Köszönöm szépen a felajánlást! Egyelőre azt találtam ki, hogy feliratozni fogom amit mondok… A telefonon nem elérhető ez a funkció, de talán majd ha gép elé jutok, sikerülhet 😊 A gyerekek mezőgazdasági szakközép iskolába járnak, lovász szakra, fogatos gyakorlaton vesznek részt. Idevág az a közmondás, hogy ahány ház annyi szokás, én szeretem, ha mind a két oldalról tud mindent a ló vagy szamár , de ha látom hogy egyik oldal jobb neki mint a másik, jobban működik, akkor oda fogom.
A gyerekek milyen iskolába járnak? Van-e annak jelentősége, hogy melyik állatot fogod be jobb vagy bal oldalra? Ha adsz rá módot, szívesen támogatnám 1 mikrofon megvételét.
Köszönöm szépen a felajánlást! Egyelőre azt találtam ki, hogy feliratozni fogom amit mondok…
A telefonon nem elérhető ez a funkció, de talán majd ha gép elé jutok, sikerülhet 😊
A gyerekek mezőgazdasági szakközép iskolába járnak, lovász szakra, fogatos gyakorlaton vesznek részt.
Idevág az a közmondás, hogy ahány ház annyi szokás, én szeretem, ha mind a két oldalról tud mindent a ló vagy szamár , de ha látom hogy egyik oldal jobb neki mint a másik, jobban működik, akkor oda fogom.
❤🤍💚✌👌👍🍀🍀🍀
A gyerekek milyen iskolába járnak? Van-e annak jelentősége, hogy melyik állatot fogod be jobb vagy bal oldalra? Ha adsz rá módot, szívesen támogatnám 1 mikrofon megvételét.