Igazából Turbi én egy ideig dolgoztam egy halottasházban... de mint csak számítógépes adatrögzítő. Nagyon csendes munkahely volt, igazából már ami azt illeti túl csendes. Egy kis doboz szerű irodám volt, ami pont egy fő folyosóra nézett ahol jártak keltek az ott dolgozók, nem sokan voltak, de mindennapos volt a guruló asztalnak a hangja. Akarva akaratlanul is kinéztem a zajokra konkrét láttam ahogy tologatják a testeket hol csak úgy natúrba, hol diszkréten letakarva őket, attól függ miként végezték be azok az emberek. 2 durvább eset volt az egyiket az új kolléga kivette a hűtőből és kint hagyta (legalább is én azt hallottam a susmorgásokból) de akkor hogy a test ott maradt kint, én még életemben olyan büdöset nem éreztem. Nem is tudom mihez hasonlítani, de egy édes aromájú majd amit egy embertelen büdös dögszag követ. Szóval érdekes. Az új kolléga nem sokáig dolgozott azon a helyen, de így én is csak pár hónapig bírtam. Nem nagyon tudtam nyugodtan aludni, elgondolkodtam mi is történhetett az emberekkel akik oda kerültek. De addig a pontig dolgoztam ott mikor így szóltak hogy "jobb ha mára kiveszel egy szabadságot" nem hívott fel a családom ami sajnos elkerülhetetlen volt, nagyapámat aki már végstádiumos rákos beteg volt hogy meghalt. Így letették a kórházi jelentéseit a személyi igazolványát kártyáit az asztalomra, és mikor neki láttam dolgozni akkor vettem észre hogy "bazdmeeeeeg. " Kinéztem a folyosóra, láttam hogy tették fel a cetlit a hűtő ajtajára. Ott volt a neve, és épp elég volt hogy én onnan lelépjek. Kell oda mentális állapot minden tiszteletem azoknak akik amúgy ezt a hívatást űzik. Én csak egy adatrögzítő voltam, de épp eleget láttam mint amit kellett volna. Addig a pontig közömbös vagy amíg egy szeretted oda nem kerül. Nagyapámat 81 évesen elhamvasztották, ami amúgy egy elég népszerű temetési forma lett. Örülök hogy már nem dolgozom ott, idén május 18.-án pont a névnapomon temették el drága Adél mamámat. Ezt az egészet hátrahagyva a régi általános iskolámban lettem konyhásnéni, a gyerekek szeretnek, az ebéd finom, szóval nincs panaszra okom. Itt legalább élő embereket látok ha kinézek a konyhából :D
(”Miért este kell ezt csinálni„) Kérdésedre a válasz turbi, szerény véleményem szerint mert akkor lehül az idő es nem fog annyira büdösödni a hulla! 😆 De ez csak magam véleménye.

na ez igen tesó nagyon jól nyomod sőt neked nagyon illik a horror játék te vagy a kedvenc
Faja lett :D Már várom Kövi részt. :)
en is
🤩
jaj a régi szép idők emlékszem az outlastra olyan beütésem van a kamerát leszámítva várom a kövi részt 🐐👌
The f***** eddig és itt ő vagy
(”Miért este kell ezt csinálni„) Kérdésedre a válasz turbi, szerény véleményem szerint mert akkor lehül az idő es nem fog annyira büdösödni a hulla! 😆 De ez csak magam véleménye.
Turbi ezt a játékot ki kell játszanod! Idei legjobb horror!
Ez nagyon jooo🤣🤣🤣
Megakar nak ijeszteni!
Demot is végig néztem tőled 3szor is annyira jó volt
Szeretem ha te horrort játszol
Na ez egy jó játék! Az egész premier alatt éreztem hogy csak úgy dobog a szívem. Már várom a kövi részt.😂
Én aki eközben nyugottan eszi a krumplistésztát :D
te vagy a BEST NORBI NAGYON JO LETT🤩🤩
27:30 az éjszakás pótlék miatt, több a della :DDD
Huuu Turbi iszonyú jó lett a video ❤!
Én is éjjel 11 kor néztem meg bevallom nem akartam kimenni utána a vécére!🤣🤣👍
Neked osztán van bátorságod este hajnali 2 kor ilyennel játszani engem kb már a mentő vitt volna😂❤
Imádom észt a játékot. Remélem ki viszed, 🥶🙂
Én is imádom
HOROL
Már az elején úgy fostál, hogy fogalmazni se tudtál?... ejnye ejnye :D még mindig ajánlom figyelmedbe a Narcosist. ;) :D
Apukám éjel dolgozik
Jó a pólód Turbi!
Nagyon kiraly lett papa!
Folytatast kér a nép!👌
Szia TURBO mindenképp legyen folytatás . Már nagyon várom 😳 eléggé ijesztő 😱😱😬
iesztö
@@csocso2076 🤣🤣
Azt úgy kell írni ahogy Valentin írta
@@l__ve5626 bocs autokorreckt
@@csocso2076 jah hát az már más😌
Amúgy én bocsi
Azért mert az esti órabér kárpotol azért a traumáért amit átélsz 🤣🤣🤣😆😆
a horror élményért
Ettől a játéktól én is trombózisba estem😂 de egyébként nagyon jó videó lett
13:36 az a Trypofóbia aztat én se bírom
Azért Turbi mert para xd
Szia Bturbo várom a folytatást
Hol tudom megnézni errol a játékról az élő adésokat? Meg a többi dologról az élő adásokat mert twich en nem nagyon találok dolgokat ott.
Itt vannak feltoltve. "Videokent" nem pedig streamkent. The classrooms. Jo szorakozast hozzajuk 😇 es koszonom az erdeklodesedet!
@@BTURBOGAMEPLAY Amióta tartalom gyártóvagy én nézlek XD Teleszel mindigis horroban a legjobb ember imádom a sikitozást XDDD
Turbi ez tellèg olyan para... Jézus de amúgy élveztem a videót 😂😂🤪😀
En ezt a munkát akkorsem válalnam hogyha 2 millió forintot fizetnének akkorsem egy undorító munka lehet az bisztos !
Nagyonnn jooo(Turbi ha kerdezhetem mikor jön a resident evil #3 része? a szinkronos)
🥰
Nagyon jó lett és amúgy a kutyusoddal mi a helyzet
Turbi sziv turbi lélek turbi fan leszek mig élek
Like aki zsozeatyatol jött 💪🏿😂👑
Jöhet a következő rész uram!
Mikor jön a következő rész?
🙃❤️Jó leszz
Én emlékszem amikor a demó volt. Az meg is van nekem.😐
Én is emlékszem
Miztos azèrt kel este csinálni hogy sokkal paráb legyen
hali Turbi mikkor lesz a medisonak a fojtatása?
ami a szemébe volt az ha jó tudom Tripofóbia én is fóbiás vagyok erre
Nagyon jó volt a premier.😁
Én, aki a videó felében evett.😳
”Miért este kell ezt csinálni„szerintem azért mert akkor lett "rosszul" khm ugye bár...a démonoktl ;)
Hajnali 3-kor roszab ès ijesztőb!!!
Nagyon baszó lett :).
Mikor lesz Madison?
Wow
En csinalnam
Mert akkor parább
Amugy legyen mèg
Erröl már vollt korabban vifeod vagy rosszul emlekszem
@@KSfannn igen volt neki róla videója,dee az csak demó volt.Ez már a teljes játék😁
LEGYEN KERDEZ FELELEK
amugy rohadt jo lett a best off
mert horror