Nagyon sokan kértétek, ezért itt a dalszöveg! Jó dalszövegtanulást! Intro: Úgy fújjon a szél… Úgy fújjon a szél… Értünk bármit megtennék… Verze 1: Egyedül is szar volt, de ugyanúgy nem bírtam már vele se, Szerettem de mára már nem ugrik be a neve se. ...Talán nem igaz a fele se. Hidegen hagy ő, meg a múlt és nem érdekel, hogy nevet-e. Akinek fontos volt mindenki csak én nem, Belahaltam de akkor is tovább kellett lépnem. Tudom, hogy ezt nem értheti senki, de még én sem, Félek, hogy én voltam a fekete folt a képen. Emlékszem megszokásból éltük meg a heteket, És arra, hogy miatta voltam olyan paraszt veletek. Olykor a szemünk előtt játszódik a jelenet, De megesik, hogy valahogy mégsem látjuk a jeleket. ...Tudom többé már nem leszek felelőtlen Hisz benned minden megvan amit keresek egy nőben. (Ígérem hogy) együtt megyünk át tűzön vízen. Refrén: Úgy fújjon a szél, Hogy hozzád vigyen Hibázunk mindketten De mondd hogy ki nem Úgy fújjon a szél, Hogy hozzád vigyen, Együtt minden szép Jöjjön tűz vagy jég Értünk bármit megtennék
Verze 2: Miért nem találom kit keresek? Mitől vagyok más, mitől vagyok kevesebb? Körülöttem családok, körülöttük gyerekek, De én még nem mutattam meg, hogy milyen az ha szeretek. Jöhetnél, szenvedtem eleget Úgy érezném, a világ ennél nem is lehet kerekebb Itt lennél velem este, reggel mikor felkelek Felélesztenél engem ha mindenki más eltemet Egyik kezed kezemben, a másikban epershake Együtt néznénk ahogy egymást kergetik az esték A szádra csókot festek, az emberek csak lessék Te az enyém, én a tiéd, nincs mód, hogy elvehessék! Miért ne kezdhetnénk újból, nem kiégve? Miért ne tehetném szívem a tiédre? Miért ne lehetnél válasz a miértre? Refrén Verze 3: Jöhet bármi, felfogtam, nem lehetek gyáva, Veled szabadnak lenni, lehet túl nagy az ára, Meghalunk minden nap és ujjászületünk közben, De nem lehet, csak megyünk és eltűnünk a ködben, Odaveszünk mind a ketten, elsodor a hullám, Visszaforgatnám az idő kerekeit, ha tudnám. Nem tudom mi lesz, amikor ma lemegy a nap, Jön az elmúlás, megízlel, aztán beleharap, Nem a könnyebb utat választjuk, a meredeket, Ha megtudják, hogy szeretsz, a világ beleremeg, Már érzem, mit akarok, nem tagadom le neked, De miért nem lett könnyebb, egyre csak nehezebb? Zuhanok... már nincs aki elkap, Ha nem éget a vágy minket, a hitem is megfagy, A türelem elfogy, az utolsó szavadon lógok, Megmondtad, csak veled lehetek boldog. Bridge: Egyszer tél Egyszer nyár Néha jó Néha fáj Ég a tűz, Mégis ráz a hideg. Refrén
Értünk bármit és Tévedtem van egy Nagyon Szomorú zenét ök a kedvenc dalok és szeretlek annyira a szivem fáj mert Szeretlek és fáj a Szive mert azt akarja 🎵😢😢💖💖
Ha megtudják, hogy szeretsz, a világ bele remeg... mar erzem mit akarok, nem tagadom le neked... de miert nem lett könnyebb, egyre csak nehezebb? Zuhanok... es mar nincs aki elkap, ha nem eget a vágy minket, a hitem is megfagy... A türelem elfogy, utolsó szavadon logók, meg mondtad csak veled lehetek boldog. F❤️
Hát ez eszméletlenül jó lett srácok!!! Imádom!!! Csak így tovább ne hagyjátok abba sose!! Ti vagytok Magyarország legjobb együttese!! Csak a CoD amíg élek!! Nikának pedig eszméletlenül szép a hangja!! *--* :3 :)
Nagyon jo lett IMÁDOM ahogy titeket is Tökéletes lett! Nika hangja nagyon szép További sok sikert nektek Én mindig hallgatni foglak titeket! Children of distance FOREVER LOVE
Mindig olyan király zenétek van én kb 3 éve hallaglak titekett és mindin olyan jó. Ha szomorú vagyok csak 1 dalt meg halgatok és jobban vagyok. Nagyon szeretem a zenéiteken csak igy tovább. Ugyérzem a zenétekben meg találom magam . További sok sikert és csak igy tovább.
Original COD! Ez a zene a legelső children dalokat juttatja eszembe amiket hallottam, és azt az érzést adja vissza, amit akkor éreztem, amikor még nem is tudtam, kiknek a szerzeményeit hallgatom. Különleges darab a maiak között.
Children of Distance! Nagyon jól sikerült az új dalotok szerintem, nekem eszméletlenül tetszik, szívemig hatolt, és hatol minden egyes meghallgatásakor!! :) További sok sikert kívánok a csapatnak! Üdvözlettel: Horváth Norbi
Ez tényleg olyan lett mint amilyenre számítottam! :) Gratulálok srácok! :) 10 év után is olyan számot tudtok csinálni ami elgondolkodtat :) nem értettem sohasem hogy hogyan tudtok ennyi ilyen számot csinálni amibe 100%-ig beleélem magam hisz én is ezeken mentem át :) mondjuk ennél a klippnél annyi az eltérés a velem történtektől hogy itt happy end lett a vége miután a srác békülni akart :D :) csak így tovább srácok! :) CSAK A COD!
Nagyon sokan kértétek, ezért itt a dalszöveg! Jó dalszövegtanulást!
Intro:
Úgy fújjon a szél…
Úgy fújjon a szél…
Értünk bármit megtennék…
Verze 1:
Egyedül is szar volt, de ugyanúgy nem bírtam már vele se,
Szerettem de mára már nem ugrik be a neve se.
...Talán nem igaz a fele se.
Hidegen hagy ő, meg a múlt és nem érdekel, hogy nevet-e.
Akinek fontos volt mindenki csak én nem,
Belahaltam de akkor is tovább kellett lépnem.
Tudom, hogy ezt nem értheti senki, de még én sem,
Félek, hogy én voltam a fekete folt a képen.
Emlékszem megszokásból éltük meg a heteket,
És arra, hogy miatta voltam olyan paraszt veletek.
Olykor a szemünk előtt játszódik a jelenet,
De megesik, hogy valahogy mégsem látjuk a jeleket.
...Tudom többé már nem leszek felelőtlen
Hisz benned minden megvan amit keresek egy nőben.
(Ígérem hogy) együtt megyünk át tűzön vízen.
Refrén:
Úgy fújjon a szél,
Hogy hozzád vigyen
Hibázunk mindketten
De mondd hogy ki nem
Úgy fújjon a szél,
Hogy hozzád vigyen,
Együtt minden szép
Jöjjön tűz vagy jég
Értünk bármit megtennék
Verze 2:
Miért nem találom kit keresek?
Mitől vagyok más, mitől vagyok kevesebb?
Körülöttem családok, körülöttük gyerekek,
De én még nem mutattam meg, hogy milyen az ha szeretek.
Jöhetnél, szenvedtem eleget
Úgy érezném, a világ ennél nem is lehet kerekebb
Itt lennél velem este, reggel mikor felkelek
Felélesztenél engem ha mindenki más eltemet
Egyik kezed kezemben, a másikban epershake
Együtt néznénk ahogy egymást kergetik az esték
A szádra csókot festek, az emberek csak lessék
Te az enyém, én a tiéd, nincs mód, hogy elvehessék!
Miért ne kezdhetnénk újból, nem kiégve?
Miért ne tehetném szívem a tiédre?
Miért ne lehetnél válasz a miértre?
Refrén
Verze 3:
Jöhet bármi, felfogtam, nem lehetek gyáva,
Veled szabadnak lenni, lehet túl nagy az ára,
Meghalunk minden nap és ujjászületünk közben,
De nem lehet, csak megyünk és eltűnünk a ködben,
Odaveszünk mind a ketten, elsodor a hullám,
Visszaforgatnám az idő kerekeit, ha tudnám.
Nem tudom mi lesz, amikor ma lemegy a nap,
Jön az elmúlás, megízlel, aztán beleharap,
Nem a könnyebb utat választjuk, a meredeket,
Ha megtudják, hogy szeretsz, a világ beleremeg,
Már érzem, mit akarok, nem tagadom le neked,
De miért nem lett könnyebb, egyre csak nehezebb?
Zuhanok... már nincs aki elkap,
Ha nem éget a vágy minket, a hitem is megfagy,
A türelem elfogy, az utolsó szavadon lógok,
Megmondtad, csak veled lehetek boldog.
Bridge:
Egyszer tél
Egyszer nyár
Néha jó
Néha fáj
Ég a tűz,
Mégis ráz a hideg.
Refrén
ChildrenOfficial rögzítsétek le
Igaz :)
ChildrenOfficial Nagyon jó lett! Remélem,hogy sok ilyen fantasztikus dalt hallhatok még tőletek!
ChildrenOfficial nagyon jo
ChildrenOfficial 👌😊😘
Értünk bármit és Tévedtem van egy Nagyon Szomorú zenét ök a kedvenc dalok és szeretlek annyira a szivem fáj mert Szeretlek és fáj a Szive mert azt akarja 🎵😢😢💖💖
2020?
Nem vagyok likevadász,megjegyezném.A hallgatóság érdekel
2021😋
Nagyonjó Nika hangja,soha nehagyjátok abba!!
Nikának gyönyörű hangja van. Imádom
Nikaaaaa hatalmasat énekel 😊😊😊 új kedvenc 😊😊
Óriási ❤❤
Megint nagyot alkottatok fiúk 💋❤
új kedvenc láthatáron 💕💕
Ha megtudják, hogy szeretsz, a világ bele remeg... mar erzem mit akarok, nem tagadom le neked... de miert nem lett könnyebb, egyre csak nehezebb? Zuhanok... es mar nincs aki elkap, ha nem eget a vágy minket, a hitem is megfagy... A türelem elfogy, utolsó szavadon logók, meg mondtad csak veled lehetek boldog. F❤️
Ez olyan szép és szomorú dal ami az egyik kedvenc integráljak a klipet meghatározzuk azt a 70 vagy a 80-90 munka🎤💖😢💖
Nika sokat lendit rajta,ismét nagyot alakított!Jó lett!👋👏🎯
én vagyok az első aki nem hiszi azt h ő az első 😎 király lett. Értünk bármit megtennék!!
Hát ez eszméletlenül jó lett srácok!!! Imádom!!! Csak így tovább ne hagyjátok abba sose!! Ti vagytok Magyarország legjobb együttese!! Csak a CoD amíg élek!! Nikának pedig eszméletlenül szép a hangja!! *--* :3 :)
Zelinka Zoltán Szia, rég láttalak :D
Az hogy legjobb együttes nagyon is túlzás
Mi vagyunk a legchildrenebb együttes :D
ChildrenOfficial Csak egy szó,mint mindig. Ez gyönyörű :-)
Remélem egyszer találkozok veletek :-)
Children of Distance Forever :-)
Szekeres Kitti kívánom hogy valósuljon meg az álmod 😊😁
Egyre jobb számaitok vannak...😍😍😍 ez nagyon odabasz👊👌
Nagyon jo lett IMÁDOM ahogy titeket is Tökéletes lett! Nika hangja nagyon szép További sok sikert nektek Én mindig hallgatni foglak titeket!
Children of distance FOREVER LOVE
remélem hogy a szomszédnak is tetszik!!!!!!!😍😂😂
nagyon jó lett!!
Amikor azt hiszed ,hogy az eddigi daloknál ,már nem lehet jobb ,aztán egyszer csak itt van ez.. Miert jatszadoztok velem? ..Túl jó lett ,srácok :')
Megint nagyot alkottatok srácok csak gratulálni tudok❤❤👑
U Dominika
já jó lett
U Dominika Ez a comment még rímel is :D
De amúgy igazad van
Jó kis zene ez! Nika pedig egy Istennő!
Még mindig imádom ❤
Srácok eszméletlenek vagytok . Ennyi év után is ugyan azok az emberek maradtatok . Még mindig minőségi munka . Köszönöm a feltöltést :)
Nagyon jó lett fiúk! Nika fantasztikus hangod!
Augustus 31.-én a Szlovákia koncerteteken lesz a szülinapon.
Várlak titeket
Mindig olyan király zenétek van én kb 3 éve hallaglak titekett és mindin olyan jó. Ha szomorú vagyok csak 1 dalt meg halgatok és jobban vagyok. Nagyon szeretem a zenéiteken csak igy tovább. Ugyérzem a zenétekben meg találom magam . További sok sikert és csak igy tovább.
Eddigi legjobb fiuk!Imadom a zeneiteket es mindig ez ad bizalmat.Nagyon jok vagytok.Sose adjatok fel...Legjobbak vagytok szamomra❤❤❤
A szám tökéletes!!!
A Klippbe a Nika itt most tiszta VV Fanni.....RIP
Peti az elején nagyon ütös lett ✋ nagyon jó lett fiúk és Nika 😘
Mostanában nem hallottam tőletek ennyire zseniális számot. Minden elismerésem, srácok!
Imádom az új dalotokat!!! Nika jó választás volt. 👌👍😙
Rettentoen jol sikerult,emlekeztet valakire,koszonom!! :)
Kedvenc még mindig 💔💔😢😢
egyszerűen imadoom..!!😍😍😍
a szöveg egyből meg ragadott amikor elsőnek hallottam..!😍😍
Még most is imádom!❤️
Imádom..jó kedvemben és rossz kedvemben is passzol a szöveg❤
már meghallgattam eddig 5 ször nagyon ott van children még sok iet!!
Nah ez rohadt jó lett ! ❤ like ha ez a rész neked is megy a fejedben : úúgy fújjon a szél .. ❤
szerintem eddig ez a legjobb :)
soha de soha nem hallgatam ezt csapatot de ez a zene ezméletlen jó lett nagyon jó
Megint nagyot alkottatok 😍😍eszméletlen ❤❤❤
Imádom...... ❤️❤️❤️🔥🔥🔥 2021 - ben is pörög.. ☺️☺️
Amikor azt hisszük az eddigi daloknál már nem lehet jobb erre itt van ez.... Ez túl jó lett srácok❤ Imádoom😍😍 Most pedig hallgassuk rongyosra💖
Kedvenc dalom tőletek💚jók vagytok💛
Szuperek Vagytok.Sok Egeszseget Minden Joot Kivanok.Igaz Ertekek Felulkerekedese Jojon.😇🤍❤
Original COD!
Ez a zene a legelső children dalokat juttatja eszembe amiket hallottam, és azt az érzést adja vissza, amit akkor éreztem, amikor még nem is tudtam, kiknek a szerzeményeit hallgatom. Különleges darab a maiak között.
"Miért ne kezdhetnénk újból nem kiégve, miért ne tehetném szívem a tiédre, miért ne lehetnél válasz a miértre?"
Baaah... ha nem mutatod meg ezt a számot, akkor most új kedvenc zene nélkül maradtam volna :D Ez a szövegrészlet meg egyenesen a szívemig hatolt :D
Norbert Köteles Nekem is :)
Fiuk gratulálok nektek ez valami oltári lett ez a zene
Profi a klip, profi a szöveg és a zene is. Nagyon el lett találva, csak kár, hogy koncerten még nem hallottam. :)
Ááhhh ... ha Horus nem lenne a bandába nem tudom hogy hallgatnék e COD-t de így .... a kedvenc!!! Nika meg super mint mindig!!!
Fuuhh imadlak titeket 💝💟💞 nem ertem hogy hohy lehetek enyire jók!!!! Egyre jobak vagytok !! 💙
Már le is töltöttem ❤😊😍
"Miért ne kezdhetnénk újból, nem kiégve
Miért nem tehetném a szívem a tiédre
Miért ne lehetnél válasz a miértre?" Number one!
értünk bármit megtennék szerelmem😍😍😍
port petra örökre❤❤❤❤👑🔐
Csak gratulálni tudok nektek srácok! Nagyszerű lett!!! Imádom! ❤❤😍👍
Nem vagyok nagy fanotok srácok de ez olyan jó lett srácok.Azt hiszem többet foglak titeket hallgatni.Királyok vagytok.
jó lett srácok megint égy jó dalt csináltatok. ✌💪👍👍
Még mindig imááádom 😍😍😍😍
nagyon szép és romantikus zene
Children of Distance!
Nagyon jól sikerült az új dalotok szerintem, nekem eszméletlenül tetszik, szívemig hatolt, és hatol minden egyes meghallgatásakor!! :)
További sok sikert kívánok a csapatnak!
Üdvözlettel:
Horváth Norbi
Nagyon jó!
+Nasz Dániel Köszönjük ;)
Mindig is a kedvenceim lesztek! :)
Nasz Dániel Há Dani :D Te itt?
meg mindig nagyon jo 😇😀💙💙
nagyon jo lett az egyik kedvencem
Nagyon imádom 😍
Kedvenc zeném😍😍🙏
Szomorú zene és Kedvenc😢💖😢30.06.2017 viszlát búcsú kedvesem szeretlek💖💖💖💖💖💖
Nagyon jó lett !!! Nagyon el lett találva. Szuper
Igen csak fülbemászó lett az a dal... És van mondanivalója a a zenének!!
Gratulálok Fiúk és Nika
Na ez a legjobb dalotok :)
Hihetetlenül profi munka!💯
COD imadlak titeket!!😍😍
❤❤ Úgy fújjon a szél, hogy hozzád vigyen ❤❤
Amióta le lehetett tölteni azóta ébresztőm és csengőhangom
Most komolyan? Ezt hogyan lehet dislikeolni??? Ilyen király szám hogy nem tetszhet valakinek??
Imádom ment is a like👌👍
Nagyon jó lett a zenėtek csak gratulàlni tudok
imadom !
Kurrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrva nagy zene lett! *-*
Hoztátok a kötelezőt!
Elgondolkodtató, és igaz szám. Csak így tovább!
Imádom ezt a zenét❤
Nagyon jó szám lett, és Nika nagyon beleillik a zenébe. Csak így tovább!
Imádom a összes zenéteket!!
Ez tényleg olyan lett mint amilyenre számítottam! :) Gratulálok srácok! :) 10 év után is olyan számot tudtok csinálni ami elgondolkodtat :) nem értettem sohasem hogy hogyan tudtok ennyi ilyen számot csinálni amibe 100%-ig beleélem magam hisz én is ezeken mentem át :) mondjuk ennél a klippnél annyi az eltérés a velem történtektől hogy itt happy end lett a vége miután a srác békülni akart :D :) csak így tovább srácok! :) CSAK A COD!
Ez igen! NEM CSALÓDTAM
Na ez szépen össze van rakva rég halottam tőletek ilyen jó zenét pedig régóta követlek titeket! Még a Hát ez Fa..za elött is :D Grat Neketek!
Óriási a kedvenc együttesem vagytok
Nagyon szep a no hangja😯
😻😻😻allig várom már hogy gyertek bajai halfözőre imádás
Már fejből tudom az egészet :) imádom!!! 😘
Imádom😍😍
Nincsenek rá szavak...❤
nagyon nagy lett 😀
Ti mindig olyan dalokat írtok ami pont igaz rám..köszi srácok :)
Ez nagyon jó lett, csak így tovább ❤️❤️❤️❤️😇😇😇😍😍
nagyon nagyon jó és a children of distancet is szeretem
nagyon jo volt mikor csengerbe voltatok
Még meg se hallgattam, de már érzem hogy nagyon jó :D :)
Woww.*-* Ez is nagyon jó mint mindig. Új kedvenc
Ez ÓRIÁSI lett IMÁDOM!!! ❤️
Ismét nagyon nagy gratuláció
Kibaszottul szimpatikus Shady
nagyon jó hagja van ! ✌👍Nikának nagyon nagy lett a zene és igen jó lett
Nagyon jó lett fiuk az egyik kedvenc :) ^-^
Király lett!
Mindig ti lesztek a legjobbak! ❤️⚜️❤️
Nagyon jó lett.Álandóan ezt hallgatom😍😍❤❤ a klip is nagyon ott van 😊😍Úgy fujjon a szél..❤❤
nagyon gyönyörű!😍