Van egy jó póz hasfajasra: az apuka fektesse a babát az alkarjara, hassal, logjanak le két oldalt a lábai, karjai. Ezzel nyomva lesz a pocakja,és az jól esik nekik, nekünk ez nagyon bejött. Bár halistennek kevés hasfájás volt. Jó egészséget kívánok Nektek!
Micsoda kis hajas baba😍😍😍 Gratulálok❤ Nekem két kislányom van, mindegyiket 41. héten szültem. Az első kislányommal szerdai nap kellett befeküdni és indítottak ( de már egy ujjnyira nyitva voltam mire bementem felvételre reggel) Délután lett meg 16:40 kor. Indítottak oxitocinnal, hát azt hittem ott pusztulok meg. A másodiknál ugyanúgy szerdai nap kellett volna reggel befeküdni, de éjjel fájásokkal bementem. Felvettek osztályra, azt mondták zárt vagyok úgyhogy próbáljak aludni. Reggel jött a vizit, addig éjjel alig aludtam a fájások rendszeresen jöttek. Megvizsgáltak 3 ujjnyira voltam nyitva minimális fájdalommal. 8:15kor megszületett a kislányom, fájdalom csillapítás nélkül. Ez sokkal kellemesebb emlék volt. A nagy most volt augusztus 25.-én 2 éves, a pici május 12.-én született. Jó babázást kívánok nektek. 🥰
Szia. Gratulálok. Az én 1 éves kisfiam is nagyon hasfajós volt. Kitartást kívánok tényleg elmúlik 3 hónapos korában, de addig nekünk semmi.nem.vált be. Jó egészséget nektek.
Szia! :) a szoptatáshoz szeretnék egy rövid kis gondolatot, mert ugy latom fontos neked (és ez olyan jóó 😊, plane babucinak). Szóval lehet, hogy máshogy alakul, de nem biztos hogy fel fog szaporodni, ha kipótolod. Csak számolj vele, hogy benne van a pakliban, hiszen a kereslet kínalat alapján, ha azt a pluszt amire a kislanyodnak szüksége van, azt tápiból kapja, akkor a szervezeted nem kapja meg az üzenetet hogy többet kell termelnie. (Pluszba cumi is bezavarhat) ezek a folyadekok sörök es az ennivalók önmagaban nem garancia hogy szaporítson. A baba tud igazán szaporítani magának. Mikor fejlődési ugras van es egesz nap cicin vannak akkor is úgy tűnik hogy ehes meg mi ez mar hogy nem lakik jol folyton cicizik, megis másnapra ömlik mert így szaporította meg magának. Ha van kedved probald ki hogy egy ket napig nincs gumicumi sem csak egesz nap mellen van. Ha nincs valamilyen hormon problema akkor meg fogja szaporítani. Par nap alatt. Viszont minden egyes pótlással a szervezeted egy adaggal kevesebbet termel”. Lehet hogy nálad nem Így lesz. És igy is szuper lesz, de MEGTÖRTÉNHET, hogy egy ordogi kor létre jöin. (Plusz cumisuvegbol sokkal Konnyeben kön mint a ciciből,az küzdelmesebb es van hogy ezt is vegül feladják a babák, mert az üveg kényelmesebb.) Naaaagy ölelés, támogatás 😊
Szia Aniko! GRATULALOK, NAGYON TUNEMENY❤Az en kisfiam 3 honapig pocakfajos volt :( Gripe water segitett nekunk , ajanlom! ILLETVE nekem csaszarmetszesem volt, nem sok tejem volt az elso 3 hetben, de a fenugreek nagyon meginditotta nekem! Azt is nagyon ajanlom!! Sok sikert nektek, cuki csalad vagytok!
Gratulálok a picihez 😊 Köszönjük, h. időt szakítottál arra, hogy videozz nekünk. Atjön a videón (nekem legalábbis) h mennyire nyugodt vagy, jó volt ezt látni, de nyílván szuper az is, hogy egy segítő társ és család van melletted...na meg Lufika 😊 További jó babázást kívánok és jó egészséget😘
Szívből gratulálok, csodaszép kisbaba!😊 🩷 Kisfiam is nagyon szenvedett a hasfájás miatt, nekünk a cseppek és a pocak masszázs mellett a rugalmas kendő is rengeteget segített. Amint felkötöttem magamra, hamar megnyugodott és elaludt.🥰
kedves Anikó,én is 16óràt vajúdtam,a végén vákuum lett belőle,de nem maradt meg rossz élménynek .A H&M méretezés a legjobb mi màr 16hónaposok vagyunk 92es a méret de még mindig jó a 80 86, holott a Pepco màr 98.pedig egy jól lakott óvodàs alkatú kisfiúról van szó.A Pepco nagyon jó szerintem nekik nem érdemes dràgàbbat venni.Jó babàzàst kîvànok.
Gratulalok nektek🎉csodas Kis hajas baba.:) latom mindenki javasol valamit a hasfajasra.Mar felnott no a lanyom,amikor ikyen kis pici volt mint a te lanyod, o is sokat sirt, kinlodott a hasfajas miatt.Nekunk vegul az edeskomeny tea valt be amit mi hasznaltunk az a Hipp instant edeskomeny tea volt,onnantol kezdve hogy azt hasznaltunk eltunt a hasfajas.
Gratulálok 🥰🥰 Lesz elég tejed! Nálunk is így indult és 3 hónapos korától kezdve elutasította a tapszert es eleg volt a tej. 😊 A cseppek nálunk semmit sem segítettek sajnos a hasfájáson, de próbálkozni kell, hátha nektek igen🙏
Ir isten minden nap gondoltam rad és csak most látom a videot fenn. Erőt egészséget kívánok az egész családnak. Az én kislányom is hasfajos volt (most 4 honapos) mindent is próbáltunk, masszázs sokat segített, megymag párna mehhh, biogaia és itt ahol elek delicol van, inflációt is hozattam de addigra kinottuk a hasfájást. Tudom nagyon megterhelő én is sírtam együtt a picivel de olyan sok mindent próbáltunk és gyakorlatilag a végén rájöttem csak az idő segít semmi más és annyit tudtunk tenni minden egyes sirasnal hogy oleltuk és megpróbáltuk a legnagyobb szeretettel túlélni ezt az időszakot. (Oszteopata sem segített millió forintokert, nekünk nem jött be) kitartás türelem és szeretetet kívánok nektek. Ügyesek vagytok nagyon imádtam a videot üdv az egész családnak.
Gratulálok a picihez, Neked és a férjednek.Boldog családi életet kívánok.Sok-sok boldogságot,örömet a kislányhoz Remélem könnyű szülésed volt.Bízom benne ,hogyha ritkán is de néha jelentkezel.❤❤❤🌷💐
Gratulálok, nagyon szuper család vagytok! 🤗 kitartást , idővel elmúlnak a sírós napok, könnyebb lesz! Írj magadnak étkezési naplót és így könnyen rájössz mi az amit nem bír és mi az amitől jobbak a napok! Néha egy megbújó büfi miatt is tudnak sírni, két gyerkőcöm van ,nagyon átérzem ezt az időszakot! ❤
Szia! Csak magadra és a babára koncentrálj! Persze, ha Te szeretnél videózni, mi itt vagyunk, és fogunk nézni ❤ Legyetek jó egészségben nagyon boldogok! Jó babázást Anikó! ❤❤
Szívből gratulálok 😊 Nagyon szépek vagytok, ki vagy virulva 🥰 Hasfájásra a hordozás is jó lehet, illetve az Adamo/Inca baby hinták is. Az Infacol ugyanaz, mint az Espumisan, egy próbát azért megér, de ami igazából segít, az az idő. Kitartást kívánok ❤
Gratulálok Anikó nektek szetetettel!❤ Sok boldogságot es jó egészséget kívánok a kis családnak! Ha elfogadsz egy tanácsot, próbáljátok ki a rugalmas kendőt. Milyen D-vitamint használtok? Attól is fájhat a pocija... 😢 Nekünk az Eurovit D-vitamin vált be es az infacol csepp, mindkettő gyereknél. Várom a videóidat, ha tudsz a pici mellett ezzel foglalkozni. Élvezzétek ki ezt az időszakot mert hamar eltelik. 😊 ❤
Jaj de vartam mar ❤️❤️ jo egeszseget nektek es kitartast a nehezebb napokra hamar elmulik 💪🏻🙏🏻 elvezd ki amig ilyen ici pici. Olyan hamar eltelik ez az idoszak 🥺❤️
Annak külön örülök,hogy megmutattad a babát,nemcsak a lábacskáját,vagy a kezecskéjét mert minden újszülöttről mostanában ezt teszik az Anyukák.Örülnék ha elmesélnéd a szülés történetedet,természetesen annyit amit a jó ízlés megenged.Sok-sok örömöt,boldogságot kívánok szeretettel egy rendszeres néződ.💝❤ .
Gratulálok és örömteli babázást kívánok nektek! ❤ Az én kislányom augusztus 26.-án született. 😊 A nem alvós napokra szívből tudom ajánlani neked a hordozást😊, nekem a kisfiamnál életmentő volt. És most is így van a kislányunknál is. 😊
Szívből gratulálok a kislányotokhoz! Sok boldogságot és egészséget😇 Nekünk szeptember 8.án született a kislányunk és sajnos szülés nekünk rosszabb tapasztalat volt mint vártunk.😕
Szívből Gratulálok! 🥰 Az anyatej serkentéséhez tudom javasolni a Beba care lacto + kapszulát és a karamalz maláta italt (mind a kettő a Rossmannban kapható)
az anyatej serkentéséhez az egyetlen működő út: minél gyakoribb mellretetel, be fog állni a "kereslet -kinalat", ha így történik, pontosan annyi tej fog termelődni, amire a babának szüksége van.
Nekem inkább csak a kórházban volt has fájás. De a megymagpárna segitett hasrafektetve ra es bepolyazva. Ha esetleg nem akarsz mar cseppezni. Ha hozzátaplálsz a tápi se mindegy az is okozhat de a lenyeg ne rázd az üveget keverd... kevesebb a habképződés Kis szépség 😊
Szia! Gratulálok anyának apának a kicsi lányhoz!😂👍😉 Infacol csepp nekem jó volt pár csepp etetés után büfiztetés azt aludt a lányom!😂 Tejcsi nekem se volt elég ez is az volt. Jó lesz minden!😘😉👍
Én el se tudtam.képzelni h nem fürdetem meg gyerekeimet viszont kisfianál csunya durva ekcéma jelent meg és igy télen 2 naponta fürdettem őket természetesen mikor közöségbe kerültek mindennap fürdenek....mennyivel született kislányotok?
Szia! Ez az első video amit látok tőled, sok boldogságot a kicsihez, nekem is van egy 5 évesem, és egy 9 hónaposom, hát mit ne mondjak, nehéz...🤷 de biztos lesz jobb időszak is. 🤣 legalábbis bízom benne
A fiamat nem érdekelte hogy anyukáját indítattni kell😂😂 megvárta. Aztán arra is alig reagált szóval kaptam még méhszáj érlelő zselét. Már egy éves azóta❤ Isten éltesse a picidet❤️ nekem is augusztus 28-án van a szülinapom😊
Van egy jó póz hasfajasra: az apuka fektesse a babát az alkarjara, hassal, logjanak le két oldalt a lábai, karjai. Ezzel nyomva lesz a pocakja,és az jól esik nekik, nekünk ez nagyon bejött. Bár halistennek kevés hasfájás volt. Jó egészséget kívánok Nektek!
Micsoda kis hajas baba😍😍😍 Gratulálok❤ Nekem két kislányom van, mindegyiket 41. héten szültem. Az első kislányommal szerdai nap kellett befeküdni és indítottak ( de már egy ujjnyira nyitva voltam mire bementem felvételre reggel) Délután lett meg 16:40 kor. Indítottak oxitocinnal, hát azt hittem ott pusztulok meg. A másodiknál ugyanúgy szerdai nap kellett volna reggel befeküdni, de éjjel fájásokkal bementem. Felvettek osztályra, azt mondták zárt vagyok úgyhogy próbáljak aludni. Reggel jött a vizit, addig éjjel alig aludtam a fájások rendszeresen jöttek. Megvizsgáltak 3 ujjnyira voltam nyitva minimális fájdalommal. 8:15kor megszületett a kislányom, fájdalom csillapítás nélkül. Ez sokkal kellemesebb emlék volt. A nagy most volt augusztus 25.-én 2 éves, a pici május 12.-én született. Jó babázást kívánok nektek. 🥰
Nagyon gratulálok! Sokan írták már, de tényleg ragyogsz! 😊Várjuk a fotókat 🫶🏻 …és legyen szüléstörténet léégyszilégysziiii! 😊
Szia. Gratulálok. Az én 1 éves kisfiam is nagyon hasfajós volt. Kitartást kívánok tényleg elmúlik 3 hónapos korában, de addig nekünk semmi.nem.vált be. Jó egészséget nektek.
Szia! :) a szoptatáshoz szeretnék egy rövid kis gondolatot, mert ugy latom fontos neked (és ez olyan jóó 😊, plane babucinak). Szóval lehet, hogy máshogy alakul, de nem biztos hogy fel fog szaporodni, ha kipótolod. Csak számolj vele, hogy benne van a pakliban, hiszen a kereslet kínalat alapján, ha azt a pluszt amire a kislanyodnak szüksége van, azt tápiból kapja, akkor a szervezeted nem kapja meg az üzenetet hogy többet kell termelnie. (Pluszba cumi is bezavarhat) ezek a folyadekok sörök es az ennivalók önmagaban nem garancia hogy szaporítson. A baba tud igazán szaporítani magának. Mikor fejlődési ugras van es egesz nap cicin vannak akkor is úgy tűnik hogy ehes meg mi ez mar hogy nem lakik jol folyton cicizik, megis másnapra ömlik mert így szaporította meg magának. Ha van kedved probald ki hogy egy ket napig nincs gumicumi sem csak egesz nap mellen van. Ha nincs valamilyen hormon problema akkor meg fogja szaporítani. Par nap alatt. Viszont minden egyes pótlással a szervezeted egy adaggal kevesebbet termel”. Lehet hogy nálad nem
Így lesz. És igy is szuper lesz, de MEGTÖRTÉNHET, hogy egy ordogi kor létre jöin.
(Plusz cumisuvegbol sokkal
Konnyeben kön mint a ciciből,az küzdelmesebb es van hogy ezt is vegül feladják a babák, mert az üveg kényelmesebb.)
Naaaagy ölelés, támogatás 😊
És gratulálok! Valamint tényleg nagyon jó kisugarzasod van, ragyogsz :)
Gratulálok már vártam ezt a videót! Tündéri azzal a nagy hajacskával . Örömteli babázást kívánok nektek !❤
Szia Aniko! GRATULALOK, NAGYON TUNEMENY❤Az en kisfiam 3 honapig pocakfajos volt :( Gripe water segitett nekunk , ajanlom! ILLETVE nekem csaszarmetszesem volt, nem sok tejem volt az elso 3 hetben, de a fenugreek nagyon meginditotta nekem! Azt is nagyon ajanlom!! Sok sikert nektek, cuki csalad vagytok!
Gratulálok Anikó! Annyira jó látni, hogy ilyen nyugodt, boldog és sugárzó vagy!
Gratulálok a picihez 😊 Köszönjük, h. időt szakítottál arra, hogy videozz nekünk. Atjön a videón (nekem legalábbis) h mennyire nyugodt vagy, jó volt ezt látni, de nyílván szuper az is, hogy egy segítő társ és család van melletted...na meg Lufika 😊
További jó babázást kívánok és jó egészséget😘
❤ Szívből gratulálok! Jó egészséget babának,mamának.Gyönyörű kislány ❤
Szívből gratulálok, csodaszép kisbaba!😊 🩷
Kisfiam is nagyon szenvedett a hasfájás miatt, nekünk a cseppek és a pocak masszázs mellett a rugalmas kendő is rengeteget segített. Amint felkötöttem magamra, hamar megnyugodott és elaludt.🥰
kedves Anikó,én is 16óràt vajúdtam,a végén vákuum lett belőle,de nem maradt meg rossz élménynek .A H&M méretezés a legjobb mi màr 16hónaposok vagyunk 92es a méret de még mindig jó a 80 86, holott a Pepco màr 98.pedig egy jól lakott óvodàs alkatú kisfiúról van szó.A Pepco nagyon jó szerintem nekik nem érdemes dràgàbbat venni.Jó babàzàst kîvànok.
Gratulalok nektek🎉csodas Kis hajas baba.:) latom mindenki javasol valamit a hasfajasra.Mar felnott no a lanyom,amikor ikyen kis pici volt mint a te lanyod, o is sokat sirt, kinlodott a hasfajas miatt.Nekunk vegul az edeskomeny tea valt be amit mi hasznaltunk az a Hipp instant edeskomeny tea volt,onnantol kezdve hogy azt hasznaltunk eltunt a hasfajas.
Gratulálok 🥰🥰 Lesz elég tejed! Nálunk is így indult és 3 hónapos korától kezdve elutasította a tapszert es eleg volt a tej. 😊 A cseppek nálunk semmit sem segítettek sajnos a hasfájáson, de próbálkozni kell, hátha nektek igen🙏
Szia Anikó! Gratulálok, jó egészséget nektek
Gratulálok!! ❤
Kitartás az elejéhez! Nekem most 4 és fél hós a kislányom és ő is nagyon hasfájós volt. Most meg egész nap vigyorog és beszélget 🥰
Gratulálok Anikó!Nagyon szép a babukád.Kívánok minden jót egészséget boldogságot.Most lettetek igazan szép, teljes család.👼❤
Gratulálok nagyon szépek vagytok legyetek nagyon boldogok és egészségek nagyon jó anya vagy imádlak és nagyon szeretem a videóidat ❤❤❤❤❤
Ir isten minden nap gondoltam rad és csak most látom a videot fenn. Erőt egészséget kívánok az egész családnak. Az én kislányom is hasfajos volt (most 4 honapos) mindent is próbáltunk, masszázs sokat segített, megymag párna mehhh, biogaia és itt ahol elek delicol van, inflációt is hozattam de addigra kinottuk a hasfájást. Tudom nagyon megterhelő én is sírtam együtt a picivel de olyan sok mindent próbáltunk és gyakorlatilag a végén rájöttem csak az idő segít semmi más és annyit tudtunk tenni minden egyes sirasnal hogy oleltuk és megpróbáltuk a legnagyobb szeretettel túlélni ezt az időszakot. (Oszteopata sem segített millió forintokert, nekünk nem jött be) kitartás türelem és szeretetet kívánok nektek. Ügyesek vagytok nagyon imádtam a videot üdv az egész családnak.
Gratulálok a picihez, Neked és a férjednek.Boldog családi életet kívánok.Sok-sok boldogságot,örömet a kislányhoz Remélem könnyű szülésed volt.Bízom benne ,hogyha ritkán is de néha jelentkezel.❤❤❤🌷💐
Gratulálok nektek ! Jó egészséget a babának és anyának is! Nekem már kettő lányom van, élvezd minden percét, mert hamar felnőnek!
Mennyire más lett az arcoood Anikó, mármint na :D sugárzol a boldogságtól … tényleg. nagyon gratulálok Nektek. ❤❤❤
Gratulálok, nagyon szuper család vagytok! 🤗 kitartást , idővel elmúlnak a sírós napok, könnyebb lesz! Írj magadnak étkezési naplót és így könnyen rájössz mi az amit nem bír és mi az amitől jobbak a napok! Néha egy megbújó büfi miatt is tudnak sírni, két gyerkőcöm van ,nagyon átérzem ezt az időszakot! ❤
Szívből gratulálok! Olyan jó látni, hogy ilyen boldog vagy! ❤
Gyönyörű!❤ nagyon jó egészséget kívánok nektek! Sok boldogságot! ❤
Köszönöm hogy megmutattad, gyönyörű, sok szeretettel gratulálok, jó egészséget kívánok !!!!!!
Gratulálok 🤗 Jó egészséget kívánok nektek. Annyira cuki a háttér hang 😍😍😍😍😍
Szia!
Csak magadra és a babára koncentrálj! Persze, ha Te szeretnél videózni, mi itt vagyunk, és fogunk nézni ❤
Legyetek jó egészségben nagyon boldogok! Jó babázást Anikó! ❤❤
Gratulálok 🎉❤ nagyon cuki😊. A szüléstörténetet nagyon várjuk😊
Azta, mennyi hajacska! Gyönyörű! Sok-sok boldogságot a kis családnak!
Szívből gratulálok 😊 Nagyon szépek vagytok, ki vagy virulva 🥰
Hasfájásra a hordozás is jó lehet, illetve az Adamo/Inca baby hinták is. Az Infacol ugyanaz, mint az Espumisan, egy próbát azért megér, de ami igazából segít, az az idő. Kitartást kívánok ❤
Gratulálok Anikó nektek szetetettel!❤ Sok boldogságot es jó egészséget kívánok a kis családnak! Ha elfogadsz egy tanácsot, próbáljátok ki a rugalmas kendőt. Milyen D-vitamint használtok? Attól is fájhat a pocija... 😢 Nekünk az Eurovit D-vitamin vált be es az infacol csepp, mindkettő gyereknél. Várom a videóidat, ha tudsz a pici mellett ezzel foglalkozni. Élvezzétek ki ezt az időszakot mert hamar eltelik. 😊 ❤
Jaj de vartam mar ❤️❤️ jo egeszseget nektek es kitartast a nehezebb napokra hamar elmulik 💪🏻🙏🏻 elvezd ki amig ilyen ici pici. Olyan hamar eltelik ez az idoszak 🥺❤️
Gyönyörűek vagytok mindketten!✨ Nagyon gratulálok és jó egészséget kívánok nektek!❤️
Szívből gratulálok nektek 😊
Ha ajánlhatok, akkor Infacolt pocakfájásra, nekem mind 2 babámnak sokat segitett 🙂
Jó egészséget kívánok nektek!
Annak külön örülök,hogy megmutattad a babát,nemcsak a lábacskáját,vagy a kezecskéjét mert minden újszülöttről mostanában ezt teszik az Anyukák.Örülnék ha elmesélnéd a szülés történetedet,természetesen annyit amit a jó ízlés megenged.Sok-sok örömöt,boldogságot kívánok szeretettel egy rendszeres néződ.💝❤
.
Gratulálok és örömteli babázást kívánok nektek! ❤
Az én kislányom augusztus 26.-án született. 😊
A nem alvós napokra szívből tudom ajánlani neked a hordozást😊, nekem a kisfiamnál életmentő volt.
És most is így van a kislányunknál is. 😊
Anikó szívből gratulálok a kis királylány hoz ❤jön majd minden ösztönösen de nagyon szépek vagytok. Apának is külön gratulálok ❤️
Szívből gratulálok a kislányotokhoz! Sok boldogságot és egészséget😇
Nekünk szeptember 8.án született a kislányunk és sajnos szülés nekünk rosszabb tapasztalat volt mint vártunk.😕
Szívből gratulálok! Tiszta anya❤,tiszta apa.❤
A kezdetektol kovetlek es annyira jo nezni, hogy vegre egy igazi csalad lettetek. Gratulalok!😇
Gratulálok nagyon szép babóca ❤ Nekünk tavaly augusztusba született kislányunk ❤
Drága Anikó! Szívből gratulálok 🥰 legyetek nagyok boldogok együtt ❤️
Szia! A bio gaia csepptől fájhat a pocakja :( próbáld ki az nem adod akkor mi lesz , fog-e fájni a pocakja.
Szívből Gratulálok! 🥰 Az anyatej serkentéséhez tudom javasolni a Beba care lacto + kapszulát és a karamalz maláta italt (mind a kettő a Rossmannban kapható)
az anyatej serkentéséhez az egyetlen működő út: minél gyakoribb mellretetel, be fog állni a "kereslet -kinalat", ha így történik, pontosan annyi tej fog termelődni, amire a babának szüksége van.
@@adriennsomogyi211 Ez így van, nem vitatom. Amellett gondoltam ezt javasolni. Köszönöm a pontosítást.
De szépek vagytok! 😍🤩
Kedves Anikó!
Régóta követlek, nagyon örülök boldogságotoknak🥰 szeretettel gratulálok és minden jót kívánok!
Csodálatos baba❤ Gratulálok! Sok örömöt és egészséget nektek!
Annyira örültem nektek❣️
Legyetek nagyon boldogok a gyönyörű kis királylánnyal és Lufikával! 🥰♥️
Nagyon vártam már az első babás videót! ❤
Gratulálok, jó egészséget!!! 😊
Nekem inkább csak a kórházban volt has fájás. De a megymagpárna segitett hasrafektetve ra es bepolyazva. Ha esetleg nem akarsz mar cseppezni. Ha hozzátaplálsz a tápi se mindegy az is okozhat de a lenyeg ne rázd az üveget keverd... kevesebb a habképződés
Kis szépség 😊
Gratulálok jó egészséget kívánok!
Nagyon vártam már a videót és a folytatást is ,csodás kis tündérkétekkel nyugis hasfájás mentes napokat kívánok❤
Gratulalok 😍 èn örülnèk a szülèstörtènet videonak.😇
Szívből gratulálok!!!!!! :) Jó egészséget és boldogságot kívánok!
Szívből Gratulálok Sok Boldogságot és Egészséget Nektek☺️☺️🥰🥰
Szia Anikó
Gratulálok a babához ❤😊nagyon aranyos 😉és nagy baba lett .
Huuuu de rég óta nézlek. Nem éget a gyomrod ?
Szívből gratulálok Nektek!😊❤
Nálunk második kisbabám hordott egyből 62es ruhákat😉
Csodálatos hajas baba. Nagyon jó egészséget kívánok Nektek! Boldog babázást!
Szeretettel gratulálok, jó egészséget a családnak!
Annyira sugárzol🫶🏻 gratulálok nagyon a kis csodababyhez❤️ hasfajas ismerős🫠🫠 de az espumisan tényleg jo 😊
Sok sok egészséget Nektek❤️❤️
Szívből gratulálok nagyon szép kislany jo nagy a haja, te is jol nezel ki Anikó❤
Nagyon Gratulálok! Üdv. Rebeka. Találkoztunk a korházba!
Gyönyörű kisleány ❤ Gratulálok nektek! Jó egészséget és sok boldogságot kívánok! 😘🥰
Szívből gratulálok! Szépek vagytok! Sok boldogságot ❤❤❤
Gratulálok! Jó egészséget kívánok az egész családnak!
Szívből gratulálok Anikó! Jó egészséget és sok boldogságot kívánok az egész családnak! 🤗❤🥰👣😘
Gratulálok! ♥ Gyönyörű hajas baba! Jó egészséget és sok boldogságot kívánok! ♥🥰
Gratulálok! Jó egészséget kívánok nektek boldog babázást gyönyörű baba❤❤❤❤
Most vagy a legszebb! Én is csak azt tudom írni amit sokan, ragyogsz! 🥰Szívből gratulálok! 💞❤❤Szerintem is legyen szüléstörténet :)
Gratulálok! Jó egészséget nektek!
Gratulálok, imádnivaló. ❤🤗
Jo egészséget jo babázást! Gratulálok a gyönyörű hajasbabához!
Gratulálok a picihez❤jó egészséget,
Szia! Gratulálok anyának apának a kicsi lányhoz!😂👍😉 Infacol csepp nekem jó volt pár csepp etetés után büfiztetés azt aludt a lányom!😂 Tejcsi nekem se volt elég ez is az volt. Jó lesz minden!😘😉👍
Szívből gratulálok ❤nagyon aranyos lett ❤
Szívből gratulálok nektek 🎉❤ csodásak vagytok ❤
Gratulálok Anikó!🩷Sok boldogságot nektek!🩷
Szívből gratulálok jó egészséget és boldogságot kívánok az egész családnak ❤
Gratulalok! Jo egeszséget kivanok nektek❤
Gratulálok!❤😍🙏😊
Szívből gratulálok a tüneményhez! ❤
Gratulálok, csodás életet kívánok a kicsinek ❤
❤❤❤🎉🎉🎉Isten hozta a babát,jó egészséget és sok boldogságot nektek!!!puszi Dóri
Gratulálok! Anikó, ragyogsz! Jó egészséget Nektek!🎉😊
Drága kicsi Baba! ❤️ Jó egészséget Nektek!
Szívből gratulálok! Jó egészséget kívánok nektek! ❤🎉
Ovomaltine-t próbáld esetleg ki (Rossmannban tuti van) vagy van Ukko tea is (ez rendelős). :) +Maláta ital is jó tejtermelés növelésére. :)
Gratulálok!Jó egészséget kívánok!😊
Csak úgy ragyogsz, Anikó! Szeretettel gratulálok Nektek.🩷
Én el se tudtam.képzelni h nem fürdetem meg gyerekeimet viszont kisfianál csunya durva ekcéma jelent meg és igy télen 2 naponta fürdettem őket természetesen mikor közöségbe kerültek mindennap fürdenek....mennyivel született kislányotok?
Bocsánat az írásomban 2 hibát is vétettem de már nem tudom kijavítani.Gyönyörűek vagytok mind a ketten.
Gratulálok! Jó egészséget, sok boldogságot kívánok! ❤
Szívből gratulálok! Jó egészséget az egész Családnak!❤🙏🫶
Szia! Ez az első video amit látok tőled, sok boldogságot a kicsihez, nekem is van egy 5 évesem, és egy 9 hónaposom, hát mit ne mondjak, nehéz...🤷 de biztos lesz jobb időszak is. 🤣 legalábbis bízom benne
Gratulálok!
Sok boldogságot, jó egészséget kívánok! ☺️🧸🩷
A fiamat nem érdekelte hogy anyukáját indítattni kell😂😂 megvárta. Aztán arra is alig reagált szóval kaptam még méhszáj érlelő zselét. Már egy éves azóta❤ Isten éltesse a picidet❤️ nekem is augusztus 28-án van a szülinapom😊
Sok szeretettel gratulálok Szeged Felsővárosból! 🌷🎈
❤ Gratulálok. Jó egészséget kívánok a babának és neked is,💞
Gratulàlok😊🎉
Gratulálok! Jó babázást kívánok nektek. Puszi Lufikának is😊
Szívből gratulálok! 😊