Tévedsz. A politikusok könnyen vagy lefizetéssel vagy a családjukkal való fenyegetéssel, zsarolással irányíthatóak. Előbb utóbb minden közszereplőt elkaszálnak, a polgármestereket kivéve. A polgármester ugyanis ott lakik ahol te, és ha nem azt csinálja ami jó a szavazóinak akik KÖZVETLENÜL rá szavaztak, akkor a szavazók megkereshetik, és finoman vagy kevésbé finoman emlékeztethetik arra mi a dolga. Helyileg, önszerveződően, a nagy politikát kizárva lehet csak változást elérni. A nagy politika kizárásába MINDEN párt bele tartozik, még a Mi Hazánk is. Nem látom értelmét annak, hogy bízzak bennük, nem ők az első párt akik jónak tűntek az elején és később megromlottak. Időpocsékolás a rájuk szavazás, az, hogy tőlük várjuk a megoldást. Inkább a Magyarok Országos Gyűlésében látom a megoldást. Ez a legnagyobb magyar szervezet az országban. A gyűléseken személyesen tudsz elbeszélgetni más átlag emberekkel akik hasonló gondolkodásúak. Telefon számot, email címet stb lehet cserélni. Ha baj van, egymásra lehet így hagyatkozni a gyakorlatban. Ezt a politika nem képes biztosítani, a Mi Hazánk sem, bármennyire is még ők a legjobb párt a felhozatalból.
Csongor! Köszönöm,hogy bemutatták ezt a KIS magyar valóságot.A videó készítőjének meg azt,hogy a szöveg alá már NEM tett zenét,mert a szöveg a fontos(abb.) Nekünk a MOL előratja,hogy a szelektív udvarba időpontra kell vinni a lomot,vegyszert stb. Mostantól a konyhai hulladékot meg külön kukába kell gyűjteni komposztáláshoz...ELŐSZÖR ITT tegyen RENDET,de a FEJEKBEN is!!Kettős mérce!!MHM!💪
Csepel Segítség kövek Duna part.Összel voltam egy napot itt örizni munkagèpet,csak önvédelmi fegyver es 40 centis bajonett.Szerencsère nem volt gond,de kannibálokkal talalkoztam akik gyűjtögettek.A látvány mindent elárul, nézd meg műholdas térképen nagyon brutalis! Csak a Mi Hazánk! 🇭🇺
Természetesen nincs igazad,nyomatjátok a mantrát,azután meg nagyot koppantok! Én falun élek, Tatabánya mellett,mindenki boldogul,sőt majd minden háznál két kocsi van, rend,békesség,jólét van!! Úgyhogy a hibák föltárásában első az MHM,de országot vezetni??!!!- ,nos odáig még nem nőttek fel! l@@GaborFarago-fp1ns
Így lehet fix szavazó bázist teremteni. Sajnos a rendőrök fizetése kevés ahhoz, hogy az életük kockáztatásával meg védjék az ilyen területeket. Ez állam bácsinak kiadás. Sokkal nagyobb bevételt jelet pl. A kamerák kihelyezése a közlekedési kihágásokat elkövetők ellen. Ezek az intézkedések soha nem a lakosságot szolgálják. Természetesen persze az emberek gondolkodásában is nagy a baj. Köszönjük a videót, hátha kinyitja a illetékes szemeket.
a rendőrök egyáltalán nem kockáztatják az életüket!Nem lepne meg az sem,ha kiderülne,hogy parancsba kapják nagy ívbe kerüljék az olyan környékeket,de az is lehet csak szimplán egyénileg döntöttek úgy,hogy nem avatkoznak bele zűrös szituációkba!Egyébként ez országos szintű!Valahogy nem akarják hajkurászni a bűnözőket sem intézkedni a megelőzés érdekében!Bezzeg amikor valahol végig vonul a MÖM,ott mindjárt nyüzsögnek a rendőrök,egyből elkapja őket az intézkedési vágy!Szóval nem lepne meg,ha magasabbról kapnák az utasítást!Tudom olyan mint az összeesküvés elmélet,de sokról kiderült végül,hogy még is igaz volt!
Már ne is haragudj,de a kamerák kihelyezését nagyon is helyeslem, mindenhová!!! Kíváncsi lennék, hogy az MHM hogyan oldaná meg az elszakadást ettől a buzi úniótól!! Szerintem sehogy,hatalmas gazdasági összefonódások vannak itt már ,dumálni könnyű, megvalósítani nehéz!!!!
Nem haragszom, de az uniótól, nem elszakadni kellene, csak változtatni, A politikán mint az unióban, mint itthon. Ha nem lenne unió, a kis országunk már rég éhenhalt volna. Sajnos a mostani helyzetben, amíg azoknak az ötleteknek a megvalósítása amit a MHM Kitalált az unió nélkül már nem tudnánk létezni. Módja pillanatnyilag 3dolgot amit mi adunk a világnak. Amiből az ország háztartását fent tarthatnák. Sajnos szükség van rá. A közlekedési kamerák pedig, igen kellenek, de ész szerüen logikusan. Régen 60km/h és tempó volt megengedett. Most sok helyen 20-30km/h
Köszönjük a Mi Hazánk minden erőfeszítését a rend helyreállítására! ...persze ehhez a kormány segítsége is kellene, ...illetve olyan helyzet kialakítása, amikor a Mi Hazánknak már nem lenne dolga!!
Köszönöm a tényfeltáró riportot! Minden magyar állampolgárnak látnia kell! A szőnyeg alá söpört súlyos problémák, csak szaporodnak! Szégyen ez a jelenlegi vezetésre nézve!
igen,de nem az ő dolguk lenne!Önzetlenül teszik mindenkiért,még az agymosottakért is!Ők meg hálátlanul szidják a MHM-at!Akinek a feladata lenne rendet tartani az országban azt meg istenítik!Mondjuk végezhetné úgy is,akkor talán megbékélnék vele!😜
Ez a jól dolgozás??? Videózgatnak majd hazamennek?? Pfh.. Majd ha 50 tihazátokos kemény legény elbújik a terepen, és reggelente átadnak a rendőröknek 5-10 tolvaj gyújtogatót véres fejjel megkötözve, akkor dicsérd majd őket!!!!! Videózgatni meg hergelni, majd hazamenni, az csak a prolik etetése!!!!! "és mindenkire oda figyelnek!" Röhögnöm kell.
Az istentelen,,erkölcstelen hozzáállással van baj,de igazatok van,csak tárjátok fel a bajokat,lehet,hogy a kormány erről semmit nem tud,kiadta a feladatot az önkormányzatoknak,azoknak kéne rendet tenni,miért nem tesznek!!??? Az ilyen önkormányzatot le kell váltani!!!
azt mondják kutya-kutyát nem bánt!Nem sok politikus maradna szabadon,ha elindulna valamilyen nyomozás,éppen ezért nem piszkálják a kakát,mert csak büdösebb lenne...!
Ezért kell minden lehetséges alkalommal, lehetőséggel és szavazattal támogatni a Mi Hazánkat!!! Mert ők akarnak és fognak is itt rendet tenni!!! Hajrá MHM és csak a NEMZET!!!
Hülyék vagytok,ostobák!!!! A kormány rengeteget segít, rengeteg pénzt kioszt,de nem tudhat mindenről!!! Viszont köszönet az MHM-nek a tényfelrárásaiért!! -,az önkormányzatok föladata a rend fönntartása,ha nem teszik ,le kell őket váltani!!!! Nagyon köszönjük a videót, nagyon fontos tényfeltárást végez az MHM,bárcsak ők lennének az egyetlen ellenzéki párt!!! Viszont a kormány emberfeletti munkát végez a külpolitikában,a nemzeti konzultációt ti kitöltöttétek!!!????? Válaszotokra nagyon kíváncsi vagyok!!!-és nagyon várom!!!-amit válaszoltok,ahhoz tartom magam!!!!
Ez igaz, DE itt ugye nem a szemétről van szó lényegében, hanem arról, hogy NEM MŰKÖDIK az orbán-pintér közrend sok-sok éve és semmi JÓ változás nem várható
Elcigányosodtunk. Minden az emberek lehülyítését célozza; kezdve a kereskedelmi tévék show-ival, a kisebbségiek túltolt pozitív diszkriminációjával, a törvények faramuciságával. Libsi önkormányzat, cigányvilág.
Neked,aki a buzi ballibet véded???Nincs igazad,sőt próbálj gondolkodni mert szerintem jól élsz, ebben biztos vagyok,de akkor mit hazudozol itt!!!@@belakajus5461
Anélkül,hogy mondták volna tudtam,hogy Csepelről van szó! Éltem ott panelba! Nem egy életbiztosítás főleg sötétben mászkálni! Össze kellene szedni akik ezeket csinálják és mehetnének dolgozni van bőven munkahely! Persze ez is lehetetlen, inkább az afrikaiakat stb hozzák be!
Lehessen mindenkinek könnyen lőfegyverhez jutni és a törvények ne büntessék azt aki kiiktatja a bűnözőt, vagy megvédi magát fegyverrel tőlük. Ahogy a törvényes fegyver viselők száma elterjedne, a bűnözés is alább hagyna, mert az életükkel játszanának a bűnözők. Az USA-ban ahol nő a törvényesen tartott fegyverek száma, ott csökken a bűnözés, ahol csökken a fegyverek száma, ott egyre több a bűncselekmény.
Én nemcsak nem-tetszésemet fejezném ki önkényes beköltözőkkel szemben, hanem rángatnám ki őket az ingatlanomból. Ha pedig felgyújtanák, akkor pedig vagy büntetőeljárással börtönbe juttatnám őket, vagy kőkeményen önbíráskodást hajtanék végre jó lelkiismerettel! Az életem árán is szembeszállnék akár, ilyen bűnözökkel!
Ahhoz hogy a rendőrség tegye a dolgát,és ne csak az autósokat sarcolják,szerintem kormány és szemlélet váltás szükséges.Az előbbi a feltétele a másodiknak.
Tavaly költöztem el onnan csepelről, mert élhetetlen, mocskos és a közbiztonság nulla. Ebben az országban bármit meg lehet csinálni, csak a neveden semmi se legyen. Akkor nincsen mit elvegyenek tőled. Mert a rendőr is csak ahhoz megy intézkedni, akit ránézésre meg tud büntetni. Figyelem ezt egy ideje. Szabad rablás van de szó szerint.
Fidesznyik, Nyugaton csak a nagyon nagy városokban van időnként migránsveszély! De az ottani vidékeken csend, rend, fegyelem, és megélhetés! Egyszer lenne már szaros a szád, nem szavaznál többé a törpecigóra!!!
@@magyar414 kedves fideszes! úgy írom, hogy te is megértsed: beeee-eeee, bee-eeee bee-eeee! Először is: nem az önkormányzatok feladata a rendfenntartás, hanem az államé. Az állam fizeti a rendőröket, nem az önkormányzat. A rendőrök főnöke a Pintér "kéthétalattrendlett" Sanya belügyminiszter, aki - mint láthatjuk- mindehezis ért: eü, oktatás. A másik dolog: tökön lőtted magad most, mert Csepel polgármestere immáron két ciklus óta a fideszes Borbély Lénárd. Legalább ne bégetnél hülyeségeket.
Nyugat Európában is ez van de ott a migráció miatt!!Gyujtogatások, verekedések!!! Nem tudom te hol élsz,de Amerikában hetente vannak lövöldözések iskolákban,halálos áldozatokkal,
@@GaborFarago-fp1ns Kedves Gábor az én szarom nem kell eltakarítani. De en sem fogom a másét . Pinternek nagyon sok köze van hozza hogy ilyen alapotok vannak!Udvozlettel
@@azrael834Nagyon hülye vagy!!! Nem tudsz semmit,de itt rinyálsz,kérdezd inkább gyurcsótányt,hogy miből dőzsöl,meg az egész ballib sleppet-akik kiárulnák az országot a buzi nyugatnak!!!!
Nekem csak egy kérdésem van vagyis 3. Nincs ásó mész és nem elég nagy a telek? Mikor jövünk rá hogy ha a patkányt nem írtuk akkor elszaporodnak és ez lesz?
Igen, ezt könnyű írni, viszont senki nem szeretne bemenni a koleszba a tesókhoz.. Időseknek, fiataloknak együtt járőrözni kellene éjjel-nappal! Viszont ez is csak ideglenes megoldás, a végtelenségig viszont még sem lehet ezt hagyni....
Én megteszem ha kell. Megvédeni magamat, természetes törvényszerűség. Ezeket amúgy is ki nem állhatom...mert buták, büdöset és rosszindulatúak. Valami irtó szer kellene ellenük
@magdalenaszocso6296 Mert külföldön ilyen nincs. Ott mindenhol, minden rendben van. Ott nincsenek alja emberek, ott nincsenek nyomorgó szegények, nincs betörés, rablás, gyújtogatás,bűnözés, lövöldözés,drogosok. Hát, persze. 😂 Csak szólok, hogy amit itt a bármi áron hatalomra törő ellenzék bemutat, az egyáltalán nem jellemző sem a fővárosra, sem az országra. Valamint Csepelen sosem a tanult 'elit' élt. Ez az egyik legnagyobb külső munkáskerület volt, ahol főleg tisztességes gyári munkások éltek,amíg működtek a gyárak. A gyár megszűnt,a munkások elköltöztek, a kerület egy része(!) lezüllött. +1 infó! Egyre több külföldi (németek, hollandok) jönnek végleg Magyarországra lakni, élni, dolgozni, fiatalok is. Ahogy mondják, itt nyugalom, biztonság van és élhető az ország. De biztosan ők a hülyék, te meg a 'jólértesült okos'.
Sajnos pedig ez várható. Ott vannak az amerikai, kanadai videók, ahol zombivá vált emberek élnek a nagyvárosok utcáin. Errefelé megy a világ a mai pénzkapitalista rendszer miatt.
7:29 "Amennyiben Ön csak olyan saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik, amely zártkertként van nyilvántartva, akkor oda nem tud állandó lakcímet létesíteni. Bejelentkezéshez a külterület, vagy a zártkerti ingatlant át kell minősíttetni lakóingatlanná." Netről idézve.
Kíváncsi lennék, hogy az európai unió folyamatosan szigorított környezet védelmi szabályainak vajon hogyan felel ez meg? Mit szólna ehhez a környezetvédelmi uniós biztos? Vajon ez az érdektelenség a kormány részéről meddig tűrhető? Amennyiben erre feny derülne az uniós parlamentben, megérne-e ez egy napirend előtti hozzászólást, a többi uniós ország környezetvédelmi biztosaitól? Nem tudom elhinni, hogy azokon kívül akiket ez a probléma napi szinten érint, azokon kívül csak a Mi Hazánkat és a Magyar önvédelmi mozgalmat érdekli a kialakult helyzet!
Nem értem, miért kellett annak idején nagybudapest? Ezek falvak, kisvárosok! Kispest, Csepel, Lőrinc, Imre, Budafok, Békás stb. Ez Csepelen van, ott a Duna is. Valahol kint, egykor nyaralók voltak ezek.
Építsünk nekik táborokat, fűtött szobákkal, zuhanyzókkal, konyhával, hangulatos kemencékkel, felzárkózási lehetőségekkel s szárnyalhatnának akár a madarak s felhők :)
Hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajr mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank
Eszt latni hallani kell minden magyarnak es akormanynak is ez elkepeszto ijen vilagra nepesedjenek amagyarok ???? Ez szomoru es szegyen nem ijen eletet akarok bisztositani a csaladomnak az unokaimnak
de,összehoz bennünket,tudunk eszmét cserélni,talán még toborzó jellegű is!Ha minél több hezitáló úgy dönt segít nekünk abban,hogy kormányra juttassuk a MHM-at,akkor már van is értelme!
nem kellene,de sajna adva van a téma,ilyen a Magyar tájkép és közbiztonság,hála hőn szeretett kormányunknak,hiszen neki semmi nem fontosabb csak a mi jólétünk/a harácsolás után/!😜@@SuperZsanna
Hiszen minden ami politika az propaganda. A politikus az egy élősködő. Pofázik de nem csinál semmit, a nép tartja el hogy ő lophasson még többet magának.
13:58! Te azt szeretnéd ha a közeljöbőven egy megerősített városi rendőrség bíztisítaná a rendet ......de ahhoz nem egy leszerepelt volt bukott rendőrbűnöző irányítás kell, hanem egészen, de egészen más.
Ennyire ismeri őket, hogy a kamerák mögött ők is így élnek, és csak a kamerák előterében akarnak rendet? Az ön által leírtakat értelmezve azt olvashatjuk ki, hogy ön vádaskodott egyet röviden, és a vádaskodásból kiindulva hozta meg a következtetését. Így, 32 évesen illene már kicsit felnőni, gyermeki vagdalkozások helyett. Tényleg olyan világban élünk, amikor azt aki igazat szól és valót mutat lehurrogják, és aki szavakkal kábít felmagasztalják!
Ugyan mit tennének? Megmondom: hatékonyan-jól, és gondosan kormányoznák az országot, nagyon hamar érzékelhető lenne minden területen a javulás az országban, a közbiztonságot, rendet, illetve korrupciót tekintve is. Aki mást állít, vagy feltételez az hazudik/téved, illetve elégedett az ország jelenlegi helyzetével, és nem szeretne javulást/változást.
@@MonarchiasIlletve van még egy verzió: aki efféleképp vélekedik, valószínűleg ő sem különb ennél a sleppnél, vagy csak pusztán rosszindulatú, netán tudatlan bizonyos kérdésekben.
milyen messziről fel lehet ismerni az agymosottakat!Nem vagyok általában rossz indulatú,de most azt kívánom,bárcsak a ti környéketeken forgatták volna azt a videót!Kiváncsi lennék akkor milyen lenne a reakciód!
Ebben az országban csak önökkel,veletek lehet rendet tenni! Kitartást!
Továbbiakban még több sikert és előrehaladást!!
Bár látná ezt mindenki, hogy akkor a Mi Hazánkra szavaznának!
Tévedsz. A politikusok könnyen vagy lefizetéssel vagy a családjukkal való fenyegetéssel, zsarolással irányíthatóak. Előbb utóbb minden közszereplőt elkaszálnak, a polgármestereket kivéve. A polgármester ugyanis ott lakik ahol te, és ha nem azt csinálja ami jó a szavazóinak akik KÖZVETLENÜL rá szavaztak, akkor a szavazók megkereshetik, és finoman vagy kevésbé finoman emlékeztethetik arra mi a dolga.
Helyileg, önszerveződően, a nagy politikát kizárva lehet csak változást elérni. A nagy politika kizárásába MINDEN párt bele tartozik, még a Mi Hazánk is.
Nem látom értelmét annak, hogy bízzak bennük, nem ők az első párt akik jónak tűntek az elején és később megromlottak. Időpocsékolás a rájuk szavazás, az, hogy tőlük várjuk a megoldást.
Inkább a Magyarok Országos Gyűlésében látom a megoldást. Ez a legnagyobb magyar szervezet az országban. A gyűléseken személyesen tudsz elbeszélgetni más átlag emberekkel akik hasonló gondolkodásúak. Telefon számot, email címet stb lehet cserélni. Ha baj van, egymásra lehet így hagyatkozni a gyakorlatban. Ezt a politika nem képes biztosítani, a Mi Hazánk sem, bármennyire is még ők a legjobb párt a felhozatalból.
Szégyen az ilyenekre nézve!!! Sok sikert a Mi Hazánknak!
Csongor! Köszönöm,hogy bemutatták ezt a KIS magyar valóságot.A videó készítőjének meg azt,hogy a szöveg alá
már NEM tett zenét,mert a szöveg a fontos(abb.)
Nekünk a MOL előratja,hogy a szelektív udvarba időpontra kell vinni a lomot,vegyszert stb. Mostantól a konyhai hulladékot
meg külön kukába kell gyűjteni komposztáláshoz...ELŐSZÖR ITT tegyen RENDET,de a FEJEKBEN is!!Kettős mérce!!MHM!💪
Csepel Segítség kövek Duna part.Összel voltam egy napot itt örizni munkagèpet,csak önvédelmi fegyver es 40 centis bajonett.Szerencsère nem volt gond,de kannibálokkal talalkoztam akik gyűjtögettek.A látvány mindent elárul, nézd meg műholdas térképen nagyon brutalis! Csak a Mi Hazánk! 🇭🇺
Nagyon szomorú! Köszönjük Mihazánk, hogy minden disznóságot felfed.
Élvezi a disznóságok felfedézést?
Hajrá MÖM 👍👌 Hajrá MHM 👌👍👍👍
Azt áll a 2/3 ad ! Ez a nagy baj! Hajrá MöM ! Ti vagyok az egyetlenek akit érdekel az ország és emberek sorsa.
nem jól tudod,még a MHM is itt van nekünk!Csak sajna mi vagyunk kevesen akik bíznak bennük!
Sajnos, ez elég szomorú! Pedig a Mi Hazánk a magyarokat védi, és értük küzd!@@belakajus5461
Te barom. Mi köze ehhez a fidesznek??????? Nem hinném hogy orbán odahordja a szemetet!
Természetesen nincs igazad,nyomatjátok a mantrát,azután meg nagyot koppantok!
Én falun élek, Tatabánya mellett,mindenki boldogul,sőt majd minden háznál két kocsi van, rend,békesség,jólét van!!
Úgyhogy a hibák föltárásában első az MHM,de országot vezetni??!!!- ,nos odáig még nem nőttek fel!
l@@GaborFarago-fp1ns
@@GaborFarago-fp1ns gratulálok ! Érdemi kontent! Megyek is!
Így lehet fix szavazó bázist teremteni. Sajnos a rendőrök fizetése kevés ahhoz, hogy az életük kockáztatásával meg védjék az ilyen területeket. Ez állam bácsinak kiadás. Sokkal nagyobb bevételt jelet pl.
A kamerák kihelyezése a közlekedési kihágásokat elkövetők ellen. Ezek az intézkedések soha nem a lakosságot szolgálják.
Természetesen persze az emberek gondolkodásában is nagy a baj.
Köszönjük a videót, hátha kinyitja a illetékes szemeket.
a rendőrök egyáltalán nem kockáztatják az életüket!Nem lepne meg az sem,ha kiderülne,hogy parancsba kapják nagy ívbe kerüljék az olyan környékeket,de az is lehet csak szimplán egyénileg döntöttek úgy,hogy nem avatkoznak bele zűrös szituációkba!Egyébként ez országos szintű!Valahogy nem akarják hajkurászni a bűnözőket sem intézkedni a megelőzés érdekében!Bezzeg amikor valahol végig vonul a MÖM,ott mindjárt nyüzsögnek a rendőrök,egyből elkapja őket az intézkedési vágy!Szóval nem lepne meg,ha magasabbról kapnák az utasítást!Tudom olyan mint az összeesküvés elmélet,de sokról kiderült végül,hogy még is igaz volt!
Már ne is haragudj,de a kamerák kihelyezését nagyon is helyeslem, mindenhová!!!
Kíváncsi lennék, hogy az MHM hogyan oldaná meg az elszakadást ettől a buzi úniótól!!
Szerintem sehogy,hatalmas gazdasági összefonódások vannak itt már ,dumálni könnyű, megvalósítani nehéz!!!!
Nem haragszom, de az uniótól, nem elszakadni kellene, csak változtatni,
A politikán mint az unióban, mint itthon. Ha nem lenne unió, a kis országunk már rég éhenhalt volna. Sajnos a mostani helyzetben, amíg azoknak az ötleteknek a megvalósítása amit a MHM
Kitalált az unió nélkül már nem tudnánk létezni. Módja pillanatnyilag 3dolgot amit mi adunk a világnak. Amiből az ország háztartását fent tarthatnák. Sajnos szükség van rá. A közlekedési kamerák pedig, igen kellenek, de ész szerüen logikusan.
Régen 60km/h és tempó volt megengedett. Most sok helyen 20-30km/h
Azóta az autó ipar óriásit fejlődött, fék, ABS, ASR, gumik. Igaz akocsikból is több van. De aki renitens, az kamerával is renitens lessz.
Köszönjük a Mi Hazánk minden erőfeszítését a rend helyreállítására! ...persze ehhez a kormány segítsége is kellene, ...illetve olyan helyzet kialakítása, amikor a Mi Hazánknak már nem lenne dolga!!
A kur-many a.kúlhoni gazdaját szolgálja💰🤑💰🤑💰 nem a magyarokat!!!👎👊
A kormány csak a saját zsebét tömi!
rossz fogalmazás!A MHM-nak lenne a dolga az ország vezetése!A fidesz kormányt a harácsoláson kívül nem nagyon érdekli más!
Nem kellene mindig, mindent a kormányra fogni, hárítani!! Unalmas már ez a szöveg!!
@@jutkamutka5766 szerinted ki a hibás az elb...ott dolgokert??
Unio +ukrajna?
Vagy a jóisten???
Köszönöm a tényfeltáró riportot! Minden magyar állampolgárnak látnia kell! A szőnyeg alá söpört súlyos problémák, csak szaporodnak! Szégyen ez a jelenlegi vezetésre nézve!
Hajrá MHM!
Igaza van a Mi Hazánknak! Nagyon jól dolgoznak, mindenre és mindenkire oda figyelnek!
igen,de nem az ő dolguk lenne!Önzetlenül teszik mindenkiért,még az agymosottakért is!Ők meg hálátlanul szidják a MHM-at!Akinek a feladata lenne rendet tartani az országban azt meg istenítik!Mondjuk végezhetné úgy is,akkor talán megbékélnék vele!😜
Ez a jól dolgozás??? Videózgatnak majd hazamennek?? Pfh.. Majd ha 50 tihazátokos kemény legény elbújik a terepen, és reggelente átadnak a rendőröknek 5-10 tolvaj gyújtogatót véres fejjel megkötözve, akkor dicsérd majd őket!!!!! Videózgatni meg hergelni, majd hazamenni, az csak a prolik etetése!!!!! "és mindenkire oda figyelnek!" Röhögnöm kell.
Akkor kinek a dolga lenne!??? A kormány szarik rá!!!!!!!! Legalább ők önzetlenül dolgoznak, már az is baj!?@@belakajus5461
Vérlázitó
ez a Magyar általános közbiztonság,köszönjük orbán!
Az istentelen,,erkölcstelen hozzáállással van baj,de igazatok van,csak tárjátok fel a bajokat,lehet,hogy a kormány erről semmit nem tud,kiadta a feladatot az önkormányzatoknak,azoknak kéne rendet tenni,miért nem tesznek!!???
Az ilyen önkormányzatot le kell váltani!!!
Valaki kirámol egy bankot a föld alól is előkerítik
A politikus ha LOP arra nem vonatkozik ez??
azt mondják kutya-kutyát nem bánt!Nem sok politikus maradna szabadon,ha elindulna valamilyen nyomozás,éppen ezért nem piszkálják a kakát,mert csak büdösebb lenne...!
Miért ne lopna? Van mentelmi joga, senki nem kérhette őket számon idáig, de remélem ez változni fog. 🤨
Csak a MiHazánk💗
Hajrá MÖM❤
Ezért kell minden lehetséges alkalommal, lehetőséggel és szavazattal támogatni a Mi Hazánkat!!! Mert ők akarnak és fognak is itt rendet tenni!!! Hajrá MHM és csak a NEMZET!!!
Ugyan már....
A jelenlegi kormány direkt építi le illetve zülleszti le az egész országot.
@LuxaMarcona-wp8yv
Próbáljon valaki téged "lezülleszteni", ha nem akarod! 😂
De van helyette sok stadion. 🤣
Hülyék vagytok,ostobák!!!!
A kormány rengeteget segít, rengeteg pénzt kioszt,de nem tudhat mindenről!!!
Viszont köszönet az MHM-nek a tényfelrárásaiért!!
-,az önkormányzatok föladata a rend fönntartása,ha nem teszik ,le kell őket váltani!!!!
Nagyon köszönjük a videót, nagyon fontos tényfeltárást végez az MHM,bárcsak ők lennének az egyetlen ellenzéki párt!!!
Viszont a kormány emberfeletti munkát végez a külpolitikában,a nemzeti konzultációt ti kitöltöttétek!!!?????
Válaszotokra nagyon kíváncsi vagyok!!!-és nagyon várom!!!-amit válaszoltok,ahhoz tartom magam!!!!
De minek????@@azrael834
ugye,hogy nem is összeesküvés elmélet...?
Az egész ország szörnyen szemetes.!! Az igénytelenség nem pénz kérdése.
még a parlamentbe is kétharmad része szemét!
Ez igaz, DE itt ugye nem a szemétről van szó lényegében, hanem arról, hogy NEM MŰKÖDIK az orbán-pintér közrend sok-sok éve és semmi JÓ változás nem várható
Elcigányosodtunk.
Minden az emberek lehülyítését célozza; kezdve a kereskedelmi tévék show-ival, a kisebbségiek túltolt pozitív diszkriminációjával, a törvények faramuciságával.
Libsi önkormányzat, cigányvilág.
Önnevelés kérdése, ami már az óvodában megkezdődhetne!
Neked,aki a buzi ballibet véded???Nincs igazad,sőt próbálj gondolkodni mert szerintem jól élsz, ebben biztos vagyok,de akkor mit hazudozol itt!!!@@belakajus5461
Elkapni mint régen ,kezét levágni!
De elotte az ott levo szemeret kell veluok ossze szedetnii !
Régen a kezeket a lopás miatt vágták le és nem a szemetelésért! De fel kell Velük szedetni és jól megbüntetni Őket!
de a fejétől büdösödik a hal,tehát ezt a kormányt kéne levágni!Érdekes,régen tudtak rendet tartani a rendőrök,volt tekintélyük!
Kéztörés után is lehet! Hatásosabb!@@jozseftoth7411
Anélkül,hogy mondták volna tudtam,hogy Csepelről van szó! Éltem ott panelba! Nem egy életbiztosítás főleg sötétben mászkálni!
Össze kellene szedni akik ezeket csinálják és mehetnének dolgozni van bőven munkahely! Persze ez is lehetetlen, inkább az afrikaiakat stb hozzák be!
Ha vendégmunkást hoznak be legálisan,papírokkal,akkor azok legalább dolgozni akarnak!!!!
Ezeket pedig csak kényszerrel lehet munkára fogni!!!
Az összes ilyen söpredék hitvány bandát kemény munkatáborba zárni, dolgoztatni azokat látástól vakulásig. És ezeknek vannak jogaik?
@@magyar414 dehogy! Azok se akarnak dolgozni. Mind cigány, csak külföldi.
Lehessen mindenkinek könnyen lőfegyverhez jutni és a törvények ne büntessék azt aki kiiktatja a bűnözőt, vagy megvédi magát fegyverrel tőlük. Ahogy a törvényes fegyver viselők száma elterjedne, a bűnözés is alább hagyna, mert az életükkel játszanának a bűnözők. Az USA-ban ahol nő a törvényesen tartott fegyverek száma, ott csökken a bűnözés, ahol csökken a fegyverek száma, ott egyre több a bűncselekmény.
Hajrá Mihazánk
Én nemcsak nem-tetszésemet fejezném ki önkényes beköltözőkkel szemben, hanem rángatnám ki őket az ingatlanomból. Ha pedig felgyújtanák, akkor pedig vagy büntetőeljárással börtönbe juttatnám őket, vagy kőkeményen önbíráskodást hajtanék végre jó lelkiismerettel! Az életem árán is szembeszállnék akár, ilyen bűnözökkel!
Ahhoz hogy a rendőrség tegye a dolgát,és ne csak az autósokat sarcolják,szerintem kormány és szemlélet váltás szükséges.Az előbbi a feltétele a másodiknak.
Hajrá MHM!
Kell a lóvé nekik de úgy mint még senkinek
Az egyik cselekmény pénzt hoz, a másik visz, azt pedìg tudjuk ,hogy a kormány melyiket preferálja.
és utána a kormány minden pénzt visz/haza/!@@tamasstancig2936
Tavaly költöztem el onnan csepelről, mert élhetetlen, mocskos és a közbiztonság nulla. Ebben az országban bármit meg lehet csinálni, csak a neveden semmi se legyen. Akkor nincsen mit elvegyenek tőled. Mert a rendőr is csak ahhoz megy intézkedni, akit ránézésre meg tud büntetni. Figyelem ezt egy ideje. Szabad rablás van de szó szerint.
Ez a mi országunk szemétdomb...
Fejézltöl büzlik a hal...
Orszagunk nem.szeméttelep csak a ""VEZIRKAR"""👎👊
Putri az egesz==az elore megyúnk nem.hatra csürhével...
Menj el a dicsőséges nyugatra, ott még ettől rosszabb negyedek is vannak. De, ha már itt tartunk tegyél ellene valamit!
Fidesznyik, Nyugaton csak a nagyon nagy városokban van időnként migránsveszély! De az ottani vidékeken csend, rend, fegyelem, és megélhetés! Egyszer lenne már szaros a szád, nem szavaznál többé a törpecigóra!!!
user A tolvajok, bűnözők országa, ahol intenzíven hajtják végre a Kalergi tervet.
Hajrá Mi Hazánk Mozgalma
Legalább le tudnád írni helyesen🐵
Ossza mindenki aki tudja!
Magyarország jobban teljesít meg előre megy nem hátra.
Hát most,hogy írod😂😂😂 igazad van! 😂😂😂😂előre a szarba!!!😂😂😂😂
Jó volna, ha előre menne!! Na, majd ha a Mi Hazánk nyer!!!
Vajon ha Felcsúton történne ez, akkor ott is hagynák?
Itt az önkormányzatokat szapuld,ne a kormányt!!-az önkormányzatok föladata megvan tegye a dolgàt,ha nem,akkor tessék leváltani!!!!!
Dehogy hagynák!
Föladata 😂😂😂😂😂 sírok
Pirossal aláhúzva nekem xd
@@magyar414 kedves fideszes! úgy írom, hogy te is megértsed: beeee-eeee, bee-eeee bee-eeee! Először is: nem az önkormányzatok feladata a rendfenntartás, hanem az államé. Az állam fizeti a rendőröket, nem az önkormányzat. A rendőrök főnöke a Pintér "kéthétalattrendlett" Sanya belügyminiszter, aki - mint láthatjuk- mindehezis ért: eü, oktatás. A másik dolog: tökön lőtted magad most, mert Csepel polgármestere immáron két ciklus óta a fideszes Borbély Lénárd.
Legalább ne bégetnél hülyeségeket.
Te teljesen hülye vagy!!!!@@karelvon
Sajnos ez már az egész országban zajlik.
Ez Magyarországon van? Nem Indiában.......???
Ja ,és lehetne az" imádott" buzi nyugaton is!!!
@@magyar414 Hol.....Ez....??? Ilyen kosz piszok és szegénység.....???
Akkor még nem volt nyugaton.....
lassan biztonságosabb lesz Indiában mint itt,már csak azért is,mert egyre többen vannak itt mint ott!🤮
Nyugat Európában is ez van de ott a migráció miatt!!Gyujtogatások, verekedések!!!
Nem tudom te hol élsz,de Amerikában hetente vannak lövöldözések iskolákban,halálos áldozatokkal,
-de most van!!!-milyen híreket nézel te,hogy ezt nem tudod!!!!@@RobertVoeroes
Összefogni őket munkatáborba tudják meg mi a munka
sáskajárás!
Eszméletlen, hogy a kormány ilyen tehetetlen magatartást bizonyít ezek ellen az "emberek" ellen.
Viktor rokonai
Az, rohadnának meg!@@aadaam
Ha hatvan puszta környékére hordanák a szemetet,akkor dicséretet érdemelnének.
Szemeéttelep egész Magyarország ! Külföldről is idehozzak a szemét jól picsan kéne rúgni minden szemetelőt 🙏
Lölő ebből lett milliárdos
@@karelvon Lölö a szemétdomb királya :D Ez jól néz ki :D
Orban rokonai, mit várunk!??
Pelenkát kidobva a kibaszott autóból 😂
Én is felismertem hogy ők azok...az új kori karmelytacigusok
osztottam! 2024. 01.07, gondatalan, egészséges vidám évet kivánok!
Fejétől bűzlik a hal !!!Pinter rendet tesz (otthon)
@@GaborFarago-fp1ns Kedves Gábor az én szarom nem kell eltakarítani. De en sem fogom a másét . Pinternek nagyon sok köze van hozza hogy ilyen alapotok vannak!Udvozlettel
Fidesznyiknek hiába magyarázunk, vak marad!
@@GaborFarago-fp1ns nagyon értelmes hozzászólás volt. Igazi férfié !
@@GaborFarago-fp1ns De a jog az nem működik, csak a hazugság, a korrupció, a lopás.
@@GaborFarago-fp1ns Akar hetente is cserelheted a nemedet !
Gyújtogat? Van rá megoldás, de koncentrációt igényel.
Egy sor akác...
... egy sor fűz, ...
@@joschka2917 egy sortűz
Hol van Orbán?
A doktorminiszterelnökúr a Karmelitában dolgozik értünk éjjel-nappal szakadatlan, hogy nekünk jobb legyen.
@@belakovacs1288 Miközben utalja a sok pénzt Lölő haverjának meg a többi zsebesnek. 🤣
@@belakovacs1288 Számolja a pénzt, meg az ingatlanjait, kastélyait stb...
@@azrael834Nagyon hülye vagy!!!
Nem tudsz semmit,de itt rinyálsz,kérdezd inkább gyurcsótányt,hogy miből dőzsöl,meg az egész ballib sleppet-akik kiárulnák az országot a buzi nyugatnak!!!!
@@belakovacs1288A vélt felhang ellenérre ez bizony igaz!
Ha jól tudom magánterületen le lehet lőni a magánlaksértőt, rosszul tudom?
csak ha rátámad, csak önvédelemből
Ez Csepel, 2024-ben??? 😲😲😲
már a '70-es években csepelre telepítették az óbudai cigusokat. 🙂
Sajnos, igen! A kormány a füle botját sem mozgatja ez ügyben!
Évek óta ilyen xd
Nekem csak egy kérdésem van vagyis 3. Nincs ásó mész és nem elég nagy a telek? Mikor jövünk rá hogy ha a patkányt nem írtuk akkor elszaporodnak és ez lesz?
Igen, ezt könnyű írni, viszont senki nem szeretne bemenni a koleszba a tesókhoz.. Időseknek, fiataloknak együtt járőrözni kellene éjjel-nappal! Viszont ez is csak ideglenes megoldás, a végtelenségig viszont még sem lehet ezt hagyni....
@@Richard.7777 mondom én hogy kell az az ásó meg mész! 😂
@@Richard.7777 ezekkel másként nem lehet! Bezárni is őket minek? Hogy eltartsuk! Kutyából nem lesz szalonna!
Én megteszem ha kell. Megvédeni magamat, természetes törvényszerűség. Ezeket amúgy is ki nem állhatom...mert buták, büdöset és rosszindulatúak. Valami irtó szer kellene ellenük
@@CsongorSzekely sortűz!
Hajrá mihazánk legyetek következő kormány
Csak a Mi Hazánk Mozgalom!
Hat ez borzaszto!!! Kiraz a hideg ;-(((
Erre csak egy gondolat jön: de nagyon jo, hogy a ferjem halala utan megse költöztem Mo-ra vissza.
@magdalenaszocso6296
Mert külföldön ilyen nincs. Ott mindenhol, minden rendben van. Ott nincsenek alja emberek, ott nincsenek nyomorgó szegények, nincs betörés, rablás, gyújtogatás,bűnözés, lövöldözés,drogosok.
Hát, persze. 😂
Csak szólok, hogy amit itt a bármi áron hatalomra törő ellenzék bemutat, az egyáltalán nem jellemző sem a fővárosra, sem az országra.
Valamint Csepelen sosem a tanult 'elit' élt. Ez az egyik legnagyobb külső munkáskerület volt, ahol főleg tisztességes gyári munkások éltek,amíg működtek a gyárak. A gyár megszűnt,a munkások elköltöztek, a kerület egy része(!) lezüllött.
+1 infó!
Egyre több külföldi (németek, hollandok) jönnek végleg Magyarországra lakni, élni, dolgozni, fiatalok is. Ahogy mondják, itt nyugalom, biztonság van és élhető az ország. De biztosan ők a hülyék, te meg a 'jólértesült okos'.
Sajnos pedig ez várható. Ott vannak az amerikai, kanadai videók, ahol zombivá vált emberek élnek a nagyvárosok utcáin. Errefelé megy a világ a mai pénzkapitalista rendszer miatt.
@@f.p.1931 Én tudom és ezt próbáltam elmondani ennek az 'agyas', külföldön élő magyarnak.
Most hol élsz,ahol ekkora rend van?
orbán halála után jöhetsz,ha még is vágyódnál akkor némi imával sürgetheted a folyamatot,mi is imádkozunk!
zombiinváziós halálzóna áááááááááááá
+ sáskajárás
Mi az értelme az arckitakarásoknak, ha a hölgy arca 6:48 -nál tisztán felismerhető? Igaz akkor épp nem vele beszéltek!
nincs elég ember a társadalom perifériájára szorított testületben. 😉
Oda kell menni nekik amúgy ez nép Írtás
Remélem a néni még él.. feleslegesen lett ki takarva a feje ha utána nem lett figyelve 6:48 nál simán látni.
Hajrá fidesz, senkit nem hagyunk az út szélén. Hagyni nem is ,de lökni oda az egész más.
Budapestet nem a Fidesz vezeti! Lakot területnek már nem is számító külterülettel legfeljebb a kerületi önkormányzatnak kellene foglalkozni.
@@jozsefsumegi 👍
Ez is a migatyánk szokásos prolihergelése, mert a hatalomért bármit.
@@sunny1693A valódi állapotokat mutatja te bodzaszedő!
@@sunny1693 Honnan jön ez a migatyánk elnevezés? Minek okán?
@@Monarchias Józsefnek a diktatúra, a lopás, rablás tetszik. Vajon miért?
7:29 "Amennyiben Ön csak olyan saját tulajdonú ingatlannal rendelkezik, amely zártkertként van nyilvántartva, akkor oda nem tud állandó lakcímet létesíteni. Bejelentkezéshez a külterület, vagy a zártkerti ingatlant át kell minősíttetni lakóingatlanná." Netről idézve.
Ólom és kötél.
Kíváncsi lennék, hogy az európai unió folyamatosan szigorított környezet védelmi szabályainak vajon hogyan felel ez meg? Mit szólna ehhez a környezetvédelmi uniós biztos? Vajon ez az érdektelenség a kormány részéről meddig tűrhető? Amennyiben erre feny derülne az uniós parlamentben, megérne-e ez egy napirend előtti hozzászólást, a többi uniós ország környezetvédelmi biztosaitól? Nem tudom elhinni, hogy azokon kívül akiket ez a probléma napi szinten érint, azokon kívül csak a Mi Hazánkat és a Magyar önvédelmi mozgalmat érdekli a kialakult helyzet!
Ezt a csapatot mi be engedtuk, rajtunk mulik hogy rendre szoktassuk erre. Van a rendorseg ha ez nem eleg akkor A Csen dorseg!!!
Ki engedte be?🤔🤔🤔
nem,ez itt szaporodott!Sajna!
Sok a szemét. Meg kell gyújtani!
Billencs, irány a v@rnegyed, ráirni hogy ajándék csepelről. Ajándékot nem illik visszautasitani😅
Azt hittem a Fideszes politikusokról van szó. 🤣
nem,a politikus bűnözőkről!Tudom nincs olyan,ugyan úgy mint cigány bűnözés sincs!😜
Majd meg fullad az a disznó 😂😂
csotanyirtas lesz csepelen!!!!!!
Durva
Nincs rá péz oda
kell adni LÖLŐ-nek
😀👍
A MOHU majd behordja a szemetet és 50 Ft-ot ad palackonként!
Hol van ez? Budapesten???
Nem értem, miért kellett annak idején nagybudapest? Ezek falvak, kisvárosok! Kispest, Csepel, Lőrinc, Imre, Budafok, Békás stb.
Ez Csepelen van, ott a Duna is. Valahol kint, egykor nyaralók voltak ezek.
Mária udvar?
Csepel. Igen, úgy tudom, Máriaudvar Vác mellett, is tele van cigókkal. Meg Sződ.
Építsünk nekik táborokat, fűtött szobákkal, zuhanyzókkal, konyhával, hangulatos kemencékkel, felzárkózási lehetőségekkel s szárnyalhatnának akár a madarak s felhők :)
Koszonet a Mi Hazanknak!!!!!
🤬
Elképeztö menyi szemét.
Hiába van kitakarva az arca mert úgy is felismerik.
És ha történik valami legalább lesz intézkedés, ennek a videónak köszönhetően
@@karelvon Igen csak ha felismerik az asszinyt nyilván meg is verik amit gondolom ő nem szeretne.
hogya már annyira odáig vannak az európai egyesült államokért akkor miért működik nálluk tökéletesen a sheriff hivatal a rendörség mellett
ű
Itt áll mellettem VÉKONY CSONGOR!!😂
kár,hogy mellettem meg nem orbán,volna néhány kérdésem hozzá!
Jaa Aztán egy dagadt mama állt mellette🤣
Már megint a "Svédek"!!!
Felcsúton😂
Bocsánat, de ez nemcsak Csepel...ez Szigetszentmiklós is...
Hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajr mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank hajra mi hazank
Eszt latni hallani kell minden magyarnak es akormanynak is ez elkepeszto ijen vilagra nepesedjenek amagyarok ???? Ez szomoru es szegyen nem ijen eletet akarok bisztositani a csaladomnak az unokaimnak
Zaklasátok a nyomort ne a nyomorúltokat!
Ne is zaklasson téged senki, Senki!
@@SuperZsanna nem is magam után aggodtam, Szemétbűz!
Ezt a birka bandát… Sétálgatnak mindenhol és ennyi! Semmi hasznuk csak bohockodnak!😅
Ezzel a videóval senki sincs előrébb…
de,összehoz bennünket,tudunk eszmét cserélni,talán még toborzó jellegű is!Ha minél több hezitáló úgy dönt segít nekünk abban,hogy kormányra juttassuk a MHM-at,akkor már van is értelme!
dehogynem! százasával kellenének ilyenek, és az egész országban!
nem kellene,de sajna adva van a téma,ilyen a Magyar tájkép és közbiztonság,hála hőn szeretett kormányunknak,hiszen neki semmi nem fontosabb csak a mi jólétünk/a harácsolás után/!😜@@SuperZsanna
orbán örökké...
A fidesz főképp
de végül is mi a terv mihazánk, mit csináltok majd itt? propaganda ezerrel...
Jelenleg a fidesznek kellene csinálni valamit, nem??
@@mkisserika3664 Nem nem csak a fityesznek ! A mindenkori ott elo nakosoknak ! Nem csak sirni kellene . Hanem a sajat erdekukben CSELEKEDNI !
Hiszen minden ami politika az propaganda. A politikus az egy élősködő. Pofázik de nem csinál semmit, a nép tartja el hogy ő lophasson még többet magának.
Én tudnám mit csinálnék velük, csak épp életfogytiglant kapnék érte :D
Rendet, biztonságot!
Azt hiszitek, hogy ha valaki hangzatos nevet ad magának az az igazság léteményese?
Neked ki az igazság letéteményese? Inkább azon gondolkozzál , te...!
Gondolkodni, az ilyen...? Hogy tudna, agy nélkül?😄@@SuperZsanna
sokat segít az arc kitakarása annak a nőnek
13:58! Te azt szeretnéd ha a közeljöbőven egy megerősített városi rendőrség bíztisítaná a rendet ......de ahhoz nem egy leszerepelt volt bukott rendőrbűnöző irányítás kell, hanem egészen, de egészen más.
akárcsak ti tennétek, ha hatalomra jutnátok - soha!
Ennyire ismeri őket, hogy a kamerák mögött ők is így élnek, és csak a kamerák előterében akarnak rendet? Az ön által leírtakat értelmezve azt olvashatjuk ki, hogy ön vádaskodott egyet röviden, és a vádaskodásból kiindulva hozta meg a következtetését. Így, 32 évesen illene már kicsit felnőni, gyermeki vagdalkozások helyett.
Tényleg olyan világban élünk, amikor azt aki igazat szól és valót mutat lehurrogják, és aki szavakkal kábít felmagasztalják!
Ugyan mit tennének? Megmondom: hatékonyan-jól, és gondosan kormányoznák az országot, nagyon hamar érzékelhető lenne minden területen a javulás az országban, a közbiztonságot, rendet, illetve korrupciót tekintve is. Aki mást állít, vagy feltételez az hazudik/téved, illetve elégedett az ország jelenlegi helyzetével, és nem szeretne javulást/változást.
@@MonarchiasIlletve van még egy verzió: aki efféleképp vélekedik, valószínűleg ő sem különb ennél a sleppnél, vagy csak pusztán rosszindulatú, netán tudatlan bizonyos kérdésekben.
milyen messziről fel lehet ismerni az agymosottakat!Nem vagyok általában rossz indulatú,de most azt kívánom,bárcsak a ti környéketeken forgatták volna azt a videót!Kiváncsi lennék akkor milyen lenne a reakciód!
Tamara egy buta római
egyebként jól teszik hogy szemetelnek
Köszönjük Emese! Ülj le egyes! A gond az, hogy nem az ajtód elé, vagy a telkedre teszik.
A házad elé kéne lerakni a szemetet ,te örülnél Is ennek,hajrá emberek,ezt tegyétek!!!!!
nem gond nem zavar legendás vagyok e téren, én mindig bedobom a szomszéd kerítésén@@zoltanoltvanyi8782
Akár a szádba is sz@rhatnak akkor de nem?😂😂😂