Igen abszolút szükség volt rá és valóban volt hatása azokra a változásokra amik a válogatott jelenlegi sikeréhez kellettek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy azok a rendszerszintű problémák ugyanúgy megvannak ma is. A válogatottban játszó jó játékosok szinte kivétel nélkül egyik sem itthoni nevelés és ezek a játékosok a kivételek. A válogatott szakmai stábjának nagyon nagy százaléka külföldi akiket Rossi hozott be. Ha ez a Rossi éra véget ér és nem kezdi el addig a magyar labdarúgás termelni a tehetségeket akkor ugyanott leszünk megint mint akkor voltunk. Komoly rendszerszintű változások kellenek de jelenleg csak tüneti kezelés zajlik. Iszonyatosan nagy problémák vannak és az a baj hogy komoly akarat nincs arra hogy megoldják őket
Az idő mindig más megvilágításba helyezi ezeket a pillanatokat, és most, pontosan 10 évvel a holland zakó és az ominózus sajtótájékoztató után láthatjuk, hogy valójában ez egy sorsfordító pillanat volt, és szinte biztos hogy ez kellett ahhoz, hogy ma ott tartsunk, ahol. Köszönjük Ádi, Hajrá Magyarok! 🇭🇺❤️
@@davidskoflek6882 Mert Csányi legalább ezt megértette? Hogy kell olyan edző, ki a fejükbe veri a dolgot. 3 jó edzőt hozott már. Dárdai, Storck és Rossi
Tiszteletem, Kedves Ádám !!! Veled MÁSODIK ALKALOMMAL Kijutott a NEMZET az EB-re !!! Te vagy az áttörés !!! Te vagy a Csoda Idehaza !!! KÖSZÖNET ÉS HÁLA, TE TISZTASZÍVŰ VEZÉR !!! NAGY CSATÁKAT, SZÉP EREDMÉNYT KÍVÁNOK 2021-re IS, MAGYAR HŐSÖK !!! 💖
a tök vakargatós rész nekem nagyon tetszik... tutira merem venni hogy egy 70es évekből visszamaradt begyepesedett agyú papóka kérdezte... meg a magyar szurkolók is hát... na az még egy szép téma...
Köszönjük az interjút Ádám! Hihetetlenül bátor és becsületes, dolog volt tőled. Remélem úgy fogják emlegetni ezt a dátumot, mint amikor hosszú idő után elkezdett valami megváltozni a hazai fociban. Tisztelet azért, mert nem mentél bele, a "tökvakargatós" vitába, nem is értem, hogy egy ilyen volumenű nyilatkozat után ezzel áll valaki elő. Az, hogy ez a helyzet kialakulhatott, nagy részben az ő hibájuk, mert gyávaságból soha nem merték megírni mindezeket az igazságokat.
Teljesen igaza van. Remélem az ő hatására beismerik, hogy TÉNYLEG VÁLTOZTATNI KELL. Végre megmondja valaki az igazat ami a magyar foci utóbbi 20-30 évét jellemzi. RESPECT
Végignéztem, szánalom nemcsak a focink hanem az újságíró szakma is. Semmit nem értettek meg. Szalai volt annyira tökös, hogy kimondta amit ki kellett mondani, hatalmas tisztelet ezért! Emiatt a beszéd miatt kedden ott leszek a meccsen és szurkolok a csapatnak. Hajrá Magyarok!
drága Névrokon! teljes mértékben igazad adok neked.. NEKEM égett a pofámról a bőr, hogy milyen felkészületlenek az újságírók, és egyszerűen annyira pofátlanul oltják ezt a szegény palit.. nem érzékelik, hogy mit akart ezzel mondani..
Erre a beszédre egyébként szükség volt, ezekből amiket mondott, sok minden megvalósult már ! Szoboszlai, Willi Orbán, Gulácsi európai topcsapatban (Leipzig), Sallai alapember egy Bundesliga középcsapatban (Freiburg), Nagy Ádám nagy esélyes, hogy a Premier Leagueben szerepeljen, istenítik Bristolban, Szalai Attila szerintem nagy védőtehetség, már Bundesliga csapatok akarják vinni, a Fradi a BL-ben volt, és nem igazán szerepelt le, és pluszban még szerintem most is vannak tehetségeink pl.: Varga Kevin. Most látom arra a legnagyobb esélyt, hogy ez a Nemzetek Ligája, és sikeres EB selejtező után kijussunk egy VB-re !
így van !!!! Izlandot, Spanyolt és akár Németet is vertünk a közelmúltban! Nem akarok az anyagiakról beszélni, de van min gondolkodni! Szalainak meg maximálisan igaza van..
Bárki bármit mondhat Szalairól... De ő legalább kiállt és elmondta azt a valóságot, amit mindenki igazából önmagában nagyon is jól tudott eddig is... Az egész egy felépített kammer évről évre! Nálam megy a pacsi Szalainak!!!
De jó ezt így visszanézni. Jó az edző, egyre több top ligás játékosunk van és jönnek az eredmények. Már csak a magyar bajnokságokban az edzőképzés terén és az akadémiákon kellene rendet tenni. Plusz jó lenne egy olyan csapat, amelynek közel olyan akadémiája van mint a Salzburgnak pl.
Minden amit elmondtál igaz, csak azt hagytad ki, hogy ami pozitív változás szinte mind független a magyar fociképzéstől. A szövetségi kapitány olasz c(!!) licence-es edző. A top ligás játékosok nagyrészt vagy focista szülők gyermekei, vagy éveket töltöttek kint már fiatalon, vagy egyszerűen külföldi születésűek.
nagyon igaza van! nincs top tehetség! a gond ott kezdődik, hogy én egy egyszerű kisember vagyok egy építész mérnök, de ha én sorra ilyen eredményeket produkálnék, nem csak fizetést nem kapnék, de a következmények miatt börtönbe is kerülnék.. lehet elgondolkozni rajta, akit mit csinál, mekkora tehetséggel, mennyi pénzért, és mekkora felelősséggel!!!
Ádám nem szarozott! Őszintén, egyenesen a közölte tényeket, le a kalappal! Csak remélni tudom hogy nem talált süket fülekre a nyilatkozat. Aki péntek óta olvassa a médiák elemzéseit, és nem áll meg egy véleménynél, hanem nyitott több másikra is, az a sok szájból nagyon hasonló véleményre jut amit itt hallhattunk...
IGAZA VAN! RESPECT! A NEMZETI SPORT ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK IS KRITIKÁN ALULIAK MELLESLEG!!! Remélem valami fog meg fog változni és remélem jó irányba a magyar labdarúgásban, de félek a Csányibrigáddal ez esélytelen....
Kedves névrokonom! Örülök, hogy egyetértünk! Én gyerekkorom óta a foci szerelmese vagyok és komolyan mondom ezen időszak alatt még soha egyetlen "szakértőtől" sem hallottam olyan jól összefoglalva a problémák gyökerét, mint Ádámtól ebben az interjúban, s az a legszebb, hogy ő egy érintett focista, aki pont hogy nem magát mentegeti! Az újságírók egyáltalán nem fogták fel a lényeget, az a legszebb amikor a bátorságot és a küzdeni akarást kérik számon mondván,hogy a szurkolók bezzeg milyen bátrak..
Hatalmas lájk ezért a kommentért! Szalainak tökéletesen igaza van. A magyar foci jelenlegi állapota mellett nincs értelme illúziókba ringatni népet és meséket mondani esetleges kijutásról.
Eddig is csiptem Adamot, most megjobban. Oszinte, es felvallalja a velemenyet es nem csinal maga ala....pedig ez eleg nagy kritika az MLSZ felé..... Respect!
Egy nagy Thug Life Ádinak, mert igaza volt. Persze akkor ezzel nagy pórt kavart, de főleg az edzői részből kúrva nagy igaza volt. Mostanra lett két profi edzőnk: Dárdai, majd Storck, akik ezt a kis csapatot profi szinten összeszedték, és egy eb képes csapattá alakították át.
Kedves Szalai a szívemből beszéltél.Köszönöm, miután ismerjük a magyar mentalitást ,még 300évig harcolnak a pénzért, nemcsak a futballban a hatalom mindenre képes!!!!
Szalai Ádámnak igaza van. A tehetségeket kell módszeresen javítani , és a legjobbat kihozni belőlük. A zseniket mint ahogy Puskás is volt ,mint ahogy most Messi , nem hiszem hogy túlságosan noszogatni kellene.Mert a vérükben van. És a saját lényükkel segítik a többieket.
ezt ma 2022 október 3.án hétfőn találtam meg és hallgattam. ez kellett ténylegesen is... ez kellett ahhoz Kapitány hogy 2ebn részt tudjunk venni és helytálljunk köztük rengeteg szép emlékkel
Azért egy-két értetlen "újságíró" elbújhatna a hülye kérdésekkel. RESPECT Ádám! Sajnos pontosan ennyire gyászos az egész, ahogyan lefestette. Én 15 évet húztam le a magyar utánpótlásban - nem megye 3 szinten - és a saját tapasztalataim alapján így felnőtt fejjel tökéletesen igazat adok neki.
Az ott felsorakozott újságírók tehetségtelenebben a magyar focistáknál. Ahelyett, hogy megértenék, amit Szalai nyilatkozik, a tökvakarásról kérdeznek - mert az hangzatosabb és feltűnőbb a címlapon.
Szép volt Ádám!! Külön "gratula" annak a zseniális zsurnalisztának, aki a Romániába menet és Bukarestben törő-zúzó "szurkolókat" magasztalta a vége felé...
Imádtam Szalait, amikor ezt elmondta. Ma már: Szoboszlai Liverpool, Kerkez Bournmouth, Sallai talán West Ham, Gulácsi, Willy Orban a Leipzigben és a sor folytatódni fog. Végre...
Szalai Ádámnak nagyon sok mindenben igaza van! Ennek az interjúnak a fényében én azt gondolom, hogy nem is szerepeltünk rosszul az összes selejtezőt tekintve! Végig versenyben voltunk ami azért is nagyon jó, mert sok olyan évünk volt amikor már a következő őszi selejtezők előtt, csak a 4.-5. helyeket értük el a csoportunkban!! Viszont azt nem lehet magyarázni, hogy nem küzdünk, nem harcolunk, lélektelenül csinálunk valamit mert kaptunk 1 vagy 2 gólt!!! Tisztelettel: P.A.
Respect. Az az érzésem hogy Ő azért mert kiállni és elmondani a frankót (csakúgy mint a Huszti annak elötte) mert neki nem kell ebbe a közegbe nap mint nap benne lennie. Egyetlen, Mo-n játszó játékos nem mert volna kiállni mert holnaptól max az ificsapatban rughatna labdába és ez a szégyen.... Az a meccseken is lejött hogy az Egervári semmilyen taktikával küldi föl a csapatot és azt várja el hogy a csapat majd valahogy megoldja. Még 1x respect a Szalainak
Igaza van, viszont nyilvánvaló a felindultság, így mindenki a helyén kezelje ahogy és amit mond. Egyrészt, amit elmond az nagy igazság, másrészt a Magyar bajnokságnak szüksége van jó játékosokra, a gond az, hogy itt minden fordítva megy. A többség ki megy de nincs benne elég elszántság, aztán elkallódik és végül Magyar sztár formájában haza tér. Itthon kéne pallérozódni és csak akkor menni , ha kint is megállja a helyét. De ehhez az is kell, hogy végre mindenhol profi mentalitás legyen.
Kedves barátaim... ez így igaz ahogy elmondta magyarország 1etlen válogatott szintű játékosa ,,úgyhogy mostmár senki ne bántsa őket ha vereséget szenvednek fontos találkozókon !! Nekünk csak az a dolgunk hogy véginézzük gyötrelmeiket a pályán és örvendezzünk ha 90 perc alatt 1-szer eltalálják az ELLENFÉL kapuját!:DÉs tapsoljunk mikor mindezért megkapják átlagember keresetéhez képest horibilis fizetésüket!!Nem lettünk mi átverve egyetlen sztár komám!!:D
szerintem ez teljesen igaz amit mondd ez így van próbálják és nem mindenki érti meg tökre igaza van Kénének a jó játékosok gratulálok szalai ezt megmondtad így kell ilyen játékosok kellenek!!
gratulálok Viktor hogy neked is sikerült a lényeget észrevenned. Te is ott voltál mint újságíró vagy mi ? Itt nem nagyképűségről , hanem őszinteségről. Ilyen ez a mai magyar nemzet. Aki őszinte, és elmondja a véleményét az már nagyképű, nem ? Ezért tartunk itt ahol. Köszönjük a kommented.
Szívből gyűlölöm a Magyar focit és nem vagyok jó véleménnyel a focistáinkról sem (nem fikázom őket, nem mondok véleményt megtartom magamnak), de ez a nyilatkozat maximálisan fedi az igazságot és példa értékű számomra. Ez a srác jól látja a dolgokat. Az , hogy focizni sem tudunk egy dolog de, hogy még a sport újságírók is ennyire ...... ostobák legyenek (egyik másik kérdés) hát ez is azt mutatja , hogy baromira rossz úton járunk ......
Másfelől, én külhoni, kisebbségben élő erdélyi magyarként 6 magyar-román találkozót éltem meg úgy, hogy mindkét bajnokságot követtem, tisztába voltam az aktualitásokkal. Játékosok formája, játszott mérkőzések, érték, edző viszonya játékosokkal és médiával. Ebből a 6-ból 4-en tapasztaltam azt, hogy míg román erején felül teljesít addig a magyar el van tévedve a pályán. Szinte-szinte ha lenne zseb a mezen, akkor zsebre dugott kézzel sétálna a pályán.
Teljesen egyetértek az őszinte megnyilvánulással és minden tiszteletem az övé, de véleményem szerint nem egyénekre kell lebontani és keresni a "toppokban a "toppokat, hanem egy csapatsportban csapatként, egymásért kiállni és küzdeni. A Magyar Válogatottnak nem az a hibája, hogy nincsenek egyéni klasszisai, hanem, hogy a pályán a küzdeni akarás halvány jele sem látszódik. Ha ez meglenne nem lenne szükség ilyen és ehhez hasonló sajtótájékoztatóra/tókra.
A közelmúltban volt egy színvonalas nemzetközi U16-os torna Győrben. Itt volt többek között a Barcelona, a Benfica, Rapid Wien. Egy tanulságos részlet a Győri ETO honlapjának és Vincze Ottónak az értékéléséből: (3 részletben közlöm) 1) "A tornára kilátogató szakembereket tehát rengeteg hasznos tapasztalat érhette. Illetve valójában csak érhette volna, ugyanis hiába kerestük, nem nagyon találtunk utánpótlásban ténykedő edzőket, vezetőket, amit azért furcsálltunk egy picit, ahogy a főszervező is.
Ennek a beszédnek el kellett hangoznia ahhoz, hogy most azon a szinten legyen a válogatott ahol van.
Köszönünk mindent Ádám!🇭🇺
Mindig amikor ezt megnézem, elképeszt hogy az újságírók is milyen buták ebben a helyzetben...
Igen abszolút szükség volt rá és valóban volt hatása azokra a változásokra amik a válogatott jelenlegi sikeréhez kellettek, de azt nem szabad elfelejteni, hogy azok a rendszerszintű problémák ugyanúgy megvannak ma is. A válogatottban játszó jó játékosok szinte kivétel nélkül egyik sem itthoni nevelés és ezek a játékosok a kivételek. A válogatott szakmai stábjának nagyon nagy százaléka külföldi akiket Rossi hozott be. Ha ez a Rossi éra véget ér és nem kezdi el addig a magyar labdarúgás termelni a tehetségeket akkor ugyanott leszünk megint mint akkor voltunk. Komoly rendszerszintű változások kellenek de jelenleg csak tüneti kezelés zajlik. Iszonyatosan nagy problémák vannak és az a baj hogy komoly akarat nincs arra hogy megoldják őket
@@danielsz8222 minden szó igaz
Az idő mindig más megvilágításba helyezi ezeket a pillanatokat, és most, pontosan 10 évvel a holland zakó és az ominózus sajtótájékoztató után láthatjuk, hogy valójában ez egy sorsfordító pillanat volt, és szinte biztos hogy ez kellett ahhoz, hogy ma ott tartsunk, ahol. Köszönjük Ádi, Hajrá Magyarok! 🇭🇺❤️
2022.09.25: Milyen jó ezt hallgatni, hogy az elején elhangzott 3 állításra már számos példát tudunk felhozni:) Kemény út volt, de még nincs vége...
Igazad van, Ádám! Ma 2022 június van, Anglia-Magyarország 0-4. Igazad volt, Ádám. Respect!
Udv.2020 11 16 .4 nappal az izlandi meccs utan.ez az oszinte megnyilvanulas is segitette a magyar focit.koszonjuk Szalai Ádám
Ugybizony
Az újságíók kérdéseit így évekkel később is nagyon kínos hallgatni.
Szerintem, nem segítette. Ill nem volt alkalma segíteni. De bátor tet volt. Le a kalappal előtte!
En a 2021es EB kiesés utan jutottam erre a vegkifejletre! Ki kellett mondani👍👍👍
@@davidskoflek6882 Mert Csányi legalább ezt megértette? Hogy kell olyan edző, ki a fejükbe veri a dolgot. 3 jó edzőt hozott már. Dárdai, Storck és Rossi
Erre a beszedre szukseg volt hogy felnyissa a szemunket anno :) Respect Adam:)!
Remélem, hogy Ádámnak egyszer még nagy szerepe lesz akár az utánpótlás nevelésben, akár a felnőtt futtballban.
És most dobta fel nekem. Köszönünk mindent Ádám!😢❤
Tiszteletem, Kedves Ádám !!!
Veled MÁSODIK ALKALOMMAL Kijutott a NEMZET az EB-re !!!
Te vagy az áttörés !!! Te vagy a Csoda Idehaza !!!
KÖSZÖNET ÉS HÁLA, TE TISZTASZÍVŰ VEZÉR !!! NAGY CSATÁKAT, SZÉP EREDMÉNYT KÍVÁNOK 2021-re IS, MAGYAR HŐSÖK !!! 💖
Mindent tökéletesen leírt! Ádám a magyar foci elmúlt 3 évtizedének a legnagyobb alakja!
meg van majdnem minden amit fel sorolt
a tök vakargatós rész nekem nagyon tetszik... tutira merem venni hogy egy 70es évekből visszamaradt begyepesedett agyú papóka kérdezte... meg a magyar szurkolók is hát... na az még egy szép téma...
Bölcs, őszinte szavak, jó volt hallani, sok sikert a civil életben Ádám!
Ádi, kijutottunk az EB-re. Kettőezerhúszban (is!). Szeretném azt hinni, hogy ez a beszéd ennek az eredménynek valahol az egyik gyújtópontja volt.
Minden tiszteletem Szalai Ádám úrnak!
Sajnos tökéletesen igaza van...
Tisztelem Szalait VÉGRE valaki képes ki állni és elmondani az igazságot !!!RESPECT!!!
Szalain kívűl, 10 ilyen mentalitású játékos kéne a Magyar válogatottba.. no meg egy képzett edző.. hatalmas RESPECT Szalai!!!
Azóta meg is érkezett a képzett edző
Köszönjük az interjút Ádám! Hihetetlenül bátor és becsületes, dolog volt tőled.
Remélem úgy fogják emlegetni ezt a dátumot, mint amikor hosszú idő után elkezdett valami megváltozni a hazai fociban. Tisztelet azért, mert nem mentél bele, a "tökvakargatós" vitába, nem is értem, hogy egy ilyen volumenű nyilatkozat után ezzel áll valaki elő. Az, hogy ez a helyzet kialakulhatott, nagy részben az ő hibájuk, mert gyávaságból soha nem merték megírni mindezeket az igazságokat.
Ádámnak teljesen igaza lett .Szintet kell lépni a korosztályokban is.
Teljesen igaza van. Remélem az ő hatására beismerik, hogy TÉNYLEG VÁLTOZTATNI KELL. Végre megmondja valaki az igazat ami a magyar foci utóbbi 20-30 évét jellemzi.
RESPECT
Végignéztem, szánalom nemcsak a focink hanem az újságíró szakma is. Semmit nem értettek meg. Szalai volt annyira tökös, hogy kimondta amit ki kellett mondani, hatalmas tisztelet ezért! Emiatt a beszéd miatt kedden ott leszek a meccsen és szurkolok a csapatnak. Hajrá Magyarok!
Na kinek lett végül igaza?
Meg szep, hogy neki!!!
drága Névrokon! teljes mértékben igazad adok neked.. NEKEM égett a pofámról a bőr, hogy milyen felkészületlenek az újságírók, és egyszerűen annyira pofátlanul oltják ezt a szegény palit.. nem érzékelik, hogy mit akart ezzel mondani..
Köszönjük Ádám! Épp ideje volt ennek...
2 év után meglett az olyan edző aki összerakta a csapatot ;)
aztán rá két évre megint :D
@@126cbrulez most mar csak van csapatunk :)
Azt gondolom, hogy az újságíróképzést is ideje lenne megreformálni......micsoda kérdések.....
Köszönöm szépen Ádám őszinte szavait, nagy szükség volt már erre. Maximális tiszteletem az övé hogy fel merte a véleményét vállalni.
Hegyi György is elmondta, hogy irreálisok az elvárások és köszönő viszonyban sincs a valósággal. Őszinte és nyílt beszéd. Köszönet érte!
tisztellek azért,hogy ilyen nyíltan elmondtad ezeket a dolgokat..köszönöm neked:)
egy foci rajongó
nagyon jó megírta! Köszönöm szépen. Úgyanígy gondolom én is a dolgokat! :-)
Erre a beszédre egyébként szükség volt, ezekből amiket mondott, sok minden megvalósult már ! Szoboszlai, Willi Orbán, Gulácsi európai topcsapatban (Leipzig), Sallai alapember egy Bundesliga középcsapatban (Freiburg), Nagy Ádám nagy esélyes, hogy a Premier Leagueben szerepeljen, istenítik Bristolban, Szalai Attila szerintem nagy védőtehetség, már Bundesliga csapatok akarják vinni, a Fradi a BL-ben volt, és nem igazán szerepelt le, és pluszban még szerintem most is vannak tehetségeink pl.: Varga Kevin. Most látom arra a legnagyobb esélyt, hogy ez a Nemzetek Ligája, és sikeres EB selejtező után kijussunk egy VB-re !
és akkor még mindent el se mondtam
...igazad van, naaagyon tetszett! Nyitott könyv vagyok előtted!
Csak így tovább, Te zseni vagy!
A helyesírás pedig csak az ostobák korlátja!
így van !!!! Izlandot, Spanyolt és akár Németet is vertünk a közelmúltban! Nem akarok az anyagiakról beszélni, de van min gondolkodni!
Szalainak meg maximálisan igaza van..
Teljesen igaza van Ádámnak!Végre valaki megmondja az igazat!!!!
Eddig is Ádám volt a kedvenc magyar játékosom. Most meg aztán pláne. Nagyon sikeres karriert kívánok neki.
RESPECT!!!!!!!! Köszönöm Ádám hogy ki merted mondani!
Őszinte, le a kalappal! :)
kanpány videok és tatarpad! Annyira édesek vagytok !!!! :)
Bárki bármit mondhat Szalairól... De ő legalább kiállt és elmondta azt a valóságot, amit mindenki igazából önmagában nagyon is jól tudott eddig is... Az egész egy felépített kammer évről évre!
Nálam megy a pacsi Szalainak!!!
De jó ezt így visszanézni. Jó az edző, egyre több top ligás játékosunk van és jönnek az eredmények. Már csak a magyar bajnokságokban az edzőképzés terén és az akadémiákon kellene rendet tenni. Plusz jó lenne egy olyan csapat, amelynek közel olyan akadémiája van mint a Salzburgnak pl.
Minden amit elmondtál igaz, csak azt hagytad ki, hogy ami pozitív változás szinte mind független a magyar fociképzéstől. A szövetségi kapitány olasz c(!!) licence-es edző. A top ligás játékosok nagyrészt vagy focista szülők gyermekei, vagy éveket töltöttek kint már fiatalon, vagy egyszerűen külföldi születésűek.
Teljesen igaza van
nagyon igaza van! nincs top tehetség! a gond ott kezdődik, hogy én egy egyszerű kisember vagyok egy építész mérnök, de ha én sorra ilyen eredményeket produkálnék, nem csak fizetést nem kapnék, de a következmények miatt börtönbe is kerülnék.. lehet elgondolkozni rajta, akit mit csinál, mekkora tehetséggel, mennyi pénzért, és mekkora felelősséggel!!!
Ádám nem szarozott! Őszintén, egyenesen a közölte tényeket, le a kalappal!
Csak remélni tudom hogy nem talált süket fülekre a nyilatkozat. Aki péntek óta olvassa a médiák elemzéseit, és nem áll meg egy véleménynél, hanem nyitott több másikra is, az a sok szájból nagyon hasonló véleményre jut amit itt hallhattunk...
Szép volt Ádi, na majd idősebb öreg korodba legyél te edző, az szerintem nagyon is jót tenne! További sok sikereket a Bundesligában :)
IGAZA VAN! RESPECT! A NEMZETI SPORT ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK IS KRITIKÁN ALULIAK MELLESLEG!!!
Remélem valami fog meg fog változni és remélem jó irányba a magyar labdarúgásban, de félek a Csányibrigáddal ez esélytelen....
Teljesen igazad van Ádám,egyetértek veled amit te elmondtál az az igazság,
Kedves névrokonom! Örülök, hogy egyetértünk! Én gyerekkorom óta a foci szerelmese vagyok és komolyan mondom ezen időszak alatt még soha egyetlen "szakértőtől" sem hallottam olyan jól összefoglalva a problémák gyökerét, mint Ádámtól ebben az interjúban, s az a legszebb, hogy ő egy érintett focista, aki pont hogy nem magát mentegeti! Az újságírók egyáltalán nem fogták fel a lényeget, az a legszebb amikor a bátorságot és a küzdeni akarást kérik számon mondván,hogy a szurkolók bezzeg milyen bátrak..
Hatalmas lájk ezért a kommentért!
Szalainak tökéletesen igaza van. A magyar foci jelenlegi állapota mellett nincs értelme illúziókba ringatni népet és meséket mondani esetleges kijutásról.
Eddig is csiptem Adamot, most megjobban. Oszinte, es felvallalja a velemenyet es nem csinal maga ala....pedig ez eleg nagy kritika az MLSZ felé..... Respect!
Respect Szala! :)
Egy nagy Thug Life Ádinak, mert igaza volt. Persze akkor ezzel nagy pórt kavart, de főleg az edzői részből kúrva nagy igaza volt. Mostanra lett két profi edzőnk: Dárdai, majd Storck, akik ezt a kis csapatot profi szinten összeszedték, és egy eb képes csapattá alakították át.
Kedves Szalai a szívemből beszéltél.Köszönöm, miután ismerjük a magyar mentalitást ,még 300évig harcolnak a pénzért, nemcsak a futballban a hatalom mindenre képes!!!!
Szalai Ádámnak igaza van. A tehetségeket kell módszeresen javítani , és a legjobbat kihozni belőlük. A zseniket mint ahogy Puskás is volt ,mint ahogy most Messi , nem hiszem hogy túlságosan noszogatni kellene.Mert a vérükben van. És a saját lényükkel segítik a többieket.
Végre valaki kimondta!!! Csak mostmar huzzanak is bele!!! HAJRA Szalai Ádám!!!
7 okos újságíró is megnézte...
Respect Ádi!
Várjuk a 2024-es Eb utáni kifakadást.
ezt ma 2022 október 3.án hétfőn találtam meg és hallgattam. ez kellett ténylegesen is... ez kellett ahhoz Kapitány hogy 2ebn részt tudjunk venni és helytálljunk köztük rengeteg szép emlékkel
Azért egy-két értetlen "újságíró" elbújhatna a hülye kérdésekkel.
RESPECT Ádám!
Sajnos pontosan ennyire gyászos az egész, ahogyan lefestette. Én 15 évet húztam le a magyar utánpótlásban - nem megye 3 szinten - és a saját tapasztalataim alapján így felnőtt fejjel tökéletesen igazat adok neki.
Az ember a képedbe vágja az igazságot, számolva a következményekkel, és ezért tisztelem!
Az ott felsorakozott újságírók tehetségtelenebben a magyar focistáknál. Ahelyett, hogy megértenék, amit Szalai nyilatkozik, a tökvakarásról kérdeznek - mert az hangzatosabb és feltűnőbb a címlapon.
Hatalmas Respect.
A videó valós nézetsége kb 100 000 lehet most.
Köszönjük, hogy igazat mondasz!
Szép volt Ádám!! Külön "gratula" annak a zseniális zsurnalisztának, aki a Romániába menet és Bukarestben törő-zúzó "szurkolókat" magasztalta a vége felé...
Imádtam Szalait, amikor ezt elmondta. Ma már: Szoboszlai Liverpool, Kerkez Bournmouth, Sallai talán West Ham, Gulácsi, Willy Orban a Leipzigben és a sor folytatódni fog. Végre...
Ez igen! Bravo Adam!
szívűnkből szóltál Ádi!
Úr isten, mekkora sötét ez az újságíró.
Legmélyebb tiszteletem az övé!
sajnos teljesen igaza van ennek a srácnak... :(
köszönjük szépen, végre valaki megmondta!!!!!!!!!!!
Szalai Ádámnak nagyon sok mindenben igaza van!
Ennek az interjúnak a fényében én azt gondolom, hogy nem is szerepeltünk rosszul az összes selejtezőt tekintve! Végig versenyben voltunk ami azért is nagyon jó, mert sok olyan évünk volt amikor már a következő őszi selejtezők előtt, csak a 4.-5. helyeket értük el a csoportunkban!!
Viszont azt nem lehet magyarázni, hogy nem küzdünk, nem harcolunk, lélektelenül csinálunk valamit mert kaptunk 1 vagy 2 gólt!!!
Tisztelettel: P.A.
Respect. Az az érzésem hogy Ő azért mert kiállni és elmondani a frankót (csakúgy mint a Huszti annak elötte) mert neki nem kell ebbe a közegbe nap mint nap benne lennie. Egyetlen, Mo-n játszó játékos nem mert volna kiállni mert holnaptól max az ificsapatban rughatna labdába és ez a szégyen....
Az a meccseken is lejött hogy az Egervári semmilyen taktikával küldi föl a csapatot és azt várja el hogy a csapat majd valahogy megoldja.
Még 1x respect a Szalainak
Így van de valaki végre felvállalja magát, és vállalja a felelősséget a történtek miatt!
Köszi a feltöltést!
Rohadtul igaza van,100 éve mondom ugyanezt!!Nézd azokat a
sportágakat,ahol szuper edzők vannak!
Igaza van, viszont nyilvánvaló a felindultság, így mindenki a helyén kezelje ahogy és amit mond. Egyrészt, amit elmond az nagy igazság, másrészt a Magyar bajnokságnak szüksége van jó játékosokra, a gond az, hogy itt minden fordítva megy. A többség ki megy de nincs benne elég elszántság, aztán elkallódik és végül Magyar sztár formájában haza tér. Itthon kéne pallérozódni és csak akkor menni , ha kint is megállja a helyét. De ehhez az is kell, hogy végre mindenhol profi mentalitás legyen.
monseiur bone continuation
RECPECT """ Igaza van !!!!!!!!!
Csak ez után a sajtótájékoztató után ne rúgják ki a válogatottból.
És én is veszek egy Szalai Ádám mezt!
Illetve Juhász :) És teljesen egyetértek veled :) Énse raktam volna be egy ilyen falábút mint a Szalai, meg a Koman :D
VÉGRE VALAKI!
KÖSZÖNÖM! KÖSZÖNJÜK!
Minden Tiszteletem Ádámnak!! VÉGRE Valaki kimerte mondani!!Csak sajnos többet őt se hívják meg ezért!!
Ez a srác pont azt a nőies magyaros szokást próbálja megtörni,ami egy átok ezen az országon:AZ irreális ELVÁRÁSOKAT.Teljesen igaza van.
Az a szégyen, hogy van pár újságíró, aki még őt hibáztatja, hogy kiáll ezzel.
Kedves barátaim... ez így igaz ahogy elmondta magyarország 1etlen válogatott szintű játékosa ,,úgyhogy mostmár senki ne bántsa őket ha vereséget szenvednek fontos találkozókon !! Nekünk csak az a dolgunk hogy véginézzük gyötrelmeiket a pályán és örvendezzünk ha 90 perc alatt 1-szer eltalálják az ELLENFÉL kapuját!:DÉs tapsoljunk mikor mindezért megkapják átlagember keresetéhez képest horibilis fizetésüket!!Nem lettünk mi átverve egyetlen sztár komám!!:D
szerintem ez teljesen igaz amit mondd ez így van próbálják és nem mindenki érti meg tökre igaza van
Kénének a jó játékosok gratulálok szalai ezt megmondtad így kell ilyen játékosok kellenek!!
gratulálok Viktor hogy neked is sikerült a lényeget észrevenned. Te is ott voltál mint újságíró vagy mi ? Itt nem nagyképűségről , hanem őszinteségről. Ilyen ez a mai magyar nemzet. Aki őszinte, és elmondja a véleményét az már nagyképű, nem ? Ezért tartunk itt ahol. Köszönjük a kommented.
Szívből gyűlölöm a Magyar focit és nem vagyok jó véleménnyel a focistáinkról sem (nem fikázom őket, nem mondok véleményt megtartom magamnak), de ez a nyilatkozat maximálisan fedi az igazságot és példa értékű számomra. Ez a srác jól látja a dolgokat. Az , hogy focizni sem tudunk egy dolog de, hogy még a sport újságírók is ennyire ...... ostobák legyenek (egyik másik kérdés) hát ez is azt mutatja , hogy baromira rossz úton járunk ......
Másfelől, én külhoni, kisebbségben élő erdélyi magyarként 6 magyar-román találkozót éltem meg úgy, hogy mindkét bajnokságot követtem, tisztába voltam az aktualitásokkal. Játékosok formája, játszott mérkőzések, érték, edző viszonya játékosokkal és médiával. Ebből a 6-ból 4-en tapasztaltam azt, hogy míg román erején felül teljesít addig a magyar el van tévedve a pályán. Szinte-szinte ha lenne zseb a mezen, akkor zsebre dugott kézzel sétálna a pályán.
Teljesen egyetértek az őszinte megnyilvánulással és minden tiszteletem az övé, de véleményem szerint nem egyénekre kell lebontani és keresni a "toppokban a "toppokat, hanem egy csapatsportban csapatként, egymásért kiállni és küzdeni. A Magyar Válogatottnak nem az a hibája, hogy nincsenek egyéni klasszisai, hanem, hogy a pályán a küzdeni akarás halvány jele sem látszódik. Ha ez meglenne nem lenne szükség ilyen és ehhez hasonló sajtótájékoztatóra/tókra.
Maximális tiszteletem Szalai Ádámnak!
teljes mértékben egyetértek Szalaival,elmondta azt a nyilvánosság előtt amit senki nem mert megtenni
uramisten nagyon jó csávó
Szalai Respect!
kedves "kanpány videok"
beléd meg tölthetne egy kis észt Orbán, ha már ennyire szeret adakozni
neked is szép, nyelvtanban kiteljesedő jövőt kívánok :)
nagyon igaza van!
Korrekt, tényszerű. Azon kevés focisták egyike, akinek van valami a fejében.
A közelmúltban volt egy színvonalas nemzetközi U16-os torna Győrben. Itt volt többek között a Barcelona, a Benfica, Rapid Wien. Egy tanulságos részlet a Győri ETO honlapjának és Vincze Ottónak az értékéléséből: (3 részletben közlöm)
1)
"A tornára kilátogató szakembereket tehát rengeteg hasznos tapasztalat érhette. Illetve valójában csak érhette volna, ugyanis hiába kerestük, nem nagyon találtunk utánpótlásban ténykedő edzőket, vezetőket, amit azért furcsálltunk egy picit, ahogy a főszervező is.
igaza van mégha nehezen is tudja kifejezni magát,persze az újságírók is igazán "okos" kérdésekkel állnak elő.
RESPECT !!!
Te vagy a legnagyobb Ádi!!!