A fiatalságom óta követem munkásságát . Imádom a dalait . És sírva búcsúzom ! Nyugodjon békében ! Már találkoznak az égiekkel , Imi Bajor , Aradszky László , Kovács Erzsi , stb ..Nyugodjanak békében .
nagyon szeretem Koós János hangját, ma is nagyon jól és tisztán énekel. Ha megfigyeled, a nyakán egy kicsit kidagadnak az erek, ez mutatja, hogy élőben énekel.
-Kérek engedélyt sírni.- Mert nem csak a telefon sír, hanem Jómagam is. - János (bácsi- bocsánat a maegszólításért) munkásságát 53 éve "követem. -Meg az "akkori" generáció dalait is. - Sok, sok Nevet tudnék felsorolni, mégsem teszem. -Szóval ez egy öregedő Emberke feljegyzése.
Nem értem minek kellett playbrekegni, hiszen a Koósnak még ma is álomgyönyörű hangja van ! Azon ritka énekesek egyike, akinek öreg korára mit sem kopott az orgánuma !
Sokat tanult. Sok emberrel herült kapcsolatba a műúvészete során. Nem feledem dalait, énekeit, egyébb művészi és emberi tevékenységét. A barátait sem. Sőt az éeletművét sem!
Manapssg mar nem tudnak ilyen szep dalokat irni,a mai fiatalok nem tudjak milyen szep dalok vannak,mind csak azokat a hulye,idetlen zeneket hallgatjak.En mar egy feleve vagyok a 60-as dalok give.
Hogy élnél velem fogyakle 50kg arcom legyen olyan mint a barbi babáé kérdezem te úgyan úgy nézelki mint mikor meg ismertelek 100 hogy nem ha én is vissza akarnálak változtatni az olyan mintha valaki mást keresnék igaz mi nem keztünk el együtt öregedni de ha te nem tudol efogadni hogy minden embernek más a genetikája az a te problémád én eltudom magam ilyenek fogadn én tudo min mentem keresztül milyen életem volt és ez megis lacik rajtam már nem fogok szebb lenn nem is baj én jól érzem így magam
Nem erre utalok egysltslsn meg az eletstilusodra sem Mindenki ugy eli a sajattyat ahogy tetszik En magamra vonakoztatom Mi fer bele vagy mit kellene tudnom...ennyi
Jo hàtszelet Kapitàny! Isten Veled!
Imádom ezt a számot.Tini korom óta.
Nyugodjon békében! Köszönjük hogy volt nekünk!
Örökké a szívünkben fogsz élni, Kapitány! Jó hátszelet, Isten Véled!
Egy élő legenda,mared mindanyiunknak a szívébe ❤❤❤
A fiatalságom óta követem munkásságát . Imádom a dalait . És sírva búcsúzom ! Nyugodjon békében ! Már találkoznak az égiekkel , Imi Bajor , Aradszky László , Kovács Erzsi , stb ..Nyugodjanak békében .
Nagyon szépen köszönöm, egyik kedvenc dalom a sok közül
Koos Janos egy szuletett csoda!Olyan szep hangja van!
Drága kapitányom !plátoi igazi sármos férfi ,szeretlek hallgatni ,,nekem mindég élsz ameddig csak élek ,,
Drága és tehetséges nyugodjon békében 😢
Az egyik Legszebb Dal ami megdobogtatja az ember szívét!!!!!!!!!!
nagyon szeretem Koós János hangját, ma is nagyon jól és tisztán énekel. Ha megfigyeled, a nyakán egy kicsit kidagadnak az erek, ez mutatja, hogy élőben énekel.
Isten legyen veled,kapitány!!!😢
Tisztelt Kapitány úr! További jó hajózást kívánok!Sok boldogságot és jó egészséget.
gyertyalang.hu/szemely/133248
Jobb,mint a Kislány... ez tény. Sajnos rengeteg jó száma el lett feledve!
Nagyon szép ez adalnagyon szeretem hallgatni köszönöm a fel töltést nyugodjon békében erzsi
Király ez a száma.Kár hogy semmilyen rádió nem játsza.Csak a Kislány a zongoránál-t.
Nagyon szép régi szám ! Köszi !
Csodalatos szep dal Koszonom szepen 🤍🤍🤍
KAPITÁNY 🍀NYUGODJ BÉKÉBEN 🕯🥀🕯😣😭
Nagyon szép dal ..
Megvan kislemezen. :) Original !!! San remo táncdalfesztivál 1967 azt hiszem.
Gyönyörű, nosztalgia mára...!💝💝
Isten Veled Kapitány!
Rosszul erintett a halala.. Mintha egy csaladtagom vesztettem volna el! Nyugodjon békében Jani bá!
Édesanyám örök kedvence. Én még hozzátenném, a HANG... Mély, varázslatos...
.
Új kapitány úr.sok egészséget kívánok,
IGEEEEN, KAPITÁNY!!! Ügyesen közvetítetted, amit kellett! Köszönöm. :)
Imádom a hangját!
De szép egy dalll😢😢❤❤❤
Aniko vagyok Gyonyoru a dal szoveg esa zene az Eloado aterezve Gyonyoruen Enekelt Elmeny volt hallgatni.✌🤩
Legenda
Nyugodjon békében :( Itt marad ő velünk amíg csak emlékezni tudun :)
@julianna Naggon szépek így eggyutt gyönyörű hangarad belőlük álom szép. ❤❤Julianna.
nagyon szép ez a dal!!
Szeretem Koós Jánost, minden dalával, bár most sokan megköveznének engem, de Zámbó Jimmytöl élöbb,
jobban tetszik ez a dal.
nagyon szép szám
Drága Kapitány ,könnyem hull ,,
-Kérek engedélyt sírni.- Mert nem csak a telefon sír, hanem Jómagam is. - János (bácsi- bocsánat a maegszólításért) munkásságát 53 éve "követem. -Meg az "akkori" generáció dalait is. - Sok, sok Nevet tudnék felsorolni, mégsem teszem. -Szóval ez egy öregedő Emberke feljegyzése.
🕯💧💧🕯🕊⚘💖
Csodalatos.meghato.kellemes.nag yszeru.enekes.nyugodjon.bekeben.😂🎉
❤👑
Nagyon szép ez a szám,a többiről nem is beszélve.
Még kiskoromba hallottam először,de már akkor megtetszett
nagyon jó szám koós jános egyik legjobb száma
💝💝💝💝💝💝 Nyugodj békében "Kapitány"! 💝💝💝💝💝💝
Exexlaton mint mi
Nem értem minek kellett playbrekegni, hiszen a Koósnak még ma is álomgyönyörű hangja van ! Azon ritka énekesek egyike, akinek öreg korára mit sem kopott az orgánuma !
Meg Kell adni, Koós János eleddig sem veszitett a nimbuszából.
AZÉRT , MERT NEM VIHET MINDENHOVÁ ZENEKART MILLIÓKÉRT ! CSAK FÉL PLAY BACK -- A HANG Ő.-..
Kár, hogy már nincs közöttünk Koós János
Én szeretem :)
nagyon jo
a feleségemnek szoktam énekelni,hogy "Kapitáány!Kapitááány!"
XD
aznap általában már nem lesz semmi...
Èn mindenkinek 🤣nagypapámtól
Jó utat Kapitány! 😔
Kedvenc szâmom
Sokat tanult. Sok emberrel herült kapcsolatba a műúvészete során.
Nem feledem dalait, énekeit, egyébb művészi és emberi tevékenységét.
A barátait sem. Sőt az éeletművét sem!
Bocsánat a fenti gépelési hibáimért!:(((((((
Ez a dal bármilyen " faktor"_ban győztes lenne _ha én pontoznám !
Balázs Éva i
De sajnos nem mi vagyunk azok
Ezt a Markos-Nádas féle Kőműves Kelemenből ismerem :D
Milyen szep lenne ha a Fradi szektor ezt enekelne a meccs kezdetekor! Pl ezt...
AZ! 💖
Hol vannak a rajongói???
Manapssg mar nem tudnak ilyen szep dalokat irni,a mai fiatalok nem tudjak milyen szep dalok vannak,mind csak azokat a hulye,idetlen zeneket hallgatjak.En mar egy feleve vagyok a 60-as dalok give.
Evezz tovább a csillagok között
Kicsinek anyukám mindig altató dalnak ez énekelte.
ANYÁNYK NAPI MEGELÉKEZÉSE NAGYON SZÉP
Feléd hetetlen elő adó.
Hogy élnél velem fogyakle 50kg arcom legyen olyan mint a barbi babáé kérdezem te úgyan úgy nézelki mint mikor meg ismertelek 100 hogy nem ha én is vissza akarnálak változtatni az olyan mintha valaki mást keresnék igaz mi nem keztünk el együtt öregedni de ha te nem tudol efogadni hogy minden embernek más a genetikája az a te problémád én eltudom magam ilyenek fogadn én tudo min mentem keresztül milyen életem volt és ez megis lacik rajtam már nem fogok szebb lenn nem is baj én jól érzem így magam
Ratad múlna te át szabadnál egy szikével mikor fiatal voltam neked úgy sem feleltem meg akkor miről . beszélünk
10***
Nem erre utalok egysltslsn meg az eletstilusodra sem
Mindenki ugy eli a sajattyat ahogy tetszik
En magamra vonakoztatom
Mi fer bele vagy mit kellene tudnom...ennyi
Szazsu túrós pite
Kísér a delírium band.
Gyönyörű, nosztalgia mára...!💝💝