CSERNOBIL: a halálos zóna titka

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 фев 2025
  • Csernobili Atomerőmű. Egy név és egyben egy hazugság: igen, már ez is hazugság, mert a létesítményt valójában így hívták: Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű, csak éppen 1986-ban Lenin nevével elvileg nem robbanhatott fel semmi. Így ragadt rajta a megcsonkított és hamis név.
    Én még jártam a működő erőműben, ott álltam a vezérlőteremben mielőtt lekapcsolták volna. A hármas reaktor pontosan úgy nézett ki, mint a felrobbant négyes. Többször jártam Csernobilban, sokszor forgattam az atomerőmű-katasztrófa következményeiről és a hazugságairól is. Most egészen egyedi filmet tárok elétek, illetve mindjárt hármat. Először 2000-ben jutottam be az akkor a külvilágtól még szinte hermetikusan elzárt, rettegett zónába. Később parlamenti vita kerekedett a térségbe küldött magyar kamionsofőrök halálos útját bemutató filmemből, a szovjet és a magyar tájékoztatás hazugságaiból. Végül pár éve ismét elmentem Csernobilba, amelynek határán akkor már bizarr kegytárgybolt is állt.
    Most jönnek utazásaim történetei a zónában; megszólalnak az emberek, akik úgy lettek likvidátorok, hogy azt sem tudták mi az! Beszél az orvos, akit Csernobilba vezényeltek, ő meg elővett egy térképet és megnézte, hogy az hol van...?! És jön az állandó mohateszt, amely mindig kiakasztotta a dózismérőt, amelynek sípolása hosszú ideig a fülemben csengett!
    Csernobil, ahogy már láthattátok... és ahogy még nem. Ez a mostani film!
    Operatőrök: Varga Dezső, Varga Gábor, Varga Zsolt
    #csernobil #chernobyl #chornobyl #zona #atomerőmű #katasztrófa #szovjetunió #lenin #tvrtko #tvrtkoaföldkörül

Комментарии • 200

  • @franciskakontits6149
    @franciskakontits6149 10 месяцев назад +3

    Ismét egy szuper dokumentum film készült 👌👌👌

  • @timonytamas7787
    @timonytamas7787 Год назад +150

    Nagyon szépen köszönöm! A nagyapámat Ungvárról hurculták el likvidátornak, a sorsa örökre megpecsédelődött.

    • @Smokkker0
      @Smokkker0 Год назад +25

      Minden tiszteletem a nagypapádnak! Illetve részvétem !

    • @istvaniker3255
      @istvaniker3255 Год назад +14

      Őszinte részvétem így ismeretlenül

    • @bolcsekkove3592
      @bolcsekkove3592 Год назад +1

      Mennyi időre halt meg?😢

    • @zsoltorosz27
      @zsoltorosz27 Год назад +5

      Nagyon helyes! A SZU népért és földért mindent! :)

    • @timonytamas7787
      @timonytamas7787 Год назад +11

      🖤7 évig szenvedett szegény, elképesztő hosszú ideig...

  • @antalnebakos2241
    @antalnebakos2241 Год назад +44

    Nagyon szépen köszönöm az áldozatos munkáját!!
    Szomorú képek.. szomorú valóság 😢

  • @chelseaerik
    @chelseaerik Год назад +25

    Ez igen! Én nem tudom, miért bántják Önt kedves Tvrtuko, de szerintem lenyűgöző amit közöl az emberek felé! Minden elismerésem, nagyon köszönöm minden értelmes Magyar nevében!

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Год назад +5

      Mert ripacs kicsit, önreklámozó.

    • @tiborfarkas5180
      @tiborfarkas5180 Год назад +5

      Meg én úgy érzem, hogy a mai kor már jóval beelőzte Trvtkot. Ilyen Fridi kategória. Régen kb tényleg csak ők voltak és Frei Tamás😊

  • @RekaLovas-oo4mu
    @RekaLovas-oo4mu Год назад +1

    Most nézzük! Érdekes és mindig is nagyon érdekelt a téma!

  • @tamasbalazs7559
    @tamasbalazs7559 Год назад +17

    Elképzelhetetlen, hogy a baleset után is működött még az atomreaktor hosszú ideig. Ezen mindig megdöbbenek!

    • @Normi.De.Tud1982
      @Normi.De.Tud1982 Год назад +6

      Látod, hogy méterrel a "sugárzo moha" mellett biztonságos a sugárzás szint és "hivatalossan" senkinek semmi baja nem lett, késöbb sem (hivatalossan).

    • @skpyrotechnika5286
      @skpyrotechnika5286 Год назад +8

      Az atomreaktor akkoriban nagyon nagy szerepet jatszott a szovjetunio energiaellatasaban, egyszeruen nem engedhettek meg maguknak h a masik 3 reaktor ne uzemeljen, mig nem epitenek ki megfelelo infrastrukturat a potlasara, illetve az ott dolgozok havi 6 orat dolgoztak ott, annyira valtottak egymast h ne kapjanak nagy merteku sugarzast

  • @csillaszabadi-tw2pf
    @csillaszabadi-tw2pf Год назад +13

    Köszönöm Tvrtko hogy láthattam a riportot! Nagyszerű volt, nagyon megrendítő és együttérzéssel teli!!
    Sikeres munkát és a legjobbakat kívánom a továbbiakban is !!!

  • @23zabpehely
    @23zabpehely Год назад +38

    Nézzétek meg a Csernobil c.sorozatot. Brutal jóra sikeredett!

    • @laszlototh6594
      @laszlototh6594 Год назад +7

      Az eddigi legjobb doku sorozat. Hozzá kiegészítésnek meg jó Tvrtko videoit is megnézni (Naplós és youtube feltöltések), mert rengeted érdekesség van a témáról.

    • @Blazs120gl
      @Blazs120gl Год назад +1

      A sorozat maga tényleg jó, kár, hogy régi forrásokból dolgozik (kb. a 2004-es álláspontból, ahol a Bunkó, az Idióta és a Főnök tehet mindenről) és a végére atomellenes propaganda irányt vesz. De a rendezés, a vágás, az audio, a story telling az emberi természetről és helytállásról kiváló, a színészi játék is top. Aki stalker-ezett, annak a libabőr garantált.
      Egy nagyon bonyolult dolgot próbálnak meg elmagyarázni, de végül a készítőknek nincs igényük a teljes képre, inkább elsétálnak a nagyrészt a szovjet KGB-s verzióval, a nyugati kutatások eredményeinek mellőzésével. Meg utólag okos kiszólásokkal.
      Sokkal jobb sorozat, mint a Besúgó, ahol a díszlet 100%, de olyanok csinálták, akik nem éltek _ott_ és akkor, semmit nem értenek/tudnak róla.

    • @Blazs120gl
      @Blazs120gl Год назад +2

      @@laszlototh6594 Doku sorozatnak nem hívnám. Az eseményeket több-kevésbe hűen mutatja be de kombinálja fiktív elemekkel, a könnyebb narráció miatt. Viszont a forráskutatás színvonala hullámzó. Pl. a tetőn dolgozó emberekről tényszerű, pontos az ábrázolás, addig egy csomó utólag tényszerűen is hiteltelen elem bekerült, pl. a Halál hídja (amit már így hívtak a baleset előtt is és az ott tartózkodók nem kaptak kiemelkedő dózist), a három búvár (akik nem haltak még és sokáig éltek), vagy éppen Perevozcsenko futása a reaktorból a vezérlőbe (ami fizikai képtelenség, egy tanú állítása alapján, aki ott se volt akkor) stb.

    • @Blazs120gl
      @Blazs120gl Год назад +1

      Nem tudni mi lehetett a baj azzal, amit a hsz-edre írtam, de le lettek törölve (nekem legalábbis nem jelennek meg).

    • @davca92
      @davca92 Год назад +5

      Dokumentumfilmnek azért erős, de jó sorozat. Több eltérés van benne, azért írom, hogy nem dokumentumfilm. Amúgy nagyon jó!

  • @istvaniker3255
    @istvaniker3255 Год назад +17

    Nagyon szomorú történet hatalmas köszönet neked hogy megmutattad milyen szomorú és veszélyes ott nagyon sajnálom azt a sok embert aki ez a katasztrófa véget halt meg 😢

  • @laszlokriston213
    @laszlokriston213 Год назад +12

    Nagyon szuper volt! Köszönöm szépen! Kiváló munka 👍👍👌👌

  • @miklosbordas830
    @miklosbordas830 Год назад +14

    Tisztelt Tvrtko úr, én úgy érzem ön itt sem hagyta magukra a vérünket*. Hiszen ki más lehetne a likvidátor ( valamiféle végrehajtó) mint az akitől szabadulni* vágyik valaki,ezt történelem igazolja 😔.
    Az ön számára CÉL bemutatni és segíteni! Személyesen köszönöm szépen.

  • @MyriamTaub
    @MyriamTaub Год назад +6

    Nagyon szomorú történet köszönöm szépen.

  • @ismeretlen
    @ismeretlen Год назад +15

    2016-ban voltam ott, én még láttam a régi szarkofágot. Köszi a videót.

  • @vassterez7524
    @vassterez7524 Год назад +13

    Hatalmas élmény volt nekem is amikor ott voltam 2016-ban, sosem felejtem el. Jó volt újra látni egyes részeket.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад +1

      Na! Akkor te láttad,hogy nem volt ott akkora hirig! Propaganda az egész! Szép dús a növényzet, megsúgom sokan ki sem költöztek! Mai napig ott élnek az erdőben egészségben!

    • @davidantal6487
      @davidantal6487 9 месяцев назад

      Hogy érted,hogy újra látni? Ott laktatok?

    • @vassterez7524
      @vassterez7524 9 месяцев назад

      @@davidantal6487 rosszul fogalmaztam, tévében láttam és jó volt élőben látni, amikről addig csak olvastam.

    • @kroland1671
      @kroland1671 9 месяцев назад +1

      ​@@lotz_gasparpesze. Még jó hogy nem azt mondod hogy meg se történt🤡 félelem keltésből hagytak ott megtohadni vagyonokat🤡 gondolom a sugárzás mérők is kamuk, azok is amiket túristák visznek magukkal🤡 és akik ott laknak, azok a 30km-es zónán túl.

  • @rozsaszello
    @rozsaszello Год назад +2

    Köszönöm, nagyon szomorú az érdekessége mellett is.

  • @mariadekany
    @mariadekany Год назад +2

    Nagyon szépen köszönöm, hálás vagyok hogy láthattam

  • @zoltan0475
    @zoltan0475 Месяц назад

    Jó ez a videód is! Isten áldjon!

  •  Год назад +3

    Szívszaggató.... 😭
    Köszönöm a videót!

  • @kovacsmatedjduck6080
    @kovacsmatedjduck6080 9 месяцев назад

    Köszönöm a riportot.
    Ez egy komoly történet

  • @alexandragajdo3517
    @alexandragajdo3517 11 месяцев назад +4

    Az összes könyvet elolvastam róla, az összes videót megnéztem, mindent felkutattam ami fellelhető a tragédiával kapcsolatban. Én akkor születtem, apukámék a gyárban is minden nap mértek itt a településen, és minden nap egyre nagyobb volt itt is a sugárzás. Szerintem a korosztályomban sok betegséget ez okozta, folyamatos cisztás problémák, autoimmun betegségek… szerintem köze van hozzá.

    • @Roxyka9312a
      @Roxyka9312a 9 месяцев назад

      Engem is foglalkoztat a mai napig a téma, szerintem énis láttam már minden dokumentum filmet, filmet, sorozatot, netflixen, hbo gon, és ami fel lelehető a neten. Hosszú percekig csak ülök és gondolkodom hogy úristen ez tényleg megtörtént. Mennyien adták életük hogy ma mi itt lehetünk....😢

  • @peterpapp5107
    @peterpapp5107 Год назад +6

    16:15 Valerij Iljics Hodemcsuknak hívták azt a munkást. Ő a keringető szivattyúkért felelős mérnök volt, És Viktor Mihaljovics Gyegytyarenkóval a szivattyúházban voltak. Hodemcsuknak esélye sem volt a túlélésre.

  • @marczygyorgy9560
    @marczygyorgy9560 Год назад +2

    Gratulálok!

  • @rolandracz4831
    @rolandracz4831 Год назад +5

    12 Pokoli történet c. könyvéből egyik kedvenc fejezetem az első látogatás. Szerintem nem kevesen vagyunk akik megnéznéK az " Elsüllyesztett falú ", " Pörböly ", vagy a " Lepratelep " c. fejezetet mai szemmel.

    • @TheRainbow0111
      @TheRainbow0111 Год назад +1

      A pörbölyihez szemelyes erintettseg kot. Nagymamam egyik huganak a lanya is a buszon ult, hala eg tulelte, de szellemileg es testileg is visszamaradott lett.. Illetve nagymamam masik huganak a ket gyereke is azzal a busszal jart iskolaba, raadasul elol ultek mindig, azon a napon betegek voltak, igy eltek tul azt a fekete napot.

    • @rolandracz4831
      @rolandracz4831 Год назад +1

      @@TheRainbow0111 Jó olvasni, hogy a "szerencsésebbek" közé tartoztak a rokonaid. Számomra nagyon érdekes az a fejezet - persze, egyben szomorú is - amiatt, hogy nem is csak a balesetről szól, sokkal inkább az utóéletéről, és sajnálatos hatásairól a falu közösségére nézve.

  • @jozsefnevirag4362
    @jozsefnevirag4362 10 месяцев назад

    Köszönöm!❤

  • @cryptomii
    @cryptomii Год назад +4

    HBO által készített Csernobil című sorozatot mindnekinek ajánlom ,aki még nem látta. zseniális.

    • @davca92
      @davca92 Год назад +2

      Valóban jó, de többhelyen eltér a valóságtól. Nekem tetszett, de helyén kell kezelni. Emellett azért érdekes tényeket is kihagytak, például, hogy miért erőltették a teszteket. Persze, nem azzal foglalkozik a sorozat, de érdekes tények azok is.

    • @cryptomii
      @cryptomii Год назад +1

      @@davca92 és miért erőltették ?

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      ​@@cryptomiipont ugyan azért mint most a rajzolt tüskés gömb esetében!

  • @SemSenki
    @SemSenki Год назад +43

    Azért a járművek elég rendesen ki vannak belezve. Azok a hiányzó alkatrészek kijöttek a zónából, ez tuti.

    • @tamasbalazs7559
      @tamasbalazs7559 Год назад +12

      A panel lakásokból még a radiátorokat is kilopták.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад +1

      És? Nincsen azzal semmi baj! Nekem is volt onnan Zsiguli önindítóm! Pánikpropaganda!!! Hisztéria!!!!

    • @Inda1218
      @Inda1218 9 месяцев назад +2

      ​@@lotz_gaspar🤦‍♀️

    • @lekvar7596
      @lekvar7596 6 месяцев назад

      Akkumulator nélkul is indul tőle a Lada xd

  • @karolyllh1242
    @karolyllh1242 Год назад +2

    A feleségem elvetélt, abban az évben.

    • @adrigo36
      @adrigo36 11 месяцев назад

      Nagyon sajnálom...

  • @davidosthat1480
    @davidosthat1480 Год назад +1

    nem annyira bírom Tvrtko-t, de ez jó kis szemle volt.

  • @timonytamas7787
    @timonytamas7787 Год назад +5

    Köszi

  • @marenmaren59
    @marenmaren59 Год назад +4

    Tudod TVRT-ko Te egy nagyon bátor ember vagy, hogy el mertél menni! Örülök, hogy nem lett semmi bajod! 86- ban volt a nagyobbik fiam, akivel jártunk minden nap a homokozó, a kisebbik fiammal pedig akkor voltam terhes, ezért ittam a tejet! És Édesanyám akkor lett rákos beteg, fél év múlva meg is halt szegény!Minden esetre nagyon " jó" volt, hogy csak hónapok után értesültünk róla! Valaki elszórtan olvasni a hozzászólásokat?

  • @katalinhallgat8513
    @katalinhallgat8513 Год назад +9

    Szvetlana Alekszijevics:Csernobili ima
    Ajánlott könyv....

  • @Lackooo84
    @Lackooo84 2 месяца назад

    12:12 - azért azokat a járműveket valakik csak szétszedték meg kiberhelték, mert tutihétszentség, hogy nem így kerültek oda (látszik a régi felvételeken, hogy teljesen egyben parkoltak egymás mellett). Kérdés hova kerültek a kiberhelt alkatrészek...

  • @128laci7
    @128laci7 Год назад +10

    Arra kíváncsi lennék, hogy a rengeteg szétrabolt, ellopott tárgy vajon merre van Ukrajna területén? És remélem, hogy csak ott!!!

    • @torilaky3929
      @torilaky3929 7 месяцев назад

      Szerintem kint is vannak onnan (Ukrajna területén kívül)

  • @Frenkóczi
    @Frenkóczi Год назад +1

    Azok a 2018as gumik,lassan cserések lesznek.

  • @B4L_1NT
    @B4L_1NT Год назад +9

    ez a az a téma ami nem egy konnyen lehet meg unni mivel erdekes és egyben nagyon szomoru örulok hogy van aki meg mindig foglalkozik ezzel esetleg azt lehet tudni hogy el meg valaki a zónában ? köszönjuk

  • @petercsaki7826
    @petercsaki7826 Год назад +8

    8:45 minek mentél a 8 emeletig ha be akartál rugni?

  • @peterkovacs186
    @peterkovacs186 Год назад +1

    Ez egy picit, nagyon nyomasztó volt...

  • @zsoltszucs3101
    @zsoltszucs3101 Год назад +5

    Akit érdekel
    A ZÓNA ..
    Anno készült..profi riport..

  • @CSABAALBERT-r9h
    @CSABAALBERT-r9h 11 месяцев назад

    CSERNOBIL EGY FERTŐ!

  • @tamasschlotterbeck4615
    @tamasschlotterbeck4615 Год назад +7

    Sajnos mire bemondta a hangosbemondó, hogy el kell menni, már mindenki sugárfertőzött volt. Működött a jó kommunizmus. 😢

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Mi az,hogy sugárfertőzött? Ilyen betegség nem létezik! A sugárzás fertőz???? Kapj már a fejedhez!

  • @grazerfan4342
    @grazerfan4342 Год назад +10

    Kedves Tvrtko Úr! Kérdésemet nem provokációnak szánom, de muszáj megkérdeznem hogy annak idején komolyan hitt abban, hogy az a maszk megvédi Önt valamitől (hacsak nem a radioaktív portól.... ) vagy inkább a drámai hatás miatt viselte, esetleg kötelező volt felvenni?

  • @wonderland3801
    @wonderland3801 Год назад +2

    kiváncsi vagyok, hogy mikor lehet újra oda menni mint a háború előtt

  • @KovacsNatasa-j9l
    @KovacsNatasa-j9l 6 месяцев назад

    Bazd meg háború van😂😂

  • @janosvarga5502
    @janosvarga5502 Год назад +7

    Tvrtko egy sugárzó géniusz, le a kalappal!

    • @csillaszabadi-tw2pf
      @csillaszabadi-tw2pf Год назад +3

      Ezek után sugárzó - szó szerint!! Jujj, még a gondolatától is rosszul leszek!
      Örülök, hogy Tvrtko ilyen bátor riporter, aki az igazság feltárása és annak megmutatasa érdekében még ezt is, ilyen és ehhez hasonló veszélyes dolgokat is bevállal!! Le a kalappal előtte!! Nagyszerű riporter, haza- és ember szerető iziglen - vériglen!!!

    • @zoltankorcsmaros6383
      @zoltankorcsmaros6383 Год назад +3

      Szó szerint: le a kalappal, vagy inkább a sapkával! 😀

    • @brotesserzoltan
      @brotesserzoltan 10 месяцев назад +1

      Topkomment

  • @nemmondommeg46
    @nemmondommeg46 Год назад +9

    Azt azèrt hiányolom, hogy Knèzy Jenőt, Dèri Jánost ès Árkus Józsefet meg sem említi magyar vonatkozáskènt.

    • @tamasschlotterbeck4615
      @tamasschlotterbeck4615 Год назад

      Miért Ők mit csinálták ott?

    • @tamasschlotterbeck4615
      @tamasschlotterbeck4615 Год назад +1

      Azta! Erről nem is tudtam! Mind a 3-an rákban haltak meg utána nem sokkal! De durva!

    • @nemmondommeg46
      @nemmondommeg46 Год назад +3

      @@tamasschlotterbeck4615 Látom, megtaláltad a választ. Igen, az a fránya repülő út, pont a baleset lègtere fölött...R.I.P.

  • @adriherczeg7403
    @adriherczeg7403 Год назад +2

    nyilván való hogy lehetett a embereknek pénzük de azért megkérdezném hogy milyen volt ott hagyni az életüket és hogy segitetek e munkát találni az emberenek?

  • @type3666
    @type3666 Год назад +1

    0:03 Doktor Szolosi Tibor :))

  • @Mrbeaast6504
    @Mrbeaast6504 Год назад +9

    7:19 Nem a legutolsó Szovjet város ha jól tudom Moldovában Tiraspol még ilyen.

  • @adriherczeg7403
    @adriherczeg7403 Год назад +1

    Lenne egy kérdésem lehet valahogy követni hogy mi folyik a szarkofágon belül folyik ott valami le épités a szarkofágon belül?

  • @hungarymu15
    @hungarymu15 Год назад +2

    Köszönjük szépen a videót ! Mikorra várható a videó az ukrán orosz háborúról ?

    • @ThomasBlack89
      @ThomasBlack89 Год назад +1

      Remélem csak akkor lesz videó róla, amikor Magyarország vissza toloncolja őket és ott meg elítélik mindet hazaárulás miatt!!!!!!

    • @sza440
      @sza440 Год назад +1

      Aki ide menekült,a háború elöl,az miért hazaáruló,???
      Ostoba 🫣👎​@@ThomasBlack89

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Majd fuckraina eltűnte után!

  • @hangulat81
    @hangulat81 Год назад +1

    A titok nagy Úr. Nagy Űr. Politika = titkok és talányok...

  • @adamdiosi5735
    @adamdiosi5735 Год назад +6

    És ezekután mindenféle politika nézet nélkül kérdezem, miben változott a mostani Oroszország, a volt szovjetúnióhoz képest az őszinteség terén?... Mert amit itt hazudtak, szerintem szemrebbenés nélkül tennék most is, egy hasonló katasztrófa estén!

  • @TrailerTracks94
    @TrailerTracks94 8 месяцев назад

    Van még aki életben van, 80 km-re Chernobyl-töl kellett menjen kamionsöförnek, még él az illetö

  • @R3N470
    @R3N470 Год назад +2

    12 perc. Ez nem temető, ez bontó. Ki tudja merre járnak ma azok az alkatrészek amelyeket itt bontottak/ vágtak ki. Köszönöm a videót, sajnálom, hogy a TE csatornád tized annyi feliratkozót nem ér az embereknek mint .. Na , nem irok neveket.

    • @andrasszabo9781
      @andrasszabo9781 Год назад +2

      így van, ahogy néztem a képeket, pont erre gondoltam. Ezek nem elhagyott járművek, hanem bontottak. Ilyet benézni, azért súlyos. És itt a válasz is benne, ez a tartalom gyenge ez esetben. Bármelyik kalandvágyó youtuber is csinált már jobbat, hát ha még az ember jobban utánaolvas. Erre feliratkozni semmi értelmét nem látom ezek alapján. Gyenge silány tartalom, nulla merítés az amúgy fellelhető információkból...

  • @ferencmolnar5243
    @ferencmolnar5243 Год назад +5

    2017 nyarán volt "szerencsém" ellátogatni Csernobilba, szervezett turista úton. 2017 novemberében lett egy daganat az álkapcsomnál....azóta 4 műtét , kétféle sugárterápia....rokkantság. Megérte. Nem javaslom senkinek. Tvrtko szerencsés volt, nem hajlamos a sugárzás okozta daganatra.

    • @akosakos5031
      @akosakos5031 Год назад +4

      Eddig volt kedvem menni,tervbe is volt..de hogy lattam ezt a kommentet,szerinten inkabb kihagyom😢

  • @edithmendel2531
    @edithmendel2531 11 месяцев назад

    Hogy volt batorsagod oda menni ? Reszkirozni ? Kozsonet hogy eszt Meg mutattad

  • @kresz7864
    @kresz7864 11 месяцев назад +1

    17:40 😅

  • @gaborfeher7134
    @gaborfeher7134 Год назад +3

    Vajon azok a teherautó, amelyeket a magyar sofőrök vezettek hol vannak most..? megjegyzem a felezési idő, elég sok is lehet..több ezer, több tízezer év is lehet.. majd ha Paks is így jár akkor érdemes lesz gondolkodni... bár akkor már késő...

    • @hillpeter3711
      @hillpeter3711 Год назад +2

      Paks teljesen más rendszerű, nem járhat úgy.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      🐑🐑🐑

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 Месяц назад

    Nincs családod?

  • @jozseffulop2612
    @jozseffulop2612 Год назад +1

    😪

  • @gellertcsanadcsaszar-biro8965
    @gellertcsanadcsaszar-biro8965 Год назад +7

    mondjuk a világ utolsó szovjet városa az inkább Tiraszpol, Moldovában.

  • @Normi.De.Tud1982
    @Normi.De.Tud1982 Год назад +10

    A "30km-es körzetett szögesdrotokkal és fegyveresekkel hermetikussan lezárták."
    A hermetikussan zárt = légmentes zárás.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Azt sem tudja mit beszél! Elpöffent egy gőzgép ez meg gerjeszti a propagandát!

  • @bencebence4435
    @bencebence4435 Год назад +5

    Most európa innen veszi a gabonát!

    • @istvanszechenyi5136
      @istvanszechenyi5136 Год назад +4

      És a mézet amit összekevernek a kínai masszával😅

    • @BgSzabi
      @BgSzabi 6 месяцев назад

      Nem Csernobilból.

  • @NoName70707
    @NoName70707 Год назад +3

    Ebből megneznek egy hosszabb verziót is...

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Barátnőm is ezt mondta.😕😓

  • @akosferenczi9428
    @akosferenczi9428 Год назад +1

    Újdonságot sajnos nem láttunk. Semmi olyat amit az eddigi videóiból nem tudtunk meg..

  • @11haver
    @11haver 8 месяцев назад

    A sapka titkarol mikor lesz videó 😂😂😂

  • @palzuba5112
    @palzuba5112 11 месяцев назад

    Tengizről valami hasonlót láthatnak?

  • @aronwhite2021
    @aronwhite2021 Год назад +2

    Ilyen helyre semmi pénzért sem mennék.

  • @rc_51_zxr
    @rc_51_zxr Год назад +3

    Élég ha belélegzik valaki egy mohadarabot amit fúj a szél... szerintem nem gondolnak ebbe bele az oda látogatók.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Propaganda! Sokan el sem költöztek! Mai napig ott élnek az erdőben egészségben!!!

  • @Kurucz1933
    @Kurucz1933 Год назад +1

    A környéken nem harcok voltak?

    • @SemSenki
      @SemSenki Год назад +4

      Komoly harcok nem voltak. Nyilván az ott dolgozók inkább átengedték az oroszoknak a területet, mint h kockáztassanak egy robbanást rossz helyeken. Azóta úgy tudom ismét ukrán irányítás alatt áll. Gondolom az orosz katonáknak nem volt túl sok kedve ott állomásozni, hadászati értéke pedig konkrétam nulla.

    • @ThomasBlack89
      @ThomasBlack89 Год назад

      Bokond oroszok..
      Fel kellett volna pakolni a teruletet pár tonna tnt-vel xD azt amikor az ukránok vissza mennek.. dirrrrrrrr 😂😂😂
      Győzeleem

  • @96illes
    @96illes 10 месяцев назад +1

    Ezt a "hermetikusan" jelzőt nem lehetne hanyagolni, mert nagyon nem azt jelenti, mint amire használva van!

    • @kulhavimarci3498
      @kulhavimarci3498 9 месяцев назад +1

      Én sem látom a kupolát vagy épp a buborékot felette🤷🏻

  • @POWER2964
    @POWER2964 Год назад +8

    22 ezer év múlva: Csernobil ismét biztonságos hely lesz..
    A radioaktív sugárzás ismét eléri a normális szintet, az eredeti épületek, persze, rég eltűnnek - más helyekhez hasonlóan már Csernobilra sem lehetne ráismerni akkoriban.

    • @johny.tayl.7325
      @johny.tayl.7325 Год назад

      22ezer év múlva már bem csak Pripjaty hanem emberiség se lesz..

    • @hillpeter3711
      @hillpeter3711 Год назад

      Huszonkétezer év múlva hatalmas erdők, növényvilág, rovarok, hüllők, apró rágcsálók lesznek a Földön, ember és nagyobb emlős nem. Ebben biztos vagyok.

  • @bocskorcsaba3863
    @bocskorcsaba3863 Год назад +2

    Én pénzügyőrként dolgozom a záhonyi határátkelőn, az idősebb kollégák mesélték, hogy annak idején úgy jelentkeztek határátlépésre a kamionsofőrök, hogy szó szerint világított a kamionok disztárcsái a sugárzás miatt!

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      Az apád náthás f....za az világított! A fényjelenség a reaktorházban jöhet egyedül létre! Erről ne is vitázzunk!

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад

      2. "Kamion dísztárcsa" Az meg mi????? 🤣🤣🤣 Kamion dísztárcsa🤣🤣🤣 Te tudod,hogy mi az a dísztárcsa?🐑

    • @bocskorcsaba3863
      @bocskorcsaba3863 11 месяцев назад

      @@lotz_gaspar mi olyan nevetséges?!

  • @reabakos-nemes9843
    @reabakos-nemes9843 10 месяцев назад

    A Dèdim is innen szerzett leukémiát..

  • @tamasboraros4298
    @tamasboraros4298 Год назад +8

    Nem atomhulladék,hanem jármű temető

  • @bartolomiolvenga
    @bartolomiolvenga Год назад

    Why you never ever invest in drone? Sometimes I see unlike walk quickly to show something what you can actually in an other way.

  • @kejoci
    @kejoci Год назад +10

    Még hány bőrt húzol le az anyaggal?

    • @Peterson0101
      @Peterson0101 Год назад +1

      menj károgjál otthon inkább. Ha nem érdekel ne nézd, ilyen egyszerű lenne, de gondolom hiába magyarázom neked, ugye?

    • @kejoci
      @kejoci Год назад +1

      Te vagy az segédje? Vagy ki kért meg, hogy belepofázz?@@Peterson0101

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад +1

      ​@@Peterson0101mit véded ezt a rettegés propagandistát?!!

  • @akosmate6781
    @akosmate6781 Год назад +2

    Én nem tudom Ti, hogy vagytok ezzel, de nehéz nem dühöt érezni!!!
    Emberek életét tettek tönkre, öltek meg, a lelküket raboltak el a felelosok.
    De persze a pénz, és hatalom az dönt.!
    Ezt a C.I.A tette ebbe biztos vagyok.

  • @barse27
    @barse27 Год назад +5

    szörnyű

  • @tomegkozlekedesmindenhol
    @tomegkozlekedesmindenhol 2 месяца назад

    Na azért várjunk már jártál már az OROSZ UKRÁN háborúba?!!!!

  • @SZOVJET
    @SZOVJET Год назад +13

    Hajrá oroszok! 🇷🇺🇷🇺❤️❤️💪💪💪🚩🚩🚩

  • @tamasnagy8522
    @tamasnagy8522 Год назад +1

    Kokot Muoj Milácsik

  • @lovasiandras223
    @lovasiandras223 Год назад +2

    Szólhatott volna nagyobbat is legalább mostanra nem létezne az orosz nemzet

    • @nekati_rojogo-1
      @nekati_rojogo-1 Год назад +1

      Meg Európa sem, te gyökér.

    • @robertnagy2491
      @robertnagy2491 Год назад +2

      Voltak meg hasonlo katasztrofak az egeysult allamokban is csak el lettek hallgatva. Majd elmullik aztan jotta sok beteg. Aztn az is erdekes volt amikor az atomkiserleteket csinaltak szinten az USA ban es meg nezok is mentek a robbnatasokat nezni aztan egy csomo rakos lett es az onnan szalitot gabonatol tejtol az egesz oszagba. Csak az valamiert senkinek sme erdekes.

    • @hillpeter3711
      @hillpeter3711 Год назад +1

      Ukránok voltak te tudatlan marha!

  • @lotz_gaspar
    @lotz_gaspar 11 месяцев назад +1

    Elpöffent a gőzgép Na! Nem volt ott komolyabb baj! Sokan ki sem költöztek! Mai napig ott élnek egészségben! Megy a hisztéria keltés az atomenergia ellen! Az egyetlen relatív zöld energia az atomenergia!!!

    • @Inda1218
      @Inda1218 9 месяцев назад

      Te egész egyszerűen vagy totál h....lye vagy,vagy csak tudatlan🤔

  • @ottohorvath3283
    @ottohorvath3283 Год назад +4

    Na ennyit az oroszokról!

    • @Normi.De.Tud1982
      @Normi.De.Tud1982 Год назад +1

      A szovjetekröl. A kommunista gondolkodás modrol. A termelés és GDP maximalizálás nevében bármit(akár csak ma), még a tengert is kiszáritják(Aral).

    • @janosnagy4382
      @janosnagy4382 Год назад +4

      Na ennyit az ukránokról!

  • @tamasgudmon3864
    @tamasgudmon3864 Год назад +13

    Tvrtko hány bőrt akarsz még lehúzni erről a kibaszott témáról???

    • @marta7089
      @marta7089 Год назад +7

      😂 Evente 1 et....muszaly neki.

    • @Peterson0101
      @Peterson0101 Год назад +2

      Ha ennyire ellene vagy, minek vagy itt? Érdekes.

    • @lotz_gaspar
      @lotz_gaspar 11 месяцев назад +3

      ​@@marta7089"muszáj" 👆 Tanuld meg végre! Ennyi idősen illik!!!

    • @marta7089
      @marta7089 11 месяцев назад

      ​@@lotz_gaspar Valoban igazad van pedig eleg jo a helyesirasom, tenyleg ciki. Gondolom ,mivel 17 eve elek floridaban felejtettem nehany helyesirasi szabalyt, de ez veletlen volt szerintem. Szeretnek meg annyit hozzafuzni, hogy eleg nagy s.....gf..jn..k kell lenni ahhoz,hogy egy nonek beszolj a korara utalva egy ilyen jelentektelen hozzaszolas miatt....de veled egyutt sok embernek ez okoz boldogsagot a mindennapokban . Remelem meg le tudsz vadaszni par helyesirasi hibat . Sok sikert es szep vasarnapot!

  • @FistOfCha0S
    @FistOfCha0S Год назад +2

    Ukránokkal mindig is csak a gond volt és lesz is..

  • @MrEmcsike
    @MrEmcsike Год назад +1

    Iszonyú.tragédia