ELEGEM VAN a FÉLKÉSZ játékokból! #4

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 2 окт 2024
  • Éntőlem késhet is, de legyen már kész!
    ___________________________________________________________________________________
    A Cyberpunk 2077 2.0-ás patch-e “VÉGRE” megadta azt a játékosoknak, amit a játék eredetileg ígért. A játék végre jól fut, belekerült egy rakás funkció amire eredetileg is számítottunk, és ráadásul a legjobb, hogy az egész INGYEN, egy teljesen sima patchként érkezett a játékba. De… jól van ez így? Mármint egyfelől oké, tök jó, hogy egy nem jó állapotbna megjelent játékot helyre lehet hozni utólag, és nyilván az az alap, hogy ezért ne kérjenek pénzt, de igazából nem olyan, mintha ezzel engedélyt adnánk a fejlesztőknek arra, hogy továbbra is ilyen félkész állapotban jelentessék meg a játékaikat? Hány ilyen sztori volt csak az elmúlt néhány évből, hogy egy játék megjelenési dátumát eltolják, hogy kész legyenek vele, beharangozzák, hatalmas a hype aztán semmi? Már a negyedik vagy ötödik videót csináltam csak ilyen sztorikat összegyűjtve, de úgy gondoltam, hogy ma egy kicsit foglalkozzunk azzal, hogy miért is alakult ez így, hogyan lehetne tenni ellene, és hogy úgy általánosságban, miért szar ez az egész rendszer. Jöjjön ma az unibet támogatásával végre a sorozat új része: elegem van a félkész játékokból.
    A csatorna támogatója az Unibet: bit.ly/unileet
    #játék #toplista #leet
    Támogass minket egy csatornatagsággal, és még több extra tartalmat adunk!
    / @buki_dani
    És itt találod a rajongói discord szerverünket:
    / discord
    ♦ KÖVESS MÁSHOL IS ♦
    🟣Twitch: / adranash
    🔵Facebook: / adranash
    🟠Instagram: / adranash
    💯Ezen a lejátszási listán további toplistákat találhatsz, biztosan találsz még olyat, ami tetszik! 💯
    • Toplisták, válogatások
    🎞🎭Itt pedig megtalálod az eddigi Lore videóinkat, ha ezek érdekelnek jobban:🎭🎞
    • Lore videók, játéktört...
    ☝☝ Iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a többi videónkról sem! ☝☝

Комментарии • 186

  • @Lancelotlovag
    @Lancelotlovag 11 месяцев назад +101

    Képzeljétek el, milyen lesz, ha majd a filmek is így fognak érkezni. Egy-két jelenetnél még benne marad a greenscreen, a színészek belenevetnek a monológba, az autó tűz nélkül robban csak hanggal... Aztán majd a streaming felületen hetente kijavítanak belőle valamit, és jönnek sorban a verziók.

    • @andrasmolnar6146
      @andrasmolnar6146 11 месяцев назад +20

      Az a baj, hogy eltudom képzelni, hogy ilyen lesz.
      Az igénytelenség évről évre fokozódik.
      Sajnos ez nem ma kezdődött. Állítsuk csak szembe a reneszánsz korabeli műalkotásokat a "modern" belemagyarázós műalkotásokkal.

    • @Biggieboy1982
      @Biggieboy1982 11 месяцев назад +7

      A sorozatoknál már ezt csinálják. Kijön egy évad, sztori közepén meg megy a kukába, mert nem olyanok a számok. Gyakorlatilag, mintha a mozijegyet kifizetve a film közepénél kiküldenének, hogy akkor ez ennyi volt.
      Sorozatoknál vagy 1 évadosat érdemes elkezdeni, vagy olyat, amit már befejeztek normálisan.

    • @Migmir1313
      @Migmir1313 11 месяцев назад +1

      tokre egyet értek veled, de mondjuk a robbanas igazából láng nélkül valódi xDD

    • @gerikeentertainment
      @gerikeentertainment 11 месяцев назад

      A Macskák-nál volt egy ilyen. Bár, maga a film is pocsék

    • @Broodborn
      @Broodborn 11 месяцев назад +2

      @@andrasmolnar6146 A reneszánsz idején nemhogy a mű megrendelőjét, de a művészt támogató mercénást is érdekelte, mi kerül ki az illető kezei közül, legyen az szobrász, festő vagy akár zeneszerző. A mostaniakat egyáltalán nem, ők csak adókerülésre, pénzmosásra vásárolnak, ezért kár is megerőltetni magát a készítőnek.

  • @kotor2574
    @kotor2574 11 месяцев назад +4

    Nekem a legnagyobb csalódás ez a videó volt, Annyire nem érted a cégek müködését és azt hogy egy játék fejlesztés levezetés hogyan zajlik, hogy az siralmas, ami még rosszabb az hogy laikusként osztani az észt az persze könnyű. Csak attól még hogy hapciás stílusban előadod még nem lesz igaz. Szerintem ezt a videót valami nagyon belső fájdalom ihlette.

    • @Kalman_Eszter_asztrologus
      @Kalman_Eszter_asztrologus 11 месяцев назад +1

      Te játékfejlesztő vagy? Akkor oszd meg velünk a bölcsességed, mindnyájan szívesen hallanánk! 😉

    • @kotor2574
      @kotor2574 11 месяцев назад

      Nem játék fejlesztő hanem asset, model creator, graphic desinger, scene editor. Napi 8 órát töltök blender, substance painter, unity, ps és még jó pár ehez hasonló programban, dolgozok cégnek akik AR, VR játékokat, céges segéd eszközök programokat gyártanak, szóval akár már játékfejlesztő is lehetnék. A véleményem pedig hogy nem érdekel, és egy jött ment senkinek nem fogok disszertációt írni.

  • @rngesus66
    @rngesus66 11 месяцев назад +12

    Az utolsó ,,hogyan lehetne jobb" résznél az talán mondhatjuk igaznak csak egy nagyon túlzás volt. Szerintem simán türelmesnek kell lenni és megjelenéskor nem eszetlenül megvenni/előrendelni a játékot. Várni kell és majd megnézni, hogy mások mit mondanak róla. Ha azt mondják, hogy szar a játék akkor hurrá megspóróltál 60 (mostmár 70) eurót vagy dollárt. Ha meg jó a játék akkor vedd meg. Most mi bajod lesz azzal ha nem a megjelenés napján hanem mondjuk pár hónap múlva játszol vele.

    • @HaouRex
      @HaouRex 11 месяцев назад +1

      Benne még az i van hogy nyugodtan megveheted. Max nem, játszol vele addig amíg látod hogy még patch hullámvan. Én volt hogy megvettem pre orderel egy Bandai játékot. Első nap játszottam volna vele de olyan szintű bug volt benne hogy játszhatatlan volt az első pálya. Máris mentek a hate kommentek és a le értékelés. Bandai az éjszaka folyamán patchelte is egyből a játékot és utána már tökéletes volt. De persze az emberek pár óra játék késeltetésért már anyáztak a fórumokon és próbálták a játékot lehúzni. Persze oké az lenne a helyes ha hiba mentes lenne játék. De azért ne legyünk már ennyire türelmetlenek..

    • @MixuQ
      @MixuQ 11 месяцев назад +5

      Egyszerű. Én a munkahelyemen szintén nem azért vagyok fizetve, hogy félkészen adjam vissza a szervizelt telót és majd két hét múlva hozd vissza és akkor befejezem, addig meg vagy tudod használni, vagy nem, de ki kell fizetned a a javtás teljes árát. Na ezért baj ez. Szóval nem kell megvenni. Megjelenés után várni kell vele 1-2 évet és addigra játszható lesz, akár több minden is lehet addigra benne.

  • @andrásGyalog
    @andrásGyalog 11 месяцев назад +121

    Daninak mindenből elege van

    • @toxy.154
      @toxy.154 11 месяцев назад +7

      Hát kicsit ingerült 😄

    • @kristoffarkas9909
      @kristoffarkas9909 11 месяцев назад +8

      Őszinte

    • @tlevi6337
      @tlevi6337 11 месяцев назад

      mindenböl is

    • @LeventeKrikko
      @LeventeKrikko 11 месяцев назад

      ​@@baliknoxville7622érsd a viccet😠😶

    • @kfsdk8
      @kfsdk8 11 месяцев назад

      ​@@martinberes1586nekem. Pl a Saints Row Reboot baromira bejön, pedig mindenki szerint szar

  • @OwerWild
    @OwerWild 11 месяцев назад +4

    Nem feltétlen mentségnek írom, csak árnyalnám a képet:
    - A mai játékok hatalmas kódbázisra épülnek (ezért nem igazán lehet párhuzamot vonni a régi-most között), teljesen más átlátni ezeket, kijön egy hiba A csapat elmondja,hogy a hiba máshonnan jön, B csapat elmondja , hogy a modellben van a hiba, stb.stb stb, teljesen más ez a hibajavítási folyamat, mint átírni a 12112 sort a Mario-ban, hogy hozzáérjen a lába földhöz . (nem beszélve arról, hogy a javítás sokszor újabb hibákat generál). Programozói körökben azt mondjuk: az a program van 'kész', amiről lemondtak.
    - Egy cég, ha lelkiismeretes, sok-sok pénzt kell(ene), hogy fordítson a tesztelésre, ahol kijönnek a hibák. Na már most, ha ezeket meglépik (meglépnék), akkor elérnének egy olyan tesztelési óraszámot... amit a megjelenést követően a játékosok pár óra alatt össszehoznak. A játékostömeg már kb az első egy-két napon, legfelejebb héten kipróbálnak minden olyan lehetséges dolgot, amire fejlesztők / tesztelők még csak nem is gondolhattak (pláne, hogy van egy rakat játékos, aki már művészi szintre fejlesztette ezt). Ez még mindig nem menti a fejlesztő céget, valahol etikátlanul logikusnak hathat, ha azt mondják: majd a játékosok letesztelik és megcsináljuk.
    Mindez nem mentesít a felelősség alól senkit, nem azért írtam. A fő gond szerintem, hogy a döntés egy csomó részvényes kezében van, atojnak ők a játékiparra, címekre, franchise-okra, mikor már olyan szépen elképzelték a játék megjelenése utáni vásárolt kocsit, vagy azt karibi két hetet kiváló perui kokain és három szilikoncica társaságában a yachton...
    De ez nem csak a játékiparban van így, meg lehet nézni az állami építkezéseket határidő előtti hetekben, stb. A gyakorlat, hogy mindenki szeret aláígérni a másiknak, a legpozitívabb eshetőséget is megvágva 'majd sietünk' vállvonogatással.

    • @molnibalage83
      @molnibalage83 11 месяцев назад

      Nem az a probléma, hogy nem teljesen bugmentes egy játék. De amikor gyakorlatilag nem indul el egy szoftver?
      Ha ilyen állapotban adnának ki ez üzleti szoftvert, akkor mikor borulna az asztal? A gaming terén meg simán ok, semmiféle jogorvoslatnak és panasznak helye nincs.
      Amikor a sajtó és YT csatornák közlik, hogy nem tesztelik a kiadott játékot, mert nem tudnak 30-60 percet crash nélkül tolni... Ej... Itt tartunk ma.
      Vagy a CP2077 konkrétan nem fut és egy szarhalom a legacy konzolon? Hogy egy hazugság volt az egész?
      És a legnagyobb baj, hogy egyes játékokat nem patchelnek ki vagy soha nem teszik bele az ígért tartalmat sem.
      De ellenpélda PC-n mondjuk a Last of Us 1, ami azért most már jó, de a HZD is hogy jött ki?
      Egy 3000 szériás VGA-n és 12 gen CPU-val sem ment FHD-n.
      Én meg aztán egy 2015-ös PC-n toltam vajsimán egy 960 GTX-szel..
      ... a kiadás után vagy 1 évvel... 1440p-ben is akár egy 1660S-sel.
      De akkor kérdem én, minek kell kiadni szarul?
      Mert nálam ezzel csak azt érték el, hogy SOHA TÖBBET nem veszek kiadáskor játékot.
      SOHA. Csak sale-n. Mert minek vegyem megy, ha úgyis szar ÉS még drága is? imádtam a HZD első részét és örülök, hogy jön 2024 elején elvileg, de summer sale-ig az sem fogom mevenni. Miért? Tapasztalat / előítélet. Majd megveszem -30% és -60%-kal olcsóbban.
      Ha a kiadónak ez éri meg, akkor ki vagyok én, hogy panaszkodjak...? XD
      Mert tömegek megvesznek minden szart teljes áron. Ha a userek 30-50%-a sale-en venne csak, akkor az éreznék.
      De valamiért - nem értem miért - a fogyasztok túlnyomó része 0 szinten tudatos. Nyugaton gondolom 60-80 dollár nem pénz és néhány óra játék után is letesznek AAA játékokat.
      1-2-3-4-5+ éve kiadott történetalapú játéknál látni az achievementeknél, hogy a userek kb. 50-90%-a nem tol végig még egy Witcher III szintű játékot sem. = igénytelen fogyasztói bázis.

    • @adastra70
      @adastra70 11 месяцев назад

      Pontosan! 😢

    • @adastra70
      @adastra70 11 месяцев назад

      ​@@molnibalage83képzeld sokszor hasonlóan adnak ki üzleti szoftvereket is. Ha elég nagy cég a vásárló (mondjuk egy áruházlánc) akkor csapkodja az asztalt, kötbérrel fenyegetőzik és ezért előbb-utóbb megcsinálják neki. Ha nem elég nagy nevű az ügyfél (mondjuk egy állami cég) akkor bizony marad "bugos" a program és közlik, hogy a vele dolgozók alkalmazkodjanak majd a program hibáihoz. Igy megy ez... 😝

  • @AZRAEL_OFFICIAL_
    @AZRAEL_OFFICIAL_ 11 месяцев назад +6

    Kihagytátok hogy még a befektetők is sürgethetuk a játék kiadását

  • @mouscornelius8345
    @mouscornelius8345 11 месяцев назад +3

    Ez nem egészen így van. Mindig mikor bele kezdünk egy projektbe akkor eleve totálisan irreális elvárásokkal indul meg a fejlesztés és előre lehet tudni, hogy az bizony sose lesz kész addigra. Legelszálltabb eddig 2 hónapos fejlesztés másfél évig tartott.
    Ezeket a döntéseket általában 3-4 ember hozza meg. A vezető fejlesztő aki minden tegnapra meg tud szóban csinálni. A fejes aki bízik a vezető fejlesztő kincset érő szavában és az ügyfél akinek van egy elképzelése ami annyi, hogy lemásolsz pár sort és berúgod a gépet oszt megy. Mert ezek már a plug and play en nőttek fel és lövésük nincs mennyire bonyolult dolgokról van szó. Csak azt látják, hogy jó sokba került és jöjjön befele belőle a pénz.

    • @kfsdk8
      @kfsdk8 11 месяцев назад

      Meg az is benne van pakliban ha megmondod rögtön hogy másfél év, nem rendelik meg. A megrendelő meg sokszor még nem is tudja pontosan mit akar, a közbeni inkább így legyenek, hetek munkáját kukázza ki. Volt olyan projektünk aminek a működése 1 év alatt 5x változott. :) A csak összedobjátokról nem beszélve :)

  • @MetalFarkas
    @MetalFarkas 11 месяцев назад +7

    Nagyon jó az indoklás, a marketing. És igen itt van a kutya elásva. Mert versenyeznek, dömpingek vannak és ezért nem mindegy mikor jön ki a játék. Mert a konkurencia előtt kell, meg akkor amikor potenciálisan sok vevő van stb... A legrosszabb, hogy mindig a fejlesztőket szidják az emberek, pedig a legnagyobb ludasok ez ügyben a kiadó és a részvényesek. Sokszor maguk a fejlesztők nem tudnak sajnos mit tenni, max annyit, hogy amit tudnak megtesznek.
    Én amúgy sosem ültem fel a hype vonatra, ha vártam is játékot azt azért vártam, mert olyan témája, sztorija volt ami miatt érdekelt. Előrendelni meg pláne nem szoktam.

  • @dogvessz
    @dogvessz 11 месяцев назад +2

    Mi a megoldás? Hogy elköltözünk messzire, ignoráljuk az új megjelenéseket és csak 1 év múlva játszunk velük, amikor meg tudjuk venni fél áron, méghozzá kész állapotában. Ez szarkasztikus volt, merte ezek többnyire kivitelezhetetlenek.
    Mik? Hogy nem vesszük meg a játékot és játszunk mással vagy nézünk mást? Vagy ha egy játék rossz, akkor azt egyáltalán meg sem vesszük? Miért van az, hogy úgy van ez az egész beállitva, mintha kötelező lenne mindig mindennel day 1 játszani??? Pont azért tehetnek meg amit csak akarnak, mert az emberek buták és semmi sem érdekli őket. Nem azért, de nem is érdemlünk mást (tisztelet a kivételnek). Mondhatni megérettünk az aratásra....
    Én azt javaslom, ha van egy játék amit szeretsz vagy szerettél, vedd elő újra, platinázd ki, stb stb. A mentális egészségednek és a pénztárcádnak is jót fog tenni ;)

  • @doggoe7044
    @doggoe7044 11 месяцев назад +3

    Dying Light 2! Hiába frissítgetik/foltozgatják, a kényszerből átfabrikált sztori nálam eleve kinyírta. Lehet hogy 3-4x nagyobb a bejárható terep, mint az elődjében, de mind hiába ha nem tudok kötődni a világhoz, a karakterekhez. A fő szál kipörgetése után csöppet sem éreztem, hogy bármi is ösztönözne a maradásra. Pedig mára szebb és jobb ,de ettől még nem érzek égető kínt, hogy belépjek parkour szimulátorozni. :/ Kár érte.

  • @TheLambdaTeam
    @TheLambdaTeam 11 месяцев назад +2

    SZVSZ direkt adnak ki félkész szörnyszülötteket - a javítások, plusszok, befejezések elérhetőek DLC formájában, a játékos majd szépen csengeti a zsetont...
    És akkor csodálkoznak nagyokat, miért ilyen népszerű a warez. Hát többek között ezért, mert a fejlesztők fejőstehénnek nézik a játékost.

  • @Dotet08
    @Dotet08 11 месяцев назад +5

    Én már vagy 10 éve általában megvárom a Game of the year vagy az Enchanced kiadásokat. Legalábbis, ha tudom, hogy egy egy játékhoz biztosan fog érkezni DLC-meg hasonlók akkor jobb szeretem egyben megvenni az ilyeneket. Az utolsó játék amit elővételben vettem az a Soul Calibur 6 volt az utolsó játék ami megjelnés napján vettem a South Park Fractured But Whole volt

  • @kisakosh
    @kisakosh 7 месяцев назад +1

    8:24 - El vagy tévedve a sűrű erdőben. Kutyát nem érdekli, hogy jó legyen. Egy dolog számít: a Profit! Semmi más, a tőke a lüktető szív, nem a szándék. A szándék a tőke halmozás - jaj, de érdekes, mintha erre intett volna Marx, nem? -

  • @Jozzska
    @Jozzska 11 месяцев назад +8

    Itt a fő probléma, hogy késznek mondják, miközben nem az.
    A 7dtd évek óta Alfa státuszban van, játszható, de az ember tisztában van vele, hogy bugos, hiányoznak benne részek, sokat fog változni.
    Vagyis, ha ennek ellenére megveszed, azt ennek tudatában tetted, a "te sarad" ha benne lévő bugok zavarnak.

    • @SemSenki
      @SemSenki 11 месяцев назад

      Sztem ez sem ilyen egyszerű. Sok játék van mostanában, amit így dobnak piacra és a büdös életben nem lesz kész, de ők mossák kezüket, mert megmondták, h ez még csak félkész játék. Igen, de én mikor megvettem azt ígérték, h be is lesz majd fejezve. Ha nem fejezik be végül, akkor adják vissza a pénzt.

    • @Jozzska
      @Jozzska 11 месяцев назад

      @@SemSenki ha kész játékot akarsz, várd meg míg kész lesz, ilyen egyszerű.
      Nem a "kész" címkéért fizet az ember, hanem az élményért, a játékkal eltöltött órákért. Ha ezt egy alfa képes megadni a tonnányi vele eltöltött és élvezetes játékidőt, akkor miért is reklamálsz amiatt, mert nem lett befejezve?

  • @attilazsoltolasz9775
    @attilazsoltolasz9775 11 месяцев назад +1

    Pozitívum: Minecraft. Megvettem 10 éve, és azóta is végtelen javítás, és új content teljesen ingyen.

  • @lavx21
    @lavx21 11 месяцев назад +1

    Azért azt hallkan megjegyezném, hogy a 20-30 évvel ezelőtti játékok sokszor sokkal egyszerűbbek is voltak minden szempontból. Nem azt mondom, hogy bizonyos részeit könyebb volt anno megcsinálni az akkori megoldásokkal, de a mai kor követelményeinek megfelelő grafikai, technikai és játékmechanikai megoldások sokkal nagyobb effortot jelentenek.
    Egy másik dolog pedig a szemléletmód elshiftelődése is. Megjelent az MVP, azaz amint az pénzt tud termelni és visszajelzéseket gyűjtetni, akkor ki kell adni a terméket, hogy a mentén lehessen továbbfejleszteni azt. Ha ezt nem öncélúan használják a stúdiók, akkor ez a játékosoknak is jó. De valóban, ez utóbbi a pénzről is szól, mert végső soron, akik pénzért fejlesztenek a játékokat, annak az egyik legfontosabb dolog az, hogy ki legyenek fizetve.
    Egyre kiélezettebb piac, egyre több a változás a világon (utóbbi években volt/van világjárvány, szankciók ide-oda, recesszió, lassan világháború), eléggé rizikós bevállalni azt, hogy bocsi mi még két-három évig inkább csiszoljuk és az összes minor bugot is kiszedjük. Ennyi idő alatt lehet a bérek is nőnek, a játékmotor gyártója kitalál valami új licenszelést, elüti a kreatív emberünket a villamos... akármi.
    Minőségre persze nem lesz ugyan az, de azzal, hogy "mert megtehetik" én vitatkoznék, mert inkább a másik oldalon van az, hogy nem tehetik meg. Vagy így, vagy sehogy nem fognak kiadni egy komplex címet ilyen terjedelemben. Ok, a Larian egy kivételt képez, tényleg zseniális, de nem képes erre mindenki és nem is vállalják feltétlen be ezt a rizikót. Ha csak ilyen lenne, akkor nagyon kevés játék jutna el a megjelenésig.

  • @peterattilakriszt3150
    @peterattilakriszt3150 11 месяцев назад +1

    Megoldás lehet még, hogy a reklámozás első fázisában nem írnak ki konkrét megjelenési dátumot, esetleg körülbelülit vagy csak hogy jön. Másik megoldás - vagy az előzővel párhuzamos -, hogy nem spórolják ki a tesztelési időszakot, ahol a produktum a tesztelő visszajelzései alapján visszakerül a fejlesztőkhöz további csiszolgatás végett. Jelenleg mi, a játékosok vagyunk az ingyen tesztelők, akik felháborodva ugyan, de visszajelezzük az egyes játékok hibáit. Ez az igazi pénzügyi fogás szerintem: fizetünk a teszteletlen - emiatt hibás - termékért, használjuk, majd a játék fórumán ingyen visszajelzünk, mi és hol rossz, de mivel a gépkonfigurációt is gyakran megadjuk, amelyen "teszteltük" a játékot, még optimalizációs segítséget is adunk.
    Éppen ezért már régóta alkalmazom a magyar youtube csatornák tesztjeit és a hallottakból leszűrve a magam konklúzióját, határozok a vásárlás kérdésében. Emellett, ha nem vágyok annyira egy játékra, de érdekel, kívánságlistára rakom és várok egy leértékelésre, úgyis van elég, amivel addig játszhatok.
    Köszi az újabb témanyitó videót. Üdv!

  • @elektrosokkk
    @elektrosokkk 11 месяцев назад +1

    Nekem inkább a kompatibilitással van bajom. Van 1 régebbi játék, az op rendszerek meg jönnek mennek, és ma már nincs olyan, aminek ne lenne valamivel kompatibilitási baja. Pl. Fiber Twig 2 megvettem Steamen, de a Winfos 10 alatt nem fut teljes képernyőn, mert valami baja van az egérrel, ha jól vettem ki a hibaüzenet blablájából. Ablakban meg fut rendesen. A fórumon is írták, hogy náluk is ugyanez a probléma felmerult, de a Steamet ez látszólag nem nagyon zavarja.
    Doom 2 és final Doom szintén nem fut Windows 10 alatt. Neverhood? Felejtsd el! Persze ezek ma már ezer évesek, de a Windows7 még minden probléma nélkül futtatta ezeket. Vajon a következő Windows mit nem fog futtatni? Dobhatom majd a Heroes 3at a kukába? Persze a Heroes 5 is jó, épp csak annyival lassabb a játék menet, hogy kb. az orokkevalosag talán elég hogy 1 pályát be is fejezzüknk.😂

  • @raichesz
    @raichesz 9 месяцев назад +1

    Van egy egyszerű megoldás szerintem!
    Túlzóan eltolt határidő, mert nem kínos, ha egy játék esetleg 10 nappal korábban készül el, mint a megjelenésének időpontja. Ez alatt a 10 napban simán lehet még tesztelni a játékot, javítgatni még egy kicsit, esetleg a fejlesztő csapatot egy hét szabadságra elküldeni, ha már tényleg semmi gond sincsen. Én amikor még nagyobb og animációs projekteken dolgoztam, amikor még egy animációm majdnem egy évig készült, a végleges megjelenési dátumot bőven a várható befejezés után jelentettem ki, nem bántam meg.

  • @two-six989
    @two-six989 11 месяцев назад +1

    Én tudom hogy lehetne jobb. Mondjuk dobni kéne a felesleges marketinget. Digitális világot élünk, mi a ráknak elárasztani az utcákat nyomtatott plakátokkal, meg minek a tv-ben reklámozni? Minek gagyi és kínos élőszereplős reklámokat gyártani egy játékhoz? A célközönség kivétel nélkül használ internetet, az interneten meg van elég felület, ahol lehet hirdetni. Baszki, van aki önszántából és akár ingyen is terjeszti az igét. A játékipar (meg úgy az egész élet) egyik legnagyobb rákja és pénzégetője a marketing gépezet.

  • @gabrepotter
    @gabrepotter 11 месяцев назад +4

    Ha már mondod a részvényeseket.Inkább az a lényeg,hogy abban az évben/negyedévben kell számokat felmutatni.Nem lehet még 1-2 hónapot váratni részvényeseket!!!
    Szerintem ez inkább hangsúlyosabb,mint,hogy csak "megtehetik".
    De azt sehol nem tehetik meg,hogy figyu most hó elején nem kapsz fizut,majd köv hónapban,mert javítani kell céget!
    Ha már árnyaljuk,hogy mi az amit megtehetnek,és mi az amit nem!

    • @adastra70
      @adastra70 11 месяцев назад +1

      Pontosan így van, én is ezt írtam le, csak hosszabban. 😊

  • @Half-life3-2fort
    @Half-life3-2fort 11 месяцев назад +1

    De miért kell elmondani egy játékról hogy készül? Oké persze hogy legyen hype de csinálhatnák úgy is hogy elkezdik fejleszteni titokban aztán már amikor tesztelik hogy jó e akkor jelentik be aztán tesztelik tovább és tovább és tovább és így szűrnék ki a pici hibákat aztán nem kéne túlóráztatni az embereket meglenne a hype a siker mivel jó lett a játék és így mindenki boldog nem? Mondjuk ez inkább olyan cégnél jó ahol tudják az emberek hogy nem évente jelennek játékok hanem mikor hogy pl VALVe csak hát itt meg soha sem jelennek meg a játékok

  • @kfsdk8
    @kfsdk8 11 месяцев назад +2

    Végső kérdésedre: az Rdr2 online, amit a Rock$tar hagyott elsorvadni a nyomorult fejőstehenük miatt. Emiatt lehet, hogy nem veszem meg a GTA 6-t. Ez lesz a személyes bosszúm

    • @adastra70
      @adastra70 11 месяцев назад +1

      Teljesen egyetértek! ❤

    • @11ddz
      @11ddz 11 месяцев назад

      Megfogod venni.

  • @zvata2017
    @zvata2017 11 месяцев назад +1

    A Cyberpunkot eredetileg nem akarták kiadni de muszáj volt nekik a vezetőség akarta nem a fejlesztők. A Baldur's Gate 3 megjelenését is halasztották, de a befektetők nem 6 év múlva akarnak pénzt belőle. Ezért előbb piacra kerül, sajnos. A Dragon Age 2-nél is azt mondták van 4 évük, aztán hirtelen be kellett fejezni 2 év alatt.

  • @11yticten
    @11yticten 11 месяцев назад +13

    Kedvencem mikor nyíltan korai hozzáférés 0.7, de DLC már van hozzá :D
    Ilyenkor kicsit elgondolkodom, hogy nem ég a pofájuk?
    vagy
    A DLC készítő csapat nem lett zaklatva és ők meg elkészültek vele.
    Erről is lehetne 1 videó, vagy, ha van valaki belinkelné nekem?

  • @promester8889
    @promester8889 11 месяцев назад +2

    Az különösen tetszett, hogy a Cyberpunk "Akkor jelent meg amikor kész volt"

  • @sandorberes7392
    @sandorberes7392 11 месяцев назад +1

    Mi lenne akkor, ha maguk a játékok sokkal kisebbek lennének tartalmilag így olcsóbban is adnák (ha adnák), viszont időben kész is lenne, könnyebb is lenne lefejleszteni? Például: Ahogy a Gran Turismo is készült. Van benne egy viszonylag kevés autó/pálya majd idővel bővítik plusz ha van visszajelzés akkor tudják javítani. Vagy pl. a Cyberpunk tipusú játékoknál megvan a teljes map van egy viszonylag egyszerűbb játékmenet/tartalom és majd utánna amit akarnak azt bele tudják tenni. Hasonlóan mint annak idején a demokkal. Persze az is kell ehhez, hogy így is kommunikálják le az egészet ez lenne a legfontosabb. Magyarán mindenki tudni fogja hogy lesz ez még jobb és tartalmasabb is és akkor valószínüleg nincs akkora blama mint volt.

    • @adastra70
      @adastra70 11 месяцев назад

      Ja, csak akkor nem kérhetnének annyi pénzt érte egyből!

  • @endermatecrafthun1252
    @endermatecrafthun1252 11 месяцев назад +3

    Az ilyen dolgok miatt veszek régi játékokat. Azok grafikailag már elavultak de akkor is jobbak mint a maiak. Kéne egy ilyen videó erről.

  • @potatocraft6087
    @potatocraft6087 11 месяцев назад +4

    A starfield szerintem tök jó játék :D

  • @tamaslichtenberger8529
    @tamaslichtenberger8529 11 месяцев назад +6

    nem tudom, hogyan lehetne jobb. saját szempontból leszoktam az előrendelésekről. ha számomra vállalható állapotban lesz egy játék, akkor veszem meg. pl Cities Skylines 2-t piszkosul várom, de az első független értékelésekig / YT videókig el sem gondolkodom azon, hogy csilingeljen a bankkártyám.

    • @dogvessz
      @dogvessz 11 месяцев назад +3

      Ennyi. Nagyon helyes!

    • @csabenHU
      @csabenHU 11 месяцев назад

      Ha értékelni nem is, de kipróbálni ki szeretném élő adásban - igaz, még nem tudom hogy mikor lesz rá időm. Hogy nem a megjelenés napján az biztos. Ahogy az se, tudom még, hogy YT lesz, vagy Twitch. (De van még időm kitalálni)

  • @kaszapatrik
    @kaszapatrik 11 месяцев назад +5

    Poén: én a Skyrimet 2 éve vettem meg, és játszottam végig. Mondjuk azzal kapcsolatban pont nem emlékszek, hogy volt-e ez a probléma, vagy eleve jól jött-e ki (úgy rémlik, ott is voltak dolgok régen), de én úgy játszottam végig, hogy tök jó volt. Néztek is a barátaim, hogy küldözgettem, hogy lecsaptam íjjal egy óriást kis szinten, és csak fél óra volt, hogy miért most jövök ezzel :D

    • @valkyriedark7356
      @valkyriedark7356 11 месяцев назад +1

      Hát azért ne is csodálkozz nagyon. 2 éve egy több mint tíz éve játékot, ez annyit jelent hogy kb a dolgok 70%-át ha láttad. Egy apró példa: A kiadást követően már kellett a patch, mert a szekerek a játék elején megbolondultak. Mint kiderült, a kódba a méhecske egy "el nem mozdítható objektumként volt jelölve." Ez pedig csak az eleje, dugig van ma is bugokal, csak mázlista lehetsz, vagy túl fiatal, ha eddig elkerülted.

  • @janosjuhasz4181
    @janosjuhasz4181 11 месяцев назад +1

    Hol marad az örök béta Escape from Tarkov? 😂😂

  • @kbrelax1353
    @kbrelax1353 11 месяцев назад +1

    Szerintem a fejlesztők, pontosabban a főnök, azért nem szereti még eltolni a megjelenési dátumokat, mert még a végén, neki kéne vagy a cégének kéne fizetni, azért mert több időre van szükség a fejlesztéshez.
    Biztos vagyok benne, h nem fog teljesülni, de azért leírom, Ark Survival Evolved önmagában megérne egy videót, ha késésekről, meg szívatásról van szó. Csak a azt lenne érdemes végignézni, ami cirkuszt leművelt a Snail, mióta ráparancsoltak a Wildcardra, h az eddigi játékukból csináljanak egy remaket, amit senki se kért...

  • @saphyrahun3272
    @saphyrahun3272 11 месяцев назад +1

    Ha a "megjelenésnél" lekommunikálják, hogy a játék még félkész/bugos (aka early access), akkor nem gond ha "szar". Csak belátható időn belül legyen kész az ingyenes javítás.

  • @adamkis7137
    @adamkis7137 11 месяцев назад +2

    Én azt csinálom manapság, hogy megvárom amíg megjelenik, megnézek róla videókat, véleményeket és mérlegelek, hogy kifizetek e X összeget azért, hogy játszhassak vele.
    Nekem hobbim a játékfejlesztés, bár én kis indie szinten tolom csak, de elég komoly terveim vannak.
    Több indie címmel játszottam, talán a legjobb példa most a Forest. Megjelent a játék úgy, hogy egy túlélős survival game volt, de nem volt benne lezárás, nem volt vége a játéknak.
    Early access persze, de valójában a játék még MESSZE volt a végétől...mégis sokan játszottak vele, szórakoztak vele jókat...
    Vannak kategóriák ahol nem engedhetik meg maguknak azt a cégek, hogy félkész, bugos terméket kapjunk kézbe, viszont van ahol sokszor még "veterán" tagnak tekintheti magát az aki XY dolgot még látott a fejlesztések során. Lásd pl Minecraft.
    Inkább a nagy hype-ot kellene elkerülni és akár a fejlesztések elején beengedni a játékosokat és a visszajelzések alapján haladni. Persze ott van az is amikor még nem tudjuk mi lesz a vége, vagy olyan új mechanikákat kapunk kézbe amit még soha sehol nem láttunk. Lásd Portal. Milyen jó játék volt és még mai napig szórakoztató. (Direkt nem akartam a minecraftot írni megint.)

  • @whitewolf523
    @whitewolf523 11 месяцев назад +1

    Well... Nem vagyok egy nagy Baldur's Gate fan, csak azóta ismerem mióta feltűnt a streamereknél. Úgy tudom itt a megjelenés előtt három évvel azért kiadtak egy early access-t és láthattad hogy s mint van a játék, de a hibákat természetes elnézted, mert nem végső verzió. Játszottál vele és mondhattad a fejlesztőknek hol a hiba vagy éppen mi hiányos, figyeltek a közösségre és azért hébe-hóba betartották a kéréseket épeszű részét. Szerintem ezt az útvonalat kellene követni. Például a Cyberpunk-nak is jót tett volna ez a korai hozzáférés az 1.63-as patch-ig, mondjuk a végét kivágták volna (Point of no return). A 2.0-tól pedig kész a játék.

  • @attilakelemen6970
    @attilakelemen6970 11 месяцев назад +1

    Én minden játékot csak a megjelenés után sok évvel, akciósan szerzek be. 😀 A legkevésbé sem tud magával ragadni a hype.

  • @Hard3n3d
    @Hard3n3d 11 месяцев назад

    NEM MERTEK félkész játékokat kiadni ????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? Most eset le a polcról az LJN játék gyűjteményem :D
    Egyébként szerintem a 90s évek környékén sokall több szar AAA game volt mint manapság (arányaiban)
    1394 nes game jelent meg és a top 100 nes game listákba olyanok is bekerülnek mint az Ikari Warriors, Fester’s Quest a játékok 90% ka huladék volt és akkoriban minden tripla AAA volt a Fester’s Quest is 30-50$ volt mint bármi más

  • @kisakosh
    @kisakosh 7 месяцев назад

    5:36 - Ez egy marhaság. A festő fejében ott a vízió mit akar ecsetvonásaival a vászonra vetni és az addig nincs kész míg a fejében lévő képnek tükörképét nem látja viszont a műben, amit alkot. Persze, megint mások pl. tájképeket másolnak, de az meg nincs kész, míg fényképszerűvé nem válik. Ez egy hülyeség, amit mondtál.
    Miért kell egy teljes pályába mindent beleszusakolni? Miért nem lehet apránként, kvázi tesztelni a motort, amit még nem ismer eléggé?
    Teszem azt: van egy ötlete mit tegyen az adott karakter, ám nem tudja biztosan, úgy fog-e történni, ha a játékmotorban lekódolja az adott mozgást, reakciót. Tán első ízben egy teszt konfliktust kéne csinálni, vagy az áhítottat, de csak azt és megnézni működik-e? ha igen, akkor már tudja a megvalósítást, sőt van egy térképe arra a problémára. Hogyha apránként dolgoziik, akkor nem kell annyit tölteni ém a megszerezett tudást fel tudja használni a játékban. Akár át is gondolhatja, jó-e az úgy, vagy sem?
    Egyébént pofa kell félkész programokért pénzt kérni egyáltaán! Mélységsen megvetem ezt! Tele van a mindenféle kliens a görög abc betűivel. Mint vásárló, ezt kikérem magamnak! Zenei lemezt - már, aki - sem úgy verszel, hogy félkész dalok vannak rajta! Nevetséges!

  • @werewolfboy_gt
    @werewolfboy_gt 11 месяцев назад

    Saints Row még mindig hemzseg a bugtól és nem kaptunk javítást!
    Legó játékok nagy része bugos és ezért nem lehet végigjátszani.......

  • @kisakosh
    @kisakosh 7 месяцев назад

    Nem foglalkozom félkész őrületekkel, viszont talán a Dark Souls első részte bosszantott fel emiatt. Ám minden hiábája ellenére imádom azt a programot.
    Én úgy szoktam csinálni, hogy illegálisan beszerzem a programot és, ha méltónak találom elvárásaimat illetően, akkor megveszem. Habár megmondom őszintén: utálom a klienseket. Utálom a nullák és egyesek láthatatlan halmazát. Jobban szerettem a régletűnt dobozos programokat, amikor az enyém volt, nem egy valami online felhőben keringett. Vannak ilyen játékaim, amelyek már nem is léteznek sehol. Általában dobozos játékokat a régieket, amelyeket szeretek a retro-games.hu -n szoktam vásárolni, esetemben német nyelven. Az nekem fontos. Sok ritkaásg van ott olykor. :)

  • @thetasktv
    @thetasktv 11 месяцев назад

    A BF2042 után úgy döntöttem hogy soha többé nem veszek olyan játékot amit az EA ad ki. Mellesleg nem minden fél kész játék kiadása következmény nélküli. Tudtommal a Cyberpunk 2077 miatt sokon perlik a stúdiót.

  • @AndorFazekas
    @AndorFazekas 11 месяцев назад

    Szegény emberek nagyon buták, körülbelül ennyi, ettől függetlenül kellene valami revans lehetőség.
    Illetve ha már itt tartunk: Legalább az a része, ami egy játéknak megvan legalább működhetne, de az sem, ezért is tré.

  • @zolex5032
    @zolex5032 11 месяцев назад +1

    HMM nem éri meg új játékot venni,sokkal jobb,ha régi játékhoz nyúlunk,mint a team fortess2

  • @huneer2430
    @huneer2430 11 месяцев назад

    Ez azért erős sarkítása az egész iparnak... ajánlom phelan videóit ha szeretnél elsőkézből infót.

  • @DnDHun
    @DnDHun 11 месяцев назад

    Mint szakmabeli mondom, hogy nincs olyan hogy kényszerit egy stúdió... Egyszerűen ajánlanak egy olyan összeget amiért bárki bármit bármikor... Régebben másvolt a helyzet azt aláirom

  • @darkrevenge5807
    @darkrevenge5807 11 месяцев назад

    Ugy lehetne jobb hogy más is akkor veszi meg miután befejeztek a munkát vele..

  • @csikocska
    @csikocska 8 месяцев назад

    30 éve, hogy megjelent a Sonic the Hedgehog 3 játék a Sega Mega Drive/Genesis játék konzolra. VIszont addig, amíg nem jutottam internethez, nem tudtam arról, hogy a Sonic & Knuckles játék konkrétan a "másik fele" az amúgy nagyszerű pályazenékkel rendelkező játéknak.
    Arról viszont tudtam, hogy a néhány Sonic 3 páya zenét Michael Jackson komponálta, habár érthetetlen módon a Sonic Origins-ben a prototípus zenéire cserélték le.
    Minden évben szívesen előveszem újra a Sonic 3 A.I.R. rajongói felújításnak köszönhetően a Sonic 3 & Knuckles játékot.

  • @kristoffarkas9909
    @kristoffarkas9909 11 месяцев назад

    Én semmivel nem játszom, amiről nem egyértelmű, hogy és játszható.
    Am a Riot Games külsős játékaiban csalódtam (Ruined King, Mageseeker, Convergence)

  • @tomrinanimalsson1422
    @tomrinanimalsson1422 11 месяцев назад +1

    Egyszerű: SOSEM VESZÜNK ELŐVÉTELBEN! De még a megjelenés napján sem. Kapjanak csak tesztpéldányokat a különböző játékbemutató platformok ahol megfelelően tudnak tájékozódni a leendő vásárlók, milyen állapotban van a játék, és ha félkész akkor bizony még várjanak. Idővel ha látják hogy mindenki félti a pénzét amíg nem kap érte teljes értékű játékot talán megtanulják befejezett állapotban kiadni. Minden másra meg bizony ott a torrent.

  • @MixuQ
    @MixuQ 11 месяцев назад

    Hmmm... Van olyan videótok, hogy pl 10 olyan játék ami megjelenéskor alapból jó volt... pl az elmúlt 5-10 évben?

  • @dikuszabi1526
    @dikuszabi1526 11 месяцев назад

    Call of duty warzone mobile dettó ugyan ez! Már több mint 1 éve kint van 7 kontinensből 3-ba jelenleg beharangozták, hogy fix jön ez év október elsején, (már 2x eljátszották ezt) ismét ez lett, hogy Európában 2024-be adják ki
    Ui:2022-óta hitegetés appstore/play áruház már 4x váltott kiadási időpontot....

  • @gergely87
    @gergely87 11 месяцев назад

    1:48 ez nem szarkazmus. pont így veszek új játékokat. És ebbe a szokásomba az utolsó csepp a Heroes of Might & Magic széria volt. Ott (a 6. vagy 7. résznél) 2 előrendelésem is volt a játékra, hogy biztos, hogy tuti megszerezzem a díszdobozos kiadást. Aztán jött a Béta ... és hiányoztak a várak .... hát azt az előrendelésemet nem vettem át. És azóta a legkorábbi dátum, mikor egy "ÚJ" játékot beszerzek kb 1 évvel a megjelenés után szokott lenni. Mikor már olyan állapotban van, hogy hajlandó vagyok rá pénzt is költeni ... az már csak puszta plusz, hogy ilyenkor már kb féláron lehet megkapni a teljes játékot. Nem pedig teljes áron a fél játékot :P

  • @adastra70
    @adastra70 11 месяцев назад

    Sajnos ez főként pénz és nemcsak marketingpénz. A részvényesek "mondják meg" mikor jöjjön ki a játék, nem a fejlesztők ez is lehet a baj. Tudom, mert a férjem nemzetközi multinál programozó, ugyanez megy.
    Mondjuk van egy program le kell fejleszteni, tegyük föl, 6 hónap lenne programozó szerint. Aha, aha, de a vezetőségnek/részvényeseknek ez nem tetszik, hamarabb akarnak pénzt látni. Visszajön, hogy nincs rá 6 hónapod, legyen 3 hónap. Programozó oszt-szoroz, mert van másik dolga is, aszongya kicsit belehúzok, menni fog. Erre másfél hónap múlva kitalálják, te, nincs 3 hónapod, 1 héten belül legyen kész. És akkor jön a túldolgoztatás amit mondtál, a félkész munkák, stb.
    Ez így megy mindenhol, kivéve, hogy már az elején se kérdezik meg a fejlesztőket, meddig fog tartani a munka, a vezetőség talál ki egy olyan határidőt amit be tud adni a részvényeseknek... És akkor megy a határidő tologatás, a javítgatás, stb. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy sokszor a technikai munkakörülmények se a legjobbak (pl.nincs tesztelő, nem megfelelő a gép amin dolgozni kéne, nincs meg a megfelelő program vagy elérés, túlzásba viszik a securityt, stb - mondjuk te is említettél ilyen problémát).
    Ahogy mondtad, pénz, pénz, pénz! És nem, nem bánják, hogy rosszabb lesz a megítélés, mert így is bejön annyi ami megéri (l. Cyberpunk - pedig azt vissza is adták sokan). Sajnos ezek túl nagy cégek általában, nem buknak bele, gördülnek tovább (mondjuk kisebbek belebukhatnak, erről volt is már videód).

  • @vizkapalo9613
    @vizkapalo9613 11 месяцев назад

    Warcaft3 reforged. A helyrehozták azóta az egy kicst tulzás demár jtszható.

  • @gyurmagyuri6440
    @gyurmagyuri6440 11 месяцев назад

    Én még őszintén nem találkoztam soha buggal, csak mondjuk egy távoli épület nagyobb felbontású modellje csak később, amikor közelebb értem hozzá, töltött be.
    De mióta kint van a PS4 és az XBOX One, tehát 2013 novembere óta, a kiadók úgy vannak vele, hogy kiadják a játékot, és amíg nem panaszkodnak elegen, addig nem nyúlnak hozzá a félkész játékhoz. Amint visszahozta a belefektetett pénzt, le van sz@rva.

  • @silver_spirit965
    @silver_spirit965 11 месяцев назад

    Én pont emiatt szoktam olyan szkeptikusan állni a Pc, Ps és Xbox-ra készülő játékokhoz. (Pedig szoktam azért Pc-n játszani Monkey Island, Deponia, Lol, TF2 stb. Sőt Ps4-en végig vittem a Tomb Raidert.) De emiatt szeretem a Nintendo-nak a mentalitását, hogy addig nem adnak ki játékot amíg az nem lesz jó, szórakoztató és játszható. Eddig a legnagyobb Bug amit találtam az Fire emblem three house-ban volt, át tudtál menni a lovon, meg amikor ráközelítettél akkor egy kicsit a unite animáció néha fura volt, meg egy igen fontos item-et többször megtudtál venni mint csak egy. De ezek nem annyira vészes bug, hogy most annyira megrontaná a játékélményt. Igen Nintendo fan vagyok (bennük még nem tudtam csalódni, ha játékfejlesztésről van szó (igaz a múltban követtek el érdekes dolgokat, mint a Nintendo Ps E3 balhé)), de pont a videóban említett dolgok miatt szoktam jogosan eleve szkeptikusan állni más fejlesztőknek a játékaihoz. Meg sok podcastokat hallgatok, hogy most az a játék amit kinéztem az most jó vagy nem.

  • @csabahorvatics
    @csabahorvatics 11 месяцев назад

    A félkész játékokra a legjobb példa a Big Rigs: Over the road racing. FreddyD csinált arról a játékról videót.

  • @vendeljuhos560
    @vendeljuhos560 11 месяцев назад +1

    legyen megadva egy olyan "megjelenési dátum" ami tartható akkor is ha csúszás van... a marketinget is erre a késleltetett időre kell ráállítani, és ha kész van a játék, de a megjelenésig még van 1 év, akkor is jobban járunk mert legalább kész a játék.... és esetleg Béta tesztelőként ki lehet küldeni streamereknek, de nem hibásan piacra dobni....

  • @get2skill
    @get2skill 11 месяцев назад

    TARKOV.. 6 éve beta, horror összegekért lehet megvásárolni (szerintem), de legalább folyamat patch-elik így évről-évre egyre szarabb :D az a szerencsétlen, pénzhajhász battlestategaming-es bagázs is megérne egy külön epizódot :D

  • @SemSenki
    @SemSenki 11 месяцев назад

    Legnagyobb csalódás a Cyberpunk volt. Életem első és eddigi egyetlen játéka, amit refoundoltam megjelenés után. Aztán persze megvettem újra, mikor már picit kipofozták és szerettem is, de akkor is mocsok nagy átverés volt, amit csináltak.
    A Baldurs Gate 3 lett volna a 2., amit refoundolok, de szerencsére ott már volt eszem és kipróbáltam virágbolti verzióban és rájöttem, h nekem 10 dollárt se ér meg.

  • @danielszente3885
    @danielszente3885 11 месяцев назад

    Előrendeltem a MW3-at, megjött a béta, egy optimalizálatlan fost kaptunk, nem mellesleg semmi újat nem adott a játék élményhez, így vissza is kértem az árát a játéknak, soha többé cod.

  • @vcsra4
    @vcsra4 11 месяцев назад

    Lehet ám hogy tudják hogy rossz a játék és esnifognak a részvények . Símán meg shortolják a tőzsdét és azon is keresnek

  • @tibinicle
    @tibinicle 11 месяцев назад

    14:40 - CS2, ennyire egy recska szar játékot nem bírjuk felfogni hogy tudtak kiadni :D minimum két éve fejlesztik, fél évet volt bétában és optimalizálatlan, a subtick rendszer egy talicska gőzölgő fos, az economy nem erre az új 24 körös rendszerre lett kitalálva, olyan szintű peekers advantage van a gameben hogy hátraszaltózok ülésből és ugye így szöget letartani felesleges, egy csomó abszolút braindead feature go-ból hiányzik, de hála Istennek legalább valamelyik nap beletették azt a kurva számrendszert a profilképek helyett, mert ugye mi mást se szeretnék tudni mint azt, hogy kinek milyen csöcsrázós anime néni van profilképnek berakva a kör közepén

  • @Tyrantanddie
    @Tyrantanddie 11 месяцев назад

    Lehet ezt nem jól, de jobban csinálni...
    Amikor a fejlesztő eleve nem 1.0 állapotban adja ki a játékot ÉS foglalkozik vele... halad figyel a véleményekre.
    (Workers&Resources SR például)... Persze, volt már videó róla, hogy kiadták bejött a pénz és nekiállt más projektnek..
    Ez most nem a legnagyobb csalódás... hanem részemről egy megoldási forma, hogy ne ugorjak rá mindenre... Nem nem megyek ki a hegyekbe ( sajnos)
    Én baromira bírom, hogy egy rakat streamer kicsit korábban nekiáll a játéknak, mint elérne hozzám... Ott volt a nagy HP hype... egy hónap nem telt el és a kutya nem játszik vele... Én nem dobtam ki rá pénzt legalább. Vagy a Star Warsos már a nevére se emlékszem cumo, bemutattátok levontam a megfelelő következtetéseket, kell e nekem, megnéztem még mondjuk mást is avval a játékkal, (persze mindig van aki isteníti-gondolom a kiadó küldött kis ezt azt- őket kell ignorálni, csak a reklámkampány részei).
    A marketinggal meg az a baj, ami a világban mostanában szinte minden területen , legyen az logisztika( vasúttal olcsóbb lenne a szállítás, de az nem azonnal és nem pont oda megy), kereskedelem ( az eszközök használódnak tönkre mennek, de az nem az ő "költsége" legyen megoldva), szolgáltatások ( na itt elszabadulhat mindenki képzelete..az eü szolgáltatásoktól az internetszolgáltatókig) .. Ő azonnal ki akarja adni el akarja adni... akkor is ha nincs megfelelő háttér, mert ez a dolga és a probléma, hogy az ő kezében van a gyeplő, mivel Ő hozza adja el a terméket ő "teremti" a pénzt.

  • @Broodborn
    @Broodborn 11 месяцев назад

    A Diablo 4 volt az utolsó játék, amit előrendeltem. Fizettem érte kb. 35ezret, de két hónap után kiléptem a magyar klánból és elfelejtettem a játékot. Előtt se, de ez után pláne képtelen vagyok felfogni, hogy mi a francnak éri meg a befektetőknek. Miért éri meg folyamatosan rontani a fejlesztő megítélését, testileg-lelkileg leépíteni annak alkalmazottait, aztán ha a vásárlóik beszólnak, akkor persze a fejlesztőkre kenni.
    Az egyetlen logikus magyarázat csak az lehet, hogy olyan hatalmassá váltak ezek a cégek, hogy maga a felelősség egyszerűen felaprózódott. Nemcsak a fejlesztők és a marketingesek, de a fejlesztők egyes csoportjai között sincs érdemi kommunikáció, így pedig a kreatív alkotási munka is elsikkad, amin persze a tapasztalt szakemberek hiánya is se segít. A végeredmény az, hogy a játékosok elé hányt félkész, bughalmazos vacak után mindenki a másikra mutogat, miközben a befektetők a legutolsó dollár- és eurócenten is garasoskodnak, mert nehogy már ők feleljenek az esetleges többletkiadásokért. Hát hogy mennek így több hónapos nyaralásra a jachtjukkal, magánrepülőjükkel?
    Amúgy meg milyen, hogy a filmek esetén a befektetőknek teljesen természetes, hogy elszállnak a költségek, hónapokat vagy akár éveket csúszik a megjelenés, de végül mégse látsz félkész művet a moziba. Ott miért számolnak ezzel, a marketing pedig úgyszintén tetemes részét tetszik ki, mégse ugráltatja senki a forgatókönyvest, a rendezőt, az írót, de még csak a színészt se, ha mondjuk olyan heppje van, hogy napokig nincs kedve dolgozni vagy éppen lépten-nyomon beleszól a film készítésébe, csak mert van pár év vagy Oscar mögötte. A videójáték-ipar mikor fogja megérdemelni ezt a fajta belátást?

  • @killersuprise9305
    @killersuprise9305 11 месяцев назад

    Dani könyörgök ezt a túl eszponálást hagyd abba, mint egy melegvérű akit éppen nagyon támogatnak hátulról, de még nagyobbat akar. Egyszóval szörnyű.

  • @Csatafasz
    @Csatafasz 11 месяцев назад

    Ha rászánnák az időt, akkor a technológia fejlődése miatt esetleg már elavultan jelenne meg. Ha pedig még több fejlesztőt vonnának be, akkor még nehezebb koordinálni a munkát és annyiba kerülne a termék, hogy nem tudnánk megfizetni. Én azt csinálom, hogy megvárom az értékeléseket, patcheket, dlcket, stb, majd csak azután, lehetőleg féláron veszem meg. Ráérek kivárni, mire beérik. Bár igaz, hogy én boomer vagyok és inkább az offline játékokat kedvelem.

  • @baksa1991
    @baksa1991 11 месяцев назад

    The Forest. bár nem egészen ide illik, hiszen a tesztverziót dobálták ki kéthetente vagy havonta új frissítésekkel, de amikor coopba konkrétan az összes négyzetcentimétert átkutatva leértünk a lyuk legaljára, az átjáróba kiírt valami olyat hogy bocs, még nincs kész. 😢

  • @homloklebenyterapia9790
    @homloklebenyterapia9790 11 месяцев назад

    Ém egyszer jártam így. Ez az örök béta egy hatványozottan pofátlanabb verziója.
    Amit a végén elmondtál, pontosan azt csinálom. Ha megjelenik egy játék, már nem iszok előre a medve bőrére, a bejelentett megjelenési időhöz pedig hozzá adok még laza 2 évet de inkább 3-at.

  • @kfsdk8
    @kfsdk8 11 месяцев назад

    Ha elcsusztatjak akkor meg azon sír mindenki, hogy nem jelent meg semmi, hogy milyen szar volt az év , miért nincs DLC, stb. Másrészről ott vannak a részvényesek, meg az üzleti terv

  • @adam_leo
    @adam_leo 11 месяцев назад

    Nem tudom azt honnan veszed, hogy a legtöbb esetben nincsenek rendesen kifizetve a fejlesztők a crunch time miatti túlórákra. Nem mondom, hogy nincs egy két marha akit valahogy megvezetnek, de nyugodt lehetsz hogy a legtöbb fejlesztő nem fog semelyik stúdiónak sem a két szép szeme miatt "crunch"-olni. Persze ki lehet benne égni az tény, de ettől függetlenül igencsak tetemes pénzt lehet keresni egy-egy crunch time alatt, felesleges a fejlesztőket sajnálni ezért. Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy kiszálljon az adott projektből ha nem tetszenek neki a feltételek, és ezt a stúdiók is tudják ezért általában nem ilyenkor kezdenek el spúrkodni...

  • @nighthunter54
    @nighthunter54 11 месяцев назад

    Nem tudom hogy mennyire lehetne lehetséges mert tényleg szinte semmit nem értek sem a játékfejlesztéshes, sem a marketinghez, de amúgy nem könnyítenék meg a saját dolgukat a fejlesztők és a kiadók vagy akár a marketingesek is hogy a bejelentő előzesetesknél egy annyit írnak csak hogy "coming soon", azaz "hamarosan" és csak akkor adnak fix megjelenési dátumot amikor tudják hogy a fejlesztés nehezén már túl vannak? Mármint szerintem ez csak a saját dolgukat is megkönnyíteni, mert megmentenék magukat először is a fizetetlen túlóráktól és a sok stressztől hogy "jajj Istenem, nem leszünk kész a teljes játékkal" plusz utána nem kell a szégyentől égő vörös pofával bocsánatért esedezni.

  • @Hkrisz95
    @Hkrisz95 11 месяцев назад +1

    Szerencsére én nem szoktam jó előre megvenni egy játékot. Amit eddig a leghamarabb vásároltam meg életemben az Elden Ring volt, de azt is csak egy nappal a megjelenés előtt.

  • @darkrevenge5807
    @darkrevenge5807 11 месяцев назад

    En tényleg csak akkor veszek meg játékot ha mar nem foltozzak

  • @DSanya
    @DSanya 11 месяцев назад +3

    Erre 2 megoldást tudok.
    1: megkérdezik Mr. Kojimát, hogy hogyan kell jó és kész játékokat csinálni és kiadni (Silent Hill széria és Death Stranding), vagy a Ninja Theory-t (Hellblade)
    2: visszamennek kicsit az időben, amikor még nekik is (többnyire) sikerült befejezni 1-1 játékot nagyjából bugmentesen
    Persze ami elhangzott (pénz és határidő, mert kell a pénz) az jelenleg nagyon is igaz. Sajnos arra megy ki az egész, hogy minél többet, minél gyorsabban - és ez a minőség rovására megy. Legjobb példa szerintem a No Man's Sky (honnan indult és hova jutott). Az is igaz, hogy a Nagy Nevek bizony Nagy Elvárásokat támasztanak, és ha nem így van, akkor csalódás...

    • @NoraTheCreator117
      @NoraTheCreator117 11 месяцев назад

      Ha jól emlékszem, akkor pont a No Man's Sky volt az (egyik, ha nem az) első olyan játék, ami borzalmas állapotban jelent meg, ezzel felháborítva az egész gaming közösséget, majd amikor 3 évnyi patchelgetés után bekerült minden, amit megjelenés előtt 1 évvel ígértek, mindenki megbocsájtott. És itt szeretném felhívni a figyelmet, hogy egy indie játékról van szó, az indie színtér pedig már legalább egy fél évtizede arról szól, hogy egyedüli kísérletezni merőkként a AAA stúdiók eltanulják tőlük, hogy mit lehet/célszerű és mit nem. Ergo a No Man's Sky kezdeti bukása és az utólagos megbocsátás precedenst teremtett arra, hogy ki lehet adni félkészen egy játékot, "a hülye fogyasztók" úgyis el fogják nézni.

    • @DSanya
      @DSanya 11 месяцев назад +1

      Rosszul emlékszel, a Withcer 3 előbb volt. De tuti volt még pár olyan játék a NMS előtt...

  • @zsoltsebo3158
    @zsoltsebo3158 11 месяцев назад

    Ahhoz mit szólnátok ha veszel pl egy okos tv-t de amikor otthon bekapcsolod kiirja youtube majd a legközelebbi update után lesz nézhető? Pedig rá volt irva viszi azt is.

  • @TheSikerigor
    @TheSikerigor 11 месяцев назад

    Hello! Honnan lehet megállapítani hogy egy ps5 kontroller hamis ha pl marketplaceről veszem?

  • @gergbod
    @gergbod 11 месяцев назад

    Szia! En autoiparban dolgozom mint autoszerelo. Sajnos ott is ez van marmint amit tapasztalok. A felhasznalok a tesztelok. Elobb szorjak ki az autokat mint hogy jo lenne...

  • @i.love.blowing.up.towers
    @i.love.blowing.up.towers 11 месяцев назад +1

    A gta thirlogy definitive edition miatt meg mindig sir a szam, h hogyan adhatta a nevet egy olyan szutyokhoz a rockstar...
    De meg ignoralni se lehet az egeszet, mert az eredeti gameket levettek a storebol

  • @domonkosjozsa3723
    @domonkosjozsa3723 11 месяцев назад +1

    Nálam ez halál egyszerű, csak akkor veszek meg valamit, ha már a neten is szembejön hogy milyen jó véleménnyel vannak róla 🥳 ennyi

  • @balazsszatmari4940
    @balazsszatmari4940 11 месяцев назад

    Nekem a Lolal van bajom a megjelenés óta, azóta se kaptunk egy játszható játékot :(

  • @diamondx680
    @diamondx680 11 месяцев назад

    szerintem vedd úgy, hogy a cyberpunk most jelent meg és nem 2 évvel ezelőtt

  • @ZakkantZeller
    @ZakkantZeller 11 месяцев назад

    Fallout 76, még mindig durván optimalizálatlan.

  • @bencegreso6974
    @bencegreso6974 11 месяцев назад

    Na ezek szerint most már hivatalos, hogy Dani nem szereti a starfieldet.🤭

  • @kfsdk8
    @kfsdk8 11 месяцев назад

    A felhasználók tesztelik. A kiadók erőltetik

  • @andrew.8
    @andrew.8 11 месяцев назад

    lehet ez a következő részben: nem megjelent játékok

  • @Apocalypse0505hun
    @Apocalypse0505hun 11 месяцев назад +3

    Azt kifelejtetted, hogy egyébként a régi "szép" időkhöz képest egy-egy játék terjedelme és az elvárások is magasan az egekbe kerültek, ez is egy eléggé hátráltató tényező, vagyis inkább lassító tényező a fejlesztés szempontjából. Nyilván én is rühellem ,ha egy játék félkészen, bugosan, unbalanced, vagy játszhatatlan módon jelenik meg, ilyenkor én is anyázok rendesen és volt már alkalom, hogy vissza kértem a pénzem. Ugyan akkor mélyebben belegondolva, hogy annak idején is akadtak szép számmal bugok némelyik játékban, amik mind grafikailag, mechanikailag, tartalmilag, minden téren sokkal egyszerűbbek voltak, mint akár most a leg gagyibb az elmúlt 2-3 évben megjelent játék és a fejlesztési időre kb. ugyan annyi volt adva, úgy azért elgondolkozik rajta az ember, hogy "Állj... Valószínűleg nem szánt szándékkal tettek szart a vevők elé, nem ok nélkül olyan a játék, amilyen." Biztos vagyok benne, hogy se a fejlesztők, se a kiadók nem szánt szándékkal csinálják ezt. "Hahaha... Jól lehúztam őket a fos játékkal".

  • @mneo7
    @mneo7 11 месяцев назад

    Én, ha lehet, és van hozzá mod rendszeresen úgy játszom és tényleg jobb úgy.
    Ezért nem is értem pl azokat se, aki (vagy akik) kalóz verziókat vesz le.
    Nem egyszer leszedtek az ok, hogy ingyen, de egy félkész játszhatatlan szart. Lásd No Man's Sky.
    Mondjuk az olyanokat én sem szeretem, ami újnak van eladva aztán rájössz,
    hogy egy konzolport az egész. Lásd Doom 3 resurrection of evil.
    És megvettem a játékot.

  • @zek4265
    @zek4265 11 месяцев назад

    Cyberpunk, azóta is jatszhatatlan😢

  • @Murekization
    @Murekization 11 месяцев назад

    Az igények nőnek, de ha drágul a játék ára (igen, az eltolást is a játékos fizeti meg) akkor meg sírás van, hogy ennyit nem lehet kifizetni egy játékért. Másik része, hogy a tesztelés iszonyatosan drága mulatság manapság. Ahány ember, annyi hardware, annyi bug lehetőség. Külsősnek meg kiadni a tesztelést, szintén pénzbe kerül. Ott tart a piac, hogy sorra küldik el a játékfejlesztőket, mert buknak be a játékok a megnövekedett költségek miatt. Ezt is csak a játékosok szívják be ismét, mert még rosszabb játékok jönnek, még lassabban. Ha nem akarsz rá előrendelni amivel segíted a fejlesztőt, akkor ne tedd, de az csak tovább fog rontatni a helyzeten és mégnagyobb sírás lesz a vége.

  • @BenceSolymosi-e1y
    @BenceSolymosi-e1y 11 месяцев назад

    Mikor fog már megjelenni a Májkráft 2?

  • @markdanisovszky368
    @markdanisovszky368 11 месяцев назад

    Azért adják ki idő előtt a játékokat, mert így hamarabb elkezdi visszatermelni azt a sok pénzt, amit elköltöttek. A tesztelés egy nagyon fontos része a folyamatnak és ez nem áll meg ott, hogy belső tesztelőket alkalmaznak rá.. az első vásárlók egyfajta béta tesztelők, akik ingyen tesztelik a játékot ráadásul még fizetnek is érte.
    Tehát ez az oka, a tesztelői plusz kapacitás amit ilyenkor megspórolnak, hülyék lennének nem kihasználni. Az, hogy milyen lesz a megitélése a játéknak már másodlagos még ebben a fázisban, mert attól, hogy kiadták, senki nem mondta hogy az a végleges, ilyenkor még több hónap, esetleg év amíg aktív fejlesztés történik.
    És ha van egy projekted, ami már a lezárás előtt pénzt tud termelni az mellett, hogy megspórol egy csomó tesztelői munkát, te hogy döntenél? Nem élnél a lehetőséggel?

    • @csabenHU
      @csabenHU 11 месяцев назад

      És a több tízezres feliratkozótáborral rendelkező youtuberek, mint most a Cities Skylines II-vel kapcsolatban. (egyébként nem egy túl hype-olt játék mint a Cyberpunk 2077, vagy a GTA VI)

  • @bolcsmajom
    @bolcsmajom 11 месяцев назад +1

    Mindig meg várom azt a fél /1 évet, és meg veszem fél/negyede (akciósan....) áron. Csak mert jobb álapotba kapom meg, és gazdasábogsabb. Kivitelezhető. Spoiler-ről meg annyit ,hogy csak a saját életedet nem tudják el spoiler-ni .

    • @11yticten
      @11yticten 11 месяцев назад

      A spoilerhez, csak annyit fűznék hozzá: én sok esetben még jobban várom és/vagy élem meg azt 1 játékban/videóban mintha, csak úgy elsőre tapasztalnám.

  • @DominikMolnár-f7k
    @DominikMolnár-f7k 11 месяцев назад

    A fortnite minden újj seasonban sagat😢

  • @markfejes5242
    @markfejes5242 11 месяцев назад

    Szerintem a csokinak van igaza mint mindig

  • @s.i.m.o
    @s.i.m.o 11 месяцев назад

    Igen de akkor miért hisztizik mindenki a GTA 6 miatt? Ők is csak "lazítanak a szabályokon", nem?

    • @csabenHU
      @csabenHU 11 месяцев назад

      Talán lesz még időm a GTA V-vel Online-ozni, mielőtt mindenki átköltözik a GTA VI-ra. :)

  • @ShadowGame-Gyuri
    @ShadowGame-Gyuri 11 месяцев назад

    nekem a BF 2042 volt a nagy csalodás. most season 6 van ki probáltam tegnap. na most amilyen igy kellet volna megjellenie. elkezdtem játszani az új pályán és alig tudtam abba hagyni pozitiv voltam. ehez másfél év kellet.

  • @Mr_Pilgrim22
    @Mr_Pilgrim22 11 месяцев назад

    A Tarkov hány éve ijen 😂😂

  • @zselykeczegany7476
    @zselykeczegany7476 11 месяцев назад

    szerintem Csokinak van igaza