64. adás Lillás Reggeli vendég: Kovács Zsuzsa
HTML-код
- Опубликовано: 10 фев 2025
- Kovács Zsuzsa színész szülők gyermeke volt. A Szegedi Balettiskolában végzett zongora és énekszakon. 1960-ban a debreceni Csokonai Színház tánckarához szerződött, majd két év múlva a Szegedi Nemzeti Színház balettkarának lett tagja. 1963-1968 között ugyanitt színészként érte el első sikereit. Játszott a Csárdáskirálynőben, a My Fair Lady-ben, az Irma te édes és sok más musicalben, valamint prózai szerepekben is.
1968-tól a Fővárosi Operettszínház tagja, ahol az Operettirodalom szinte valamennyi szubrett szerepét eljátszotta. Sok külföldi fellépésen is részt vehetett, így járt USA-ban, Ausztráliában, Japánban és Európa számos országában. Közben szinkronizált a TV-ben, szerepelt a Zerkovitz Béla életéről szóló sorozatban, a Sybill című filmben, valamint rengeteg zenés showműsorban. Vendégszereplései során a Ruttkai Éva Színházban, mint primadonna mutatkozott be a Régi nyár című operettben.
Kiváló ének- és tánckészsége jól érvényesül musicalekben, személyiségével megragadja a közönséget mai tárgyú zenés játékokban is. A színészet mellett egyre több rendezői feladatot vállalt a Turay Ida Színház társulatában, de az Operettszínházban továbbra is folyamatosan játszik.Színpadi pályafutásának 50. évfordulója alkalmából Életmű-díjjal jutalmazták!
Első férje az Illés együttes énekese, Szörényi Levente volt. Gyermekük, Örs, apja nyomdokait követve szintén zenével foglalkozik, jazz-dobos lett. Két unokája van.
műsorvezető: Paor Lilla
felelős szerkesztő: Szalai Zsolt
operatőr: Veres Géza, Mészáros Viktor
grafika: Kardos Imre Milán
vágó: Gerstenbrein Zsuzsi
adásrendező: Szakszon Imre
főrendező: Gyarmati-Paor Zoltán
Helyszín: Gundel Étterem
A műsorvezető frizuráját a Blans Szalon készítette