Heti Egyenleg: Orbán Balázs lesre futott, már nem lesz belőle külügyminiszter
HTML-код
- Опубликовано: 27 сен 2024
- Eddig a kormány igyekezett minden párhuzamot elutasítani 1956 és az orosz-ukrán háború között. Az eddig szőnyeg alá söpört problémát hozta most a felszínre Orbán Balázs. Ráadásul ahogy a kegyelmi botrány, úgy ez az ügy is a Fidesz egyik alapvető politikáját zúzza össze. Így kommentálta Orbán Balázs szavait Lakner Zoltán, a Jelen című hetilap főszerkesztője, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese szerint Orbán Balázs ezzel a kijelentéssel lesre futott, már nem lesz belőle külügyminiszter, ráadásul olyan szelet kavart, amiből nagy vihar lesz. Lakner Zoltán arról is beszélt, hogy Orbán Balázs szavai védhetetlenek, nagy hibát követett el, amiből az idén azért van néhány a Fidesz háza táján, a rezsim alapjait érinti ez a botrány, ezért lépett Orbán ilyen gyorsan közbe.
Lakner Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy Orbán Balázs beszéde nem kiszivárgott, hanem egy műsorban hangzott el, ha úgy érezték volna, hogy ez problémás, kivághatták volna. Úgy gondolja az is érdekes, hogy a műsort vezető Kohán Mátyás először szóba hozza 1956-ot, de aztán témát akar váltani, amit Orbán Balázs nem hagy és ő maga kéri, hogy beszéljenek erről.
Horváth Gábor szerint ezek a fiúk régóta beszélgetnek erről egymás között, az a kérdés, hogy Orbán Balázs miért érezte úgy, hogy ezzel most kell a nyilvánosság elé állnia. Orbán Viktor pedig úgy próbál ebből kitolatni, hogy nem beszél a lényegről, nem mondja azt, hogy az ukránok jól tették, hogy megvédték magukat. A miniszterelnök szómágiái senkit nem győznek meg, maximum a saját tábornak szólnak.
Támogasd a KlikkTV-t: www.donably.co...
Rendkívül élvezetes beszélgetés, köszönöm a résztvevőknek!
Nagyon jó beszélgetés volt úraim😊
Ott lennének a viktorovék a korvin közben, csak egy orosz tankban.
Na azok a tegläk már nagyon dőlnek.
Rendkívül élvezetes beszélgetés, köszönöm a résztvevőknek!
Viktorka is mondott már hasonlót.
A Toró fasiszta is.
Pontosan! Ugy ahogy mondod!
Számomra egy jó beszélgetés volt!
Viktor ezek szerint a Corvin közig engedné az oroszokat
Hajrá MP, hajrá TISZA!!!
Lépésről lépésre...
Volt már ilyen a világtörténelemben, hogy egy ország felsőkategóriás tisztviselője kiáll a nyilvánosság elé és kijelenti, hogy külső támadás esetén szándékunk sincs megvédeni magunkat? Vagy ez egy hungarikum?
Igen, Porosenko, a korábbi ukrán elnök, aki az oroszok bábja volt. El is zavarták.
Persze. hogy volt! Benes "amikor vihar tombol, a kismadár húzza meg magát a fészkén..". és dolfika simán elfoglalta a maradékot! Az ipar teljes gőzzel dolgozott neki! Benes városai épen maradtak, a "nemkívánatos" személyeket végül kitelepítették, és jutalmul még elvettek tőlünk még néhány falut! Aztán a második lerohanásnak sem álltak ellen, megmaradt az ifjúságuk! Hol vannak most? És velünk mi lett!? Elpusztult a hadseregünk, lerombolták a városainkat, bár újra felépítettünk mindent; ma hol az iparunk, mivé lett a mezőgazdaságunk, hol az ifjúságunk? Hőseink vannak!
A majdan lázadáshoz, vagy az első minszki egyezményhez képest hova jutott a szomszéd? Az ankarai békeszerződés feltételeinél jobb eredményt fog elérni zselé? Hőseik nekik is lesznek! De nem a szájkarate bajnokok közül!
❤❤❤
Köszönjük ezt a tudást, intelligenciát sugárzó ,korrekt és hazugságoktól mentes információt adó beszélgetést !
Putyin egyik idelátogatása alkalmával felháborodott azon, hogy a Szabadság téren lévő szovjet emlékművet el akarták távolítani akkor még.
miert kell egyszerre mindharmuknak beszelni?
Nem lehet az hogy Balazs tudatosan heccelt fel mindenkit Viktor ellen igy rakenyszeritve azt a magyarazkodasra? Mert azt mindenki erti hogy Victor a felelös, Balazs amit mondott nem az ujjabol szivta, ezt ö mind Viktortol hallotta!!!!
Harmadszor teszed fel ezt a kérdést. Tedd fel 8 percenként!
Nem hiszem, mert azt látom, hogy már rá voltak fordulva a Vogel interjúra, azt akarták tolni éjjel nappal, csak ez a mondat felülírt mindent. Nem véletlenül reagált még Viktor is.
Lehet hogy Orban Balazs nyilvanossan közölni akarta Putyinnal hogy nyugodtan elfoglalhatjak Magyarorszagot. Quazi az orszagot felajanlotta kapitulált.
A ruszkik 2014 február 19 támadták meg Ukránokat.
A találkozó megtörtént és két delegáció , agy nagy asztalhoz ültek le, tárgyalni. Láttam élőben!
Nem lehet az hogy Balazs valojaban ki akarja gancsolni Viktort? Tudatunkra akarja hozni hogy Victor alapterve az hogy megadni magunkat az oroszoknak, majdnemhogy felszolitja Putint hogy jöjjön!!!!
Balázs Viktornak komoly gondot okozott.
" háborús vészhelyzetben" megüzenni az ellenségnek, a világnak, hogy mi lefekszünk az agresszornak, az minden politikai jövöt kizár! A fideszen kívül pedig teljesen!
Megadni magunkat az oroszoknak? Nem állunk háborúban az oroszokkal. Ezt csak Karácsony mondta.
Nem. csak egyszerűen hülye
A bácsit megkérném, hogy hagyja beszélni a vendégeket. A felkonf vontatott üteme pont elég volt belőle...
Pontosan
Eredj az m1-re csicska😂😂😂
Pluszban erőszakos stílusa is van, a nyugalom köntösébe csomagolva. Szegénynek már nyugdíjban lenne a helye.
elolvastam a Balra magyar nevezető lapnál Gyurcsány Ferenc nyilt levelét. Azon elgondolkodni és véleményt kifejteni legitim dolog és még él a vélemény szabadsága is. Én azt gondolom, hogy szinte minden családban volt/van olyan aki valamilyen módon sérült az 50-60 as évek Magyarországában és tevőlegesen szeretett volna valamit elérni 56 ban. Minden amit összehasonlítgatnak és ezt megtette már néhány politikus itthon és a szomszédban is elég helytelenül teszik /tették. . A történelmi kontesszus a lényeges szerintem. Milyen összehasonlítás az ahol 1956 ban a szovjet csapatok megszállása alatt állt Magyarország és a bimbózó forradalomnak esélye nem volt valós eredmény elérésére kiemelten azért mert a szovjet hadsereg a regnáló magyar politikai vezetés kérésére és igen Kádár-Biszku-Apró -lépett úgy ahogyan a történelemből ma már mindannyian tudjuk . Szabadon beszélhetünk erről és emlékezhetünk a családunk és az ismeretlenek emlékére., és elmondhatjuk hogy milyen vesztességet jelent mindazon magyarok távolléte is akik kénytelenek voltak itt hagyni Magyarországot- mert a kommunista vezetés retorziójától kellett tartaniuk, és ez a tények története nem a mese. Nem felejtjük el a II világháborubeli szereplését sem a náci németek szégyenteljes a csatlos szállasista magyarok nem megbocsájtható ténykedését sem. Magyarország a II világháború szégyenteljes harcai és cselekedeti után a szovjet megszállási övezetbe került .Nem ukránok, oroszok ...kirgizik stb hanem a szovjetek .Pontosan tudjuk a katonák áldozatait és a lakósság áldozatait, az elhurcoltokét is de soha nem elfelejthető a gettó felszabadítása és a polgári lakosság szenvedései sem .( nem részletezem- minden családban ismerik a múltat) Pontosan ismerjük ma már a családok történelméből is ki milyen károkat szenvedett el- és miért volt egy nagyon várt idő a szovjetek kivonulása és egy picit az emberibb jövőkép kialakításának lehetősége és a kapcsolatok megteremtése. (szándékosan nem részletezek semmit) Ami Orbán Balázs egy impozánsan felkészült politikus szövegét illeti :Mindenki felelős a szavaiért és a hibás mondataiért is- ha nem korrigálja a téves megfogalmazását akkor személyében is . Ha vélemény nélkül marad a szemüveges ur szövege az nagy gond. és a hazugság az kérdéses- de Önnél sem más lehet. Olcso és egyáltalán gáz vásárlás a középeuropai országok számára az élet - tehát az Ön olvasokönyvében komoly hibákat láttam és aha.
Az EU mind a 26 állama megakarta oldani az orosz gáztól a függetlenedést mert aki akarta, megoldotta. Orbán nem akarta és nem is tette, a kifogások pedig nagyon átlátszók. Lakner Zoltán okfejtése pedig teljesen OKÉ. ✌
2:07 itt kezdődik a beszélgetés
És??? A technika lehetővé teszi, hogy "lépjen".....de esik az eső, nincs hova sietni.
Szép számmal vannak politikai-kommunikációs hibák.... Deee ebből semmi sem elég! 🤩🥳🥸😈😉😬
Semmit nem értettél meg abból ami elhangzott? 😂
Komoly intellektuális komment. Gratula🥸
Nem lehet az hogy Balazs a lelke melyen inkabb Magyar Peter melle akarna allni?
Ebben a formában ez lehetetlen.
A képzelete beindult (nem is kicsit ..😂)
Hülye lenne MP mellé állni.
@@horvathgyula6455 az ilyen ne is álljon,nincs szükség rá