3 hete vásároltam egy tökéletes állapotban lévő, 256 gigás 11 Pro-t Németországban, átszámolva kb. 210 ezer forintért és egyszerűen imádom! 90%-os akku-élettartammal is bírja 1 teljes napot :D Biztosan nem fogom lecserélni még jó pár évig. :) Köszi a videót, minőségi és lényegretörő! Ment is a feliratkozás :D
Én a 6s-el vágtam bele az iphone világba, anno androidról. Már 7 éve van folyamatosan iphoneom és abszolút kiszolgálják az idejüket, sőt... aksi cserével simán elmennének szerintem 10 évet is. :) A 6s-ről váltottam a frissítések miatt 8asra, majd a kamera miatt 8 plusra, majd (mivel kicsi a kezem és nem érem át a képernyőjét ha írni szeretnék egy kézzel) most jelenleg iphone xs-re. Az android rendszerek nekem mindig lefagytak. A pillanat amikor azt mondtam hogy soha többet android, amikor mentőt kellett hívnom, de nem tudtam mert lefagyott az android. A döntésemet azóta se bántam meg és soha többet nem vennék androidot. Aki gondolkozik azon, hogy iphone-t vagy androidos telefont vegyen - én abszolút az iphone-t mondom!!!
nem bánom, hogy egy 2019 márciusban vásárolt használt XR-re tudtam lecsapni a nyár elején 80 ezer forintért és 90%-os aksi kapacitással. ha most kéne vennem, akkor egy jó sima 11-re mennék rá. az IPS panel nekem előny, mert az OLED flickering zavarni tudja a szememet. remek ajánló lett egyébként, gratula!
Szia. Szuper videó. Én 10 éve használok IPhone-t az Xr emet lecseréltem egy Oneplus Nord 2 re, de egy idő után visszatértem az Xr re. Számomra csalódás volt a Nord2 főleg az értesítések terén. Garmin órát használok, sokszor akkor küldte az értesítést a hívásról mire a hívó fél már letette. Zajos a munkahelyem ezért is fontos az órás értesítés. Az Xr en viszont minden remekül működött. Nemrég újítás miatt vettem egy sima 12 est nagyon meg vagyok elégedve vele, az üzemidő is remek.
@@RenTechHU Így van. Számomra nem fontos, hogy a legújabb IPhone-t vegyem meg. Kamerás tudását nem használom ki, ezért is inkább a sima modellt vásárolom meg, az oprendszer és a megbízhatóság fontos számomra és ez kifogástalanul működik.
Én a 12es szériát kihagynám, kivétel persze ha a Pro Maxot szeretnéd. 11es szériát jól eltalálták, ott volt először az aksi idő legjobb és a Pro Max verte is az Androidos mezőnyt, aztán amikor a 12 szériába berakták az 5G antennát, a merülés érzékelhető volt, persze a Pro Max ott is jó, de az is vesztett a korábbi elsőségéből. Tehát ha az üzeimdő a fontos akkor vagy 11 Pro meg Pro Max vagy 13as széria tagjai, köztük ha valaki a kisebbre vágyis akkor 13 Minit vegyen (a 13 Mininek olyan jó az üzeimdeje h veri a 12 Minit, veri az összes SE-t ill. veri a sima 12est is).
Ez egy nagyon jó és hasznos videó volt.👍 Az iPhone SE 2020 szerintem a legjobb és legolcsóbb hagyományos iPhone, amit majd az SE 2024-re lesz érdemes lecserélni 2024-ben, nekem ez a véleményem.🥰
Nagyon jó összefoglaló! Ha egy dologgal ki kellene egészíteném, az a töltés lenne. 8-astól kezdve fölfelé van vezeték nélküli töltés is (SE nem), továbbá 12-estől kezdve fölfelé MagSafe töltés is van. Köszönet!
Mai napig is XR-t használok. Semmi gond vele. Annyira elégedett vagyok hogy ma veszek mellé egy másikat is. Csak Fehérben 🤭 Majd jövőre jön a válltás 14 Pro Max-re. De nem azért mert bármi okom lenne a cserére.. de intenzív használt mellett ujj akkuval sem bírja már úgy mint az új készülékek 😊
Én most váltottam androidról (vissza) iPhone-ra. Sokat vacilláltam, hogy megvegyem a 14-et vagy maradjak egy jóval egyszerűbb SE-nél. Végül maradt az SE 2022 és abszolút nem bántam meg.
Sziasztok! Nagyon nagy kérdésem van! Volt egy 12 Pro Max-om, amiből csináltam biztonsági mentést. Vettem egy használt 8+t és most arról is csináltam egy biztonsági mentést. Ma vettem egy 13 Pro Max-ot, amire szeretném a régi 12 Pro Max és az előző 8+ biztonsági mentést IS feltenni az új használt 13 Pro Max-omra. De nem tudom, hogy ilyen lehetséges-e. Mit gondoltok? Félek, ha egyiket felraktam és a másikat is elkezdem felrakni, akkor az előző mentést letörli talán. Nagyon köszönöm előre is a válaszokat!
Én pár hónapja lettem iPhone-os, sosem volt előtte, konkrétan megvetettem a márkát, a szcénát körülötte, mindent. Hiába tudtam, hogy jó készülék, egyáltalán nem érdekelt. Aztán, a már 5 éves, de még mindig jó androidos készülékem utódjának szerettem volna valami olyat, ami kicsi, erős és nem lyukas a kijelzője: ebből lett az SE 2020. Nem is választhattam volna jobban, azóta hajrá iPhone, nyilván 😅…
Szolgáltatótól 24 hónap hűségidővel vásároltam egy 13-at 219000ft-ért , egy 6'5 inches note 8 pro-rol váltottam és féltem, hogy nem nem elég a 6'1 , de amint elkezdtem használni rájöttem, hogy nagyon is jól jártam és hamar megszoktam a kisebb méretet még a sok játék mellett is
Szia! A segítségedet szeretném kérni. Még nem használtam Apple terméket. Idén fordult meg először a fejemben ,hogy váltanék androidról. Nagyjából 150-200 ezer forintot szánnék telefon vásárlásra. Androidos oldalon egy Realme GT 2-t néztem ki, míg IOS oldalon Iphone 11 et. Te melyik készüléket tudnád ajánlani?Esetleg mást? Köszönöm a válaszodat!
Szia március aprilisban tervezek egy új IPhone-t venni jelenleg egy IPhone XR-T használok ami 2020.01.06 óta hasznalok mit ajánlasz mik a meglatasaid? , előre is köszönöm a válaszod!
Szia! Jók a videóid, ezért válaszottam Iphonet. Vettem is egy 11 Pro 256gb-ost. Yetteles volt de most független. Meg szeretném kérdezni tudom-e használni dual sim kártyával pl e-simmel, ezt honnan tudom kinyomozni?
1,5 hónapja váltottam 13 pro max-ra a 2éves samsung a52 5g-ről. Ha kibír 6évet akkor már megérte a nagyobb összeget kiadni. Bízom benne akksin kívül nem lesz gondom vele
Szia szeretnem a velemenyed ki kerni jelenleg egy IPhone Xr-T hasznalok 2020.01.07 én vásároltam , de most jutottam el a váltáshoz az I-Stynál fogom vasarolni mivel lesz kedvezmenyem a telefon becsereles miatt , 14pro 327.000ért vagy a sima 14 éri megjobban 257.000ért ?! Előre is köszönöm a válaszod .
Szia! Köszi a videót! Lenne egy kérdésem mert nem értek annyira hozzá. Van lehetőségem venni iphone 11-et vagy iphone 12 minit, 20.000Ft árkülönbséggel. Sokat nyomom a telefont de jobban tetszik a 12 mini által vitt dizájn. 90%-os az akksija mindkettőnek. Hosszabb távra venném és ahogy láttam a mininek jobbak a tulajdonságai vagyis több ideig fogom tudni használni jó teljesítménnyel és valószínű több ideig is lesz szoftvertámogatott. Vagy te/ti mit gondolsz/gondoltok? Melyiket lenne érdemes megvennem?
Amelyiket szeretnéd. A 12 mini erősebb és időtállóbb, de az üzemidő gyenge, mivel pici a telefon és pici az akksija. Ha powerbank van nálad, és ez neked nem gond, akkor vedd azt.
Androidos vagyok, amióta létezik, és nem is trollkodni jöttem - kedvelem a videóidat. Tudom, hogy azzal kezdted, hogy aki nem váltana, annak nem ez lesz a videója, de gondoltam megosztom a tapasztalataimat, véleményemet. Követek mindenféle újdonságot és így az Apple-t is - sőt, valaha dolgoztam is nekik. Időről időre elgondolkozom, hogy váltsak -e, de több mindenen elhasal a dolog. Nekem még mindig jobban megéri 2 évente venni egy 140-200ezer körüli felső-középkategóriás Android telefont (volt már mindenféle), mint 2x annyiért egy iPhone-t, csak azért, mert 5-8 évig megkapja a frissítéseket. Ez egyébként igaz is - pont ezért flagship Androidot viszont nem vennék, ami ritkán fog 5-6 évig elfutni. Viszont a vízállósággal (ami nem fő szempont, de messze nem elhanyagolható, de sokan mégis csak legyintenek rá), a nagyon jó kamera stabilizálással tényleg lassan egy olyan telefont kapunk, ami mindig ott van a zsebben és szó szerint mindenre IS jó. Na, és itt jön a dilemma, hogy vajon mi is az, amit az éppen aktuális Android telefonom nem tud ebből? Gyakran nincs olyan. Megint csak apróság, de ott van pl. a billentyűzet. Képtelen vagyok a Gboard (és azon a magyar kiosztás) nélkül gépelni a telefonon. És azért lássuk be, sokat gépelünk. Többször, mint mondjuk ahányszor vízbe megyünk. Eszméletlen jó egy iPhone, AirPods és iWatch kombó, de nincs semmit, amit most telefonommal, egy Garmin órával és jelenleg egy Huawei Freebuds Pro 2 fülessel ne hoznék le hibátlanul. Épp a minap tett ki az XDA-s Alex Dobie egy videót, hogy 12 év Android után átállt iPhone 14-re, de szinte végig csak azokat a dolgokat említi, ami NINCS iOS és mennyire hiányolja vagy hiányolni fogja. És pont így vagyok vele. Nincs tanulság, szerintem még maradok. De folyamatosan figyelek. ;)
Nekem pont az a véleményem, mint volt androidos mint neked a flagship androidról. Viszont a felső középpel is az volt a bajom, hogy okés 150 ért 2 évente cserélem de igazából a kettő áráért vehetek iphone-t is ami a két élettartamát kiszolgálja és ha vigyázik rá az ember viszonylag jó áron tovább adhatom ami valljuk be levonható a vételárból így a végösszeg végül is kedvezőbbre jön ki vagy az új készülék árából farag le. Nyilván nekem nincs bajom a billentyűzettel. Igazából tényleg csak azon múlik, hogy ki mit preferál, meg hogyan változik. Pár éve még rá nem vett volna senki iphone-ra. A sokkal jobb személyre szabhatóság és a kötetlenség miatt… ma meg már inkább a stabil hosszútávú megbízhatóság a fontos ami valljuk be egy almánál esélyesebb mint egy droidnál.
@@ThePrOlY Én ezt a "stabil hosszútávú megbízhatóság" dolgot nem értem. (nem tőled nem értem, hanem mint vélemény) Hosszú évek óta stabil az Android. Emberek úgy képzelik el, mint egy Linuxot, amivel csak szív az ember, de a sok kocka erőlteti. Régen moddolgattuk az Androidot, custom firmware-t tettünk rá (amit ma is lehet, de sosem hoztam fel előnynek - sokan ezzel érvelnek, hogy milyen jó, de ahhoz elég elvakult kockának kell lenni). Évek óta nem kell belenyúlni a rendszerbe, ugyanúgy működik a Google felhő, mint az iCloud. Aki nem gondolja stabilnak vagy megbízhatónak az Androidot, az egyszerűen ostoba. Nem kell érteni hozzá - működik és kész. Egy sokkal agresszívabb software-politikát folytat az Apple a sok egyedi megoldással - ld. iMessage, amit próbálnak egyediségnek beállítani. Szerinted mennyi iWatch ot tudnának eladni, ha működne más eszközzel is? Ugyanakkor, ha nézem az új Pixel 7-eseket a 400-500ezer körüli árával, hirtelen azt mondanám, hogy ennyiért veszek már iPhone-t. Na igen... de minek vegyek, ha nem tetszik az egész, a fentiek alapján. Szóval ez nem pénzről szól, de nem is csak elvekről. Aki mondogatja, hogy váltott iOS-re és sosem menne vissza, azt megkérdezném, hogy mit csinált az Androidon, amitől nem szerette. Sík hülyének kell lenni, aki egy Android 11-12-es rendszeren nem ért valamit. (és még csak nem is kell gépre dugni és fájlokat másolni rá, amit ugye kb iOSen nem lehet) És szerintem az is egy baromság, hogy manapság lehet telefont venni 5-6 évre. 2-3 évente új formátumoknak jelennek meg (mp4, H.264, 4K, 8K) Persze, lehet jó valakinek még egy iPhone 8, de az nem azt jelenti, hogy én azért veszek egy telefont, hogy 6 évig ne kelljen. Renátónak is van még régi iPad-je, mert még működik, de 100 másik eszköze is van - ok, ő ezzel foglalkozik.
@@NegyedMisi Ebben igazad van. Akinek ez fontos, az elkaristol androiddal is. Sőt a legtöbb ember igényeit mind a két platform kielégíti. Én pl iPad-el kezdtem apple cuccot használni, mert szerintem tabletban ár értek arányban az M1 Air lever mindent. Persze ez is szubjektív, mert van akinek nagyobb kijelzős oled kell, de szerintem semmi baj nincs ezzel az ips-el sem ami ebben van. Visszatérve az eredeti témához, nekem semmi bajom az apple felépítésével és tetszik, hogy ugyan zárt de stabil a rendszer. Én már levetkőztem azokat a sallangokat, hogy 120Hz meg ilyen ram meg olyan kijelző. Szóval, ha így nézzük nem befolyásol, már rég ez a “parasztvakítás” része. Ugyebár a 200 megapixeles kamera most 🤷🏽😀 Egy dolog miatt váltottam, mert az androidnál sokszor bezavar az optimalizálatlanság. Nyilván nem lehet appokat ennyi féle gyárilag custom-olt rendszerre fejleszteni és ez bizony azért érződik egy-két év után. Nyilván az is igaz és logikus, hogy a fejlesztők mindig inkább az évente megjelenő legújabb telefonokra fejlesztenek appot. Hiába kapom meg a legújabb verziót a finomhangolásokra ahogy múlik az idő és idősödik a telefon egyre kevésbé figyelnek. Úgy veszem észre a felső közép ketegóriába méginkább igaz ez. Jelenleg is használok android eszközöket is. A telefonom hardwere jó, de a rendszer akadozik zavaróan már, amire más válasz nincs mint ez. A Mi Box 4 tv okosítom másfél év alatt pl semmilyen frissítést nem kapott se biztonságit se főverziót. Ehhez képest az iphone 13 és az apple tv os egyszerre frissült a tablet ugye most csúszik de alapesetben egyszerre szokott az is jönni a többivel, viszont a béta már olyan stabil, hogy azon is ipad os 16 van. Rendszeresen foglalkoznak a rendszerrel hibákat és biztonságot javítanak. Stabilan fut minden eszközön kérdés nélkül, mert optimalizált és teszi a dolgát kellemetlenség nélkül. Ez az ami nekem tetszik benne és androidnál ilyet ideig óráig tapasztaltam aztán jöttek problémák. Még a csúcskészülékeknél is csak ott kicsit később. Végtére is akárhogy nézzük, nekem és szerintem sok embernek ez a stabilitás fontosabb lehet mint azok az érvek amik android mellett szólnak. Szóval ez mindenkinek a saját szempontjának a függvénye. Az meg aki azt mondja, hogy az android szar vagy az apple az hülye. Már hogy lenne szar a legcsúcsabb Android?😀 És hogy lenne szar egy 14 pro teszemazt? 🤷🏽😀
En is ugy voltam vele mint te, csak annyi h vegul valtottam. Maga az ios rendszer kiraly, de a tobbiben egyetertunk, manapsag mar egy androidos telo is tudja azt amit egy iphone.
Szia! Ha sokáig androidos szemmel ki szeretném próbálni az ios-t és kb fél év múlva tudnék is váltani akkor megérné az iPhone se 3 ? Természetesen tudom hogy már elavult a kialakítás és kicsi az aksi általában van nálam mindig powerbank ,de ha sokat használom egy nap és nem játszok csak sima tartalomfogyasztás szempontjából megérné nekem jövőre váltani se3-ra ? Vagy dobjak hozzá és inkább más iPhone-t ?
Szia! Iphone 12 pro max vagy iphone 13? 😐. Pro max felé azért hajlok mert jobban szeretem a "nagyobb" telefonokat( + ugye az üzemidő), de ebben is és a tavalyi videódban is ajánlott a sima 13, ezért egy helyben állok 😅
Én augusztusban váltottam le az X-t egy 13 Pro-ra, persze kaptam az ívet amiért nem vártam meg a 14 Pro-t, de már akkor sejthető volt hogy rohadt nagy itthoni áremelés lesz. Alapból az akkor 420 Ft-os dollár, az áfa és maga a tény hogy az apple inflálódó pénzt kap sejtette hogy bizony nem 420k lesz egy új teló. A 150k-s felárat nekem nem érte volna meg
Szia.Iphone 14-em van,egy hetes a telefon.Erdélyben vettem ahol lakom Orange(vodafone)szolgálatónál.Ahogy megkaptam a telefont indultam vissza németországban mert itten dolgozom de otthoni hálozaton vagyok mivel gyakran járok haza! 2-napja megy el a telefon jel es közbe jön vissza vagy csak akkor jön vissza ha hivást kezdeményezek…Amikor visszatér a jel olyan 3-4 perc es ujra azt irja ki nincs szolgáltatás.Ez meg 2 napja.Szerinted IOS bug?Vagy mi lehet az oka?Tudnál segíteni?
Pár napja sikerült megvennem egy iPhone 13-mat egyenlőre nagyon megvagyok vele elégedve, ios 15 van rajta és nem tudom hogy megéri frissíteni ios 16 ra sok helyen olvastam hogy nagyon elkezdi meríteni az akksit és sokaknak romlott pár százalékot, mit gondolsz erről?
Sziasztok! Iphone 13 prom van es miert erzekelem azt hogy 5g-s mobilhalozatra csatlakozva lassabb joval a bongeszom mint 4g-n?! Nem vagyok tech guru szoval ha esetleg a valasz egyszeru ne kovezzetek meg a tudatlansagom miatt! Koszonom a valaszokat!
Szia! Szuperek a videóid, nagy segítségemre vannak így telefonvásárlás előtt, de még mindig dilemmában vagyok. Huawei P20 Pro-ról fogok visszaváltani Iphone-ra (imádtam a kameráját, szuperül szolgált 4évig, de az androiddal valahogy nem sikerült kibékülni), viszont nem tudom hogy Iphone 11 vagy Iphone 13 legyen-e a befutó?! Fontos szempont a kamera, bár nem vagyok tartalomgyártó, viszont szeretek fotózni, ezenkívül szempont az is, hogy viszonylag jól tartsa az árát, ugyanis lehetséges hogy 2-3 év múlva eladásra kerülne. A gyorsaság, teljesítmény fontos, de olyan szempontból, hogy a mindennapi appok (fb, insta, yt etc.) folytonos, akadásmentes futása biztosítva legyen, játszani nem tervezek rajta. Ezek alapján melyiket ajánlanád? Előre is köszönöm a válaszod :)
én nekem másfél éve iphone 11-em van. nem voltam előtte nagy apple rajongó de ami bosszantó volt nekem android fronton hogy valami bűn lassú és kesze kusza menüje volt a telónak ráadásul melegedett is mint a fene gondoltam hogy ideje váltani. volt ki indulási alapnak egy 5s-em tehát tudtam hogy ha iphone-om lesz akkor mire számíthatok. és be kell valljam nem bántam meg a váltást.remek a teló.kellően gyors és a kamera is szebb képeket csinál mint a régi androidos telóm.
Szia! Megkérdezhetem miért cserélted le a 11 pro-dat? Androidról váltanék kalandvágyból, az utcsó iphoneom még a sima 3-as volt 😅. Pont a 11 pro-t néztem ki, mert oled, jó az üzemidő és szerintem a midnight green a valaha volt legszebb apple szín :)
@@RenTechHU Szia, végre valaki le is írja! Senki sem beszél a tartalomgyártásról, de Te sokat segítettél, viszont lenne egy kérdésem. Sima 12-őm van, nagyon nem vagyok megelégedve vele, most jöttem rá, hogy anno rosszul választottam, mert ebben még nincs pl. képstabilizátor. Kimondottam rövid videók készítésére kell nekem a létező legjobb, melyiket ajánlanád? 14 PRO ahogy írtad? (Viszont van még egy gond, világéltemben androidos voltam, esetleg a 14PRO helyett Samsung S-széria közül vetekszik vele valamelyik?) Pénz nem számít, de a legszebb mozgóképeket akarom! :) Köszi, ha olvasod!
@@fuzizzmédia nem, az összes iphoneban van képstabilizálás a 6s óta. Annyi, hogy a 13-14 ben újabb fajta, szenzor szintű van, a többiben optikai, mint más telefonokban. Videózni egyértelműen iPhone a legjobb. Samsungból... Nem tudom, most jött ki az S23 széria, várd meg a tesztjeimet :)
Szia Renátó! Dual SIM -s androidról váltanék iPhone -ra. Tavasszal "vásároltam" egy osztrák szolgáltatónál iPhone Se 2022 készüléket. Szeretném a magyar és osztrák kártyámat egyszerre használni. Van esetleg tapasztalatod két kártya használattal? Szívesen néznék róla egy tesztet.. 😏
Sajna nincs, mert én egyet használok. De szerintem nem lehet gond. Én most E-simet használok már a 14 pro-ban és nekem nincs vele gondom, szerintem ha bemenne mellé még egy nano sim, akkor is minden stimmelne.
Jó video, de azt erősen cáfolom, hogy 12 pro-ról nem érdemes váltani! Szignifikáms a különbség kijelzőben és kamerában is akár 13, pláne 14 pro-val veted össze. (tény hogy utóbbi elmebeteg drága.) Jelenleg szerintem a felső kategóriában a 13-as széria a legoptimálisabb választás. Lejjebb pedig abszolút az xs-Xsmax a legjobb.
@@RenTechHU Köszönöm hogy válaszoltál! egy tök rendes embertől vettem akinek nem számitott a pénz, idén szeretnék iphone 13-ra váltani szerinted megéri 12 mini-ről??
Nagyon jó kis összefoglaló lett. Gratulálok. Tizenegy néhány éves androidos múlt után tervezem a váltást iOS-re, Pixel 6 Pro-rol. 14 Plus és 13 Pro Max között ingadoztam, végül rendeltem egy 13 Pro Max 1TB-sat. Remélem nem kell csalodnom.
@@Martin-ft6dy Sokat videózok, fényképezek. Állandóan tárhelyhiányban szenvedek így pont kapóra jött. Használtan vásároltam £860-ért igaz csak Grade C állapotú (ronda arany színben), de ennyiért csak egy jó állapotú 128GB-et kaptam volna. Inkább legyen egy kicsit karcosabb, így nem kell annyira féltenem. (Júliusig van még rá gari az akksi meg 99%-os)
Osmerősöm 13minit vett,nagyon szereti a készüléket,simán kibír 1 napot. Nekem 13proMax-van,az Ios16 óta brutálisan merül. Plusz 4 hét alatt 5%ot romlott az akku…ezt nem tudom hova rakni. Valami okosság a részedről? Mitől,miért? S hogyan tudnám ezt a jövőben elkerülni. Előre is köszi.
áldom én is magam hogy Karácsony helyett nyár elején vettem a 13 minit igy elkerülve a nagy árazást :) az akksira kitérve fura mert nekem még mindig 100%-os és használom junius óta.
Én sem értem. És nagyon idegesítő hogy nincs 1 éves a telefon,de már csak 93%os az akku. Pedig saját töltővel töltöm,mindig reggel,maximum másfél órát. 🤷♂️ lehet csak én vagyok ennyire szerencsétlen.
@@robsmith0012 kb olyan 35-40% úgy tudtam az az optimális. Úgy is van beállítva,hogy 40% alatt autom takarèkos mód. Persze ha nem vagyok töltő közelben,kikapcsolom.
@@nezdmasszemmel3012 Akkor viszont nem az lesz a ludas a dologban. (Bár én inkább a 20-85 százalék közötti töltöttségben hiszek, mert se a túl kevés, se a full töltöttség nem tesz jót egy akkumulátornak.)
Szia! Ha csak 2 éves, és 80% os, akkor ott valami akksi hiba van. Vagy nagyon-nagyon sokat használtad és töltötted újra :))) Nekem a régi 11 Pro-m 3 éves és 92% os jelenleg, tökéletesen bírja a napot.
@@zuborlaszlo1964 en mindig csak ejjel toltottem az optimalizalt akku toltest bekapcsolva, tehat reggelre mindig 100%, amit nem ajánlanak, es a toltofej az alap iPhone tolto, a lassú, igen. Ennyit erről :)
@@RenTechHU Lehetséges, ha megnézem az akku állapotot “Szerviz”-t ír :D 5-6 óra az átlag képernyőidőm, éjjel nem szoktam fent hagyni.. Mindenképp akksicserét tervezek, pedig gyári újan vettem. 😔
A 11 pro-D mekkora tarhellyel rendelkezik? Tényleg eladó lesz mert akkor engem érdekel :) egy alap iPhone 11 pro-M van 64 gigás és túl kicsi a tárhely viszont ezt is egy youtuber tol vettem Applepie joe-tol 😊
köszi jó video. remélem majd lesz felső kategóriás apple megint ips kijelzővel. igaz oled kontraszt jobb, meg a fekete az fekete, de sajnos az oled pwm vibrálás sajnos engem is zavar, szédülést, migréneket okoz. Még mindig 5 éve a 8 plust használom, imádom még mindig, és az ips be csak a kék fény a rossz. ez a pwm flicker egy komoly téma, nagyon senki se beszél róla. ips kijelző szembarátabb, nézd meg lassitott felvételben az oled kijelzőt, az ips nem vibrál össze vissza
Szia, azt szeretném kérdezni, hogy a 14 Pro 128Gb-os verziónál a későbbiekben várható-e valamilyen aktualizáció vagy szoftverfrissítés ami engedélyezné, hogy ProRes módban forgassunk 4K videókat. Mert számomra igazából felesleges lenne kifizetni a felárat. Úgy gondolom, hogy ha egy 1 perces videó 6Gb tárhelyet foglal el, előbb utóbb úgyis kell majd az a 2Tb-s iCloud. 😅 Köszi! 🤗
Neked működik rendesen? Amikor kijött az XR, de még utána 1 évvel később is, csak a szívás volt az eSIM-mel, a Telekom is csak pislogott, a vége az lett, hogy vissza kellett váltani fizikai SIM-re, így a dual SIM dolog sem ment. (párom telefonja, de érdekel...)
@@techmozgas dual módba megy nálam, hibátlan az egész. az esimen telefonáok, a fizikain netezek. nem akad össze, szépen vált a kettő közt. semmi panasz nincs rá.
@@knoskamatee_ Régen felment mindkét hálózatra, de ha jött egy hívás, az eSIM lehalt és semmi nem utalt rá, szóval csak úgy jöttél rá, hogy kaptad a nem fogadott hívás értesítéseket. Aztán újraindítás és ugyanez. De ez kb. 3-4 éve volt.
Remek összehasonlító videó, ugyanakkor megemlíthetted volna a 13 és 14 modellek közötti legnagyobb különbséget: 4 vs 6 GB RAM. Hozzáteszem, a piac teljesen felborult, 100k HUF-fal olcsóbb jelenleg egy 14, mint egy 13 Pro.
Mert a 13 pro jobb, és már nem gyártják, alig van készlet. Így az ára felment. A 4 vs 6GB egyébként felhasználóként az iOS jó memóriakezelése miatt nem érezhető.
Nekem se 2020 van nem jó nem érdemes venni egy év alatt 20% ment le és hamar fel melegszik én nem ajánlom csak annak aki játszani akar rajta mert ok mindent bír
Az iPhone milliárdosoknak van kitalálva. Hitelre könnyű megvenni,egy havi fizetésből kéne megvenni mindenkinek. Csak hát a Magyarkormány hulladék,nem ad annyi fizetést. Marad a Cofodis.
Nem a Magyar kormány adja a fizetést, hanem a munkáltatók. Jó sok milliárdos van akkor idehaza, mivel minden 3. eladott telefon iPhone, na meg beleértve engem is. Ne haragudj, de ilyen hülyeségeken csan nevetni tudok...
3 hete vásároltam egy tökéletes állapotban lévő, 256 gigás 11 Pro-t Németországban, átszámolva kb. 210 ezer forintért és egyszerűen imádom! 90%-os akku-élettartammal is bírja 1 teljes napot :D Biztosan nem fogom lecserélni még jó pár évig. :) Köszi a videót, minőségi és lényegretörő! Ment is a feliratkozás :D
Jó vétel! De még mennyire. És köszönöm!
Igen, köszi!
Én a 6s-el vágtam bele az iphone világba, anno androidról. Már 7 éve van folyamatosan iphoneom és abszolút kiszolgálják az idejüket, sőt... aksi cserével simán elmennének szerintem 10 évet is. :) A 6s-ről váltottam a frissítések miatt 8asra, majd a kamera miatt 8 plusra, majd (mivel kicsi a kezem és nem érem át a képernyőjét ha írni szeretnék egy kézzel) most jelenleg iphone xs-re. Az android rendszerek nekem mindig lefagytak. A pillanat amikor azt mondtam hogy soha többet android, amikor mentőt kellett hívnom, de nem tudtam mert lefagyott az android. A döntésemet azóta se bántam meg és soha többet nem vennék androidot. Aki gondolkozik azon, hogy iphone-t vagy androidos telefont vegyen - én abszolút az iphone-t mondom!!!
Köszönöm a videót, én egy 7-est vettem, a kijelző nagyságán kívül meg vagyok elégedve vele. Váltottam Androidrol 😊.
nem bánom, hogy egy 2019 márciusban vásárolt használt XR-re tudtam lecsapni a nyár elején 80 ezer forintért és 90%-os aksi kapacitással. ha most kéne vennem, akkor egy jó sima 11-re mennék rá. az IPS panel nekem előny, mert az OLED flickering zavarni tudja a szememet.
remek ajánló lett egyébként, gratula!
80 ezer forintért az XR full bomba vétel, de jellemzően ennél azért drágábban futnak mostanában
Szia. Szuper videó. Én 10 éve használok IPhone-t az Xr emet lecseréltem egy Oneplus Nord 2 re, de egy idő után visszatértem az Xr re. Számomra csalódás volt a Nord2 főleg az értesítések terén. Garmin órát használok, sokszor akkor küldte az értesítést a hívásról mire a hívó fél már letette. Zajos a munkahelyem ezért is fontos az órás értesítés. Az Xr en viszont minden remekül működött. Nemrég újítás miatt vettem egy sima 12 est nagyon meg vagyok elégedve vele, az üzemidő is remek.
A 12 még ma is egy top telefonnak számít az ára meg már eléggé nem top
@@RenTechHU Így van. Számomra nem fontos, hogy a legújabb IPhone-t vegyem meg. Kamerás tudását nem használom ki, ezért is inkább a sima modellt vásárolom meg, az oprendszer és a megbízhatóság fontos számomra és ez kifogástalanul működik.
Én a 12es szériát kihagynám, kivétel persze ha a Pro Maxot szeretnéd. 11es szériát jól eltalálták, ott volt először az aksi idő legjobb és a Pro Max verte is az Androidos mezőnyt, aztán amikor a 12 szériába berakták az 5G antennát, a merülés érzékelhető volt, persze a Pro Max ott is jó, de az is vesztett a korábbi elsőségéből. Tehát ha az üzeimdő a fontos akkor vagy 11 Pro meg Pro Max vagy 13as széria tagjai, köztük ha valaki a kisebbre vágyis akkor 13 Minit vegyen (a 13 Mininek olyan jó az üzeimdeje h veri a 12 Minit, veri az összes SE-t ill. veri a sima 12est is).
ez csak akkor van, ha 5G-n használod. A lefedettség miatt ez elég sok embernek offos
Ez egy nagyon jó és hasznos videó volt.👍
Az iPhone SE 2020 szerintem a legjobb és legolcsóbb hagyományos iPhone, amit majd az SE 2024-re lesz érdemes lecserélni 2024-ben, nekem ez a véleményem.🥰
Legolcsóbbnak legolcsóbb, de a hagyományos iPhone-ok közül az SE2022 a legjobb :)
és legyen usb-c-s
Ha jól tudom az xs és a 11 is esim képes. (Mellesleg csak így tovább, remek video lett)
Nagyon jó összefoglaló! Ha egy dologgal ki kellene egészíteném, az a töltés lenne. 8-astól kezdve fölfelé van vezeték nélküli töltés is (SE nem), továbbá 12-estől kezdve fölfelé MagSafe töltés is van. Köszönet!
ez igaz!
Az iPhone SE 2020 és 2022-ben is van vezeték nélküli töltés
@@szasza0909 SE 1.gen nem tudja, viszont a 2. és 3. generáció már tudja a vezeték nélküli töltést. Nagyon jó kiegészítő infó!
@@zsoltboka857 Persze, az SE1-re nem lehet ráhúzni a "8-astól felfelé" feltételt, és a videóban sem szerepel :)
Mai napig is XR-t használok. Semmi gond vele. Annyira elégedett vagyok hogy ma veszek mellé egy másikat is. Csak Fehérben 🤭 Majd jövőre jön a válltás 14 Pro Max-re. De nem azért mert bármi okom lenne a cserére.. de intenzív használt mellett ujj akkuval sem bírja már úgy mint az új készülékek 😊
nincs is vele baj, bár jelenleg az XS megvétele jobban megérős
Én most váltottam androidról (vissza) iPhone-ra. Sokat vacilláltam, hogy megvegyem a 14-et vagy maradjak egy jóval egyszerűbb SE-nél. Végül maradt az SE 2022 és abszolút nem bántam meg.
Sziasztok!
Nagyon nagy kérdésem van! Volt egy 12 Pro Max-om, amiből csináltam biztonsági mentést. Vettem egy használt 8+t és most arról is csináltam egy biztonsági mentést. Ma vettem egy 13 Pro Max-ot, amire szeretném a régi 12 Pro Max és az előző 8+ biztonsági mentést IS feltenni az új használt 13 Pro Max-omra. De nem tudom, hogy ilyen lehetséges-e. Mit gondoltok? Félek, ha egyiket felraktam és a másikat is elkezdem felrakni, akkor az előző mentést letörli talán.
Nagyon köszönöm előre is a válaszokat!
Én pár hónapja lettem iPhone-os, sosem volt előtte, konkrétan megvetettem a márkát, a szcénát körülötte, mindent. Hiába tudtam, hogy jó készülék, egyáltalán nem érdekelt. Aztán, a már 5 éves, de még mindig jó androidos készülékem utódjának szerettem volna valami olyat, ami kicsi, erős és nem lyukas a kijelzője: ebből lett az SE 2020. Nem is választhattam volna jobban, azóta hajrá iPhone, nyilván 😅…
Jó kis teló a SE 2020 -is még mindig :)
Szolgáltatótól 24 hónap hűségidővel vásároltam egy 13-at 219000ft-ért , egy 6'5 inches note 8 pro-rol váltottam és féltem, hogy nem nem elég a 6'1 , de amint elkezdtem használni rájöttem, hogy nagyon is jól jártam és hamar megszoktam a kisebb méretet még a sok játék mellett is
219e ft nagyon jó pénz a 13 ért
Ha veszek akkor a 13 mini az opció. Amire használnám arra perfekt. Meg 5-ös meg az első SE volt nekem.
Jó döntés! A 13 mini elég jól sikerült :)
@@RenTechHU meg nagyon tetszik, hogy pici.
Én egy xs-t tervezek venni, note 8pro-rol váltanék.
Szia! A segítségedet szeretném kérni. Még nem használtam Apple terméket. Idén fordult meg először a fejemben ,hogy váltanék androidról. Nagyjából 150-200 ezer forintot szánnék telefon vásárlásra. Androidos oldalon egy Realme GT 2-t néztem ki, míg IOS oldalon Iphone 11 et. Te melyik készüléket tudnád ajánlani?Esetleg mást? Köszönöm a válaszodat!
Szia március aprilisban tervezek egy új IPhone-t venni jelenleg egy IPhone XR-T használok ami 2020.01.06 óta hasznalok mit ajánlasz mik a meglatasaid? , előre is köszönöm a válaszod!
Szia!
Jók a videóid, ezért válaszottam Iphonet. Vettem is egy 11 Pro 256gb-ost. Yetteles volt de most független.
Meg szeretném kérdezni tudom-e használni dual sim kártyával pl e-simmel, ezt honnan tudom kinyomozni?
Szerintem tudod, van benne E-sim. Egy fizikai meg egy E-sim tudtommal :)
1,5 hónapja váltottam 13 pro max-ra a 2éves samsung a52 5g-ről. Ha kibír 6évet akkor már megérte a nagyobb összeget kiadni. Bízom benne akksin kívül nem lesz gondom vele
Akksin kívül ritkán van más baj
Szia szeretnem a velemenyed ki kerni jelenleg egy IPhone Xr-T hasznalok 2020.01.07 én vásároltam , de most jutottam el a váltáshoz az I-Stynál fogom vasarolni mivel lesz kedvezmenyem a telefon becsereles miatt , 14pro 327.000ért vagy a sima 14 éri megjobban 257.000ért ?! Előre is köszönöm a válaszod .
Pro, mindenkeppen
@@RenTechHU Pro lett ezüst brutális egy ugrás az Xr után egy ideig szerintem nem kell a mobil vásárláson aggodnom!🙂
Szia! Köszi a videót! Lenne egy kérdésem mert nem értek annyira hozzá. Van lehetőségem venni iphone 11-et vagy iphone 12 minit, 20.000Ft árkülönbséggel. Sokat nyomom a telefont de jobban tetszik a 12 mini által vitt dizájn. 90%-os az akksija mindkettőnek. Hosszabb távra venném és ahogy láttam a mininek jobbak a tulajdonságai vagyis több ideig fogom tudni használni jó teljesítménnyel és valószínű több ideig is lesz szoftvertámogatott. Vagy te/ti mit gondolsz/gondoltok? Melyiket lenne érdemes megvennem?
Amelyiket szeretnéd. A 12 mini erősebb és időtállóbb, de az üzemidő gyenge, mivel pici a telefon és pici az akksija. Ha powerbank van nálad, és ez neked nem gond, akkor vedd azt.
Köszi a választ!:)
Androidos vagyok, amióta létezik, és nem is trollkodni jöttem - kedvelem a videóidat. Tudom, hogy azzal kezdted, hogy aki nem váltana, annak nem ez lesz a videója, de gondoltam megosztom a tapasztalataimat, véleményemet.
Követek mindenféle újdonságot és így az Apple-t is - sőt, valaha dolgoztam is nekik.
Időről időre elgondolkozom, hogy váltsak -e, de több mindenen elhasal a dolog. Nekem még mindig jobban megéri 2 évente venni egy 140-200ezer körüli felső-középkategóriás Android telefont (volt már mindenféle), mint 2x annyiért egy iPhone-t, csak azért, mert 5-8 évig megkapja a frissítéseket. Ez egyébként igaz is - pont ezért flagship Androidot viszont nem vennék, ami ritkán fog 5-6 évig elfutni.
Viszont a vízállósággal (ami nem fő szempont, de messze nem elhanyagolható, de sokan mégis csak legyintenek rá), a nagyon jó kamera stabilizálással tényleg lassan egy olyan telefont kapunk, ami mindig ott van a zsebben és szó szerint mindenre IS jó. Na, és itt jön a dilemma, hogy vajon mi is az, amit az éppen aktuális Android telefonom nem tud ebből? Gyakran nincs olyan.
Megint csak apróság, de ott van pl. a billentyűzet. Képtelen vagyok a Gboard (és azon a magyar kiosztás) nélkül gépelni a telefonon. És azért lássuk be, sokat gépelünk. Többször, mint mondjuk ahányszor vízbe megyünk. Eszméletlen jó egy iPhone, AirPods és iWatch kombó, de nincs semmit, amit most telefonommal, egy Garmin órával és jelenleg egy Huawei Freebuds Pro 2 fülessel ne hoznék le hibátlanul.
Épp a minap tett ki az XDA-s Alex Dobie egy videót, hogy 12 év Android után átállt iPhone 14-re, de szinte végig csak azokat a dolgokat említi, ami NINCS iOS és mennyire hiányolja vagy hiányolni fogja. És pont így vagyok vele.
Nincs tanulság, szerintem még maradok. De folyamatosan figyelek. ;)
de tudod ez is olyan, hogy mindenkinek más az igénye, meg más a megszokás :)
Nekem pont az a véleményem, mint volt androidos mint neked a flagship androidról. Viszont a felső középpel is az volt a bajom, hogy okés 150 ért 2 évente cserélem de igazából a kettő áráért vehetek iphone-t is ami a két élettartamát kiszolgálja és ha vigyázik rá az ember viszonylag jó áron tovább adhatom ami valljuk be levonható a vételárból így a végösszeg végül is kedvezőbbre jön ki vagy az új készülék árából farag le. Nyilván nekem nincs bajom a billentyűzettel. Igazából tényleg csak azon múlik, hogy ki mit preferál, meg hogyan változik. Pár éve még rá nem vett volna senki iphone-ra. A sokkal jobb személyre szabhatóság és a kötetlenség miatt… ma meg már inkább a stabil hosszútávú megbízhatóság a fontos ami valljuk be egy almánál esélyesebb mint egy droidnál.
@@ThePrOlY Én ezt a "stabil hosszútávú megbízhatóság" dolgot nem értem. (nem tőled nem értem, hanem mint vélemény) Hosszú évek óta stabil az Android. Emberek úgy képzelik el, mint egy Linuxot, amivel csak szív az ember, de a sok kocka erőlteti. Régen moddolgattuk az Androidot, custom firmware-t tettünk rá (amit ma is lehet, de sosem hoztam fel előnynek - sokan ezzel érvelnek, hogy milyen jó, de ahhoz elég elvakult kockának kell lenni). Évek óta nem kell belenyúlni a rendszerbe, ugyanúgy működik a Google felhő, mint az iCloud. Aki nem gondolja stabilnak vagy megbízhatónak az Androidot, az egyszerűen ostoba. Nem kell érteni hozzá - működik és kész. Egy sokkal agresszívabb software-politikát folytat az Apple a sok egyedi megoldással - ld. iMessage, amit próbálnak egyediségnek beállítani. Szerinted mennyi iWatch ot tudnának eladni, ha működne más eszközzel is?
Ugyanakkor, ha nézem az új Pixel 7-eseket a 400-500ezer körüli árával, hirtelen azt mondanám, hogy ennyiért veszek már iPhone-t. Na igen... de minek vegyek, ha nem tetszik az egész, a fentiek alapján. Szóval ez nem pénzről szól, de nem is csak elvekről. Aki mondogatja, hogy váltott iOS-re és sosem menne vissza, azt megkérdezném, hogy mit csinált az Androidon, amitől nem szerette. Sík hülyének kell lenni, aki egy Android 11-12-es rendszeren nem ért valamit. (és még csak nem is kell gépre dugni és fájlokat másolni rá, amit ugye kb iOSen nem lehet)
És szerintem az is egy baromság, hogy manapság lehet telefont venni 5-6 évre. 2-3 évente új formátumoknak jelennek meg (mp4, H.264, 4K, 8K) Persze, lehet jó valakinek még egy iPhone 8, de az nem azt jelenti, hogy én azért veszek egy telefont, hogy 6 évig ne kelljen. Renátónak is van még régi iPad-je, mert még működik, de 100 másik eszköze is van - ok, ő ezzel foglalkozik.
@@NegyedMisi Ebben igazad van. Akinek ez fontos, az elkaristol androiddal is. Sőt a legtöbb ember igényeit mind a két platform kielégíti. Én pl iPad-el kezdtem apple cuccot használni, mert szerintem tabletban ár értek arányban az M1 Air lever mindent. Persze ez is szubjektív, mert van akinek nagyobb kijelzős oled kell, de szerintem semmi baj nincs ezzel az ips-el sem ami ebben van. Visszatérve az eredeti témához, nekem semmi bajom az apple felépítésével és tetszik, hogy ugyan zárt de stabil a rendszer. Én már levetkőztem azokat a sallangokat, hogy 120Hz meg ilyen ram meg olyan kijelző. Szóval, ha így nézzük nem befolyásol, már rég ez a “parasztvakítás” része. Ugyebár a 200 megapixeles kamera most 🤷🏽😀 Egy dolog miatt váltottam, mert az androidnál sokszor bezavar az optimalizálatlanság. Nyilván nem lehet appokat ennyi féle gyárilag custom-olt rendszerre fejleszteni és ez bizony azért érződik egy-két év után. Nyilván az is igaz és logikus, hogy a fejlesztők mindig inkább az évente megjelenő legújabb telefonokra fejlesztenek appot. Hiába kapom meg a legújabb verziót a finomhangolásokra ahogy múlik az idő és idősödik a telefon egyre kevésbé figyelnek. Úgy veszem észre a felső közép ketegóriába méginkább igaz ez. Jelenleg is használok android eszközöket is. A telefonom hardwere jó, de a rendszer akadozik zavaróan már, amire más válasz nincs mint ez. A Mi Box 4 tv okosítom másfél év alatt pl semmilyen frissítést nem kapott se biztonságit se főverziót. Ehhez képest az iphone 13 és az apple tv os egyszerre frissült a tablet ugye most csúszik de alapesetben egyszerre szokott az is jönni a többivel, viszont a béta már olyan stabil, hogy azon is ipad os 16 van. Rendszeresen foglalkoznak a rendszerrel hibákat és biztonságot javítanak. Stabilan fut minden eszközön kérdés nélkül, mert optimalizált és teszi a dolgát kellemetlenség nélkül. Ez az ami nekem tetszik benne és androidnál ilyet ideig óráig tapasztaltam aztán jöttek problémák. Még a csúcskészülékeknél is csak ott kicsit később. Végtére is akárhogy nézzük, nekem és szerintem sok embernek ez a stabilitás fontosabb lehet mint azok az érvek amik android mellett szólnak. Szóval ez mindenkinek a saját szempontjának a függvénye. Az meg aki azt mondja, hogy az android szar vagy az apple az hülye. Már hogy lenne szar a legcsúcsabb Android?😀 És hogy lenne szar egy 14 pro teszemazt? 🤷🏽😀
En is ugy voltam vele mint te, csak annyi h vegul valtottam. Maga az ios rendszer kiraly, de a tobbiben egyetertunk, manapsag mar egy androidos telo is tudja azt amit egy iphone.
Szia!
Ha sokáig androidos szemmel ki szeretném próbálni az ios-t és kb fél év múlva tudnék is váltani akkor megérné az iPhone se 3 ?
Természetesen tudom hogy már elavult a kialakítás és kicsi az aksi általában van nálam mindig powerbank ,de ha sokat használom egy nap és nem játszok csak sima tartalomfogyasztás szempontjából megérné nekem jövőre váltani se3-ra ?
Vagy dobjak hozzá és inkább más iPhone-t ?
Ha ért még valaki hozzá más is attól is szívesen várom a válaszát.
Köszönöm!
Szia!
Iphone 12 pro max vagy iphone 13? 😐. Pro max felé azért hajlok mert jobban szeretem a "nagyobb" telefonokat( + ugye az üzemidő), de ebben is és a tavalyi videódban is ajánlott a sima 13, ezért egy helyben állok 😅
Hello egy olyan kérdésem lenne hogy melyiket éri meg venni használtan inakbb ? Iphone se 2020 vagy Xr?
Én augusztusban váltottam le az X-t egy 13 Pro-ra, persze kaptam az ívet amiért nem vártam meg a 14 Pro-t, de már akkor sejthető volt hogy rohadt nagy itthoni áremelés lesz. Alapból az akkor 420 Ft-os dollár, az áfa és maga a tény hogy az apple inflálódó pénzt kap sejtette hogy bizony nem 420k lesz egy új teló. A 150k-s felárat nekem nem érte volna meg
így van, 13 pro vétel nagyon jó volt 1 hónapja is de még most is, hogy picit drágább lett
Szia.Iphone 14-em van,egy hetes a telefon.Erdélyben vettem ahol lakom Orange(vodafone)szolgálatónál.Ahogy megkaptam a telefont indultam vissza németországban mert itten dolgozom de otthoni hálozaton vagyok mivel gyakran járok haza! 2-napja megy el a telefon jel es közbe jön vissza vagy csak akkor jön vissza ha hivást kezdeményezek…Amikor visszatér a jel olyan 3-4 perc es ujra azt irja ki nincs szolgáltatás.Ez meg 2 napja.Szerinted IOS bug?Vagy mi lehet az oka?Tudnál segíteni?
passz. indítsd újra, hátha megoldja!
Pár napja sikerült megvennem egy iPhone 13-mat egyenlőre nagyon megvagyok vele elégedve, ios 15 van rajta és nem tudom hogy megéri frissíteni ios 16 ra sok helyen olvastam hogy nagyon elkezdi meríteni az akksit és sokaknak romlott pár százalékot, mit gondolsz erről?
Hello az akksi idő valóban romlik valamelyest, de szerintem ezt majd kiküszöbölik. Én mindig javasolom a legújabb verzióra való frissítést.
Sziasztok! Iphone 13 prom van es miert erzekelem azt hogy 5g-s mobilhalozatra csatlakozva lassabb joval a bongeszom mint 4g-n?!
Nem vagyok tech guru szoval ha esetleg a valasz egyszeru ne kovezzetek meg a tudatlansagom miatt! Koszonom a valaszokat!
hát elvileg nem lehetne lassabb... mérjél speedtesten, milyen a fel és letöltési sebességed 4g-n és 5g-n ugyanott. :)
Szia! Szuperek a videóid, nagy segítségemre vannak így telefonvásárlás előtt, de még mindig dilemmában vagyok. Huawei P20 Pro-ról fogok visszaváltani Iphone-ra (imádtam a kameráját, szuperül szolgált 4évig, de az androiddal valahogy nem sikerült kibékülni), viszont nem tudom hogy Iphone 11 vagy Iphone 13 legyen-e a befutó?! Fontos szempont a kamera, bár nem vagyok tartalomgyártó, viszont szeretek fotózni, ezenkívül szempont az is, hogy viszonylag jól tartsa az árát, ugyanis lehetséges hogy 2-3 év múlva eladásra kerülne. A gyorsaság, teljesítmény fontos, de olyan szempontból, hogy a mindennapi appok (fb, insta, yt etc.) folytonos, akadásmentes futása biztosítva legyen, játszani nem tervezek rajta. Ezek alapján melyiket ajánlanád? Előre is köszönöm a válaszod :)
iPhone tartja a legjobban az árát. A 11 is jó telefon de a 13 más liga. Én inkább azt venném... Abszolút, mindenképpen a 13-at, ha van rá lehetőséged.
@@RenTechHU köszönöm szépen a válaszod! :)
én nekem másfél éve iphone 11-em van. nem voltam előtte nagy apple rajongó de ami bosszantó volt nekem android fronton hogy valami bűn lassú és kesze kusza menüje volt a telónak ráadásul melegedett is mint a fene gondoltam hogy ideje váltani. volt ki indulási alapnak egy 5s-em tehát tudtam hogy ha iphone-om lesz akkor mire számíthatok. és be kell valljam nem bántam meg a váltást.remek a teló.kellően gyors és a kamera is szebb képeket csinál mint a régi androidos telóm.
iPhone 11 még ma is egy nagyon jó teló, abszolút megérős
Szia! Megkérdezhetem miért cserélted le a 11 pro-dat? Androidról váltanék kalandvágyból, az utcsó iphoneom még a sima 3-as volt 😅. Pont a 11 pro-t néztem ki, mert oled, jó az üzemidő és szerintem a midnight green a valaha volt legszebb apple szín :)
Tartalomgyártás miatt, kellett nekem a 4K filmszerű mód amit csak a 14 pro tud.
@@RenTechHU Szia, végre valaki le is írja! Senki sem beszél a tartalomgyártásról, de Te sokat segítettél, viszont lenne egy kérdésem. Sima 12-őm van, nagyon nem vagyok megelégedve vele, most jöttem rá, hogy anno rosszul választottam, mert ebben még nincs pl. képstabilizátor. Kimondottam rövid videók készítésére kell nekem a létező legjobb, melyiket ajánlanád? 14 PRO ahogy írtad? (Viszont van még egy gond, világéltemben androidos voltam, esetleg a 14PRO helyett Samsung S-széria közül vetekszik vele valamelyik?) Pénz nem számít, de a legszebb mozgóképeket akarom! :) Köszi, ha olvasod!
@@fuzizzmédia nem, az összes iphoneban van képstabilizálás a 6s óta. Annyi, hogy a 13-14 ben újabb fajta, szenzor szintű van, a többiben optikai, mint más telefonokban. Videózni egyértelműen iPhone a legjobb. Samsungból... Nem tudom, most jött ki az S23 széria, várd meg a tesztjeimet :)
Szia Renátó! Dual SIM -s androidról váltanék iPhone -ra. Tavasszal "vásároltam" egy osztrák szolgáltatónál iPhone Se 2022 készüléket. Szeretném a magyar és osztrák kártyámat egyszerre használni. Van esetleg tapasztalatod két kártya használattal? Szívesen néznék róla egy tesztet.. 😏
Sajna nincs, mert én egyet használok. De szerintem nem lehet gond. Én most E-simet használok már a 14 pro-ban és nekem nincs vele gondom, szerintem ha bemenne mellé még egy nano sim, akkor is minden stimmelne.
Köszi! Kénytelen leszek próbálkozni vele!😃 Jók a videók! 👍Hajrá Győr!
@@mtibivarga köszi! Hajrá Győr! ✌
Köszi 👏🏻🙋🏼♂️
Én Augusztusban szereztem be egy arany Xs-t. Imádom❤
Xs még ma is elég jó :)
azt nem is csodálom❤én most vettem egy ugyanolyat
En szeretnek valtani Iphone 12 pro maxra. Eddig iphone 7 et hasznaltam mar lassan 4 eve de mar ideje szerintem le valtani.
Jó video, de azt erősen cáfolom, hogy 12 pro-ról nem érdemes váltani! Szignifikáms a különbség kijelzőben és kamerában is akár 13, pláne 14 pro-val veted össze. (tény hogy utóbbi elmebeteg drága.) Jelenleg szerintem a felső kategóriában a 13-as széria a legoptimálisabb választás. Lejjebb pedig abszolút az xs-Xsmax a legjobb.
Szignifikans kulonbseg, igy kijelzo meg ugy kamera, ugyanmar…egy atlagfelhasznalonak nem tokeletesen elegendo 12 pro???
Köszi ez tetszett!
Alapos és jó videó. A mellékelt Google Docs linken viszont nem jön be a táblázat.
Köszi, a link fele lemaradt! Javítottam, megnézed, jó-e?
@@RenTechHU Igen, most már jó.
Én iPhone 12 minit vettem egy éve hibátlanul 2 év garanciával 136000 ezerért szerinted jó vétel volt?
136 ezerért? ne viccelj... ajándék
@@RenTechHU Köszönöm hogy válaszoltál! egy tök rendes embertől vettem akinek nem számitott a pénz, idén szeretnék iphone 13-ra váltani szerinted megéri 12 mini-ről??
@@lilagyep3080 csak akkor, ha azt is ilyen olcsón tudod, illetve ha a 12 mini akksija kevés neked.
@@RenTechHU rendben köszönöm
Nagyon jó kis összefoglaló lett. Gratulálok. Tizenegy néhány éves androidos múlt után tervezem a váltást iOS-re, Pixel 6 Pro-rol. 14 Plus és 13 Pro Max között ingadoztam, végül rendeltem egy 13 Pro Max 1TB-sat. Remélem nem kell csalodnom.
Nem fogsz csalódni, viszont sztem nagyon felesleges volt venni 1 tb-os iphonet!
@@Martin-ft6dy Sokat videózok, fényképezek. Állandóan tárhelyhiányban szenvedek így pont kapóra jött. Használtan vásároltam £860-ért igaz csak Grade C állapotú (ronda arany színben), de ennyiért csak egy jó állapotú 128GB-et kaptam volna. Inkább legyen egy kicsit karcosabb, így nem kell annyira féltenem. (Júliusig van még rá gari az akksi meg 99%-os)
Google pixel 7 Pro-ról lesz videó?
igen, valamikor november elején
Osmerősöm 13minit vett,nagyon szereti a készüléket,simán kibír 1 napot. Nekem 13proMax-van,az Ios16 óta brutálisan merül. Plusz 4 hét alatt 5%ot romlott az akku…ezt nem tudom hova rakni. Valami okosság a részedről? Mitől,miért? S hogyan tudnám ezt a jövőben elkerülni. Előre is köszi.
áldom én is magam hogy Karácsony helyett nyár elején vettem a 13 minit igy elkerülve a nagy árazást :) az akksira kitérve fura mert nekem még mindig 100%-os és használom junius óta.
Én sem értem. És nagyon idegesítő hogy nincs 1 éves a telefon,de már csak 93%os az akku. Pedig saját töltővel töltöm,mindig reggel,maximum másfél órát. 🤷♂️ lehet csak én vagyok ennyire szerencsétlen.
@@nezdmasszemmel3012 Hány százalékig szoktad "hagyni" lemerülni?
@@robsmith0012 kb olyan 35-40% úgy tudtam az az optimális. Úgy is van beállítva,hogy 40% alatt autom takarèkos mód. Persze ha nem vagyok töltő közelben,kikapcsolom.
@@nezdmasszemmel3012 Akkor viszont nem az lesz a ludas a dologban. (Bár én inkább a 20-85 százalék közötti töltöttségben hiszek, mert se a túl kevés, se a full töltöttség nem tesz jót egy akkumulátornak.)
Én vettem egy 13pro maxot 350ért szolgáltatótól szerintem jobban jártam vele mint az új 14 pro maxal.
Sokkal jobban, igen!
Szia. Mennyibe kerülhet 11 es aksi cseréje és utána megmarad a vízállósága?
passz, sztem 15-20ezer körül. Vízállóság elvileg megmarad ha normálisan megcsinálják. Ha random helyre viszed, passz.
Bocsi de az XS-ben is volt már dual SIM
Hát én a 2020-as SE-t biztosan nem ajánlom.🥺 2 éves lesz, van hogy napi 2-3x kell töltenem, plusz már most csak 80%-os az akksim..
Szia! Ha csak 2 éves, és 80% os, akkor ott valami akksi hiba van. Vagy nagyon-nagyon sokat használtad és töltötted újra :))) Nekem a régi 11 Pro-m 3 éves és 92% os jelenleg, tökéletesen bírja a napot.
@@zuborlaszlo1964 en mindig csak ejjel toltottem az optimalizalt akku toltest bekapcsolva, tehat reggelre mindig 100%, amit nem ajánlanak, es a toltofej az alap iPhone tolto, a lassú, igen. Ennyit erről :)
előző telom egy 6s ami már 6 éves és még 84%-os az akksija, szinte sose töltöttem 0-100 , mindig csak rátöltöttem 1 kicsit
@@tibormohacsi6464 ezt én sem értem, hogy Veronikának miért ment szét ennyire az akksija, szerintem hibás volt az akksi eleve
@@RenTechHU Lehetséges, ha megnézem az akku állapotot “Szerviz”-t ír :D 5-6 óra az átlag képernyőidőm, éjjel nem szoktam fent hagyni.. Mindenképp akksicserét tervezek, pedig gyári újan vettem. 😔
A 11 pro-D mekkora tarhellyel rendelkezik? Tényleg eladó lesz mert akkor engem érdekel :) egy alap iPhone 11 pro-M van 64 gigás és túl kicsi a tárhely viszont ezt is egy youtuber tol vettem Applepie joe-tol 😊
256 os :) igen majd eladom
@@RenTechHU Oke szólj ha aktuális köszi
Szia,uj sima 12 vagy használt 12 pro érdemesebb megvenni most?
Hát amelyik neked jobban megéri :)
@@RenTechHU egy árban vannak,de nem tudom melyik lenne jobb választás kicsit félek a használt telefonoktól
@@simondaniel820újat,ne is agyalj másban
Csak a legújabbat érdemes megvenni. Én utálom ha használt a telefon irritál nagyon. Ha nincs rá pénz ne is vegyétek meg.
De van aki használtat vesz, elég sokan :)
@@RenTechHU Tudom. Én magamról beszéltem, tuti nem vennék használtan iPhonet se mást.
Hol lehet megvenni a te volt telefonodat?
Szia, már sehol :)
köszi jó video. remélem majd lesz felső kategóriás apple megint ips kijelzővel. igaz oled kontraszt jobb, meg a fekete az fekete, de sajnos az oled pwm vibrálás sajnos engem is zavar, szédülést, migréneket okoz. Még mindig 5 éve a 8 plust használom, imádom még mindig, és az ips be csak a kék fény a rossz. ez a pwm flicker egy komoly téma, nagyon senki se beszél róla. ips kijelző szembarátabb, nézd meg lassitott felvételben az oled kijelzőt, az ips nem vibrál össze vissza
Nem hiszem, hogy valaha is lesz még IPS a felső kategóriákban
Szia, azt szeretném kérdezni, hogy a 14 Pro 128Gb-os verziónál a későbbiekben várható-e valamilyen aktualizáció vagy szoftverfrissítés ami engedélyezné, hogy ProRes módban forgassunk 4K videókat. Mert számomra igazából felesleges lenne kifizetni a felárat. Úgy gondolom, hogy ha egy 1 perces videó 6Gb tárhelyet foglal el, előbb utóbb úgyis kell majd az a 2Tb-s iCloud. 😅 Köszi! 🤗
Gondolom nem lesz, ahogy a 13 pro-nál sincs továbbra sem.
Tőled lehet vásárolni?
mit?
@@RenTechHU Iphone 11
@@kelemenmarcel3088 nekem 11 pro-m van amit majd el fogok adni, de egyelőre még nem mert még kell másra is :)
Okes azert koszi
Azt nem mondtad melyik vizálló,és melyikbe milyen proci van
Benne van a táblázatban, ami a leírásban van.
13Mini jó vétel lenne?,vagy inkább 14pro?
nem értem, most eléggé két eltérő telefont mondasz... ez olyan mintha azt kérdeznéd, golfot vegyél vagy e-mercit.
@@RenTechHU Javitom a kérdést . Kihagyom belőle a 14prot. Jó választás az iPhone 13 mini?
Milyen 12es széria?
jó :D
pontosíts! az iPhone 8 óta van dual SIM képesség. én is így használom az XR készülékemet: ruclips.net/user/shortsP9ihuU2h4P0?
Neked működik rendesen? Amikor kijött az XR, de még utána 1 évvel később is, csak a szívás volt az eSIM-mel, a Telekom is csak pislogott, a vége az lett, hogy vissza kellett váltani fizikai SIM-re, így a dual SIM dolog sem ment. (párom telefonja, de érdekel...)
@@techmozgas dual módba megy nálam, hibátlan az egész. az esimen telefonáok, a fizikain netezek. nem akad össze, szépen vált a kettő közt. semmi panasz nincs rá.
@@knoskamatee_ Régen felment mindkét hálózatra, de ha jött egy hívás, az eSIM lehalt és semmi nem utalt rá, szóval csak úgy jöttél rá, hogy kaptad a nem fogadott hívás értesítéseket. Aztán újraindítás és ugyanez. De ez kb. 3-4 éve volt.
Van meg új 12pro 128 400e Ft ért
hol? Hasi tasi nem kér kódot piacon? :)
Iphone Xem van, és esim van benne 😉😉😉
minden évben úgy vagyok hogy majd jövőre, de ennyit sosem ér egy telefon, és minden évben bebizonyosodik hogy ennyit meg pláne nem :)
kinek-mi hehe :D
Ez egy nagyon jó videó! Egyépként a tesóm egy iphone 13 pro val kezdett😂
Köszi:)
@@RenTechHU szia, egyépként mennyiért adod el a 11 pro-t?
iPhone X-től felfele e-Sim képesek, nem 12-től 🙂
Az xr még mindig kenterbe veri az andoridos csúcs modellek nagy részét. Szerintem szoftver support is lesz még rá bőven :)
2 év még szerintem, max 3 :)
Remek összehasonlító videó, ugyanakkor megemlíthetted volna a 13 és 14 modellek közötti legnagyobb különbséget: 4 vs 6 GB RAM.
Hozzáteszem, a piac teljesen felborult, 100k HUF-fal olcsóbb jelenleg egy 14, mint egy 13 Pro.
Mert a 13 pro jobb, és már nem gyártják, alig van készlet. Így az ára felment. A 4 vs 6GB egyébként felhasználóként az iOS jó memóriakezelése miatt nem érezhető.
@@RenTechHU Jogos
iPhone 7 meg èri venni?
Hát, ha eléggé olcsó, és elég az a telefon, akkor miért ne?
Meggyőztél , sőt az asszonyt is 😜. Lecseréli végre az androidot egy 13 -ra .
Egyiket se. Szívesen.
Lesz ilyen videó androidos mobilokkal?
ilyen nem, de olyan lesz, amik tavaly is voltak, hogy milyen belépő, középkategóriás, és csúcs telefont érdemes megvenni
Nekem se 2020 van nem jó nem érdemes venni egy év alatt 20% ment le és hamar fel melegszik én nem ajánlom csak annak aki játszani akar rajta mert ok mindent bír
felhasználási mód függő
Én szeretnék iphonet venni csak 100ft ért. 😅
Lesz Samsungos vàltozat is?
Nem
@@lilagyep3080 Te vagy a videós ,hogy helyette válaszolsz ? :D 🤡🤡🤡
szerintem Samsungos nem fog készülni, csak S22 vagy S22+ -t vegyek videó van. :)
@@RenTechHU úgy gondoltam hogy A széria és S széria tudom van az M meg az F széria meg még a Flip/Fold
@@FelhősiDániel nem csak eddig még nem láttam
hat ha már 13 pro akkor inkább 14 pro, aki vesz 450ert annak marmindegy h 450 vagy 670
Szerintem nem…
Az e-SIM és a DS, 11-gyel jelent meg!
igen-igen
Sajnos az se 2020 akksija gyenge napi 2x kell tölteni én emiatt fogok csak váltani
a SE modellek alapvetően gyengébb aksi idővel rendelkeznek, pici az akksi mérete :)
Az iPhone milliárdosoknak van kitalálva. Hitelre könnyű megvenni,egy havi fizetésből kéne megvenni mindenkinek. Csak hát a Magyarkormány hulladék,nem ad annyi fizetést. Marad a Cofodis.
Nem a Magyar kormány adja a fizetést, hanem a munkáltatók. Jó sok milliárdos van akkor idehaza, mivel minden 3. eladott telefon iPhone, na meg beleértve engem is. Ne haragudj, de ilyen hülyeségeken csan nevetni tudok...
Melyiket? Semelyiket.
iPhone 9-et kihagytad.
Mi az az iphone 9?
A 8 után a 10 est mondtad.
Az iPhone 9 nem csak ebből a videóból maradt ki, hanem az Apple palettáról is.
@@m.sandor2153 nem tudok róla, hogy létezne iPhone 9 :D
Ha vicc volt, akkor nem vicces, ha nem votl vicc, akkor megsúgom: iPhone 9 nem volt, ahogy Windows 9 se
Bármelyiket
Én nem veszek semmilyet, nagyon drága, 600 ezerből már kocsit veszek nem telefont, havonta meg telefont nem fizetek, szóval marad az 50 ezres Samsung.
Azért szerintem nem kellene lehordani az Androidot🤬🤬!
Semelyiket! Egyiket sem! ruclips.net/video/AOD6GZrJnRg/видео.html
Szerintem semelyik nem éri meg.
Barátomtól vettem 11 Pro Maxot 130 ezer forintért, azt hiszem jól jártam. :)
Hát ha nincs baja akkor eléggé :)
@@RenTechHU enyhén zsebkopott. Szerintem jó vétel volt, főleg hogy ugye ismerőstől van.
@@ryftpeti persze, ha műszaki baja nincs akkor király