Ez nem a prototípus. A prototípus Szentpéterváron az ottani pályaudvaron található múzeumban van kiállítva. Pályaszáma M62 01. A videóban látható gép az első M62-es , amelyet 1965-ben másik 51 társával együtt adtak át a MÁV-nak. Mivel korábban a magyar szakembereknek nem volt lehetőségük Luhanks-ban a gyárban megtekinteni a gépeket, ill. azokat kipróbálni, így az első 52 példány mind mondható magyar "prototípusnak".
Jó kis videó. Hangtompító nélkül :) Azért a második felében lévő két szerelővel nem cserélnék. Munka után nem sokat hallanak, az biztos. Vagy már amúgy sem. Zajvédelem lvl 100 :(((((((((((
A nagyjavitás szót már nem használnám.Tudomásom szerint Mondjuk a szergejnek Pl D6-os javitás 1993-ban megszünt,párat még anno Északi Jármü Javitóban javitottunk.Az volt még az igazi nagyjavitás Akkor a mozdony legapróbb részletéig szét volt szedve ..Ehez a géphez meg hozzáfüznék egy dolgot hogy 2019-ben ennek a motorját igencsak megfőzték,plusz egy persely kettétöve ,dugattyútető leszakadva hengerfej teljesen tönkremeve.Küzdöttünk is vele rendesen hogy műkökőképes legyen.
Soha nem szerettem az orosz termékeket a durva, elnagyolt kidolgozásuk miatt, és tudomásom szerint, a "Szergejből" is a magyar szakemberek csináltak használható mozdonyt. De csodálatra méltó ennek a gépnek az a tulajdonsága, hogy hidegen, meglehetősen lemerült akkuval, kézzel betámasztott indító kontaktorokkal is beindul. Le a kalappal előtte! A fiatalabb, (és valószínűleg) korszerűbbnek kikiáltott Pielstick (M41) ilyenkor már csak hidegindítóval, durrogva is csak nagy ritkán indul el az akkumulátorok teljes lemerülése előtt. Kezdem megszeretni ezt a technikát? :) Bár valószínű, hogy ezt is valakitől (talán az amcsiktól?) lopták, ami nem elképzelhetetlen, nem ez lenne az egyetlen ilyen motor a U.S.S.R. technika történelmében ;).
A Szergej a NOHAB utáni legjobb dízelmozdony magyar pályákon. Maga a motor valóban amerikai eredetű , de annyira mégsem vált be, mint a jó öreg EMD a világ minden táján. A Csörgőt meg hagyjuk, vashulladéknak való az összes.
T. stephan76pittyu és T. lalum king ! Szergejen és Csörgön lefutott pár-százezer km után, ugy gondolom: Véleményetek egy picivel kevesebb városi legenda és negativ elöitélet mellett, valamivel tárgyilagosabb lehetne....
Ennyi füst kell , örülök neki ,hogy újra müködik ez a nem éppen mai szerkezet!
Ez nem a prototípus. A prototípus Szentpéterváron az ottani pályaudvaron található múzeumban van kiállítva. Pályaszáma M62 01. A videóban látható gép az első M62-es , amelyet 1965-ben másik 51 társával együtt adtak át a MÁV-nak. Mivel korábban a magyar szakembereknek nem volt lehetőségük Luhanks-ban a gyárban megtekinteni a gépeket, ill. azokat kipróbálni, így az első 52 példány mind mondható magyar "prototípusnak".
Jó kis videó. Hangtompító nélkül :) Azért a második felében lévő két szerelővel nem cserélnék. Munka után nem sokat hallanak, az biztos. Vagy már amúgy sem. Zajvédelem lvl 100 :(((((((((((
A nagyjavitás szót már nem használnám.Tudomásom szerint Mondjuk a szergejnek Pl D6-os javitás 1993-ban megszünt,párat még anno Északi Jármü Javitóban javitottunk.Az volt még az igazi nagyjavitás Akkor a mozdony legapróbb részletéig szét volt szedve ..Ehez a géphez meg hozzáfüznék egy dolgot hogy 2019-ben ennek a motorját igencsak megfőzték,plusz egy persely kettétöve ,dugattyútető leszakadva hengerfej teljesen tönkremeve.Küzdöttünk is vele rendesen hogy műkökőképes legyen.
Itt lassan minden már csak múlt idő. A légijármű javító képességet is szétverték. Pestvidéki Gépgyár (PG), később Dunai Repülőgépgyár.
Ez a felvétel nem a TS Hungáriában készült?
Soha nem szerettem az orosz termékeket a durva, elnagyolt kidolgozásuk miatt, és tudomásom szerint, a "Szergejből" is a magyar szakemberek csináltak használható mozdonyt. De csodálatra méltó ennek a gépnek az a tulajdonsága, hogy hidegen, meglehetősen lemerült akkuval, kézzel betámasztott indító kontaktorokkal is beindul. Le a kalappal előtte! A fiatalabb, (és valószínűleg) korszerűbbnek kikiáltott Pielstick (M41) ilyenkor már csak hidegindítóval, durrogva is csak nagy ritkán indul el az akkumulátorok teljes lemerülése előtt. Kezdem megszeretni ezt a technikát? :) Bár valószínű, hogy ezt is valakitől (talán az amcsiktól?) lopták, ami nem elképzelhetetlen, nem ez lenne az egyetlen ilyen motor a U.S.S.R. technika történelmében ;).
A Szergej a NOHAB utáni legjobb dízelmozdony magyar pályákon. Maga a motor valóban amerikai eredetű , de annyira mégsem vált be, mint a jó öreg EMD a világ minden táján.
A Csörgőt meg hagyjuk, vashulladéknak való az összes.
T. stephan76pittyu és T. lalum king !
Szergejen és Csörgön lefutott pár-százezer km után, ugy gondolom: Véleményetek egy picivel kevesebb városi legenda és negativ elöitélet mellett, valamivel tárgyilagosabb lehetne....
Ön szerint melyik a jobb mozdony? Én szívesen olvasnám a tapasztalatait, negatívunok, pozitívumok, amiket megtapasztalt.
Ez tényleg a legelső indítása a nagyjavítás után?
+Tibb91
Igen!