Biztos, hogy jóval korábban kellett volna a kutatásokat elkezdeni, persze jobb későn, mint soha! Bekerültek annó a hatalomba, ártottak, romboltak, az üldözöttek, kárvallottak és hozzátartozóik pedig simán lecsúsztak, miközben elszállt egy élet! Lehet, hogy nem is a jelentő ügynökök lennének fontosak, hanem beszervezőik, azok irányítói, egészen a jéghegy csúcsáig, azaz maga a mindent beszövő óriási szervezet felgöngyölítése. Rendszerváltásról itthon nem beszélhetünk, hisz a paktum most is él és láthatóan működik!
Akinek valamelyest tetszett, amit mondtam, illetve szeretné megtudni, mit gondolok a rendszerváltoztatásról vagy a nyolcvanas, hetvenes, hatvanas évekről, az kövesse a Hamis gulyás csatornámat. De persze az is kövesse, aki szerinte semmiben sincs igazam ;)
Hajrá,várom a folytatást,Szomszédok-ügyben tökéletes a "látlelet"......A Hálózaton lévő cikkek is jók.A moszkvai ügynökakták témát először Szaniszló Ferenc említette a néhai Világpanoráma műsorban.Kun Miklós "nagy mestere" az orosz témának.Ilyen típusú iratok mindig több példányban készülnek,Moszkva a kutatók paradicsoma,ha valaki bejut....
Kis ország, kis politikai osztály. Édesapám, aki 1903-ban született, én igen késői gyermek vagyok, arra tanított, fiam, ne politizálj, a politika nem elegáns . Aki ma vörös inget vesz, holnap barnát, aztán feketét. Bölcs ember volt.
Az én édesapám 1902-ben született, része volt a világháborúban, államosításban, t.sz.be tömörülésbe. Ki voltunk fosztva... Mi, a gyerekek küzdöttünk az életben.
Érdekes! Úgy gondolom, Ungvári Bayerról szóló cikke apropóján készült a műsor. Ennek ellenére, éppen hogy Bayerről esett a legkevesebb szó az elhangzottakban. Kicsiny részrehajlást érzékelek... A másik oldal érintettjeiről - szinte mindegyikről - lehetett már tudni, hogy a szüleik milyen szerepet játszottak a Kádár-rendszerben. A Bayer család ügyeiről csak most szereztünk tudomást. Ezért kavarhatott ekkora vihart, amihez hozzájárultak Bayer elég gusztustalan megnyilvánulásai is! A másik: mi az, hogy nem érdemes nyilvánosságra hozni az "ügynökaktákat"? Az elég gyenge érvelés, hogy esetleg olyanok is a listákra kerülnek, akik nem, vagy csak periférikusan vettek részt (esetleg akaratuk ellenére) a rendszerben! Róluk - utólag - ki lehet majd jelenteni, hogy részvételük mennyire volt fontos!
Nagyon tisztelem Mező Úr eddigi munkásságát, nézem a videóit, mert érdemes. Azért érdemes mert profi és korrekt. Attól félek, hogy holnaptól majd ,,megtalálják" persze a bal oldalon, hogy voltaképpen Mező Imre ,,elvtárs" déd-, ük- vagy szép- unokája. Isten adja, hogy ne legyen igazam.
Mező Gábor ebben a videóban gyapálja rendesen a korábbi ügynököket. Valaki szóljon már neki, hogy most is vannak ügynökök, sőt, olyan ügynökök is bőben, akik kormányváltás esetén is ügynökök maradnak és az új kormányt is kiszolgálják.
azért nem kellene bayert szenté avatni. már csak azért sem, mert elfelejtett olyanboktól bocsánatot kérni, akik szintén elhatárolódtak a felmenőik tetteitől.
01:57 De, pontosan tudjuk, hogy mi történt akkor; érdekszféraváltás. 10:36 Nincs olyan szó, hogy bezsarolták. Megzsarolták, olyan van. Ezt leszámítva érdekes, újszerűnek ható információk egy lerágottnak hitt csontról.
Az anyai agon en sem ismerem a nagyapamat! 50- ben meghalt, azutan soha nm beszelt rola senki!!!! Dedapam meg fekete barany volt , o is az otvenes evekben meghalt, soha nem talalkoztam vele! Egy kocsmaban leszurtak, utolag tudtam meg! Barmikor rakerdeztem defanyamnal, hgy milyen volt dedapam, elsapadt es elterelte a szot. Csak annyit mindott kb.72 korul, hgy rosszul valasztott, rosszul ment ferjhez! A defanyam es a nagyanyam is csodalatos emberek voltak! Ok alltak helyta koran meghalt nagyapam es a troger dedapa helyett is! Ha sokat kutakodunk mindenkinek afelmenoi kozott lehet talalni valaki t, akit nm vallalunk, vagy egy nyilast , egy kommunistat vagy egy trogert vagy egy avost. Nyilvan a haszonelvezok mas kategoriat kepeznek! Pl Hobo elhatarolodott az apjatol es 14 eves kora ota kulon elt toluk! Egy biztos , hgy en nm fogok a felmenoim miatt elnezest kerni! Nm ismertem oket! Minek kutakodjak, azert, hgy hatha kiesik egy csontvaz a szekrenybol?
A VIPERAFÉSZKEK napjainkban is ott vannak minden olyan helyen, ahol értékteremtő munka helyett , a mások értékteremtő munkájából élnek ,vagyis gennyes fertőző gócként telepednek rá a becsületes Magyar emberre ! Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, mielőtt még ők irtanának ki minket !
Úgy tünik biztosabb Bayer mellett sunnyogni és Ungvárit ócsárolni mert a megélhetés fontos. Azért a 4-es párttagköknyv tulajdonosának oltalma még fontos lehet.
Nem kellett belépni! Csak indokolatlan karrier elönyökért léptek be. A pártba sem kellett belépni.Lehettél tagjelölt csupán.Tudományos karrierhez a foximaxi elég volt és egy alapfokú nyelvvizsga.Sok hátrányom volt egyetemista koromban
Nem jobb és baloldal van, hanem van aki tisztességes és van aki tisztességtelen.
Rendhagyó interjú! Kell meg sok ebben a témában, nagyon hiánypótló! Köszönjük! ❤
Köszönjük a leleplező valóságot ! Igen tanulságos !
@@Kevely978a nigèriaiak FSZa meg anyádnak jó!
Mező Gábor és Borvendég Zsuzsanna....keressétek a videóikat !!!!
Biztos, hogy jóval korábban kellett volna a kutatásokat elkezdeni, persze jobb későn, mint soha! Bekerültek annó a hatalomba, ártottak, romboltak, az üldözöttek, kárvallottak és hozzátartozóik pedig simán lecsúsztak, miközben elszállt egy élet! Lehet, hogy nem is a jelentő ügynökök lennének fontosak, hanem beszervezőik, azok irányítói, egészen a jéghegy csúcsáig, azaz maga a mindent beszövő óriási szervezet felgöngyölítése. Rendszerváltásról itthon nem beszélhetünk, hisz a paktum most is él és láthatóan működik!
Nem rendszerváltás volt, hanem csak módszer váltás volt.
Imádom Mező Gábort! Minden megszólalása korrekt, bátor, egyenes, de főleg erkölcsös. A sok sumákoló között egy őszinte karakter. 🙏
@@Kevely978ne erölködj már te szerencsètlen hülyegyerek. A kv nydt
Végre a lényeg hangzott el ! Nem az ügynök a lényeges, hanem a tartótiszt vagy szt. tiszt !
Ha nem értenénk : A vagyont többször el lehet veszteni, az arcot egyszer.
Akinek valamelyest tetszett, amit mondtam, illetve szeretné megtudni, mit gondolok a rendszerváltoztatásról vagy a nyolcvanas, hetvenes, hatvanas évekről, az kövesse a Hamis gulyás csatornámat. De persze az is kövesse, aki szerinte semmiben sincs igazam ;)
Hajrá,várom a folytatást,Szomszédok-ügyben tökéletes a "látlelet"......A Hálózaton lévő cikkek is jók.A moszkvai ügynökakták témát először Szaniszló Ferenc említette a néhai Világpanoráma műsorban.Kun Miklós "nagy mestere" az orosz témának.Ilyen típusú iratok mindig több példányban készülnek,Moszkva a kutatók paradicsoma,ha valaki bejut....
Kis ország, kis politikai osztály. Édesapám, aki 1903-ban született, én igen késői gyermek vagyok, arra tanított, fiam, ne politizálj, a politika nem elegáns . Aki ma vörös inget vesz, holnap barnát, aztán feketét. Bölcs ember volt.
De cuki az apukád
Az én édesapám 1902-ben született, része volt a világháborúban, államosításban, t.sz.be tömörülésbe. Ki voltunk fosztva...
Mi, a gyerekek küzdöttünk az életben.
Nagyon kedvelem öt. Végre valaki aki nyíltan beszél... Csak így tovább
Érdekes! Úgy gondolom, Ungvári Bayerról szóló cikke apropóján készült a műsor. Ennek ellenére, éppen hogy Bayerről esett a legkevesebb szó az elhangzottakban. Kicsiny részrehajlást érzékelek... A másik oldal érintettjeiről - szinte mindegyikről - lehetett már tudni, hogy a szüleik milyen szerepet játszottak a Kádár-rendszerben. A Bayer család ügyeiről csak most szereztünk tudomást. Ezért kavarhatott ekkora vihart, amihez hozzájárultak Bayer elég gusztustalan megnyilvánulásai is! A másik: mi az, hogy nem érdemes nyilvánosságra hozni az "ügynökaktákat"? Az elég gyenge érvelés, hogy esetleg olyanok is a listákra kerülnek, akik nem, vagy csak periférikusan vettek részt (esetleg akaratuk ellenére) a rendszerben! Róluk - utólag - ki lehet majd jelenteni, hogy részvételük mennyire volt fontos!
Nagyon tisztelem Mező Úr eddigi munkásságát, nézem a videóit, mert érdemes. Azért érdemes mert profi és korrekt. Attól félek, hogy holnaptól majd ,,megtalálják" persze a bal oldalon, hogy voltaképpen Mező Imre ,,elvtárs" déd-, ük- vagy szép- unokája. Isten adja, hogy ne legyen igazam.
Na, azon meglepődnék. Volt kommunista a családban, de a Mező-ág az pont antikommunista volt.
Mező Gábor ebben a videóban gyapálja rendesen a korábbi ügynököket. Valaki szóljon már neki, hogy most is vannak ügynökök, sőt, olyan ügynökök is bőben, akik kormányváltás esetén is ügynökök maradnak és az új kormányt is kiszolgálják.
Mosdatja Bayert, mert fideszes. Ilyen egyszerű.
Szerintem nem kell szólni neki, mert tisztába van vele. Érintette is ezt a témát, csak elkerülhette a figyelmedet.
Gondolja, hogy nem hallott még erről?
Tudja valaki, hogy 30:55-nél melyik ÁVH-s könyvet említheti Gábor?
azért nem kellene bayert szenté avatni. már csak azért sem, mert elfelejtett olyanboktól bocsánatot kérni, akik szintén elhatárolódtak a felmenőik tetteitől.
01:57 De, pontosan tudjuk, hogy mi történt akkor; érdekszféraváltás. 10:36 Nincs olyan szó, hogy bezsarolták. Megzsarolták, olyan van. Ezt leszámítva érdekes, újszerűnek ható információk egy lerágottnak hitt csontról.
Sajnos divat lett ez a buta szóhasznàlat. Nem tud magyarul.
Na vegre, valaki helyreteszi a baloldali fogalmat!
Nagyon Jo , köszönöm .
Az elvtársakra terhelő aktákat megsemmisítették a rendszerváltásnál.
Az anyai agon en sem ismerem a nagyapamat! 50- ben meghalt, azutan soha nm beszelt rola senki!!!! Dedapam meg fekete barany volt , o is az otvenes evekben meghalt, soha nem talalkoztam vele! Egy kocsmaban leszurtak, utolag tudtam meg! Barmikor rakerdeztem defanyamnal, hgy milyen volt dedapam, elsapadt es elterelte a szot. Csak annyit mindott kb.72 korul, hgy rosszul valasztott, rosszul ment ferjhez!
A defanyam es a nagyanyam is csodalatos emberek voltak! Ok alltak helyta koran meghalt nagyapam es a troger dedapa helyett is!
Ha sokat kutakodunk mindenkinek afelmenoi kozott lehet talalni valaki t, akit nm vallalunk, vagy egy nyilast , egy kommunistat vagy egy trogert vagy egy avost. Nyilvan a haszonelvezok mas kategoriat kepeznek! Pl Hobo elhatarolodott az apjatol es 14 eves kora ota kulon elt toluk!
Egy biztos , hgy en nm fogok a felmenoim miatt elnezest kerni!
Nm ismertem oket! Minek kutakodjak, azert, hgy hatha kiesik egy csontvaz a szekrenybol?
A VIPERAFÉSZKEK napjainkban is ott vannak minden olyan helyen, ahol értékteremtő munka helyett , a mások értékteremtő munkájából élnek ,vagyis gennyes fertőző gócként telepednek rá a becsületes Magyar emberre ! Öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, mielőtt még ők irtanának ki minket !
Tegnap voltam az Eötvös u. - ban, személyesen kell beadni és papír alapon kapom meg.
Uuuuuu nagyon lehangolóak a magyar közéleti mindenkori állapotok!!!
Zsótikával az a baj hogy csak mások felmenőivel tudott "kritikus" lenni. /Egyébként nem esik messze az alma a fájától./
Meddig terjed a felelősség??? Náluk semeddig.Nálunk örök időre szól.Még ha nem igaz,akkor is.
Úgy tünik biztosabb Bayer mellett sunnyogni és Ungvárit ócsárolni mert a megélhetés fontos. Azért a 4-es párttagköknyv tulajdonosának oltalma még fontos lehet.
oláhbandi a SZR folyik a pofádból!!
Persze, fideszes, ha párttag, ha nem. Az a kör finanszírozza a kutatásait , a tevékenységét.
Gábor, hatalmas amit csinálsz,,, atombomba vagy 200%!
Nem kellett belépni! Csak indokolatlan karrier elönyökért léptek be. A pártba sem kellett belépni.Lehettél tagjelölt csupán.Tudományos karrierhez a foximaxi elég volt és egy alapfokú nyelvvizsga.Sok hátrányom volt egyetemista koromban
Mindazonáltal kedvellek és nagyon fontosnak tartom a munkásságod. Haver!
Ebbe az egészbe benne volt a " Dr. Minisztered is barátom!
89 csak egy egyfelvonásos pamflet.
A Viktor múltját is sziveskednél publikálni?? Drágaszágom!!!!
Hol található meg az SZDSZ-es elitcsoportot bemutató videó?
3:55 , ami a lényeg egy társadalmon belül.
Ott ahol a nyilasból kommunista lett A kommunistából demokrata nincs miról beszélni
Érdekes hogy a megnyertekről szinte senki nem beszél.
De, Zsuzsa.
De, beszél róla Borvendég Zsuzsa és Mező Gábor is.
Ja hogy Orbánt ki kell hagyni.Tudjuk.
Szakmainak akar tűnni, de nagyon egyoldalú.
Érdekes. Valahogy kimaradt hogy szocialista orszàg volt.Mintha pàr évtizedet àtugrott volna.Jól làtszik hogy a komcsizàs az divat lett.
És nem a kommunisták "építették" a "szocializmust"???
Bayer megérdemelte
Ne vicceljetek fiúk.!.parlamentben túntették ki Orbánék a volt Szt tisztet!!
Azért Orbánt kikutathatná, mielőtt Ungváry megteszi...
...? Amíg kinem borul a bilijük☝️☠️