Nagyon szuper kis film lett! Akik azzal jönnek, hogy “Haldorádó copy” azoknak elmondanám, hogy fényévekkel jobb mint Mr. Döme nyáladzása a saját taván LEBEGŐ PELETTEL 🙏🏻🙏🏻🙏🏻... Részletekbe merülő mind felszerelés, mind szerelék, mind technika terén. Baromira élveztem csak így tovább!
Köszönöm. Ha lenne saját tavam, azért én se mennék messzire. :) teljesen rendben van, hogy ott forgatja le a videót. Gábort pedig nagyon régóta ismerem, anno a Haldorádó indulásánál is ott voltam, a portálon 217 írásom jelent meg, sőt sok filmet is forgattam Petivel, csak sokan, akik mostanában csatlakoztak, ezt nem tudhatják. No meg eltelt azóta pár év... de Olaszországban a Method Világ Kupát együt nyertünk.
Hal-adó Csabio Polyák Én a hitelességre szerettem volna kitérni a kommentemmel, nem állt szándékomban kötekedni illetve megbántani senkit sem. Kicsit hevesen reagáltam aláírom, de a véleményemen nem változtat. Egy letisztult ügyesen összerakott filmet láthattunk ahol nem a marketingé volt a főszerep, számomra ez a legfontosabb. Görbüljön és további szép eredményeket kívánok!
Ez a videód is betalált..👌 Érdemesebb lett volna nyár közepére tervezned ezt a videót de ez csak az én véleményem..Premiert meg valóban hétvégén vagy péntek délután körüli időpontra belőni... Nagyon sokat lehet tanulni a videóidból. Csak így tovább előre.Abszolut van rá igény..👏
Csabi, ez nagyon jó lett! Manír mentes, informatív, részletes! Már-már kedvem lett finomszerelékes pecával dobálni. :) De azért várom a nehézpergetésről szóló videódat is! ;)
Helló Attila! Na amiről biztosan nem készítek videót, az a pergetés. Biztosan rosszul vagyok bekötve, de engem nem fogott meg. Valamiért mindig elalszom a csónakban. :)
Nagyon jó videó, sokat tanultam belőle, csak annyival egészíteném ki, hogy én úgy szoktam csúzlizni, hogy mindig bal kézzel fogom a szárát, benyúlok pár szem pelletért, jobbal tartom a kosarát, balból beszórom a pelletet és már húzom is ki és lövök, sokkal gyorsabb és soha nem kell odanéznem, hogy mit csinálok, konkrétan a bal ujjaimmal a jobb ujjaim közé teszem a pelletet/kukoricát, abszolút automatikusan megy.
Ugyan nem a reklám helye, de én pont a Matrix átlátszó pellet wagglereit használom. Ugyan azokon nincs korong, de nem tart semeddig tenni egyet rá. Valahogy én jobban bízom az áttetsző úszóban, mint a legtöbb esetben feketében. Eszméletlen peca, én imádok nagyhalazni rakóval, de ez nálam még azt is veri. Tó és hal nagyság/vehemencia függvénye, de én már bottartót sem használok, miután ugranom kellett a szerelék után. Simán lekapta mellőlem a potyesz a ládáról csúzlizás közben. Azóta a bot mindig a térdem között, ha etetek. Érdekes összevetés lehet a süllyedő/nem süllyedő zsinór is. Nekem 18as nem süllyedő van, horgásztam már vele szélben, ha nem figyelsz, tud hasat csinálni a víz a zsinórnak, de nem éreztem semmi hátrányt. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nyilván kellenek hozzá halak is, és megfelelő vízterület, de igazán izgalmas tud lenni a mai túlnyomóan feederes horgászvilágban. Talán ennek segítségével többen (vissza)térnek a matchbotozáshoz.
Károly Fodor nagyon jó meglátások. A Matrix wagglereket természetesen használom én is, a zsinórnál addig van valóban jelentősége a dolognak, amíg be nem áll a hal. Ha ott van nincs sok ideje. Nekem az ölemből us repült már a bot. 🤫
Tisztelt Csaba! Nagyon szuper kis film lett, az lenne a kérdésem, hogy ez a módszer “csak” bányatavakon működik, vagy ilyen átlag 1,5-2 méter vízmélységű intenzíven telepített tavakon is?
Szia Csaba! Egy hét múlva lesz egy 20 fős úszós verseny egy elég kicsi (1 hektáros) tavon, ami viszont 2.5-3 méter mély. Tehát elég közel leszünk egymáshoz sajnos. Van tapasztalatod róla, hogy ilyen körülmények között jól működhet-e ez a módszer? Köszönöm válaszod!
Nem hasznalok forgot mert ha szakad, a hal cipeli magaval a cuccot . Ezt a kotest hasznalom ruclips.net/video/PT1Ra5bnmNA/видео.htmlsi=j3Mnt8fGSqg3Vu0F
Csabi. Az En velemenyem szerint ez majdnem tokeletes video lett. Domenel jobb, egyet ertek az elottem szoloval, a lebego pelletes tema az nem idevalo! Gondolom, a Matrix vonal miatt nem emlitetted meg az ACS klipszes orsokat...de ehhez a modszerhez annal jobb nincs. Az En videomban hallhato is, ahogy kihuzza a klipszbol kapasnal a hal :) Az angol velemenyek alapjan a kapasok 90%-a a szerelek beerkezesekor lesz, a maradek 10% a ratekeresnel. Lenyeg a lenyeg, alapvetoen jo a video. Koszonjuk! Pellet wagglerre fel!
Köszönöm. Nem a Matrix miatt nem említettem meg. :) Nekem is van két olyan orsóm aminek a teste egy olcsó modell, de a dob rajta MAP ACS dob. egy barátom klónozta az orsót. Kibelezte, átcsapágyazta és jobb, mint az eredeti. Én rövid távon, ha vehemens kapásokra lehet számítani, soha nem klipszelek. Ha egy jó gyűrűhossznyit bejelölöm zsinórjelölővel a damilt, simán rá tudok fogni. Nem lesz tű pontos, de itt ez nem is cél, hiszen a pelleteket sem tudjuk tenyérnyi területre lőni, meg nem is zsbad, hiszen a vízközt cikázó halaknak kell egy nagyobb terület, hogy rá tudjon fordulni. :) Az angolokkal egyetérek, én is ezt tapasztaltam.
Remek kis bemutató film lett, köszönöm.Elgondolkodtató ezt a technikát is kipróbálni, mert nem egy vagyon befektetése kell hozzá. Én is szeretek ezen a tavon pecázni, pörgős tud lenni ha a kárász állományra rátalálok. Viszont valahol lemaradtam: Felszíni csali volt, vagy süllyesztve valamilyen mélységig? Köszönöm ha megválaszolod! További jó pecát, feszes zsinórt!!!
Szia, Csaba! Az lenne a kérdésem, költséghatékonysági szempontból szerinted működne ez a fajta peca mondjuk úgy is, ha egy kiló kenyeret apró kockákra vágnék, és azzal etetnék? Talán olyan messzire nem lehetne lőni, mint a súlyosabb pelleteket, de tapasztalatból tudom, imádják lecuppantani a gyerekeim által vízbe dobált kenyérdarabokat a pontyok... Köszönöm válaszod, várjuk a további filmeket!
László Engelbrecht amennyiben feljönnek érte a halak, működhet, de ekkor nem kell pellet waggler sem. Egy horogra tűzött kettéhajtott kenyér héj darabot be lehet dobni 10-5 méterre. Biztos élvezetes peca az is.
Még nem probáltam ezt a technikát viszont kérdezném hogy csak tiszta vizü bánya tavakon eredményes ez a technika vagy nem anyira tiszta vizü tóban is kilehet próbálni kérdés????
Tibor Varga tökéletesen igazad van, a jövőben akkor változtatok. Most vasárnapra láttam, hogy egy másik csatorna is pont ezzel a témával foglalkozik, nem szerettem volna az ő premierükre rátenni. Azért remélem megnézik sokan. Köszi a jelzést.
Hello. Volna egy par kerdesem Menyire telepitet az a banya to? Abszolut a vizfelszinen horgaszik? Van egy horgasz baratom aki azt tartja nem igazan lehet csak ugy fogni ezel a modszerel csak ha tobb alkalomal kimegyunk etetni pelletel maskep nem lehet fogni? Szerintem lehet igaz meg nem horgasztam a waggleres modszerel csak reggen gyerekorom kenyeres korszakat idezi visza :) Nagyon jo video lett :)
Ez a tó nagyon intenzíven telepített. Nem a víz felszínén horgászom. Annak nem sok értelme lenne, mert a felszínre lőtt pelletet elviszi a szél, az áramlatok, és velük együtt a halakat is. Szerintem ezen a tavon elsőként használtam ezt a módszert és rögtön működött. Ha a halak vízközt vannak, akkor könnyebb a dolgunk. Szeles, borús időben ez a módszer sem az igazi, mert a halak a fenék közelébe szorulnak, eszük ágában sincsen feljönni a lőtt pelletekre sem. Fontos, hogy legyen a víznek mélysége, 50-60 cm-es vízben ez nem működik.
@@halado én nem találtam róla külön infót, de érdekelne melyik volt előbb? Mert a 2 orsó gyakorlatilag minden csavarjára egyezik, csak más márka van ráírva. Meg jelentek meg Zauber klónok később is, tehát azt másolták ? Talán te tudsz erről valamit esetleg ? Mindenesetre az egyik legjobb fékű közép-felső kategóriás orsó volt szerintem.
@@rainbowpainterboy A Ryobi gyártja a Tubertininek is az orsóit. A Kobe, Vertigo is mind Zauber klónok. Alapvetően a Zauber egy pergető orsónak volt titulálva, de remekül lehet vele feederezni-matchezni is. Külsőre nagyon sok hasonló tekerő van, hogy a belső szerkezetbe mi minden a különbség, azt nem tudhatjuk. Nagyon nem mindegy milyen csapágy kerül bele a gyári Ryobiba és mi a többieknek gyártott, de más márkanév alatt megjelenő orsókba. az biztos, hogy a fékje mindnek kiváló volt. A Blu Arc, Vertigo különösen jó elsőfékkel volt ellátva.
Hello Csaba! A videó megnézése közben maradt bennem egy kérdés, szeretném feltenni. A megkötött horog előkét a főzsinórral hogy célszerű összekötni ? Simán belehurkolom egy fül segítségével vagy esetleg forgóval kötöm? Köszönöm a választ!
@@halado De jo alig varom 😁 Amugy szombaton vasaroltam uj felszerelest a haldorado nal es vettem egy csomo matrix cuccot peldaul bottaro kart ernyo tarto kart oldal talcat abbol is a collapseble side tray t vettem es nagyon jo plusz 20l es kevero edenyt vasarnap voltam pecazni es azon szitaztam es jol birja meg lehet vele oldani plusz egy 65 literes ethos Nagy taskat es nagyon jol jott a sok cucchoz es Minden minosegi a tobbi meg by dome cucc😁
Ez egy remek módszer, horgászbarátommal már kb. 9-10 éve is horgásztunk így. Annyit fűznék hozzá, és nem bírálatként, csak megjegyzés, a módszer ugyan így működik főtt vagy erjesztett kukoricával etetve, elég ha a csali pellet, gumigyűrűben. Próbáltuk pelletet lövöldözve is, az eredményben nem látszott meg, a lényeg az ahogy csobog a víz mikor belövöd azt a pár szemet, inkább előbb mint utóbb ráállnak a pontyok, de a kisebb Amúrok is...
Köszönöm a megjegyzésed, van benne igazság. A pelletnek egyetlen nagy előnye van. Mivel a mérete minden szemnek azonos - már ha jó pelletet választunk - a csúzlizás soránn sokkal koncentráltabban, pontosabban tudod lőni. A kukorica szemekre ez nem igaz. Ha konkurencia nélküli a peca, akkor persze nincsen ennek akkora jelentősége, de egy verseny szituációban felértékelődik a pontos, koncentrált etetés jelentősége.
Nagyot tévedtél . Semmi köze a Haldorádóhoz. Véletlen egybeesés, hogy ott is ezt a témát vették elő újra. A jövőben is lehetnek ilyen egybeesések. Direkt azért időzítettem hétfőre, hogy ne ütközzön velük, nem mintha konkurencia lennék nekik. De azért halkan elárulom neked azt is, hogy az ott bemutatott úszóval jó 9 évvel ezelőtt horgásztam, és ott jelent meg erről az írásom. www.haldorado.hu/topikok/finomszerelekes-technikak-c4/matchbottal-nagyhalakra-c107/nem-minden-ponty-feneklako-avagy-mire-hasznaljuk-a-haldorado-pellet-wagglert-a2991 Szóval nem eg forradalmi újdonság lett bemutatva, csak ez mindig aktuális téma nyáridőben. Az ott és itt bemutatottak kiegészítik egymást. Így már gondolom átértékeled a kommentedet. :)
Jöhetnek a vélemények pro és kontra... Köszi, hogy megnézted.
Szia! Jó a film! 1 kérdés milyen hosszú előkét kössek?
András Balogh 30 cm max
@@halado Köszi! Csak így tovább!😀😀😀😀
@@andrasbalogh7005 köszönöm
Nagyon szuper kis film lett! Akik azzal jönnek, hogy “Haldorádó copy” azoknak elmondanám, hogy fényévekkel jobb mint Mr. Döme nyáladzása a saját taván LEBEGŐ PELETTEL 🙏🏻🙏🏻🙏🏻...
Részletekbe merülő mind felszerelés, mind szerelék, mind technika terén.
Baromira élveztem csak így tovább!
Köszönöm. Ha lenne saját tavam, azért én se mennék messzire. :) teljesen rendben van, hogy ott forgatja le a videót. Gábort pedig nagyon régóta ismerem, anno a Haldorádó indulásánál is ott voltam, a portálon 217 írásom jelent meg, sőt sok filmet is forgattam Petivel, csak sokan, akik mostanában csatlakoztak, ezt nem tudhatják. No meg eltelt azóta pár év... de Olaszországban a Method Világ Kupát együt nyertünk.
Hal-adó Csabio Polyák Én a hitelességre szerettem volna kitérni a kommentemmel, nem állt szándékomban kötekedni illetve megbántani senkit sem. Kicsit hevesen reagáltam aláírom, de a véleményemen nem változtat. Egy letisztult ügyesen összerakott filmet láthattunk ahol nem a marketingé volt a főszerep, számomra ez a legfontosabb. Görbüljön és további szép eredményeket kívánok!
Roland Edvy semmi gond, örülök, ha tetszett
Ez a videód is betalált..👌
Érdemesebb lett volna nyár közepére tervezned ezt a videót de ez csak az én véleményem..Premiert meg valóban hétvégén vagy péntek délután körüli időpontra belőni...
Nagyon sokat lehet tanulni a videóidból.
Csak így tovább előre.Abszolut van rá igény..👏
Vágner Gábor köszi. A jövőben így lesz
Csabi, ez nagyon jó lett! Manír mentes, informatív, részletes! Már-már kedvem lett finomszerelékes pecával dobálni. :) De azért várom a nehézpergetésről szóló videódat is! ;)
Helló Attila! Na amiről biztosan nem készítek videót, az a pergetés. Biztosan rosszul vagyok bekötve, de engem nem fogott meg. Valamiért mindig elalszom a csónakban. :)
holnap ki is próbálom.köszi kiváló film-kiváló horgásztól
László Csaholczi köszi sok sikert!
Nagyon jó videó, sokat tanultam belőle, csak annyival egészíteném ki, hogy én úgy szoktam csúzlizni, hogy mindig bal kézzel fogom a szárát, benyúlok pár szem pelletért, jobbal tartom a kosarát, balból beszórom a pelletet és már húzom is ki és lövök, sokkal gyorsabb és soha nem kell odanéznem, hogy mit csinálok, konkrétan a bal ujjaimmal a jobb ujjaim közé teszem a pelletet/kukoricát, abszolút automatikusan megy.
Gyakorlat teszi a mestert :)
Na erre kiváncsi leszek, vettem pellet waggler uszót, de mèg nem használtam, megnèzem a videót ès utána ki fogom próbálni 😉👍🙏
Akkor hajrá!!! :)
Kiváncsivá tettél!!
Örülök neki. annak meg főleg, ha ki is elégíti a videó a kíváncsiságod. :)
Ugyan nem a reklám helye, de én pont a Matrix átlátszó pellet wagglereit használom. Ugyan azokon nincs korong, de nem tart semeddig tenni egyet rá. Valahogy én jobban bízom az áttetsző úszóban, mint a legtöbb esetben feketében.
Eszméletlen peca, én imádok nagyhalazni rakóval, de ez nálam még azt is veri.
Tó és hal nagyság/vehemencia függvénye, de én már bottartót sem használok, miután ugranom kellett a szerelék után. Simán lekapta mellőlem a potyesz a ládáról csúzlizás közben. Azóta a bot mindig a térdem között, ha etetek.
Érdekes összevetés lehet a süllyedő/nem süllyedő zsinór is. Nekem 18as nem süllyedő van, horgásztam már vele szélben, ha nem figyelsz, tud hasat csinálni a víz a zsinórnak, de nem éreztem semmi hátrányt. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nyilván kellenek hozzá halak is, és megfelelő vízterület, de igazán izgalmas tud lenni a mai túlnyomóan feederes horgászvilágban. Talán ennek segítségével többen (vissza)térnek a matchbotozáshoz.
Károly Fodor nagyon jó meglátások. A Matrix wagglereket természetesen használom én is, a zsinórnál addig van valóban jelentősége a dolognak, amíg be nem áll a hal. Ha ott van nincs sok ideje. Nekem az ölemből us repült már a bot. 🤫
Szuper videó! Köszi a hasznos infókat! Mindenképpen kipróbálom a technikát. 5-25 g match bottal is működhet?
Igen simán.
Nagyon jó videó lett, a peca végén érdemes lenne fenéken rápróbálni? A lehulló pelletek végett gondoltam.
Mindenképpen. Szokás bomb feederrel kombinálni.
Ha választanod kellene, akkor 390es matchbottal, vagy rövid feederrel művelnéd ezt a módszert?
A nem túl nagy távolság miatt a rövid feeder kezelhetőbb.
Tisztelt Csaba! Nagyon szuper kis film lett, az lenne a kérdésem, hogy ez a módszer “csak” bányatavakon működik, vagy ilyen átlag 1,5-2 méter vízmélységű intenzíven telepített tavakon is?
1,5 méteres vízen próbáltam már és ott működött.
Szia Csaba!
Egy hét múlva lesz egy 20 fős úszós verseny egy elég kicsi (1 hektáros) tavon, ami viszont 2.5-3 méter mély. Tehát elég közel leszünk egymáshoz sajnos.
Van tapasztalatod róla, hogy ilyen körülmények között jól működhet-e ez a módszer?
Köszönöm válaszod!
Ha csak te műveled igen.
Szia.A főzsinort az elotet zsinórral milyen modszerrel kötöd össze?Forgoval is mukodhet vagy a két zsinórt kell osszekotni?
Nem hasznalok forgot mert ha szakad, a hal cipeli magaval a cuccot . Ezt a kotest hasznalom ruclips.net/video/PT1Ra5bnmNA/видео.htmlsi=j3Mnt8fGSqg3Vu0F
Csabi. Az En velemenyem szerint ez majdnem tokeletes video lett. Domenel jobb, egyet ertek az elottem szoloval, a lebego pelletes tema az nem idevalo!
Gondolom, a Matrix vonal miatt nem emlitetted meg az ACS klipszes orsokat...de ehhez a modszerhez annal jobb nincs.
Az En videomban hallhato is, ahogy kihuzza a klipszbol kapasnal a hal :)
Az angol velemenyek alapjan a kapasok 90%-a a szerelek beerkezesekor lesz, a maradek 10% a ratekeresnel.
Lenyeg a lenyeg, alapvetoen jo a video. Koszonjuk! Pellet wagglerre fel!
Köszönöm. Nem a Matrix miatt nem említettem meg. :) Nekem is van két olyan orsóm aminek a teste egy olcsó modell, de a dob rajta MAP ACS dob. egy barátom klónozta az orsót. Kibelezte, átcsapágyazta és jobb, mint az eredeti. Én rövid távon, ha vehemens kapásokra lehet számítani, soha nem klipszelek. Ha egy jó gyűrűhossznyit bejelölöm zsinórjelölővel a damilt, simán rá tudok fogni. Nem lesz tű pontos, de itt ez nem is cél, hiszen a pelleteket sem tudjuk tenyérnyi területre lőni, meg nem is zsbad, hiszen a vízközt cikázó halaknak kell egy nagyobb terület, hogy rá tudjon fordulni. :) Az angolokkal egyetérek, én is ezt tapasztaltam.
@@halado Szia Csabi! Melyik orsóra ment rá a MAP ACS dob? Köszi szépen!
Zoltán Győri nevis airtek
@@halado Köszönöm!
Remek kis bemutató film lett, köszönöm.Elgondolkodtató ezt a technikát is kipróbálni, mert nem egy vagyon befektetése kell hozzá.
Én is szeretek ezen a tavon pecázni, pörgős tud lenni ha a kárász állományra rátalálok.
Viszont valahol lemaradtam: Felszíni csali volt, vagy süllyesztve valamilyen mélységig?
Köszönöm ha megválaszolod!
További jó pecát, feszes zsinórt!!!
Bizonyos mélységig lesüllyed, nem a víz felszínén úszik a csali, ha erre gondolsz. a süllyedés mértékét a wagglerrel tudod szabályozni.
Szia, Csaba!
Az lenne a kérdésem, költséghatékonysági szempontból szerinted működne ez a fajta peca mondjuk úgy is, ha egy kiló kenyeret apró kockákra vágnék, és azzal etetnék?
Talán olyan messzire nem lehetne lőni, mint a súlyosabb pelleteket, de tapasztalatból tudom, imádják lecuppantani a gyerekeim által vízbe dobált kenyérdarabokat a pontyok...
Köszönöm válaszod, várjuk a további filmeket!
László Engelbrecht amennyiben feljönnek érte a halak, működhet, de ekkor nem kell pellet waggler sem. Egy horogra tűzött kettéhajtott kenyér héj darabot be lehet dobni 10-5 méterre. Biztos élvezetes peca az is.
Tök jo video régóta nézem a mátrixot ,prestont, maver filmeket de jo magyarul nézni legalább értem azvuszok hány gram olmot birnak
:) Köszi. 4SSG és 3BB ólom :) ismerős... anno én sem tudtam mi mit jelent.
Ez is király !!!!!! :)
Köszi Williem.
Még nem probáltam ezt a technikát viszont kérdezném hogy csak tiszta vizü bánya tavakon eredményes ez a technika vagy nem anyira tiszta vizü tóban is kilehet próbálni kérdés????
Ki lehet próbálni ott is. Működhet az olyan vizeken is.
Köszönöm az infót jó fogást kívánok neked nagyon jók a videók sokat lehet belőle tanulni további jó munkát ès jó egèszsèget a munkához !!!!!😃
Szia! 1 kérdésem lenne milyen hosszú az előke? A film szuper!!!
kb. 30 cm
Kedves Feltöltő!
Nagyon jók a videóid, de mi értelme van hétfőn délelőtt premiert rendezni amikor mindenki dolgozik?
Tibor Varga tegyem át a jövőben vasárnapra?
@@halado hétvégente 11:00 és 20:00 között szerintem sokkal többen néznék a premiert :)
Perszer, ez csupán egy szerény javaslat.
Tibor Varga tökéletesen igazad van, a jövőben akkor változtatok. Most vasárnapra láttam, hogy egy másik csatorna is pont ezzel a témával foglalkozik, nem szerettem volna az ő premierükre rátenni. Azért remélem megnézik sokan. Köszi a jelzést.
Hello.
Volna egy par kerdesem
Menyire telepitet az a banya to?
Abszolut a vizfelszinen horgaszik?
Van egy horgasz baratom aki azt tartja nem igazan lehet csak ugy fogni ezel a modszerel csak ha tobb alkalomal kimegyunk etetni pelletel maskep nem lehet fogni?
Szerintem lehet igaz meg nem horgasztam a waggleres modszerel csak reggen gyerekorom kenyeres korszakat idezi visza :)
Nagyon jo video lett :)
Ez a tó nagyon intenzíven telepített. Nem a víz felszínén horgászom. Annak nem sok értelme lenne, mert a felszínre lőtt pelletet elviszi a szél, az áramlatok, és velük együtt a halakat is. Szerintem ezen a tavon elsőként használtam ezt a módszert és rögtön működött. Ha a halak vízközt vannak, akkor könnyebb a dolgunk. Szeles, borús időben ez a módszer sem az igazi, mert a halak a fenék közelébe szorulnak, eszük ágában sincsen feljönni a lőtt pelletekre sem. Fontos, hogy legyen a víznek mélysége, 50-60 cm-es vízben ez nem működik.
Üdv !
Jól láttam egy Ryobi Zauber orsód van ?
Spro Blue Arc lehetett
@@halado az gyakorlatilag ugyanaz
@@rainbowpainterboy biztosan, de nem mondhatom hogy Ryobi Zauber, ha egyszer Spro Blue Arc. 😀
@@halado én nem találtam róla külön infót, de érdekelne melyik volt előbb? Mert a 2 orsó gyakorlatilag minden csavarjára egyezik, csak más márka van ráírva. Meg jelentek meg Zauber klónok később is, tehát azt másolták ? Talán te tudsz erről valamit esetleg ?
Mindenesetre az egyik legjobb fékű közép-felső kategóriás orsó volt szerintem.
@@rainbowpainterboy A Ryobi gyártja a Tubertininek is az orsóit. A Kobe, Vertigo is mind Zauber klónok. Alapvetően a Zauber egy pergető orsónak volt titulálva, de remekül lehet vele feederezni-matchezni is. Külsőre nagyon sok hasonló tekerő van, hogy a belső szerkezetbe mi minden a különbség, azt nem tudhatjuk. Nagyon nem mindegy milyen csapágy kerül bele a gyári Ryobiba és mi a többieknek gyártott, de más márkanév alatt megjelenő orsókba. az biztos, hogy a fékje mindnek kiváló volt. A Blu Arc, Vertigo különösen jó elsőfékkel volt ellátva.
Nem feltétlenül fogok botra beruházni, de gondolom egy 3.6 m feeder is megteszi. Ki lesz próbálva ;)
Kipróbálásra igen.
Hello Csaba!
A videó megnézése közben maradt bennem egy kérdés, szeretném feltenni.
A megkötött horog előkét a főzsinórral hogy célszerű összekötni ? Simán belehurkolom egy fül segítségével vagy esetleg forgóval kötöm?
Köszönöm a választ!
Igen. Simán az egyik fület a másikba hurkolva.
Kíváncsi vagyok Nagyon rá!!!!!
Én is, hogy milyen lesz a fogadtatása. :)
Jo
Bővebben? Nem jó. :D
Szia Csabi nagyon tettszenek a videoid amit csinalsz esetleg egy method peca lesz? Nagy hallakra?
Ördögöd van, holnap pont egy ilyet terveztem be, mert kicsit gyakorolok a jövő heti versenyre, ahol lehet, hogy ez lesz az irányvonal.
@@halado De jo alig varom 😁 Amugy szombaton vasaroltam uj felszerelest a haldorado nal es vettem egy csomo matrix cuccot peldaul bottaro kart ernyo tarto kart oldal talcat abbol is a collapseble side tray t vettem es nagyon jo plusz 20l es kevero edenyt vasarnap voltam pecazni es azon szitaztam es jol birja meg lehet vele oldani plusz egy 65 literes ethos Nagy taskat es nagyon jol jott a sok cucchoz es Minden minosegi a tobbi meg by dome cucc😁
Ez egy remek módszer, horgászbarátommal már kb. 9-10 éve is horgásztunk így. Annyit fűznék hozzá, és nem bírálatként, csak megjegyzés, a módszer ugyan így működik főtt vagy erjesztett kukoricával etetve, elég ha a csali pellet, gumigyűrűben. Próbáltuk pelletet lövöldözve is, az eredményben nem látszott meg, a lényeg az ahogy csobog a víz mikor belövöd azt a pár szemet, inkább előbb mint utóbb ráállnak a pontyok, de a kisebb Amúrok is...
Köszönöm a megjegyzésed, van benne igazság. A pelletnek egyetlen nagy előnye van. Mivel a mérete minden szemnek azonos - már ha jó pelletet választunk - a csúzlizás soránn sokkal koncentráltabban, pontosabban tudod lőni. A kukorica szemekre ez nem igaz. Ha konkurencia nélküli a peca, akkor persze nincsen ennek akkora jelentősége, de egy verseny szituációban felértékelődik a pontos, koncentrált etetés jelentősége.
Ebből mit láttunk?..
Na ez egy jó kérdés. Mit? :)
Haldorádó copy :/
Nagyot tévedtél . Semmi köze a Haldorádóhoz. Véletlen egybeesés, hogy ott is ezt a témát vették elő újra. A jövőben is lehetnek ilyen egybeesések. Direkt azért időzítettem hétfőre, hogy ne ütközzön velük, nem mintha konkurencia lennék nekik. De azért halkan elárulom neked azt is, hogy az ott bemutatott úszóval jó 9 évvel ezelőtt horgásztam, és ott jelent meg erről az írásom. www.haldorado.hu/topikok/finomszerelekes-technikak-c4/matchbottal-nagyhalakra-c107/nem-minden-ponty-feneklako-avagy-mire-hasznaljuk-a-haldorado-pellet-wagglert-a2991 Szóval nem eg forradalmi újdonság lett bemutatva, csak ez mindig aktuális téma nyáridőben. Az ott és itt bemutatottak kiegészítik egymást. Így már gondolom átértékeled a kommentedet. :)
Haldorádo honnan kopintotta mátrix, preston,stb magátol semmit se tud kitalálni