39:35 --> Lehetne úgy is, hogy a tartozás felvételkori jövőértékéhez (vagyis egy akkori piaci környezetben mért kamattal számolt jövőértéket számolnak), és azt osztják fel fixen egyenlő tőketörlesztés + kamattörlesztés elemekre, de akkor a bankok rosszabbul járnának.. Felveszek 10 misit. 20 évre. A kamatszintek most (pl) 5 %. Kiszámolom, hogy a mai 10 misinek mennyi a jövőértéke (vagyis mennyivel kellene a 10 milliónál nagyobbnak lennie az összegnek, hogy 20 év múlva, hogy ugyanannyit érjen, mint ma a 10 millió). Ezután hozzáadnánk egy fixált nyereséget, hogy a banknak is megérje, és ezt fixálnánk a teljes futamidőre. Így is nyernének rajta, de nagyságrendekkel kisebbet. Ugye jól értem? Természetesen a 20 évre fixált kamat nagyon nagy kockázatvállalás a banknak, de ezt is be lehetne árazni, hogy minek milyen valószínűsége van.
A hitelből ingatlan volt az évszázad legjobb üzlete az elmúlt pár évben örülök, hogy széthiteleztem magam. Minden nap örömmel nézem az inflációs adatokat, miközben az ingatlanom ára már duplázott, a hitelem meg maradt ugyan annyi.
Tisztelt Ádám! Összeségében jó amit mond egy kivételével. Nem igaz, hogy nem jó lakástakarék pénztár. Igaz, hogy nem az állam de pont egy évvel ezelőtt indult el az LTP ami 30% prémiumot fizetnek, mint annó az állam.
A pénzügyi szabadság alapozó tréning megtartását csak online alapon tervezed ? Vidéki megyeszékhelyekre nem tervezed elvinni egyszeri tantermes oktatásként ? Én hajlandó lennék akár többet is fizetni érte, de az online nagyon idegen. Nem ebben a környezetben szocializálódtam.
Szokott csinálni Tudástár klubb talalkozót. Ott beszélgethetsz klubb tagjaival, meg azt hiszem Ádám is tart valami előadást. Biztos tanulságos a dolog, sok " ragadhat" az emberre. Ez szemelyes,,nem online, és ingyenes, de ugye a Tudástár oktatóanyagát online meg kell venned, nem nagy összegert, havonta, és egy összeggel az összes anyaghoz hozzáférsz. A klubb tagjai szoktak élőben is találkozni egymással, és Ádámmal a fővárosban.
Szia! Melyik értékpapír számla szolgáltatót ajánlanád, ahol a BÉT összes tagja esetleg elérhető? Mert az Ersténél csak a saját termékeiket nyomatják.. Se OTP, se MOL, se semmi..
Van erről Adámnak és Bence Balázsnak is összehasonlitó videója. Csak szet kellett volna nézni a videói között. Valami olyasmi a címük talán, hogy " Bróker összehasonlitó videó". Mert BRÓKEREKNÉL erdemes értékpapir számlát nyitni, nem bankoknál, ott kb a harom magyar blu chipet veheted, meg a saját szar, vagy jobb befektetesi alapjaikat. De van egy csomó bróket, E-Toro, Kbc Euqvitas, stb. Van ahol tudsz demo számlát nyitni, van ahol nem. Ha van demo szamla, nyiss több brókernél, és nézd meg, hogy mennyi reszvény elérhető a Bét-ből. Ha megfelel az arány, és nem sok a számlakezelesi, es a tranzakciós díj, akkor ott nyiss számlát. A Kbc-nél pl a Bét majdnem egesze elérhető, de nem ajánlom, mert nagyok a tranzakciós dijai. Azt hiszem, hogy a Portfolionál,(?) elérhető a teljes BÉT, de ott azt hiszem pl beugró az egy misi, hogy használhasd a platformot. Mig az E-Toronál, agy a Kbc -nêl, már pár tízezer forintért nyithatsz számlát. De az E-Toronál nem tudom mennyire elérhető a Bét. Keresd meg a videókat, nezd meg, nyiss demoszámlát, és dônts azután. Szerintem nem az a legfontosabb, hogy minden vacak magyar reszvenyt meg tudjál venni, hanem a költséghatékonyság, és a bróker garanciái. Pl unios garancia, banki garancia. Egy ciprusi, vagy valamilyen offsor brókerrel nem sokat érsz, gondolj bele, ha csinálsz oár millió nyereséget, a bróker csődbe megy, a pénzed meg elúszik. Ilyen pl a Kbc Euqvitasnál nincs, mert az egy bank tulajdona, van rajta egy banki garancia, továbbá egy Eu-s garancia, és ha jól emlékszem, még egy belga állami garancia is van rajta, mert belga a bank. De egy nagy baj van vele, magas a jutalék, ( reszvenyek vétele, eladása) díja. Meg a webes redszere is elég gagyi. De nézd végig a videókat, és dönts azután. Ja, és ne ragadj le azon a nyavajás Béten, irány mellê az amerikai tőzsde. Így tudsz diverzifikálni is.
Szerintem jól ért. Úgy látom nem fog ilyenre válaszolni...😂 És meg is értem... Meg akarod kerdezni tőle, hogy xy reszvenyt megvedd-e? Azt ő honnan tudja, ennyiből, hogy mit akarsz a reszvénnyel? Spekázni, napizni, rövid távú befektetests, vagy hosszú távú befektetest akarsz? Mert az egyikre lehet erdemes megvenni az xy reszvényt, a másikra meg nem. Ádám meg soha nem adott senkinek a neten ilyen befektetesi tanacsot. Max olyan videói vannak, hogy mikent diverzifikáld a portfoliodat, stb... Ezeket erdemes megnezni. Ha konkret reszvenyveteli dolgokról akarsz tudni, kövesd be a youtubeon Bence Balázst, ( de mást is lehet)ő egy bróker, és pár havonta ad pár reszvernyről tippet. Néha, válaszol is olyan kerdesekre, hogy megvenné-e ezt, vagy azt a részvenyt. De mielőtt ilyenbe belevágsz, ajánlom figyelmedbe Ádám többi videóját, es wedoldalát, és könyvét is ami a pénzügyi szabadság eléréseről szól. Nagyon hasznos dolgok ezek.
Szia Ádám! Szerinted a mostani helyzetben akkor fölösleges a Fundamenta latásmegtakarítás? Elmondásuk szerint kb. 5 milliót tudok megspórolni 20 év alatt viszont, nekem ez gyanusan soknak tűnik( 36 millió 42 helyett ). Körbejártam már a témát viszont érdekelne a véleményed mert arra adok. Köszi ha jut rám idő. Csak így tovább
A fundamenta a legnagyobb átbaszás.Anno minket megzsaroltak a bankban hogy csak úgy kapunk hitelt ha fundamentával összekötjük.Amit később beleforgatnak a hitelbe.Mondanom sem kell annyit ért mint egy sapka szar.Fundamenta rókakoma🤣🤣
Szarvas Norbi, ( ingatlanügynök, + hitelügyi tanacsadó) nemrég csinált ingatlan témában egy videót a ( a cime nem ugrik be) de abban bennd van a válasz. Bár nem erdekelt tulzottan, de belenéztem, és azt szürtem le, nem érdemes sem a Fundamentával, sem más lakástakarekkal szerződest kötni, mert NINCS RÁ ÁLLAMI TÁMOGATÁS, mint régen. Vagyis, ha lejár a szerződésed állam bácsi nem vág hozzád x milla ingyen pénzt. Fektesd inkább másba a penzedet szerintem, ami többet hoz mint a Fundamenta.
@@turakcicakesegyebek.1855 Köszi, láttam már a videót. Ez a neve: Megjött az új lakástakarék! Kössek vagy ne kössek? Igazából Ádám véleményére lettem volna kíváncsi hiszen nála érzem a tudást és értelmet relevánsnak a helyzetemben.
Nem vagyok Ádám, de ha euro alapu akkor vegyél, ha meg forint alapú akkor felejtsd el;) De ez nem befektetesi tanács. De röviden elmomdom a lenyeget. A forint alapú jelenleg megvehető állampapirok kamata, sosem lesz akkora, mint a forintot több hónapja súlytó inflació, ami kb 25%. A forint alapú állampapirral max annyit érsz el, hogy KEVESEBBET buksz, mintha a pênzed bankbetetben, vagy párnacihában tartanád. Euro alapu állampapirral pedig jobban nyerhetsz, hiszen lesz egy minimális kamatnyereseged amin persze kisebb mint a forintot súlytó infláció, de ez mellé lesz még , egy -forint-euro árfolyamnyereséged is a papir visszaváltásakor, és ez a kettő már elég ütős dolog lesz együtt. Ha nem is nyersz a dolgon, ( bár azt nem nagyon hiszem), akkor sem buksz akkorát mintha forint alapú állampapirt vettél volna. De megegyszet mondom, ez nem befektetesi tanács.😂 Ádám, egyebkent erre tuti nem fog válaszolni, és szerintem en sem tennem a helyében.... Ugyanis szerintem neki is, meg másnak is biztos van annyi anyaga fenn a neten, hogy azokkat elolvasva, es a videókat megnezve eldöntsd, hogy neked mi a jó. De ha erre lusta vagy, ( vagy esetleg keves az időd), minek törje magát, ő hogy válaszolgasson neked? Főleg ugye ingyen? Ne vedd sértesnek öregem, de ha én lennék ilyen befutott koach mint Szendrei lehet én sem válaszolnék. De megfigyeltem, ő KONKRÉT pénzügyi dolgokra ( pl xy reszvenyt érdemes-e venni) sosem szokott válaszolni, és jól is teszi, mert egyreszt ő sem ismerhet minden reszvényt, és a kerdes feltevőről, ( mivel nem teszik fel jól a kérdést) sem tudhatja, hogy rövid, vagy hosszú távú befektető az illető. Es az ugye nem mindegy.... De pl az általános állampapiros kerdesekre a regi videóiban talász választ. Igaz, az arra a befektetesi környezetre, és forintinflacióra, es árfolyamra volt érvenyes, mára ez már idejétmult, de ebből is sokat lehet tanulni. Nem emlékszem, hogy újabb állampapíros videót tett ki volna, ( pár hónaposat), de nézz szét keresgélj, nézd meg akár a régi videóit, abból is tanulhatsz. Ne várd, hogy a sült galamb magatól a szádba repüljön. Az a legjobb, ha megszerzel valamiféle pénzügyi tudást, és azt bővitgeted. Sokkal jobban megmarad az a dolog az agyadban, amit az ilyen tipusú videók megnézéséből, és szövegek elolvasásából megtudsz, vagyius inkább azok a KÖVETKEZTETESEK amiket azokból levonsz. Ha valaki megmondja neked a " tutit" egyrészt az nem olyan, mintha te magad jönnêl rá, másreszt, az ingyen dolgokat nem becsülik az emberek. De ha penzért mondják meg nekik ugyanazt a " tutit" azt bezzeg becsülik.
Nekem pusztán azért van hitelkártyám, mert autóbérléshez azt kértek külföldön (bár van aki tudta a sima debit kártyát is használni). Tényleg sok macera van vele, 2x később fizeted be és már elúszott az éves bónusz... Vagy van valami más megoldás az autóbérlésre?
Szia! A kutya nem kérdezi meg a valóságban egyetlen kérdésed sem. Ellenben egyfolytában feljönnek az agresszív reklámvideóid, hiába jelöltem mindegyiket kéretlenként. Hogyan lehet téged kitakarítani a közösségi médiából? Válaszod előre köszönöm.
Csak azér írok ide ,mer baromira unalmas mindenhol a reklámjaidat látni..sok pénzed van még mindenhol a te reklámjaidat nézegetni?..úgy értem sokáig kell még akarva akaratlanul téged bámulni?
Szuper összefoglaló, köszönet érte! 🥰
Frankó videó, csak kár, hogy ezeket általában pont azok nem látják akiknek kellene. :)
39:35 --> Lehetne úgy is, hogy a tartozás felvételkori jövőértékéhez (vagyis egy akkori piaci környezetben mért kamattal számolt jövőértéket számolnak), és azt osztják fel fixen egyenlő tőketörlesztés + kamattörlesztés elemekre, de akkor a bankok rosszabbul járnának..
Felveszek 10 misit. 20 évre. A kamatszintek most (pl) 5 %. Kiszámolom, hogy a mai 10 misinek mennyi a jövőértéke (vagyis mennyivel kellene a 10 milliónál nagyobbnak lennie az összegnek, hogy 20 év múlva, hogy ugyanannyit érjen, mint ma a 10 millió). Ezután hozzáadnánk egy fixált nyereséget, hogy a banknak is megérje, és ezt fixálnánk a teljes futamidőre.
Így is nyernének rajta, de nagyságrendekkel kisebbet. Ugye jól értem?
Természetesen a 20 évre fixált kamat nagyon nagy kockázatvállalás a banknak, de ezt is be lehetne árazni, hogy minek milyen valószínűsége van.
Köszi.😊
Jó videó,köszi
A hitelből ingatlan volt az évszázad legjobb üzlete az elmúlt pár évben örülök, hogy széthiteleztem magam. Minden nap örömmel nézem az inflációs adatokat, miközben az ingatlanom ára már duplázott, a hitelem meg maradt ugyan annyi.
Az OBS beállításokra majd nézz rá, mert a múltkori tréning óta valami nem oké
Tisztelt Ádám! Összeségében jó amit mond egy kivételével. Nem igaz, hogy nem jó lakástakarék pénztár. Igaz, hogy nem az állam de pont egy évvel ezelőtt indult el az LTP ami 30% prémiumot fizetnek, mint annó az állam.
A valóságban a 30% töredéke lesz a prémium...
Kár, hogy csak egyszer lehet lájkolni!
A pénzügyi szabadság alapozó tréning megtartását csak online alapon tervezed ? Vidéki megyeszékhelyekre nem tervezed elvinni egyszeri tantermes oktatásként ? Én hajlandó lennék akár többet is fizetni érte, de az online nagyon idegen. Nem ebben a környezetben szocializálódtam.
Szokott csinálni Tudástár klubb talalkozót.
Ott beszélgethetsz klubb tagjaival, meg azt hiszem Ádám is tart valami előadást. Biztos tanulságos a dolog, sok " ragadhat" az emberre. Ez szemelyes,,nem online, és ingyenes, de ugye a Tudástár oktatóanyagát online meg kell venned, nem nagy összegert, havonta, és egy összeggel az összes anyaghoz hozzáférsz. A klubb tagjai szoktak élőben is találkozni egymással, és Ádámmal a fővárosban.
Csak a hirdetésedre hivatkozva kérdezném részvényes= tulajdonos ?
köszönet érte hogy minden youtube video elé beteszik ezt a fost ! én a családod tagjainak vetíteném ezt 24 órában ,hadd örüljenek ők is :)
Szia! Melyik értékpapír számla szolgáltatót ajánlanád, ahol a BÉT összes tagja esetleg elérhető? Mert az Ersténél csak a saját termékeiket nyomatják.. Se OTP, se MOL, se semmi..
Van erről Adámnak és Bence Balázsnak is összehasonlitó videója.
Csak szet kellett volna nézni a videói között.
Valami olyasmi a címük talán, hogy " Bróker összehasonlitó videó".
Mert BRÓKEREKNÉL erdemes értékpapir számlát nyitni, nem bankoknál, ott kb a harom magyar blu chipet veheted, meg a saját szar, vagy jobb befektetesi alapjaikat.
De van egy csomó bróket, E-Toro, Kbc Euqvitas, stb. Van ahol tudsz demo számlát nyitni, van ahol nem. Ha van demo szamla, nyiss több brókernél, és nézd meg, hogy mennyi reszvény elérhető a Bét-ből. Ha megfelel az arány, és nem sok a számlakezelesi, es a tranzakciós díj, akkor ott nyiss számlát. A Kbc-nél pl a Bét majdnem egesze elérhető, de nem ajánlom, mert nagyok a tranzakciós dijai. Azt hiszem, hogy a Portfolionál,(?) elérhető a teljes BÉT, de ott azt hiszem pl beugró az egy misi, hogy használhasd a platformot. Mig az E-Toronál, agy a Kbc -nêl, már pár tízezer forintért nyithatsz számlát. De az E-Toronál nem tudom mennyire elérhető a Bét.
Keresd meg a videókat, nezd meg, nyiss demoszámlát, és dônts azután.
Szerintem nem az a legfontosabb, hogy minden vacak magyar reszvenyt meg tudjál venni, hanem a költséghatékonyság, és a bróker garanciái. Pl unios garancia, banki garancia. Egy ciprusi, vagy valamilyen offsor brókerrel nem sokat érsz, gondolj bele, ha csinálsz oár millió nyereséget, a bróker csődbe megy, a pénzed meg elúszik.
Ilyen pl a Kbc Euqvitasnál nincs, mert az egy bank tulajdona, van rajta egy banki garancia, továbbá egy Eu-s garancia, és ha jól emlékszem, még egy belga állami garancia is van rajta, mert belga a bank. De egy nagy baj van vele, magas a jutalék, ( reszvenyek vétele, eladása) díja. Meg a webes redszere is elég gagyi.
De nézd végig a videókat, és dönts azután.
Ja, és ne ragadj le azon a nyavajás Béten, irány mellê az amerikai tőzsde. Így tudsz diverzifikálni is.
Szia. Mennyire értesz a tőzsdéhez??? Légyszives válaszolj!!!
Szerintem jól ért.
Úgy látom nem fog ilyenre válaszolni...😂
És meg is értem...
Meg akarod kerdezni tőle, hogy xy reszvenyt megvedd-e?
Azt ő honnan tudja, ennyiből, hogy mit akarsz a reszvénnyel?
Spekázni, napizni, rövid távú befektetests, vagy hosszú távú befektetest akarsz?
Mert az egyikre lehet erdemes megvenni az xy reszvényt, a másikra meg nem.
Ádám meg soha nem adott senkinek a neten ilyen befektetesi tanacsot.
Max olyan videói vannak, hogy mikent diverzifikáld a portfoliodat, stb...
Ezeket erdemes megnezni.
Ha konkret reszvenyveteli dolgokról akarsz tudni, kövesd be a youtubeon Bence Balázst, ( de mást is lehet)ő egy bróker, és pár havonta ad pár reszvernyről tippet. Néha, válaszol is olyan kerdesekre, hogy megvenné-e ezt, vagy azt a részvenyt.
De mielőtt ilyenbe belevágsz, ajánlom figyelmedbe Ádám többi videóját, es wedoldalát, és könyvét is ami a pénzügyi szabadság eléréseről szól. Nagyon hasznos dolgok ezek.
Szia Ádám! Szerinted a mostani helyzetben akkor fölösleges a Fundamenta latásmegtakarítás? Elmondásuk szerint kb. 5 milliót tudok megspórolni 20 év alatt viszont, nekem ez gyanusan soknak tűnik( 36 millió 42 helyett ). Körbejártam már a témát viszont érdekelne a véleményed mert arra adok. Köszi ha jut rám idő. Csak így tovább
A fundamenta a legnagyobb átbaszás.Anno minket megzsaroltak a bankban hogy csak úgy kapunk hitelt ha fundamentával összekötjük.Amit később beleforgatnak a hitelbe.Mondanom sem kell annyit ért mint egy sapka szar.Fundamenta rókakoma🤣🤣
Szarvas Norbi, ( ingatlanügynök, + hitelügyi tanacsadó) nemrég csinált ingatlan témában egy videót a ( a cime nem ugrik be) de abban bennd van a válasz.
Bár nem erdekelt tulzottan, de belenéztem, és azt szürtem le, nem érdemes sem a Fundamentával, sem más lakástakarekkal szerződest kötni, mert NINCS RÁ ÁLLAMI TÁMOGATÁS, mint régen. Vagyis, ha lejár a szerződésed állam bácsi nem vág hozzád x milla ingyen pénzt.
Fektesd inkább másba a penzedet szerintem, ami többet hoz mint a Fundamenta.
@@turakcicakesegyebek.1855 Köszi, láttam már a videót. Ez a neve: Megjött az új lakástakarék! Kössek vagy ne kössek? Igazából Ádám véleményére lettem volna kíváncsi hiszen nála érzem a tudást és értelmet relevánsnak a helyzetemben.
Üdv. Ádám sűrgősen tanácsra lenne szükségem. Állampapírral kapcsolatban.
Nem vagyok Ádám, de ha euro alapu akkor vegyél, ha meg forint alapú akkor felejtsd el;)
De ez nem befektetesi tanács.
De röviden elmomdom a lenyeget.
A forint alapú jelenleg megvehető állampapirok kamata, sosem lesz akkora, mint a forintot több hónapja súlytó inflació, ami kb 25%. A forint alapú állampapirral max annyit érsz el, hogy KEVESEBBET buksz, mintha a pênzed bankbetetben, vagy párnacihában tartanád.
Euro alapu állampapirral pedig jobban nyerhetsz, hiszen lesz egy minimális kamatnyereseged amin persze kisebb mint a forintot súlytó infláció, de ez mellé lesz még , egy -forint-euro árfolyamnyereséged is a papir visszaváltásakor, és ez a kettő már elég ütős dolog lesz együtt. Ha nem is nyersz a dolgon, ( bár azt nem nagyon hiszem), akkor sem buksz akkorát mintha forint alapú állampapirt vettél volna.
De megegyszet mondom, ez nem befektetesi tanács.😂
Ádám, egyebkent erre tuti nem fog válaszolni, és szerintem en sem tennem a helyében....
Ugyanis szerintem neki is, meg másnak is biztos van annyi anyaga fenn a neten, hogy azokkat elolvasva, es a videókat megnezve eldöntsd, hogy neked mi a jó. De ha erre lusta vagy, ( vagy esetleg keves az időd), minek törje magát, ő hogy válaszolgasson neked?
Főleg ugye ingyen?
Ne vedd sértesnek öregem, de ha én lennék ilyen befutott koach mint Szendrei lehet én sem válaszolnék.
De megfigyeltem, ő KONKRÉT pénzügyi dolgokra ( pl xy reszvenyt érdemes-e venni) sosem szokott válaszolni, és jól is teszi, mert egyreszt ő sem ismerhet minden reszvényt, és a kerdes feltevőről, ( mivel nem teszik fel jól a kérdést) sem tudhatja, hogy rövid, vagy hosszú távú befektető az illető. Es az ugye nem mindegy....
De pl az általános állampapiros kerdesekre a regi videóiban talász választ. Igaz, az arra a befektetesi környezetre, és forintinflacióra, es árfolyamra volt érvenyes, mára ez már idejétmult, de ebből is sokat lehet tanulni. Nem emlékszem, hogy újabb állampapíros videót tett ki volna, ( pár hónaposat), de nézz szét keresgélj, nézd meg akár a régi videóit, abból is tanulhatsz.
Ne várd, hogy a sült galamb magatól a szádba repüljön.
Az a legjobb, ha megszerzel valamiféle pénzügyi tudást, és azt bővitgeted. Sokkal jobban megmarad az a dolog az agyadban, amit az ilyen tipusú videók megnézéséből, és szövegek elolvasásából megtudsz, vagyius inkább azok a KÖVETKEZTETESEK amiket azokból levonsz. Ha valaki megmondja neked a " tutit" egyrészt az nem olyan, mintha te magad jönnêl rá, másreszt, az ingyen dolgokat nem becsülik az emberek.
De ha penzért mondják meg nekik ugyanazt a " tutit" azt bezzeg becsülik.
Ja, utólag láttam van egy állampapiros videója, három honapos, nekem elkerülte a figyelmem, nem néztem még meg.
Nezd meg, hátha benne lesz a válasz.
Én most nem válthatok bankszámlát vagyis nincs értelme a hitelszerződésembe benne van az is hogy arra a bankszámlára kell utalni a fizetésem ami van
Nekem pusztán azért van hitelkártyám, mert autóbérléshez azt kértek külföldön (bár van aki tudta a sima debit kártyát is használni). Tényleg sok macera van vele, 2x később fizeted be és már elúszott az éves bónusz... Vagy van valami más megoldás az autóbérlésre?
Vegyél hosszú álompapírt.
Hány kilómétereset?😂
És MELYIK államét?😂
@@turakcicakesegyebek.1855 Ideje felébredni a hosszú álomból.
@@arnoldszoboszlai7691
Igen, a sok alvás nem egeszséges;)
Szia! A kutya nem kérdezi meg a valóságban egyetlen kérdésed sem. Ellenben egyfolytában feljönnek az agresszív reklámvideóid, hiába jelöltem mindegyiket kéretlenként. Hogyan lehet téged kitakarítani a közösségi médiából?
Válaszod előre köszönöm.
Csak azér írok ide ,mer baromira unalmas mindenhol a reklámjaidat látni..sok pénzed van még mindenhol a te reklámjaidat nézegetni?..úgy értem sokáig kell még akarva akaratlanul téged bámulni?
Heteken belül mindenki, minden bankba, értékpapírba, állampapírba tartott pénzét el fogja veszíteni.....sajnálom