre sikerült úgy talpra állnom, hogy el tudnék menni egy ilyenre, de a Covid meg jól betett neki. :S
Van teljes felvétel, de már régen láttam. A Csengetett Mylord? rajongói facebook oldalon kellene rákérdezni, hogy hová töltötték fel.
És mindez az ELTE TTK épületében a Lágymányosi kampuszon!
💓❤️
Megunhatatlanok.....
Ivy és Henry nem voltak ott? :-(
Sajnos nem. Közbejött nekik valami. De bánhatják.
A lekötött filmforgatásukat ütemezték át, ezért nem lehettek itt :(
Nincs köztünk sajnos már: Paul Shane (Stokes), Barbara New (Mabel), Brenda Cowling (Mrs. Lipton), Mavis Pugh (Lady Levander), Angela Scoular (Lady Agatha Shawcross), Donald Hewlett (Lord Meldrum), John Horsley (Sir Ralph Shawcross), Bill Pertwee (Wilson kapitány) ... Nyugodjanak békében! :,(
Hogy lehetett igy összevágni hogy még be se fejezik a mondatot? :O nekem nagyon hiányzik a csapatból Ivy és Henry! Tudom a többiek már meghaltak..de ők eljöhettek volna!
Az összevágás oka az, hogy nem nagyon lehetett videót készíteni a helyszínen, csak néhányan próbálkoztunk ezzel, majd a rendezvény után a face-en kiírták, hogy nem volt probléma abból, ha valaki sutyiba mégis készített videókat. Így amit csak tudtam, rögzítettem, de volt, hogy hirtelen ki kellett kapcsolnom a rögzítőmet.
Ezt hirdették valahol? Elmentem volna, ha tudom.
Igen, van egy rajongói facebook oldal, ahol folyamatosan erről írtak, és ott akkora híre lett, hogy jó néhány napi- és hetilapban is benne volt a találkozó, továbbá az M2-n, azaz a Petőfi tévén is volt egy riport ezzel kapcsolatban. Én ennyit tudok, de lehet, hogy még több helyen is beszéltek erről.
A műsorvezető Turner Anna volt.
Minden este rájuk fekszem.
Egyszerre mindre? :D Viccet félretéve, én is, már évek óta. Újra és újra kezdem a sorozatot. Feldob az esti órákban, és jobban alszom. :)
Én is :-)
@@KisfecskeRetro
Én is rengetegszer láttam, nem lehet megunni. Amikor ismételték 93 ban, talán a Duna tv- felettem vhs-re :))
Legelőször az M1 vagy m2 őn ment, talán 90-92 körül.
Kívülről tudom az egészet, de csak "az egy nap a szabadban" ig utánna nem olyan jók szerintem.
Lehet a szinkron váltás miatt, meg asszem a rendező is más lett.
@@cstom6722 A Szív Tv adta előúször. Hugommal néztük anno az első vetítést.
MISS POPPY STLL HAS SMASHING LEGS. LOVELY WOMAN
Miért a legérdekesebb részek vannak kivágva?
Ez nem teljes felvétel. Csupán néhány pillanatot mertem rögzítettem a gépemmel, a helyszínen ugyanis előre közölték, hogy nem szabad felvételt készíteni. Ennek ellenére sokan készítettek pár rövid felvételt, amiért aztán a szervezők már nem is szóltak, sőt közölték, hogy nyugodtan feltölthetik az emberkék a netre. Sokan megbánták, hogy nem mertek még csak egy fotót sem készíteni. Én úgy voltam vele, hogy talán soha nem lesz még egy ilyen alkalom.
8:25
Tomasevics Zorka nevét rosszul írták le . Zokra-ként lett leírva
Óh, valóban. Köszönöm az észrevételt! Valahogy megpróbálom korrigálni, így utólag.
Sajnos a kommentár funkció tavaly óta nem él, így elég nehéz lesz átírnom a nevét. Valahogy mindenképpen jelezni fogom a megtekintőknek, mert engem is bosszant.
@@KisfecskeRetro bocsánatot kérek. Nem akartam ilyen fejtörést okozni :(
Dehogy okoztál! Sőt, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet! :)
Ajjjh es en erre nem mentem el, mert azt hittem a felhivasra h kamu😡😡
:)))))
❤❤❤
❤
❤❤❤❤❤