Minden magyar nem érdemli meg az áldást, mert bizony egy szűk horda Orbanisztányban brutálisan meggazdagodott az állami és uniós forrásokból, míg a választók fele emberszámba sincs véve.
A saját himnuszuknak nem adják meg a tiszteletet, úgy adták elő mintha valami nótát énekeltek volna... Hangos zenével érkeztek a temetőbe, egy szent helyre, miközben a magyarok imádkoztak a kerítés mellett. Egy másik videóban láttam, ahogy az egyik román provokátor behajítja a román zászlót a magyarok közé, illetve hogy szabályosan szétszedték a kaput, úgy rontottak be a temetőbe. Felmásztak a betonkereszt tetejére, és lengették a román zászlót. Ez nem hazafiság, ez nem nacionalizmus. Az egész a magyar kisebbség ellen irányult. Egy hazafi nem szentségteleníti meg a hazája szimbólumait.
"Hol vagytok Székelyek" Hát sajnos sehol se voltunk. Azt az Atyauristenit, hogy azon a kapun be mentek, azok a szörös talpuak. Azt egyáltalán nem szabadott volna hagyni!!! Az mind szép és jó, hogy probálnak békés, törvényes megoldást, DE ezt meddig türjük, meddig viseljük el? Azonba be jönnek a kapunkon, be jönnek a házunkba és azt is eltürjük s állunk tehetetlenül. Ekkora megaláztatást!!! Azon a székelykapun csak a testünkön keresztül szabadott volna be menjenek a románok!!!!!!
Sajnos a kornyekbeli szekelyekkel van gond. Kezdivasarhely a legkozelebbi, a kezdivasarhelyiek kellett volna kivonuljanak. Az ottaniak hol voltak? A barban? Az a gond az ottaniak, s atlagban a Kovaszna megyevel van gond. Elgyavultak nagyon durvan. Nem tudom mivel utik el a napjaikat, de a magyarsag nagyon kihalt bennuk
A Szlovákokat miért alázod le a te szintedre?? Nem ,mink nem leszünk románok ,soha!!!☝️ A MAGYAR nem gyűlől senkit!!! Csak kimondja az igazságot!!!! Erre ne legyél büszke,hogy LOPSZ!!! Az Szégyen,és nem ÖRÖK!!! TRIANON nincs kőbe vésve!!!
Olah nem roman. A roman kesobb lett kitalalva, amikor letrejott az orszaguk, s elvettek erdelyt, mert szebben hangzott. Azelott Valahia volt. Ok mindig Olahok voltak (Valah)
@@svenhassel1312 Nem tudom kivagy! Mert lehet magyarnak mondod magad , de akkor nem jönnél ide ilyen névvel ! Isten mindig is létezett , és létezik! Ezért is nézett le , a még olyan hitetlenekre is mint te !
@@svenhassel1312 Még valami! Én a himnuszunkból idéztem az első , mondatot! ISTEN ÁLD MEG A MAGYART! Mert mi , magyarok , és nem te "magyar" , mi még a himnuszunkban is a teremtőhöz , istenhez könyörgünk a magyarságért ! Ha te ezt nem tudod , én nem tudok többet írni neked , mintsem , csak annyit : sajnállak !
@@orgovang Én is sajnállak, hogy abban a hitben élsz, hogy Isten (ha létezik) majd a kisujját is fogja mozdítani a magyarságért. A többi mocskolódásodra már nem is reagálok.
@@svenhassel1312 az a baj "Sven", hogy nem tudod bizonyítani semmiképp, hogy Isten nem létezik. Így érvelésednek nincs alapja. Hogy a segítség mikor és milyen formában jön, azt a történelem során mindig meglepetésszerűen kaptuk. Egy azonban bizonyos, a zuhanó repülőn mindenki imádkozik. Tudod, van az a pont, amikor majd hitetlennek lesz nehezebb. Különben meg semmit sem tudunk erről... ez hit. Nincs benne tudomány. Valami más.
Először bekavarnak azután magyarázkodnak.Egyetlen fórumnak( kormány, hadügy, igazságügy, stb) sincs mersze a rendet helyreállítani, a provokációt nevén nevezni. És teszik ezt a jog nevében.Semmi kegyelet nincs bennük.Farkasordítás.....
És én még dicsértem az országot a külföldieknek, higy nincs baj, a magyar s a román el van egymás mellett. De halljátok testvérek, egyikünk sem jobb a másiknál. Hiába szidjátok a Románt amikor ti is ugyan úgy gyűlölettel válaszolok, mindenki foggal körömmel ragaszkodik a semmihez. Egy az Isten hát kérjétek hogy segítsen. Egyikünk legyen okosabb. Isten bocsássa meg nekünk a gyűlöletet és az ítéletet testvéreink ellen, legyen magyar román. A haza szeretet is csak ilyenkor jön elő mindenkiből. Bezzeg egy pohár pálinka kis szűk családi baráti körben mindent helyre hoz. Ne utaljozzatok. Örüljünk hogy élünk, a múlt a múlté. Legyünk kicsit okosabban
No caption is needed for this, Romanians behave like animals. Cultured peoples don't tear apart the fence of a cemetery and don't go on rampages inside... shame on the Romanian people, shame on Europe.
@@arpadbonyhadi1789 budapesta will be a village in românia
5 лет назад+2
The Romanian Orthodox Church Russian spies and US military stationed in Romania and its naval weapon .. NATO security..or overflow US security or betrayal? Romania .... The Liberal NGOs and the Romanian Orthodox Church were KGB, and their Communist agents, and their contacts with agents of the current Russian Secret Service, because they were able to prove the former KGB agents of the Liberal NGOs and the Romanian Orthodox Church KGB, Communist, agents of the Relationship with the Russian agent George Simion from the Republic of Moldova because of his agency with the help of a rumor of the Romanian Orthodox Church in Romania - the nationalist civil action in the Uz- Valley of the Days, (Úz- Romania) in which anti-Orbán and the current Hungarian Anti-Governmental Liberal NGO - George Soros have also participated with the well-known Hungarian citizen Lado Andrea.. this is a civilian religious-chauvinistic violent anarchist event, which revealed serious European Union security threats against US military units stationed in both NATO and Romania.Especially since US-NAVY is stationed on the Black Sea or because of missile response systems. in almost the same Russian and Romanian Orthodox Churches, ( Serbian Orthodox Churches) there can be no military secrets before God. while corruption has a hand leaning toward the core. especially if Romanian anti-spam is blinded by chauvinism, nationalism, especially if Romanian law enforcement forces remain passive,Especially since US-NAVY is stationed on the Black Sea or because of missile response systems. in almost the same Russian and Romanian Orthodox Churches, there can be no military secrets before God. while corruption has a hand leaning toward the core. especially if Romanian anti-spam is blinded by chauvinism, nationalism, especially if Romanian law enforcement forces remain passive(The Ceausescu system even built military factories in China, General Stanculescu, who misled and executed the Ceausescu couple, was responsible for the military industry in China working in Romanian Chinese to Romanian Relations ...In Romania, at the cemetery of the Heroes of the Valley, in a deserted countryside in nationalistic packaging in unlawful territorial arrangements between Romanian and Romanian government institutions, the official and legitimate termination procedure initiated by the Romanian government agency Bacau. . The former KGB agents were full - Basescu party exerts strong pressure on the Romanian government, just like the former Central Committee of the former Soviet Union... subordinates the press .. public opinion ... the falsification of history.this civic movement, presented in the violent nationalist cloak, has given the opportunity to test ... whether the Boer War before the outbreak of World War I, former agents of highly organized NGOs, and agents of the Romanian Orthodox Church, or even active, easily corrupt agents, to initiate a chauvinist chain reaction ... for anarchy and disruption ... between the four US states of Visegrád .. in which both Russian elite organizations and Russia are interested in protecting their borders.. sorry for Google translation
HA A TE ORSZÁGODAT SZABDALTÁK VOLNA SZÉT, NEM LENNE EKKORA POFÁD. SZABAD ERDÉLYT!!! DACĂ ȚARA DUMNEAVOASTRĂ A FOST DISTRIBUITĂ, NU AȚI AȘA ASTA SUFICIENT. TRANSILVANIA GRATUITĂ !!!
Egy nemzet van: az ember. Száz év múlva remélem se románul se magyarul nem fog már senki sem beszélni, és ezek a sötét középkor dogmatikus vallásai is eltűnnek. Szeretet és béke lesz minden tanult és művelt ember lelkében egymás iránt, és ez az egész, hogy mi emberek különbözünk nemzetekben egymástól eltűnik, és az emberiség egyetlen ellenséggel fog küzdeni: a primitív bunkósággal, ami környezet és életromboló! Le a nemzetekkel, egységbe az emberiséggel, harmóniában a természettel!
Nu stiu cum o sa interpretati comentariul meu,dar pe mine ma supara ca nu se vorbeste romaneste....parca m-as simti pe pamant strain..desi e in Romania acest cimitir.....Vis-a-vis de scandalul iscat....romanii trebuiau sa se distanteze de cei 20 de huligani-betivi pusi pe stricat momentul de cinstire al eroilor!
Niste lepre... ibb.co/Fgj7YGq tipul asta e orice doar roman nu e. A venit strict pe scandal si distrugere. Se vede pe fata lui. Aia nu e expresia fetei unui om ce comemoreaza eroi cazuti la datorie!
A Román Ortodox Egyház orosz kémjei és a Romániában állomásozó USA katonai és Tengerészeti fegyverneme.. NATO biztonsága..vagy élárulása? USA- biztonsága vagy elárulása? Az liberális NGO civilszervezetek és a Román Ortodox Egyház volt KGB, és kommunista ügynökei, és kapcsolataik a jelenlegi Orosz Titkos szolgálat ügynökeivel mert bizonyíthatók a Liberális NGO civilszervezetek volt KGB ügynökei és a Román Ortodox Egyház volt KGB, Kommunista, ügynökeinek a kapcsolata (ha bizonyítható az jelenlegi orosz ügynökökkel is a kapcsolat fenntartás), a Moldovai Köztársaságból származó George Simion kettős ügynök részvételével mert az ő ügynöki segítségével román részről, a Román Ortodox Egyház nép előtt legalizáló felhajtó erejével zajlott le Romániában - a napokban az Úz völgyi soviniszta civil akció, amelyben Orbán ellenes, és a jelenlegi Magyar Kormányellenes Magyarországi Liberális NGO - George Soros civilszervezetek is részt vettek köztük az ismert magyar állampolgárságú Ladó Andreával..ez a civil vallási - soviniszta hangsúlyú erőszakos anarchista rendezvény, súlyos Európai Uniós Nemzetbiztonsági kockázatokat tárt fel mind a NATO mind az Romániában állomásozó USA katonai egységek ellen.mEzért lenne nagyon fontos az Európai Bizottság felett is végrehajtó hatalommal rendelkező Európai Uniós Nemzetbiztonsági bizottságnak.. Ismert a Román Ortodox Egyház Sztálin általi térdre kényszerítése, az egyházak Kommunista rezsimekkel együttműködése, nincsen kizárva az jelenlegi Román Ortodox Egyházba beépült USA ellenes ügynökök kém tevékenysége, amelyre a két egyház találkozóiból könnyen fény derülhet, (Románia - Oroszország Ortodox Egyháza között) Főleg amióta a Fekete Tengeren az US- NAVY állomásozik, vagy a rakéta elhárító rendszerek miatt is .főleg ha. az majdnem ugyanazon Orosz és Román Ortodox Egyházak berkeiben Isten előtt nem létezhetnek katonai titkok..amíg a korrupciónak mag felé hajló keze van.. főleg ha a Román kémelhárítást megvakítja a sovinizmus, a nacionalizmus, főleg ha passzívan maradnak a Román rendvédelmi erők. (A Ceausescu rendszer még hadiipari üzemeket is épített Kínában, a Ceausescu házaspárt félrevezető és kivégző parancsot adó Stanculescu tábornok.. felelt a Romániában Kínának dolgozó hadiparért.. a Kínai - Román kapcsolatokért... Romániában az Úz völgyi hősök temetőjénél, egy elnéptelenedett vidéken.. soviniszta csomagolásban Román - Román Kormányintézetek közti jogtalan területi rendezésekben az ugyancsak Román (Bacau) Kormányintézet által észlelt jogtalan eljárás ellen indított hivatalos és jogos beszüntetési eljárás.. A KGB - Basescu párt nyomása erőteljes nyomással hat a Román Kormányra, mint a volt Szovjetuniót vezető Központi Bizottsága.. maga alá rendeli a sajtót.. a közvéleményt.. a történelem hamisítását.. ez az erőszakos nacionalista köpenyben bemutatott civil mozgalom alkalmat adott egy próbára.. akár a Búr háború az első világháború kitörése előtt, az nagyon magas szinten szervezett NGO civilszervezetek volt ügynökeinek, és a Román Ortodox Egyház ügynökeinek, volt, vagy még aktív könnyen korrumpálható ügynökeinek. hogy soviniszta láncreakciót indítsanak be… anarchia és zavarkeltés céljából...az USA barát Visegrádi négyes államai között.. amelyben érdekeltek mind az elitista civilszervezetek, mind az határai védelmét erősítő Oroszország is.. elnézést kérek a Google fordításért
Igen ez igaz de attól még senkinek sincs joga megrongalni a temető kapuját vagy a síremléket. Egyébként sokat elárul egy nemzetről hogy miképp viszonyul a temetők hoz és főként a hadisirokhoz. Ez ami történt egyáltalán nem volt civilizált viselkedés. Ezt a problémát csak szép szóval lehet orvosolni és nem vandalizmus al vagy részeg hőskodesel.
@@hungaryworrior6351 SIREMLEKEKET NEM RONGALTAK ES A KAPUT BEZARVA VOLT. HA LATAD A FELVETELT, A ROMANOK TALALTAK OTT EGY KORBEVETT TEMETOT, BEZART KAPUVAL . AZ NAP VOLT ROMAIABAN A HOSOK NAPJA, ES AZERT AKARTAK MEGKOSZORUZNI A HOSOK SIRJAIT. A PROPAGANDA A MEGRONGALT SIROKAL CSAK MESE MERT NEM TUDTAK MUTATNI EGYET SEM . KET HETEL KORABAN, A MAGYAROK LEFEDTEK A ROMAN HOSOK KERESZTEKET, FEKETE SZEMETES ZSAKOKAL . EZ NEM VOLT SEMI ?
ruclips.net/video/i8h2UixScJ0/видео.html Ha vannak k telleg Román áldozatok eltemetve akkor meg pláne nem méltó magatartás. Kattintsatok a linkre. Érdemes megnézni.
Băi dar măcar puneți o subtitrare,cand vorbiți "debrecenește" ca nu sunteți acasă la voi ... Adică în munții Urali,deoarece în Ungaria stați în chirie😂😂
Tisztelet! Áldás szálljon minden magyarra bárhol legyen a világban!
A SOVINISTA MAGYAROKRA ES ROMANOKRA, SZALLJON EGY MAZSA SZAR !
@@adsal1 tik? :D helyesen papa!
A Ceaușescus
történelem könyveket jó volna lecserélni
@@trebla167 MINEK TORTENELEM KONYV ? VAN INTERNET ES HA TUDOD HOL KERESEL MEG TALALOD A KOREKT INFORMACIOT .
Minden magyar nem érdemli meg az áldást, mert bizony egy szűk horda Orbanisztányban brutálisan meggazdagodott az állami és uniós forrásokból, míg a választók fele emberszámba sincs véve.
Nincs a világon még egy ilyen aljas népség, akik még a halottakat is meggyalázzák.
A saját himnuszuknak nem adják meg a tiszteletet, úgy adták elő mintha valami nótát énekeltek volna... Hangos zenével érkeztek a temetőbe, egy szent helyre, miközben a magyarok imádkoztak a kerítés mellett. Egy másik videóban láttam, ahogy az egyik román provokátor behajítja a román zászlót a magyarok közé, illetve hogy szabályosan szétszedték a kaput, úgy rontottak be a temetőbe. Felmásztak a betonkereszt tetejére, és lengették a román zászlót. Ez nem hazafiság, ez nem nacionalizmus. Az egész a magyar kisebbség ellen irányult. Egy hazafi nem szentségteleníti meg a hazája szimbólumait.
Az ortodox pap meg adta az áldását a lincseléshez....no comment
@Kermit von Klausenberg da
Itt látszik a műveltség gyerekek
Még a videón keresztül is érzem a szagukat.
Esetleg magad alá tojtál?
6:13 percnèl a kèp mindent elmond a román "testvèrek" műveltsègi szintjèről:)))
Ezen kívül még ezt se tudják rendesen meg csinálni.😅
Gamatok 🤣
"Hol vagytok Székelyek" Hát sajnos sehol se voltunk. Azt az Atyauristenit, hogy azon a kapun be mentek, azok a szörös talpuak. Azt egyáltalán nem szabadott volna hagyni!!! Az mind szép és jó, hogy probálnak békés, törvényes megoldást, DE ezt meddig türjük, meddig viseljük el? Azonba be jönnek a kapunkon, be jönnek a házunkba és azt is eltürjük s állunk tehetetlenül. Ekkora megaláztatást!!! Azon a székelykapun csak a testünkön keresztül szabadott volna be menjenek a románok!!!!!!
Sajnos a kornyekbeli szekelyekkel van gond. Kezdivasarhely a legkozelebbi, a kezdivasarhelyiek kellett volna kivonuljanak. Az ottaniak hol voltak? A barban? Az a gond az ottaniak, s atlagban a Kovaszna megyevel van gond. Elgyavultak nagyon durvan. Nem tudom mivel utik el a napjaikat, de a magyarsag nagyon kihalt bennuk
És július 8 szombat újra ott lesznek miután a beton kereszteket eltávolították. És ennél még nagyobb probléma lesz.
🇦🇩🇸🇰👬👀👣🇭🇺🏠.
(Román, Szlovák két jó barát együtt lopják a magyar honát.)
S még jó páran...
A Szlovákokat miért alázod le a te szintedre??
Nem ,mink nem leszünk románok ,soha!!!☝️
A MAGYAR nem gyűlől senkit!!!
Csak kimondja az igazságot!!!!
Erre ne legyél büszke,hogy LOPSZ!!!
Az Szégyen,és nem ÖRÖK!!!
TRIANON nincs kőbe vésve!!!
@@Optimistic7718 te amúgy érted, hogy mit írtam?
România slovakia ucraina serbia all fuck hungary in ass
@@SATANA-qq2tb "Romania and slovakia fuck Hungary in the ass"
And you call Hungary gay?
Vastag a bőr az arcán . Szőr van a talpán Mi az ??
Sirgyalázo román babuin...... eltaláltam?
Román
Olah nem roman. A roman kesobb lett kitalalva, amikor letrejott az orszaguk, s elvettek erdelyt, mert szebben hangzott. Azelott Valahia volt. Ok mindig Olahok voltak (Valah)
@@pcalpar5338 A 19. század végén jött létre a Román királyság Havasalföldből, és Moldvából, miután megszabadultak a törököktől
@@petertokes-bodor2506 Moldva foljet elvettek, de Moldavia meg mindig letezik amire faj a foguk, hogy leszegenyitsek azokat is
BRAVO FRATI ROMANI AICI ESTE ROMANIA SI NU PERMITEM LA ALTE MINORITATI SA SE CRIADA SEFI PE TARA NOASTRA TRAIASCA ROMANIA MARE
szànalmasok vagytok! sajnos az IQ tok eddig terjed! szèkelyföld mindig a mijènk marad szebb jövöt!!
ISTEN ÁLD MEG A MAGYART!
Isten sosem segített. Magunkon kell segíteni!
@@svenhassel1312 Nem tudom kivagy! Mert lehet magyarnak mondod magad , de akkor nem jönnél ide ilyen névvel ! Isten mindig is létezett , és létezik! Ezért is nézett le , a még olyan hitetlenekre is mint te !
@@svenhassel1312 Még valami! Én a himnuszunkból idéztem az első , mondatot! ISTEN ÁLD MEG A MAGYART! Mert mi , magyarok , és nem te "magyar" , mi még a himnuszunkban is a teremtőhöz , istenhez könyörgünk a magyarságért ! Ha te ezt nem tudod , én nem tudok többet írni neked , mintsem , csak annyit : sajnállak !
@@orgovang Én is sajnállak, hogy abban a hitben élsz, hogy Isten (ha létezik) majd a kisujját is fogja mozdítani a magyarságért. A többi mocskolódásodra már nem is reagálok.
@@svenhassel1312 az a baj "Sven", hogy nem tudod bizonyítani semmiképp, hogy Isten nem létezik. Így érvelésednek nincs alapja. Hogy a segítség mikor és milyen formában jön, azt a történelem során mindig meglepetésszerűen kaptuk. Egy azonban bizonyos, a zuhanó repülőn mindenki imádkozik. Tudod, van az a pont, amikor majd hitetlennek lesz nehezebb. Különben meg semmit sem tudunk erről... ez hit. Nincs benne tudomány. Valami más.
Először bekavarnak azután magyarázkodnak.Egyetlen fórumnak( kormány, hadügy, igazságügy, stb) sincs mersze a rendet helyreállítani, a provokációt nevén nevezni. És teszik ezt a jog nevében.Semmi kegyelet nincs bennük.Farkasordítás.....
Isten segítse a magyart
Az euronews letiltja a katonai temetővel kapcsolatos hozzászólásaimat az oldalukon. Már ötször !
AVEȚI OBLIGAȚIA MORALÂ SÂ CINSTIȚI EROII ȚÂRII IN CARE TRÂIȚI , NU SÂ INCHIDEȚI PORȚILE .SINTEȚI FOARTE UȘOR DE MANIPULAT DUPÂ INTERESELE PERSONALE .
ACOLO ESTE ROMANIA!CELE MAI FRUMOASE CULORI PENTRU ROMANI:ROSU,GALBEN SI ALBASTRU!
Próbálják elóbégatni a himnuszukat...azt is siralmasan, gondolom, hogy a szöveget sem tudják egészen...
A magyar kormány amelyik fél téglával veri a mellét hogy ő kiáll a határon túli magyarok érdekeiért ilyenkor hol van?
És én még dicsértem az országot a külföldieknek, higy nincs baj, a magyar s a román el van egymás mellett. De halljátok testvérek, egyikünk sem jobb a másiknál. Hiába szidjátok a Románt amikor ti is ugyan úgy gyűlölettel válaszolok, mindenki foggal körömmel ragaszkodik a semmihez. Egy az Isten hát kérjétek hogy segítsen. Egyikünk legyen okosabb.
Isten bocsássa meg nekünk a gyűlöletet és az ítéletet testvéreink ellen, legyen magyar román.
A haza szeretet is csak ilyenkor jön elő mindenkiből. Bezzeg egy pohár pálinka kis szűk családi baráti körben mindent helyre hoz.
Ne utaljozzatok. Örüljünk hogy élünk, a múlt a múlté. Legyünk kicsit okosabban
1 oláh nyugszik ott az is monarchista xd
Remélem, hogy ez a változás nem fogja ismételten gyűlöletet kelteni a románok és a magyarok között, és megoldani az emberiséggel
Oameni mai inchiși la minte ca in cele 2 județe nu ai sa vezi prea des
Aki mást ítél saját magára hoz ítéletet. Ne felejtsük ezt el.
Pacat ca nu este subtitrare :(
No caption is needed for this, Romanians behave like animals. Cultured peoples don't tear apart the fence of a cemetery and don't go on rampages inside... shame on the Romanian people, shame on Europe.
🇨🇵🤝🇷🇴 vive la France and România. Respect TRIANON 4 june 1920. Hungary go back in mongolia
Did you learn history?
@@gerdakiss7455 He knows more than you
@@SATANA-qq2tb DAP...CORECT(invers)😂🤙🖕
@@SATANA-qq2tb evolúció ERROR😂😂😂🐏🐏🐏🐏
@@arpadbonyhadi1789 budapesta will be a village in românia
The Romanian Orthodox Church
Russian spies and US military stationed in Romania
and its naval weapon .. NATO security..or overflow US security or betrayal?
Romania .... The Liberal NGOs and the Romanian Orthodox Church were KGB, and their Communist agents, and their contacts with agents of the current Russian Secret Service, because they were able to prove the former KGB agents of the Liberal NGOs and the Romanian Orthodox Church KGB, Communist, agents of the Relationship with the Russian agent George Simion from the Republic of Moldova because of his agency with the help of a rumor of the Romanian Orthodox Church in Romania - the nationalist civil action in the Uz- Valley of the Days, (Úz- Romania)
in which anti-Orbán and the current Hungarian Anti-Governmental Liberal NGO - George Soros have also participated with the well-known Hungarian citizen Lado Andrea..
this is a civilian religious-chauvinistic violent anarchist event, which revealed serious European Union security threats against US military units stationed in both NATO and Romania.Especially since US-NAVY is stationed on the Black Sea or because of missile response systems. in almost the same Russian and Romanian Orthodox Churches, ( Serbian Orthodox Churches) there can be no military secrets before God. while corruption has a hand leaning toward the core. especially if Romanian anti-spam is blinded by chauvinism, nationalism, especially if Romanian law enforcement forces remain passive,Especially since US-NAVY is stationed on the Black Sea or because of missile response systems. in almost the same Russian and Romanian Orthodox Churches, there can be no military secrets before God. while corruption has a hand leaning toward the core. especially if Romanian anti-spam is blinded by chauvinism, nationalism, especially if Romanian law enforcement forces remain passive(The Ceausescu system even built military factories in China, General Stanculescu, who misled and executed the Ceausescu couple, was responsible for the military industry in China working in Romanian Chinese to Romanian Relations ...In Romania, at the cemetery of the Heroes of the Valley, in a deserted countryside in nationalistic packaging in unlawful territorial arrangements between Romanian and Romanian government institutions, the official and legitimate termination procedure initiated by the Romanian government agency Bacau. . The former KGB agents were full - Basescu party exerts strong pressure on the Romanian government,
just like the former Central Committee of the former Soviet Union... subordinates the press .. public opinion ... the falsification of history.this civic movement, presented in the violent nationalist cloak, has given the opportunity to test ... whether the Boer War before the outbreak of World War I, former agents of highly organized NGOs, and agents of the Romanian Orthodox Church, or even active, easily corrupt agents, to initiate a chauvinist chain reaction ... for anarchy and disruption ... between the four US states of Visegrád .. in which both Russian elite organizations and Russia are interested in protecting their borders.. sorry for Google translation
Give me your dealer's number ,pls😂
@Kermit von Klausenberg Băăi! Ce pământuri vechi daco romane visezi?? Alea-s basme!!! Ia vezi neamul tău de adunătură balcanică cum se comportă!
Fegyverbe !
igy lehet az embereket orruknal fogva vezetni
Rusine Sa va fie si voua
De ce?😂😂😂
Ca ati injurat in cimitir 😂😂😂
TRAIASCA TRIANONUL!
HA A TE ORSZÁGODAT SZABDALTÁK VOLNA SZÉT, NEM LENNE EKKORA POFÁD. SZABAD ERDÉLYT!!!
DACĂ ȚARA DUMNEAVOASTRĂ A FOST DISTRIBUITĂ, NU AȚI AȘA ASTA SUFICIENT. TRANSILVANIA GRATUITĂ !!!
bravo romani
Egy temető meggyalázását ünnepeled? Normális vagy?
Részeg csőcselék, Európa dögevői!
Bene van a himnuszok a , hogy barbárok
1916 December 6..olah 🐐🐐🐐🐐KAPITULÁCIÓ!!!! MUUUUUU🐄🐄🐄🐄🐄🐄
@@specialworld5080 oh nuuu budapest is romanian!
Egy nemzet van: az ember.
Száz év múlva remélem se románul se magyarul nem fog már senki sem beszélni, és ezek a sötét középkor dogmatikus vallásai is eltűnnek.
Szeretet és béke lesz minden tanult és művelt ember lelkében egymás iránt, és ez az egész, hogy mi emberek különbözünk nemzetekben egymástól eltűnik, és az emberiség egyetlen ellenséggel fog küzdeni: a primitív bunkósággal, ami környezet és életromboló!
Le a nemzetekkel, egységbe az emberiséggel, harmóniában a természettel!
Nu stiu cum o sa interpretati comentariul meu,dar pe mine ma supara ca nu se vorbeste romaneste....parca m-as simti pe pamant strain..desi e in Romania acest cimitir.....Vis-a-vis de scandalul iscat....romanii trebuiau sa se distanteze de cei 20 de huligani-betivi pusi pe stricat momentul de cinstire al eroilor!
Niste lepre... ibb.co/Fgj7YGq tipul asta e orice doar roman nu e. A venit strict pe scandal si distrugere. Se vede pe fata lui. Aia nu e expresia fetei unui om ce comemoreaza eroi cazuti la datorie!
Cine nu-i convine sa plece din Romania ,ca nu plânge nimeni după Unguri.
Botrány
😍🇷🇴 iubesc România
imi este rusine de romania
@@SATANA-qq2tb numele ti se potriveste😱 esti un domn cu cultura felicitari🤮
@@marikakrestel246 multumesc
A Román Ortodox Egyház
orosz kémjei és a Romániában állomásozó USA katonai
és Tengerészeti fegyverneme.. NATO biztonsága..vagy élárulása? USA- biztonsága vagy elárulása?
Az liberális NGO civilszervezetek és a Román Ortodox Egyház volt KGB, és kommunista ügynökei, és kapcsolataik a jelenlegi Orosz Titkos szolgálat ügynökeivel mert bizonyíthatók a Liberális NGO civilszervezetek volt KGB ügynökei és a Román Ortodox Egyház volt KGB, Kommunista, ügynökeinek a kapcsolata (ha bizonyítható az jelenlegi orosz ügynökökkel is a kapcsolat fenntartás), a Moldovai Köztársaságból származó George Simion kettős ügynök részvételével mert az ő ügynöki segítségével román részről, a Román Ortodox Egyház nép előtt legalizáló felhajtó erejével zajlott le Romániában - a napokban az Úz völgyi soviniszta civil akció, amelyben Orbán ellenes, és a jelenlegi Magyar Kormányellenes Magyarországi Liberális NGO - George Soros civilszervezetek is részt vettek köztük az ismert magyar állampolgárságú Ladó Andreával..ez a civil vallási - soviniszta hangsúlyú erőszakos anarchista rendezvény, súlyos Európai Uniós Nemzetbiztonsági kockázatokat tárt fel mind a NATO mind az Romániában állomásozó USA katonai egységek ellen.mEzért lenne nagyon fontos az Európai Bizottság felett is végrehajtó hatalommal rendelkező Európai Uniós Nemzetbiztonsági bizottságnak.. Ismert a Román Ortodox Egyház Sztálin általi térdre kényszerítése, az egyházak Kommunista rezsimekkel együttműködése, nincsen kizárva az jelenlegi Román Ortodox Egyházba beépült USA ellenes ügynökök kém tevékenysége, amelyre a két egyház találkozóiból könnyen fény derülhet, (Románia - Oroszország Ortodox Egyháza között)
Főleg amióta a Fekete Tengeren az US- NAVY állomásozik, vagy a rakéta elhárító rendszerek miatt is .főleg ha. az majdnem ugyanazon Orosz és Román Ortodox Egyházak berkeiben Isten előtt nem létezhetnek katonai titkok..amíg a korrupciónak mag felé hajló keze van.. főleg ha a Román kémelhárítást megvakítja a sovinizmus, a nacionalizmus, főleg ha passzívan maradnak a Román rendvédelmi erők. (A Ceausescu rendszer még hadiipari üzemeket is épített Kínában, a Ceausescu házaspárt félrevezető és kivégző parancsot adó Stanculescu tábornok.. felelt a Romániában Kínának dolgozó hadiparért.. a Kínai - Román kapcsolatokért... Romániában az Úz völgyi hősök temetőjénél, egy elnéptelenedett vidéken.. soviniszta csomagolásban Román - Román Kormányintézetek közti jogtalan területi rendezésekben az ugyancsak Román (Bacau) Kormányintézet által észlelt jogtalan eljárás ellen indított hivatalos és jogos beszüntetési eljárás.. A KGB - Basescu párt nyomása erőteljes nyomással hat a Román Kormányra, mint a volt Szovjetuniót vezető Központi Bizottsága.. maga alá rendeli a sajtót.. a közvéleményt.. a történelem hamisítását.. ez az erőszakos nacionalista köpenyben bemutatott civil mozgalom alkalmat adott egy próbára.. akár a Búr háború az első világháború kitörése előtt, az nagyon magas szinten szervezett NGO civilszervezetek volt ügynökeinek, és a Román Ortodox Egyház ügynökeinek, volt, vagy még aktív könnyen korrumpálható ügynökeinek. hogy soviniszta láncreakciót indítsanak be… anarchia és zavarkeltés céljából...az USA barát Visegrádi négyes államai között.. amelyben érdekeltek mind az elitista civilszervezetek, mind az határai védelmét erősítő Oroszország is.. elnézést kérek a Google fordításért
ERDEKES MODON, PONT ROMAN HOSOK NAPJA ALKALMAVAL KELLET SZERVEZNI A MEGEMLEKEZES NAPJAT ! MEIK VOLT PROVOKACIO ? VARHATO VOLT HOGY JONEK A ROMANOK .
Igen ez igaz de attól még senkinek sincs joga megrongalni a temető kapuját vagy a síremléket. Egyébként sokat elárul egy nemzetről hogy miképp viszonyul a temetők hoz és főként a hadisirokhoz. Ez ami történt egyáltalán nem volt civilizált viselkedés. Ezt a problémát csak szép szóval lehet orvosolni és nem vandalizmus al vagy részeg hőskodesel.
@@hungaryworrior6351 SIREMLEKEKET NEM RONGALTAK ES A KAPUT BEZARVA VOLT. HA LATAD A FELVETELT, A ROMANOK TALALTAK OTT EGY KORBEVETT TEMETOT, BEZART KAPUVAL . AZ NAP VOLT ROMAIABAN A HOSOK NAPJA, ES AZERT AKARTAK MEGKOSZORUZNI A HOSOK SIRJAIT. A PROPAGANDA A MEGRONGALT SIROKAL CSAK MESE MERT NEM TUDTAK MUTATNI EGYET SEM . KET HETEL KORABAN, A MAGYAROK LEFEDTEK A ROMAN HOSOK KERESZTEKET, FEKETE SZEMETES ZSAKOKAL . EZ NEM VOLT SEMI ?
ruclips.net/video/i8h2UixScJ0/видео.html Ha vannak
k telleg Román áldozatok eltemetve akkor meg pláne nem méltó magatartás. Kattintsatok a linkre. Érdemes megnézni.
@@hungaryworrior6351 MIRE CELZOL ? LATAL EGY REAKCIOT ARRA A MIT TORTENT. HA NEM TUDOD A ROMAN NYELVET, HOGY TUSGYTAD MIT MONDTAK AKAOR KAR A GOZERT.
De nem román temető így a keresztek üresek
Traiasca Romania Mare!
"Kifli" románia. PONTOSABBAN.🙂
Trăiască România 🇷🇴🇷🇴🇷🇴 cei care provoacă separarea teritoriala trebuie băgați la pușcărie pe viata.
Forditas?
Amit a roman mond!!?
Kedves Maria, ha a videó jobb alsó sarkában a CC gombra kattint, megjelenik a fordítás.
Băi dar măcar puneți o subtitrare,cand vorbiți "debrecenește" ca nu sunteți acasă la voi ... Adică în munții Urali,deoarece în Ungaria stați în chirie😂😂
😂😂😂az a román népi öltözet!