Köszönöm Majkának, hogy a Puzséros és Azahriahval kapcsolatos vállalhatatlan álláspontjaival végérvényesen eldöntötte nálam, hogy kártékony a társadalomra nézve és sok szempontból nem követendő példa.
Hát majka papa nem tette szimpatikussá magát ettől az interjú tól. Valaki írta a kommentben "napraforgó" . Én is így látom, meg egy nagy kepü kocsognek :D.
Hát ha egy Győzike show 10 évig futhatott akkor egy Majka is megélhet az emberekből..ennyit a szintről...egy szinten vannak ugyanis,meg a nép is akik ezeket a szemeteket fogyasztják.
Majkával az a legnagyobb baj, hogy azt hiszi, hogy le tett valamit az asztalra! Ezzel szemben a valóság az az, hogy mások tettèk őt, arra a bizonyos asztalra!
Sztem pedig semmivel sem jobb azoktol, akikert to rajongtok nevetsegesen elvetemulten. Eleve patologia a rajongasotok. Ugyanazok vagytok, csak nem latjatok magatokat kivulrol, azt hiszitek vmi nagyot talaltatok ki, ti vmi mast kepviseltek. Nem. Ugyanaz a kettos mercevel operalo, buta, tanulatlan szekta vagytok. :) Erettsegi nelkuli es incel vezerekkel.
Namost, csak kérdem, hogy ha Ábrahám jogosan verte pofán Puzsért, mert őt bántották, akkor mondjuk Vona Gábornak, MZP-nek, vagy bármelyik módszeresen, évekig lejáratott ellenzéki politikusnak mi lett volna az arányos eljárás a kormánypárti újságírókkal szemben? Rájuk gyújtani a szerkesztőséget?
Vonával kapcsolatban nagyon ocsmány kapmányt csináltak, az szerintem a jobboldali sajtó szégyenfoltja, arra nincs mentség, sőt szerintem börtönt is kellene adni érte. Azonban az Ábrahám_puzsér vita teljesen más volt, mivel mindketten ismerték egymást, illetve történt személyes kontektus is, mikor Ábrahám és Puzsér találkozót beszéltek meg.
Majoros Péter olyan egyszerű, mint a faék. A saját tudatszintje határozza meg, hogy mit, és hogyan ért a világból, egy másik emberből, annak mondandójából. Puzsér nem megugorható szint számára, mert, amit felfog belőle és értelmezni képes, az éppen annak a szintje, mint amit most is megláttam benne, vagyis; a proli, elegánsabban; parvenü.
Félelmetes az a magabiztosság, amivel Majka megvallja az ököl jogát, és megdöbbentő az a képmutatás, hogy ezzel párhuzamosan próbálja magát úgy beállítani, mint aki elítéli az erőszakot. Ebből az interjúból a napnál világosabban kiderült, hogy mit gondol a viták rendezésének módjáról: abban az esetben, ha valakit egy bizonyos - általa meghatározott - szintet túllépő szóbeli sérelem ér, joga van ezt erőszakkal megtorolni, ami mondjuk egy ökölcsapás képében jelenik meg. Az egyébként jogállamilag bevett út, a bírósági eljárás szerinte viccnek is rossz, mert azzal csak a nyűg van, és azzal úgyis a másik fél jár jól. Egyszerűbb és célravezetőbb egy pofánveréssel elintézni az ügyet. Azt nem sikerül felfogni Majkának - Marci többszöri próbálkozása ellenére sem -, hogy ha mindenkinek a kezébe adjuk annak a lehetőséget, hogy eldöntse, mi az a verbális sérelem, ami már fizikai megtorlást ér, akkor egy mostani társadalmunktól gyökeresen eltérő berendezkedést kapunk. És az ilyen nyilatkozatokkal, ilyen színvonalon gondolkodó közéleti szereplőkkel ebbe az irányba haladunk. Azt nem sikerül megérteniük, hogy ebben az esetben nemcsak ők lesznek azok, akik majd úgy döntenek, hogy megérett valaki egy verésre, hanem őt, az ő családtagjait, rokonait, barátait ugyanúgy üthetik. És akkor majd aki nagyobbat üt, annak lesz igaza. És még a tényszerűség kedvéért: a Puzsér-Ábrahám viták során Ábrahám folyamatosan a legalpáribb személyeskedő hangvételben gyalázta Puzsért, annak magánéletének nem nyilvános részleteit kiteregetve, míg Puzsér minden alkalommal Ábrahám közéleti tevékenységét minősítette, majd egy általános iskolások számára is könnyedén dekódolható szatírával szállt bele akkor, amikor Ábrahám egyszerűen képtelen volt leszállni róla. Tehát itt a verbális és a fizikai agressziót ugyanaz a személy követte el, akit Ábrahám Róbertnek hívnak, és akinek tettétől mindenkinek, aki egy civilizált társadalomban akar élni, el kell határolódnia. Majka úgy látszik, nem tartozik ezek közé.
Azért te is sarkítasz, itt nem egy átlagemberről beszélgetnek, oké majka gyökér mert ne buzdítson erőszakra közszereplőként, az ábrahám egy gyökér úgy általánosságban, de sajnálni puzsért - nem pláne ahogy puzsér sajnáltatja saját magát - mert 10 év napi szintű gyalázkodás után egyszer belefutott valakibe aki pofán verte, hát finoman szólva nehéz szolidarítani a történtekkel. Jelentse fel, legyen megbüntetve a bántalmazó de ne siránkozzon ezen nyilvánosan hanem viselje férfiként a szakmai ártalmakat.
Mindennel eggyetèrtek. Csak annyival egèszítenèm ki, hogy abban sem következetes ez a maki majom, hogy amikor Gödèny kihívta akkor meg magyarázott fűt fát virágot ès a nagy rapper be kúszott a köve alá.
ohh jaj, végig kellene hallgatni amit Majka mondott és értelmezni kellene. Mindig az adott szituáció dönti el, hogy a pofon jogos vagy sem. Ha valaki olyan szinten támad szóban mint Puzsér, igen előfordulhat, hogy abból pofon lesz. Ez azonban nem menti fel a pofon adóját és viselnie kell a cselekedetéért a felelőséget, illetve a büntetést. Ahogy mifelénk mondták: mielőtt kinyitod a szád gondolkozz.
Nem kell nézni. Én is csak dislikeolni jöttem,meg kommenteket olvasni. Ezért nem fogom soha egy fillérrel sem támogatni a partizánt,mert teret ad az ilyen senkiházi gyökereknek. Nullára vágja a többi,értékes tartalmat.
@@adrienngyoker9751 Követők: 40-es kiégett családanyák, illetve önbizalomhiányban szenvedő egyéb asszonyok, akiknek bejön a "menősködés/lazaság", egy intelligens és művelt embernek szerencsére nem fontos, hogy Majka mit gondol bármiről.
Mert a nevére sokan rákattintanak. Valószínüleg olyanok is megnézik ezt, akik egyáltalán nem követik a Partizán videóit. Így meg majd feldobja nekik az algoritmus a csatornát, hátha újra rákattintanak valamire. Majkával és Balázzsal el lehet adni kb bármit.
Puzsér kritikát fogalmaz meg = "verbálisan bántalmaz mindenkit" Jó'vanakkor, sikerült a lehető legkevesebbet felfogni Puzsér mondandójából és tevékenységéből, mondjuk ahhoz ugye ismerni kellene a munkásságát, az meg energiaigényes, könnyebb inkább lerántani a saját bulváros szintedre, roppant kényelmes megoldás.
Mindig megadom az esélyt Majkának (és pont ugyanígy vagyok Sebestyén Balázzsal is), hogy szimpatikus legyen nekem, hogy megfogjon, hogy kicsit megértsem miért szereti őket ennyi ember... De valahogy minden interjú után egyre távolabb érzem magam tőlük. Valaki meg tudja fogalmazni nekem, hogy ő miért szereti Majkát, miért követi pl instán?
@@GyepmesterB777 hát remélem! De fordítva gondoltam. Hogy ennek a proletárnak a követői szapódnak ide, hoznak nagyobb megtekintést, interakciót a Partizánnak és őket fogja jobban tolni az algoritmus.
Szó szerint ugyanezt mondtam az előbb a páromnak. Hogy egyszerűen mindig próbálok nyitott lenni felé, hátha legalább egy értelmes mondat vagy egy egyenes, gerinces megnyilvánulás kiesik a száján, de szerintem addig álljak vívóba... Ez az életben nem fog megtörténni, mert ez egy jellemtelen kis senki. Ellenben remekül helyezkedik, ügyeskedik, amivel jól láthatóan igen kényelmes életet teremtett meg a maga számára. Mondjuk ettől még a szememben ugyanaz a senki marad mint aki anno volt, valahol mégis szomorúnak tartom, hogy egy ilyen alak ott van, ahol.
Tehát mindenki kedve szerint választhat neki kényelmes fegyvernemet. Ábrahám Róbert megütheti Puzsért, mert nem elég okos szavakkal válaszolni. Akkor ha egy nyegle ember ezért megharagszik Ábrahámra, akkor lábon lőheti?
Szerintem nem ezt mondta. Azt szerette volna megfogalmazni, hogy Puzsér Róbert sem tehet meg mindent büntetlenül. Amit tesz évek óta, az predesztinálta azt, hogy ilyen vagy hasonló eset meg fog történni. Majka elmondta, hogy nem híve az erőszaknak. Marci pedig egy picit provokatívan elterelte ezt a ,,politikai korrektség'' irányába.
@@Csibike7A fizikai erőszak teljes elítélése kicsit sem PC… ez alapvető norma a 21. Század Európájában. Nemhogy szavak esetén de abban az esetben sem volna rá semmi mentség ha a családját végezte volna ki. A konkrét önvédelem/máso védelme az egyetlen helyzet de minden más esetben elfogadhatatlan és elítélendő! Olyan, hogy fizikai erőszak nincs!!!
Dehogy.😅Milliós nagysàgrend,aki a koncertjeit megnézi,évi szinten, tìz éve.Élő adàsokat vezet,amit az ő nevével adnak el.Hààt,a senkinél azért több.Ennél ön tudna jobbat nyújtani?Jah,nem😂.
Legalább hivott volna meg még egy vagy még két màsik embert aki értelmes, netalántán a màsik fél is szerepelt volna. Ez igy elpocsékolt müsoridô, làtom a nézettség a lényeg nem a tartalom.
Én csak azt nem értem hogy eddig azzal volt indokolva hogy pé'z, most hogy ilyen sok 1%ot kaptak minek adták elő hogy mennyi jó műsor lesz ha ezt a faszt hívogatják, remélem következő a Sebestyén lesz....
Tegyük fel, hogy egyetértünk Majkával a Puzsér ügyön keresztül úgy általában, hogy mikor jár egy pofon. Valóban sokszor nagyon durva a stílusa. Akkor viszont ne lepődjünk meg akkor sem, ha Ábrahám Robi, vagy az összes derék megafonos arcán is csattannak majd ilyen pofonok. Bayer Zsolt kedves kis írásairól ne is beszéljünk.
Mi a csudának? Pont azon gondolkodom, ahogy nézem Majkát, hogy miért hír az, hogy átmegy egyik tv-ből a másikba? Igazából sosem értettem, hogy miért lett ez a muki ennyire népszerű. Update: most jutottam el a Puzsérig... maradjunk annyiban, hogy átgondolom.
1:03:49 Hogy keverheti össze a lelki terrort a kritikával? 🤦♀️ Az még hagyján, hogy haszonleső és a tv2-t se kritizálja, mert még pakliban tartja, de ez a hozzáállás kritikán aluli. Inkább maradt volna csendben 🤦♀️
Nem keverte össze, Puzsér nagyon sokszor elveti a sulykot és túltolja. Vidéken ezért már hamarabb bevertek volna neki egy beszélgetés keretében. Nem azért mert vidéken mindenki aggresszív, hanem azért mert Puzsérból nagyon sokszor hiányzik a tisztelet, amit a vidéki ember elvár a másiktól.
Azahriah erettsegi mentes eletet, koros analfabetizmusat ajanlom figyelmedbe, szektas :) Majka legalabb eltalalja a szavakat/jelentesuket 99% ban. Semmivel sem kulonb a ti szektatok, az o szektajanal.
00:53:40 a finggyártónál puncsolt 2021. április 19-én. Vajon ott is így rinyált, mint most? Tudom-tudom: a majka belülről bomlasztja a rendszert meg a többi bla-bla.
Majka tipikusan az a figura,mint az iskolában az az osztálytárs,aki mindig addig tolja a kamu dumáját,hogy csak megkapja a kegyelem kettest...de mindenki tudja hogy semmi tudás nincs mögötte,csak kamu.
Azahriah pedig analfabeta. :) puzser pedig egy patolgiai eset, akinek papirja van rola, h mentalis serult. Egy jo pszichiatria kellene neki. Nem szerepelni
Majkának szerintem Puzsér Róberttel kapcsolatban részben igaza van. Mert az igaz, hogy szavakkal, bántó sértegetésekkel sokkal nagyobb fájdalmat lehet okozni egy embernek, mint egy pofonnal. Véleményem szerint aki valóban intelligens, okos, az a tudását nem arra használja, hogy szellemi fölényét állandóan mások sértegetésével igazolja...
Sosem tartottam Majkat egyenes embernek,hiaba azt szeretne eloadni,hogy o milyen " megmondomazigazat" ember lenne...mindig epp ami az erdeke oda huz..hiteltelen
A puzsér sztorihoz ennyit fűznék : “Social media made y'all way too comfortable with disrespecting people and not getting punched in the face for it.” Mike Tyson
Erre a prolira ugyanazok küldték az sms szavazatokat 20 éve a való világban akik a jelenlegi kormányt is támogatják. Tulajdonképpen itt már proletárdiktatúra van
Számomra Majka egy nem túl érdekes ember. Úgy élem az életem, mintha nem is létezne. Néha eljutnak hozzám róla szóló hírek, hogy már megint mit mondott, mit posztolt, ezek alapján egy nem túl eszes, eccerű észjárású gyereknek gondolom. Gulyás Marcinak most sikerült az a bravúr, hogy annyira leadja a szintet, hogy Majka valóságos szellemi világítótoronynak tűnjön mellette. Iszonyú buta volt, differenciálatlan, több helyen bődületesen hipokrita is. Továbbra is azt mondom, hogy a nyári szünet óta a csatorna egyszerűen nem talál magára. Ha ez így megy tovább, leszokom róla teljesen.
Majka lehet hogy showman lett, de emberileg nem sikerült semmi fejlődést felmutatnia. Vigyorgás és nulla morál. Sok sikert a váltáshoz... de ki a f@szt is érdekel?
Ezt a témát, hogy lehet-e pofont adni, a társadalomnak, nyilván úgy kell előadni, ahogy Marci gondolja, ezzel a lehető legjobbat egy olyan iranyba terelni a társadalmat, ahol nem pofozkodással oldjuk meg a problémát, miközben mind tudjuk, ha mész az utcán, és megfogdosod akár egy jogász nőjenek is a fenekét, és abban van egy kis vér, olyat rád fog verni, hogy ott maradsz. Ez a valóság, és ez így van rendjén. 😅 Ettől függetlenül, kell a kontroll, amit az olyan álszent dumákkal próbálunk elérni, amit Marci előad.
amúgy a puzséros sztoriban van valami.. ha valaki szellemileg erősebb, és folyamatosan alázza a szellemileg gyengébbet, vajon belefér-e ha a másik áttereli fizikai síkra, ahol ő az erősebb? nemtudom, de érdekes dilemma így 3 sör után.
@@sandorpecsi5845 félreértés ne legyen, én is bírom puzsért. azért apun és hasonló szabadabb rendezvényeken szokott alázni, mégha sokszor igen viccesen is és ironizálva stb. de ha szellemileg kevésbé felfegyverzett embert kritizál, az nem feltétlen érti, hogy pontosan mi is a kritika tárgya és személyes sértésnek veheti, mint egy anyázást. ki a hibás? aki nem érti, vagy aki úgy beszél, hogy ne értse egy nála jóval butább?
Talán nem véletlen, hogy 3 sör után merült fel ez a dilemma, és talán az sem, hogy a szellemi síkról fizikai síkra való átterelődés szakrális helye a kocsma.
@@JakabLovasi Puzsér sokszor és szándékosan ironizál és aláz meg embereket....igazat adok mindazoknak,akik azt mondják,hogy mimden megaláztatásnak van vége,vagy kellene,hogy legyen....Ha tegyük fel,Téged átver 1 bankár,1 tanácsadó,1 könyvelő.....hogy rendezed? Feljelented? ÉLETSZERŰ.....3-5 év a polgári peres út....és nem nem biztos,hogy "igazságot szolgáltatnak" Neked....ilyenkor addig tanulod a bank szakmát,a tanácsadást vagy stb.amivel átvertek,míg vissza nem adod,annak,akitől Te kaptad,hogy érezze,hogy milyen,mikor átverik és tanuljon belőle,hogy többet ne tegyen ilyet?!?😂🤣😂🤣Nyilván...... Vagy megaláznak a testalkatoddal,szakmáddal kapcsolatos hibáiddal....azt mondod,oké?!?! Nevetsz rajta,mert van humorod és öniróniád.....de mimdig?!?! Mimdig eltűröd??? Ezzal az a baj,hogy arra tanítod a többieket,hogy Te 1 "szamaritánus vagy" tegyenek Veled bármit,Te megbocsájtasz,elszenveded következmények nélkül..... ???? Vagy mi van,ha a családod,Anyádat alázzák???? Tűröd?!?🤣😂🤣😂 Persze,aztán 1x csak bemész 1 lángszóróval,azt rendet raksz😂😂🤣😂aztán böri,vagy pszichiátria.....(van az a pont,ahol Te is kiborulsz,ne légy nem emberi)
Szerintem nem kell 3 sör a dilemmához. Jogos a kérdés, kicsit átformálnám: ha valaki a személyiségénél fogva sokkal erősebb verbális bántalmazásban, és vissza is él ezzel, az áldozat megvédheti-e magát egy pofon kiosztásával? Miért nem büntetik a verbális bántalmazás ugyanúgy? A lelki sérülésekkel miért nem foglalkozik a jog eléggé? Ez nem fair. Ne legyen erőszak, de akkor a verbális bántalmazásnak is legyen következménye.
Azért az valóban érdekes kérdés (és nem Puzsérra vonatkozóan, mert neki nem a lelki terror a célja szerintem), hogy ha valaki a személyiségénél fogva nagyon erős verbális erőszakban, azt miért nézzük el sokkal inkább, mint egy kiosztott pofont? Egy akár maradandó lelkisérülés okozása miért kisebb bűn, mint egy pofon? Miért nem büntetik jobban a verbális erőszakot? Elítélem én is az erőszakot, de az érem másik oldala hiányzik, hogy akkor hogyan védje meg magát az, aki verbális eszközökben gyenge, és ezzel aljas módon visszaél az, aki verbálisan bántalmazza a másikat? Ez így nem fair, és amíg ez a helyzet, addig nem is tudom elítélni azt, aki válaszként egy pofont oszt ki, feltéve, ha ennek nem lett fizikai sérülés a következménye.
A "verbális erőszak" vagy "verbális bántalmazás" ellen megvannak a jog eszközei: az enyhébb esetekben a polgári jog (becsülethez és jóhírnévhez való jog sérelme), súlyosabb esetekben pedig még a büntetőjog (rágalmazás, becsületsértés) is módot ad a beavatkozásra. Ugyanakkor a szólásszabadság korlátozásával nem célszerű túl messzire menni, mert mégis csak az egyik legfontosabb alkotmányos jogunkról van szó. Meg kell vizsgálni, hogy milyen esetekben gondolja, hogy a jog nem lép fel elég erőteljesen, de azzal egyetértek, hogy Puzsér esetében nem mertült fel a verbális agresszió, a történet másik szereplőjével kapcsolatban ezt már nem tudnám kijelenteni.
Édes istenem. Remélem sok ilyen komment lesz az évben, mikor valakinek épp egy műsor nem tetszik, de mikor kint vannak az árvíznél és mindennap van műsor, az már nem is számít,meg a többi minőségi kontent. Szeretem a korlátolt embereket.
Nem a középosztály megszűnése a probléma. Az a gond hogy Magyarországon soha nem létezett középosztály. Ennek megformálása a feladata a társadalom gondolkodó részének. Remélem. Akkor én sem Svájcban írnám ezt a kommentet.
Miért nem kérdezte meg a lényeget, a zenei karrierjét, hogy mit szól ahhoz hogy az elmúlt 1-2 évben nincs új zenéje, ami van az is elenyésző számokat hozott... Zeneileg kezd elavult lenni...
Olvasgatom a kommentet és a túlnyomó többség szídja Majkát, lehet nem leszek népszerű de én bírom Majkát és a személyiségét. Magához képest és ahonnan jött egy okos, jól megfontolt embernek tartom. Szeretem a zenéit is. Vannak olyan dolgok persze amiben nem értek vele egyet, de ez nem változtatja a véleményemet róla, pl nekem Puzsér egy sokkal unszimpatikusabb ember aki azt hiszi magáról, hogy ő Magyarország géniusza aki képes különbséget tenni politikus és politikus között kérdésekben amikor ,,felkérdezi,, őt. Lásd Magyar Péter kontra Karácsony Gergely. Ja és még valami....utálom a fideszt és vele együtt minden propagandistát de Puzsér tényleg házhoz megy a lófaszért és kijárt neki az a pofon (mint ahogy sok más embernek ebben az országban) de nem neki tett jót hanem az egójának.
Köszönöm, hogy elhívtátok Majkát! Jó volt tőle hallani ezekre a kérdésekre a választ, azt nem mondanám, hogy igazán meglepett. Ugyanolyan ember, mint bármelyikünk és teljesen érthető mit-miért tesz. Azt külön élvezem, amikor Marci-Majka egymásnak ütközteti a saját álláspontjait, talán még próbálja picit meg is győzni a másikat. Nagyon kellenek az ilyen jellegű beszélgetések is!
Hogyan várhatnánk már el valakitől hogy szellemi sikon háborúzzon egy olyan intellektuális emberrel, mint Puzsér? Majka teljesen jól megfogalmazta. Mindenki azon a sikon támad, ahol a legerősebb. Fizikai, szellemi vagy lelki bántalom ugyan akkorát tud ütni..
Puzsér az intellektuális 😆😆😆 oké. Van felénk egy szabály, mielőtt kinyitod a szád gondolkozz. Puzsér nem gondolkozott végül csak egyszer pofont is kapott. Így működik ez.... Puzsérnak is úgy kellene fogalmaznia, hogy az ne legyen bántó, bár akkor a kis "értelmiségi" köre nem fogalkozna vele.
Marcikám. Ha nem tudnád a verbális sértegetésnek hosszú távon sokkal károsabb következményei vannak, mint egy szimpla pofonnak. A lelki sebek nem úgy gyógyulnak.
1:16:10-től : Kikérem a Puzsér nevében (mint követő ês nem fanatikus rajongó)hogy hazugsággal vádolja a majka!Micsoda dolog?Hogy össze -vissza hazudozna?!Miről beszél?Úhh!!! Bcsanat per pillanat nincs eszközöm a szülőmét használom.Kovacs anett a nevem, csak muszáj volt irnom mert nem birtam ki! :( ehh
Puzsér nem hazudott??? Puzsér nem igazmondó, hanem hergelő ember. Neki az a feladata, hogy nektek követőknek folyamatosan hergelő tartalmat gyártson, különben a kutya sem nézné.
Köszönöm Majkának, hogy a Puzséros és Azahriahval kapcsolatos vállalhatatlan álláspontjaival végérvényesen eldöntötte nálam, hogy kártékony a társadalomra nézve és sok szempontból nem követendő példa.
😅 szekta
Kiváló megfogalmazás
Korábban is felmerülhetett volna, hogy nem követendő példa :D
@@doleschall17Nálam már jóval ezelőtt felmerült.
Puzsér itt vagy? Őt bánthatod ő bírja majd! Ő tőle nem fogsz kapni pofont.
Igen, én is azért néztem meg egy Majkát, mert az volt odaírva, hogy Puzsér..
Gratulálok... a mondat többi része fel sem tűnt, mi? 😁
@@daniadino4366 Helló te egy román chatbot vagy , hogy kb. mindenkinek beugacc? :D
Ezt a gyereket magasabbra helyezték, mint ahol van, ő meg el is hiszi ezt magáról. Borzalmas szint, hogy ilyenek a vezető televíziók arcai.
Hát majka papa nem tette szimpatikussá magát ettől az interjú tól. Valaki írta a kommentben "napraforgó" . Én is így látom, meg egy nagy kepü kocsognek :D.
Mondjuk az hogy nagyképű, már a beszavazó első percében kiderült. :D
Az hát.
@@nagerrr-r6dRég volt, sokan arra már nem emlékeznek.
miért gondolod róla azt amit írtál? Mi eredményezte ezt a vélerményed?
Szép önkritika magadról! Menj vissza az akolba bégetni!
Szomorú, hogy ezt a nímandot felkarolta a magyar közönség... de ez nagyon reprezentálja a társadalom intellektuális szintjét.
Ahogy az erettsegi nelkuli Azahriah, magyar ner peter es incel puzser is jo pelda erre. :)
Hát ha egy Győzike show 10 évig futhatott akkor egy Majka is megélhet az emberekből..ennyit a szintről...egy szinten vannak ugyanis,meg a nép is akik ezeket a szemeteket fogyasztják.
@@dankaig Te is ezt eszed, mert itt vagy!
Majkával az a legnagyobb baj, hogy azt hiszi, hogy le tett valamit az asztalra! Ezzel szemben a valóság az az, hogy mások tettèk őt, arra a bizonyos asztalra!
Sztem pedig semmivel sem jobb azoktol, akikert to rajongtok nevetsegesen elvetemulten. Eleve patologia a rajongasotok. Ugyanazok vagytok, csak nem latjatok magatokat kivulrol, azt hiszitek vmi nagyot talaltatok ki, ti vmi mast kepviseltek. Nem. Ugyanaz a kettos mercevel operalo, buta, tanulatlan szekta vagytok. :) Erettsegi nelkuli es incel vezerekkel.
Szerintem pròbàld meg.Annyit tegyél csak le,amennyit ő."Oszt "majd meglàtjuk. 😅
Okos fiú ez a Majka. Tudja, mikor kell váltani. A rajongói megkajálják, a többi nem számít.
Köpönyegforgató
Namost, csak kérdem, hogy ha Ábrahám jogosan verte pofán Puzsért, mert őt bántották, akkor mondjuk Vona Gábornak, MZP-nek, vagy bármelyik módszeresen, évekig lejáratott ellenzéki politikusnak mi lett volna az arányos eljárás a kormánypárti újságírókkal szemben? Rájuk gyújtani a szerkesztőséget?
Amen!
többnyire
Vonával kapcsolatban nagyon ocsmány kapmányt csináltak, az szerintem a jobboldali sajtó szégyenfoltja, arra nincs mentség, sőt szerintem börtönt is kellene adni érte. Azonban az Ábrahám_puzsér vita teljesen más volt, mivel mindketten ismerték egymást, illetve történt személyes kontektus is, mikor Ábrahám és Puzsér találkozót beszéltek meg.
Mondjuk Bayer Zsolti mit kaphatna? Amúgy Dope vs Púzsérhoz kanyarodva Dope kezdte az anyázást és a család belerángatását kettejük konfliktusába.
Majoros Péter olyan egyszerű, mint a faék.
A saját tudatszintje határozza meg, hogy mit, és hogyan ért a világból, egy másik emberből, annak mondandójából.
Puzsér nem megugorható szint számára, mert, amit felfog belőle és értelmezni képes, az éppen annak a szintje, mint amit most is megláttam benne, vagyis; a proli, elegánsabban; parvenü.
Szerintem a probléma ott van, hogy nem érted Majka álláspontját a pofonnal kapcsolatban. Beszélgess értelmes emberekkel és meg fogod tudni érteni :)
@@daniadino4366 Az értelmes emberek mind 100%-ban elítélik a fizikai erőszakot.
@@daniadino4366 Majka álláspontja a személyes sértettség, semmi több. Ez nem értelem kérdése.
Félelmetes az a magabiztosság, amivel Majka megvallja az ököl jogát, és megdöbbentő az a képmutatás, hogy ezzel párhuzamosan próbálja magát úgy beállítani, mint aki elítéli az erőszakot. Ebből az interjúból a napnál világosabban kiderült, hogy mit gondol a viták rendezésének módjáról: abban az esetben, ha valakit egy bizonyos - általa meghatározott - szintet túllépő szóbeli sérelem ér, joga van ezt erőszakkal megtorolni, ami mondjuk egy ökölcsapás képében jelenik meg. Az egyébként jogállamilag bevett út, a bírósági eljárás szerinte viccnek is rossz, mert azzal csak a nyűg van, és azzal úgyis a másik fél jár jól. Egyszerűbb és célravezetőbb egy pofánveréssel elintézni az ügyet.
Azt nem sikerül felfogni Majkának - Marci többszöri próbálkozása ellenére sem -, hogy ha mindenkinek a kezébe adjuk annak a lehetőséget, hogy eldöntse, mi az a verbális sérelem, ami már fizikai megtorlást ér, akkor egy mostani társadalmunktól gyökeresen eltérő berendezkedést kapunk. És az ilyen nyilatkozatokkal, ilyen színvonalon gondolkodó közéleti szereplőkkel ebbe az irányba haladunk. Azt nem sikerül megérteniük, hogy ebben az esetben nemcsak ők lesznek azok, akik majd úgy döntenek, hogy megérett valaki egy verésre, hanem őt, az ő családtagjait, rokonait, barátait ugyanúgy üthetik. És akkor majd aki nagyobbat üt, annak lesz igaza.
És még a tényszerűség kedvéért: a Puzsér-Ábrahám viták során Ábrahám folyamatosan a legalpáribb személyeskedő hangvételben gyalázta Puzsért, annak magánéletének nem nyilvános részleteit kiteregetve, míg Puzsér minden alkalommal Ábrahám közéleti tevékenységét minősítette, majd egy általános iskolások számára is könnyedén dekódolható szatírával szállt bele akkor, amikor Ábrahám egyszerűen képtelen volt leszállni róla. Tehát itt a verbális és a fizikai agressziót ugyanaz a személy követte el, akit Ábrahám Róbertnek hívnak, és akinek tettétől mindenkinek, aki egy civilizált társadalomban akar élni, el kell határolódnia. Majka úgy látszik, nem tartozik ezek közé.
Azért te is sarkítasz, itt nem egy átlagemberről beszélgetnek, oké majka gyökér mert ne buzdítson erőszakra közszereplőként, az ábrahám egy gyökér úgy általánosságban, de sajnálni puzsért - nem pláne ahogy puzsér sajnáltatja saját magát - mert 10 év napi szintű gyalázkodás után egyszer belefutott valakibe aki pofán verte, hát finoman szólva nehéz szolidarítani a történtekkel. Jelentse fel, legyen megbüntetve a bántalmazó de ne siránkozzon ezen nyilvánosan hanem viselje férfiként a szakmai ártalmakat.
Mindennel eggyetèrtek. Csak annyival egèszítenèm ki, hogy abban sem következetes ez a maki majom, hogy amikor Gödèny kihívta akkor meg magyarázott fűt fát virágot ès a nagy rapper be kúszott a köve alá.
A nap SMS-ét olvastam, köszönöm! :)
A baj az, hogy ő ezt soha nem fogja megérteni. Intelligencia nincs meg hozzá. Egyébként ez egy kiváló összefoglaló!!!
ohh jaj, végig kellene hallgatni amit Majka mondott és értelmezni kellene. Mindig az adott szituáció dönti el, hogy a pofon jogos vagy sem. Ha valaki olyan szinten támad szóban mint Puzsér, igen előfordulhat, hogy abból pofon lesz. Ez azonban nem menti fel a pofon adóját és viselnie kell a cselekedetéért a felelőséget, illetve a büntetést.
Ahogy mifelénk mondták: mielőtt kinyitod a szád gondolkozz.
A Majka Marci chemistry egy külön állatfaj
Milyen egy jellemtelen alak ez a Majka!
Borzasztóan az. Remélem olvassa a kommenteket!!!
Értelmes embereket kéne behívni inkább beszélgetni, nem ezt a trógert.
Kár, hogy már itt is ezeket a trashcelebeket kell nézni, hallgatni 😢
Nem kell nézni. Én is csak dislikeolni jöttem,meg kommenteket olvasni. Ezért nem fogom soha egy fillérrel sem támogatni a partizánt,mert teret ad az ilyen senkiházi gyökereknek. Nullára vágja a többi,értékes tartalmat.
00:46:09 ez egy amerikai jelenet: kontextUSAból kiragadva. 😂 Ezt úgy hívják: köpönyegforgató.
majoros jó úton h a következő nemzet csótánya legyen👏
Te már az vagy csóti!
Miert fontos ennyiszer szerepeltetni az ország pronyóját?
Marci simpel vele
Mert rengeteg emberhez elér. A követőinek fontos a véleménye.
@@adrienngyoker9751 Követők: 40-es kiégett családanyák, illetve önbizalomhiányban szenvedő egyéb asszonyok, akiknek bejön a "menősködés/lazaság", egy intelligens és művelt embernek szerencsére nem fontos, hogy Majka mit gondol bármiről.
Mert a nevére sokan rákattintanak. Valószínüleg olyanok is megnézik ezt, akik egyáltalán nem követik a Partizán videóit. Így meg majd feldobja nekik az algoritmus a csatornát, hátha újra rákattintanak valamire. Majkával és Balázzsal el lehet adni kb bármit.
Mert ezt szeretik a primitív idióták.
Puzsér kritikát fogalmaz meg = "verbálisan bántalmaz mindenkit"
Jó'vanakkor, sikerült a lehető legkevesebbet felfogni Puzsér mondandójából és tevékenységéből, mondjuk ahhoz ugye ismerni kellene a munkásságát, az meg energiaigényes, könnyebb inkább lerántani a saját bulváros szintedre, roppant kényelmes megoldás.
Ismerjük Puzsér munkáját.... igen, olyan ahogy Majka leírta.
Nem értem , hogy miért kell egy ilyen jellemtelen , alja celebet felemelni ? Az ő közege nem itt van , Marci .
Miért itt kik vannak?
Csak kommenteket olvasni jöttem..nem èrdekel amúgy mit mond Majka..
Én csípem a dalait de Majka és a szakszervezet?Nyilván ezen rágódik esténként🙃,hogy lehetne ezt összehozni.
Nagyon kínos, ahogy a tettlegességet normális reakciónak értelmezi. Egyáltalán. Az egész ember nagyon kínos.
Majka egy simlis ember. Mindigis lehetett rajta érezni ezt. Nem őszinte. Érdek ember.
Marci kérlek tartsd a színvonalat sokad magammal kérünk erre.
Többször váltott tèrfelet mint Románai a háborúban.
És miért olyan érdekes ez a csávó, vagy hogyan mérvadó, amit gondol a világról, hogy platformot kell adni neki?
Nagyon jó kérdés!
Mert szézezreket ér el és befolyásol. Talán milliókat.
Azért kell, mert a roncstársadalom példaképe. Jó, ez így, van alkalma lejáratni magát a hülyegyereknek.
@@geriaguruez igaz, és ebből a társadalmi igényesség iránti vágy hiánya is leszűrhető
Sajnos Majka továbbra is butus kutyus, satara, satara....
Ki az a Majka? Van olyan, akit érdekel a véleménye?
Mindig megadom az esélyt Majkának (és pont ugyanígy vagyok Sebestyén Balázzsal is), hogy szimpatikus legyen nekem, hogy megfogjon, hogy kicsit megértsem miért szereti őket ennyi ember... De valahogy minden interjú után egyre távolabb érzem magam tőlük.
Valaki meg tudja fogalmazni nekem, hogy ő miért szereti Majkát, miért követi pl instán?
Partizán nézők kétlem hogy bárhol kővetnék ezt a prolit.
@@GyepmesterB777 hát remélem!
De fordítva gondoltam. Hogy ennek a proletárnak a követői szapódnak ide, hoznak nagyobb megtekintést, interakciót a Partizánnak és őket fogja jobban tolni az algoritmus.
Alapból nem követek senkit sehol. Instám sincs, de ezt az árul ó férget főleg nem....
Szó szerint ugyanezt mondtam az előbb a páromnak. Hogy egyszerűen mindig próbálok nyitott lenni felé, hátha legalább egy értelmes mondat vagy egy egyenes, gerinces megnyilvánulás kiesik a száján, de szerintem addig álljak vívóba... Ez az életben nem fog megtörténni, mert ez egy jellemtelen kis senki. Ellenben remekül helyezkedik, ügyeskedik, amivel jól láthatóan igen kényelmes életet teremtett meg a maga számára. Mondjuk ettől még a szememben ugyanaz a senki marad mint aki anno volt, valahol mégis szomorúnak tartom, hogy egy ilyen alak ott van, ahol.
midjárt megsajnálom majkát.
Ohh Majka rosszul esett amit Azahriah kijelentett rólad a nyilvánosságnak ....ahaa.... és amit te csináltál NYILVÁNOSAN a Curtissel az mi volt!?
Tehát mindenki kedve szerint választhat neki kényelmes fegyvernemet. Ábrahám Róbert megütheti Puzsért, mert nem elég okos szavakkal válaszolni. Akkor ha egy nyegle ember ezért megharagszik Ábrahámra, akkor lábon lőheti?
Szerintem nem ezt mondta. Azt szerette volna megfogalmazni, hogy Puzsér Róbert sem tehet meg mindent büntetlenül. Amit tesz évek óta, az predesztinálta azt, hogy ilyen vagy hasonló eset meg fog történni. Majka elmondta, hogy nem híve az erőszaknak. Marci pedig egy picit provokatívan elterelte ezt a ,,politikai korrektség'' irányába.
@@Csibike7A fizikai erőszak teljes elítélése kicsit sem PC… ez alapvető norma a 21. Század Európájában. Nemhogy szavak esetén de abban az esetben sem volna rá semmi mentség ha a családját végezte volna ki. A konkrét önvédelem/máso védelme az egyetlen helyzet de minden más esetben elfogadhatatlan és elítélendő! Olyan, hogy fizikai erőszak nincs!!!
mindenkit lehet addig provokálni míg nem bírja tovább és ütni fog
@@Csibike7 Ez akkor lenne hiteles Majkától, ha nem a személyes sértettség miatt mondaná ezt.
nyomorult senki......
Dehogy.😅Milliós nagysàgrend,aki a koncertjeit megnézi,évi szinten, tìz éve.Élő adàsokat vezet,amit az ő nevével adnak el.Hààt,a senkinél azért több.Ennél ön tudna jobbat nyújtani?Jah,nem😂.
Értéktelen, etikátlan, alja ficere. Nem is bírom nézni tovább.
Menj és búj vissza az akolba bégetni,te értékes birka!
Legalább hivott volna meg még egy vagy még két màsik embert aki értelmes, netalántán a màsik fél is szerepelt volna.
Ez igy elpocsékolt müsoridô, làtom a nézettség a lényeg nem a tartalom.
Én csak azt nem értem hogy eddig azzal volt indokolva hogy pé'z, most hogy ilyen sok 1%ot kaptak minek adták elő hogy mennyi jó műsor lesz ha ezt a faszt hívogatják, remélem következő a Sebestyén lesz....
Tegyük fel, hogy egyetértünk Majkával a Puzsér ügyön keresztül úgy általában, hogy mikor jár egy pofon. Valóban sokszor nagyon durva a stílusa. Akkor viszont ne lepődjünk meg akkor sem, ha Ábrahám Robi, vagy az összes derék megafonos arcán is csattannak majd ilyen pofonok. Bayer Zsolt kedves kis írásairól ne is beszéljünk.
Amennyiben a pofon adója vállalja a felelősget, mint az Ábrahám is tette, akkor ez szerintem rendben lehet :)
@@daniadino4366 csak azért vállalta mert látta,hogy le lett kamerázva...
Dave Világa csinálj erről minél előbb videót légyszi elemezd!
Köszi!
Azt legalább megtudnám nézni. Nincs ez a hülye visszaszámlálás.
Mi a csudának? Pont azon gondolkodom, ahogy nézem Majkát, hogy miért hír az, hogy átmegy egyik tv-ből a másikba? Igazából sosem értettem, hogy miért lett ez a muki ennyire népszerű.
Update: most jutottam el a Puzsérig... maradjunk annyiban, hogy átgondolom.
Marci, ez most komoly?? Ezt valóban nekünk, a hűséges közönségednek szántad? Szomorú lettem.
😆😆😆
1:03:49 Hogy keverheti össze a lelki terrort a kritikával? 🤦♀️
Az még hagyján, hogy haszonleső és a tv2-t se kritizálja, mert még pakliban tartja, de ez a hozzáállás kritikán aluli. Inkább maradt volna csendben 🤦♀️
Nem keverte össze, Puzsér nagyon sokszor elveti a sulykot és túltolja. Vidéken ezért már hamarabb bevertek volna neki egy beszélgetés keretében. Nem azért mert vidéken mindenki aggresszív, hanem azért mert Puzsérból nagyon sokszor hiányzik a tisztelet, amit a vidéki ember elvár a másiktól.
Mert ő igy éli meg a kritikát. 😅 lelki terror a művészúrnak... mindenki magából indul ki.
beleestel a sajat csapdadba a polos peldaval :D "lehulyezted" azokat az embereket akik nem tudjak megengedni maguknak a 10000 forintos gyrost :D
Kit érdekel ez a 8 osztályt (talán) végzett ózdi zenész?
"Zenész"?! 😂
A reppes az nem zenész, hanem népbutító nímand! Egy hangszeren sem játszik!
Azahriah erettsegi mentes eletet, koros analfabetizmusat ajanlom figyelmedbe, szektas :) Majka legalabb eltalalja a szavakat/jelentesuket 99% ban. Semmivel sem kulonb a ti szektatok, az o szektajanal.
ózdi pizzafutár... se több se kev... ja, de , kevesebb
Milyen kellemetlen, hogy az a pizzafutár kb 1-2 év alatt többet keres, mint te egész életedbe... Tudod pénz beszél, kutya ugat.
Majka szerint elfogadható az erőszak, ha valaki ellenszenves. Ezért nem kért bocsánatot, nem érez szégyent. Szégyentelen!
Nem ez hangozott el, végig kell hallgatni és értelmezni kell tudni a szavakat és a mondatokat. Próljuk újra.
@@daniadino4366 Ez már késő lett volna, mert volt rá bőven ideje eddig, de most is ugyanazt mondta. Nálam leírta magát.
Gulyás Márton: -Absndnfkdkeuezrkfbdnskaksbdhejsbdbdhrjejlontetgatzgz
Majoros Péter: -Kétségtelen
Visszament az Rtlhez, megkapta a Kalandra Fal című műsort és le is vették 1 hét után! Nagy visszatérés eddig :D
Minek kell tolni ezt az alja prolit?! Ez meri Puzsért kritizálni?!
Értelmesebb mint Puzsér.
Biztos vagyok benne h ennek a meghívásnak egèszen más a valós értelme,célja,mint tovább sztárolni Majkát..
00:53:40 a finggyártónál puncsolt 2021. április 19-én. Vajon ott is így rinyált, mint most? Tudom-tudom: a majka belülről bomlasztja a rendszert meg a többi bla-bla.
Amikor még foghijasan (szó szerint) bontogatta szárnyait Dopeman árnyékában,nem volt ekkora az arc😢😢
2022 az olyan reg volt ? Nem 2012 rol van szo. Hat azt hiszi lesz kormany valtas es most helyezkedne. Tenyleg nincs mas ?
(Napraforgó )
Majka tipikusan az a figura,mint az iskolában az az osztálytárs,aki mindig addig tolja a kamu dumáját,hogy csak megkapja a kegyelem kettest...de mindenki tudja hogy semmi tudás nincs mögötte,csak kamu.
Azahriah pedig analfabeta. :) puzser pedig egy patolgiai eset, akinek papirja van rola, h mentalis serult. Egy jo pszichiatria kellene neki. Nem szerepelni
Sattara, sattara
Majkának szerintem Puzsér Róberttel kapcsolatban részben igaza van. Mert az igaz, hogy szavakkal, bántó sértegetésekkel sokkal nagyobb fájdalmat lehet okozni egy embernek, mint egy pofonnal. Véleményem szerint aki valóban intelligens, okos, az a tudását nem arra használja, hogy szellemi fölényét állandóan mások sértegetésével igazolja...
Balázs Puzsér igazi kriptonitja.
Szerintem Balázzsal azért egész jól el tud beszélgetni Puzsér, de Majka le se ül vele
Sosem tartottam Majkat egyenes embernek,hiaba azt szeretne eloadni,hogy o milyen " megmondomazigazat" ember lenne...mindig epp ami az erdeke oda huz..hiteltelen
A puzsér sztorihoz ennyit fűznék :
“Social media made y'all way too comfortable with disrespecting people and not getting punched in the face for it.”
Mike Tyson
Bro mit tweakelt a filmen aminek a nevet se vagta xdddd
"Köszönöm, hogy eljöttem", "alapvetőleg". És ez a beszélgetés első 60 másodperce. Ez finom lesz!
Kb eddig tudtam nézni. Nem értem miért kellett meghívni?? Egyszer elég volt úgy látom nem változott azóta semmit.
Kisebbségi komplexusos díszbuzi pojáca
Erre a prolira ugyanazok küldték az sms szavazatokat 20 éve a való világban akik a jelenlegi kormányt is támogatják. Tulajdonképpen itt már proletárdiktatúra van
ha nem tudod miről beszélsz, akkor ne írd le....
Azit várjuk a műsorban!
Számomra Majka egy nem túl érdekes ember. Úgy élem az életem, mintha nem is létezne. Néha eljutnak hozzám róla szóló hírek, hogy már megint mit mondott, mit posztolt, ezek alapján egy nem túl eszes, eccerű észjárású gyereknek gondolom.
Gulyás Marcinak most sikerült az a bravúr, hogy annyira leadja a szintet, hogy Majka valóságos szellemi világítótoronynak tűnjön mellette. Iszonyú buta volt, differenciálatlan, több helyen bődületesen hipokrita is.
Továbbra is azt mondom, hogy a nyári szünet óta a csatorna egyszerűen nem talál magára. Ha ez így megy tovább, leszokom róla teljesen.
Nem tudom miért kell erőltetni ezt a TIRPÁKOT?!
“Erőltetni?” Te irtad magadrol, h intelligens vagy? :)
59:50 - "Puzsér úr"
napraforgó,,,
1:07:20 - Ugyanezt csináltad Curtisel satara..
Majka lehet hogy showman lett, de emberileg nem sikerült semmi fejlődést felmutatnia. Vigyorgás és nulla morál. Sok sikert a váltáshoz... de ki a f@szt is érdekel?
Téged majom f@$z!
Ki a bánat néz tv-t? De komolyan. Aki kereskedelmi szempontból fontos és ezeket a műsorokat nézi.
Miért hívtok meg ilyen " nímandot " ?
Elhagyta a sullyedo hajot nagy pont. 30 perc után győzött Majka és feladtam, semmit mondani sokáig verhetetlen bajnoka
Marley meg én a film címe ! Nagyon jó ! 😘
Ezt a témát, hogy lehet-e pofont adni, a társadalomnak, nyilván úgy kell előadni, ahogy Marci gondolja, ezzel a lehető legjobbat egy olyan iranyba terelni a társadalmat, ahol nem pofozkodással oldjuk meg a problémát, miközben mind tudjuk, ha mész az utcán, és megfogdosod akár egy jogász nőjenek is a fenekét, és abban van egy kis vér, olyat rád fog verni, hogy ott maradsz. Ez a valóság, és ez így van rendjén. 😅 Ettől függetlenül, kell a kontroll, amit az olyan álszent dumákkal próbálunk elérni, amit Marci előad.
egyetértek
Jó a Rolkó! 🙋
amúgy a puzséros sztoriban van valami.. ha valaki szellemileg erősebb, és folyamatosan alázza a szellemileg gyengébbet, vajon belefér-e ha a másik áttereli fizikai síkra, ahol ő az erősebb? nemtudom, de érdekes dilemma így 3 sör után.
Puzsér nem aláz ,viszont rámutat a sok igénytelenségre , így a sok moslék celebre is . Ebben a halmazban dagonyázik a majka is .
@@sandorpecsi5845 félreértés ne legyen, én is bírom puzsért. azért apun és hasonló szabadabb rendezvényeken szokott alázni, mégha sokszor igen viccesen is és ironizálva stb. de ha szellemileg kevésbé felfegyverzett embert kritizál, az nem feltétlen érti, hogy pontosan mi is a kritika tárgya és személyes sértésnek veheti, mint egy anyázást. ki a hibás? aki nem érti, vagy aki úgy beszél, hogy ne értse egy nála jóval butább?
Talán nem véletlen, hogy 3 sör után merült fel ez a dilemma, és talán az sem, hogy a szellemi síkról fizikai síkra való átterelődés szakrális helye a kocsma.
@@JakabLovasi
Puzsér sokszor és szándékosan ironizál és aláz meg embereket....igazat adok mindazoknak,akik azt mondják,hogy mimden megaláztatásnak van vége,vagy kellene,hogy legyen....Ha tegyük fel,Téged átver 1 bankár,1 tanácsadó,1 könyvelő.....hogy rendezed? Feljelented? ÉLETSZERŰ.....3-5 év a polgári peres út....és nem nem biztos,hogy "igazságot szolgáltatnak" Neked....ilyenkor addig tanulod a bank szakmát,a tanácsadást vagy stb.amivel átvertek,míg vissza nem adod,annak,akitől Te kaptad,hogy érezze,hogy milyen,mikor átverik és tanuljon belőle,hogy többet ne tegyen ilyet?!?😂🤣😂🤣Nyilván......
Vagy megaláznak a testalkatoddal,szakmáddal kapcsolatos hibáiddal....azt mondod,oké?!?!
Nevetsz rajta,mert van humorod és öniróniád.....de mimdig?!?!
Mimdig eltűröd???
Ezzal az a baj,hogy arra tanítod a többieket,hogy Te 1 "szamaritánus vagy" tegyenek Veled bármit,Te megbocsájtasz,elszenveded következmények nélkül.....
????
Vagy mi van,ha a családod,Anyádat alázzák????
Tűröd?!?🤣😂🤣😂
Persze,aztán 1x csak bemész 1 lángszóróval,azt rendet raksz😂😂🤣😂aztán böri,vagy pszichiátria.....(van az a pont,ahol Te is kiborulsz,ne légy nem emberi)
Szerintem nem kell 3 sör a dilemmához. Jogos a kérdés, kicsit átformálnám: ha valaki a személyiségénél fogva sokkal erősebb verbális bántalmazásban, és vissza is él ezzel, az áldozat megvédheti-e magát egy pofon kiosztásával? Miért nem büntetik a verbális bántalmazás ugyanúgy? A lelki sérülésekkel miért nem foglalkozik a jog eléggé? Ez nem fair. Ne legyen erőszak, de akkor a verbális bántalmazásnak is legyen következménye.
Azért az valóban érdekes kérdés (és nem Puzsérra vonatkozóan, mert neki nem a lelki terror a célja szerintem), hogy ha valaki a személyiségénél fogva nagyon erős verbális erőszakban, azt miért nézzük el sokkal inkább, mint egy kiosztott pofont? Egy akár maradandó lelkisérülés okozása miért kisebb bűn, mint egy pofon? Miért nem büntetik jobban a verbális erőszakot? Elítélem én is az erőszakot, de az érem másik oldala hiányzik, hogy akkor hogyan védje meg magát az, aki verbális eszközökben gyenge, és ezzel aljas módon visszaél az, aki verbálisan bántalmazza a másikat? Ez így nem fair, és amíg ez a helyzet, addig nem is tudom elítélni azt, aki válaszként egy pofont oszt ki, feltéve, ha ennek nem lett fizikai sérülés a következménye.
A "verbális erőszak" vagy "verbális bántalmazás" ellen megvannak a jog eszközei: az enyhébb esetekben a polgári jog (becsülethez és jóhírnévhez való jog sérelme), súlyosabb esetekben pedig még a büntetőjog (rágalmazás, becsületsértés) is módot ad a beavatkozásra. Ugyanakkor a szólásszabadság korlátozásával nem célszerű túl messzire menni, mert mégis csak az egyik legfontosabb alkotmányos jogunkról van szó. Meg kell vizsgálni, hogy milyen esetekben gondolja, hogy a jog nem lép fel elég erőteljesen, de azzal egyetértek, hogy Puzsér esetében nem mertült fel a verbális agresszió, a történet másik szereplőjével kapcsolatban ezt már nem tudnám kijelenteni.
egyetértek
Hát ez csodálatos 🤭 Szerintem pont erre kaptatok a támogatóktól egy halom pénzt /s
mi a baj vele? nem egy dologtól oldódik meg az ország sorsa, hanem szép lassan, de biztosan
Édes istenem. Remélem sok ilyen komment lesz az évben, mikor valakinek épp egy műsor nem tetszik, de mikor kint vannak az árvíznél és mindennap van műsor, az már nem is számít,meg a többi minőségi kontent. Szeretem a korlátolt embereket.
@@krat4543 örülök neki h te ennyire okos vagy 🤗 majkapapa kiszélesítette a perspektívád 😇
@@norbertvoros7606 Ahogy látom a te perspektívád nem sok minden tudja kiszélesíteni :)
@@krat4543 👍🏻
Marci a maximumot kihozta ebből a beszélgetésből, Majorostól ennyit tellett.
kilakikitt ?
Nem tetszetős ez a Majka, de puzsérnál voltak igaz meglátásai
Aterintem pedig pont a Puzsérról nincs semmi fogalma ennek a tahónak .
bírom puzsért, szórakoztatónak tartottam mindig is, de vele kapcsolatban itt most igaza volt majkának.
Te beteg vagy…💀💀💀 a fizikai erőszakot pártolta…
Nem a középosztály megszűnése a probléma. Az a gond hogy Magyarországon soha nem létezett középosztály.
Ennek megformálása a feladata a társadalom gondolkodó részének.
Remélem. Akkor én sem Svájcban írnám ezt a kommentet.
Miért nem kérdezte meg a lényeget, a zenei karrierjét, hogy mit szól ahhoz hogy az elmúlt 1-2 évben nincs új zenéje, ami van az is elenyésző számokat hozott... Zeneileg kezd elavult lenni...
Olvasgatom a kommentet és a túlnyomó többség szídja Majkát, lehet nem leszek népszerű de én bírom Majkát és a személyiségét. Magához képest és ahonnan jött egy okos, jól megfontolt embernek tartom. Szeretem a zenéit is. Vannak olyan dolgok persze amiben nem értek vele egyet, de ez nem változtatja a véleményemet róla, pl nekem Puzsér egy sokkal unszimpatikusabb ember aki azt hiszi magáról, hogy ő Magyarország géniusza aki képes különbséget tenni politikus és politikus között kérdésekben amikor ,,felkérdezi,, őt. Lásd Magyar Péter kontra Karácsony Gergely. Ja és még valami....utálom a fideszt és vele együtt minden propagandistát de Puzsér tényleg házhoz megy a lófaszért és kijárt neki az a pofon (mint ahogy sok más embernek ebben az országban) de nem neki tett jót hanem az egójának.
Köszönöm, hogy elhívtátok Majkát! Jó volt tőle hallani ezekre a kérdésekre a választ, azt nem mondanám, hogy igazán meglepett. Ugyanolyan ember, mint bármelyikünk és teljesen érthető mit-miért tesz. Azt külön élvezem, amikor Marci-Majka egymásnak ütközteti a saját álláspontjait, talán még próbálja picit meg is győzni a másikat.
Nagyon kellenek az ilyen jellegű beszélgetések is!
Hogyan várhatnánk már el valakitől hogy szellemi sikon háborúzzon egy olyan intellektuális emberrel, mint Puzsér? Majka teljesen jól megfogalmazta. Mindenki azon a sikon támad, ahol a legerősebb. Fizikai, szellemi vagy lelki bántalom ugyan akkorát tud ütni..
Egyetértek!
Puzsér az intellektuális 😆😆😆 oké. Van felénk egy szabály, mielőtt kinyitod a szád gondolkozz. Puzsér nem gondolkozott végül csak egyszer pofont is kapott. Így működik ez.... Puzsérnak is úgy kellene fogalmaznia, hogy az ne legyen bántó, bár akkor a kis "értelmiségi" köre nem fogalkozna vele.
Marley & Me' a film címe és az újságíró John Grogan/Owen Wilson. Klassz film 😉
Xddd
Biztos azért szereti ezt a filmet,mert tud azonosulni Majka a kutyával
Nagyon szeretem Majkát! Amit csinál, abban nagyon tehetséges.
Majkuc Puzsér cipőjét sem vihetné!
Nah a tv-s munkás bedolgozós szakszervezetre már nagyon régóta várunk, lehetetlen megegyezni... üdv, magyarországon
Marcikám. Ha nem tudnád a verbális sértegetésnek hosszú távon sokkal károsabb következményei vannak, mint egy szimpla pofonnak. A lelki sebek nem úgy gyógyulnak.
HÁT VAZE AKIT EGY ILYEN SENKI KAKIRAKÁS VÉLEMÉNYE ÉRDEKEL, OTT KOMOLY A NAJ! OTT IS, AKI MEGHIVJA EZT A SENKIT!
Borzaszó ügyes okfestés,Marci. Eddig is kedveltelek, de most 2 métert nőttél a szememben.
Lenne mit tanulni Azitól: emberség, egyenesség, és sokkal kisebb arc. Ez a beszélgetés teljesen érdektelen volt, Puzsérnál kikapcsoltam.
10/10 Majka , Marci 🫡
1:16:10-től : Kikérem a Puzsér nevében (mint követő ês nem fanatikus rajongó)hogy hazugsággal vádolja a majka!Micsoda dolog?Hogy össze -vissza hazudozna?!Miről beszél?Úhh!!! Bcsanat per pillanat nincs eszközöm a szülőmét használom.Kovacs anett a nevem, csak muszáj volt irnom mert nem birtam ki! :( ehh
Puzsér nem hazudott??? Puzsér nem igazmondó, hanem hergelő ember. Neki az a feladata, hogy nektek követőknek folyamatosan hergelő tartalmat gyártson, különben a kutya sem nézné.
Mindig ilyen nagy volt a Majka füle?
Marci, pihenjél is azért. Még csak most indult az évad. 🙏
Igen,nem ér ez ennyit.
Hajrá Magyarország!:)
Puzsér megveretése? Mi van?! Kapott egy nevelô célzatú pofont aminek a nyoma kb. másfél perc alatt elmúlt...
Meglepően jó interjú mint mindig Majka képben van jó munka