A politikai állat, akire még azok sem haragszanak, akiket átejtett - Karácsony Gergely pályája
HTML-код
- Опубликовано: 15 сен 2024
- -- Ez a videó az olvasóink támogatásából készült. Ha szeretnél még több ilyet nézni, kattints ide, és támogasd a Telexet: tamogatas.tele... --
A képernyőn a kritikusai szerint határozatlannak és teszetoszának tűnő főpolgármester úgy lett az ellenzék legnagyobb hatalmú politikusa, hogy pártját rendre 1 százalékra mérik, Orbán szerint pedig még egy szekrényt sem tud összeszerelni. Portrévideó Karácsony Gergelyről, aki szerint Orbán egy gonosz ember, ő pedig igyekszik nem azzá válni.
A videóban nyilatkozik Schiffer András (ex-LMP), Szél Bernadett (a Momentummal szövetséget kötő független képviselő), Szigetvári Viktor (ex-Együtt), Mesterházy Attila (MSZP), Tóth Bertalan (MSZP), Tordai Bence (Párbeszéd), Szeles András (Párbeszéd, digitális stratégiáért felelős munkatárs) és Karácsony Gergely is. Számos olyan kormánypárti politikust is kerestünk, akik dolgoztak már együtt a főpolgármesterrel, de a Fidesztől ezúttal nem kívántak élni a megszólalás lehetőségével.
8:21 Tordai se lehet túl gyakorlatias, ha a széklábakat egymáshoz csavarozná.
😊
😂
Remelem Karigeri Nem keszul miniszterelnok!
Schiffer Andras mint egy igaza ugyved mar vadbeszedet mond. Karacsony meg egy gerinctelen hazudozo, sot meg pofatlanul elvezi is a vadakat amiket nem is tud megcáfolni! Undorító emberek ezek! A hatalomért minden megtesznek, akar embert is “ölnek”!
@@mariakiss2016 Jézus Krisztusom. Az ostoba beszéd helyett inkább a konyhában kellene szorgoskodni, például krumplit pucolni...
Ungár Petya keményen rákészült erre a beszélgetésre, kb mint aki most ugrott ki az ágyból. :-)
:D :D :D
Na, de kinek az ágyából? :)
A 17 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Ungár Petya megteheti.
Annak örüljünk, hogy nem egy bokorból kellett kihúzni. Amilyen müsorokat nyom a belvárosban...
@Booster vagy őt kevésbé irányitja az egója mint az emberek nagy részét. Hasznos tulajdonság.:)
--- Ez a videó az olvasóink támogatásából készült. Ha szeretnél még több ilyet nézni, kattints ide, és támogasd a Telexet: @t --- MUHAHA :D :D
Kifejezetten kedvelem a telexet, plane a videoit, de ez most kb. egy Karacsony-propaganda anyag lett. Nagyon nem jo ez az irany. Meg kellett volna kerdezni kritikusabb fiigurakat is, Puzser, Konok Peter, Czegledi Zoltan, stb..Boven van sajnos mit kritizalni Budapest fopolgarmesteren, az ot tamogato "ellezekrol" nem is beszelve..
Ők kicsodák,hogy meg kellene őket kérdezni bármiről is?
Puzsér elfogult, Konok az Puzsi ágyasa, Ceglédi dettó...
@@zoltanbaloghhkiketten torteneszek, Czegledi politikai elemzo, nagyon ertelmes, szellemes emberek, nem partemberek, sokkal objektivebben latjak KGt, mint ah itt megszolalok.
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 akkor mondjuk szóba lehetett volna hozni a havi 30 millióért közpénzből fizetett "tanácsadókat".
@@orbanbukovan3749 A tanácsadók alkalmazása teljesen szokványos dolog, senki nem érthet mindenhez. Szerintem elég világos...
Azért csalódtam bennetek. Mintha felszopnátok a színpadra karigerit. Mintha a kampányának egy része lenne a videó. Az ezeregy botrányából egyet sem említettetek meg. Van egy olyan érzésem, hogy Jakab Petiről és MZPről nem fog hasonló jellegű és terjedelmű videó készülni. 🙃
Jól látod a helyzetet. Állítólag előválasztás során választják ki az emberek a legalkalmasabb OV kihívót. Most mi megy jóformán minden ellenzékinek nevezett platformon? Karácsony és Dobrev folyamatosan. Mintha mások nem is indulnának. Ingyen? reklám nekik, nekünk meg megint agymosás, csak épp az ellenzéki oldalon. Nem a legalkalmasabbra fognak szavazni az emberek, hanem arra, akinek a nevét a fejükbe sulykolják napi szinten 2-3 cikkel.
@@timmm7314 "Most mi megy jóformán minden ellenzékinek nevezett platformon" De hát a Telex "független" "objektív" :D
hol lehet olvasni karácsony botrányairól? ami hiteles
@@tesz-vesz1985 444 - parkolási maffia. Atlétikai stadion - közbeszerzési honlap, Mészárosék 150 milliárdért csinálják. Közérdekű adatigényléssel kikérték a havi 30 millióért fizetett tanácsadói névsorát is. Google.
Ha jól értem akkor neked megvan a Telex programja fél évre előre és te már most tudod, hogy mi lesz és mi nem lesz?
Borzasztóan káros a demokráciára, ha megválasztunk egy embert egy feladatra, amit ha nem akar végrehajtani, inkább karriert építeni és ezt nem kérik számon a választók. Nem lehet akkora a az Orbán gyűlölet, hogy inkább egy másik személyi kultusszal akarjuk helyettesíteni, a helyett, hogy konkrét elvárásaink lennének a vezetőkkel szemben.
Lépten-nyomon szembejön a "bármi jobb Orbánnál" vélemény, de nem ártana ezzel óvatosabbnak lenni.
Sok választó elengedte Karácsonyt most, azok közül, akik az önkormányzati választáson rászavaztak. Lehet, hogy hoz is neki szavazókat ez a kampány, de nem sokkal többet mint, amennyien elálltak mellőle. Nem benne látom a megoldást az ellenzéki szavazók (és direkt nem pártokat írok) problémájára.
@@timir801 én pont ilyen vagyok. Nagyon megbántam, hogy rá szavaztam, többet ezt a hibát nem követem el.
@@orbanbukovan3749 Az én környezetemben is sokan rászavaztak, de most egy sem fog közülük. Tartok tőle, hogy a két szék között a padlóra fog esni és még Budapestet is elveszíti az elenzék. Nagyon rossz döntés volt bejelentkeznie.
@@timir801 ráadásul megígérte, hogy ha főpolgármester lesz, nem lesz miniszterelnök-jelölt. Innentől nekem nem szavahihető. Jobbat érdemelt volna az ellenzék és Budapest.
"Underwood házaspár" - zseniális 🤣
Még a Claire és Frank is stimmel.
Ahhoz egyik sem elég karizmatikus
Teszkó gazdaságos Underwoodok - hungarian edition
@@boldizsarhernadi2484 és tényleg!
Az egyetlen tényleges ellenzéke a jelenlegi rendszernek Márki-Zay Péter, ezt kéne végre megértenie az országnak. #MZP4PM
Ez így igaz. Csak nem fogják. Sajnos ő túl intelligens...
Sajnos az ő intelligenciájára nem érett meg az ország....más országokban ( V4 ben is) sok ilyen politikus van, a magyarok nem is értik azt amit mond, sajnos! Ő egy ismeretlen szintű intellektus.
@@danmills1735 Egy notórius hazudozó a Márki Zay úr! nem véletlen , hogy egyik baloldali párt sem támogatja. Egy népszerűtlen senki!
@@bertalanfenyvesi1322 nem hazug. Igazat mond.
@@saroltatoth1032 Hogy nem! 😊
Jakabról meg Márkay-Zay-ról is csináljatok már légyszi ilyen videót!
Gőzerővel megy a karácsonyozás a balos médiában. A kutatások szerint Jakab nyerné a választásokat és ez sokak szerint vállalhatatlan lenne...
@@attilakoncz4191 na ez az hogyha annyira tényleg független lenne a telex akkor nem csak karigerit nyomnák ők is mint a legtöbb lap. Jó volt nagyon ez a videó, de akkor legyen már a másik két értelmesebb jelöltről is (klára meg fegyőr nem tartozik közéjük)
@@velocipata Egyre többen veszik észre azt, hogy nem kínálnak egyenlő esélyeket az ellenzékinek vagy függetlennek tartott médiafelületek a jelöltek számára. Végre ezt az ATV Öt című műsorában is kimondták tegnap (vissza lehet nézni az ATV oldalán).
MZP-től még az ellenzékiek egy része is tart, mert ő azon lenne, hogy a rendszerváltásig visszamenőleg kerüljenek elő a kétes ügyek, ügynökakták és legyen végre kitakarítva az ország. Ő a "kívülről jött ember". Én azt vallom, hogy csakis egy ilyen emberrel lehet változást elérni itthon.
@@timmm7314
Egyetértek!
Így igaz! Mennyire vérlázító hogy Márkyt meg sem említik. Pedig leghitelesebb jelölt lenne! Több x-es szavazás kéne.
Ilyen riportokat gyerekkoromban láttam az M1-en vezetőinkről, vagy az ideiglenesen itt állomásozó szovfet felszabadító főtisztekről. A megkérdezettek is a '80-as évek polkorrekség színvonalát hozzák. Idősebbek emlékezhetnek még egy klasszikussá vált újságcímre: "Az ideiglenes itt állomásozó szovjet tiszti kar megkapta öröklakásait".
De úgy látszik a mai fiatalok sem épen a legélesebb kések a szekrényben: én legalábbis érzek némi anomáliát 650000 négyzetkilométer védetté nyilvánításában, meg a méhlegelőben. Skacok, azt tudjátok, hogy a méhek nem füvet "legelnek", mint a lovak?
De hogy hiperpasszív nyelvtudással sem vennének fel sok helyre mint logisztikus, az is biztos. Sebaj, majd elmegyek ballib polgármesternek...
Lehet 41 tanácsadód HAVI 30 millióért: 24.hu/belfold/2021/02/06/varoshaza-jutalma/
Ja. Az Európa Parlament miniszterelnökei szoktak négyszemközti, meg hatszemközti tárgyalásokat folytatni, ahol tolmács sincs, ugyanis tilos.De majd kitalálnak valamit az ilyen hiperpasszívoknak.
Azért az elég beszédes, hogy K.G. politikai partnerei sem tudnak egyetlen eredményét sem megemlíteni....
Igazi kérdésekre nem válaszol, persze föl se teszik, ez aztán a független média!
Olvasd el mit írt nekem vissza Fábián Tamás... Ennyibe nézik az olvasókat, nézőket.
marha jó, hogy ennyien beszéltek róla
kicsit elengedtétek a Mi történt Budapesten Karácsony alatt? kérdést
Igen, az vicces volt :D Semmi konkrétumot nem említettek a Lánchidas ferdítésen kívül, ami Tarlós alatt is ugyanúgy elindult volna, ők készítették elő...
Tarlós 9 éve alatt kb. 40 nagyberuházás volt Budapesten, a Lánchíd lett volna a 41., csak a pestiek leszavazták őt. Most KamuGeri 1,5 éve kínlódik ezzel a 41. problémával, de láthatóan nem sikerül megoldania sem ezt, sem sok minden mást.
@@redyau_ De hát, nem érted? Tarlós nem, de Here Geri az meg FOGJA csinálni.
És ez neked nem szép eredmény? 24.hu/belfold/2021/02/06/varoshaza-jutalma/
mi a fasz történt volna. covid volt.
Csak azt nem értem, hogy elvállalta Budapest vezetését, ami egész embert kívánna. Egy választási kampányt sem lehet félvállról csinálni. Úgy tűnik, Budapest csak ugródeszkának kellett. Ami a városnak nem válik javára.
ha végignézted volna a videót, akkor megértetted volna, hogy ez nem így van.
@@skulpturalol Hát akkor hogyan van?
(Végignéztem. )
SZEKRÉNY ÖSSZESZERELŐS LIVESTREAM KARÁCSONY GERGELLYEL!
Folosleges!... mar megmutatta keppesegeit Csepelen!!!
Édes istenem! Kérlek óvd meg a magyart attól, hogy egy ilyen gyámoltalan, féleszű, símulós, szavahihetetlen, cselekvőképtelen, tudatlan báb kerüljön országunk élére. Ez legalább akkora blőd, mint mészáros a legnagyobb vállalkozó!
Iz der eni kvescsönz?
@@Apponyi_Albert miért is?
A többi jelöltről is készül ilyen majd?
MZP-ről pl. videós interjú nem készült, csak cikk... Még Lázár Jánosról is csináltak videós interjút.
Minden ellenzéki miniszterelnök-jelölttel készítettünk már interjút, és bizonyára később is fogunk, valamint természetesen feldolgozzunk a körülöttük zajló eseményeket - attól függően, hogy azok mennyire érdekesek.
Bennem Karácsony politikusi működésével és pályájával kapcsolatban egy sor olyan kérdés merült fel, amiknek utána akartam járni. Sokak szerint határozatlannak tűnik, 1 százalékos pártja van, 15 év alatt számos párt környékén megfordult, sok helyen tartották árulónak, mégis ő a legnagyobb hatalmú ellenzéki politikus (Budapest), a hatpárti szövetség azzal a stratégiával fut neki - a jelek szerint - 2022-nek, amit évek óta javasol, és a Fideszben is őt kezelik a legnagyobb veszélyforrásként.
Más ellenzéki politikus körül pillanatnyilag nem látok ennyi kérdést, ellentmondást, és az is tény, hogy a hazai politikai közvélemény - beleértve a többi ellenzéki miniszterelnök-jelöltet és a kormánypárti politikusokat is - hónapok óta arra várt/készült, hogy Karácsony jelentse be az indulását, tehát nyugodtan lehet mondani, hogy már azelőtt kiemelt figyelem volt körülötte, hogy elvállalta volna a jelöltséget, azóta pedig ez még inkább igaz.
Persze, amikor valakiről készítünk egy nagyobb anyagot, rögtön felmerülhet, hogy mi van a többiekkel. Aztán amikor két hét múlva valaki másról szól egy hosszabb riport, akkor már az a kérdés, hogy miért ő, és így tovább, miközben az is mindig változik, hogy éppen kivel mennyi dolog történik, mekkora a befolyása stb.
@@tamasfabian6778 Vannak akiknek mindig savanyú a szőlő, ne törődj velük Tamás! Úgy vélem a többség véleménye megegyezik az enyémmel és elégedettséggel nézzük a teljesítményeteket (mind a cikkek, mind a videók kapcsán) a Telexnél, így továbbra is jó helyre megy a támogatásunk. Ez a videó is szépen összeszedett, igényes munka lett. Csak így tovább! :)
@@1899Green Ha tényfeltáró, realista és nem részrehajló újságírásról beszélünk, akkor talán az lenne a korrekt, hogy mind az 5 ellenzéki min.elnök jelölt-jelölttel készítenek videós interjút és nem kivételeznek.
@@timir801 És honnan tudod hogy kivel fognak még interjúkat készíteni? Ráadásul a Telex éppenhogy törekszik megszólaltatni minél több embert, oldalt. Nem rég olvastam Márki-Zay vagy éppen Jakab interjút is. És biztos vagyok benne, hogy az ellenzéki előválasztás során is mindegyik résztvevőnek biztosítanak megszólalási lehetőséget még. Egy olyan országban és média közegben, ahol olyan államilag pénzzel kitömött propagandagyárak működnek, mint az origo, a 888, a köztévé vagy éppen a TV2, ott enyhén szólva is szánalmas betalálni a Telexet, csak mert mertek egy Karácsony videót is csinálni.
Végtelenül egyoldalúnak érzem!
(Ez csalódás kedves Telex 😢)
Mivel nem reagaltak fideszes politikusok, mint az elejen megjegyeztek
@szokesk nem hiszem hogy, csak Fidesz tud mondani rosszat Karácsonyról és azt se hiszem hogy, ez az interjú egy objektív bemutatása lenne a főpolgármesternek. A Telex a videóval beáll Karácsony mögé, ami nagyon gáz és megengedhetetlen egy független médiumnak.
@@gyorgyfarkas9563 nemtom én pont azért nézem a telexet mert főleg amit műveltek velük... nem független
Miért nem azt mutatják meg hogy eddig mit tud felmutatni amióta polgármester a karácsony!
Mert nem sok teljesült abból amit igért!
De igényes vagy! Nem elég a méhlegelő? Majd kineveznek jó fizetésért valaki nímandot a méhek terelgetésére! 😂🤣
Tudod büntiből durván megvágták a pénzt.
@@bogika98 Akarod mondani, zsebrevágták... A mindenféle tanácsadók... Most majd lehet egy méhterelgető "szakember" is! 😣
www.igeretfigyelo.hu/markizaypeter Márki Zay Péter betartja az igéreteit. Rá érdemes szavazni..
@@imi5 Csak arra érdemes szavazni aki a Bal oldali összefogásnak nem tagja!
Propagandatelex, ha ilyen videót az origo csinálna Viktorról, a telex gúnyolna a legjobban ki...igazuk is lenne.
A közös pont, hogy az Origót is és a Telexet is az emberek fizetik.
@@orbanbukovan3749 ez így van, a telex támogatói hátteret megnézve, nagyon sok kisemmizett ember pénze is ömlik a telexbe, nem onszántukból. Kár most ezt beleszőni, elütni azt, hogy független telex propaganda videót gyárt, ráadásul elképesztően nyallert...
Nagyon várom a Márki-Zay Péterrel, Dobrev Klárával és Jakab Péterrek készült 26 PERCES portréinterjúkat, de ugyanilyen lelkesedéssel ám :DDDDD Vegyetek példát a Partizánról, korrektségben a bokájukig sem értek.
Márki-Zay Péterrel már megvolt az interjú, csak őt arra már nem méltatták, hogy videó is készüljön róla, lett belőle egy poszt... Inkább csináltak Lázárral videós portrét, ami önmagában még nem lenne gond, de úgy, hogy MZP-ről nem, így egy "cseppet" nekem kilóg a lóláb...
Partizán is adós még egy Jakab interjúval ;)
@@timir801 nyugodtan csinálhatnak vele még most is, a 26 perces videó és egy interjú nagyon nem ugyanaz, innentől meg torzítanak!
@@Gold_or_Blood várom is! A társalgóban úgy láttam, hogy lesz!
@@Gold_or_Blood sztem a Partizán már rég felkereste Jakabot, csak ő még nem vállalta, kivár mondjuk
Van még aki elhiszi ezt az előválasztás maszlagot? Karácsonyé lesz a finálé úgyis. Mintha valami kiválasztott lenne, úgy dédelgetik. Mondjuk elég ciki, amikor valaki ilyen magas pozíciókról ábrándozik, de önmagától képtelen bármit produkálni, ami legalább egy kicsit alkalmas lenne a renoméjának javítására. Nem gáz, hogy csak mindenki más tud róla fölfelé kerekíthető véleményeket megformálni? Amikor meg saját maga próbálkozik az érdemszerzéssel, abból csak "nem antiszemitizmus zsidókat listázni" megnyilvánulásokra futja. Mondjuk őt könnyebb lesz megpuccsolni, mint Medgyesit volt anno.
hozzászoktál a fideszes önajnározáshoz ;) a nemzetközi poltikában esetleg trump tud még hasonlót
Inkább csak azt látom magam körül, hogy mindenki tud a munkájára koncentrálni és lassan gyarapodni. Nem napi egszisztenciális kérdések nyomasztják a középosztályba tartozó embereket. Nem hallunk olyat továbbá, hogy ezt és ezt az àllami vagyont képező intézményt külföldieknek értékesítették volna. Kvázi úgy maradhat magyar kézben minden, hogy mellette még kényelmes szinten élhetünk.
Nem kerül sor a megpuccsolásra, mert lebőgnek 22- ben.!
Puzsért azért megkérdeztem volna még :)
nincs rá szükség, minden lehetséges fórumon alázza Karácsonyt, szóval ez köztudott
Puzsér Róberttel az a legfőbb probléma, hogy az elmúlt években gondosan felépített magának egy tündérmesét ahol mindenki, akit nem szeret valójában egy kapura játszik és valahogy zéró különbség van az ellenzék és a kormánypárt között, és manapság akármikor megszólal azt az érzést kelti bennem, hogy ezt a tündérmesét próbálja betegesen igazolni magának és a nézőinek attól függetlenül, hogy ez éppen mennyire illeszkedik a valósághoz.
@@Debre. Nem egy Machiavelli. 😂
@@Debre. Mivel az ellenzék elfogadja OV szabályait, ezért minimum kollaboráns.
Puzsér (függetlenül attól, hogy politikailag hitelesebb és "érintetlenebb", mint a legtöbb) ebben az interjúban valószínűleg csak a személyes sértettség jellemezte volna... Ettől függetlenül illett volna megkérdezni.
Jó kis propaganda film a "független" telextől, csak azt nem derül ki miért is kellene Karácsonyra szavazni ,aki még életében semmit nem tudott az asztalra letenni.
Vezetett már 150 ezres kerületet, most egész Budapestet, mi kell még neked?
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 a 150 ezres kerületben semmit nem tett a parkolási maffia ellen "valamiért", ajánlom a 444 videóit. Meghosszabbította a Papcsák-féle botrányos menzaszerződést. Főpolgármesterként HAVI 30 milliót fizet a tanácsadóinak, miközben a belvárosban kukákat szerelnek le, mert a fővárosnak állítólag nincs pénze. A fő kampányígérete a stadionstop volt, bőszen bólogatott a 200 milliárdos atlétikai stadionhoz, amit Mészárosék építenek és ki kellett hozzá irtani az Obinál lévő kiserdőt. Egy olyan egészségügyi alapellátási csomagért, amit még Tarlós letárgyalt. Hol van a beígért (!) Tiborcz-adó? És a zöld fordulat? Az erdőirtás már zöld fordulatnak tekinthető? Hogy akar rendet tenni az országban az, aki egy kerületben sem tudott?
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 gyakorlatilag tönkrement az a kerület az iranyítása alatt
@@orbanbukovan3749 Ne erőlködj, megszavazzuk és punktum, te meg rinyálhatsz, hogy "alkalmatlan". 😉
@@gssphun Baromság...
Már mosdatni kell? Mi lesz késöbb? XD
ha egy del amerikai drog barot inditana az ellenzek a vetsegei meg akkor is eltorpulnek az orban banda vetsegei mellett, beleertve orban nemzetgyilkossagat
@@EMB3D elég beszédes hogy zuglóban tóth ot támogatja karigeri hadházy val szemben, nem az igazmondás a becsületesség a fontos ez a húzás mutatja meg ismét az igazi arcát , hatalmat minden áron. Orbán legalább visszaad az embereknek ezek csak elvenni tudnak.
@@hontiferenc6661
orban idoszak pont egybeesik amikor amikor az EU tolja bele meg MOba a penzt,
es a nehzesegek dacara jol megy az EUs gazdasag (amitol fuggunk).
Te sokkal tobb penzt kapnal, napelem lenne a hazadon,
szuper iskolaba jarhatna a gyereked, MO mar Ausztria szintjen kellene hogy legyen.
Ez helyett vettel egy stadiont magadnak, meg fizeted a kinai egyetemet (ahova be se mehetsz),
meg a kinai vasutat, es nemhogy csak te,
de meg az ukunokad is ezt a kinai adossagot fogja fizetni.
Ausztria szintjen kellene lennunk, es euroval fizetni mar,
szeles mosollyal egymast udvozolni, es tengerparti nyaralast intezni,
mint minden normalis nyugati, vagy kozepeu orszag polgara,
ez helyett 50 evet ugrottunk vissza az idobe.
Orban egymasnak uszitott minket es a szemunket is kilopja,
it tapsolunk neki.
@@EMB3D nem kellene politizálnod , nem értesz hozzá eu ban nettó befizetök v unk mai napig , napelem van a házamon, a fiam jónevű egyetemre jár elégedett vagyok az életemmel. Nem a politikátol kell várni a megváltást ez a titok. Rég eur al fizetsz itthon is csak forintruhába van öltöztetve, mond egy helyet ahol ne fogadnák el az eur t közértől a taxiig fizethetsz vele.
@@hontiferenc6661
Tessék mondani, ez most Karácsony-mosdatás itt?
Az ehhez kevés lenne! Itt komlett Karácsony fürdetés zajlik, miközben ő játszik a fürdetővízben lévő müanyag kiskacsákkal!:)))
csak felszpás lett ez a "portré". kampányfilm, jogosan vetik fel, hogy akkor légyszi a többiekről is portrét, különben a dull szabolcsi telefonhívások már mindjárt érzékelhetőbbek. VÉLETLENÜL ez a Várnais, 444-es rész kimaradt, ruclips.net/video/mj_o4uYIBUg/видео.html
és VÉLETLENÜL olyan várnais rész került be ebbe a videóba, ami kedvező színben tünteti fel karácsonyt
Nem, ez egy propagandafilm. (Ellenzéki vagyok, így is kifordul a belem.)
@@orbanbukovan3749 Persze! Csak propaganda! Harácsonyt egy dublőr játssza!:)))
Igen, ezerrel.
26 perc az életemből... Mit tudtunk meg ebből a videóból? Azt hogy Karácsony Gergely nem is olyan tutyimutyi, és az a miniszterelnöki víziója, hogy... Mi is? :/ nem derül ki.
Az a víziója, hogy ő lesz a miniszterelnök. Mit akarsz még? :D
Mer' az nem elég, hogy össze tudja otthon szerelni a szekrényt?
@@emjhu3486 - Egyenlőre, Miniszterelnök jelölt. Èn az előlválasztást megnyerőt, Dobrev Klárára tippelek, és szerintem Karácsony Gergely indításával, csak a Dobrevre nem szavazók táborát akarják több részre osztani, hogy egyenként kevesebb jusson a másik négy jelöltre. Aztán a 2022-es választáson az sem biztos, ha Karácsony indul, hogy minden ellenzéki szavazó őt támogatja, főleg a DK-sok, akik mindenképpen Dobrev Klára mellett állnak ki. Vagyha Dobrev Klára indul, a fiatal momentumosok szavaznak-e , hogy ő legyen a Miniszterelnök. Semmi sem bíztos és majd meglátjuk, hogy az öt jelölt inditása mögött, milyen taktika húzódik és ezzel, az ellenzék, meg tudja-e nyerni a 2022-es választást.
@@emjhu3486 Pontosabban, az a víziója h nem lesz miniszterelnök:).
Remélem mindenki inkább tendál MZP felé.
Ez kellemetlenül szánalmas lett.Tehát egymás között megmagyarázzátok a táborotoknak, hogy a gerike nem is olyan, hanem más. Van olyan ember akinek nem is kell ahhoz megszólalnia, hogy belődd a kategóriát. A tordait ne is említsük.
'Alapvetően az az érzésem, hogy a f@szért hagytam magam rábeszélni erre miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem.'K.G. ez volt circa 4 éve de akkor ezekszerint mostmár más a helyzet :P
Igen mas a helyzet! Jobban El!
@@pettistar csak en nem latom az osszefuggest akozott h mennyire el jol valaki meg akozott h egy nemzet vezetoje akar e lenni az illeto?
más a helyzet, mert még jobban le kell váltani a fideszt. vele van rá leginkább esély.
@@Judga54 Vagy nem!
Annyira most sem más a helyzet. Ha megfigyeled miket mond, most sem ez a legnagyobb vágya, de van egy víziója, amit szeretne itthon az országban, és ezért úgy érzi, ez a kötelessége.
"Én nem vagyok jó pártvezető. Tehát az én működésmódom kevésbé alkalmas arra, hogy egy kis pártból közepes pártot csináljon. Ebből a szempontból nem vagyok jó, az kétségtelen."
Akkor miért akartál főpolgármester lenni és miért akarsz miniszterelnök lenni, te szerencsétlen!!!!????
Aki nem tud muffint sütni, az krumplilevest sem főzhet?
@@trob83 A miniszterelnökség azért nem ez a kategória
@@amhun6678 A pártvezetés nagyon sok motiválást, toborzást, bizalomépítést marketinget jelent. Főpolgármesterként és miniszterelnökként viszont közigaztatást kell vezérelni, rengeteg dologban döntést hozni, szakértői munkákat összehangolni, stb.
Hahó Telex csapat! Csak egy ötlet. Nem lenne rossz, ha felirat angolul elérhető lenne. 👏🏻
Hát... Akkor csinálj 😃
*viccet félretéve, jó ötlet :)*
Mekkora troll vagy! :D Tetszik! ;)
@@emjhu3486 ki és miért? 😅
Ezek után vajon ugyanígy minden nap a függetlenséggel veretik majd?
Karácsonyra ránézek és szekunder szégyenem van. Megszólal és sírva fakadok. Mai hír, hogy diszlexiája volt, de már kinőtte. :D
Könyörögve kérem azt a tisztelt ellenzéki szavazót és Karácsony-rajongót, hogy ugyan írja már le, mit mutatott fel a jobb kezén kívül ez az ember az elmúlt másfél évben! Milyen konkrét, kézzelfogható és pozitív eredményei vannak a főváros élén 2019 ősze óta? Köszönöm!
Nem épített egyetlen focistadiont sem, nem épített kisvasútat, nem költözött be a Budai várba nagyzolás képp. Nekem ennyi bőven elég.
@@havasjon5128 Mecsoda eredmények...
@@amhun6678 Jobb mint Tarlós.
@@havasjon5128 Olvasd és értelmezd a mondataim odafent, kérlek.
@@havasjon5128 mi a helyzet az atlétikai stadionnal, amire ő bólintott rá? 200 milliárd, Mészárosék építik, nagyon köszönik is. A cserébe felmutatott alapellátási pénzt meg már kibulizta Tarlós :D Ennyit a nagy stadionstopról. Mi a helyzet a zuglói parkolási maffiával? Mi a helyzet a Papcsák-féle menzaszerződéssel? Miért fizet havi 30 milliót a tanácsadóinak úgy, hogy állítólag a városnak nincsen pénze és már kukákat szereltetnek le? A Fidesznek mennie kell, de ugyanúgy elmehetne a fenébe Karácsony is, meg a százmilliókért semmittevő tanácsadói is. Érdekes névsor egyébként, érdemes rápillantani. Csak azt tudod felsorolni, amit NEM tett? Mert ez kb. olyan mintha azt mondanám, hogy azért vagyok jó ember, mert nem öltem embert. Azt a sokszáz millió forintot amit a haverjainak kiszórt, nem lehetett volna valami értelmesebbre költeni? Én rá szavaztam, de iszonyatosan megbántam és az egész családom is.
Karácsony elvállalta határozott időre a főváros vezetését. Nem korrekt a választóival szemben, hogy egy másik pozícióért indul a megbízatása lejárta előtt.
karigeri puszi ide-puszi oda taktikája annyira erős és határozott... hogy egy draskovics ült be a BKK-hoz... lehet majd draskovics lesz a pénzügyminiszter is??!
A kompromisszumkészség és a gyengeség közt óriási különbség van.
Milyen szerepe lesz az olgácskának, meg a kvízmestervágónak?
Kedves "független" Telex! Hol a többi jelölt kampányfilmje?
4:30
Szél Bernadett - "Nem lehet más a politika, ezt most már sokan megtanultuk ebben az országban."
Ő ezt így most komolyan kimondta?
Sajnos ki és ez nagyon szomorú! Mintha már majdnem mindenki (1-2 ember kivételével) beletörődött volna abba, hogy ebben az országban nem lehet semmilyen téren változás. Az is felháborít, hogy természetesnek veszik az emberek, hogy a lopás, a korrupció, a sumákolás, ígérgetés a politika velejárója. Ott tartunk, hogy manapság egy műsorban (ATV Öt) bólogatnak ahhoz a kritikusok, hogy Karácsony Gergely igazi politikus, mert a Tiborcz adót megígérte, de nem teljesítette. Míg Márki-Zaynak, ami a szívén, az a száján, kimondja, amit gondol, vagyis őszinte, ezért ő szerintük bulvárpolitikus.
@@ritas.1842
Azért arra hadd hívjam fel a figyelmed, hogy az Ötben ezzel nem legitimálták Karácsonyt és illegitimálták MZP-t (bár ez utóbbira nem emlékszem), csupán a mindenkori politikai valósághoz való fűződésüket írták le. Én legalábbis úgy vettem ki a szájukból, hogy azért mert így látják, attól még nem találják jónak.
Ja, ez LMP-sként elég gáz volt :D
@@darkee03 Előbb-utóbb szembesülni kell az igazsággal. Az LMP jelenlegi támogatottsága sajnos arra mutat, hogy Szél Bernadett tényt közöl, amire keserű személyes tapasztalatok árán jött rá. Az idealistákból előbb-utóbb vagy realista lesz, vagy a valóságtól teljesen elszakadt szélsőséges.
Nem szerepelt a terveim között a mininterelnökség, dehát ha egyszer ennyire népszerű vagyok és annyian mondják, muszáj annak lennem. Azt a rohadt életbe! A munimum az lenne, hogy akarjon miniszeterelnök lenni! Rá kell beszélni? Mi van? Beismeri, hogy nem jó pártvezető, de most kipróbál majd egy országot is, hátha azt jobban tudja majd. (ha már autót sem tud :) )
Nem tud vezetni...tényleg? Akkor jelöljenek egy taxist baxtmeg. Akkor megnyugszik a lelked?
Az ország, meg a párt nem ugyanaz... bár régebben volt erre törekvés (ahogy jelenleg is).
Az, hogy ekkora kormányzati ellenszélben egy Budapestnek nevezett problémahalmazt el tud vezetni, az nem a szerencse vagy a véletlen műve...
@@pepperwaldo3624Amennyiben az országot is úgy fogja vezetni mint Budapestet, akkor végünk. Amúgy én nem írtam csúnyát, csupán a véleményemet. Nem akarok veled többet beszélgetni.
Lehet orbánozni vagy bármi, de a valóság az, ha a kvalitások tekintetében zongorázni tudnám az Orbán javára Karácsonnyal szemben meglévő különbséget, akkor én lennék a Szvjatoszlav Richter.
Az a baj, ez csak akkor válna 100%-osan nyilvánvalóvá még Karigeri szavazói számára is, ha kormányozna. Remélem nem fog!
És miben bizonyította számodra oly szenzációs kvalitásait a viktorod? :) A 30 ezer covid áldozat győzött meg erről?
Ez egy kampányfilm, basszátok meg
Att! Mert mit vártál a telextől?? Nem az a lényeg, hogy mennyire kompetensen végzi a dolgát, hanem hogy milyen ügyesen lavírozgat a semmittevések között.
LANGYOS EMBER!! De az ANGOLNA még találóbb.
Az összes fideszes elutasította a megkeresést, aztán megy a sírás hogy milyen egyoldalú a videó.
@@thigsvell Márki-Zay is elutasította? Dobrev is? Jakab is? És Karácsony ügyében Puzsér is?
@@orbanbukovan3749 Ki a túró az a Puzsér??? Azt meg honnan tudod, hogy nincs-e már szerkesztés alatt a Dobrev, Jakab, MZP videó?
@@orbanbukovan3749 Ha figyeltél volna, itt olyanokat kerestek meg, többek közt a Fideszből is akik személyesen is jól ismerhetik Karácsonyt. Az általad felsoroltak legfeljebb közvetett kapcsolatban álltak Karácsonnyal, de nem ismerik olyan jól, mint akikkel pl. együtt ült a fővárosi közgyűlésben, vagy korábban párttársa volt, márpedig itt nem a kívülállók véleményére voltak kíváncsiak a készítők.
Jakab Petiről megnéznék egy hasonló videót. :D
Pontosan ezt kéne elkerülni a telexnél hogy csak egy pólusról készüljön portréfilm/interjú, mert így billen a mérleg, és ez hiba. (Természetesen ameddig függetlenek vagyunk)
Azzal gyűjtöttek be százmilliókat, hogy azok. A jelmondat az volt, hogy "Csak tőled függ." Ja, meg Geriéktől.
@@orbanbukovan3749 De így off az egész megint.
Ezek elvileg az eszme miatt hagyták ott az indexet, de ez nem lesz több akkor sem, ha szimplán azt mondják, beálltunk valaki mögé. Ez szomorú lenne, és elveszítené hitelességét. Nem tudom jelenleg mi a helyzet, de az tuti, hogy a hosszútávú Karácsonyozás nem fog jó jövőt hozni. A videón végén mondja, hogy “az olvasók miatt nem készülhetett volna el”. De nem a szocik miatt (elvileg).
Persze hogy csak egy pólusról készül, ha a fideszes politikusok válaszra sem méltatják a megkeresésüket. Persze volt már párral interjú, de itt, mint hallottad az elején, sokakat akartak megszólaltatni a másik oldalról is, de hiába.
Független, haha 😂
@@dezsiolah4058 Másik pólus alatt szerintem nem a Fideszre gondolt, hanem pl. Márki-Zay Péterre vagy Jakab Péterre.
Aranyos ez a kampányvideó, Puzsér kritikája (vagyis hogy Karácsony pozícót keres és nem ügyet képvisel) fájon hiányzott az árnyalt képhez.
A Puzsér egy sértődött esztéta. Sosem lesz belőle politikus, csak egy duzzogó megmondóember! 🥴
@@janospeto831 akinek sokszor igaza van, mellesleg személyesen ismeri karácsonyt, tudná sorolni hogy mikor hazudott
@@tesz-vesz1985 Mert itt csupa igazmondó ember van a magyar politikában! Vagy nem? Vagy de? A Döbrögi esetében például az sem igaz, amit kérdez és ez az egész bandájára igaz. Na, tessék már megint igazam van! Az már 23. Egyébként én nem Kari Gerire fogok voksolni, de nagyon nem szabad lebecsülni! A pohos dagadéknak mennie kell, mert iszonyúan pocsék az angolja! 😂 🤣
@@janospeto831 nem tudlak követni
@@AC-tn3kd Nem is beszélve a YT-ról, ahol nekem már vagy hatodszor dobják be az ÁLLAMI KARÁCSONY ELLENES PROPAGANDÁT! Lóvé nem számít! 🤮
Az a baj, hogy a háttér hatalomnak pont ilyen minőségű bábukra van szüksége. Akár csak Biden minél hülyébb annál jobb!!! Ha kell akkor jön, ha kell akkor ül, ha kell akkor pitiz, ha kell ugat, ha kell fekszik....
nekem tetszik, ha valaki feladatnak tekint egy vezetői pozíciót, és nem az identitása alapjának.
És pl. Márki-Zay? Nekem ő sokkal alázatosabb. És amíg MZP rendet tudott vágni a városában, Karriergeri Zuglóban hagyta működni a parkolási maffiát. Ajánlom a 444 videóit!
Igen, ez a lényeg.
Hat jo kis feladatnak tekintette a fopolgarmesterseget, hogy mar most dobbant onnan...
Erre kár volt egy videót szentelni. A kérdésre - hogy miért ő - a válasz: Vakok között félszemű a király.
'Egy dolmányos varjú!'
Ez tetszett. (: Egy őszinte reakció volt, tökre szimpatikus lett a fickó. (:
Sajnálom, hogy a Schiffer Andrásra nincs kereslet ebben az országba, mivel ő sokkal jobb ellenzéki jelölt lenne, mint Karácsony. Ha előválasztáson ő is indulna biztos rá szavaznék.
a fidesz már megkereste, szolgálja is őket rendesen
Jó lesz egy bábnak a bábszinházban! Az ellenzék nagyon fél Márky-Z..-tól mert ö lehet hogy tényleg a népet szolgálná, ez veszélyes és példa nélküli lenne Magyarországon!
Igen! És már sok embernek feltűnik, hogy még az ellenzéki médiafelületeken is vagy alig írnak, beszélnek róla vagy ekézik és kiforgatják a szavait. Pl. A tegnapi ATV Öt műsorában elhangzott olyan, hogy Karácsony politikus, mert a beígért Tiborc adóra tett ígéretét nem tartotta be, majd megállapodtak abban, hogy MZP bulvárpolitikus, mert kimondja, amit gondol, vagyis őszinte. Nem veszik észre, hogy az embereknek már baromira elege van a sok képmutató, ígérgetős politikusból.
Ha komolyan venné, amit mond, akkor nem állna össze ezekkel.
Különösen Gyurcsány fél tőle.
@@emjhu3486
És kivel álljon össze? Egyedül semmire se megy. Megmondta, hogy hajlandó az ördöggel is összefogni, ha az kell az ország felemeléséhez. Az ellenzéki oldal is tele megélhetési politikusokkal...
ruclips.net/video/bvE1B5qE4Dc/видео.html
Köszönöm ezt a csodálatos élményt, nagyon jó ellenzéki propagandafilm lett ;)
mintha csak a másik oldalról a független és objektív közmédiát néztem volna ;D
mondjuk legalább ők nem hazudják magukat függetlennek és objektívnak, persze igaz hogy azt viszont közpénzből teszik ti meg adományokból...
@Booster Szektás vagy.
@@orbanviktorkoldustarisznya6053 Köszönjük a magas színvonalú kritikát, mellyel nagyban hozzájárultál a... Mihez is??
@@martontarki7063 van, amit nem kell túlragozni. a búszter-féle közpénzemből fizetett komik pontosan ilyenek.
vannak bajok
A Párbeszéd felajánlotta az 1%-át az ellenéknek :)
Úgy kezdem a mondanivalómat hogy párt független vagyok. Ha ez egy kampány annak ez gyenge nekem meg jó pár tízezer választóknak.
Ha nem találsz alternatívát, akkor ajánlom Dr. Márki-Zay Péter RUclips csatornáját és Facebook oldalát!
Szerintem Karácsony szimpatikus ember. Azért kicsit remélem, hogy Márki-Zay is odaér a választás végére.
Úgyis retúrjeggyel érkezik.
@@21szazalek Kedves Kornél! Kérlek olvasd el újra a kommentem. Azt írtam, szimpatikus és nem azt, hogy rászavaznék. Én Márki-Zay mellett tenném a voksom. :)
@@cdalvany Egyre többen vagyunk így. :-)
@@21szazalek
Éppen ideje lenne tájékozódni Dr.Márki-Zay Péter munkásságáról és terveiről...
"Alapvetően az az érzésem, hogy a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre, mert sokkal jobb lett volna, ha el sem kezdem."
A fenti mondatot ízlelgessétek egy kicsit...
En arra lettem kíváncsi a video után, milyen mappa lapulhat Ungár hattereben a szekrenyeben a 20 centis Pintér felirat alatt. :)
"Geri nem való semmire!" Ezt ti tényleg nem látjátok?
Hogyan lehetsèges egy ijen embert megvalasztani? Hatalmas Gerry mit öt alelnökkel. Ärtatlan kisbäräny, magas, lelkes, joember, hyperpassiv, hovä vezetnè ez az ember az orszägot?
@@ilonagenovese6253 A mocsárba?
Éljen a harmadik párt a Mihazánk Mozgalom a feddhetetlen háttérrel rendelkező párt... Éljen Toroczkai L..
Ezzel a videóval és az MZP-t lejárató cikkekkel pont azt a függetlenséget dobtátok el magatoktól, aminek megőrzése érdekében otthagytátok az Indexet.
Ezek az újságírók sosem voltak függetlenek, objektívek még kevésbé.
Mondjad le az előfizetésedet :D
Inkább nézzétek Partizánt! Márkyt vagy Jakabot meg sem említititek.
Ismét egy Obersovszky díjas propaganda filmet láthattunk a függetlenobjektív telex "újságírói"-tól. Semmit nem tudtunk meg erről a balos messiásról. Hibája biztosan nincs a videó alapján. Hibátlan, mint maga Gyurcsány Ferenc.
Volt régen egy videótok Ku..ára Egyenes beszéd címmel, amiben a nagy megmondók nem mondtak semmit. Most ugyanezt adtátok elő...
hestegtámogass függetlenobjektívsajtó láthatszmégtöbbilyet
7:32-nél annyira jelképes. Orbán látott az aszfalton egy kis zöldfelületet és nem bírta ki, hogy ne tépje ki a azt is.
Káprázott a maga szeme ! Szemetet szedett fel, nem valamilyen zöldet tépett ki ! Mossa meg a szemét, hogy jobban lásson ...!
Már alig bír le hajolni!😊
@@ilonakecskemeti1869 AHAHAAHHAHA gyomot szedett ki, kedves fideszszavazó :D
És a 200 milliárdos atlétikai stadion miatt hány fát vágtak ki? Meg lehet nézni akár Google Street View-val milyen volt. Ki bólintott rá a Mészárosék (!) építkezésére? Karácsony :D Egy olyan egészségügy csomagért, amit amúgyis megkapott volna a járóbeteg-ellátás. Karriergerinek mindegy, csak konfrontálódni ne kelljen. Aki nem hisz nekem, nézzen utána nyugodtan, csak a tényeket írtam le. (Ugyanitt mi van a havi 30 millióért foglalkoztatott "tanácsadókkal"?)
Igen és utána a lefolyóba akarta beletömni, csak nem sikerült. :)
20:19 Micsoda hős! Ő egyáltalán nem akarta, de hát mit lehet tenni? Az ellenzéki politika kijelölte számára... Köszönjük, Gergő! :D
Éven óta azt hallgatjuk, hogy hát ő nem akarta, csak hát a nép akarata.... Ő csak áldozat, nincs más választása!
Ó, Drága kenyér😄😄😄😄
Már régen röh{gtem ilyen felszabadultan, és jól.
Köszönöm a Telex-nek ezt a felejthetetlen hangulatos műsort.
Kíváncsiságból néztem ugyan, de visszatértek az igazi hírcsatornákhoz ami valóságosan foglalkozik a politikával és annak szereplőivel🤔🤔🤔😄
ez egy nagyon jól öregedett komment ha a mostani kenyérárakat nézzük, köszi a gecinagy előrelátásodat
Azért a veszteséges fizetős parkoltatáshoz csak gratulálni tudok.
De legalább rá se kérdeztek függetlenobjektívék, hogy ez hogy volt? Vagy miért kerültek újra pozícióba 2010 előtti figurák?
Szégyen ez az ország. Etetik az embereket rendesen...
Sajnos így van.
Akkor legalább már az Ikea-nak nincs mitől félnie.
Na függetlenobjektív sajtó lakájok!!! Megint bebizonyítottátok mit toltok!! Hol a dr cìm, hol a nyelvvizsga papír, hol a transzparens könyvelése stb stb......
Zuglói parkolási maffia mint téma biztosan nem volt elég érdekfeszítő a Művész Úrnak. A Papcsák-szerződések meghosszabbítása és az atlétikai stadion miatti erőirtás sem. Van ez így, nem olyan izgi kérdések ezek, hiszen lehet beszélgetni a gyerekkorról :) Annak aztán van relevanciája.
Neki nem kell doktori cím , hisz ő csak egy egyetemi adjuntkus volt . Hú de nehéz volt , alig hagyta ez a szar tablet . Azt hiszi magáról , hogy jobban tudja , mint a főpolgármester úr .
Karácsony Gergellyról sorra hozzátok le az őt jobb színben feltüntető tartalmakat, miközben Márki-Zay Péterről tudatosan lejárató cikkeket írtok, ráadásul ferdítésekkel és a szalagcímben olykor téves információval. Ez nem függetlenség...
@@AC-tn3kd Ha a "független" média így folytatja a jelöltek prezentálását, akkor csak az előválasztáson szavazhatok majd rá. 22-ben meg jön majd a csodálkozás, hogy a kóros hazudozó (Tiborcz adó, liget fái, stadion...), elszámoltatást nem akaró, nonszensz ígéreteket tevő (amik nem megvalósíthatóak jogkör vagy költségvetés alapján), és baloldali Karácsony Gergély hogy-hogy nem tudta meggyőzni a vidéki, többnyire jobboldali ellenzéket, a bizonytalanok meg miért szavaztak le inkább a Fideszre, vagy maradtak otthon.
Ebben a videóban látszik hogy a telex mennyire független. :D
Ezt hogy érted? Karácsony fizeti a Telexet?
@@TheDagadtmokus Nem,de kiváncsi leszek,hogy lesz-e hasonló videó a többi jelöltről is.
Megkérdezték a másik oldalt is, csak ők nem akartak előjönni.
@@csabajtony Es ilyenkor a valoban objektiv ujsagiro maga kepviseli a szkeptikusokat es a kritikusokat es tesz fel olyan kerdeseket, amik kenyelmetlenek. A telex azt hittem ilyen szeretett volna lenni. Nos nem sikerult.
@@ready2 Azért, mert nem voltak kényelmetlen kérdések, már nem is objektív?
Ez egy kampányfilm.
Ez a pontos definíció.
A Mi Hazánk Mozgalom bemutatására mikor fog sor kerülni?
mi hazánk = fidesz. valószínűleg soha.
@@danielamon nem. mind2 jobboldali párt, de ennyi a közös.
Inkább Márki-Zay Pétert mutatnák be
@@danielamon Kíváncsi lennék hogy ezt miből gondolod.
Fidesz NB II...? 🤣🤣🤣
Aki nyomokban képes még kritikus gondolkodásra, az azt mondja: kösz nem!
Toroczkai, Dúró, Novák... Szégyen...
Bernadett nagyon megöregedett (lélekben is) és a rövid haj sem túl elônyös számára.
"Szél Detti", ahogy Puzsér hívja.
sztem jó a rövid haj
Mosónő
Legyen videó Dr. Márki-Zay Péterről miniszterelnökről jelöltről! Ő az egyetlen hiteles, tisztességes jelölt.
Karácsony Gergely - Budapest Főpolgármestere ->
ruclips.net/video/_q2GSmPbFp8/видео.html
Imádom ezt a szót: hiperpasszív.
Jó lesz, majd hallgatni ezzeket.
Őn bevezetném a hipernulla fogalmat is
Mikor Széchenyi magyarul szólalt fel a parlamentben , alig értették. Elvárom, hogy ékes magyar nyelven beszéljenek most is, de sírva kérem!!: Végre a frankót mondja már meg valaki! Nem vagyunk már gyerekek! Nem kell megvédeni minket a valóságtól!
ruclips.net/video/8npFO86tGEs/видео.html
Az a véleményem,hogy bátyja és családja nem véletlenűl féltik a politikai pályafutásától!
Kedves baloldaliak. Eltelt 2 év. Mit nyertetek vele Budapesten? Lehet sorolni. Komolyan várom. Bármit amit ő hozott a városnak.
Nulaaa, az az nulla dolgot.
@@gaborgyolai9233 Valahogy ezt látom én is. De biztos aki ott él, sorolja majd mit tett le az asztalra a fogtündér.
@@bodza889 Szerintem a legnagyobb érdeme az, hogy nem fideszes a városvezetés. Kb csak ezzel tud dicsekedni, ja meg hogy még nem lopott annyit, mint az előzőek.
www.igeretfigyelo.hu/karacsonygergely kovidhoz mérten szerintem egész jól áll.
@ szép, hangzatos dolgok is vannak benne, de legtöbbször már maga az ígéret is semmilyen. Ígéret milyenségétől eltekintve, indul a min. elnöki helyért, ha esetleg sikerülne neki (de nem fog), akkor sok ígéretét nem teljesítené ezek közül.
Ez a videó még szerencse, hogy nem tárgyalja a Karácsony eredményeket , mert az konvergál a nullához.
1:09.
Jó vicc, ha meg is nyeri, az nem azért lesz, mert ő akkora zseni, hanem mert Orbánra annyian haragudnak.
Különben is, kb. két év múlva Dobrev kigolyózná a titulusából.
Orbán is így nyert kétharmaddal 2010-ben. Nem őt akarták ennyien, hanem az MSZP-t ennyien nem. (A 14 és 18 már más tészta, mert azokat elcsalta.)
@@zoltanv.7632 Persze, így szokott lenni. Ha az "ellenzék" nyer akkor csalás, ha az általunk "kedvelt" párt, akkor igazságos volt a voksolás. Trump logic :)
"Mindenki hazudik !"
Doktor House
Az Doktor Gődény testvére?
@@jozsefkovacs9669 Ki is tagadta volna a családból...
@@captainjack2201 😂😂😂
hu, beszartam a képességeitől!!!!!!
Dobrevről és Jakabról is készít majd népszerűsítő anyagot a Telex vagy letette a voksát Karácsony mellett?
És Dr.Márki-Zay Péter miért marad ki a felsorolásból? Nem lesz itt semmiféle rendszerváltás, elszámoltatás meg pláne nem...
Kifejezetten undorítónak tartom, hogy az 5 éves gyerekemnek Fidesz propagandát kell nézni mese közben. Nem hiszem, hogy ez nem szabályozható.
A meleg lobbi propagandája ennél csak rosszabb💁♂️
Én már attól is ki vagyok akadva, hogy a mi pénzünkből a mi pofánkba nyomják bele percenként... Plusz még facebookon is a csok hirdetést kell nézni, szintén a mi pénzünkből... 🙄
@@biankab390 Tény, hogy szar, de az összefogás se lenne jobb. Mind a két "tömb" alkalmatlan az ország vezetésére.
@@gaborgyolai9233 Jajj ne már... Ez kb a "gyurcsán jobb vót?" szituáció... A kétharmadot le kell söpörni az asztalról, ha tetszik ha nem, egyik párt kezébe sem lehet ekkora hatalmat adni.
Emellett az a szemtelen lopás amit végrehajtanak bicskanyitogató, már nem is rejtegetik annyira hiszen minek? Bármit megtehetnek és meg is tesznek! 4 évet ki lehet bírni szinte bármelyik másik párttal és miniszterelnökkel, utána majd ha végre sikerült elkotorni a szemetet, lehet komolyabban elgondolkozni hogyan tovább.
@@biankab390 Ez egyáltalán bem volt "mer gyurcsány jobb vót"-os, nem vagyok Fideszes, de szerintem ne essük csövörből vödörbe! Nem célravezető!
Kedves Telex,
ez undorító. Mi ez a szektásodás?Ennyire futotta az Index "megmentése"?? Hánynom kell tőletek! 🤮🤮
De akkor most ezek tenni akarnak valamit a magyar emberekért vagy csak azért akar miniszterelnök lenni, hogy ezt is betudja magának, mint egy új politikai siker. Mert nekem az jön le Karácsonról állandóan hogy kicsit sem érdekli az emberek sorsa, csak azért akar politizálni, hogy politizáljon.
Hát ez nem volt túl meggyőző. Továbbra is marad MZP
Drágám, ha már nem áll fel, legalább elégíts ki nyelvvel.
-Sajnálom, nem lehet. Tudod jól, hogy hiperpasszív a nyelvtudásom.
09:19 "Szerintem ő egy gonosz ember". Szerintem meg nem helyes egy embert állandó állapotként gonosznak, vagy jóságosnak minősíteni. Egyes cselekedeteket, döntéseket lehet indulatosnak, meggondolatlannak minősíteni.
Erősen nem értej egyet.
Következő Kari Geri mondás : a Zorbán gonosz és meg nem. 🤭🤪😆
Karácsony Gergely - Budapest Főpolgármestere ->
ruclips.net/video/_q2GSmPbFp8/видео.html
Karacsonynak eselye nincs megnyerni a valasztast.
Melyiknek van az ellenzéki jelöltek közül ? Mindegyik mögött egy sötét árnyék.. Karácsony még egy vállalható "bárki"
Az azért nagyon erős, amikor Kósa beszél alkalmatlanságról...
Karácsony egy talány számomra. Itt van ez a faszi, semmi sem akar lenni, de mindenen elindul. Főpolgármesterként egyelőre nem látszik sok, hisz itt figyelt a Covid, de ha a Fudant nem verik át rajta, akkor elgondolkodom rajta, hogy nem politikai stróman.
azon is elgondolkodhatsz, hogy ellenzékiként milyen nehéz lehet bármit is tenni a fővárosban. a Fidesz az összes pénzcsapot elzárja előle, ezzel is az alkalmatlansága látszatát erősítve. ezt minden értelmesebb ellenzéki tudja is és érzi is. Ennek ez a módja. Ha Gergely 1 dolgot is átcsapkod a fideszen, az már bőven túlteljesíti a főpolgármesteri pozícióját, és ő minden erejével ezen van.
@@skulpturalol meglehetősen szűk látáskörről árulkodik, hogy azt hiszed, mindenhez pénz kell. Képzeld, ellenállni lehet attól, hogy el vannak zárva a pénzcsapok.
Még mindig nincs pl. elzárva a víz-gáz-villany a Karmelitában. KariGeri meg sem próbál keményebb hangnemet megütni és ez hiba egy olyan országban, ahol az adófizetőknek a fasza tele van azzal, hogy stadionra, propagandára, nagyvállalkozások megsegítésére van pénz, de a ténylegesen fontos dolgokra soha semmi nincsen.
A magyar politika árulók és semmihez sem értő ingyenélők gyülekezete, úgyhogy igenis engedtessék meg, hogy egy olyan személyt, aki vastagon sáros a zuglói parkolási maffiában inkább fenntartásokkal kezeljek.
Arról nem beszélve, hogy nekem érdekem lenne, hogy változzon valami az országban... KariGeri akkor is megkapja a zsíros fizetését, ha minden pontosan ugyanígy marad.
A video kategóriája politikai felszopás.
még jó hogy független a telex xddddddddddddddddddddddddd
Meghallgatták volna a másik oldalt is, csak hát ugye nem jött elő senki.
@@csabajtony a lézerjanis interjút bírtam. Nem értem, hogy a többi fideszes miért nem képes nyilatkozni másnak csak a saját médiumainak.
@@csabajtony Nem, mert ha Fideszes nyilatkozik a Telexnek, akkor azt ("függetlennagyonobjektív módon") automatikusan torzítva tálalják, kicsavarják, megvágják, manipulálják. Akkor már inkább mennek oda, ahol utólagos másítás nélkül nyilatkozhatnak.
@@attilahalmai4590 Semjént is letolták vágatlanban. Igaz, kár volt a műsoridőért. :)
@@csabajtony nem csupán az a függetlenség, hogy egyik és másik oldal elfogultságát bemutatják, szerintem a függetlenség ennél több, konkrét kérdések feltétele, érdemi problémák felvetése, mondjuk a miniszterelnök jelölt felé...
Nagyon ízlésesre sikerült ez a 26 percnyi felszopás. Szponzorált tartalomnak is erős lenne... Telex a pártatlan független média. LOL
Van olyan amikor 26 perc felszopás is kevés a merevedéshez.
Underwood házaspár nagyon nagy szöveg Schiffertől! 😄
Mint azt itt egy előbbi komment megjegyezte, még a Claire (Klára) és Frank (Ferenc) is stimmel.
Márky Zay Pétert akar a nép
Kéretik a saját nevében nyilatkozni.
Ez az MZP-fanclub is olyan mint a kutyapárt-buborék. A nagy jútyjúb-betyárok teljesen beleélik magukat abba, hogy melletük áll az egész ország aztán a szavazásnál mindig kiderül, hogy Puzsér Róberten és klónjain kívül mindenkit hidegen hagynak az efféle hülyeségek. Sajnálom, de ebből az előválasztásból vagy Karácsony kerül ki győztesen vagy esetleg Jakab Péter, és nem azért mert a világ gonosz erői összeesküdtek a becsületes magyarok ellen, hanem egyszerűen azért, mert azok között, akik el is fognak menni szavazni, nekik van számottevő támogatottságuk.
@@Debre. MZP tényleg olyan, mint a Kutyapárt, tisztességes alternativája egy romlott rendszernek
Szavazzon rá...
@@medidev9707 Tisztességesek azok lehetnek, én nem látok bele a gondolataikba, de még jobbik esetben is fájdalmasan buták. (Mármint a Kutyák, nem MZP)
A SZINÉSZEK MEGIRIGYELNÉK EZEKET AHOGY JÁTSZANAK A NÉPPEL !!!
Kellett Karácsonynak egy kis marketing..
Hajra Mi Hazank!
Ennél szánalmasabb propagandát már rég hallottam, de még ebből is az jön le, hogy isten mentsen ettől az embertől az ország élén. Már Budapest élén is tragikus.
Schiffer igazán beavathatott volna minket a politikai nézeteltéréseibe KG-lyel, így csak annyit tudtunk meg, hogy már majdnem olyan "zseniális" stratéga mint OV.