Olyan jó, hogy van valaki aki annyira szépen érthetően beszél ezekről a fontos dolgokról! Nagyon nagy segítség vagy mások számára, köszönöm a sok hasznos videót!🙏
Vaaagy, kérdezd meg anyukádat! :) A szerelem néha elvakít, de ha mindig csak a szépre, jóra törekszünk, ha a problémákról (még ha az szubjektív is) sosem veszünk tudomást, akkor balekként végezhetjük. Ha engem zavar valami a másik viselkedésében, és ezt jelzem is neki, akkor rajta (is) múlik tesz-e ellene valamit. Ez is az összecsiszolódás része. De mindenképp kölcsönös kell legyen, különben valóban az egyik joggal érezheti, hogy csak ad, de nem kap. És baromi nehéz megtalálni azt a határt, amíg valóban csiszolódunk, és hol kezdődik az alárendelődés, önmagunk feladása. A környezet visszajelzése segíthet objektívebben megítélni a dolgokat. Ha nem is pártatlan, de kevésbé érintett, nincs érzelmileg bevonódva.
Az összecsiszolodast gyakran úgy ertelmezik, hogy ő csiszol, a másik meg formalodik. Meg kell vizsgálni, mi nem épp a "csiszoló" akarunk e lenni. Ha a másik oldalon vagyunk, és minket csiszolnak, szerintem nagyvonalunak kell lenni es nem baleknak érezni magunkat.
Borzalmasan nagy hiba azt gondolni, hogy az ember a fény felé megy. Arra megy, amerre a tanult sémái és szocializációja vezeti. Család mintát leginkább otthonról hozunk. A másik vizsgálata helyett javaslom az önvizsgálatot: te vajon mit kapsz egy aszimmetrikus viszony rendszerből (mert valamit tuti kapsz, különben nem lennél benne)... Ha megvan a válasz, meg lesz a megoldás is.
Én azt gondolom, hogy minden kapcsolatban lehet érzelmileg sérülni. Azonban tanulni magunkról, az adott helyzethez való viszonyulásunkról is sokat elmond. Én, egy alapvetően optimista,vidám emberként azt vallom, hogy csalódjak bár százszor, de nem zárkodzom be a csigaházamba örökre. Habár jóban vagyok magammal és az egyedülléttel , ami olykor nagyon hasznos tud lenni. Átmenetileg persze visszavonulót fújok, erre nekem szükségem van, hogy leülepedjenek a dolgok bennem, átszűrjem magamon. Nagyon örültem ennek a videónak is!
Azt látom, aki egyedül van, vágyik egy társra. De amikor társra talál, akkor megrémül, hogy megvaltozott az élete. Szerintem, egy jó kapcsolatban nagyon sokat valtozik az ember maga és a körülmények. Ettől nem félni kéne. A masik, amiről Kitti is beszél, mire fokuszalunk a kapcsolatban. Félig tele, vagy félig üres e a pohár? Nekem óriási élmény volt megélni azt, hogy elengedve a elvarasaim, engedni önmaga lenni a masiknak, es racsodalkozni erre a csodára. Rá kellett jönnöm, hogy igazán azt az embert tudom szeretni, aki önmaga, akkor is, ha ez néha nem tetszik. Egy általam kifaragott, alakított ember lehet hogy elsőre tetszik, de hosszútavon nem lesz jó. Sem neki, sem nekem.
@@hogyishivjakmindjart0188 miért kéne bárkinek csiszolódni valamihez, amihez nem akar, és lehetősége van a változásra? Ha nincs lehetőslég a változásra (olyan amúgy ritkán van), az egy másik kérdés... Az emberek egyedül is nagyon jól tudnak létezni, csak hát a világ legnagyobb szektája mást tanít.
Egyedűl is jó nekem. Aztán úgy gondoltam, hogy jó lenne már egy komoly kapcsolatot teremteni. Sajnos férfiként nem a megfelelő nőkkel ismerkedtem. Pont azt kaptam, amin a nők panaszkodnak. Sajnos nem találok normális hölgyet. De nagyon megerősítettek. És már nem stresszelek rajta, ha úgy lelép, vagy bármi.
Sziasztok, Doktornő valamelyik videójában arról beszélt, hogy miért rossz ha összehasonlítgatnak minket az elődünkkel, tudja valaki, hogy melyik videó volt az? Köszönöm
Tobb, mint 10 eve vagyok egyedul. Nem egeszseges, mert hozzaszoktam🤷 Mar semmit nem varok egy kapcsolattol es a generaciom elnezve, plane nem tanulast, fejlodest, kolcsonos erdeklodest. Amint van 1-1 hiba, vagy par nap alatt megtorik a varazs, le is vagyok koptatva. Azt tapasztalom, mindenki szandekosan a rosszat keresi es nem kepes igazodni, max az elvarasokon lovagol.
Valóban kedves Pszihologusno a sok csalódás eredménye ma akivel telefonon beszélgettem elzavarta az élettársát azt mondta nekem a két lány apja az első férje jobb volt O Ágnes Anyja Katalin én hívtam fel telefonon és mondtam szeretnék beszélgetni most. Nem zárkózott el köszönöm én másként latom
Pont nem olyan régen hallottam egy beszélgetést. Két középkor asszony mondta, hogy a fiatalok tinédzser korban még szinte fel sem tudják fogni, hogy jobb egyedül lenni, hanem általában egyik kapcsolat után már keresik a másikat.
Tekintetve, hogy 20-50 év szocializáció feszül neki egy videónak, így egyszerünek egyszerű, de nekem könnyü. A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jön, hogy szükségtelen.
A párkapcsolat nem kényszer hanem a vérünkben van, ha vki így is gondolja ez változni fog ahogy öregszik. Mert igen az ember társas lény, és nem is beszélve a gyermekvállalásrol., az értékek, a jövő épitése átadása miatt.
Ezt a világ legnagyobb szektája tanítja (akik egyébként a cölibátus miatt hivatalosan pont nem ezt az utat járják), és már bocsi, de ez a téves gondolkodás vezet a párkapcsolati szenvedésekhez. Az ember társas lény: ez azt jelenti, hogy valamilyen társadalomban szocializálódva szervezzük az életünket (értsd: más emberekkel társaságban), és nem azt, hogy minden áron párt (félreértelmezés miatt társat) KELL találni, és családot KELL alapítani... a keresztény kultúra helyett miért nem a muzulmánt, vagy a törzsi kultúrákat veszed alapul, az régebbi, ha már a vérünkben van? A társas lénység mítosza abból ered, hogy egyedül képtelenek voltak őseink ledárdázni a mamutot, vagy más körülméynek között nagy számban életben maradni, ezzel nincs is semmi gond. Jelen társadalmunkban viszont olyan paradox módon élünk, hogy egymás nyakán lakunk, mégis el vagyunk szigetelődve egymástól. Ha valaki komolyan felismeri a társas lénység lényegét, és nem szennyezi be hamis gondolatokkal, fog magának társat találni (értsd: olyan embereket, akikkel az érdeklődési köre, világlátása, céljai, és nem utolsó sorban energiái között átfedés van, ergo szívesen tölti vele az idejét), és boldog lesz abban az életciklusban, ami ennek a kapcsolatnak megadatik, legyenm az bármennyi idő. Ez akár egy párkapcsolait rendszerben is megtörténhet, de amennyiben így alakul, kár lenne hamis ideológiákkal, mindenféle tanokkal ezt megszínezni. Aztán ha az ember így tesz, akkor valószínűleg jól érzi magát, és a generált probléma is kevesebb lesz... Nah ez van a vérünkben.
Olyan jó, hogy van valaki aki annyira szépen érthetően beszél ezekről a fontos dolgokról! Nagyon nagy segítség vagy mások számára, köszönöm a sok hasznos videót!🙏
Vaaagy, kérdezd meg anyukádat! :) A szerelem néha elvakít, de ha mindig csak a szépre, jóra törekszünk, ha a problémákról (még ha az szubjektív is) sosem veszünk tudomást, akkor balekként végezhetjük. Ha engem zavar valami a másik viselkedésében, és ezt jelzem is neki, akkor rajta (is) múlik tesz-e ellene valamit. Ez is az összecsiszolódás része. De mindenképp kölcsönös kell legyen, különben valóban az egyik joggal érezheti, hogy csak ad, de nem kap. És baromi nehéz megtalálni azt a határt, amíg valóban csiszolódunk, és hol kezdődik az alárendelődés, önmagunk feladása. A környezet visszajelzése segíthet objektívebben megítélni a dolgokat. Ha nem is pártatlan, de kevésbé érintett, nincs érzelmileg bevonódva.
Az összecsiszolodast gyakran úgy ertelmezik, hogy ő csiszol, a másik meg formalodik. Meg kell vizsgálni, mi nem épp a "csiszoló" akarunk e lenni.
Ha a másik oldalon vagyunk, és minket csiszolnak, szerintem nagyvonalunak kell lenni es nem baleknak érezni magunkat.
Borzalmasan nagy hiba azt gondolni, hogy az ember a fény felé megy. Arra megy, amerre a tanult sémái és szocializációja vezeti. Család mintát leginkább otthonról hozunk.
A másik vizsgálata helyett javaslom az önvizsgálatot: te vajon mit kapsz egy aszimmetrikus viszony rendszerből (mert valamit tuti kapsz, különben nem lennél benne)... Ha megvan a válasz, meg lesz a megoldás is.
Én azt gondolom, hogy minden kapcsolatban lehet érzelmileg sérülni. Azonban tanulni magunkról, az adott helyzethez való viszonyulásunkról is sokat elmond. Én, egy alapvetően optimista,vidám emberként azt vallom, hogy csalódjak bár százszor, de nem zárkodzom be a csigaházamba örökre. Habár jóban vagyok magammal és az egyedülléttel , ami olykor nagyon hasznos tud lenni.
Átmenetileg persze visszavonulót fújok, erre nekem szükségem van, hogy leülepedjenek a dolgok bennem, átszűrjem magamon.
Nagyon örültem ennek a videónak is!
Azt látom, aki egyedül van, vágyik egy társra. De amikor társra talál, akkor megrémül, hogy megvaltozott az élete.
Szerintem, egy jó kapcsolatban nagyon sokat valtozik az ember maga és a körülmények. Ettől nem félni kéne.
A masik, amiről Kitti is beszél, mire fokuszalunk a kapcsolatban. Félig tele, vagy félig üres e a pohár?
Nekem óriási élmény volt megélni azt, hogy elengedve a elvarasaim, engedni önmaga lenni a masiknak, es racsodalkozni erre a csodára.
Rá kellett jönnöm, hogy igazán azt az embert tudom szeretni, aki önmaga, akkor is, ha ez néha nem tetszik.
Egy általam kifaragott, alakított ember lehet hogy elsőre tetszik, de hosszútavon nem lesz jó. Sem neki, sem nekem.
Ennél aktuálisabb nem is lehetne. Köszönöm a videót!
10 évig voltam egyedül,most úgy hozta az élet hogy viszont 3 éve párkapcsolatban vagyok. Visszasirok minden egyedül töltött napot! Ez van!
Ezen azért nem olyan bonyolult változtatni, ugyebár?
Vmit nem jól csinálsz. Miért félsz csiszolódni?
@@hogyishivjakmindjart0188 miért kéne bárkinek csiszolódni valamihez, amihez nem akar, és lehetősége van a változásra? Ha nincs lehetőslég a változásra (olyan amúgy ritkán van), az egy másik kérdés... Az emberek egyedül is nagyon jól tudnak létezni, csak hát a világ legnagyobb szektája mást tanít.
Az eszedbe jutott már, hogy valamit nem jól csinálsz?
Egyedűl is jó nekem. Aztán úgy gondoltam, hogy jó lenne már egy komoly kapcsolatot teremteni. Sajnos férfiként nem a megfelelő nőkkel ismerkedtem. Pont azt kaptam, amin a nők panaszkodnak.
Sajnos nem találok normális hölgyet. De nagyon megerősítettek. És már nem stresszelek rajta, ha úgy lelép, vagy bármi.
Sziasztok, Doktornő valamelyik videójában arról beszélt, hogy miért rossz ha összehasonlítgatnak minket az elődünkkel, tudja valaki, hogy melyik videó volt az? Köszönöm
Tobb, mint 10 eve vagyok egyedul. Nem egeszseges, mert hozzaszoktam🤷 Mar semmit nem varok egy kapcsolattol es a generaciom elnezve, plane nem tanulast, fejlodest, kolcsonos erdeklodest. Amint van 1-1 hiba, vagy par nap alatt megtorik a varazs, le is vagyok koptatva. Azt tapasztalom, mindenki szandekosan a rosszat keresi es nem kepes igazodni, max az elvarasokon lovagol.
Hú, de aktuális számomra....most épp itt tartok... 🙄
Valóban kedves Pszihologusno a sok csalódás eredménye ma akivel telefonon beszélgettem elzavarta az élettársát azt mondta nekem a két lány apja az első férje jobb volt O Ágnes Anyja Katalin én hívtam fel telefonon és mondtam szeretnék beszélgetni most. Nem zárkózott el köszönöm én másként latom
Pont nem olyan régen hallottam egy beszélgetést. Két középkor asszony mondta, hogy a fiatalok tinédzser korban még szinte fel sem tudják fogni, hogy jobb egyedül lenni, hanem általában egyik kapcsolat után már keresik a másikat.
Bár ilyen könnyen működne hogy csak egy gondolatot át változtatnak pozitívba szerintem nem ilyen egyszerű mind ahogyan elhangzik
amikor a fejedben eldöntöd, hogy tudatosan élsz, és te választasz akkorválik egyszerűvé, nem olyan bonyolult
Tekintetve, hogy 20-50 év szocializáció feszül neki egy videónak, így egyszerünek egyszerű, de nekem könnyü. A szenvedés addig szükséges, amíg rá nem jön, hogy szükségtelen.
Pedig de. ;)
Én nem vagyok ennyire tudatos a kapcsolatokban. Lehet hogy ez a hiba....?
A párkapcsolat nem kényszer hanem a vérünkben van, ha vki így is gondolja ez változni fog ahogy öregszik. Mert igen az ember társas lény, és nem is beszélve a gyermekvállalásrol., az értékek, a jövő épitése átadása miatt.
Ezt a világ legnagyobb szektája tanítja (akik egyébként a cölibátus miatt hivatalosan pont nem ezt az utat járják), és már bocsi, de ez a téves gondolkodás vezet a párkapcsolati szenvedésekhez. Az ember társas lény: ez azt jelenti, hogy valamilyen társadalomban szocializálódva szervezzük az életünket (értsd: más emberekkel társaságban), és nem azt, hogy minden áron párt (félreértelmezés miatt társat) KELL találni, és családot KELL alapítani... a keresztény kultúra helyett miért nem a muzulmánt, vagy a törzsi kultúrákat veszed alapul, az régebbi, ha már a vérünkben van?
A társas lénység mítosza abból ered, hogy egyedül képtelenek voltak őseink ledárdázni a mamutot, vagy más körülméynek között nagy számban életben maradni, ezzel nincs is semmi gond. Jelen társadalmunkban viszont olyan paradox módon élünk, hogy egymás nyakán lakunk, mégis el vagyunk szigetelődve egymástól. Ha valaki komolyan felismeri a társas lénység lényegét, és nem szennyezi be hamis gondolatokkal, fog magának társat találni (értsd: olyan embereket, akikkel az érdeklődési köre, világlátása, céljai, és nem utolsó sorban energiái között átfedés van, ergo szívesen tölti vele az idejét), és boldog lesz abban az életciklusban, ami ennek a kapcsolatnak megadatik, legyenm az bármennyi idő. Ez akár egy párkapcsolait rendszerben is megtörténhet, de amennyiben így alakul, kár lenne hamis ideológiákkal, mindenféle tanokkal ezt megszínezni.
Aztán ha az ember így tesz, akkor valószínűleg jól érzi magát, és a generált probléma is kevesebb lesz... Nah ez van a vérünkben.