Anyám a Mosonyi u.ban élte meg az ostromot. Keleti mellett! Állandó bombázások. Nagyapám vágott a ligetben néhány fenyőágat. A seprűnyelet megfúrogatta (cigányfúróval) az ágakat beledugdosta. Ez volt a "karácsonyfa" az óvóhelyen!
Ha jól emlékszem „A rettegés 50 napja” című könyvben találkoztam az említett fogaskerekű történettel. A fogaskerekű végállomásáig előrenyomuló szovjet felderítők a párszor tíz fillér értékű sült gesztenyéért száz pengővel fizettek, de az árus nénike nem tudott visszaadni. Mondták neki, hogy „haraso” és felszálltak a fogaskerekűre. A szerelvényen a kalauz kérte a jegyüket, szóváltásba keveredtek, minek következményeként a katonák a vészféket meghúzva megállították a szerelvényt és eltűntek az erdőben. A történet eléggé szürrealisztikus, de egy volt magyar katonatiszt írta le. Ugyancsak ő fűzte hozzá, hogy nem kell csodálkozni azon, hogy a szovjet katonákat nem ismerték fel, hiszen Budapesten akkoriban annyiféle egyenruha jelent meg, hogy az avatatlan szem nem igazán tudta megkülönböztetni őket. Arról már nem is beszélve, hogy a felderítők feladatukból eredően nem igazán villogtatták a felség- és rangjelzéseiket, hanem inkább rejtették.
Ki a szent sz@r volt a magyaroknak valaha is barátja, okoska? Ki is írta le, hogy a magyarokat "eliminálni" kell? Úgy tudom, nem az oroszok....... Ne gyertek nekem a '48-as "forradalommal" meg Paskieviccsel, mert az is marhaság, a habsburg rohadékok hívták ide őket....😢
Ha már olyan agresszívek az oroszok, tán nem kellett volna az utóbbi bő harminc évben egyvégtében basztatni meg provokálni őket...még szerencse, hogy a nyugatiak oly igen nagyon faszán-korrekten álltak hozzánk....amúgy meg azok ott nyolcvan éve nem oroszok voltak, hanem szovjetek, ami nem csak az oroszokat takarja...élükön a grúz-oszét Sztálinnal...
Anyám a Mosonyi u.ban élte meg az ostromot. Keleti mellett! Állandó bombázások. Nagyapám vágott a ligetben néhány fenyőágat. A seprűnyelet megfúrogatta (cigányfúróval) az ágakat beledugdosta. Ez volt a "karácsonyfa" az óvóhelyen!
Meghato idoutazas volt, koszonet az adas keszitoinek!
Aldott, Bekes Karacsonyi Unnepeket Mindenkinek!
Meghato es az Unnepekhez melto volt e musor. Nagyon szepen koszonom.
Nagy kincs a béke. meg kell őriznünk. Boldog Karácsonyt!
Köszönöm boldog karácsonyt
Ha jól emlékszem „A rettegés 50 napja” című könyvben találkoztam az említett fogaskerekű történettel.
A fogaskerekű végállomásáig előrenyomuló szovjet felderítők a párszor tíz fillér értékű sült gesztenyéért száz pengővel fizettek, de az árus nénike nem tudott visszaadni. Mondták neki, hogy „haraso” és felszálltak a fogaskerekűre.
A szerelvényen a kalauz kérte a jegyüket, szóváltásba keveredtek, minek következményeként a katonák a vészféket meghúzva megállították a szerelvényt és eltűntek az erdőben.
A történet eléggé szürrealisztikus, de egy volt magyar katonatiszt írta le.
Ugyancsak ő fűzte hozzá, hogy nem kell csodálkozni azon, hogy a szovjet katonákat nem ismerték fel, hiszen Budapesten akkoriban annyiféle egyenruha jelent meg, hogy az avatatlan szem nem igazán tudta megkülönböztetni őket. Arról már nem is beszélve, hogy a felderítők feladatukból eredően nem igazán villogtatták a felség- és rangjelzéseiket, hanem inkább rejtették.
Efes jo Istenem! Add, hogy minel elobb beke legyen Europaban!
Szep Karacsonyt Mo-nak.
Nagyon szèp de nagyon szomorú is volt
Drezdaval egy napon lett Budapest mesemmisitve 1945.február 13- án..
Pont ezért nem kéne egy agresszív Oroszországot támogatni a kormánynak! Ne felejtsük el az oroszok nekünk sosem voltak a barátaink.
Nem barátként van az oroszra szükség. Meg a jenkire sem. Barátja a magyarnak a magyar. Meg aki szereti a magyart, de az kevés.
Oroszország védekezik, hogy ne járjon úgy mint a kifosztott Ukrajna. Boldog Karácsonyt !
Ki a szent sz@r volt a magyaroknak valaha is barátja, okoska?
Ki is írta le, hogy a magyarokat "eliminálni" kell?
Úgy tudom, nem az oroszok.......
Ne gyertek nekem a '48-as "forradalommal" meg Paskieviccsel, mert az is marhaság, a habsburg rohadékok hívták ide őket....😢
Ha már olyan agresszívek az oroszok, tán nem kellett volna az utóbbi bő harminc évben egyvégtében basztatni meg provokálni őket...még szerencse, hogy a nyugatiak oly igen nagyon faszán-korrekten álltak hozzánk....amúgy meg azok ott nyolcvan éve nem oroszok voltak, hanem szovjetek, ami nem csak az oroszokat takarja...élükön a grúz-oszét Sztálinnal...
A náci németország volt az agresszív.
1:35 "Az emberek már nem érzik magukat bitzonságban" Wow, hogy ez a pacák mekkorát mondott.
Ne hagjunk a Magyar nepet !
A növerem 13 és feleves volt, de túlelte a haborut
dèdimamám zuglóban a lakás pincèjèben èltèk tùl az ostromot ..
Mi vagyunk a legosebb nyelv es kultura…. Magusok, Nimrod gyermekei…