Én értem. 😂Fordítok: mivel minden tag az ország különböző részeiről érkezik így csak az ilyen találkozók alkalmával van lehetőségünk megvitatni szakmai kérdéseket. Lassan itt a tavasz és indul a szezon, úgyhogy ilyenkor igyekszünk ellátni hasznos tanácsokkal egymást, hogy mikor, mivel, milyen halra érdemes horgászni és ilyen eszmecserékre ez alkalommal is biztos sor fog kerülni. 😂 Szerintem ezt akarta mondani csak egy két szó nem jött ki a száján. Persze nehezen jön ki egy szó, amennyiben nem ismered azt a szót😂
*nyílvánvaló, ugye azért a messzeségből jöttünk, ki hogyan hogyan merre meddig mivel, igaz hogy tél van de mostmá reméljük elmúlik, de a tavasz azér az egymásnak az agytekervények felvilágosítása egy kicsit, hogy mivel lehetne meg mit érdemes meg hogyan, biztos sok ilyenre sor kerül
Egy lehetséges értelmezési lehetőség, nem biztos hogy tűpontos, de nekem ez homályosodott ki belőle: "Természetesen sokan gyűltünk ma itt össze sokfelől. A tél elmúltával és a tavasz beköszöntével, mivel ilyenkor kiolvadnak az agytekervények (?), könnyebbé válik egymás felvilágosítása a jövőbeli terveket, lehetséges fejlesztési irányokat illetően."
@@ferencnagy1205 Egy mazoista számára talán! De nem annak, aki a leadható anyagok után kapja a pénzt! Na jó, én is sajnálom azért :D ... Másrészről viszont a kevesebb néha több!
Ismerem az úriembert, világi a faszi. Öreg pecás+műanyaghegesztő. Amit vittem hozzá eddig mindig megcsinálta amit kértem, azért fizikumilag az öreg még nyugdíjas létére ott van a toppon! :D
Nekem az a mikrofon "elrakás" tetszik nagyon a végén, szinte kiérezhető belőle hogy "na ezt az interjút nem nagyon fogjuk tudni behasználni az anyagba, basszus". :D Annyira jó :)
Ha a szöveg horgászattal kapcsolatos, akkor az illető valószínűleg egy tavaszra készülő horgászati találkozóra vagy szezonnyitásra utalhat. Az értelmezés ebben az esetben a következő lehet: Messziről érkező horgászok: "Messzeségből jöttünk" - lehet, hogy különböző helyekről érkeztek horgásztársak, talán egy közös eseményre vagy megbeszélésre. Időjárás és szezon kezdete: "Igaz, hogy tél van, de mostmá reméljük elmúlik" - a téli időszak vége felé közeledve a horgászok már a tavaszi szezonra készülnek, amikor újra aktívan horgászhatnak. Tapasztalatcsere: "A tavasz azér az egymásnak az agytekervények felvilágosítása" - a horgászok megoszthatják egymással tapasztalataikat, ötleteiket arról, hogy milyen módszereket érdemes alkalmazni, milyen felszerelést használjanak, vagy éppenséggel milyen helyeket keressenek. Tervezés és ötletelés: "Hogy mivel lehetne meg mit érdemes meg hogyan" - itt a beszélő valószínűleg a horgászat praktikus oldalára utal, például a felszerelés, a csalizás, vagy a horgászhelyek kiválasztásának módjára. Közös események: "Biztos sok ilyenre sor kerül" - valószínűleg arra utal, hogy sok közös horgászat, találkozó vagy beszélgetés várható a közeljövőben. Összefoglalva: a beszélő egy közösségi horgászati eseményre vagy szezonkezdésre utalhat, amely során tapasztalatokat cserélnek, felkészülnek a szezonra, és együtt tervezik a tavaszi horgászatot. Köszi ChatGPT :)
Tisztelt Külföldi Vizsgahallgatóink! A sikeres felsőfokú magyar nyelvtan vizsga érdekében, csupán EGYETLEN mondatot kell helyesen elemezniük! 😶Sok szerencsét!
A költői kifejezésmód jellemzője, hogy a bonyolultat egyszerűen fejezi ki és képes a nyelvi sűrítésre. A részlegesben az általánosra, az igazban a jellemzően igazra hívja fel figyelmünket. Mindez nem megy ön-küzdelem nélkül. Végül a DAL szüli az énekest. Az irodalomtörténészek dolga ennek értelmezése és kifejtése.
Igen! Zseniális meglátás! Mindig szokom monni, hogy a költészet németül "Dichtung", olaszul "condensare", ami nem más, mint a sűrítés. Méltó bizonyíték.
@@Mooiedooi - Ragozás: szokom, szokod, szoki, szokjuk, szokjátok, szokik. Múlt idő: szokottam, szokottad, szokotta, szokottuk, szokottátok, szokották Na ezt csócsáld, kedves Minden Nyelven Tudó!
😂😂😂😂 Akkor ez nem annyira jött át, papadre😢😮😅@@lospadresapa6028 Btw, tévedel. Szokom jelen, szoktam múlt? Ajánlom Nádasdy Modern Talking sorozatát, vigyázz, nincsenek benne képek.
Sokan jöttek messziről mindenféle úton-módon, egyedül vagy barátokkal, hosszabb-rövidebb időre, és meg fogják osztani egymással a legújabb tapasztalataikat. Amíg tart a tél, addig ez csak egy elméleti csevegés lesz, de hamarosan jön a tavasz, és akkor kipróbálhatják a gyakorlatban is az átbeszélt módszereket. Ezt még akkor is érti az ember, ha nem ismeri a kontextust, amiből jól ki lett ragadva.
Látom nagyon jót derül rajta minden entellektüel. Látszik,hogy itt mindenki szellemóriás és minden helyzetben megtalálja a megfelelő szavakat és azt gondolja,hogy gúnyt lehet űzni olyanból,aki esetleg ebben nem túl ügyes. Mimagyarok ebben hatalmasak vagyunk! Tisztelet a kevés kivételnek!
Aki ért a nyelv működéséhez, nem nevet. Tökéletesen vizsgalható, milyen szabályok alapján áll össze egy felicit magyar mondat és a sztenderd beszélő milyen normaszegéseket enged meg/nem enged meg. Az röhög csak, akinek fingja sincs a nyelvről és szentségként tekint egy komplex kommunikációs rendszerre, mert ő szarta a spanyolviaszt. Na meg hogy a magyar mennyivel faszább nyelv a többinél, hát az külön kedvencem😂😂😂
@@norbert1281 Talán lehet,hogy nem akart tapintatlan lenni,ezért nyilatkozott,nem gondolod? Nem igazán számolt azzal,hogy majd valami fasz közzéteszi,hogy a sok hozzád hasonló üresfejű gőgös bazári majom gúnyt űz belőle.
Nyilvánvaló ugye, azér' a messzeségből jött, hogy ki hogyan hogy merre meddig... mivel igaz, hogy tél van, de mosmá' reméljük elmúlik és a tavasz azér' a...a egymásnak a... az agytekervényeinek a fölvilágosítása egy kicsit úgy, mi... mi... mivel lehet még, meg mit érdemes, meg hogyan, biztos hogy, sok ilyenre sor kerül majd.
Ilyenkor sok ember nagyon szerencsésnek érzi magát!Lehet, hogy szegény vagyok de legalább beszélni tudok.. Isten az észt osztotta el igazságosan, még senki nem panaszkodott, hogy kevés van neki 😂😂
Ez a bácsi, ismerői, tisztelői szerint egy rendes, dolgos, kedves, szerény bácsi. Nem azért beszél így, mert bolond vagy együgyű, hanem azért, mert pár pohárka pálinka után ezt sikerült kibeszélni magából. Néhány hozzászóló megértette ezt, a többi szopjon le.
művészi szintű nyilatkozat, hisz mindenki beleláthat, beleérthet bármit a szavaiba, amit csak akar.. és rögtön nem a nyilatkozat lesz az érdekes, hanem a megfigyelő, szemlélődő személy maga.
Vajon hany agysejtje lehet? 🤣🤣🤣 De a riporter csavo milyen jol nevelt, illetve verprofi, h ezt kibirta rohoges nelkul, a vegen meg meg is koszonte az interjut! 😁😁😁
Kizárt dolog mert nem tudom. Jól kell ismerni a miujságot és a hogy is hívjákot. Ha ez a kettő meg van akkor kész a periférikus komplexum. Ugye Mészáros Lölő!?
Yes it is deep. As a matter of fact it is so deep, no other native could reach it's depth, so no one understands what is going on. Perhaps not even the subject of the interview.
Én értem. 😂Fordítok: mivel minden tag az ország különböző részeiről érkezik így csak az ilyen találkozók alkalmával van lehetőségünk megvitatni szakmai kérdéseket. Lassan itt a tavasz és indul a szezon, úgyhogy ilyenkor igyekszünk ellátni hasznos tanácsokkal egymást, hogy mikor, mivel, milyen halra érdemes horgászni és ilyen eszmecserékre ez alkalommal is biztos sor fog kerülni. 😂 Szerintem ezt akarta mondani csak egy két szó nem jött ki a száján. Persze nehezen jön ki egy szó, amennyiben nem ismered azt a szót😂
Dehát ő a szavak embere 😮
Egyébként én nem hibáztatom, 2szer nyilatkoztam tvnek, és amikor spontán odajönnek hozzád egy kamerával, elkezdesz izgulni és nem találod a szavakat.
Hálásan köszönöm! 🙏😁
@@moci_laci 🤣🤣🤣 igazán nagyon szívesen
ezt hogy csináltad? tiszteletem 😀
A legkiválóbb videó arra a célra, hogy a magyar vizsgát tenni akaró külföldiek értelmezzék a szöveget. :)
Magyartanárként duplaötöst ígértem annak, aki 1) elmondja, miről beszél 2) aki elemzi a mondatot. Nem nagy titok: senkinek nem lett meg 😂
@@AndyMalkovich Te sem értetted, mivel ez az ember nem magyarul beszélt, hanem pàlinkàul.
Aboszolút érthető a Kétkezi Miklós még így sem tud Magyarul.@@AndyMalkovich
@@ZsoltStahl - Te sem nagyon, mert a "magyarul"-t nagy kezdőbetűvel írtad. Vajon milyen megfontolásból?
@@lospadresapa6028 Feltételezem büszkeségből! 😂😂
*nyílvánvaló, ugye azért a messzeségből jöttünk, ki hogyan hogyan merre meddig mivel, igaz hogy tél van de mostmá reméljük elmúlik, de a tavasz azér az egymásnak az agytekervények felvilágosítása egy kicsit, hogy mivel lehetne meg mit érdemes meg hogyan, biztos sok ilyenre sor kerül
😁😂🤣
Akkor megiscsak jol ertettem hogy szart se ertettem :D
Egy lehetséges értelmezési lehetőség, nem biztos hogy tűpontos, de nekem ez homályosodott ki belőle: "Természetesen sokan gyűltünk ma itt össze sokfelől. A tél elmúltával és a tavasz beköszöntével, mivel ilyenkor kiolvadnak az agytekervények (?), könnyebbé válik egymás felvilágosítása a jövőbeli terveket, lehetséges fejlesztési irányokat illetően."
@@szilardfabian6968 és erre 11 évet várni kellett 🤟😀
@@szeged621 en se.
Zseniális a riporter (is) :D
Az első kérdés után tudta, hogy másodikat már nem fog feltenni :D
Inkabb amator, volt meg boven potencial az alanyban😊
@@ferencnagy1205 Egy mazoista számára talán! De nem annak, aki a leadható anyagok után kapja a pénzt!
Na jó, én is sajnálom azért :D ... Másrészről viszont a kevesebb néha több!
Milyen második kérdést?😯 Már az elsőben is mindenre válaszolt🤣
:D
@@bolcsekkove3592
...hisz mindenre megkapta a választ. még arra is, amibe bele sem kérdett..
Ismerem az úriembert, világi a faszi. Öreg pecás+műanyaghegesztő. Amit vittem hozzá eddig mindig megcsinálta amit kértem, azért fizikumilag az öreg még nyugdíjas létére ott van a toppon! :D
Faszinak beültették a chat GPTt, állítólag ez volt az első sikeres műtét
Az én agytekervényeim itt nem fölvilágosultak, hanem végleg összeomlottak...
🤣🤣🤣
túl sok lehetséges végkifejlettel kecsegtetett
😂😂😂behalok
Pszichológus: A magyar Tony Soprano nem létezik, nem tud bántani téged.
A magyar Tony Soprano:
Szoprán Antal
Nekem az a mikrofon "elrakás" tetszik nagyon a végén, szinte kiérezhető belőle hogy "na ezt az interjút nem nagyon fogjuk tudni behasználni az anyagba, basszus". :D Annyira jó :)
Mint mikor Palpatine előkapja a fénykardját az Ep. 3-ban, csak visszafele
Ez az anyag is megy a kukaba :)
Olyan szó nincs a magyar nyelvben, hogy "behasználni".
@@tamas4192 Ki kell hogy ábrándítsalak, van ilyen szó. Okoska.
@@rcs2003Nem, nincs, okoska. Felhasznál a szó, amit keresel.
Köszönöm, így már értek mindent!
Ha a szöveg horgászattal kapcsolatos, akkor az illető valószínűleg egy tavaszra készülő horgászati találkozóra vagy szezonnyitásra utalhat. Az értelmezés ebben az esetben a következő lehet:
Messziről érkező horgászok: "Messzeségből jöttünk" - lehet, hogy különböző helyekről érkeztek horgásztársak, talán egy közös eseményre vagy megbeszélésre.
Időjárás és szezon kezdete: "Igaz, hogy tél van, de mostmá reméljük elmúlik" - a téli időszak vége felé közeledve a horgászok már a tavaszi szezonra készülnek, amikor újra aktívan horgászhatnak.
Tapasztalatcsere: "A tavasz azér az egymásnak az agytekervények felvilágosítása" - a horgászok megoszthatják egymással tapasztalataikat, ötleteiket arról, hogy milyen módszereket érdemes alkalmazni, milyen felszerelést használjanak, vagy éppenséggel milyen helyeket keressenek.
Tervezés és ötletelés: "Hogy mivel lehetne meg mit érdemes meg hogyan" - itt a beszélő valószínűleg a horgászat praktikus oldalára utal, például a felszerelés, a csalizás, vagy a horgászhelyek kiválasztásának módjára.
Közös események: "Biztos sok ilyenre sor kerül" - valószínűleg arra utal, hogy sok közös horgászat, találkozó vagy beszélgetés várható a közeljövőben.
Összefoglalva: a beszélő egy közösségi horgászati eseményre vagy szezonkezdésre utalhat, amely során tapasztalatokat cserélnek, felkészülnek a szezonra, és együtt tervezik a tavaszi horgászatot.
Köszi ChatGPT :)
Ebből a cuccból nekem is kellene.
Lehet nem aggódnál :D
5000/ literért akad gondos vidéki gazdálkodóknál!
Úgy hívják, hogy zalaszemmihályi szivapálinka.
el kell szépen menni az ilyen találkozókra... :D
ott kiderülnek és meg is fejtődnek dolgok..
Tisztelt Külföldi Vizsgahallgatóink! A sikeres felsőfokú magyar nyelvtan vizsga érdekében, csupán EGYETLEN mondatot kell helyesen elemezniük! 😶Sok szerencsét!
A költői kifejezésmód jellemzője, hogy a bonyolultat egyszerűen fejezi ki és képes a nyelvi sűrítésre. A részlegesben az általánosra, az igazban a jellemzően igazra hívja fel figyelmünket. Mindez nem megy ön-küzdelem nélkül. Végül a DAL szüli az énekest. Az irodalomtörténészek dolga ennek értelmezése és kifejtése.
Igen!
Zseniális meglátás!
Mindig szokom monni, hogy a költészet németül "Dichtung", olaszul "condensare", ami nem más, mint a sűrítés.
Méltó bizonyíték.
@@Mooiedooi - Ragozás: szokom, szokod, szoki, szokjuk, szokjátok, szokik.
Múlt idő: szokottam, szokottad, szokotta, szokottuk, szokottátok, szokották
Na ezt csócsáld, kedves Minden Nyelven Tudó!
😂😂😂😂
Akkor ez nem annyira jött át, papadre😢😮😅@@lospadresapa6028
Btw, tévedel. Szokom jelen, szoktam múlt?
Ajánlom Nádasdy Modern Talking sorozatát, vigyázz, nincsenek benne képek.
Sokan jöttek messziről mindenféle úton-módon, egyedül vagy barátokkal, hosszabb-rövidebb időre, és meg fogják osztani egymással a legújabb tapasztalataikat. Amíg tart a tél, addig ez csak egy elméleti csevegés lesz, de hamarosan jön a tavasz, és akkor kipróbálhatják a gyakorlatban is az átbeszélt módszereket.
Ezt még akkor is érti az ember, ha nem ismeri a kontextust, amiből jól ki lett ragadva.
Itt a riporter amúgy nagyot hibázott. Ennek az embernek még vagy húsz kérdést minimum fel kellett volna tenni😂
Látom nagyon jót derül rajta minden entellektüel. Látszik,hogy itt mindenki szellemóriás és minden helyzetben megtalálja a megfelelő szavakat és azt gondolja,hogy gúnyt lehet űzni olyanból,aki esetleg ebben nem túl ügyes.
Mimagyarok ebben hatalmasak vagyunk! Tisztelet a kevés kivételnek!
Nem muszáj neki válaszolni, azt is lehet mondani, hogy köszönöm, nem szeretnék nyilatkozni
A tiéd az egyetlen normális, emberi hozzászólás. A többi elég elszomorító.
Szerintem ő maga is nevet ezen a felvételen.
Aki ért a nyelv működéséhez, nem nevet. Tökéletesen vizsgalható, milyen szabályok alapján áll össze egy felicit magyar mondat és a sztenderd beszélő milyen normaszegéseket enged meg/nem enged meg.
Az röhög csak, akinek fingja sincs a nyelvről és szentségként tekint egy komplex kommunikációs rendszerre, mert ő szarta a spanyolviaszt.
Na meg hogy a magyar mennyivel faszább nyelv a többinél, hát az külön kedvencem😂😂😂
@@norbert1281 Talán lehet,hogy nem akart tapintatlan lenni,ezért nyilatkozott,nem gondolod? Nem igazán számolt azzal,hogy majd valami fasz közzéteszi,hogy a sok hozzád hasonló üresfejű gőgös
bazári majom gúnyt űz belőle.
Komoly versenytársa akadt Polgár Jenő Hivatal úrnak
Polgár Jenő Hivatal Úrnak legalább háromszoros a szókincse 😁
@@zoltanszokev.zoltan9065teljesen jogos!😆
Még a város is stimmel 😂
Nyilvánvaló ugye, azér' a messzeségből jött, hogy ki hogyan hogy merre meddig... mivel igaz, hogy tél van, de mosmá' reméljük elmúlik és a tavasz azér' a...a egymásnak a... az agytekervényeinek a fölvilágosítása egy kicsit úgy, mi... mi... mivel lehet még, meg mit érdemes, meg hogyan, biztos hogy, sok ilyenre sor kerül majd.
😂😀🤣🤭
Szerintem maga pont ezt akarta mondani! ☺️
István!!!!
István!!!!!
Ha nem koppant volna, segítek, a horgászatról beszél az úriember. .: ) Régen láttam ezt a videot akkor is jót röhögtem. :D
alany állítmány messze száll...
Ilyenkor sok ember nagyon szerencsésnek érzi magát!Lehet, hogy szegény vagyok de legalább beszélni tudok..
Isten az észt osztotta el igazságosan, még senki nem panaszkodott, hogy kevés van neki 😂😂
Gratulálok a bravuros hozzászoláshoz👍
Legjobb videó!
Ez a bácsi, ismerői, tisztelői szerint egy rendes, dolgos, kedves, szerény bácsi.
Nem azért beszél így, mert bolond vagy együgyű, hanem azért, mert pár pohárka pálinka után ezt sikerült kibeszélni magából.
Néhány hozzászóló megértette ezt, a többi szopjon le.
Ezt a mondatot bármely miniszter elmondhatná a parlamentben egy interpellációra válaszként :DD
Sajnos el is mondják!!!!😂😂😂
Egy 17 éves 37 másodperces videó maximum 240p minőséggel - innen tudod, hogy igazi gyöngyszemmel állsz szemben :D
Gecc olyan a válla mint egy ifa plató
Könnyebb átugrani mint megkerülni
válltömésnek hívják ... :D
A homloka meg, mint egy IFA kabin
Az agytekervényeinek a fölvilágosítása 😁🤣
Nem kell túlgondolni, vazsmegyei tájszólás!
A magyar Tony Soprano
Imádom a figurát,hatalmas
Igazi gyöngyszem! 🙂
művészi szintű nyilatkozat, hisz mindenki beleláthat, beleérthet bármit a szavaiba, amit csak akar..
és rögtön nem a nyilatkozat lesz az érdekes, hanem a megfigyelő, szemlélődő személy maga.
LEGEND!!!
Corvinus-on csak ilyen tanáraim voltak az Élelmiszertudományi karon...
A legjobb politukus!!!🤨🤨🤨
Komoly dolgokról van szó
Három féldecivel előbb kellett volna megkérdezni...
Az agytekervények felvílágosításáról😂
Vajon hany agysejtje lehet? 🤣🤣🤣 De a riporter csavo milyen jol nevelt, illetve verprofi, h ezt kibirta rohoges nelkul, a vegen meg meg is koszonte az interjut! 😁😁😁
Az "interjút" elég erős idézőjelbe tenném...
Szerintem le volt sokkolva azért nem nevetett
ez igy 2024ben már nem is annyira gáz :D
Az úriember ugyanarról a bolygóról származik, mint PSG Ogli.
Hajrá Újpest
Mélyenszántó gondolatok voltak ezek legott...
Ez nagyon nagy!!! 😅😅
i have no idea whats going on or how i ended up in here
Csak , hogy “Világos” legyen mindenkinek”😅😅😅
Nie wiem o czym mówi 🇵🇱❤🇭🇺
Politikus lesz ha felnő!
Már az !
Kizárt dolog mert nem tudom. Jól kell ismerni a miujságot és a hogy is hívjákot. Ha ez a kettő meg van akkor kész a periférikus komplexum. Ugye Mészáros Lölő!?
Az, az: "az agytekervények fölvilágosítása", kérem szépen...
Úgy tűnik nem valami színvonalas New Jerseyben a magyar nyelvoktatás, ha Tony Soprano csak ennyire tud magyarul.
I must be deep, this was literally in my recommendations
Yes it is deep. As a matter of fact it is so deep, no other native could reach it's depth, so no one understands what is going on. Perhaps not even the subject of the interview.
Biztos beszedett egy marék fogalmazás gátló-t...
XDDDDDDDDD ez geci nagy volt 😃😃😃😃😃
@@horvathakos5319 Hofi Géza után szabadon másolva.
ruclips.net/video/_1bOeHVuRiM/видео.htmlsi=8UDsUIVX8yVCb-iT 25:40-től kezdődő sztorinál pl.
Ezt egy ügyész se tudná megcáfolni...lőrinci magasságokban az úriember 😅
Köszi, RUclips algoritmus!
Most is nagyon megy 2023.12.30. haha
Eccerű eNber lvl 100
Az ÚR minden hétköznap délután Borsosgyőrön a Kék-vizű horgásztavon rendel. Ha valaki arra járna kérdéseiteket feltehetitek neki!
16 év után, mikor már reménykedsz, hogy senki, de senki sem emlékszik rá, bedobja a youtube az egész országnak 😂😂😂
Ez ma is lehetne bármelyik politikai interjúben... sajnos.
Nem szép dolog ilyen hosszú időre elrángatni a pohár mögül.
Ha ezt hofi mondja aszongyak eltulozza
Ebből polgármester lesz.
Korrrekt!!!
A bácsi azt akarja mondani ,hogybár tèl van jönni fog a tavasz ès mindenki tervezgetni fog (gyerekcsinálás stb..)
ezt bármelyik állásinterjún előadod,
garantált, hogy téged választanak
🤣
Tony Soprano megtanult magyarul?
Okosabb, mint Zuckerberg! Polginak is jó lenne.
Zavarba gyüttem, na!
Pecamagazin?
Itt valami alkímista terminológia hangzik el
mészároslölő
Google fordító most omlott össze 🎉
Ki ez az úriember? Valaki ismeri? 😁😁
Én értettem. Az baj? Szerintem igen. :-D
Én egyből értettem,az baj?😂
remélem tudjátok, hogy venom egy hatalmas pleb.
true
@@hungergo_5757 so true
te cucckombós herby rajongó plebejus sutyerák
A végén nagyon úgy látszott, hogy a riporter már vigyorgott, mint p*na a bugyiban. 😂😂
Szerintem már nem bírta ki röhögés nélkül. 😅😅
Te vagy az, Lölő?
azóta országgyülési képviselő a csávó
Milyen csodálatos a magyar nyelv... tele van szóval
Mintha Lölö beszélt volna...Ez nem az apja?😂😂
Menmyire vagyok falusi,ha tök értettem és tudnék rá válaszolni?
Ez pàlinka, nem kokain, az tuti.
Korán a földekre került az iskolapad helyett ...
TERMELT, HOGY TE EHESSÉL
Mit termelt?
Biztos egy Tsz elnők volt , ma ilyenek a politikusok
Tony Soprano from wish
sztakúúúúúúú
Egyszerű beszéd.
😂😂😂
Google forditó használata kötelező
Igazi politikus
Miiiveeeeel?????!!;🎷🏆😌😂😂🤡
Én is remelem hogy elmúlik
sup lakók hol :modcheck:
csa
Ez most mi volt ?
GYILKOS😂
Fidesz-es bázisszavazó ...
(Kb. 1 millió ilyen van az országban ...)
Sajnos 4 millió minimum
@@gaborg.5677 az országba kb. Egymillió.... A felcsúti oláh szavazói és távoli rokonai.
@@CsabaSzlis-qj1rk" MESSZESÉGBŐL JÖTT " MINT AZ INDIÁNOK !!EZT A SOK parasztot !!
@@gaborg.5677 ILYEN KRETÉNEK KELLENEK ! EEEEEZ A JÓÓ fideszes SZAVAZÓ !! ( tök hülye olyan mint a sűűűt hal )