Kézjegy: Kudlik Júlia

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 3 окт 2024
  • Csupán néhány nappal 75. születésnapja után Békéscsabára látogatott Kudlik Júlia, akinek neve egybeforrt a magyar televíziózással, nemzedékek nőttek fel műsorait nézve. Népszerűségét a Magyar Televízió egyik legismertebb tudományos-ismeretterjesztő műsorának, a Deltának köszönheti, melyet harmincegy éven át vezetett. Közben számos zenei, népművészeti vetélkedőben, mint amilyen a Nyílik a rózsa, Fölszállott a páva, vagy Repülj páva is láthatták a nézők. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak az orosz nyelvleckék rendezőasszisztenseként. Egyik kedvence a Juli-suli volt, melynek szerkesztésében is részt vett. Az Állatok védelmében vagy a Gazdit keresünk című műsorok segítségével pedig több ezer állat találhatott új otthonra. Mégis úgy gondolja, hogy a véletlenen múlt csak, hogy a televízióban kezdett dolgozni.

Комментарии • 69

  • @klau2128
    @klau2128 2 года назад +21

    Imádtam a Deltát. Ezen nőttem fel. Abban az időben még volt igazi minőségi műsor és minőségi műsorvezetők🥰👍🏽

  • @jozsefpordan3416
    @jozsefpordan3416 4 года назад +51

    Nagyon szerettem a műsorát....A Deltát kis gyerekkorom óta néztem szinte mindig, amikor tudtam oda ültem a tv elé.
    Ma is szívesen visszanézném a Delta akkori műsorait egészen 1996-ig...
    Jó egészséget kívánok neki és legyen közöttünk még nagyon sokáig...🙂😉

  • @agnessevdeki7557
    @agnessevdeki7557 2 года назад +21

    A Delta volt a legkirályabb! Ezt mindenki tudja! Régi szép és értelmes idők...

  • @jozsefdarab2097
    @jozsefdarab2097 3 года назад +37

    Hát igen a mi korosztályunk büszkélkedhet ,hogy ilyen kimagasló inteligens bemondókat nézhettünk "Anno,,

    • @tamasvaradi3337
      @tamasvaradi3337 Год назад +1

      Akkor legalább az intelligens szót tudjuk leírni helyesen 😂

    • @solymosandor3996
      @solymosandor3996 4 месяца назад

      Ne ezen akadj fenn!Sokat valtoztak a magyar helyesirasi szabalyok,meg lennel lepodve! En az 50- es evekben voltam kisiskolas es a zsemle helyett,zsomlye-volt irva a tankonyvemben.Egy a sok kozul. Tanulmanyozd a regebbi magyar nyelvi szotarakat.A 2000 -es evekben meg 1 L - lel kellett irni ugy mint a "ventillator"t.Tul fiatal vagy ne kririzalj,ne okoskodj

  • @harleymarlboro3559
    @harleymarlboro3559 3 года назад +22

    Az ő műsorain nőttem fel. Nagyon tisztelem, és szeretem. Utólag is boldog születésnapot kívánok Júlia!!!!🙏🙏🙏

  • @ginagg72
    @ginagg72 3 года назад +18

    Vele nöttem fel ....a kedvenc müsorom a DELTA volt. Ha van magyar televizio Ö és az akkori spikerek alapoztak meg ...szégyen hogy a modern televizios / medias mogulok nem tisztelik nem hivjak meg hogy tanitsa az uj nemzedéket.Lenne mit . 40 + év telt el de felejthetetlen a hangja, stilusa. Egy nemzedéknek ö volt aki mutatta hogy követni kell a tudomanyos teknologiai trendeket ...szerencsés vagyok hogy nézhettem egy igazi profi bemondot . Ma mar ilyen nincs .....köszönöm szépen a sok fontos dolgot amit a müsoron keresztül tanultam anno :)))

  • @timkoeva5072
    @timkoeva5072 2 года назад +5

    Minden egyéniség mögött igazi ember rejtezik,de ilyen bölcsesség ,amit ,, útközben,, magáévá tesz,ritkaság.Csak királyi mércével tudom Küldik Júliát jellemezni!😍😍😍

  • @Gazdyka
    @Gazdyka 3 года назад +23

    Nagy szeretettel nézem ujra a videot. Kudlik Julin nőtünk fel :) köszönöm ! :)❤❤❤

  • @caluggero
    @caluggero 2 года назад +23

    Ilyen hangú, kisugárzású nagybetűs NŐ már nincs sajnos képernyőn, de az is lehet h egyáltalán nincs már ilyen egyéniség

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад

      Tuti nincs ezek a ripacsok közelében sincsenek most a TVben

  • @f.gyorgy4401
    @f.gyorgy4401 4 года назад +31

    Isten éltesse sokáig Júliát!

  • @zoltantisza3843
    @zoltantisza3843 8 месяцев назад +2

    aranyos,kedves,és igen igen tudjuk mi hogy a lábunyomába se érhetnek a mai szakmabeliek!

  • @jozsefheri2569
    @jozsefheri2569 3 года назад +12

    A hangja csodalatosan duruzsolt. nagyon szerettem a Deltát még mindig nézném de már nincs sajnos .SOK SOK PUSZI

  • @wenepzoli
    @wenepzoli 3 года назад +10

    Hát ő is Hungaryricum kategória ,sokat szórakoztatta az akkori jó népet ,meg érdemli az elismerést,tiszteletet minden tekintetben!Kívánok mindenkinek ,kellemes szép napot erőt,egészséget!
    👍☀️👆

  • @ginagg72
    @ginagg72 3 года назад +17

    Kudlik Julia ..DELTA ...a hang tonusa felejthetetlen ..ma mar nincsenek ilyen minöségi programok.

  • @attilakovacsatttika4287
    @attilakovacsatttika4287 3 года назад +16

    Uhhhh! Nagyon kedveltük a Delta c. Műsort.... Fantasztikussan karakteres egy adás volt. Zenéje, KID BALTAN, TOM DESEVELT. mérnökök ihlették, 1956ban, A Világ első mix techno zenéjének tartják számon, amit több szalagosmagnóval értek el.

    • @MikeGrand82
      @MikeGrand82 3 года назад +4

      MESTERMŰ!!!!!! Az egyik legősibb synthpop dal. Megelőzte Jarre-t, a Kraftwerk-et, de még a Beatlegenda Beatles-t is. Remekművek, amelyek akkor újdonsággal, ma Értékkel szolgálnak. Sajnos ma már nem sok ilyen van, de nem is nagyon kap teret. Vagy rátalálunk RUclips-on, esetleg netszerte máshol, vagy nem.

    • @attilakovacsatttika4287
      @attilakovacsatttika4287 3 года назад +1

      @@MikeGrand82 hát igen. Változik a kor

    • @70sztom
      @70sztom 3 года назад +1

      A zeneszám 57ben keszult, de az un moog okat már hasznalták.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад

      Nagyon különleges zene démoni hatása van nem véletlen bukott angyalok alkották

  • @MonikaMolnar-rf1ok
    @MonikaMolnar-rf1ok Год назад +3

    Nagyon boldog vagyok, hogy megtaláltam ezt a videót. Hihetetlen mély emberi értékeket hordoz! Jó lenne minél több riportot nézni Tőle! Nagyon jó egészséget kívánok Neki!

  • @evametzger1859
    @evametzger1859 2 года назад +4

    Átment O VIkt, nyalókaba. Nagyon szépen mosolyog rá. Ő akkor lett valaki már mint régen.sokannem szeretik!

  • @agotaszots2601
    @agotaszots2601 Год назад +2

    Nagyon vártam a Deltát!

  • @ritabiro5105
    @ritabiro5105 3 года назад +3

    Boldog szulinapot.A Delta igen erdekes volt.20evesen jutottunk tvhez.Jo volt muveszno

  • @lixfrancescaildiko5855
    @lixfrancescaildiko5855 3 года назад +4

    Imádttam a deltát!

  • @agnessevdeki7557
    @agnessevdeki7557 2 года назад +8

    Mindenben igaza van, Ő még egy eredeti JÓZAN ember, igaza van a facebook-kal és minden mással kapcsolatban is! A facebook-majmok együtt, összesen nem érnek annyit mint Ő egymaga.

  • @monikasipko9729
    @monikasipko9729 7 месяцев назад

    A Szeszélyes évszakok Antal Imrével varázslatos volt! Olyan sejtelmes összhang, humor és víg kedély volt köztük, verhetetlen műsor volt!

  • @fadri84
    @fadri84 3 года назад +6

    84 es születésű vagyok de erre a főcím dalra még én is emlékszem szerettem akkor is😀 a hangja felejthetetlen

  • @jozkopucik8674
    @jozkopucik8674 2 года назад +3

    Még mindig csinos.

  • @gyongyieszteri8609
    @gyongyieszteri8609 3 года назад +16

    Fantasztikus nő.

  • @atticusfortezza
    @atticusfortezza 3 года назад +7

    Imádom.

  • @bandit6542
    @bandit6542 3 года назад +4

    o.m.g elsírom megam.bravo,bravo

  • @magdolnameszaros8411
    @magdolnameszaros8411 2 года назад +6

    Hát a delta nélküle el se kezdődhetett volna és Antal Imre szeszélyes évszakok sorolhatnánk tovább isten éltesse sokaig

  • @isabelhuszka1321
    @isabelhuszka1321 2 года назад

    A Delta volt az első kicsi koromban, ami olyan dolgokat mutatott, amiből egy szót nem értettem, mégis vonzott, később kiderült, hogy miért. Az érdekes az, hogy életemből kimaradt Kudlik Júlia minden más műsora. Én sokkal jobban szerettem bemondóként illetve Antal Imrével kapcsolatos műsoraiban. Julikának - ha olvassa - azt tudom az intenettel és a többi kütyüvel kapcsolatban, hogy nyilván ki kell aknázni a hasznát, a többivel pedig nem kell foglalkozni. Köszönöm, hogy volt a tévé világában! egyszer, külsős gépíróként benn voltam a Szabadság téren és egyszer közelről is láttam. Nagyon el voltam képedve a szépségétől - amit persze kicsit a smink is feljavított

  • @davidbardi1979
    @davidbardi1979 3 года назад +5

    ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️

  • @zsuzsannaeichhorn3479
    @zsuzsannaeichhorn3479 Год назад

  • @vajkcecey9585
    @vajkcecey9585 Год назад +2

    Tehetségnek születni kell,csodás életút, tartalom,rátermettség,szerenyseg.Isten éltesse sokaig!Csodálom!

  • @raindropsezer
    @raindropsezer 2 года назад +3

    A kerdezo…! Igy, hat, ugye, igy hat… Minosithetetlen.

  • @KataDb75
    @KataDb75 3 года назад +14

    Nagyon intelligens nő!

  • @p8k518
    @p8k518 3 года назад +9

    tunderi ez a no!!!

  • @TamasSzabo-ql6wf
    @TamasSzabo-ql6wf 12 дней назад

    A szam cime : The second Moon.

  • @SupernatuRe.
    @SupernatuRe. 6 месяцев назад

    Minden második mondata egy lekezelő beszólás.

  • @mariasipiczki7383
    @mariasipiczki7383 Месяц назад

    Békès megyei,hogy Gyula TV.

  • @agnesklemm961
    @agnesklemm961 3 месяца назад

    Semmit nem változott!

  • @tibor5969
    @tibor5969 Год назад

    ❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤

  • @makkasandor5172
    @makkasandor5172 3 года назад +1

    Valami balhé volt amiért julia otthagyts a tv zést

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад +1

      Igen kirúgták

    • @makkasandor5172
      @makkasandor5172 Год назад

      @@luxbeci2 én úgy hallottam hogy ő hagyta ott saját maga

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад

      @@makkasandor5172 Valóban? Én úgy hallottam komoly nézeteltérései voltak ott másokkal mint Palik Lászlónak is és kirúgták őket

  • @andreabakosnesztaray6394
    @andreabakosnesztaray6394 7 месяцев назад

    Mindig megnéztem a Deltát, ugyanakkor féltem töle. Kisgyerekként ijesztö volt, ahogy férfiak taposnak egy kietlen havas tájban

    • @eccike1
      @eccike1 29 дней назад +1

      Én is féltem😂

  • @Corkonia
    @Corkonia 3 года назад +17

    Gyerekkoromban kedveltem. Ma meghallgatva visszataszítónak, önteltnek, ellenszenvesnek érzem. Arról nem beszélve, hogy a nevét adta a 21. századi autokrata politikához. Ő, mint a "kommunizmus" "áldozata", azé a rendszeré, aminek a karrierjét köszönheti - és amit maximálisan ki is használt.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад +3

      Igen nekem sem szimpatikus nagyon el van szállva önmagától és azt hazudja nincs ideje mert annyi a tennivalója… aztán azt mondja napokon keresztül olvas könyveket.. és nem néz tv-t amit nem hiszek el tuti nézi mert kiváncsi rá

    • @andrealepes3630
      @andrealepes3630 5 месяцев назад

      ​,

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 3 года назад +10

    Régebben kedveltem, kár, hogy átment seggnyalóba!

    • @Corkonia
      @Corkonia 3 года назад +5

      Egyetértek.

    • @annamariatomcsanyi2047
      @annamariatomcsanyi2047 3 года назад +6

      Tünemény a Juli,okos, bölcs,még mindig van mit tanulniunk tőle, főleg a fiatal mostani Tv-seknek.
      A kérdezőnek sem ártana egy beszéd tanár, és akkor ritkábban használná az 'ugye' kifejezést.
      Összességen jó volt a riport.

    • @misi2007
      @misi2007 3 года назад +5

      Én is így vagyok vele dettó.

    • @luxbeci2
      @luxbeci2 Год назад

      Mert kinek nyal?? Korábban is nyalt csak a szovjeteknek és Antalnak, most mint áruló és hálátlan nyal a NATO-nak USA-nak EU-nak isisraelnek!!