Ez mindig kiakad! Javaslom, hogy ülj le inkább egy csendes sarokba és várd meg, míg elmúlik! Kicsit észhez kéne térni.. halloooo, nem ti vagytok értünk, hanem mi vagyunk értetek! Belőlünk éltek! Csak ti már akkora sztárok lettetek, hogy elfelejtitek tisztelni a közönséget!! Világsztárokban több alázat van, mint bennetek! “Te mit tettél le az asztalra?” És te? Az a baj, hogy tévedésből értékesnek képzelitek magatokat, holott csak annyi a különbség köztetek, meg egy 13.kerületi escort között, hogy utóbbinak nagy eséllyel van diplomája! Tiszta szégyenek vagytok!
Szerintem jogosan akad ki aki nem szereti minek megy? Csakis unalombol a neten is megirhatja neki hogy milyen szar ense hallgatom mégse megyek el kiabálni a koncertjére hogy szar szar 🤔😠
Jajj ő mindig kiakad 😂😂😂 De, hogy lehet így viselkedni?! Azért mentek el az emberek a koncertjükre, hogy jól érezzék magukat és nem azért, hogy Lil G újra és újra kioffolja őket. Ezt a viselkedést egy előadó sem engedheti meg magának egy pont után, akármennyire is nagy a szája. De majd egyszer megtanulja, hogy néha vissza kell fogni magát. És ezt most úgy mondom, hogy időm nagy részét én magam is színpadon töltöm és tudom, hogy ez mennyi stresszel jár. 👏👏👏👏 Amúgy meg ezt a sok beszólogatást ő játszotta ki magának azzal hogy mindig nagy volt a szája, amit én teljesen megértek, de ha azt mondja hogy nem érdekli mit mondanak az emberek, akkor még is miért sértődik be minden ilyen hülyeség után? Vagy nem számított arra, hogy lesznek olyan emberek, akinek nem fog tetszeni az amit csinál?
Megtennéd, hogy nem úgy nézel ki mint egy hajléktalan, uzsorás, koldus? Egyébként szerintem meg én csináltam. :) Ezért remélem nem csinálsz sírós liveot, mert most nem állok jól anyagilag. :(
@@gamingforce2719 Mekkora egy pofád van. Ezt Zalán streamelte és klippelték ez az ő tartalma nem állsz jól anyagilag te ezért nem kapsz pénzt kel lenni hozzá 1000 sub nak neked 100 sincs de lopni azt tudsz
Azért néha elgondolkodtató az ahogyan ez a kislány viselkedik. Még mindig Fanni karolt fel téged és miatta állsz most ott azon a színpadon. Elhiszem hogy tehetség is kell ahhoz hogy menjen ez az egész, azt is elhiszem hogy te vagy a menő én mindenkinek megmondom a magamét csaj, elhiszek én mindent, de az hogy már kicsit jobban megy a szekér Lilike El felejted ki az aki fel karolt és ki álltal vagy most ott ahol, az utóbbi időbe már lassan ott tartunk hogy Fanni az aki engedélyt kér tőled hogy egyáltalán egy színpadon lehessen veled. Ne felejsd el ő nélküle és az ő barátai és kapcsolatai nélkül sehol nem lennél,
Nem mindegy ki karolta fel?? Ő legalább elért valamit már ilyen fiatalon!! Te mit értél el? 🤣. És teljesen igaza van a Magyar koncertek a világon a leg szarabban vannak le szervezve.......
Én is ott voltam Lilg végig hisztizte az egészet.. Ha Nemazalany nem lett volna ott akkor nem lett volna konkretan koncert Lilg végig duzogta Meg azt mondja h ezért dolgozott h utolsó legyen közbe ok késtek és ezért csúszott el az egész
Alexa xd Én is ott voltam. Elég idegesítő volt amit levágott ott, (4-5 órával tolták el a koncertjüket... én is kiakadtam volna, persze nem ennyire) viszont nem ő késett hanem Nemazalány. Az időjárás miatt ragadtak az autópályán.
@@rekabaranya554 bármelyik késett akkor se kellett volna végig hisztizni az egészet és játszani a fejét... De részben nyilván igaza is volt de akkor sem így kellett volna megoldania
Meg szidta a szervezést közben nem azzal volt a baj. Mi egy 10 perc után otthagytuk a koncertet, mert teljesen elrontotta a kedvünket a hiszti. Viszont Nemazalány előtt le a kalappal. Mentette a menthetőt.
Jajj mint ha te neked tobb lenne azert nincs hangja mert mandula gyuladasa van de az helyet hogy ilyeneket tennetek ki meg le hordanatok az helyet ullnetek kussba es tovabb porgetnetek ok azert vannak hogy a rajongoinak eljenek es nem azert hogy nektek akik irigyek stb...
gratulálok, amikor meg énekelnének már a videó végéhez is érünk.. látom csak a kritizálás megy mindenkinek, tisztelet a kivételnek, de ebből nem lesz megtekintésed, sem feliratkozód, nem tudom mi lehet ez ez nálad valami féle megfelelési kényszer?
Micsoda "sztárallűrök"....komolyan mondom, ez már iszonyat gáz...nézzük már meg, hogy ma Magyarországon kit engedünk föl a színpadra...van, aki egyszerűen nem odavaló...Nem az a gáz, hogy az illető utolsóként léphetett fel...hanem az, hogy egyáltalán felléphetett egy ilyen fesztiválon...
"Azért vagyok ideges mert ezt a szart nem lehetett normálisan leszervezni" Én meg azért mert hívtalak de nem jöttél betont keverni :( "Nem fogom be a pofám azért mert valakinek nem tetszik" Szerintem is inkább várd ki amíg a torkodat elmetszik :))
Akinek nem tetszik, húzzon el másik videóra, mert marhára elegem lett a sok irigy emberből! Róluk le lehetne szállni végre, sőt, akinek akkora arca van, hogy hú, ő jobban csinálná, meg reagálna erre, csinálja azt utánuk, amit ők lenyomnak éveken át, sikert sikerre halmozva és az ne ugasson itt, aki nem ismeri a múltjukat, hogy mi rosszon mentek keresztül, mennyit küzdöttek az álmukért, hogy valóra váljon, stb!
?XDD feltöltöttek pár moslék zenét a yt-ra sok idióta megnézte és most ott tartanak hogy fizetnek nekik.. Nem a góbi sivatagot sétálták át bazdmeg. + A videók és a szöveg minőségén is látszik ,hogy pár nap alatt összecsapott moslék. Nehogy már ha egy ember beleugrik a kútba élőben és valaki azt kritizálja akkor azzal érvelünk ,hogy csináld utána ha te jobb vagy. WTF Ez egy trsah szemét szar, nincs keresnivalója a zeneiparban, csak a sok fogyatékos nyomja őket és elmennek a koncertjeikre ,pedig egy jó verést érdemelne már a lil g xD
Milyen énekes az ilyen aki ilyen undorítóan viselkedik a színpadon? Az ilyeneket kéne ki tiltani onnan,énekeljenek az utcán....🤦♀️😕🙃Örülne annak hogy színpadon lehet úgy is hogy hangja sincs... bármi is történt anno vele,ez nem színpadra való.....🤷♀️😒
@@meszi8711 Max te ott a csajokat drága... 15 évesen majd pasikat mi??? De látom igy is több eszem van egyeseknél.... sebaj.. Nem lenne a világ világ ha nem lennének idióták is a földön.. 😘
@@meszi8711 Az hogy szereted őket az a te bajod... De azért ha van eszed akkor bevallanád hogy se a közönségével se a szervezőkkel nem illik ilyen hangnemben beszélni ...🙂 a komment szekció meg azért van hogy véleményt nyilváníts... ha neked tetszik hàt tetszedjen.. 🙂
Nagyon nagy szánalom, hogy streamerektől lopod a tartalmat :( De azért egy ilyen koncertre egy jegyre nem telne, hogy te magad rakd fel, és ne lopd mástól! :)
Bárki megtudja azt tenni amit ő. Kiálni és a saját feljavitott hangjára tátogni. Elég szégyen hogy kb 17 éves és ennyi ember elött úgy káromkodik. Szerintem az se tünt fel neki hogy a koncertjein a közönség 90% 11-13 évesek. Meg ő mondja másra hogy értektelen ember. Mégis őt rugták ki az iskolából mert beálva mentbe, meg az vitte el egy körre aki akarta. A másil csajnak legalább van egy kis hangja. Lilg helyében inkább visszamennék a nyíregyházi plázába fagyik árulni, mert lagalább az normális munka, nem ez a szégyen amit a szinpadon csinál
Marinna Szerbák AA mindenhol az azért túlzás én pl, itt Budapesten, ha már a helyről írsz, nagyon is becsülöm és szeretem Őket, együtt is, külön külön is. Hiába mondja Lilg, hogy "fuj rám az egész ország, ő is tudja, hogy ez nem igaz. Példátlanul sokan szeretjük, ez engem zavarba is hoz. Van aki fuj, de kire nem fujtak a maga idején ebben az országban? Egyesek. Még volt, hogy sokan is.Petőfit csalással buktatták meg a választáson. Széchenyi volt a leggyűlöltebb ember az országban. Kossuth atyánkat milliók szerették, de a svarcgeldek gyűlölték. A vörös republikánus Táncsics se örvendett osztatlan rokonszenvnek. Adyt is mindennek elmondták, József Attilába mostanában kötött egy- két senkiházi bele. Lilg nincs egyáltalán rossz társaságban. Ez egy huzatos hely,szerencsére Lilg strapabíró. Én csak sok erőt kívánok Nek(k). Néha kezelhetné visszafogottabban a pimaszkodásokat, de ha sikerülne ezeket a pimaszkodásokat megfékezni., mindnyájunknak jobb lenne. De nem vagyok nagyon optimista e tekintetben. Ez a pimaszkodás már évszázadok óta folyik. A 17. században, Misztótfalusi .kis Miklós is szenvedett tőle. De a betűit még ma is használják pl Hollandiában...
Nemazalány is biztos kiakad, de nem a szervezés miatt, hanem hogy az infantilis társa állandóan elbassza a bulit azzal, hogy hisztizik, mint egy díva. Aranyom, majd megbecsülnek a szervezők, ha lesz indokuk rá. Így csak magadat ásod el. ;)
Istenem de szánalmas vagy🤦♀️🤦♀️ elmész az ő koncertjére de közben kritizálod nos babám. Ő a te pénzedből él ő kapja meg a belépőd pénzét, neki mindegy hogy te kritizálod vagy nem ő megkapja a TE pénzedet
Ez mindig kiakad! Javaslom, hogy ülj le inkább egy csendes sarokba és várd meg, míg elmúlik!
Kicsit észhez kéne térni.. halloooo, nem ti vagytok értünk, hanem mi vagyunk értetek! Belőlünk éltek! Csak ti már akkora sztárok lettetek, hogy elfelejtitek tisztelni a közönséget!! Világsztárokban több alázat van, mint bennetek!
“Te mit tettél le az asztalra?” És te? Az a baj, hogy tévedésből értékesnek képzelitek magatokat, holott csak annyi a különbség köztetek, meg egy 13.kerületi escort között, hogy utóbbinak nagy eséllyel van diplomája!
Tiszta szégyenek vagytok!
Teljesen igazad van!!!
De hamár fellep akkor miért megy be olyan aki utálja vagy bármi ő miértnem akadhatna ki?????? Csak a közönség utalhatja vagy mi???
Egy év a Nyírőben a zárt osztályon csodákat tenne ezzel a kislánnyal. Nagyon nagy nőnek képzeli magát vicces a kis hülye
@@incifinci6225 😁👌👌
Szerintem jogosan akad ki aki nem szereti minek megy? Csakis unalombol a neten is megirhatja neki hogy milyen szar ense hallgatom mégse megyek el kiabálni a koncertjére hogy szar szar 🤔😠
Jajj ő mindig kiakad 😂😂😂
De, hogy lehet így viselkedni?! Azért mentek el az emberek a koncertjükre, hogy jól érezzék magukat és nem azért, hogy Lil G újra és újra kioffolja őket. Ezt a viselkedést egy előadó sem engedheti meg magának egy pont után, akármennyire is nagy a szája. De majd egyszer megtanulja, hogy néha vissza kell fogni magát. És ezt most úgy mondom, hogy időm nagy részét én magam is színpadon töltöm és tudom, hogy ez mennyi stresszel jár. 👏👏👏👏 Amúgy meg ezt a sok beszólogatást ő játszotta ki magának azzal hogy mindig nagy volt a szája, amit én teljesen megértek, de ha azt mondja hogy nem érdekli mit mondanak az emberek, akkor még is miért sértődik be minden ilyen hülyeség után? Vagy nem számított arra, hogy lesznek olyan emberek, akinek nem fog tetszeni az amit csinál?
Mai tinik példaképe, tiszta szégyen ez a kis ripacs😂😂 Es igen bazdmeg ezert dolgoztal, vannak nalad sokkal eszesebb enekesek is... :)
Menjél mán magadnak igen Peldakep de ő legalább dolgozik és ennyi 🖕🖕
@@kamillamolnar4808 köszönöm kedvességed megyek is :DDD
Csak a hangja el ne menjen, mert közel van hozzá 😂😂😂😂😂😂😂
Amikor nálunknvolt koncerten semmi probléma nem volt még ő mondta hogy menjünk hátrébb mert szóltak neki a biztiboyok
Ez nevezi magát előadónak🤦♀️🤦♀️🤦♀️
Autone nélkül a hangja offos ahogy a színpadi ki állása is 🤷♂️
@@szajkoszilardofficial9753 még se meri senki megmutatni a hangját a felvételeken. :D
Azert ilyen mert ti is ilyenek vagytok vele amit kap azt ad
@@amandajakab1514 előbb neki kěne adni nem?Meg egy kis alāzatott a közönség felé
@@rebeka1917 igy van,pontosan!
Megtennéd h leszeded a tartalmat amit tőlem loptál?
Megtennéd, hogy nem úgy nézel ki mint egy hajléktalan, uzsorás, koldus? Egyébként szerintem meg én csináltam. :) Ezért remélem nem csinálsz sírós liveot, mert most nem állok jól anyagilag. :(
@@gamingforce2719 Mekkora egy pofád van. Ezt Zalán streamelte és klippelték ez az ő tartalma nem állsz jól anyagilag te ezért nem kapsz pénzt kel lenni hozzá 1000 sub nak neked 100 sincs de lopni azt tudsz
Ha nem tudsz okosat mondani, akkor maradj csöndben noki.
@@gamingforce2719 megy a jelentés amúgy kinek van több követője áá nem is tudom de lopni azt tudsz látszik ki vagy
Bocs noki nem láttam, hogy írtál. Szóval te is koldulni szoktál? Védd be a cimborádat nyugodtan, ráérsz vele.
Azért néha elgondolkodtató az ahogyan ez a kislány viselkedik.
Még mindig Fanni karolt fel téged és miatta állsz most ott azon a színpadon.
Elhiszem hogy tehetség is kell ahhoz hogy menjen ez az egész, azt is elhiszem hogy te vagy a menő én mindenkinek megmondom a magamét csaj, elhiszek én mindent, de az hogy már kicsit jobban megy a szekér Lilike El felejted ki az aki fel karolt és ki álltal vagy most ott ahol, az utóbbi időbe már lassan ott tartunk hogy Fanni az aki engedélyt kér tőled hogy egyáltalán egy színpadon lehessen veled.
Ne felejsd el ő nélküle és az ő barátai és kapcsolatai nélkül sehol nem lennél,
Nem mindegy ki karolta fel??
Ő legalább elért valamit már ilyen fiatalon!!
Te mit értél el? 🤣.
És teljesen igaza van a Magyar koncertek a világon a leg szarabban vannak le szervezve.......
Én is ott voltam Lilg végig hisztizte az egészet.. Ha Nemazalany nem lett volna ott akkor nem lett volna konkretan koncert Lilg végig duzogta
Meg azt mondja h ezért dolgozott h utolsó legyen közbe ok késtek és ezért csúszott el az egész
Alexa xd
Én is ott voltam. Elég idegesítő volt amit levágott ott, (4-5 órával tolták el a koncertjüket... én is kiakadtam volna, persze nem ennyire) viszont nem ő késett hanem Nemazalány. Az időjárás miatt ragadtak az autópályán.
@@rekabaranya554 bármelyik késett akkor se kellett volna végig hisztizni az egészet és játszani a fejét... De részben nyilván igaza is volt de akkor sem így kellett volna megoldania
Meg szidta a szervezést közben nem azzal volt a baj. Mi egy 10 perc után otthagytuk a koncertet, mert teljesen elrontotta a kedvünket a hiszti. Viszont Nemazalány előtt le a kalappal. Mentette a menthetőt.
@@karacsonanita6571 hát igen Nemazalany nélkül nem lett volna semmi csak a hiszti
De volt amikor a Lili vidte az egeszet a Fanni hisztizet de ilyen az elet meg tortent es kesz
Én hozztam az asztalt :)
Nagyon teszii magat🤣🤣🤣🤣🤣
Osztt semmii hangjaa sincsen a szerencsétlennek...😊😂
Jajj mint ha te neked tobb lenne azert nincs hangja mert mandula gyuladasa van de az helyet hogy ilyeneket tennetek ki meg le hordanatok az helyet ullnetek kussba es tovabb porgetnetek ok azert vannak hogy a rajongoinak eljenek es nem azert hogy nektek akik irigyek stb...
@@amandajakab1514 helyesírâs 1 es 😁😁👌
@@andrea0027 te beszelsz😂
@@amandajakab1514 ??😁szövegèrtés is!!
@@andrea0027 nájsz
gratulálok, amikor meg énekelnének már a videó végéhez is érünk.. látom csak a kritizálás megy mindenkinek, tisztelet a kivételnek, de ebből nem lesz megtekintésed, sem feliratkozód, nem tudom mi lehet ez ez nálad valami féle megfelelési kényszer?
Uristen hogy én mennyire imádom😂😂😂❤❤
Te csináltad a vidit??
Igazaa van lil g nekk
Dolgoztál ? Melyik sarkon?
Micsoda "sztárallűrök"....komolyan mondom, ez már iszonyat gáz...nézzük már meg, hogy ma Magyarországon kit engedünk föl a színpadra...van, aki egyszerűen nem odavaló...Nem az a gáz, hogy az illető utolsóként léphetett fel...hanem az, hogy egyáltalán felléphetett egy ilyen fesztiválon...
"Azért vagyok ideges mert ezt a szart nem lehetett normálisan leszervezni"
Én meg azért mert hívtalak de nem jöttél betont keverni :(
"Nem fogom be a pofám azért mert valakinek nem tetszik"
Szerintem is inkább várd ki amíg a torkodat elmetszik :))
Ezek még életben vannak? :D :D:D:D
Miért kell mástól ellopni a felvételt?
Ennyi erovel en is mindjart en is elmegyek enekesnek nekem is kb ilyen a hangom
Ez a videó ZalánRithnovszky jogait sérti mivel az ő tartalma és nem adott engedélyt hogy közzétedd. Kérlek töröld le.
Akinek nem tetszik, húzzon el másik videóra, mert marhára elegem lett a sok irigy emberből! Róluk le lehetne szállni végre, sőt, akinek akkora arca van, hogy hú, ő jobban csinálná, meg reagálna erre, csinálja azt utánuk, amit ők lenyomnak éveken át, sikert sikerre halmozva és az ne ugasson itt, aki nem ismeri a múltjukat, hogy mi rosszon mentek keresztül, mennyit küzdöttek az álmukért, hogy valóra váljon, stb!
?XDD feltöltöttek pár moslék zenét a yt-ra sok idióta megnézte és most ott tartanak hogy fizetnek nekik.. Nem a góbi sivatagot sétálták át bazdmeg. + A videók és a szöveg minőségén is látszik ,hogy pár nap alatt összecsapott moslék. Nehogy már ha egy ember beleugrik a kútba élőben és valaki azt kritizálja akkor azzal érvelünk ,hogy csináld utána ha te jobb vagy. WTF Ez egy trsah szemét szar, nincs keresnivalója a zeneiparban, csak a sok fogyatékos nyomja őket és elmennek a koncertjeikre ,pedig egy jó verést érdemelne már a lil g xD
XDDDDDDD
@@rebeka1917 Most mind1gyik komment alá ezt fogod írni.
Mi történt?
Nem értem mért nem lehet meg szervezni normálisan ha már hireséget hivnakel
Én ott voltam el is mentünk mert ott álni is szégyen volt
ZalanRithnovszky
Az mi?
xDD Rossz ráznézni a kiscsajra :) a reket krákogós ribanca ;) jó keményen megmondta hogy kifejezze nem tetszését clap-clap "Előadókám"
Sajnos o mindenhol kiakad😂😂😂😂🤔
Rithnovszky Zalan tartalma
LilG még behugyozik?
Kötél a nyakadban mindent megold ! :)
nagyon vicces lett
Milyen énekes az ilyen aki ilyen undorítóan viselkedik a színpadon? Az ilyeneket kéne ki tiltani onnan,énekeljenek az utcán....🤦♀️😕🙃Örülne annak hogy színpadon lehet úgy is hogy hangja sincs... bármi is történt anno vele,ez nem színpadra való.....🤷♀️😒
A te kommented meg nem ide való kisanyám! Te meg Ferihegyen várod a csávókat, mi?
@@meszi8711 a komment szekcio arra van hogx velemenyt nyilvanits te idiota.....
@@meszi8711 Max te ott a csajokat drága... 15 évesen majd pasikat mi??? De látom igy is több eszem van egyeseknél.... sebaj.. Nem lenne a világ világ ha nem lennének idióták is a földön.. 😘
@@meszi8711 Az hogy szereted őket az a te bajod... De azért ha van eszed akkor bevallanád hogy se a közönségével se a szervezőkkel nem illik ilyen hangnemben beszélni ...🙂 a komment szekció meg azért van hogy véleményt nyilváníts... ha neked tetszik hàt tetszedjen.. 🙂
@@rebeka1917 így van.😍
Érdekes hogy ennek valami baja van és meg azt modja hogy ő dolgozik az év vicce
Ez kicsoda? Xd
Nagyon nagy szánalom, hogy streamerektől lopod a tartalmat :( De azért egy ilyen koncertre egy jegyre nem telne, hogy te magad rakd fel, és ne lopd mástól! :)
Mindig azt mondja hogy ti mit raktatok le az asztalra hát bazdmeg én vittem az asztalt heeee
A nagyszinpadra áthallatszott hogy ez a nőcsi parádézik xd
Szegèny fanni 😔
Lil g,eredeti nevén,pacal erika
Ez vicc akart lenni?
Már kezd kicsit sok lenni...
Bárki megtudja azt tenni amit ő. Kiálni és a saját feljavitott hangjára tátogni. Elég szégyen hogy kb 17 éves és ennyi ember elött úgy káromkodik. Szerintem az se tünt fel neki hogy a koncertjein a közönség 90% 11-13 évesek. Meg ő mondja másra hogy értektelen ember. Mégis őt rugták ki az iskolából mert beálva mentbe, meg az vitte el egy körre aki akarta. A másil csajnak legalább van egy kis hangja. Lilg helyében inkább visszamennék a nyíregyházi plázába fagyik árulni, mert lagalább az normális munka, nem ez a szégyen amit a szinpadon csinál
Többet ne is álljanak ki,ha majdnem minden egyes alkalommal cirkuszol a Lil G🙄😒😒😒😒🤯
Direkt megkérte Zalán hogy ne rakja fel senki
En dobtam be a vödröket :D beképzelt gyász
Adom🙌
@@wonderfullifewhitme4520 ha nem tetszik ne nézzétek
@@nikolettapapp4877 ok, de ne beszéljen így a rajongóival (mert velük is ilyen volt)
XDDDD
😂😂😂😂
😂😂😂😂😂😂😂
Erkölcstelen
Jtihehhfu
Ajjj nem azért de LIL G minden koncerten kiakad?🙂😒
Tkkt
?? Mi?
Nem értem, hogy miért kell mindig drámáznia...ha ő akar lenni az okosabb hát akkor szarja le es ne rendezzen cirkuszt.
Igazad van de szerintem neked is el durana egy ido utan az agyad
@@amandajakab1514 érdekes neki mindig el durran😂😂
istenem ezek egy koncertet
Nem tudnak kiabálás nélkül
Meg scinálni!🤦
Nem szar 🙂nyugi lil g ne légy feldúlt
teszi itt magát a semmire, a mások által megszerzett "karrierjere" 😃Magyarország szegyene..
És ne kúrvázátok le őket mert ők a legjobbak és soha ne hagyák abba mert tehetségesek benne 😊😊
XD
Szopó gép,anàl faj!!!
Lil G fos
Lili
O mindig kiakad? Mar nem azert🤷♀️
amúgy tényleg !! ez már nem meglepő ! le kéne rúgni onnan 😂😂😂
East feast ez nem Mezőtúron van
De az East Fest az Mezőtúron van.🙂
@@karacsonanita6571 akkor jó tudtam hogy east fest
Szar volt az auto tune🤣🤣🤣
Ki akad ez mindenhol
Ennek a nőnek minden koncerten van valami baja
Gecikemeny valaki😂🖕🖕🖕
Ezek ketten eléggé problémasak... inkább hagyják abba... most már ez tènyleg röhej !!
LILI EGY NAGYOOOOON JÓ CSAJ ÉS NAGYON IS TEHETSÉGES FANNIVAL EGYÜTT ŐK A LEGESLEGJOBBAK ÉN IMÁDOM A SZÁMJAIKAT
Na végre egy olyan ember aki nem hordja le őket én igaz jobban szeretem Lilit de Fanni se rossz
Jézusom minden hol utáljàk őket 😂
Marinna Szerbák AA mindenhol az azért túlzás én pl, itt Budapesten, ha már a helyről írsz, nagyon is becsülöm és szeretem Őket, együtt is, külön külön is.
Hiába mondja Lilg, hogy "fuj rám az egész ország, ő is tudja, hogy ez nem igaz.
Példátlanul sokan szeretjük, ez engem zavarba is hoz. Van aki fuj, de kire nem fujtak a maga idején ebben az országban? Egyesek. Még volt, hogy sokan is.Petőfit csalással buktatták meg a választáson. Széchenyi volt a leggyűlöltebb ember az országban. Kossuth atyánkat milliók szerették, de a svarcgeldek gyűlölték. A vörös republikánus Táncsics se örvendett osztatlan rokonszenvnek. Adyt is mindennek elmondták, József Attilába mostanában kötött egy- két senkiházi bele.
Lilg nincs egyáltalán rossz társaságban.
Ez egy huzatos hely,szerencsére Lilg strapabíró. Én csak sok erőt kívánok Nek(k).
Néha kezelhetné visszafogottabban a pimaszkodásokat, de ha sikerülne ezeket a pimaszkodásokat megfékezni., mindnyájunknak jobb lenne. De nem vagyok nagyon optimista e tekintetben. Ez a pimaszkodás már évszázadok óta folyik. A 17. században, Misztótfalusi .kis Miklós is szenvedett tőle. De a betűit még ma is használják pl Hollandiában...
@@laszloember3820 énis szeretem de azért már tulzás amit csinálnak
Nemazalány is biztos kiakad, de nem a szervezés miatt, hanem hogy az infantilis társa állandóan elbassza a bulit azzal, hogy hisztizik, mint egy díva. Aranyom, majd megbecsülnek a szervezők, ha lesz indokuk rá. Így csak magadat ásod el. ;)
Istenem de szánalmas vagy🤦♀️🤦♀️ elmész az ő koncertjére de közben kritizálod nos babám. Ő a te pénzedből él ő kapja meg a belépőd pénzét, neki mindegy hogy te kritizálod vagy nem ő megkapja a TE pénzedet
Nekem tetszett.
Meg aki feltette a videót akassza fel magát hogy ezen találja örömét...
És van olyan aki erre a szarra elmegy és valaki rajong érte erre szenny k$#
Az egy dolog hogy nincs hangja de a viselkedése az felülmúlhatatlan
A sok élettelen ide kommentel rosszakat nem hogy kimenne játszani.... Sok kis 9😑😑