Elképesztő, hogy egy ilyen fantasztikus műsort ilyen kevesen néznek. Remélem felkapja az internet népe ezt, mert ez egészen kiváló műsor. Talán a legjobb amit az utóbbi években jártam. Köszönjük!
Igényes műsor, sok felkészüléssel: Kevés néző. Valami lökedék h*lyegyerek vihog egy másik videót nézve: Biztos havi megélhetés a hirdetésekből Valahol 2015-ben kezdett el vészesen eltolódni a figyelem a gagyi irányába.
@@M3MB3Rrrszerintem 2001 szeptembere volt a hatàrvonal. Akik 2000 körül születtek erről már lövésük se lehet. 80-as 90-es években igényesség volt a maihoz képest. Akkor tisztségek és rangok, diplomák jelentettek valamit. Tisztelet, tartalom és tudás volt ezek mögött a címek mögött ami előtt meghajoltak az emberek. Voltak kvíz-műsorok ahol tudás alapú megmérettetés volt. Általában műveltek voltak az emberek sokkal magasabb szinten mint ma. 2024-ben odáigjutott az emberiség hogy twerkel online. Nagyon gáz. Reménytelen faj vagyunk
@@ildia.goldstein513 Ma is van igényes tartalom, még van, aki kitart, én 2019-ben hagytam fel, mert minél szakmaibb lettem, annál inkább elfogytak a nézők. 500 embernek nem fogok 3 hétig rendületlenül vágni és utómunkázni. Én ennyire nem látom sötéten a dolgokat, mert megjelentek új, izgalmas tudások is, egy csomó technológia sokkal megbízhatóbbá vált, illetve, régen is volt igénytelenség, műveletlenség, csak nem volt látható. Ami engem megrémiszt, az az, hogy ez a fajta igénytelen, kizárólag ingerekre cuppanó, összeesküvésekre rákapott tömeg nem csak a szórakoztatóiparra, de a közéletre is rá tudta erőltetni magát, hiszen létszámukban elég jelentősek, Trump választott emberei még a mieinknél is sokkal bárgyúbbak. Ennek pedig nagyon nem lesz jó vége.
Ez nagyon erős volt. Nagyon jó volt az interjú alany😊 Sokkoló volt, amiket mondott, nagyon jól ráérezve fanyarul tárta elénk, közben nagyon elszomorító!
Jujjjj,minden elismerésem.Ezt mindenkinek hallani,látni kellene.Csak egy picit legalább legyünk hálásak,ahol élünk.Küzdjünk azért a szabadságért,amit apáink kivívtak.Nagyin köszönöm!
Nagyon köszönöm a beszámolót! Egy tik -toker jól belát oda, és a felvételeket naponta megosztja.(a jeges patakban mosnak, éhségtől szédelgő emberek, mégis rendezett a környezet).
Szegény még a száját is megnyalja. Mindjárt sírok.
19 дней назад+44
Ez szuper érdekes iszonyúan kevés az információ erről az orwelli zsákutcás civilizációról, különösen a lehetséges analógiák, hasonlóságok Orbán illiberális álmaival .....
Ragyogó interjú. Érdekfeszítő, a riporter nem beszéli agyon az interjúalanyt, nincs nyökögés, makogás, ööööö-zés, a kérdések célravezetőek. Gratulálok.
@@dr.aszodikatalin9906 Lehet pontosabb a bejelenteni szó. Arra gondoltam, aki azt jelentette az észak koreaiaknak, hogy Lukács Csaba újságíró és emiatt akár ki is végezhették volna.
Nagyon izgalmas beszélgetés volt, köszönöm! Meglehetősen sokat olvastam már Észak-Koreáról, és kellemes meglepetés volt, hogy nem azok az unalomig ismert infók hangzanak itt el, mint általában a KNDK-ról szóló beszámolókban. Meg fogom venni az újságot is, már önmagában kuriózum, hogy egy magyar újságíró kérdez egy északi szökevényt.
@@gyeppmester Pedig tényleg így volt. Ráadásul, mivel én anyukámmal egy május elsején a nagynéném városába mentem felvonulni, ezért nekem az iskolából, önmagának pedig a munkahelyéről kellett engedélyt kérnie.
Nagyon ajánlom mindenkinek akit érdekel ez a téma! HYEONSEO LEE ÉS DAVID JOHN Lány hét névvel című könyvet! Van egy videó is róla, sajnos nem tudom a címet!
Minden relatív, a Vénusz felszínéhez képest a Föld legvadabb pontja is barátságos. Levonható a következtetés, hogy a Föld bármely pontján jobb élni, mint a Vénuszon, Észak-kórában is.
@@janoslazar7790 Ha most azonnal leváltanák a rezsimet, akkor is legalább száz év lenne mire kicsit is elkezdene hasonlítani a nyugati világra, fejlettségben, életszínvonalban, szabadságban
Én elképedtem, amikor megtaláltam a videót a csauseszku tárgyalásáról itt YT-on és olvastam a hozzászólásokat. Brutális, hogy a többség sajnálja a diktátort és dicsőiti azt az időszakot. Kedves Csaba, hogy van ez?
Tiszteletem, köszönetem! 37:10-37:20 között van egy nagyon érdekes kép. Samsung légkondícionáló a hadseregnél. Hát ez még hírszerzésre is bőven alkalmas (Hezbollah csipogói). Ez hogyan kerülhet oda? Erre tud valaki magyarázatot adni nekem?
Voltam a demilitarizált övezetben, a kék házikó déli oldalán. Egyénileg utaztam az országba, az övezetben természetesen már ottani, ad hoc csoporttal vitték be..Előzetesen küldtek emilt, amiben kértek, hogy flip-flop papucs, rövidnadrág, T-shirt ne legyen rajtunk, mert Eszakrol felvételeket készítenek rólunk. Amúgy az Eszaki oldalon őrt álló katonák bebujtak az oszlopok mögé, amikor szemben megjelentunk (az épület lépcsőjén lehettünk, majd bementünk a kék hazikokba, ahol ENSZ katonák álltak őrt - bent a termekben is).
Dél kóreában jártam. Az volt az érzésem, hogy a dél koriaiak lenézik az észak kóreaiakat. Semmi részvétet nem éreztek a testvéreik iránt. Halottam a segítsétségnyújtásról is a határok mentén szétszakított családok esetében. Éppen akkor volt a legnagyobb tüntetés az inpeachment okán. Jártam a gránitba vésett alagutak egyikében is, amit Észak Kórea vájt, hogy azon keresztül támadja meg dél Kóreát. A tüntetésről nekem is hasonló benyomásom volt.
A röntgen gépeket nagy valószínűséggel a Medicor készitette, egészen jó valószínűséggel a tapsonyi (Somogy megye) telephelyén, most Hans Pausch a cég neve. Ha valahol ebben az országban, akkor ott lehet, hogy lenne ötlet, hogyan ápolhatnánk az örök barátságot... 😉
A 70-s években a diákokkal betanítottak hosszabb sport bemutatót, szépen egyszerre, zenére, felsorakozva! Nem volt az teher! Gyerekként egy nagy sportpályán szívesen tornáztunk…. Én így emlékszem.
Ön így emlékszik, más viszont nagyon máshogy. Leírhatatlanul megalázó, gyalázatos gyakorlat volt; már gyerekként felforrt a vérem az egészen. Ráadásul elvettek tőlünk rengeteg sok időt, a vakációinkat, stb., gyakorlatilag leuralták és ellopták a gyerekkorunk minimum egyharmadát, ha nem a felét. Még mindig megérteni próbálkozom azt , hogy egy épelméjű, szabad tudatú ember számára az ilyen "sport bemutatók" meg főleg a propaganda-célú gimnasztikázások hogyan is lehettek bármikor is validak. Miféle elme kell ahhoz valakinek, hogy a "szépen egyszerre, zenére, felsorakozva"- őrülethez még beismerőleg hozzá is tegye, hogy számára nem volt teher?? Tényleg nem tetszik átlátni az összes rohadt diktatúra "szépen rendezett sorai" közti összefüggést Hitlerrel, Sztálinnal, Ceausescuval, és most az Orbán-rezsimmel?
Szerintem Ceaușescu nem a koreaiaktól tanulta a nép kivezénylését, 66 és 69 között Bukarestben laktam és ez már akkor gyakorlat volt. Ha a rendőr a conducător rendezvénye felé irányított, akkor én avval menekültem meg, hogy mondtam, hogy külföldi vagyok.
49:30 Ők már nem fognak Hazamenni mikor ez egyik Koreait kihózta egy Kiképzettem a Lővonalból a Társai nézték miért teszi... azóta le se tudja rázni max a klozetajtónál...
16:35-nél kirázott a hideg: ".. az imperializmus,és a globális világ áskálódásai, tehát ott összeesküdött a világ ellenük, és mindenféle problémák vannak.."
Igen, tényleg összekevertem a két esetet: 2013-ban áprilisban (amikor utoljára ott jártam) egy másik amerikait, a dél-koreai származású Kenneth Bae keresztény misszionárust tartóztatták le és ítélték 15 év kényszermunkára (Lukács Csaba) en.wikipedia.org/wiki/Kenneth_Bae#:~:text=Kenneth%20Bae%20(born%20Bae%20Jun,of%20imprisonment%20in%20April%202013.
Hát ez nagyszerű. Elmondtad, hogy aki érted felelt Észak-Koreai részről az kiszöktetett, és még él. Ha az itteni követségen van médiafigyelés (már pedig biztos van), akkor simán visszakeresik az embert, és kinyirják. Gratulálok.
Hogyan kene kinezzen? Lattal 3 kepkockat a fovarosrol, azt is erosen cenzurazva, hiaba a rejtett kamera, az egy kirakat. Az igazi arcat az orszagnak max akkor fogod latni, ha bedol a rendszer es beozonlenek a forgatocsoportok. Szornyu volt meg az az aovoda vagy bolcsode, ahol egy ures szobaban ultek/fekudtek a gyerekek szerteszet, sehol egy mesekonyv, egy jatek. Szeretned ha a te gyereked ilyen korulmenyek kozott none fel?
kicsit túlgondolta ezt a "kivégzés" dolgot, nem végezték volna ki, csak feltették volna a következő kifelé tartó vonatra/repülőre, a humanitárius szervezet pedig amelyik titokban újságírót vitt be valszeg jóidőre elvesztette a lehetőséget hogy észak-koreába betegye a lábát, ez jókora kibszás volt velük az újságíró részéről
Dehogynem. Tollkamerával a csomagjában, az azon lévő felvételekkel egyenes út a siralomházba. Megvan az az amerikai srác akit egy plakát letépéséért pár hónap alatt apránként kivégeztek?
@MrPetenyi Pár évtized alatt (1965-1989) a középkorból a huszadik századba vezette az országot. Több mint két millió új lakás épült. És sorolhatnánk. Persze az erdélyi magyar bárók és politikai bűnözők retorikájába ez nem illik ma bele.
@@gerezsolt2291 Édes jó anyám....... ezt a véleményt azért kint ne hangoztasd, mert megbicskázik egy jóravaló székely. A nagy lakásépítésnek "hála" változott meg a nemzetiségi összetétel az erdélyi városokban. A nagy csau alatt olyan szuper volt az orvosi ellátás, hogy náluk volt a legtöbb AIDS-es, köztük igen sok gyermek. Olvass kérlek utána a falurombolásnak, hogy mi történt a Duna-deltában, stb. Ki nem állhatom az ídeserdély hozzállást, de minden tiszteletem azoké, akik kibírták és kíbírják azt a finom, vagy épp durva elnyomást.
@@gerezsolt2291 Mondjuk a fárók is felhúztak pár piramist (valószínűleg rabszolgákkal, meg a kínai falba is be van falazva pár építőmunkás. Kérdés, milyen áron ügyködött a román elvtárs. A végkimenetel alapján mégsem volt ennyire népszerű...
Meglehetősen átgondolatlan és összeszedetlennek tűnik ez a riport. A riporter hebeg-habog, sokszor azt sem tudja mit és hogyan kérdezzen, a riportalany sem egy összeszedett alany. Két tanult ember, akik ráadásul újságírók, akiktől elvárjuk a rendes, tiszta beszédet.....
Elképesztő, hogy egy ilyen fantasztikus műsort ilyen kevesen néznek. Remélem felkapja az internet népe ezt, mert ez egészen kiváló műsor. Talán a legjobb amit az utóbbi években jártam. Köszönjük!
Igényes műsor, sok felkészüléssel: Kevés néző.
Valami lökedék h*lyegyerek vihog egy másik videót nézve: Biztos havi megélhetés a hirdetésekből
Valahol 2015-ben kezdett el vészesen eltolódni a figyelem a gagyi irányába.
@@M3MB3Rrrszerintem 2001 szeptembere volt a hatàrvonal. Akik 2000 körül születtek erről már lövésük se lehet. 80-as 90-es években igényesség volt a maihoz képest. Akkor tisztségek és rangok, diplomák jelentettek valamit. Tisztelet, tartalom és tudás volt ezek mögött a címek mögött ami előtt meghajoltak az emberek. Voltak kvíz-műsorok ahol tudás alapú megmérettetés volt. Általában műveltek voltak az emberek sokkal magasabb szinten mint ma. 2024-ben odáigjutott az emberiség hogy twerkel online. Nagyon gáz. Reménytelen faj vagyunk
@@ildia.goldstein513 Ma is van igényes tartalom, még van, aki kitart, én 2019-ben hagytam fel, mert minél szakmaibb lettem, annál inkább elfogytak a nézők. 500 embernek nem fogok 3 hétig rendületlenül vágni és utómunkázni.
Én ennyire nem látom sötéten a dolgokat, mert megjelentek új, izgalmas tudások is, egy csomó technológia sokkal megbízhatóbbá vált, illetve, régen is volt igénytelenség, műveletlenség, csak nem volt látható. Ami engem megrémiszt, az az, hogy ez a fajta igénytelen, kizárólag ingerekre cuppanó, összeesküvésekre rákapott tömeg nem csak a szórakoztatóiparra, de a közéletre is rá tudta erőltetni magát, hiszen létszámukban elég jelentősek, Trump választott emberei még a mieinknél is sokkal bárgyúbbak. Ennek pedig nagyon nem lesz jó vége.
Megoszthatod, hogy tobbekhez eljusson!
Az algoritmusokat kő keményen manipulálják! Lásd magyar politika akár Fidesz vagy MP...
Ez nagyon erős volt. Nagyon jó volt az interjú alany😊
Sokkoló volt, amiket mondott, nagyon jól ráérezve fanyarul tárta elénk, közben nagyon elszomorító!
Köszönjük és respect Lukács Csabának.
össze vissza hazudik semmit nem tud korearól
@@gyeppmester🤡👍
@@gyeppmester Halló Moszkva! Mi újság a Központi Bizottságban? Ja, meg a Fekete-tenger fenekén? 😂
@@gyeppmesterMesélj te bennfentes. Hogy látod belülről?
Nagyon jók a felvételek és érdekes volt ez a beszélgetés 👌
Köszönöm ezt a nagyon érdekes riportot. Minden tiszteletem az újságiróké akik ottjártak.
A legjobbaknak jár az elismerés.
Jujjjj,minden elismerésem.Ezt mindenkinek hallani,látni kellene.Csak egy picit legalább legyünk hálásak,ahol élünk.Küzdjünk azért a szabadságért,amit apáink kivívtak.Nagyin köszönöm!
Kivívták valaha is? Amikor egy hatalom szétesett, akkor mindig volt egy kis remény. Aztán kezdődik elöről a folyamat és így tovább
Remek interjú, köszönjük....és Végtelenül szomorú
Köszönöm a riportot, ami egyszerre volt érdekes, informativ és elszomorito is egyben.
Nagyon érdekes beszámoló!
Köszönjük a munkátokat, Magyar Hang!
Az igazi Truman Show,amit a külföldiekkel csinálnak
Nagyon köszönöm a beszámolót! Egy tik -toker jól belát oda, és a felvételeket naponta megosztja.(a jeges patakban mosnak, éhségtől szédelgő emberek, mégis rendezett a környezet).
12:40 te atyauristen. A video zsenialis, koszonom!
Szegény még a száját is megnyalja. Mindjárt sírok.
Ez szuper érdekes iszonyúan kevés az információ erről az orwelli zsákutcás civilizációról, különösen a lehetséges analógiák, hasonlóságok Orbán illiberális álmaival .....
Nem orwelli, ez boven tul van azon
baromsag
Igen a nagy vezért megvéd és mindenki más ellenség..
Nem Orweli, nincs meg hozzá a technikájuk.
16:36 Hát igen, Orbán aki kormányoz semmiről nem tehet, Brüsszel a hibás.
Nagyon köszönöm ezt a beszámolót. Elképzelhetetlen számunkra, mit élnek át ott az emberek. Vagy droidok 😢
Kedvenc Kompországom volt az elmúlt évben, rendkívül érdekes és értékes beszámoló, sokat lehet tanulni belőle a jövőnkre nézve!!
Köszönjük!
Ragyogó interjú. Érdekfeszítő, a riporter nem beszéli agyon az interjúalanyt, nincs nyökögés, makogás, ööööö-zés, a kérdések célravezetőek. Gratulálok.
Drukkolok, hogy sikerüljön bizonyítani a feljelentő személyét!!! Köszönöm a műsort!
Volt mit feljelenteni?
@@dr.aszodikatalin9906
Lehet pontosabb a bejelenteni szó. Arra gondoltam, aki azt jelentette az észak koreaiaknak, hogy Lukács Csaba újságíró és emiatt akár ki is végezhették volna.
Nagyon izgalmas beszélgetés volt, köszönöm! Meglehetősen sokat olvastam már Észak-Koreáról, és kellemes meglepetés volt, hogy nem azok az unalomig ismert infók hangzanak itt el, mint általában a KNDK-ról szóló beszámolókban. Meg fogom venni az újságot is, már önmagában kuriózum, hogy egy magyar újságíró kérdez egy északi szökevényt.
Remek beszélgetés volt!
Orbán is erre a szintre hajt itt Magyarországon és jó úton haladunk ezen az úton! “Kedves vezető!”
Ez nagyon durva, hogy valaki féltékenységből megír egy ilyen levelet, ami könnyen a másik életébe kerülhetett volna.
Ez egy zseniális műsor volt
Elképesztő dolgok hangzanak el és egyben hihetetlen is innen nézve, hogy ez bárhol a világon megtörténhet.
Döbbenetes interjú volt, köszönöm
Mintha mi is integettünk volna ezrével, kötelezően, kis piros papír zászlóval a Felvonulási téren valami János bácsinak...Nem is olyan régen...
40-50 éves itthoni rendezvény fotókat nézegetni is egészen szürreális élmény mai szemmel.
@@rcs2003Egyre jobban hasonlít az országunk arra az időszakra.
ez egy ujabb baromsag
@@gyeppmester
Pedig tényleg így volt.
Ráadásul, mivel én anyukámmal egy május elsején a nagynéném városába mentem felvonulni, ezért nekem az iskolából, önmagának pedig a munkahelyéről kellett engedélyt kérnie.
Remek interjú! Köszönjük!
Nagyon érdekes volt, köszönöm szépen.
Nagyon ajánlom mindenkinek akit érdekel ez a téma! HYEONSEO LEE ÉS DAVID JOHN Lány hét névvel című könyvet! Van egy videó is róla, sajnos nem tudom a címet!
Szívesen megnéztem volna. 😔
Legalább megtudtuk, milyen jó élni Magyarországon.
Minden relatív, a Vénusz felszínéhez képest a Föld legvadabb pontja is barátságos. Levonható a következtetés, hogy a Föld bármely pontján jobb élni, mint a Vénuszon, Észak-kórában is.
Erre gondolt a Nagy Márton.
Azt is megtudtunk, hogy É-Kóreában is KÜLSŐ tényezők (nálunk: Usula, háború, Soros) okozzák "mélyrepülést",😂
Köszönöm a videót!
Köszönjük ezt a kuriózumnak is beillő beszélgetést!
A rosszmajú, Észak-Koreával dobálózó kommentelő meg reméljük tanult valami újat, mert lenne mit.
Nagyon nagy bátorság kellett odamenni, rejtett kamerával felvételeket késziteni.
Mikor fog az a rendszer megdőlni,
vagy a Kínai? Én megélem-e?
(Ez csak úgy eszembe jutott.)
soha
@@gyeppmester Soha ne mond hogy soha! Az Árpád-ház is kihalt!
@@janoslazar7790 Ha most azonnal leváltanák a rezsimet, akkor is legalább száz év lenne mire kicsit is elkezdene hasonlítani a nyugati világra, fejlettségben, életszínvonalban, szabadságban
@@rcs2003 olyan puto lenne ? ne már fenján lasssan ugy nezki mint egy modern kinai város :)
Rengeteg filmet láttam erről az országról, de ,,még mindig van új a nap alatt!,,😮
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy sokat utazom. Ez az egyetlen ország, ahová nem akarok elmenni.
Hát ez brutális 😮
Egy pàr lélegeztetôgép nekik?
Hát nem semmi ez a Kim dzsong világa!
Én elképedtem, amikor megtaláltam a videót a csauseszku tárgyalásáról itt YT-on és olvastam a hozzászólásokat. Brutális, hogy a többség sajnálja a diktátort és dicsőiti azt az időszakot. Kedves Csaba, hogy van ez?
Stockholm szindróma?
Vagy akik nem éltek alatta, nem tudják miről maradtak le. Mondjuk ehhez kellene kicsit gondolkozni, ismerni a történelmet.
Ez olyan mint nálunk, mindig külső hibára hivatkoznak miért rossz.
Tiszteletem, köszönetem! 37:10-37:20 között van egy nagyon érdekes kép. Samsung légkondícionáló a hadseregnél. Hát ez még hírszerzésre is bőven alkalmas (Hezbollah csipogói). Ez hogyan kerülhet oda? Erre tud valaki magyarázatot adni nekem?
Elképesztő.
a kedves bejelentőt lámpavasra!
Elég veszélyes dolog szerintem búzalisztes péksüteményt vinni, ezek a gyerekek eddig csak rizst ettek. Szerintem erre is kellene gondolni.
Észak-Korea hadserege létszámarányosan a legnagyobb, de nem a legerősebb!
Ok is eheznek, sovany az osszes! Mitol lennenek erosek?
Voltam a demilitarizált övezetben, a kék házikó déli oldalán. Egyénileg utaztam az országba, az övezetben természetesen már ottani, ad hoc csoporttal vitték be..Előzetesen küldtek emilt, amiben kértek, hogy flip-flop papucs, rövidnadrág, T-shirt ne legyen rajtunk, mert Eszakrol felvételeket készítenek rólunk. Amúgy az Eszaki oldalon őrt álló katonák bebujtak az oszlopok mögé, amikor szemben megjelentunk (az épület lépcsőjén lehettünk, majd bementünk a kék hazikokba, ahol ENSZ katonák álltak őrt - bent a termekben is).
Bator voltal! Sosem vagyom azsiai orszagba, foleg nem EKoreaba. Azert elismeresem neked.
@@ditta8416
Ő Dél -Koreában volt, a határövezetben.
@ Koszonom, igazad van…. beneztem a posztot. 😉
Dél kóreában jártam. Az volt az érzésem, hogy a dél koriaiak lenézik az észak kóreaiakat. Semmi részvétet nem éreztek a testvéreik iránt.
Halottam a segítsétségnyújtásról is a határok mentén szétszakított családok esetében. Éppen akkor volt a legnagyobb tüntetés az inpeachment okán.
Jártam a gránitba vésett alagutak egyikében is, amit Észak Kórea vájt, hogy azon keresztül támadja meg dél Kóreát. A tüntetésről nekem is hasonló benyomásom volt.
erdekes 70-80 evekben pont forditva volt eszak kuldte nekik segely szalitmányokat
amikor eszak kuldte segely 70-80 evekben akkkor erdekes nem hiztisztek érte
Észak-Korea és Dél-Korea
Bár ne hadartak volna!!!! Élvezetesebb lett volna!!!! :(
Figyelemre méltó tartalom!!!!
A röntgen gépeket nagy valószínűséggel a Medicor készitette, egészen jó valószínűséggel a tapsonyi (Somogy megye) telephelyén, most Hans Pausch a cég neve. Ha valahol ebben az országban, akkor ott lehet, hogy lenne ötlet, hogyan ápolhatnánk az örök barátságot... 😉
A 70-s években a diákokkal betanítottak hosszabb sport bemutatót, szépen egyszerre, zenére, felsorakozva! Nem volt az teher! Gyerekként egy nagy sportpályán szívesen tornáztunk…. Én így emlékszem.
Ön így emlékszik, más viszont nagyon máshogy. Leírhatatlanul megalázó, gyalázatos gyakorlat volt; már gyerekként felforrt a vérem az egészen. Ráadásul elvettek tőlünk rengeteg sok időt, a vakációinkat, stb., gyakorlatilag leuralták és ellopták a gyerekkorunk minimum egyharmadát, ha nem a felét. Még mindig megérteni próbálkozom azt , hogy egy épelméjű, szabad tudatú ember számára az ilyen "sport bemutatók" meg főleg a propaganda-célú gimnasztikázások hogyan is lehettek bármikor is validak. Miféle elme kell ahhoz valakinek, hogy a "szépen egyszerre, zenére, felsorakozva"- őrülethez még beismerőleg hozzá is tegye, hogy számára nem volt teher?? Tényleg nem tetszik átlátni az összes rohadt diktatúra "szépen rendezett sorai" közti összefüggést Hitlerrel, Sztálinnal, Ceausescuval, és most az Orbán-rezsimmel?
Mintaállam Orbanisztán számára
Próbáld ki !😊
Hol van az interjú az észak koreai katonával?
itt olvasható: hang.hu/magyar-hang-plusz/eszak-korea-katona-dezertor-interju-171086
Szerintem Ceaușescu nem a koreaiaktól tanulta a nép kivezénylését, 66 és 69 között Bukarestben laktam és ez már akkor gyakorlat volt. Ha a rendőr a conducător rendezvénye felé irányított, akkor én avval menekültem meg, hogy mondtam, hogy külföldi vagyok.
nem az utcán összefogdosott nép kivezényléséről volt szó, hanem a grandiózus ünnepségek megszervezéséről :)
49:30 Ők már nem fognak Hazamenni mikor ez egyik Koreait kihózta egy Kiképzettem a Lővonalból a Társai nézték miért teszi... azóta le se tudja rázni max a klozetajtónál...
azért érdekelne részletesebben is...
@@cilibalint3169 Majd meglesz egyenlőre messzebb vannak annál hogy meg lehessen tenni.
Szürreális
elképesztően informatív és szomorú :/
❤❤
16:35-nél kirázott a hideg: ".. az imperializmus,és a globális világ áskálódásai, tehát ott összeesküdött a világ ellenük, és mindenféle problémák vannak.."
Meg nyilván Brüsszel, értjük egymást 😢
Engem is, orbán állandóan ezt mondja. 😢
Huhhh,ezt még megnézem párszor, elképesztő
mint egy sziget ahol lándzsákkal kell levadászni az állatokat, majd jön egy helikopter
Le a kalappal az újságíró előtt!
Azért az milyen már, hogy egy segélyszolgálatos feljelent egy másikat észak-koreában?! Normális?
Ott normális, és itt is az volt pár évtizeddel ezelőtt.
A jövőnk.
Lehet, de az most nyugatról jön.
Én úgy tudom, hogy Otto Wambiert 2016-ban (jan.2-án ) tartóztatták le Észak-Koreában és 2017 júniusában vitték vissza Amerikába.
Igen, tényleg összekevertem a két esetet: 2013-ban áprilisban (amikor utoljára ott jártam) egy másik amerikait, a dél-koreai származású Kenneth Bae keresztény misszionárust tartóztatták le és ítélték 15 év kényszermunkára (Lukács Csaba) en.wikipedia.org/wiki/Kenneth_Bae#:~:text=Kenneth%20Bae%20(born%20Bae%20Jun,of%20imprisonment%20in%20April%202013.
Fidesz szavazók jövőképe...te jó ég,mi folyik Észak - Koreában.
Claus Schwab, Obama vonal
Mire volt jo ez a hadaro, gyors beszed? Kifutnak az idobol, lejar a musor ido? Szamomra zavaro emiatt a beszelgetes, bar erdekes , informativ volt.
Ceucescu pace, Orbán béke
IKARUS busz a 25. percnél.
Ahhoz képest, hogy "mindenki sötét ruhàban jàr", elég sok szines ruhàt làtunk ! pl. 26.36
Azért 1 millio katona félig kikepezve is elrettento hadero
Vlagyimir megoldja ezt is
Hát ez nagyszerű. Elmondtad, hogy aki érted felelt Észak-Koreai részről az kiszöktetett, és még él. Ha az itteni követségen van médiafigyelés (már pedig biztos van), akkor simán visszakeresik az embert, és kinyirják. Gratulálok.
Keresd ki az általad említett "itteni követség"-et. Szólj, ha megtaláltad. Sok sikert!
laszlokakuk3803 - Költözz Észak Kóreába, kifizetem a repjegyet!
Ha Amerika igy nezne ki feltehetnek a ket kezuket
Hogyan kene kinezzen? Lattal 3 kepkockat a fovarosrol, azt is erosen cenzurazva, hiaba a rejtett kamera, az egy kirakat. Az igazi arcat az orszagnak max akkor fogod latni, ha bedol a rendszer es beozonlenek a forgatocsoportok. Szornyu volt meg az az aovoda vagy bolcsode, ahol egy ures szobaban ultek/fekudtek a gyerekek szerteszet, sehol egy mesekonyv, egy jatek. Szeretned ha a te gyereked ilyen korulmenyek kozott none fel?
Ha ennyire szuper hely, akkor tessék odaköltözni. Biztosan szívesen látják a dolgos embereket, munka is lesz. Május 1-ei majális, meg minden! 😊
kicsit túlgondolta ezt a "kivégzés" dolgot, nem végezték volna ki, csak feltették volna a következő kifelé tartó vonatra/repülőre, a humanitárius szervezet pedig amelyik titokban újságírót vitt be valszeg jóidőre elvesztette a lehetőséget hogy észak-koreába betegye a lábát, ez jókora kibszás volt velük az újságíró részéről
Dehogynem. Tollkamerával a csomagjában, az azon lévő felvételekkel egyenes út a siralomházba. Megvan az az amerikai srác akit egy plakát letépéséért pár hónap alatt apránként kivégeztek?
Látogass el koreába és tépjél le egy plakátot, majd megtudod.
Ceausescu a legnagyobb! Örök hála és dicsőség neki!
Miért is?
@MrPetenyi Pár évtized alatt (1965-1989) a középkorból a huszadik századba vezette az országot. Több mint két millió új lakás épült. És sorolhatnánk. Persze az erdélyi magyar bárók és politikai bűnözők retorikájába ez nem illik ma bele.
@@gerezsolt2291 Édes jó anyám....... ezt a véleményt azért kint ne hangoztasd, mert megbicskázik egy jóravaló székely. A nagy lakásépítésnek "hála" változott meg a nemzetiségi összetétel az erdélyi városokban. A nagy csau alatt olyan szuper volt az orvosi ellátás, hogy náluk volt a legtöbb AIDS-es, köztük igen sok gyermek. Olvass kérlek utána a falurombolásnak, hogy mi történt a Duna-deltában, stb. Ki nem állhatom az ídeserdély hozzállást, de minden tiszteletem azoké, akik kibírták és kíbírják azt a finom, vagy épp durva elnyomást.
@@gerezsolt2291 Mondjuk a fárók is felhúztak pár piramist (valószínűleg rabszolgákkal, meg a kínai falba is be van falazva pár építőmunkás. Kérdés, milyen áron ügyködött a román elvtárs. A végkimenetel alapján mégsem volt ennyire népszerű...
Meglehetősen átgondolatlan és összeszedetlennek tűnik ez a riport. A riporter hebeg-habog, sokszor azt sem tudja mit és hogyan kérdezzen, a riportalany sem egy összeszedett alany. Két tanult ember, akik ráadásul újságírók, akiktől elvárjuk a rendes, tiszta beszédet.....
Semmi baj nem volt ezzel a beszélgetéssel. Ez nem egyetemi tanóra, sem színházi előadás.
Érdekes, de én pont az ellenkezőjét gondolom. Egy átgondolt, tartalmas riport volt, érthető beszéddel.
Köszönjük!