Úristen, de fura, hogy lassan hat éve csak napszemüvegben és maszkban láttalak, és most végre megláttam, hogy néz ki a legjobb barátom arca! Amúgy szerintem szuper reakcióvideó lett, nagyon jól kifejtetted, hogy mit, miért, hogyan csináltál, szóval én nem bánnám, ha lenne néha ilyen videó is. Szórakoztató volt, és nagyon király a háttér is, a legjobb pedig nyilván a bájital
XDDD Persze, sőt, símaszkban voltam csak Egyébként ha már felhoztad, hogy lehetne még ilyen videó, szívesen várom az ötleteket, hogy pontosan mire kellene reagálom. Én sem bánom, ha van hasonló tartalom a csatornán, csak olyan téma kell, amihez tudok hozzáfűzni, és nem csak vihorászva megnézem
Emlékszem 2-3 éve kezdtem el követni a csatornádat még a hypixel streameknél, és akkortájt mondtad, hogy majd ennél a mérföldkőnél lesz face reveal. Elképesztő, hogy azóta mennyit fejlődtél mint tartalomgyártásban, mint építésben! Rendkívül élveztem minden tartalmadat, a streameket, az építős videókat, a kisfilmeket, a túlélő sorozatokat és a kis történeteket amiket kitaláltál bennük! Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz és sok sikert a továbbiakban, már várom miféle újdonságokkal készülsz!😄
És az a durva, hogy a nevedre is emlékszem, sőt, még alkalomra is, amikor te voltál a gyilkos az egyik Hypixel streamen a westernes pályán Ne kérdezd, hogy hogy maradt meg Örülök, hogy maradtál, és köszi a GG-t!
Szia Perky! Nem is olyan rég rátaláltam egy videódra. Az 1.19-es survival lets play 1. epizódrára. Igen, sajnos csak az óta követlek. Rájöttem hogy kevesen csinálnak ilyen minőségi és izgalmas vidiket. Mindig mikor hazaérek megnézem a csatornád hogy van-e új videó. Köszi hogy mindig jó hangulatot adsz a napomnak, és hogy mindig várhatok valami izgalmasra. Így hát egyértelműen te vagy a kedvenc vidisem. Még egyszer köszi.
Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz Perky! Kétségkívül te vagy a legminőségibb magyar Minecraft videós. Boldog vagyok, hogy IceBlueBirden keresztül megismerhettelek kb 2 és fél éve. Majd valamivel utána fel is iratkoztam. Remélem minél előbb eléred a 100k-t!
Szia én egy új néződ vagyok a cstornádon! Imádom amit csinálsz és olyan gyönyörű dolgokat építessz a minecraft keretein belül , hogy én csak ámulok és bámulok a telefonom kijelzője mögött❤... Nekem a kedvenc sorozatom tőled az 1.19 es let's play volt🥰! Nagyon gratulálok neked az 50 ezer feliratkozóhoz!🥳 Csak így tovább! És én pont Szeptember 25 .én születtem szóval 4 nap és egy jópár év van közöttünk. Nagyon jó látni hogy honnan hova jutottál 5 év alatt❤ és szerintem egyáltalán nem baj hogy raccsolsz így legalább kimutatod ezzel az egyéniségedet🦜❤ A háttered meg 10/10 Nagyon adom!
Én sajnos tegnap nem láttam a videót, mert énekkaros táborban voltam, de most megnéztem és nagyon jó lett. Örülök, hogy vetted a bátorságot és megmutattad az arcodat a nagyvilágnak, vállaltad, hogy fel fognak ismerni. Ha jól tudom, 2019-ben kezdtelek el követni, már akkor is látszott, hogy nagyon tehetséges építész vagy. Amiket most cringe-nek mondtál, azokra akkor azt mondtam (és szerintem mindenki más is), hogy aztaaa, ez nagyon király! Jó látni azt, hogy azóta még sokkal jobbakat alkotsz. Nosztalgikus volt visszanézni régi emlékeket a csatornáról. Igaz, a legrégebbieket én nem láttam. Meglepett, hogy mennyit változtál. Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz, és köszönöm a sok izgalmas, kreatív tartalmat és a folyamatos pozitivitást. Így tovább, kívánok neked még sok-sok ezer, vagy akár millió feliratkozót és még több jó élményt, emléket a csatornán! ❤
Szia Perky, gratulálok az 50 E feliratkozóhoz. Igazán inspiráló videó lett, szerintem nagyon jól bemútattad a saját, és a csatornád fejlődését. 8 hónapja csináltál egy olyan videót amiben inspiráló 1.18-as seed-eket mutattál be, és remélem egyszer csinálsz majd egy olyan kreatív építös sorozatot amiben, ilyen érdekes generálásokhoz készítesz építményeket és organikokat.
Szia Perky! Nagyon jó lett ez a videó is!! Kicsit azért fura, hogy most így videóba láttuk az arcodat!! Nagyon jó és minőségi tartalmaid vannak, nem úgy mint másoknak!! Hajrá Perky!! Így haladj tovább! 🥰😘😃😃
Nagyon jó kis videó lett szokás szerint! 👍 Meglepett a face reveal (pozitívan)! Jó volt egy kis nosztalgia, előhozta a régi építgetős énem. GG az 50k hoz! 👏
Nagyon durva így, egy videóban látni, hogy honnan kezdted ezt az egész videózás dolgot, hogy mennyit fejlődtél azóta, és hogy hogyan is épült fel ez a csatorna úgy igazából. Lenyűgöző látni, hogy hol tartasz most, ennyi év után, egyszerűen váá, elképesztő:D Gratulálok mindenhez, amit elértél, és még egyszer az 50.000 feliratkozóhoz is! (JA és elfelejtettem beleírni, de az index kép külön zseniális, nagyon tetszik)
Kedves Perky! Imádtam! Mint minden videódat eddig. A régiek amiket most mutattál számunkra szerintem nem rosszak, kicsit visszahozták a régi minecraftos szerveres emlékeim amikor a szerveren minden hasonlóan nézett ki, megmelengette a szívemet. Látni azt hogy milyen hihetetlen mértékben fejlődtél az elmúlt pár évben nagyon inspirál és nem kifejezetten a játék béli építészetben hanem abban, hogy igenis ha az ember gyakorol nagyon messzire tud eljutni. A webkamerával kapcsolatban pedig csak annyi hogy nagyon jó volt látni a kis kalóz kuckódat illetve azt is, hogy ránézésre elég magabiztosan és felszabadultan meséltél nekünk annak ellenére, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon izgultál. Nagyon várom a következő videókat kamerával és anélkül is. Csak így tovább
Olyan fura vissza nézni hogy mióta követlek. Most realizaltam hogy majdnem 3 éve követlek, de olyan gyorsan elrepult az idő. Minden szerdán, szombaton várom hogy ki jöjjön valamilyen videó. Nagyon jó hogy itt vagy Perky ❤️
Szia Perky! Két dolgot is szeretnék kérdezni! 1.: Nem volt egy kicsit furcsa, hogy nem csak a monitornak beszéltél, de néha bele is kellet nézned a kamerába? 2.: Ha megjelenik a Minecraft Legends, livestreamekben fogod kivinni, vagy megvágott RUclips videókban, illetve lesz hozzá Facecam? U.i: Jó, tudom ez igazából két és fél kérdés volt :P
Szia! 1. De, egy picikét furcsa volt, viszont ezelőtt 4 évig egy mikrofonnak beszéltem, szóval... :D 2. Nem tudom, hogy fogok-e egyáltalán játszani vele. Nem lenne rossz, de nem az én műfajom ez a stratégiai mizéria. Meglátjuk
Annyira jó látni, ahogy az idő múlásával egyre jobban látszik a fejlődés :D Imádom az egészet. A régi és az új épületeket is. Mindkettőnek megvan a varázsa:3 És annyira durva belegondolni, hogy az első let's play két éve volt. Emlékszem, akkortájt érte el a csatorna a tízezres mérföldkövet. Olyan jó látni ahogy fejlődik a csatorna, az építmények, a stílus :3 És még egyszer hatalmas garázskapu az ötvenezerhez :D
Igen! Az első let's play alatt volt az első nagy mérföldkő! Éppen elérte volna a 10K-t az építős streamek miatt, erre jött a túlélő, amit meglepően sokan szerettek A következő nagy projektem a Let's Play részeken kívül a halloweeni film, ami noha egyelőre távolinak tűnik, rendezői/írói szempontból a NYAKAMON van, és már elég jól halad Ott tali!
Milyen durva,hogy már 50E felett tartasz. Annyira furcsa,mikor én jöttem,ennek a tizede volt. Most meg wow. 2020 elején,mikor elkezdtem nézni a csatornádat,főleg az akkori túlélő streameket néztem,majd lassan átszoktam a kreatívokra is. Videókat akkoriban nem annyira,a menetrendet sem tudtam,csak boldog voltam,ha elkaptam 1-1 streamet xD Utána chaten is elkezdtem létezni és amikor elkezdted a let's playt,már néztem azt is. De a kreatívokat is hamar bepótoltam xD Júliusban meg a chatelők bátorítására felkutattam a dc accountom,amit még online órák miatt használtam és beléptem a szerverre. Durva hogy ez már 2 teljes éve volt. Nagyon sok embert ismertem meg a közösségben,akik közül nagyon sok emberrel még ma is beszélek rendszeresen. Az összes stream,videó kis boldogság volt,mert úgy akkor kialakult 2020ban egy olyan helyzet,hogy teeeeljesen a maradék social skilljeim is elhagytak és mikor iskolába kellett menni szeptemberben,egyszerűen senki sem volt,akivel beszélgetni,barátkozni akartam volna. Egyszerűen nem. De amikor emiatt kicsit levertebb voltam,eszembejutott,hogy vannak barátaim,emberek,akikkel beszélgetek,ha nem is irl,de vannak. És ez azóta odáig haladt el,hogy áprilisban,minecinemán találkoztam naaagyon sok taggal. Akikkel remélem,még fogok is a jövőben. Vannak,akikkel lassan 1-2 hetente többször találkozom is. Tehát kezdem úgy érezni,hogy valami változott megint. Szerintem ez a kis közösség így szép lassan visszahozta azt,hogy így merjek emberekkel beszélgetni,meg ilyenek,akkoris,ha amúgy nem ismerem őket annyira. És én ennek nagyon örülök,mert alsóban teeeljesen ilyen voltam xD Itt így még megköszönném az eddigi halloweeni filmeket is,a sok sok videót,amit csinálsz. De tényleg. Látszik a fejlődés az építményeiden,a vágáson,kb mindenen. Csak így tovább Perky :szivesperky:
Ha másra nem is, de arra jó volt ez az egész 2020-as távoktatás mizéria, hogy egy jó páran akkor regisztráltatok DC-re, és jöttetek fel hozzám is. Nekem is volt olyan tanárom, aki DC-n tartott órát, ami azért elég formabontó a Teams után Viszont érdekes volt olvasni, hogy milyen lépcsőfokokat tettél meg, mióta csatlakoztál, megtaláltad a csatornát Az pedig tényleg, és őszintén örömmel tölt el, hogy ez a közösség még segített is! Ezt annyira jó hallani! A halloweeni film pedig tradíció, idén is lesz, mint tudjátok már sokan. Már alig várom Köszönöm a kommentet
Kedves Perky!🐦 Gratulálok! Már viszonylag rég óta követem a csatornát és nézlek rendszeresen. Mostanában nem kommenteltem a videóid alá de ez a mérföldkő mindenképp megérdemel egy hosszabb kommentet. Nagyon értelmes, intelligens embernek tűnsz és a videóid minősége is király.🤩💯 Nekem a szívemben a PerkyParrot név az építéssel kapcsolható össze és ezt tartom a védjegyednek de persze örülök, hogy van egy túlélő sorozatod is. Nem lehet kihangsúlyozni, hogy mennyire megérdemled az 50k-t. Nagyon tisztelem azt, hogy minden videód után a kommentek 90%-án látok választ, ez megmutatja mennyire szenvedéllyel csinálod ezt az egészet és, hogy mennyire törődsz a nézőiddel.🥰😍 Még sokáig követni foglak és persze soha ne hagyd abba.🦜🦜🦜
Szia! Örülök, hogy ismét kommenteltél! Főleg egy ilyen mérföldkőnél, ahogy te is írtad Az a 90%-os válaszarány mostanában elég változó, de sokszor 99% az, hehe. Vannak hétvégék, amikor nagyon fáradt vagyok, és olyankor csak elolvasom őket, de max 100-ra válaszolok, többre nincs erőm. Ez nem az a hétvége :DD Köszi a biztató szavakat
Hali Perky Nagyon gyorsan eltelt az a 5 év szerintem megérdemled ezt az 50 ezer feliratkozót és szerintem meg se álljunk 100 ezerig Rémélem mindig folytatni fogod és a videóiddal majd feldobod a napjukat 50 ezer embernek. És soha ne add fel !
Gratulálok Perky.Hol is kezdjem,nagyon jól esett nosztalgiázni és felismerni azt a pillanatot amikor csatlakoztam ehez a kedves közösséghez,ami egyébként az 1.16 os lets play kezdeténél történt.Látni ahogy az egyik kedvenc videósom fejlődik az évek alatt Nagyon inspiráló volt hogy ne adjam fel soha.Én egyébként az automata farmokat szeretem épiteni de te inspiráltál az épitmények felhúzására,ha fogalmazhatok igy.Végszóként köszönöm azt a sok bátoritást,inspirációt és ötletet amit te adtál.Sok sikert a továbbiakban is,mindig szeretettel várom az új videókat.
Nagyon szépen köszönöm És örülök annak, hogy motiválhattalak arra, amit csinálsz, bármi is legyen az, rajzolás, fotózás, videózás, stb Köszi a biztató szavakat, szép napot neked!
Szerintem ez a videó arra is jó volt hogy ha valakinek feldobja ezt a videót a youtube, és megnézi, te egy kicsit körbemutatod a csatornád, és máris több ember fogja megnézni a videókat. (Gondolom a videók ezután se lesz facereveal)
Én se tudom rendesen ki mondani mindig az r betüs szavakat.Nagyon tetszet a videó.Várom a következő videót.Szerintem a ládában neked valami fontos lehet vagy csak random beleraktál valamit.(Tudom nem rendes válasz de azért nem lehet tudni pontosan mit is raktál bele.)Alig várom hogy legyen kővi épitkezős videó.A mesés sorozatnak is várom a következö részét.^^
Emlékszem amikor feldopta a youtube még 2000 feliratkozónál a csatornádat. Akkor még nem is hittem hogy lesz egyszer face reval. Nagyon jó nézni ahogy a feliratkozóid száma az egekbe szökik. Nagyon tetszenek a videóid és jó nézni őket főleg a survivalokat mert nem csak egy unalmas végigjátszás hanem viszel bele egy kis történetet is.
Nagyon jó lett a videó, sokat fejlődtél ez az 5 év alatt Én is cringelek a régi megnyilvánulásaimon és ez szerintem pár év múlva sem lesz másképp. De ez rendben is van, mindenki változik és idővel máshogy tekint a múltjára. Gyere cs 😩😩😩
Emlékszem amikor először rátaláltam a csatornára nem étékeltem eléggé, az áttörést nekem is a túlélő jelentette, viszont azóta az építést is megszerettem ahogy megismertem a csatornát, már el sem tudom képzelni magam e nélkül a csatorna nélkül, kicsit sajnálom hogy nem lehettem itt a leges leges legelejétől... Az én kedvenc videóm az 1.17-es túlélő, (azzal a zenével, és az a világ) Köszi hogy videózol, és gratula az 50ezerhez De fura így szemüveg nélkül xd És a "raccsolást" már nem is hallom,
Hihetetlen érzés látni, ahogy a csatornád felnő. Annyi mindent fejlődtél, de a legfőbb, hogy sosem dobtad el az egyediségedet és mindig kimaxolod, übereled a videóid minőségét. Ez az, ami ennyire csodálatos a csatornádban. Megdöbbenten látom, hogy a videósok, akiket követek, honnan is kezdték. Nagyon jó reakció volt és remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül nagyobb mérföldköveket is megütnöd, hogy majd a mostani videókra is nosztalgiázhass 😄! Hatalmas GG az 50.000 feliratkozóhoz! 😎😎
Még mindig nagyon bírom a profilképed És nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat - mármint nem csak "ctrl+c és ctrl+v, tényleg értékelem, amikor valaki időt szán arra, hogy biztasson és elmondja, hogy mit lát jónak és értékesnek a munkámban A videóra visszatérve, nekem is tetszett ez a "rection video" formátum, mert volt mit hozzáadnom, és tudtam miről beszélni, nem csak elnevetgéltem rajta. Ha lesz még ötletem, tuti lesz hasonló tartalom
Wáó! Jó a hajad XD! Nagyon jó volt ez a face reavel videó. Nekem semmi bajom azzal hogy raccsolsz egyesekkel szemben. Az elején csirkéket öltél a videóidban most meg (nem tudtam leírni jobban) körbeveretés specktartor-ban van a videó elején.
Gratulálok ehhez a mérföldkőhöz! Én még akkortól követlek, amikor Andi ajánlott téged. Nagyon sokat fejlődtél, és örülök, hogy most már láthatunk is téged! Én a régi videóidat is néztem, a hibák ellenére, imádtam a hangulatukat. Remélem még sokáig láthatom az építményeidet🐦👍
Váó... én az első Let's play-nél néztelek először.Mennyi új dolog történt azóta!Nekem a Minecraftban sokat segítettél tippeket mondtál és ezt köszönöm.Kivánok további sok sikert!
Wow. Elég érdekes téged így maszk meg napszemcsi nélkül látni. De szerintem majd megszokjuk 😅, már ha több ilyen videó lesz, és remélem, mivel én nagyon élveztem 😊. Amúgy gratulálok az 50.000 feliratkozóhoz
Szia örülök hogy vége elkészült a face reveal nagyon vártam már és nagyon örülök hogy kikerült és ne hagyd abba a videózást nagyon jók a munkáid és sok ember napját vidítod fel.Csak így tovább!
Wooow fantasztikus és vicces reakcióvideó lett. A kalóz kuckód áááhhh oda vagyok érte, nagyon király. Egyszerűen fantasztikus az, hogy ezt a sok fejlődést a csatornádon, az építményekben és úgy mindenben végig követhettem. És mégegyszer hatalmas gratula az 50K-hoz, csak így tovább🦜
Streamben kicsit jobban megmutogatom majd, hogy mik vannak a díszletben, itt ki kellett vágnom, mert sajnos túl hosszú volt a videó Köszönöm a gratulációt!
Olyan érdekes mert majdnem három éve hallgatom, hogy majd lesz facereveal, aztán most itt van Nagyon meglepett mikor láttam, hogy ez a videó jött ki ma Viszont a legjobban az tetszett mikor twitchen megindokoltad a "késést", azt sosem felejtem el💙
Azta perky már mióta erre vártunk és most eljött ez is 50.000 feliratkozó és face cam. Hu ha el se hiszem hogy mennyit fejlődött a csatorna . Csaki így tovább Ja és megint egy nagyszerű videó lett .
Szia perky,Budapesten voltam amikor megkaptam az értesítést hogy egy ujj videót raktál ki, és nagyon Izgatottam vártam hogy haza érjet. Tevagy a kedvenc videósom és nagyon fura hogy nagyon kevés videó alatt van face cam-ed most pedig van. De szerintem így sokkal hangulatosabb lenne mindeggyik videó:) (egyépként mindeggyik nagyon hangulatos)
Gratulálok az 50 000 feliratkozóhoz! Csak így tovább, mert tisztán látszik a videóból is, hogy elmondhatatlanul sokat fejlődtél az idők alatt. Remélem még jó ideig élvezhetjük a videókat, amiket készítesz!
Én miért vigyorogtam az egész videó alatt úgy mint a tejbetök😆😅?! Szerintem ez a videó is király lett Perky! Csak így tovább és remélem hamarost a 100.000 feliratkozó is meglesz!😁
Kicsit megkésve... De nagyon gratulálok ehhez a mérföldkőhöz! Nagyon szeretem a videóidat. Inspirál is rengetegszer. (Ez most furcsán fog hangzani) De a korodhoz képest NAGYON fiatalnak nézel ki :p (Ha valaki félre értené NEM vagyok meleg) Remélem még rengeteg videót fogsz feltölteni! Köszönöm hogy tartalmakat gyártassz! És hálát adok Icebluebird-nek hogy megismertette velem a csatornád. Köszönöm hogy ezt elolvastad! És legyen további szép napod!
Nagy nagy Gratula Perky! Még a fejlesszünk mi sorozatok miatt találtam rá a csatornádra és az első let's play óta rendszeresen nézem a videóid! Nagyon figyelemre méltó és inspiráló a munkásságod, miattad kezdtem el én is az építésre fókuszálni a Minecraftban! Csak így tovább legalább még ennyi évet legyél velünk! A let's play sorozatokat szuperül megalkottad és tetszik hogy történethez kötöd őket, nagyon jó a stílusod és Hajrá!!! 😉💥💥🦜🦜
Szia Perky 🙂 minden egyes videód örömmel nézem így 39 évesen. Elragadó fiatalember vagy az értékeid kimagaslóak. Példa lehetsz minden fiatalnak. Építésed minden alkalommal elkápráztat és azon elmélkedem vajon mennyi munka van mindebben. Tervezés kivitelezés. Köszönjük hogy megmutattad magad 🙂 ám azt azért elmondom hogy egy valamit nagyon szeretnék látni face cammel. Azt ahogy megijedsz 🙂 legyen szép napod
Mindig örömmel hallok a YT átlag korosztályán felüli nézőimről, akik itt vannak velem, és követik a kalandozásaimat a játékban Ha már az ijedtség: Twitch streameken megtalálsz, ott lesz Phasmophobia is, ami egy szellemkeresős játék, ott szoktam ijedezni
Egyáltalán nem így képzeltelek el a hangod alapján. Öszintén szólva és egyáltalán nem rosszindulatból de egy nagyobb darab szöke göndör hajú szemüveges srác az akit mindig a hang mögé képzeltem, de helyette kaptam egy jól ápolt jóképü fiatal felnöttet😄 megleptél és tényleg látszik mennyit fejlödtél a játékban is, le a kalappal🤍
Nagyon szuper reakció videó és face reveal lett! B) :D Sajnos csak ma tudtam megnézni mert tegnap vendégek voltak nálunk de hihetetlenül jó volt látni, hogy mennyit fejlődtél az évek alatt, mind építészet ügyileg és mind story mesélésben is! Durva belegondolni, hogy a csatorna lassan 4 éves lesz! :D Emlékszem az első olyan streamben lett meg a 7k feliratkozó amitől kezdve kezdtem aktívabb lenni a csatornádon. :D A face cam háttér pedig nagyon szép, tetszenek a dobozokból összerakott polcok! :D Hatalmas GG az 50k-hoz, megérdemled! :3
Nagyon örvendek és gratulálok az 50k-ra Perky! Köszönöm hogy ennyi éven keresztül videoztal,sok inspirációt és motivációt kaptam tőled!Alig vártam már a face reveal-t és egy gyönyörű meglepetés volt látni az értesítést,megegyszer gratulálok Perky! :D
Jó lett a reakcióvideó, érdekes volt látni a régi videóidat! Pont nemrég nézegettem őket mert kerestem azt a videót, amit először láttam tőled (valaki mutatta) még amikor nem követtem a munkásságod kb. 4 éve. Aztán a kreatívban épített túlélő bázis farmház után kezdtelek el rendszeresen nézni. (Azt a videót azóta is nagyon szeretem) Gratulálok, hogy idáig eljutottál a videózással, nem csak magyar, de külföldi viszonylatban is nagyon magas színvonalon készíted a videókat, csak így tovább és sok sikert!
olyan aranyos ahogy látszódik rajtad az izgatottság🥰 durva, hogy én 4,5k-tól követlek, hú de rég volt már az! egyébként egy kicsit papagájos az arcod🥰🥰 Köszi Perky ezt a sok és minőségi tartalmat!
Azta! Nagyon jó látni, hogy mennyit feljődtél az elmúlt években! Mint építésileg is, sokat feljődtél. Emlékszem még régebbeb, az egyik kreatív streamre jöttem, és akkor is imádtam az építésed, meg magát a liveot. Annyira nyugisak, még most is visszanézve. Útólag is gratulálok az 50k-hoz! ❤
Nagyon ímadom azokat a videókat amikor youtuberek megmutatják a régi videóikat mert látjuk, hogy honnan kezdik. Eddig a te videos tetszik a legjobban.😀
Eléggé fura az arcodat látni de attól még mindig te vagy a kedvenc minecraft videósom, gyönyörűek az építményeid nem ismerek rajtad kívül más videóst aki ilyen szépeket épít.
Szervusz Perky! Kissé szokatlan volt látni téged. De örülök hogy vetted a bátorságot és megcsináltad! Csak így tovább! Tudom kicsit késve, de nagy gratula az 50k-hoz! Remélem növekszik majd ez a szám! Btw: nekem nagyon bejön a háttér. Grafikus/Dekoratőr szakra szeretnék menni majd, és szerintem tökre hangulatos a kis "kuckó" ha lehet így fogalmazni. :D
Kedves Perky! Gratulálok az 50ezer feliratkozóhoz! Nagyon nagyon örülök, hogy korábban rá találtam a csatornádra, a mai napig csodálattal nézem a videóidat. Elképesztő a kreativitásod, a türelmed és az a kedvesség, az az odaadás, amit minden egyes videódban látok és már nagyon nagyon vártam ezt a pillanatot, amikor e mellé a kedves hang mellé társíthatok egy arcot is. Köszönjük, hogy betartottad az ígéretedet és kívánom, hogy az álmok, célok, amiket kitűztél mind a videózás mind a karriered terén valóra váljanak. Lenne egy kérdésem, ami szerintem sokunkat érdekelne: Milyen érzések kavarogtak benned, amikor felvetted ezt a face revealos videót? Remélem, hogy a későbbiekben is fogunk azért elvétve hasonló tartalmakat kapni. Köszönöm szépen előre is. 😊
Szia! Hát nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat 🥰 A válaszom az lenne, hogy volt elég időm szokni a gondolatot, hogy egyszer el kell készítenem ezt a videót, hiszen már nagyon korán, néhány ezer feliratkozónál megígértem ezt nektek. Nem volt annyira félelmetes, mint amennyire gondoljátok. A tegnapi Twitch stream, ahol életemben először játszottam bekapcsolt kamerával, sokkal vészesebb volt stressz szempontból 😁
Gratulálok az 50K-hoz ez egy óriási mérfőldkő a csatorna életébe én emlékszem 6000 feliratkozó óta követem a munkáságod látszik hogy sokat fejlődtél és közben mégsem részegített meg a hírnév respect csak igy tovább let`s go 100K
Heló Perky! Nagyon szépen épitssz, én nem tudok fele de még negyed ennyire se! szerintem lehetne a survivalba is FaceCam mert nagyon designeos jól összeraktad gratulálok ahoz és legfőképpen az 50000 feliratkozóhoz is! GG
Szia! Sokszor kifejtettem már, hogy NEM lesz face cam túlélőben, borzalmasan idegesítőnek találom mások videóiban is :) Viszont Twitchen szívesen látunk, ott lesz kamera
Szia Perky! Nagyon jó volt látni a csatorna fejlődését vagyis a te fejlődésedet és nagyszerű hogy meddig jutottál és ettől csak felfelé vezet az út! Nagyon jól néz ki a háttér és a díszek nagyon jó volt ez a videó csak így tovább!
Szia! AZTA! Ez fantasztikus videó lett! Nagyon köszönjük mi, nézők, hogy be tartottad az ígéretedet mivel sok más videós nem teszi meg ezt. Köszönjük a hatalmas nagy munkásságodat! És nagy elismerés hogy mennyit fejlődtél. Jó volt vissza nézni a régi videókat! És mennyi embert inspiráltál. Én is miattad kezdtem el építeni. Mert nagyon megfogott amit csinálsz és nagyon megjött a kedvem építeni. Igaz, nem vagyok még túl profi, de hiszek abba (ahogy te is mondtad) hogy sok gyakorlással elérem a célomat. Így tovább Perky, sose hagyd abba! ❤️:_perkySziv:
Szia Perky! Gratulálok az 50k hoz. Őszintén szerintem nagyon is megérdemled. És hogy a ládában mi van fogalmam sincs🤣. Megpróbálok ma ottlenni twitchen. A tea mindenre Jó csak így tovább.
HELLÓ!
Szia ✋
hát perky fura az acrod
Szia!
@@phoneguy7883 háát...igen
@@phoneguy7883 Fura, vagy fura látni? XDDD Nem mindegy XD
Úristen, de fura, hogy lassan hat éve csak napszemüvegben és maszkban láttalak, és most végre megláttam, hogy néz ki a legjobb barátom arca! Amúgy szerintem szuper reakcióvideó lett, nagyon jól kifejtetted, hogy mit, miért, hogyan csináltál, szóval én nem bánnám, ha lenne néha ilyen videó is. Szórakoztató volt, és nagyon király a háttér is, a legjobb pedig nyilván a bájital
XDDD Persze, sőt, símaszkban voltam csak Egyébként ha már felhoztad, hogy lehetne még ilyen videó, szívesen várom az ötleteket, hogy pontosan mire kellene reagálom. Én sem bánom, ha van hasonló tartalom a csatornán, csak olyan téma kell, amihez tudok hozzáfűzni, és nem csak vihorászva megnézem
Szia Badamm
Ez egy nagy mérföldkő volt számodra, és az ígéreted is betartottad. Még mindig gg az 5k-hoz.
Hatalmas mérföldkő, igen
A GG az tudod mit jelent te hülye?
5k hoz?
@@-Aron911- 50K-t akart írni, de elnézzük neki
Tudom... d3 tényleg gg hozzá!
Kedvencem vagy csak lehetne több videó mert már hiányolom😊
Emlékszem 2-3 éve kezdtem el követni a csatornádat még a hypixel streameknél, és akkortájt mondtad, hogy majd ennél a mérföldkőnél lesz face reveal. Elképesztő, hogy azóta mennyit fejlődtél mint tartalomgyártásban, mint építésben! Rendkívül élveztem minden tartalmadat, a streameket, az építős videókat, a kisfilmeket, a túlélő sorozatokat és a kis történeteket amiket kitaláltál bennük!
Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz és sok sikert a továbbiakban, már várom miféle újdonságokkal készülsz!😄
És az a durva, hogy a nevedre is emlékszem, sőt, még alkalomra is, amikor te voltál a gyilkos az egyik Hypixel streamen a westernes pályán Ne kérdezd, hogy hogy maradt meg Örülök, hogy maradtál, és köszi a GG-t!
Úristen, az még nekem is meg van!🤩Az a stream mai napig az egyik legjobb emlékem, hihetetlen, hogy azóta már mennyi idő el telt!
Szia Perky! Nem is olyan rég rátaláltam egy videódra. Az 1.19-es survival lets play 1. epizódrára.
Igen, sajnos csak az óta követlek. Rájöttem hogy kevesen csinálnak ilyen minőségi és izgalmas vidiket.
Mindig mikor hazaérek megnézem a csatornád hogy van-e új videó.
Köszi hogy mindig jó hangulatot adsz a napomnak, és hogy mindig várhatok valami izgalmasra.
Így hát egyértelműen te vagy a kedvenc vidisem. Még egyszer köszi.
Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz Perky! Kétségkívül te vagy a legminőségibb magyar Minecraft videós. Boldog vagyok, hogy IceBlueBirden keresztül megismerhettelek kb 2 és fél éve. Majd valamivel utána fel is iratkoztam. Remélem minél előbb eléred a 100k-t!
Szia én egy új néződ vagyok a cstornádon! Imádom amit csinálsz és olyan gyönyörű dolgokat építessz a minecraft keretein belül , hogy én csak ámulok és bámulok a telefonom kijelzője mögött❤... Nekem a kedvenc sorozatom tőled az 1.19 es let's play volt🥰! Nagyon gratulálok neked az 50 ezer feliratkozóhoz!🥳 Csak így tovább! És én pont Szeptember 25 .én születtem szóval 4 nap és egy jópár év van közöttünk. Nagyon jó látni hogy honnan hova jutottál 5 év alatt❤ és szerintem egyáltalán nem baj hogy raccsolsz így legalább kimutatod ezzel az egyéniségedet🦜❤ A háttered meg 10/10 Nagyon adom!
😊😊😊
Nagyon jó lett videó imádlak perky!🥰 Picit fura így videóba látni az arcodat! Köszi a tartalmakat, nagyon jók a videóid
Nekem is olyan fura :DD
Ezzel teljesen egyet értek
Én sajnos tegnap nem láttam a videót, mert énekkaros táborban voltam, de most megnéztem és nagyon jó lett. Örülök, hogy vetted a bátorságot és megmutattad az arcodat a nagyvilágnak, vállaltad, hogy fel fognak ismerni. Ha jól tudom, 2019-ben kezdtelek el követni, már akkor is látszott, hogy nagyon tehetséges építész vagy. Amiket most cringe-nek mondtál, azokra akkor azt mondtam (és szerintem mindenki más is), hogy aztaaa, ez nagyon király! Jó látni azt, hogy azóta még sokkal jobbakat alkotsz. Nosztalgikus volt visszanézni régi emlékeket a csatornáról. Igaz, a legrégebbieket én nem láttam. Meglepett, hogy mennyit változtál. Gratulálok az 50 ezer feliratkozóhoz, és köszönöm a sok izgalmas, kreatív tartalmat és a folyamatos pozitivitást. Így tovább, kívánok neked még sok-sok ezer, vagy akár millió feliratkozót és még több jó élményt, emléket a csatornán! ❤
Nagyon örülök ennek a videónak. Örülök, hogy betartottad a szavad. Kb 3eve nézlek és hatalmasat fejlődtél. Gratu az 50. ezerhez!
Woow . De fura a hanghoz mostmár arcot is látni... Köszönjük. És persze grat az 50k-hoz
Nekem is furcsa ÁÁÁÁ
Nagyon cuki a fejed
Szia Perky, gratulálok az 50 E feliratkozóhoz. Igazán inspiráló videó lett, szerintem nagyon jól bemútattad a saját, és a csatornád fejlődését. 8 hónapja csináltál egy olyan videót amiben inspiráló 1.18-as seed-eket mutattál be, és remélem egyszer csinálsz majd egy olyan kreatív építös sorozatot amiben, ilyen érdekes generálásokhoz készítesz építményeket és organikokat.
13:46 nekem amúgy tetszik
Szia Perky! Nagyon jó lett ez a videó is!! Kicsit azért fura, hogy most így videóba láttuk az arcodat!! Nagyon jó és minőségi tartalmaid vannak, nem úgy mint másoknak!! Hajrá Perky!! Így haladj tovább! 🥰😘😃😃
Örülök, hogy szereted a tartalmakat, ez szuper!
Nagyon jó kis videó lett szokás szerint! 👍 Meglepett a face reveal (pozitívan)! Jó volt egy kis nosztalgia, előhozta a régi építgetős énem. GG az 50k hoz! 👏
Az jó, ha pozitívan Örülök a fogadtatásnak És igeeen, nagyon király volt a régi videókat visszanézni!
Nagyon durva így, egy videóban látni, hogy honnan kezdted ezt az egész videózás dolgot, hogy mennyit fejlődtél azóta, és hogy hogyan is épült fel ez a csatorna úgy igazából. Lenyűgöző látni, hogy hol tartasz most, ennyi év után, egyszerűen váá, elképesztő:D Gratulálok mindenhez, amit elértél, és még egyszer az 50.000 feliratkozóhoz is! (JA és elfelejtettem beleírni, de az index kép külön zseniális, nagyon tetszik)
Szia Perky tudom mivan a doboz bán az van bene ami van benne és sok szerencsét így továb👏👏
Kedves Perky!
Imádtam! Mint minden videódat eddig. A régiek amiket most mutattál számunkra szerintem nem rosszak, kicsit visszahozták a régi minecraftos szerveres emlékeim amikor a szerveren minden hasonlóan nézett ki, megmelengette a szívemet. Látni azt hogy milyen hihetetlen mértékben fejlődtél az elmúlt pár évben nagyon inspirál és nem kifejezetten a játék béli építészetben hanem abban, hogy igenis ha az ember gyakorol nagyon messzire tud eljutni. A webkamerával kapcsolatban pedig csak annyi hogy nagyon jó volt látni a kis kalóz kuckódat illetve azt is, hogy ránézésre elég magabiztosan és felszabadultan meséltél nekünk annak ellenére, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy nagyon izgultál. Nagyon várom a következő videókat kamerával és anélkül is. Csak így tovább
Olyan fura vissza nézni hogy mióta követlek. Most realizaltam hogy majdnem 3 éve követlek, de olyan gyorsan elrepult az idő. Minden szerdán, szombaton várom hogy ki jöjjön valamilyen videó.
Nagyon jó hogy itt vagy Perky ❤️
PerkyParrot! Gratulálok az 50,000 Feliratkozóhoz! csak így tovább! Remélem még Elérjuk a 100,000 Feliratkozót!
Szia Perky! Két dolgot is szeretnék kérdezni!
1.: Nem volt egy kicsit furcsa, hogy nem csak a monitornak beszéltél, de néha bele is kellet nézned a kamerába?
2.: Ha megjelenik a Minecraft Legends, livestreamekben fogod kivinni, vagy megvágott RUclips videókban, illetve lesz hozzá Facecam?
U.i: Jó, tudom ez igazából két és fél kérdés volt :P
Szia!
1. De, egy picikét furcsa volt, viszont ezelőtt 4 évig egy mikrofonnak beszéltem, szóval... :D
2. Nem tudom, hogy fogok-e egyáltalán játszani vele. Nem lenne rossz, de nem az én műfajom ez a stratégiai mizéria. Meglátjuk
Annyira jó látni, ahogy az idő múlásával egyre jobban látszik a fejlődés :D Imádom az egészet. A régi és az új épületeket is. Mindkettőnek megvan a varázsa:3 És annyira durva belegondolni, hogy az első let's play két éve volt. Emlékszem, akkortájt érte el a csatorna a tízezres mérföldkövet. Olyan jó látni ahogy fejlődik a csatorna, az építmények, a stílus :3
És még egyszer hatalmas garázskapu az ötvenezerhez :D
Igen! Az első let's play alatt volt az első nagy mérföldkő! Éppen elérte volna a 10K-t az építős streamek miatt, erre jött a túlélő, amit meglepően sokan szerettek
A következő nagy projektem a Let's Play részeken kívül a halloweeni film, ami noha egyelőre távolinak tűnik, rendezői/írói szempontból a NYAKAMON van, és már elég jól halad Ott tali!
Milyen durva,hogy már 50E felett tartasz. Annyira furcsa,mikor én jöttem,ennek a tizede volt. Most meg wow. 2020 elején,mikor elkezdtem nézni a csatornádat,főleg az akkori túlélő streameket néztem,majd lassan átszoktam a kreatívokra is. Videókat akkoriban nem annyira,a menetrendet sem tudtam,csak boldog voltam,ha elkaptam 1-1 streamet xD Utána chaten is elkezdtem létezni és amikor elkezdted a let's playt,már néztem azt is. De a kreatívokat is hamar bepótoltam xD Júliusban meg a chatelők bátorítására felkutattam a dc accountom,amit még online órák miatt használtam és beléptem a szerverre. Durva hogy ez már 2 teljes éve volt. Nagyon sok embert ismertem meg a közösségben,akik közül nagyon sok emberrel még ma is beszélek rendszeresen. Az összes stream,videó kis boldogság volt,mert úgy akkor kialakult 2020ban egy olyan helyzet,hogy teeeeljesen a maradék social skilljeim is elhagytak és mikor iskolába kellett menni szeptemberben,egyszerűen senki sem volt,akivel beszélgetni,barátkozni akartam volna. Egyszerűen nem. De amikor emiatt kicsit levertebb voltam,eszembejutott,hogy vannak barátaim,emberek,akikkel beszélgetek,ha nem is irl,de vannak. És ez azóta odáig haladt el,hogy áprilisban,minecinemán találkoztam naaagyon sok taggal. Akikkel remélem,még fogok is a jövőben. Vannak,akikkel lassan 1-2 hetente többször találkozom is. Tehát kezdem úgy érezni,hogy valami változott megint. Szerintem ez a kis közösség így szép lassan visszahozta azt,hogy így merjek emberekkel beszélgetni,meg ilyenek,akkoris,ha amúgy nem ismerem őket annyira. És én ennek nagyon örülök,mert alsóban teeeljesen ilyen voltam xD Itt így még megköszönném az eddigi halloweeni filmeket is,a sok sok videót,amit csinálsz. De tényleg. Látszik a fejlődés az építményeiden,a vágáson,kb mindenen. Csak így tovább Perky :szivesperky:
Ha másra nem is, de arra jó volt ez az egész 2020-as távoktatás mizéria, hogy egy jó páran akkor regisztráltatok DC-re, és jöttetek fel hozzám is. Nekem is volt olyan tanárom, aki DC-n tartott órát, ami azért elég formabontó a Teams után Viszont érdekes volt olvasni, hogy milyen lépcsőfokokat tettél meg, mióta csatlakoztál, megtaláltad a csatornát Az pedig tényleg, és őszintén örömmel tölt el, hogy ez a közösség még segített is! Ezt annyira jó hallani!
A halloweeni film pedig tradíció, idén is lesz, mint tudjátok már sokan. Már alig várom Köszönöm a kommentet
A JÁTÉKOK KATEGÓRIÁBAN #36. A FELKAPOTTAK KÖZÖTT Gratu!
Kedves Perky!🐦 Gratulálok! Már viszonylag rég óta követem a csatornát és nézlek rendszeresen. Mostanában nem kommenteltem a videóid alá de ez a mérföldkő mindenképp megérdemel egy hosszabb kommentet. Nagyon értelmes, intelligens embernek tűnsz és a videóid minősége is király.🤩💯 Nekem a szívemben a PerkyParrot név az építéssel kapcsolható össze és ezt tartom a védjegyednek de persze örülök, hogy van egy túlélő sorozatod is. Nem lehet kihangsúlyozni, hogy mennyire megérdemled az 50k-t. Nagyon tisztelem azt, hogy minden videód után a kommentek 90%-án látok választ, ez megmutatja mennyire szenvedéllyel csinálod ezt az egészet és, hogy mennyire törődsz a nézőiddel.🥰😍 Még sokáig követni foglak és persze soha ne hagyd abba.🦜🦜🦜
Szia! Örülök, hogy ismét kommenteltél! Főleg egy ilyen mérföldkőnél, ahogy te is írtad
Az a 90%-os válaszarány mostanában elég változó, de sokszor 99% az, hehe. Vannak hétvégék, amikor nagyon fáradt vagyok, és olyankor csak elolvasom őket, de max 100-ra válaszolok, többre nincs erőm. Ez nem az a hétvége :DD
Köszi a biztató szavakat
Szia Perky! Nagyon jó lett a vidi! Végre láthattam az arcod! Gratulálok az 50k-hoz! Így tovább Perky!
Köszi!
Mi köszönjük hogy vagy nekünk és azt hogy minőségi tartalmat készítesz nekünk én 3 éve nézlek és örülök hogy gyakran látok új tartalmat.
Hali Perky Nagyon gyorsan eltelt az a 5 év szerintem megérdemled ezt az 50 ezer feliratkozót és szerintem meg se álljunk 100 ezerig Rémélem mindig folytatni fogod és a videóiddal majd feldobod a napjukat 50 ezer embernek. És soha ne add fel !
Gratulálok Perky.Hol is kezdjem,nagyon jól esett nosztalgiázni és felismerni azt a pillanatot amikor csatlakoztam ehez a kedves közösséghez,ami egyébként az 1.16 os lets play kezdeténél történt.Látni ahogy az egyik kedvenc videósom fejlődik az évek alatt Nagyon inspiráló volt hogy ne adjam fel soha.Én egyébként az automata farmokat szeretem épiteni de te inspiráltál az épitmények felhúzására,ha fogalmazhatok igy.Végszóként köszönöm azt a sok bátoritást,inspirációt és ötletet amit te adtál.Sok sikert a továbbiakban is,mindig szeretettel várom az új videókat.
Nagyon szépen köszönöm És örülök annak, hogy motiválhattalak arra, amit csinálsz, bármi is legyen az, rajzolás, fotózás, videózás, stb Köszi a biztató szavakat, szép napot neked!
Szerintem ez a videó arra is jó volt hogy ha valakinek feldobja ezt a videót a youtube, és megnézi, te egy kicsit körbemutatod a csatornád, és máris több ember fogja megnézni a videókat. (Gondolom a videók ezután se lesz facereveal)
Nagyon jó videó lett. Tetszik, hogy nem csak egy face reveal videót csináltál. Jó volt ez a kis nosztalgiázós, csatorna történet bemutatós videó.
Köszönjük, hogy vagy nekünk, Perky! Sosem csalódtam benned az alatt a tartalmas két év alatt, amióta követlek 😁 (és úgy érzem nem is fogok soha) 🎉
Én se tudom rendesen ki mondani mindig az r betüs szavakat.Nagyon tetszet a videó.Várom a következő videót.Szerintem a ládában neked valami fontos lehet vagy csak random beleraktál valamit.(Tudom nem rendes válasz de azért nem lehet tudni pontosan mit is raktál bele.)Alig várom hogy legyen kővi épitkezős videó.A mesés sorozatnak is várom a következö részét.^^
Szia Perky! NAGYON fura látni az arcod. És őszintén szólva máshogy képzeltelek el. Nagyon jó a videó és legyen több facecam vidi plz.🥺❤️❤️❤️
Emlékszem amikor feldopta a youtube még 2000 feliratkozónál a csatornádat. Akkor még nem is hittem hogy lesz egyszer face reval. Nagyon jó nézni ahogy a feliratkozóid száma az egekbe szökik. Nagyon tetszenek a videóid és jó nézni őket főleg a survivalokat mert nem csak egy unalmas végigjátszás hanem viszel bele egy kis történetet is.
Nagyon jó lett a videó, sokat fejlődtél ez az 5 év alatt Én is cringelek a régi megnyilvánulásaimon és ez szerintem pár év múlva sem lesz másképp. De ez rendben is van, mindenki változik és idővel máshogy tekint a múltjára. Gyere cs 😩😩😩
Emlékszem amikor először rátaláltam a csatornára nem étékeltem eléggé, az áttörést nekem is a túlélő jelentette, viszont azóta az építést is megszerettem ahogy megismertem a csatornát, már el sem tudom képzelni magam e nélkül a csatorna nélkül, kicsit sajnálom hogy nem lehettem itt a leges leges legelejétől... Az én kedvenc videóm az 1.17-es túlélő, (azzal a zenével, és az a világ) Köszi hogy videózol, és gratula az 50ezerhez
De fura így szemüveg nélkül xd
És a "raccsolást" már nem is hallom,
Hihetetlen érzés látni, ahogy a csatornád felnő. Annyi mindent fejlődtél, de a legfőbb, hogy sosem dobtad el az egyediségedet és mindig kimaxolod, übereled a videóid minőségét. Ez az, ami ennyire csodálatos a csatornádban. Megdöbbenten látom, hogy a videósok, akiket követek, honnan is kezdték. Nagyon jó reakció volt és remélem, hogy előbb vagy utóbb sikerül nagyobb mérföldköveket is megütnöd, hogy majd a mostani videókra is nosztalgiázhass 😄! Hatalmas GG az 50.000 feliratkozóhoz! 😎😎
Még mindig nagyon bírom a profilképed És nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat - mármint nem csak "ctrl+c és ctrl+v, tényleg értékelem, amikor valaki időt szán arra, hogy biztasson és elmondja, hogy mit lát jónak és értékesnek a munkámban A videóra visszatérve, nekem is tetszett ez a "rection video" formátum, mert volt mit hozzáadnom, és tudtam miről beszélni, nem csak elnevetgéltem rajta. Ha lesz még ötletem, tuti lesz hasonló tartalom
Perky te vagy a legjobb
Wáó! Jó a hajad XD! Nagyon jó volt ez a face reavel videó. Nekem semmi bajom azzal hogy raccsolsz egyesekkel szemben. Az elején csirkéket öltél a videóidban most meg (nem tudtam leírni jobban) körbeveretés specktartor-ban van a videó elején.
Szerintem a Ládában egy LEGO Parrot van!!! Egyébként nagyon jó videó lett. Így tovább!!
WOW... Nagyon meglepett a kinézeted. Amúgy én valami ilyesmire számítottam. Minden esetre jól nézel ki! Csak így tovább :D (a háttér az naon tetszik)
Gratulálok ehhez a mérföldkőhöz! Én még akkortól követlek, amikor Andi ajánlott téged. Nagyon sokat fejlődtél, és örülök, hogy most már láthatunk is téged! Én a régi videóidat is néztem, a hibák ellenére, imádtam a hangulatukat. Remélem még sokáig láthatom az építményeidet🐦👍
És az a durva, hogy a nevedre is tisztán emlékszem Örülök, hogy maradtál a csatornán
Váó... én az első Let's play-nél néztelek először.Mennyi új dolog történt azóta!Nekem a Minecraftban sokat segítettél tippeket mondtál és ezt köszönöm.Kivánok további sok sikert!
Régi néző vagy akkor
Nekem nagyon tetszenek polcok és az épitményeidet.
Nagyon szép vagy
Wow. Elég érdekes téged így maszk meg napszemcsi nélkül látni. De szerintem majd megszokjuk 😅, már ha több ilyen videó lesz, és remélem, mivel én nagyon élveztem 😊. Amúgy gratulálok az 50.000 feliratkozóhoz
Szia örülök hogy vége elkészült a face reveal nagyon vártam már és nagyon örülök hogy kikerült és ne hagyd abba a videózást nagyon jók a munkáid és sok ember napját vidítod fel.Csak így tovább!
Sokan várták, most már nincs visszaút Köszi a biztató szavakat
@@PerkyParrot nincs mit máskor is számíthatsz rám
Wooow fantasztikus és vicces reakcióvideó lett. A kalóz kuckód áááhhh oda vagyok érte, nagyon király. Egyszerűen fantasztikus az, hogy ezt a sok fejlődést a csatornádon, az építményekben és úgy mindenben végig követhettem. És mégegyszer hatalmas gratula az 50K-hoz, csak így tovább🦜
Streamben kicsit jobban megmutogatom majd, hogy mik vannak a díszletben, itt ki kellett vágnom, mert sajnos túl hosszú volt a videó Köszönöm a gratulációt!
Gratulálok Perkyparrot a 50K feliratkozóhoz! SOK SZERENCSÉT A 100 K-hoz! 🥳
Kösziii
Olyan érdekes mert majdnem három éve hallgatom, hogy majd lesz facereveal, aztán most itt van
Nagyon meglepett mikor láttam, hogy ez a videó jött ki ma
Viszont a legjobban az tetszett mikor twitchen megindokoltad a "késést", azt sosem felejtem el💙
Azta perky már mióta erre vártunk és most eljött ez is 50.000 feliratkozó és face cam. Hu ha el se hiszem hogy mennyit fejlődött a csatorna . Csaki így tovább Ja és megint egy nagyszerű videó
lett .
Szia perky nagyon jó lett a kis fészked! Király vagy hajrá lassan itt a 100K
Imádom a videoidat te vagy legjob. Enézést a hejes írásom hibáim ért
Szia perky,Budapesten voltam amikor megkaptam az értesítést hogy egy ujj videót raktál ki, és nagyon Izgatottam vártam hogy haza érjet. Tevagy a kedvenc videósom és nagyon fura hogy nagyon kevés videó alatt van face cam-ed most pedig van. De szerintem így sokkal hangulatosabb lenne mindeggyik videó:) (egyépként mindeggyik nagyon hangulatos)
Gratulálok az 50 000 feliratkozóhoz!
Csak így tovább, mert tisztán látszik a videóból is, hogy elmondhatatlanul sokat fejlődtél az idők alatt. Remélem még jó ideig élvezhetjük a videókat, amiket készítesz!
Azoknak jár ki a legnagyobb gratuláció, akik ilyen régóta itt vannak
Szia Perky!
Gratulálok az 50k-hoz nagyon megérdemled!
(Nagyon még lepődtem a szemed színén :O amúgy nekem is barna)
Én miért vigyorogtam az egész videó alatt úgy mint a tejbetök😆😅?! Szerintem ez a videó is király lett Perky! Csak így tovább és remélem hamarost a 100.000 feliratkozó is meglesz!😁
Én is vigyorogtam, mert kellemetlen volt kamerába beszélni Majd megszokom hamar
Én az első let's play sorozatodkor ismertelek meg..nagyon szeretem a videóidat csak így tovább és legyen még facecamos videóó
Kicsit megkésve... De nagyon gratulálok ehhez a mérföldkőhöz! Nagyon szeretem a videóidat. Inspirál is rengetegszer. (Ez most furcsán fog hangzani) De a korodhoz képest NAGYON fiatalnak nézel ki :p (Ha valaki félre értené NEM vagyok meleg) Remélem még rengeteg videót fogsz feltölteni! Köszönöm hogy tartalmakat gyártassz! És hálát adok Icebluebird-nek hogy megismertette velem a csatornád. Köszönöm hogy ezt elolvastad! És legyen további szép napod!
Nagy nagy Gratula Perky! Még a fejlesszünk mi sorozatok miatt találtam rá a csatornádra és az első let's play óta rendszeresen nézem a videóid! Nagyon figyelemre méltó és inspiráló a munkásságod, miattad kezdtem el én is az építésre fókuszálni a Minecraftban! Csak így tovább legalább még ennyi évet legyél velünk! A let's play sorozatokat szuperül megalkottad és tetszik hogy történethez kötöd őket, nagyon jó a stílusod és Hajrá!!!
😉💥💥🦜🦜
Szia Perky 🙂 minden egyes videód örömmel nézem így 39 évesen. Elragadó fiatalember vagy az értékeid kimagaslóak. Példa lehetsz minden fiatalnak. Építésed minden alkalommal elkápráztat és azon elmélkedem vajon mennyi munka van mindebben. Tervezés kivitelezés. Köszönjük hogy megmutattad magad 🙂 ám azt azért elmondom hogy egy valamit nagyon szeretnék látni face cammel. Azt ahogy megijedsz 🙂 legyen szép napod
Mindig örömmel hallok a YT átlag korosztályán felüli nézőimről, akik itt vannak velem, és követik a kalandozásaimat a játékban
Ha már az ijedtség: Twitch streameken megtalálsz, ott lesz Phasmophobia is, ami egy szellemkeresős játék, ott szoktam ijedezni
Egyáltalán nem így képzeltelek el a hangod alapján. Öszintén szólva és egyáltalán nem rosszindulatból de egy nagyobb darab szöke göndör hajú szemüveges srác az akit mindig a hang mögé képzeltem, de helyette kaptam egy jól ápolt jóképü fiatal felnöttet😄 megleptél és tényleg látszik mennyit fejlödtél a játékban is, le a kalappal🤍
Ezt a kommentet elmentem titokban Viccet félretéve, köszi amúgy
Nagyon szuper reakció videó és face reveal lett! B) :D Sajnos csak ma tudtam megnézni mert tegnap vendégek voltak nálunk de hihetetlenül jó volt látni, hogy mennyit fejlődtél az évek alatt, mind építészet ügyileg és mind story mesélésben is! Durva belegondolni, hogy a csatorna lassan 4 éves lesz! :D Emlékszem az első olyan streamben lett meg a 7k feliratkozó amitől kezdve kezdtem aktívabb lenni a csatornádon. :D A face cam háttér pedig nagyon szép, tetszenek a dobozokból összerakott polcok! :D Hatalmas GG az 50k-hoz, megérdemled! :3
Nagyon örvendek és gratulálok az 50k-ra Perky! Köszönöm hogy ennyi éven keresztül videoztal,sok inspirációt és motivációt kaptam tőled!Alig vártam már a face reveal-t és egy gyönyörű meglepetés volt látni az értesítést,megegyszer gratulálok Perky! :D
Köszönöm-köszönöm
Jó lett a reakcióvideó, érdekes volt látni a régi videóidat! Pont nemrég nézegettem őket mert kerestem azt a videót, amit először láttam tőled (valaki mutatta) még amikor nem követtem a munkásságod kb. 4 éve. Aztán a kreatívban épített túlélő bázis farmház után kezdtelek el rendszeresen nézni. (Azt a videót azóta is nagyon szeretem)
Gratulálok, hogy idáig eljutottál a videózással, nem csak magyar, de külföldi viszonylatban is nagyon magas színvonalon készíted a videókat, csak így tovább és sok sikert!
Melyik farmházasra gondolsz? a sötét prizmarinos tetejűre? Azt én is szerettem
És köszönöm a dicsérő szavakat, jól esett, főleg az utolsó sor
@@PerkyParrot Igen, a prizmarinos tetejű
Tudom mi legy 100K nál. MOND MEG A NEVED!
Gratulálok az 50k-hoz 🎉 nagyon megérdemled!! Csak így tovább! 🎉😊
Köszönöm a biztató szavakat Hosszú út volt, de megérkeztünk
A let's play 1. Része óta nézem a csatornádat. Így tovább!!!!
perky te egy kedvenc videósom vagy
Szuper videó lett az is lehet hogy a kedvencem😄✌️. Egy kicsit érdekes volt hogy az arcodat is láttam.
De azért szuper volt.🐦
Örülök, hogy tetszett! :D
olyan aranyos ahogy látszódik rajtad az izgatottság🥰 durva, hogy én 4,5k-tól követlek, hú de rég volt már az! egyébként egy kicsit papagájos az arcod🥰🥰 Köszi Perky ezt a sok és minőségi tartalmat!
Azta! Nagyon jó látni, hogy mennyit feljődtél az elmúlt években! Mint építésileg is, sokat feljődtél. Emlékszem még régebbeb, az egyik kreatív streamre jöttem, és akkor is imádtam az építésed, meg magát a liveot. Annyira nyugisak, még most is visszanézve. Útólag is gratulálok az 50k-hoz! ❤
Igen, te nagyon az elején jöttél az egyik építős streamen. Pontosan nem emlékszem, melyiken, de még az első, fantasy faluépítősön Ugye?
Gratulálok az 50 ezerhez csak így tovább
Köszi!
Nagyon ímadom azokat a videókat amikor youtuberek megmutatják a régi videóikat mert látjuk, hogy honnan kezdik. Eddig a te videos tetszik a legjobban.😀
Nekem szimpatikus vagy és már az elején is vártam már de nagyon jó lett a videó ismét csak így tovább 🦜
Szia perky ! Már nagyon régóta nézem a csatornád és jól esett ez a kis nosztalgia . Gratulálok az 50 k hoz .
Fú, nekem is. Soha nem néztem vissza ezeket a videókat
szia Pörki! lenyűgőzők az építményeid
hello, nagyon jó videó lett, ennél többet le se kell írnom
lol, az én szülinapom is szeptember 29
Eléggé fura az arcodat látni de attól még mindig te vagy a kedvenc minecraft videósom, gyönyörűek az építményeid nem ismerek rajtad kívül más videóst aki ilyen szépeket épít.
Ilyen rusnya arcom van, de még én is így vagyok a kedvenced, aww, ez kedves tőled
Szervusz Perky! Kissé szokatlan volt látni téged. De örülök hogy vetted a bátorságot és megcsináltad! Csak így tovább! Tudom kicsit késve, de nagy gratula az 50k-hoz! Remélem növekszik majd ez a szám! Btw: nekem nagyon bejön a háttér. Grafikus/Dekoratőr szakra szeretnék menni majd, és szerintem tökre hangulatos a kis "kuckó" ha lehet így fogalmazni. :D
Gratulálok az 50 ezerhez! Tízszer ennyit érdemelnél!
Kedves Perky! Gratulálok az 50ezer feliratkozóhoz! Nagyon nagyon örülök, hogy korábban rá találtam a csatornádra, a mai napig csodálattal nézem a videóidat. Elképesztő a kreativitásod, a türelmed és az a kedvesség, az az odaadás, amit minden egyes videódban látok és már nagyon nagyon vártam ezt a pillanatot, amikor e mellé a kedves hang mellé társíthatok egy arcot is. Köszönjük, hogy betartottad az ígéretedet és kívánom, hogy az álmok, célok, amiket kitűztél mind a videózás mind a karriered terén valóra váljanak.
Lenne egy kérdésem, ami szerintem sokunkat érdekelne: Milyen érzések kavarogtak benned, amikor felvetted ezt a face revealos videót?
Remélem, hogy a későbbiekben is fogunk azért elvétve hasonló tartalmakat kapni. Köszönöm szépen előre is. 😊
Szia! Hát nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat 🥰 A válaszom az lenne, hogy volt elég időm szokni a gondolatot, hogy egyszer el kell készítenem ezt a videót, hiszen már nagyon korán, néhány ezer feliratkozónál megígértem ezt nektek. Nem volt annyira félelmetes, mint amennyire gondoljátok. A tegnapi Twitch stream, ahol életemben először játszottam bekapcsolt kamerával, sokkal vészesebb volt stressz szempontból 😁
Tyűha! Már nézem is vissza. 😁Köszönöm szépen a gyors választ, további szép napot kívánok neked!😊🥰
Szia Perky ez a videó nagyo jó volt ènis igy keztem amikor a Minecraftot keztem ès szinte hihetetlen hogy milyen jól lehet fejlődni ha èpitel . Szia
Wow, teljesen más arcot képzeltem a hangod mellé 😅😅
Ja és 22:03 tényleg sokat változott, lett egy papagáj a képen 😉🤣🤣
Gratulálok az 50K-hoz ez egy óriási mérfőldkő a csatorna életébe én emlékszem 6000 feliratkozó óta követem a munkáságod látszik hogy sokat fejlődtél és közben mégsem részegített meg a hírnév respect csak igy tovább let`s go 100K
Nagyon aranyos tőled Ráadásul ilyen régóta itt vagy Reméljük, maradsz még sokáig
Heló Perky! Nagyon szépen épitssz, én nem tudok fele de még negyed ennyire se! szerintem lehetne a survivalba is FaceCam mert nagyon designeos jól összeraktad gratulálok ahoz és legfőképpen az 50000 feliratkozóhoz is! GG
Szia! Sokszor kifejtettem már, hogy NEM lesz face cam túlélőben, borzalmasan idegesítőnek találom mások videóiban is :) Viszont Twitchen szívesen látunk, ott lesz kamera
Perky te nem lenni papagáj. Wow.
Így utólag is gratulálok az 50k-hoz és csak így tovább. És a TEA!!!
Egy újfajta videó, de nekem tetszik. Mikor megláttam az arcod nem gondoltam volna hogy 25 éves leszel. (KB: 18-nak néztelek volna). Csak így tovább.
Mindig is publikus volt, hogy 97-es vagyok :DDD És minden videó leírásában ott van
szia Perky csak igy továb
Nagyon örülök neki Perky hogy sikerült az 50 ezret elérni Hatalmas Gratulácio ezért.Örülök neki hogy face reveal is van.
Hát köszönöm szépen!
Szia Perky! Nagyon jó volt látni a csatorna fejlődését vagyis a te fejlődésedet és nagyszerű hogy meddig jutottál és ettől csak felfelé vezet az út! Nagyon jól néz ki a háttér és a díszek nagyon jó volt ez a videó csak így tovább!
Kivételesen jó élmény volt az elmúlt pár évben megmutatni nektek az alkotásaimat Még sok ilyen évet
nagyon jó lett a videó!!Csak igy tovább.Én valamikor 2019-2020 ban kesztelek el nézni.ÉS Gratulálok az 50k-hoz.🎉
Köszönöm szépen!
Gratulálok az 50k-hoz! Nagyon szeretem ezt a csatornát! Egy tanács:SOHA NE HAGYD ABBA! 😉
te vagy a kedvencem, a legjobb youtuber
Szia Perky! Amióta nézem a videóidat ezt a napot vártam! Gratulálok az 50000 felratkozókhoz és csak így tovább!
Köszönöm
szia Perky szerintem a száraz füvek a facecamodhoz elág a korona egyébként nagyon jó a háttér és jó látni :)
Szia! AZTA! Ez fantasztikus videó lett! Nagyon köszönjük mi, nézők, hogy be tartottad az ígéretedet mivel sok más videós nem teszi meg ezt. Köszönjük a hatalmas nagy munkásságodat! És nagy elismerés hogy mennyit fejlődtél. Jó volt vissza nézni a régi videókat! És mennyi embert inspiráltál. Én is miattad kezdtem el építeni. Mert nagyon megfogott amit csinálsz és nagyon megjött a kedvem építeni. Igaz, nem vagyok még túl profi, de hiszek abba (ahogy te is mondtad) hogy sok gyakorlással elérem a célomat. Így tovább Perky, sose hagyd abba! ❤️:_perkySziv:
Szia Perky! Gratulálok az 50k hoz. Őszintén szerintem nagyon is megérdemled. És hogy a ládában mi van fogalmam sincs🤣. Megpróbálok ma ottlenni twitchen. A tea mindenre Jó csak így tovább.
Szia Perky! Gratulálok az 50,3 E feliratkozóhoz!