Az a tapasztalatom, hogy az idősebb korosztály nem tud élni, csak legjobb esetben túlélni. A társadalom nagy részének, akik nagyon távol állnak a nyugati életszínvonaltól jellemzően abból áll az élete, hogy a Maslow-piramis alsó 2-3 szintjén mozog. Ebbe belefáradnak, megtörnek, megkeserednek, és ez krvára nyomasztó.
Felesleges azzal hitegetni magadat, hogy a Nagy Nyugaton minden milyen szuper. A nyugati 3 000 EUR átlagjövedelemmel az általad leírt életforma valósítható meg,
@@i.rumcajsz8543 Fel kéne már zárkózni, a beszarás már rég nem téma, a képviselői agyhalottazása, sorosügynöközése, a hívei büdösszájúzása, ami most megy.
@@maximacloaca4590 mert nem tudod mi történik nyugaton. Akinek szar a nyugdíja (mert átbliccelte az egész életet) max vesz itt egy tanyát. Ezer eurós a nyugdíja így is, ízelgessük. Olaszország nem játszik , mert az mindig is putri volt. Nézz már meg egy osztrák nyugdíjast. Egy svájciról nem is beszélek meg a skandinávokról.
@@richardkoszegi6508 Önnel tudok egyetérteni leginkább e téren. Mindenkinek vannak idős szülei a nagyszüleiről nem is beszélve. Így vélhetően Puzsér Úr is megtapasztalja mindezt.
"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni! Majd az unokáknak, mikor körbeállnak, mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak, hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!"
@@KefeBajusz-io8tp Unoka? Ez talán a 10s évek oregeire igaz volt, hogy.. De ott is már ha fekszik, inkább dedi, ukunoka már! Ma meg, aki értelmesebb, értelmiségi is, az 60 évesen, nem éppen feszik, de 75 évesen sem. Ez, inkább a z alacsony képzettségű és szintén lévő onehanyagolt ember, aki pl 55 évesen már unokái k és.. Ki fáradt! A durva, hogy jobb megélhetési idős is azt műveli, elhagyja magát, mert nem képes társaságba menni de a saját családját se értékelni 7 0 körű Irtozom sz ilyentől! Mi ne m ezt tanultuk,rokonom se iyen Értelmes, autot vezet, fejlődik meg mindig és külsőt leszamitva, én 45 körüli ék nézem. Elkepeszto, hogy ozvegykent, milyen fiatalos fzikaiag és tettben, addig hasonló korú párban lévő nő, folyton siratja magát máshol. Ja, új pasija is van és utaznak, ugye ingyen van nekik, színházba járnak, mikor lehet, kiraduklnak, programokat néznek, társasági életet élne! Ja és a nyugdíjas otthon lakok, frissebek, mint az úgymond szabad, ép nyugdíjas. De be nem megy otthonba! Ingyen külföldi út, belföldi meg ha beosztva, lovaglás lehet, tenisz, társas, tanc óra, számítógép tanfolyam, masszas, napi torna, kézművesség, színházba járás, túra, programok pl 15 millió a kis apartman a havi díj kB belefer a nyugdíjba és akad segítség is. Nem minden otthon sokkoló stb. Ahhoz képest, hogy otthon gubbad friss nyugdíjas an magába, jobban jár
Mondjuk el tudom képzelni, hogy Svájcban sportból mennek banyatankkal a nyuggerek, hogy mozogjanak valamennyit és nem azért mert semmi más lehetőségük nincs. Online ételrendelés kizárva, a 20 éves TV készülékedhez sem értesz, fingod sincs a modern világról, tehát félig megnyomorodva, bicegve irány a Tesco tömegközlekedéssel vagy éhen haltál. Valahogy nem ez a kép jut eszembe egy svájci nyugdíjasról habár sosem jártam ott.
Vegighallgattam, fiatalos panel nyugdijaskent, 38 evesen feladni? Meg ma sem. Anyukam 82 evesen egyedul utazott Omanba, gyonyoruen oltozkodott. Szoval a mentalitassal van baj sokaknal.
Egyet értek!!! Mivel, mostanában ingazom és látom a különböző idősoket, hát teljesen kiakadok. Míg tinikent is látta kB az egységet idősnel és hosszan volt fiatalos vagy eleve meghalt, addig most beosztott szakmunkas, 8 át nyugdíjas, aki valami módon lakasa lett 1 gyerekkel, aki x ideje külön él. Tejesen elhagyása magát 75 körül már, ő már öreg, úgy, hogy se betegség se balesete nem volt. Mi den nap Fel Kell, éjjel járkál és ki ne m megy gyereke nélkül. Se nagyi, se hobbi, se társasági élet de szenved. Fittebb, több 50 körültől.. Buta, lusta, muveleten, egyszerű, 3 szobás lakasban kiodik.. De sosem betegszik. Öregek otthona? Minek, talán olyat kap, át, amit előtte sem, segítséggel és valakik köré veszik éjjel is.. De nem.. Az már azt jelenti, hogy nem önálló!!! Készen vagyok! Nálunk, több értelmiségi ateltem a háború véget, 56 és hát ilyen trzulasa nem lehetett. Muszáj volt élni, tenni, védekezni, sőt, gyereket is nevetek, védték és mást is Ujultak, érettségiztek 90 éves korig aktívan éltek, sőt volt 13 éves Okos volt még 70,75 évesen is, nem ugye, mint most egyesek Vanna a nagyszerű nagyok meg, ismerte és civilek és ezek a nem tudom mik OK kritizálják a tinit, úgy hogy.. Ja és a valódi szegények, hadoklok, betegek.. Egyetértek! Teljesen kiakaszt, hogy itthon 35-55 közötti, mintha nem lenne M1radioba néha beehallgatok és eszméletlen Adott a gyerek, tini téma, házasság, kismama és a nyugdíjas Irtozom hallgatni.. Irtó negatív Anyuka m fiatal kori idejen minden generáció volt palettán Most, mi ez? Nyugdíjas Nógrád m sad halom banya tankos sok pl Nagyon varosban, létezik autós művelt, sokoldalú nyugdíjas. Én pl Nógrád m ledöbbentem! Eleve, mintha egy Mormon kulon világ lenne El vannak maradva és melette a nők beszenek a férfiak zizisek, gyengék de már fiatalon is. Nem sok férfi aad, aki hú de.. E, ahhoz szokta, hogy férfi okos, ügyes, segít, érző.. Ott bugyuta, antiszociális es apa pl kivétel akad Eleve, azt nezre, hogy minden autózik, van penz de mégis igénytelen sok pasi Túl értékelik magukat! Bpn több azokos és korán hallhat Nógrád m letojjak a másikat a várost eshulyebbek, kevesebb halál Azaz okos de ha bpn ez lenne már nem lenne bp Itt a nagy bátrak városába sok a szégyellni való idős! Magát sajnatató, lusta, önpusztító. Dagadt idős faszik fekszenek sokat és nem hal meg keringési bajjal! Uralják a gyenge nőt, vas lady, banya toxikus mamák, akik katona Klári körű de nagyi, mikor alig dolgoztak! Se anya se semmi BP se költözött a férj kukija miatt, azt hiszi ő valaki de pl nem egy zavart akad itt és volt pedofil doki Én, fiatalos, okos időst ismerek, aki nem siranozok, mindig keresi a jót, segítséget Nem minden nyugdíjas hülye és a jómódú az külön szégyen, hogy ostoba, másikat bánt, mikor van pénze és mégis úgy viselkedik, mintha purtiban élne At kellene nézni őket Ki kérem mások nevében, hogy.. Nem mindenki fogyatékos nyugger A durva, aki valóban fogyatékos az értelmesebb, mi t ezek!! Nyugdíjas is!! Irtó selejtesek ezek! Gondolom a háború idején becsusztak és.. Ill a szülő sem volt százas emberileg és nem úgy fogyatékos, hanem irtó vacak neveltetesben született, nevelkedett stb Banya tank sem mindenkire jellemző Az ismerős vagány hölgy pl mint Al Bundy neje de okosba Modern kulso, mégis befőz, dekorált, finomat foz, nyugodtan beszélhet mai módon tini hozzá, autót vezet, állatot tart pl kecske tej miatt A másik autistakat tanított, lehetdt fáradt, mert volt baj életében de így is agy és hozzaállása fiatalos Igen psziche stb és más is Japánban, ráadásul sokáig dolgoznak és nem merül úgy ki Agyban fitt és nem szenved Nálunk toxikus egy házaspár pl iszonyú 3 szobás lakás felujitva pl 50 millió értékű, videki lakás Férj, feleség el 75 évesen Minden nap tv néznek és unatkoznak a mamika hisztizik Fenyegeti a környezetet és folyton azzal jön, hogy dolgozik ? Miért is? Szintén, se unoka semmi hobbi, se egészség Más a hibas.. Miben is? Én apukám pl meghalt 50 évesen Nagybat, am rohangált, turazott, sok emberre ismerkedett, magába nézett, fejlődött 70 évesen annyira látszik robbeknel, hogy kB 3 0 korban megálljt Teljesen más az úgymond pozitív spiris idős Eszmeletlen, hogy milyen sok a középkori öreg és tiszteletet követel 8 alt, szakmunkas, aki alig dolgozott, inkább segítséggel élte életét, örökölt is pl mi t aki tényleg klassz, ügyes élete, valódi termelés vlt Irtózatos a sok vwgetalo zombi öreg, aki úgymond nem derns de el árja a segitseget Életerős, unatkozó
Ez a kivétel. A többség 40 évet lehúzott ugyanazon a munkahelyen, a faluból ki sem tette a lábát, de ő a mindent tudó nyugdíjas, aki a két kezével építette fel az országot.
Nem a banyatank a ciki, hanem fordítva, például az, ha valaki fiatalként a sarki boltba is autóval jár egy liter tejért is, meg az első emeletre is liftet hív. Szerintem csak nálunk divat cikizni azokat, akik gyalogolnak autózás helyett.
Rendszeresen visszatero tevedes masutt is, h par szaz eve 35 evig eltek az emberek. Ez felreertes, az atlag eletkor volt ennyi. Nagy volt a csecsemohalandosag, 6 gyerekbol 3 meghalt 1 eves kora elott, masik 3 elt 70 evig es maris kijott a 35os atlag.
Sajnos már gyerekkorban elkezdődik az igénytelenség. , ...hát. A munkásosztályt meg hagyjuk is. A megyeszékhelyen úgy néznek ki a gyári munkások , mint ha zombifilm-forgatáson lennénk.
Azert valtozik a vilag, 50+ oskent jatszom a top tier board gameket, nyelveket tanulok es millio tervem van. Sztem az en generaciom masfajta nyugdijas lesz.
Miért? Most csak egyfajta nyugdíjas van? K9rülöttem rengeteg típus van, ahogy minden generációban sokfajta ember, életmód létezik. Minek ez a sok általánosítás?
Egy új élet létrejöttéhez, két ember közösülése, illetve az egyikük szülési hajlandósága szükséges. Modern társadalomban senkit nem lehet kényszeríteni sem közösülésre se szülésre. Igy mindenki maga dönt mindkét tényezőről, mivel mindenki maga dönt szabadon, hogy kivel csinálja, úgy elkerűlhetetlen lesznek akik többeknek is kellenek (ilyenekből vannak a civakodások), majd lesznek akik senkinek sem. Akik senkinek sem kellenek azok egyertelműen képtelenek a gyermek nemzésre, akik pedig a kell-be tartoznak, azok nyílvánvalóan nem pótólják az amott keletkezett hiányt, ezáltal a modern társadalom, az öregedésen keresztűl halálra van ítélve. Mindenképp kihal e a modern társadalom és lehet e kötelezni gyermeknemzésre bárkit is?
Van logika ebben is amit írtál, sőt! Még más új szokások és gondolatok, vágyak változtatják a társadalomban a 20 évestől 40 -ig a szándékot a gyermekvállalás iránt.
Az elöregedő társadalomra a válasz az egyre emelkedő nyugdíjkorhatár lehet, de a fő probléma inkább ott van, hogy a fejlődés miatt egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Ez maga után vonja azt, hogy egyre több az eltartott. Sokan szeretnének még dolgozni nyugdíj után is. Én is megpróbáltam, de sehol nem kellettem, pedig diplomám van, a nyugdíjam is jó, hiszen nemrégóta van. Amíg dolgoztam, csak azt láttam, hogy életerős, ügyes, tehetséges embereket bocsátottak el mellőlem létszámleépítés címszóval. Tehát nemcsak a nyugdíjas nem kell már, hanem egészen fiatal munkaerőre sincs szükség. Vállalkozni sem mindenki tud. Tudomásul kell venni, hogy ez a trend, egyre kevesebb emberre van szükség. A világ vezetői a ritkításban érdekeltek, nem az eltartásban. Ezért mérgeznek minket az ételekkel, ezért van egyre több nyugdíjas életszínvonala a nyomor határán, hogy ne tudják megvenni a jó minőségű élelmiszert, ne tudják gyógykezelni magukat. A végcél, hogy 500 milliónál ne éljen több ember ezen a földön. Az idő sürget, ezért ezt a projektet mielőbb le szeretné már zárni az elit. Igen, nektek már nem fog kelleni a nyugdíj, mert nem cél, hogy megérjétek akár a 65 évet is.
Nem értek egyet veled. Nem szülnek mert nincs mire, nincs munkahely, nincs vállalkozó...nincs aki nyugdíjjárulékot fizessen. Ez a kormány hibája. Na és a fidesz ellopott 3ezer milliárd nyugdíj alapot. A vállalkozóktol elvették a vállalkozásukat! Az enyém az egri Bazilika lábánál volt egy kávézó rock café volt, mellettem egy 50 éve működő diszkó volt. Megvette az egyház 2021ben az üzlethelyiséget a tulajtól, mert megzsaroltak! Elveszik ami kell nekik, így nem fizetünk ugyan adót,nincs alkalmazott.. stb, de nincs is azóta ott semmi! Csak az egyháznak kellett. A vállalkozásokat bekebelezik, az a kevés, aki marad,kevés a járulék bevétel, nyugdíj fizetés szempontjából is ! És.... egészségileg sem érik meg a nyugdíjasok , sokba kerülnek az egészségügynek!
Nem hiszek abban, hogy a hatalom, ,,háttérhatalom" ki akarja írtani az emberiséget, ez szerintem csak egy olcsó válasz, mert ha kiírtja azt, ő is megszűnik hatalom lenni. A maga által említett 500 millio olyan csekély mennyiség, hogy teljessen szét fog sodródni, igy nem lesz társadalom, ha nincs tarsadalom, nincs mi felett hatalmat gyakorolni.
Persze! 🤨24 évesen gyermeket szülni és 48 évesen nagypapa lenni: ha ha ha! A rengeteg hedonista férfi még 40 éves korában is fiatalnak tartja magát arra, hogy nősüljön és gyermeket vállaljon! Miről beszéltek? A lányok még 30 évesn tanulnak, vagy hajtanak hogy a cégnél megmaradjon az állásuk, hogy kellő szakmai tapasztalatot szerezzenek.
Teljesen igaz amit írtál. És ehhez jön meg többségénél az 1 gyermek vállalása, mert az az időszak amíg sok dologról le kell mondani vagy gátolja az én idő fogalmat (utazást, wellnes kuckózás hétvégén … stb) Csak ez ugyan úgy a társadalom lefeleződéséhez vezet.
13:12 a gyógyszerről jut eszembe egy falfirka, ami hosszú ideig ékesítette a Zuglói Lőcsei úti gyógyszertár falát. "Az Ördögnek ne adjanak gyógyszert, forduljon fel." márha pontosan emlékszem a feliratra.... 22:50 A banyatank helyett máshol biciklire szerelt táskával mennek bevásárolni, amúgy karton tejet, több palack vizet, tíz kilogramm dinnyét stb. 23 éves koromban sem kaptam volna fel, és vittem volna haza pár kilométerre a piacról gyalog...... nem csak amiatt mivel nehéz, hanem mivel nem fért volna el a hálós szatyorban. Ez egyben mozgás is mármint a biziklizés és gyaloglás is. 36:28 Mai mondern abszolút kényelmi megoldás időseknek az online ételkiszállíttatás........ Nincs Gond élelmiszerbolt vállal ilyesmit?
Kivancsi lennek egy szociologiai latleletre ami a nyugat-Europai nyugdijasokat es a magyar nyugdijasokat hasonlitja ossze. Pl. Amig nalunk kb. 40-50 szazalek dolgozik nyugdij utan, valszeg ott max. 10-20.. de masban is kivancsi lennek az osszehasonlitasra, egeszsegugyi allapot, utazas, stb. ...
Kína meg fogja oldani robotechnológiai fejlesztésekkel. Rengeteg, beteg ápoló, rengeteg házi robot van, a gyárakba is pár gyártási folyamatot felügyelő programozó van. A taxik egyre több része önvezető, a drónok és futár robotok szintúgy tömeg gyártás, ahogy a robot járőr is.
Én meg úgy oldanám meg, hogy új választási körzeteket nyitnék a külföldi levélszavazóknak, a választások előtt több krumplit osztanák ki a borsodi békemeneteseknek, megszüntetném a budapesti körzeteket.
Puzsér veszel nekem karácsonyra egy Tesla mobil házat? Létszi. Ez a reklám rád szabva személyesen. Légyszíves nagyon szeretnék egy ilyet, ígérem te is használhatod, megmondod mikor van szükséged elvonulása akkor én elmegyek más helyre feltöltődni. Létszi, létszi.
A robotok fizessék a nyugdíjat, az automatizálásból lehet kifizetni a nyugdíjakat! Nem az emberek béréből kell levonni, akkor amikor őket elbocsájtják, helyettük robotokat állítanak be, a robotokat, automata pénztárgépeket, stb. beállító vállalatok fizessék ki a nyugdíjakat! Kevesebb hasznuk lesz! Na és?
A politikusok és a bankárok vannak sokan, az ő járandóságuk nem egy-két százezer. A nyugdíj nem segély. A nyugdíjas 40-50 évet dolgozott végig, és fizette az adót.
@@KefeBajusz-io8tp én is az vagyok, azért rühellem őt.. :D jellemző hogy még az elöregedés problematikájáról is neki putyin és trump ellenes kirohanások jutnak eszébe.. totál rögeszmés..
44:32 _"... végig kell járni ... rettenetes út ... @ngy@lkosnak lenni ... borzasztó nagy hiba ..."_ Kell ? Miért kellene. Miért kellene végigjárni egy rettenetes utat. Honnan ez a meggyőződés ? Mi kötelezne bárkit arra hogy rettenetes utat járjon ? És milyen alapon ? Mi abba a pláne. Ha az élet egy rettenetes út végigjárása akkor nem kell az "élet". (És az emberiség egy rettenetes úton jár az idők kezdete óta ...) Ahhoz képest amit ad, túl nagy árat kér. Az nem élet, hanem kínlódás. Legjobb esetben is csak létezés. De visszatérve, a - f terv, mér pont f ? Mi van a g, h ... zs tervekkel ? Sosem lehetsz biztos benne hogy mindent megpróbáltál. Ha már mindent megpróbáltál, és már 2 év telt el úgy, hogy ötlet sem merült fel mit lehetne még tenned, akkor se lehetsz benne biztos. Vártál eleget ? Elég jól, elég precízen csináltál mindent ? Már N éve szenvedsz, mi van ha pont a következő év hoz majd valami eredményt ? Valami fordulatot. Mi van ha közben kitalálnak majd még valamit ? Felfedeznek valamit ? Csak várni kellene. Vagy spontán megjavul pont úgy amilyen spontán jött. Hisz megmagyarázni se tudták soha. Ez meg az, csillagok együttállása, lóf@X meg a genetika. Vagy adabszurdum, jön majd valami isteni csoda. Csak várnod kellene még. Tűrnöd még tovább. Egy kicsit köpülni még a tejet hogy kimászhass. És utána majd jó lesz. Mer amúgy az élet az olyan szép. Mindent megérne. Ki tudja, akár családod, gyereked lehetne. Itt, ebben a világban. Hallgathatnád még a Puzsért, a neurózisából kibeszélve. Része lehetnél a világ nagy k@káknak. Pusztuló természet, tomboló, gy@lkos beszélő majom, szenvedés mindenfele. Nagy ünnep lehetne. Ha az élet megadná neked hogy átlagos mértékben szenvedhess. H@lyeséget beszélsz, Puzsér, mint rendessen. Ezt az univerzumot csak el kell pusztítani.
(Ja, és arról hallottál már, hogy az élet véges ? A betegség évei nem közbeékelődött idő. Ki adja neked vissza a szenvedésben töltött éveket vagy évtizedeket.)
@peterfromhungary3021 lehet hogy az európai átlagban igen, de szerintem biztos nem annyira mint pl a japánoknak, én sosem hallom emlegetni őket amikor a hosszú életkorról beszélnek...plusz az angolok fish and chipse biztos nem annyira egészséges, mint a 🍣
@@adeltorok8805 Milyen válasz már ez hogy "szerintem" meg hogy te "ezt nem hallod emlegetni" ?? Néhány kattintással utána lehet nézni a neten (pl wikipédia) a világ összes országában várható élettartamnak.
@@csabaarthurdr.molnar8203Egyébként se egészségesek a beltenyészet miatt. Sok gyereket még 5- 7 évesen babakocsiba, pelenkázva tologatnak. Nem jó unokatestvérek között utódot gyártani.
73 eves "nyugger" vagyok es orulok hogy Puzser magyarazza meg nekem, hogy milyen nyugdijasnak lenni. Elnezve Oszit es Puzsert biztos vagyok benne hogy nem lesznek nyugdijasok es nem lesz szukseg "banyatankra". A mai nyugdijasok tobbsege dolgozott azert hogy ti itt pofazhasatok.
Ebben lehet valami. Én 34 éves vagyok, ahogy az idősebbeket figyeltem az életem során, lehet szidni az előző rendszert, de amiben ők felnőhettek, az merően másképp kellett, hogy álljon a munkához! Mert ha nem így lenne, akkor honnan jönne az idős emberek munkakultúrája? A fuatalok mindig visszaköpködnek, gúny lett abból, hogy "1 dolgozott, 3 nézte", mégis, ha családi projekt van, építkezés vagy farakodás, egy 70 éves tata is röhögve kidolgozza a fiatalokat, akik egész végig azt keresik, hogyan lehetne megúszni a munkát. Ez olyannyira jellemző, hogy a legtöbben - és ez nem titok - a kemény munka elkerülése végett tanulnak tovább. Nem a kemény munka mellett, vagy után: nem, ahelyett. Ezzel egy baj van: a szakmunkás iskolák színvonalát, az átadott szaktudást is lesüllyesztették az elmúlt 35 évben. Mi lenne itt egy háború alatt, után? Ki tartaná egyben az országot? Ki építene újra bármit is, ahogyan az idősek tették, sajnos a 20. század alatt többször is... Senki. Lehet köpködni az idősekre, de nem érdemes: ha a mostani generáció élte volna az ő életüket, most mindannyian '56-os romok között élnénk, mert senki sem lett volna, aki rendbeteszi az országot... Elnézve a fiatalok politikához való hozzáállását, ezt a széthúzást és kompromisszumra való képtelenséget, azt is el tudom képzelni, hogy valami atomháború utáni csonttemetőben kúsznánk mind a sugárzó romok között...
@@BelaAcs-m6rne vegye magára. Ön lehet az üdítő kivétel. Robi a magyar társadalom egészen látható, tapasztalható képet festette le. Ami nem az idősek munkamoráljára tette, hanem az önmagukat megélő, egészségükre ügyelő, mentális állapotukat festette le. Gratulálok és járjon jó példával továbbra is többiek felé.
Mit dolgoztatok baszdmeg, az egész életeteket hitelből finanszírozta Kádár, aminek a kamatait az utánatok jövő generációk fogják fizetni az idők végéig. És még van pofád itt kikérni magadnak ezt a hangnemet a videóban. Inkább örülj, hogy kitermeljük a nyugdíjadat a piacon, és kussolj.
már rég kiment a divatból a 80-as években, de az ilyen álértelmiségi értekezésekben még hálószatyroznak meg banytankoznak.. innen látszik hogy semmit nem értenek az egészből csak okoskodnak..
Globalis problema az öregedes ?????? Kerdezzuk már meg erről Afrikát , Közel-keletet , Indiát , Dél-Amerikát , úgy kb a világ lakosságának kétharmadát…
Kínában a férfiak 60 évesen a nők 50 évesen mehetnek nyugdíjba ezért már a népesség egyötöde nyugdíjas. Ehez képest Magyarországon van 2.5 milló nyugdíjas aki biztosan már betöltötte a 65 évet ( lakosság 25 százaléka, minden negyedik ember...) Teljesen rossz infó hogy 40 évet dolgoznak a kínaiak. Jó lett volna ha beszélnek a magyarországi átlag életkórokról (eus átlag alatt 4 évvel ) 76 év ami szerintem nagyon rossz. Másik dolog hogy a magyarországi nők átlag életkora és a férfiak átlag eletkora közt miért van 15 év külömbség?? Szerintem Kína emelni fogja a nyugdíjkorhatárt és a baj meg lesz oldva. Bocs ha sokat Kínáztam amúgy 99 százalékban nagyon tetszett a műsor.Köszönöm.
mert demokrácia-hívő.. mintha az volna az abszolúte üdvözítő jó.. holott a kereszténység jól példázza mit ér, hisz jézust is demokratikusan ítéltek halálra.. és még ő jön a metafizikával.. tisztára idióta.. össze vissza zagyvál féligazságokat, amivel megvezeti a gyenge értelmi képességűeket, akik bálványozzák.
Mert a demokrácia az egy olyan idea, ami egy szarul működö rendszerként valósult meg. Az a szomorú helyzet,hogy tényleg nem mindenkinek kéne szavazati jogot adni, szimplán azért mert túl sok a komplett hülye
Robi néha, már most is borzasztóan igénytelenül öltözködik és néz ki, majd ha megéri a nyugdíjaskort, neki is jut egy hálós szatyor. Lóf@szt se értitek ki, hogy mi van a nyugdíjasokkal, főleg vidéken, és mit, miért tesznek, az általánosítás pedig, bármely társadalmi csoportra, a legnagyobb hiba, amit el lehet követni.
egyetlen értelem gondolat nem hangzott el ebben beszélgetésben, csak a lenéző okoskodás az egész.. kiforgatva migránsfóbiára/orbánra/putyinra/trumpra.. mintha ők okoznák az elöregedést, nem pedig a fiatal nők jó része, akik elfelejtettek szülni, mert fontosabb a buli meg a tetoválás meg egyéb baromságok..
Nos azért Dániában nem így öltözködnek a nyugdíjasok. Én itt élek 2006 óta és egyetértek Robival, hogy a kelet-európaiak nehéz történelme meglátszik a társadalmak öntudatát formálja és stílusát is.
@@boborjanpandacsoki5239 , pandacsökött boborján, jól megasszontad, aztán meg is köszönted magadnak. Igazi szellemi fogyatékkal élő szerencsétlen vagy, aki még büszke is erre... Szégyenteljes szép napot kívánok 😂!
Az a tapasztalatom, hogy az idősebb korosztály nem tud élni, csak legjobb esetben túlélni. A társadalom nagy részének, akik nagyon távol állnak a nyugati életszínvonaltól jellemzően abból áll az élete, hogy a Maslow-piramis alsó 2-3 szintjén mozog. Ebbe belefáradnak, megtörnek, megkeserednek, és ez krvára nyomasztó.
nem csak az oregek. a lkosság háromnegyede ilyen
Felesleges azzal hitegetni magadat, hogy a Nagy Nyugaton minden milyen szuper. A nyugati 3 000 EUR átlagjövedelemmel az általad leírt életforma valósítható meg,
@maximacloaca4590 magyarpéter agresszívan kiabált miskolcon és beszart!
@@i.rumcajsz8543 Fel kéne már zárkózni, a beszarás már rég nem téma, a képviselői agyhalottazása, sorosügynöközése, a hívei büdösszájúzása, ami most megy.
@@maximacloaca4590 mert nem tudod mi történik nyugaton. Akinek szar a nyugdíja (mert átbliccelte az egész életet) max vesz itt egy tanyát. Ezer eurós a nyugdíja így is, ízelgessük. Olaszország nem játszik , mert az mindig is putri volt. Nézz már meg egy osztrák nyugdíjast. Egy svájciról nem is beszélek meg a skandinávokról.
Meg kellett volna hívni azt a korosztályt, amiről kívülállóként beszéltek. Hitelesebb lett volna a műsor. 😊
Ugyan mivel emelte volna a hitelességet egy random nyugdíjas?
Szerintem minden magyarnak van legalább egy nyugdíjas rokona, ismerőse, szóval van mindenki tisztában van azzal,hogy milyen az életük.
@@richardkoszegi6508 Önnel tudok egyetérteni leginkább e téren. Mindenkinek vannak idős szülei a nagyszüleiről nem is beszélve. Így vélhetően Puzsér Úr is megtapasztalja mindezt.
"Kezdjetek el élni, hogy legyen mit mesélni!
Majd az unokáknak, mikor körbeállnak,
mikor körbeállnak, az ágyadon ugrálnak,
hogy legyen mit mesélni, kezdjetek el élni!"
@@KefeBajusz-io8tp Unoka? Ez talán a 10s évek oregeire igaz volt, hogy.. De ott is már ha fekszik, inkább dedi, ukunoka már! Ma meg, aki értelmesebb, értelmiségi is, az 60 évesen, nem éppen feszik, de 75 évesen sem. Ez, inkább a z alacsony képzettségű és szintén lévő onehanyagolt ember, aki pl 55 évesen már unokái k és.. Ki fáradt! A durva, hogy jobb megélhetési idős is azt műveli, elhagyja magát, mert nem képes társaságba menni de a saját családját se értékelni 7 0 körű
Irtozom sz ilyentől!
Mi ne m ezt tanultuk,rokonom se iyen
Értelmes, autot vezet, fejlődik meg mindig és külsőt leszamitva, én 45 körüli ék nézem. Elkepeszto, hogy ozvegykent, milyen fiatalos fzikaiag és tettben, addig hasonló korú párban lévő nő, folyton siratja magát máshol. Ja, új pasija is van és utaznak, ugye ingyen van nekik, színházba járnak, mikor lehet, kiraduklnak, programokat néznek, társasági életet élne! Ja és a nyugdíjas otthon lakok, frissebek, mint az úgymond szabad, ép nyugdíjas. De be nem megy otthonba! Ingyen külföldi út, belföldi meg ha beosztva, lovaglás lehet, tenisz, társas, tanc óra, számítógép tanfolyam, masszas, napi torna, kézművesség, színházba járás, túra, programok pl 15 millió a kis apartman a havi díj kB belefer a nyugdíjba és akad segítség is. Nem minden otthon sokkoló stb. Ahhoz képest, hogy otthon gubbad friss nyugdíjas an magába, jobban jár
A ' banyatank' nálunk ilyen rémciki csak. Svájcban simán elmennek vele bevásárolni a fiatalok, kisgyerekesek is.
Én se értem, miért szégyen, ha valaki nem tud, vagy nem akar cipekedni. Ha nyugdíja, ha nem.
Mondjuk el tudom képzelni, hogy Svájcban sportból mennek banyatankkal a nyuggerek, hogy mozogjanak valamennyit és nem azért mert semmi más lehetőségük nincs.
Online ételrendelés kizárva, a 20 éves TV készülékedhez sem értesz, fingod sincs a modern világról, tehát félig megnyomorodva, bicegve irány a Tesco tömegközlekedéssel vagy éhen haltál.
Valahogy nem ez a kép jut eszembe egy svájci nyugdíjasról habár sosem jártam ott.
Vegighallgattam, fiatalos panel nyugdijaskent, 38 evesen feladni?
Meg ma sem.
Anyukam 82 evesen egyedul utazott Omanba, gyonyoruen oltozkodott.
Szoval a mentalitassal van baj sokaknal.
Egyet értek!!!
Mivel, mostanában ingazom és látom a különböző idősoket, hát teljesen kiakadok. Míg tinikent is látta kB az egységet idősnel és hosszan volt fiatalos vagy eleve meghalt, addig most beosztott szakmunkas, 8 át nyugdíjas, aki valami módon lakasa lett 1 gyerekkel, aki x ideje külön él. Tejesen elhagyása magát 75 körül már, ő már öreg, úgy, hogy se betegség se balesete nem volt. Mi den nap Fel Kell, éjjel járkál és ki ne m megy gyereke nélkül. Se nagyi, se hobbi, se társasági élet de szenved. Fittebb, több 50 körültől.. Buta, lusta, muveleten, egyszerű, 3 szobás lakasban kiodik.. De sosem betegszik. Öregek otthona? Minek, talán olyat kap, át, amit előtte sem, segítséggel és valakik köré veszik éjjel is.. De nem.. Az már azt jelenti, hogy nem önálló!!! Készen vagyok!
Nálunk, több értelmiségi ateltem a háború véget, 56 és hát ilyen trzulasa nem lehetett. Muszáj volt élni, tenni, védekezni, sőt, gyereket is nevetek, védték és mást is
Ujultak, érettségiztek
90 éves korig aktívan éltek, sőt volt 13 éves
Okos volt még 70,75 évesen is, nem ugye, mint most egyesek
Vanna a nagyszerű nagyok meg, ismerte és civilek és ezek a nem tudom mik
OK kritizálják a tinit, úgy hogy..
Ja és a valódi szegények, hadoklok, betegek..
Egyetértek!
Teljesen kiakaszt, hogy itthon 35-55 közötti, mintha nem lenne
M1radioba néha beehallgatok és eszméletlen
Adott a gyerek, tini téma, házasság, kismama és a nyugdíjas
Irtozom hallgatni.. Irtó negatív
Anyuka m fiatal kori idejen minden generáció volt palettán
Most, mi ez?
Nyugdíjas Nógrád m sad halom banya tankos sok pl
Nagyon varosban, létezik autós művelt, sokoldalú nyugdíjas. Én pl Nógrád m ledöbbentem! Eleve, mintha egy Mormon kulon világ lenne
El vannak maradva és melette a nők beszenek a férfiak zizisek, gyengék de már fiatalon is. Nem sok férfi aad, aki hú de.. E, ahhoz szokta, hogy férfi okos, ügyes, segít, érző.. Ott bugyuta, antiszociális es apa pl kivétel akad
Eleve, azt nezre, hogy minden autózik, van penz de mégis igénytelen sok pasi
Túl értékelik magukat! Bpn több azokos és korán hallhat Nógrád m letojjak a másikat a várost eshulyebbek, kevesebb halál
Azaz okos de ha bpn ez lenne már nem lenne bp
Itt a nagy bátrak városába sok a szégyellni való idős!
Magát sajnatató, lusta, önpusztító. Dagadt idős faszik fekszenek sokat és nem hal meg keringési bajjal!
Uralják a gyenge nőt, vas lady, banya toxikus mamák, akik katona Klári körű de nagyi, mikor alig dolgoztak! Se anya se semmi
BP se költözött a férj kukija miatt, azt hiszi ő valaki de pl nem egy zavart akad itt és volt pedofil doki
Én, fiatalos, okos időst ismerek, aki nem siranozok, mindig keresi a jót, segítséget
Nem minden nyugdíjas hülye és a jómódú az külön szégyen, hogy ostoba, másikat bánt, mikor van pénze és mégis úgy viselkedik, mintha purtiban élne
At kellene nézni őket
Ki kérem mások nevében, hogy.. Nem mindenki fogyatékos nyugger
A durva, aki valóban fogyatékos az értelmesebb, mi t ezek!! Nyugdíjas is!!
Irtó selejtesek ezek!
Gondolom a háború idején becsusztak és.. Ill a szülő sem volt százas emberileg és nem úgy fogyatékos, hanem irtó vacak neveltetesben született, nevelkedett stb
Banya tank sem mindenkire jellemző
Az ismerős vagány hölgy pl mint Al Bundy neje de okosba
Modern kulso, mégis befőz, dekorált, finomat foz, nyugodtan beszélhet mai módon tini hozzá, autót vezet, állatot tart pl kecske tej miatt
A másik autistakat tanított, lehetdt fáradt, mert volt baj életében de így is agy és hozzaállása fiatalos
Igen psziche stb és más is
Japánban, ráadásul sokáig dolgoznak és nem merül úgy ki Agyban fitt és nem szenved
Nálunk toxikus egy házaspár pl iszonyú
3 szobás lakás felujitva pl 50 millió értékű, videki lakás
Férj, feleség el 75 évesen
Minden nap tv néznek és unatkoznak a mamika hisztizik
Fenyegeti a környezetet és folyton azzal jön, hogy dolgozik
? Miért is?
Szintén, se unoka semmi hobbi, se egészség
Más a hibas.. Miben is?
Én apukám pl meghalt 50 évesen
Nagybat, am rohangált, turazott, sok emberre ismerkedett, magába nézett, fejlődött
70 évesen annyira látszik robbeknel, hogy kB 3 0 korban megálljt
Teljesen más az úgymond pozitív spiris idős
Eszmeletlen, hogy milyen sok a középkori öreg és tiszteletet követel 8 alt, szakmunkas, aki alig dolgozott, inkább segítséggel élte életét, örökölt is pl mi t aki tényleg klassz, ügyes élete, valódi termelés vlt
Irtózatos a sok vwgetalo zombi öreg, aki úgymond nem derns de el árja a segitseget
Életerős, unatkozó
De az atlag magyar az amirol Robiék beszelnek
@@szilviataliga8024Jó lenne ha visszaolvasnád az írásodat mielőtt elküldöd,mert a felének az értelmét csak találgatni lehet!
Ez a kivétel. A többség 40 évet lehúzott ugyanazon a munkahelyen, a faluból ki sem tette a lábát, de ő a mindent tudó nyugdíjas, aki a két kezével építette fel az országot.
Nem a banyatank a ciki, hanem fordítva, például az, ha valaki fiatalként a sarki boltba is autóval jár egy liter tejért is, meg az első emeletre is liftet hív. Szerintem csak nálunk divat cikizni azokat, akik gyalogolnak autózás helyett.
Rendszeresen visszatero tevedes masutt is, h par szaz eve 35 evig eltek az emberek. Ez felreertes, az atlag eletkor volt ennyi. Nagy volt a csecsemohalandosag, 6 gyerekbol 3 meghalt 1 eves kora elott, masik 3 elt 70 evig es maris kijott a 35os atlag.
Azért az átlag nem csak végletekből állt. Persze voltak kivételek, de a legtöbben tényleg nagyon fiatalon haltak meg a mai emberekhez képest
@@marshallneff1631 ezért kell a medián adatot vizsgálni
Háború, betegségek, munkahelyi balesetek stb.
Koszerű termeléssel a lakosság 5%-a előállítja a nyugdíjasok szükségleteit.
"Ezt mibű számóta ki? Matematikus Ön?"
💚💚💚
Sajnos már gyerekkorban elkezdődik az igénytelenség. , ...hát. A munkásosztályt meg hagyjuk is. A megyeszékhelyen úgy néznek ki a gyári munkások , mint ha zombifilm-forgatáson lennénk.
Ez így van, legtöbb igénytelen ember szülei is igénytelenek voltak. Van kivétel de ez a kisebb csoport.
Azert valtozik a vilag, 50+ oskent jatszom a top tier board gameket, nyelveket tanulok es millio tervem van. Sztem az en generaciom masfajta nyugdijas lesz.
Nem biztos, a jövőd lehet olyan lesz mint, a mostani Magdi néni létezés
Miért? Most csak egyfajta nyugdíjas van? K9rülöttem rengeteg típus van, ahogy minden generációban sokfajta ember, életmód létezik. Minek ez a sok általánosítás?
Egy új élet létrejöttéhez, két ember közösülése, illetve az egyikük szülési hajlandósága szükséges.
Modern társadalomban senkit nem lehet kényszeríteni sem közösülésre se szülésre. Igy mindenki maga dönt mindkét tényezőről, mivel mindenki maga dönt szabadon, hogy kivel csinálja, úgy elkerűlhetetlen lesznek akik többeknek is kellenek (ilyenekből vannak a civakodások), majd lesznek akik senkinek sem. Akik senkinek sem kellenek azok egyertelműen képtelenek a gyermek nemzésre, akik pedig a kell-be tartoznak, azok nyílvánvalóan nem pótólják az amott keletkezett hiányt, ezáltal a modern társadalom, az öregedésen keresztűl halálra van ítélve.
Mindenképp kihal e a modern társadalom és lehet e kötelezni gyermeknemzésre bárkit is?
Van logika ebben is amit írtál, sőt! Még más új szokások és gondolatok, vágyak változtatják a társadalomban a 20 évestől 40 -ig a szándékot a gyermekvállalás iránt.
Az elöregedő társadalomra a válasz az egyre emelkedő nyugdíjkorhatár lehet, de a fő probléma inkább ott van, hogy a fejlődés miatt egyre kevesebb munkaerőre van szükség. Ez maga után vonja azt, hogy egyre több az eltartott. Sokan szeretnének még dolgozni nyugdíj után is. Én is megpróbáltam, de sehol nem kellettem, pedig diplomám van, a nyugdíjam is jó, hiszen nemrégóta van. Amíg dolgoztam, csak azt láttam, hogy életerős, ügyes, tehetséges embereket bocsátottak el mellőlem létszámleépítés címszóval. Tehát nemcsak a nyugdíjas nem kell már, hanem egészen fiatal munkaerőre sincs szükség. Vállalkozni sem mindenki tud. Tudomásul kell venni, hogy ez a trend, egyre kevesebb emberre van szükség. A világ vezetői a ritkításban érdekeltek, nem az eltartásban. Ezért mérgeznek minket az ételekkel, ezért van egyre több nyugdíjas életszínvonala a nyomor határán, hogy ne tudják megvenni a jó minőségű élelmiszert, ne tudják gyógykezelni magukat. A végcél, hogy 500 milliónál ne éljen több ember ezen a földön. Az idő sürget, ezért ezt a projektet mielőbb le szeretné már zárni az elit. Igen, nektek már nem fog kelleni a nyugdíj, mert nem cél, hogy megérjétek akár a 65 évet is.
Nem értek egyet veled. Nem szülnek mert nincs mire, nincs munkahely, nincs vállalkozó...nincs aki nyugdíjjárulékot fizessen. Ez a kormány hibája. Na és a fidesz ellopott 3ezer milliárd nyugdíj alapot. A vállalkozóktol elvették a vállalkozásukat! Az enyém az egri Bazilika lábánál volt egy kávézó rock café volt, mellettem egy 50 éve működő diszkó volt. Megvette az egyház 2021ben az üzlethelyiséget a tulajtól, mert megzsaroltak! Elveszik ami kell nekik, így nem fizetünk ugyan adót,nincs alkalmazott.. stb, de nincs is azóta ott semmi!
Csak az egyháznak kellett. A vállalkozásokat bekebelezik, az a kevés, aki marad,kevés a járulék bevétel, nyugdíj fizetés szempontjából is !
És.... egészségileg sem érik meg a nyugdíjasok , sokba kerülnek az egészségügynek!
Nem hiszek abban, hogy a hatalom, ,,háttérhatalom" ki akarja írtani az emberiséget, ez szerintem csak egy olcsó válasz, mert ha kiírtja azt, ő is megszűnik hatalom lenni. A maga által említett 500 millio olyan csekély mennyiség, hogy teljessen szét fog sodródni, igy nem lesz társadalom, ha nincs tarsadalom, nincs mi felett hatalmat gyakorolni.
Az idő miért sürget ? Nem tök mindegy az elitnek hogy mikor fog 500 millióra csökkenni a lakosság ?
@István-k4g a klimaváltozás és a föld nyersanyag készlete miatt
@@jozsefaladarferenczi2576
Persze! 🤨24 évesen gyermeket szülni és 48 évesen nagypapa lenni: ha ha ha! A rengeteg hedonista férfi még 40 éves korában is fiatalnak tartja magát arra, hogy nősüljön és gyermeket vállaljon! Miről beszéltek? A lányok még 30 évesn tanulnak, vagy hajtanak hogy a cégnél megmaradjon az állásuk, hogy kellő szakmai tapasztalatot szerezzenek.
Teljesen igaz amit írtál. És ehhez jön meg többségénél az 1 gyermek vállalása, mert az az időszak amíg sok dologról le kell mondani vagy gátolja az én idő fogalmat (utazást, wellnes kuckózás hétvégén … stb)
Csak ez ugyan úgy a társadalom lefeleződéséhez vezet.
13:12 a gyógyszerről jut eszembe egy falfirka, ami hosszú ideig ékesítette a Zuglói Lőcsei úti gyógyszertár falát.
"Az Ördögnek ne adjanak gyógyszert, forduljon fel." márha pontosan emlékszem a feliratra....
22:50 A banyatank helyett máshol biciklire szerelt táskával mennek bevásárolni, amúgy karton tejet, több palack vizet, tíz kilogramm dinnyét stb. 23 éves koromban sem kaptam volna fel, és vittem volna haza pár kilométerre a piacról gyalog...... nem csak amiatt mivel nehéz, hanem mivel nem fért volna el a hálós szatyorban. Ez egyben mozgás is mármint a biziklizés és gyaloglás is.
36:28 Mai mondern abszolút kényelmi megoldás időseknek az online ételkiszállíttatás........ Nincs Gond élelmiszerbolt vállal ilyesmit?
Kivancsi lennek egy szociologiai latleletre ami a nyugat-Europai nyugdijasokat es a magyar nyugdijasokat hasonlitja ossze. Pl. Amig nalunk kb. 40-50 szazalek dolgozik nyugdij utan, valszeg ott max. 10-20.. de masban is kivancsi lennek az osszehasonlitasra, egeszsegugyi allapot, utazas, stb. ...
Kína meg fogja oldani robotechnológiai fejlesztésekkel. Rengeteg, beteg ápoló, rengeteg házi robot van, a gyárakba is pár gyártási folyamatot felügyelő programozó van. A taxik egyre több része önvezető, a drónok és futár robotok szintúgy tömeg gyártás, ahogy a robot járőr is.
Én meg úgy oldanám meg, hogy új választási körzeteket nyitnék a külföldi levélszavazóknak, a választások előtt több krumplit osztanák ki a borsodi békemeneteseknek, megszüntetném a budapesti körzeteket.
Kifelejtetted a kötelező védőoltást az ellenzéki lelkületűeknek. Sztem ne adjunk ötleteket, így is jöhet még rémálom 🙄
ez a krumpli osztás duma annyira fárasztó már.. baromira nem jellemző hogy a nyüves krumpliért mennek szavazni a választók..
@@athertox Ki tudja? Ahol osztják, ott erős a Fidesz. Budapesten nem nagyon osztják, meg is van az eredménye.
@@andras5kozma Jól van András. Aztán a nagyon okos ellenzéknek (tele politológus szakértőkkel) nem jutott eszébe, hogy Ők is osszanak valamit? ;)
Puzsér veszel nekem karácsonyra egy Tesla mobil házat? Létszi. Ez a reklám rád szabva személyesen. Légyszíves nagyon szeretnék egy ilyet, ígérem te is használhatod, megmondod mikor van szükséged elvonulása akkor én elmegyek más helyre feltöltődni. Létszi, létszi.
A robotok fizessék a nyugdíjat, az automatizálásból lehet kifizetni a nyugdíjakat! Nem az emberek béréből kell levonni, akkor amikor őket elbocsájtják, helyettük robotokat állítanak be, a robotokat, automata pénztárgépeket, stb. beállító vállalatok fizessék ki a nyugdíjakat! Kevesebb hasznuk lesz! Na és?
A vállalatok fizetnek "nyugdíjat" már évszázadok óta - a tulajdonosaiknak. A haszonból. Úgy hívják: osztalék.
A politikusok és a bankárok vannak sokan, az ő járandóságuk nem egy-két százezer. A nyugdíj nem segély. A nyugdíjas 40-50 évet dolgozott végig, és fizette az adót.
Október 24--én töltötte be Puzsér az ötvenedik születésnapját.....
Meg még skorpió is? Ajvé!
@@KefeBajusz-io8tp én is az vagyok, azért rühellem őt.. :D jellemző hogy még az elöregedés problematikájáról is neki putyin és trump ellenes kirohanások jutnak eszébe.. totál rögeszmés..
Akkor mostmár ő is vén fasz lett😄
A jövő tarsadalmakban aki tul éli erős egeszseges, pénze és hatalma van. Akinek ebből valami hianyzik hagyjak vagy segítenek neki elpusztulni.
Kedves Oszi,mi az a banyatank?!
A mi utcánkban minden nyugdíjas néni autót vezet , a kis autókkal járnak bevásárolni és nagyon vagányak .
A fehér zoknis makkos cipős korszak a buszsofőrök voltak 1990-2000
44:32
_"... végig kell járni ... rettenetes út ... @ngy@lkosnak lenni ... borzasztó nagy hiba ..."_
Kell ?
Miért kellene.
Miért kellene végigjárni egy rettenetes utat.
Honnan ez a meggyőződés ?
Mi kötelezne bárkit arra hogy rettenetes utat járjon ?
És milyen alapon ?
Mi abba a pláne.
Ha az élet egy rettenetes út végigjárása akkor nem kell az
"élet".
(És az emberiség egy rettenetes úton jár
az idők kezdete óta ...)
Ahhoz képest amit ad, túl nagy árat kér.
Az nem élet, hanem kínlódás.
Legjobb esetben is csak létezés.
De visszatérve,
a - f terv, mér pont f ? Mi van a g, h ... zs tervekkel ?
Sosem lehetsz biztos benne hogy mindent megpróbáltál.
Ha már mindent megpróbáltál, és már 2 év telt el úgy,
hogy ötlet sem merült fel mit lehetne még tenned,
akkor se lehetsz benne biztos.
Vártál eleget ? Elég jól, elég precízen csináltál mindent ?
Már N éve szenvedsz, mi van ha pont a következő év hoz majd valami eredményt ?
Valami fordulatot.
Mi van ha közben kitalálnak majd még valamit ? Felfedeznek valamit ?
Csak várni kellene.
Vagy spontán megjavul pont úgy amilyen spontán jött.
Hisz megmagyarázni se tudták soha.
Ez meg az, csillagok együttállása, lóf@X meg a genetika.
Vagy adabszurdum, jön majd valami isteni csoda.
Csak várnod kellene még. Tűrnöd még tovább.
Egy kicsit köpülni még a tejet hogy kimászhass.
És utána majd jó lesz.
Mer amúgy az élet az olyan szép.
Mindent megérne.
Ki tudja, akár családod, gyereked lehetne.
Itt, ebben a világban.
Hallgathatnád még a Puzsért, a neurózisából kibeszélve.
Része lehetnél a világ nagy k@káknak.
Pusztuló természet, tomboló, gy@lkos beszélő majom,
szenvedés mindenfele.
Nagy ünnep lehetne.
Ha az élet megadná neked hogy
átlagos mértékben szenvedhess.
H@lyeséget beszélsz, Puzsér,
mint rendessen.
Ezt az univerzumot
csak el kell pusztítani.
(Ja, és arról hallottál már,
hogy az élet véges ?
A betegség évei
nem közbeékelődött idő.
Ki adja neked vissza
a szenvedésben töltött
éveket vagy évtizedeket.)
(És a végén,
legyen az 1, 5 vagy 40 év múlva,
úgyis mindenki ugyanúgy
csak m@gh@l.)
Pont 10 évvel vagyok fiatalabb tőled Robi
Anglia is sziget mégsem élnek sokáig, csak eszembe jutott
Erre rosszul emlékszel. A legmagasabbak között van az átlagéletkoruk.
@peterfromhungary3021 lehet hogy az európai átlagban igen, de szerintem biztos nem annyira mint pl a japánoknak, én sosem hallom emlegetni őket amikor a hosszú életkorról beszélnek...plusz az angolok fish and chipse biztos nem annyira egészséges, mint a 🍣
Én még sehol nem láttam 100 éves embert, csak Angliában. Kifejezetten sokáig élnek.
@@adeltorok8805 Milyen válasz már ez hogy "szerintem" meg hogy te "ezt nem hallod emlegetni" ?? Néhány kattintással utána lehet nézni a neten (pl wikipédia) a világ összes országában várható élettartamnak.
@@csabaarthurdr.molnar8203Egyébként se egészségesek a beltenyészet miatt. Sok gyereket még 5- 7 évesen babakocsiba, pelenkázva tologatnak. Nem jó unokatestvérek között utódot gyártani.
73 eves "nyugger" vagyok es orulok hogy Puzser magyarazza meg nekem, hogy milyen nyugdijasnak lenni. Elnezve Oszit es Puzsert biztos vagyok benne hogy nem lesznek nyugdijasok es nem lesz szukseg "banyatankra". A mai nyugdijasok tobbsege dolgozott azert hogy ti itt pofazhasatok.
Ebben lehet valami. Én 34 éves vagyok, ahogy az idősebbeket figyeltem az életem során, lehet szidni az előző rendszert, de amiben ők felnőhettek, az merően másképp kellett, hogy álljon a munkához!
Mert ha nem így lenne, akkor honnan jönne az idős emberek munkakultúrája? A fuatalok mindig visszaköpködnek, gúny lett abból, hogy "1 dolgozott, 3 nézte", mégis, ha családi projekt van, építkezés vagy farakodás, egy 70 éves tata is röhögve kidolgozza a fiatalokat, akik egész végig azt keresik, hogyan lehetne megúszni a munkát.
Ez olyannyira jellemző, hogy a legtöbben - és ez nem titok - a kemény munka elkerülése végett tanulnak tovább. Nem a kemény munka mellett, vagy után: nem, ahelyett.
Ezzel egy baj van: a szakmunkás iskolák színvonalát, az átadott szaktudást is lesüllyesztették az elmúlt 35 évben. Mi lenne itt egy háború alatt, után? Ki tartaná egyben az országot? Ki építene újra bármit is, ahogyan az idősek tették, sajnos a 20. század alatt többször is...
Senki. Lehet köpködni az idősekre, de nem érdemes: ha a mostani generáció élte volna az ő életüket, most mindannyian '56-os romok között élnénk, mert senki sem lett volna, aki rendbeteszi az országot...
Elnézve a fiatalok politikához való hozzáállását, ezt a széthúzást és kompromisszumra való képtelenséget, azt is el tudom képzelni, hogy valami atomháború utáni csonttemetőben kúsznánk mind a sugárzó romok között...
@@doom.mood-24 Koszonom az egyetertest!
@@BelaAcs-m6rvén hülye Fideszes nyugger 😂
@@BelaAcs-m6rne vegye magára. Ön lehet az üdítő kivétel. Robi a magyar társadalom egészen látható, tapasztalható képet festette le. Ami nem az idősek munkamoráljára tette, hanem az önmagukat megélő, egészségükre ügyelő, mentális állapotukat festette le.
Gratulálok és járjon jó példával továbbra is többiek felé.
Mit dolgoztatok baszdmeg, az egész életeteket hitelből finanszírozta Kádár, aminek a kamatait az utánatok jövő generációk fogják fizetni az idők végéig. És még van pofád itt kikérni magadnak ezt a hangnemet a videóban. Inkább örülj, hogy kitermeljük a nyugdíjadat a piacon, és kussolj.
"Hálósszatyor"
már rég kiment a divatból a 80-as években, de az ilyen álértelmiségi értekezésekben még hálószatyroznak meg banytankoznak.. innen látszik hogy semmit nem értenek az egészből csak okoskodnak..
Globalis problema az öregedes ?????? Kerdezzuk már meg erről Afrikát , Közel-keletet , Indiát , Dél-Amerikát , úgy kb a világ lakosságának kétharmadát…
Kínában a férfiak 60 évesen a nők 50 évesen mehetnek nyugdíjba ezért már a népesség egyötöde nyugdíjas. Ehez képest Magyarországon van 2.5 milló nyugdíjas aki biztosan már betöltötte a 65 évet ( lakosság 25 százaléka, minden negyedik ember...) Teljesen rossz infó hogy 40 évet dolgoznak a kínaiak. Jó lett volna ha beszélnek a magyarországi átlag életkórokról (eus átlag alatt 4 évvel ) 76 év ami szerintem nagyon rossz. Másik dolog hogy a magyarországi nők átlag életkora és a férfiak átlag eletkora közt miért van 15 év külömbség?? Szerintem Kína emelni fogja a nyugdíjkorhatárt és a baj meg lesz oldva. Bocs ha sokat Kínáztam amúgy 99 százalékban nagyon tetszett a műsor.Köszönöm.
5:00 Robi miért hiszi, hogy a demokrácia rendszer és nem idea?
mert demokrácia-hívő.. mintha az volna az abszolúte üdvözítő jó.. holott a kereszténység jól példázza mit ér, hisz jézust is demokratikusan ítéltek halálra.. és még ő jön a metafizikával.. tisztára idióta.. össze vissza zagyvál féligazságokat, amivel megvezeti a gyenge értelmi képességűeket, akik bálványozzák.
Mert a demokrácia az egy olyan idea, ami egy szarul működö rendszerként valósult meg. Az a szomorú helyzet,hogy tényleg nem mindenkinek kéne szavazati jogot adni, szimplán azért mert túl sok a komplett hülye
Csak fogom a fejem hogy minden hatodik ember 65 év felett lesz... Magyarországon 2.5 millió nyugdíjas van akkor ez javuló tendencia vagy nem??? 😂😂😂😂😂
Robi néha, már most is borzasztóan igénytelenül öltözködik és néz ki, majd ha megéri a nyugdíjaskort, neki is jut egy hálós szatyor. Lóf@szt se értitek ki, hogy mi van a nyugdíjasokkal, főleg vidéken, és mit, miért tesznek, az általánosítás pedig, bármely társadalmi csoportra, a legnagyobb hiba, amit el lehet követni.
Ez vezetett a népirtásokhoz!
egyetlen értelem gondolat nem hangzott el ebben beszélgetésben, csak a lenéző okoskodás az egész.. kiforgatva migránsfóbiára/orbánra/putyinra/trumpra.. mintha ők okoznák az elöregedést, nem pedig a fiatal nők jó része, akik elfelejtettek szülni, mert fontosabb a buli meg a tetoválás meg egyéb baromságok..
azért teszik, mert ebbe születtek bele. Szívesen.
Nos azért Dániában nem így öltözködnek a nyugdíjasok. Én itt élek 2006 óta és egyetértek Robival, hogy a kelet-európaiak nehéz történelme meglátszik a társadalmak öntudatát formálja és stílusát is.
@@boborjanpandacsoki5239 , pandacsökött boborján, jól megasszontad, aztán meg is köszönted magadnak. Igazi szellemi fogyatékkal élő szerencsétlen vagy, aki még büszke is erre... Szégyenteljes szép napot kívánok 😂!
egérfejű okoskodik :D
👴👵🍊☠
Robi egyre inkább demagóg, Oszkár for president 😂
Ehhez képest Oszinak nincsen gyereke, Puzsérnak 1...
Azt sem neveli együtt az anyjával. Ez így modern!
Ez a rengeteg elemző,eltunyult,okoskodó,felháborító,sértő ,amiket pofáztok,előbb nézzetek tükörbe!Ti is lesztek majd nyugdíjasok,ha MEGÉRITEK!
Szólj neki hogy csináljon neked
Zombiapokalipszis