TÜKÖR- Gubás Gabival

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 1 окт 2024
  • #tukor #gubasgabi #peterfijudit
    Iratkozz fel itt RUclips csatornánkra! ►
    bit.ly/2ty9smG
    Egy kis faluból, Téglásról indult úgy, hogy az Édesapja nem kultiválta a pályaválasztását. Mégis mert nagyot álmodni, hiszen már négy éves korában mindenkinek azt mesélte, hogy színésznő szeretne lenni, mert akkor igazából minden lehet. És így is lett, előbb húzott színpadon esküvői ruhát, mint a való életben. 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Kerényi Imre osztályában. Mint mondja, sokat nem tanult Kerényi Imrétől, ezért ahogy végzett mindent megtett, hogy nagy színészek közé vegyüljön és szívja magába a tudást. 1996-2003 között a Radnóti Miklós Színházban szerepelt, majd 2004-2009 között a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt. Első filmszerepét a Kalózok című filmben játszotta. Ahogy Gabi mondja, Andy Vajna segítségével egy bizonyos sablon szerint "sztárt csináltak" belőle.
    2012 óta a Thália Színház társulatának a tagja. Férjével több, mint 20 éve alkotnak egy párt. Egy baleset kapcsán ismerkedtek meg és a legnagyobb titokban házasodtak össze. Gabi párja Attl Attila természetgyógyász. Két gyermek boldog szülei. Gubás Gabi játszott a Válótársak című RTL-en futó sorozatban is.
    Kövess minket itt! ►
    Facebook: bit.ly/301OFEo
    Instagram: bit.ly/2ZUwe4b
    Web: www.szfera.com | hamarosan

Комментарии • 40

  • @evi1926
    @evi1926 3 года назад +18

    46 eves????? Nem hiszem el.... 36 -nak sem nezem.... utánzásra méltó😉

  • @1krekels
    @1krekels 3 года назад +3

    Hát én ilyet még nem láttam, max 30-nak néztem volna. Csak ámulok. A mai nők 20 évesen már kiégettebbek, mint ő most. hihetetlen, és emellé milyen intelligens. Nem hinném, hogy bárki tudna mutatni másik nőt ennyi idősen, aki így néz ki.

  • @Rezgalic
    @Rezgalic 3 года назад +13

    Drága Judit! Te mikor ülsz be? Ebben ahogy látszol egy femme fatale vagy. Gabit köszi. Kedves kis balance. 💓

    •  3 года назад +9

      Én egy bolondéria vagyok:) Lenne mit mondanom nem is kérdés, de van egy jó kis tervem:) Ha itt lesz az idő elmesélem. Tök jól esett a bizalom, köszönet!

  • @zsuzsaistenes2924
    @zsuzsaistenes2924 3 года назад +10

    Eddig szamomra magasan a legjobb Tukor, Gubas Gabival. Nem.modoros, hiteles. Ennyi. S ez pont elegendo. Gratulalok hozza!!

    •  3 года назад +4

      Koszonet! Tetszik, hogy minden nézőnek más a kedvence, de valahol mindenki megtalálja benne, amit keres. Nekem ez az igazi öröm!

  • @orsinatta4268
    @orsinatta4268 3 года назад +4

    Miért mondja azt, hogy smink nélkül van? Annyira látszik, hogy van rajta

  • @smaragd51
    @smaragd51 3 года назад +9

    Hihetetlenül magával ragadott ez az adás. Színpadon több alkalommal volt szerencsém élvezni a művésznő alakításait, de amit most kaptam, e beszélgetés során, mélyen megérintett. Igyekszem megtartani, és segítségül hívni.
    Köszönöm, hogy meghívtad őt , kedves Judit.❤👍

    •  3 года назад +1

      Számomra is fontosan ezek a beszélgetések. Adok és kapok is. Tanmese. Örülök, ha Te is így érzed!

    • @smaragd51
      @smaragd51 3 года назад

      @ Pontosan így.

  • @zsuzsagergely7920
    @zsuzsagergely7920 3 года назад +6

    Kedvelem ezt a műsort, nagyon tanulságos. Gratuláolk!
    Az első műsorok sokkal derűsebbnek tűnnek a fény miatt. Jobban tetszett a világosság.
    Hajrá!

    •  3 года назад +1

      Nagyon szűk volt a tér a régi helyen. A vírus miatt muszáj az aula, muszáj a tér. Így is ezerrel óvjuk és védjük az alanyainkat. Egy szobában veszélyesebb lenne a forgatás. Köszönet, hogy a műsoromat választod es figyeled, ez jó!

  • @veronikakadlecsik7268
    @veronikakadlecsik7268 3 года назад +8

    Ez a 2 no gyonyoru .🥰

    •  3 года назад +1

      Tyű, de kedves! Koszonet Veronika!

  • @emesemajorossonnenberg
    @emesemajorossonnenberg 3 года назад +2

    Eszmeletlen, kedves es finom lelkü szinesznö, Gubas Gabi. Ärad a harmonia a lenyeböl, elvezet volt hallgatni, nagyon jokat mondott!Köszönöm.

  • @franksztojka
    @franksztojka 3 года назад +2

    Nagyon melyen gondolkodo. Szigoru, fegyelmezett,bolcs. Ezeket a jelzoket talaltam ,mikent hallgattam.

  • @bec6a
    @bec6a 3 года назад +2

    De gyönyörű, kedves nő! Meglepődtem, mikor mondta, hogy 46 éves...40nek is alig néztem! Köszi a videót!

  • @krisztinapalinkas2467
    @krisztinapalinkas2467 3 года назад +1

    Imádom Gabit! A legszebb nő a magyar színjátszásban!
    És téged is!
    A legszebb a magyar riporternő! 💖❤

  • @zsenimusic
    @zsenimusic 3 года назад +5

    Köszi a beszélgetést, példa-érték ;)

    •  3 года назад +3

      Szív! Mindig ezt szajkózom: A világ a pèldáktól fog változni...(már ha szeretne vàltozni...a világ...az emberek...néha kétségbeejtő amit látok)

  • @ildikofoldeak3411
    @ildikofoldeak3411 3 года назад +2

    Na ilyen a szép nő.Smink nélküli is szép.

  • @r.maj.7065
    @r.maj.7065 3 года назад

    Szép a Gabi nagyon, de a Judit valami csodaszépséges és fenséges.
    Kár, hogy a riporternő nem látszik, csak az elején csodálhatjuk.
    Judit az egyik legszebb magyar nő, de az egész attitűdje is baromi klassz.
    Lebilincselően szépséges Péterfi kisasszony. 💓😍🙃

  • @Eeee-vx6vt
    @Eeee-vx6vt 3 года назад

    szép nő,szépek a saját színei is és a technikája is jó.amint látim tudja és érzi a mértéket,ami egy bizonyos kor után nagyon fontos.a haja mindigis szép volt,egy kellemes,üde személyiség.😘💄

  • @Tibor-Travel
    @Tibor-Travel 3 года назад +2

    Kortalan szépség!!!

  • @juliasimonne2352
    @juliasimonne2352 3 года назад +1

    Nagyon szimpi. Koszonjuk!

  • @zsuzsaporaczkinezsigo4080
    @zsuzsaporaczkinezsigo4080 3 года назад

    Kedves Judit!
    Az Attl Attila olajait hol hehet megvenni? Köszönöm szépen ha válaszolsz!

  • @erzsebetsalfai3933
    @erzsebetsalfai3933 3 года назад +1

    Köszönöm Judit,egyben kívánok boldog névnapot szeretettel

    •  3 года назад +1

      Koszonet Erzsebet! Oleles

  • @eszteriveszics1473
    @eszteriveszics1473 3 года назад

    Ez a nő smink nélkül is gyönyörű! Nagyon jók a beszélgetések, mindig belsőségesre és közvetlenre sikerülnek.

  • @eskepogany5734
    @eskepogany5734 3 года назад +5

    Tetszett, imádom Gabi hangját!

  • @usaoracle6664
    @usaoracle6664 3 года назад

    Milyen gyönyörű Nő😍🙃

  • @brigittafeher3698
    @brigittafeher3698 3 года назад

    Köszönöm ❤

  • @farkasrebeka7063
    @farkasrebeka7063 3 года назад

    Gyönyörű!

  • @attilaarpadpeteri2825
    @attilaarpadpeteri2825 3 года назад +2

    Köszönjük az infót Kedves Judit, már nagyon vártuk a legújabb vendégedet! Megnézzük! Pusza 😍🤗🤩