Örülök hogy vissza tértél! Gyógyulást neked! És mivel pár nap múlva itt a születésnapod ezért Nagyon Boldog születésnapot kívánok erőben egészségben és sok sok szeretetben! Kívánom hogy rád találjon az amire a legjobban vágysz és boldoggá tesz 😊
Ilyen migrénem nekem is van 30 éves korom óta. Kb évente 3x. Kipróbáltam ellene mindent (testmozgás mikor elkezdődik, stb) és nem rég felfedeztem, hogy ha a látászavar megkezdődése utáni 3 percben, tehát rögtön mikor elkezdek foltokban nem látni, lefekszem úgy, hogy a fejem lejjebb van mint a testem és közben brutális módon megemelem a vércukorszintem, pl. megeszek legalább egy harmad tábla csokoládét, abbamarad mintha elvágták volna. Tehát nem rosszabbodik a foltokban látás, a fejfájás meg ki sem alakul. (Nekem a fejfájás mindig az után jött elő, miután elmúlt a foltokban látás). De nekem sose jött még elő ha nem itthon voltam, mindig csak akkor, mikor itthon ültem. Vezetés közben sem. Olyan, mintha olyankor a szervezetem annyira lemenne pihenő módba, hogy az agyamba már nem jutna elég vér. Vagyis oxigén.
Tetszett ez a bejelentkezesed is! Örömmel néztem végig! Kérünk maradj itt nekünk, szükségünk van rád Petra! Jobbulast, kívánok a torkodnak. Jó egeszseget kívánok neked! Szia!
Én szeretném megkérdezni, hogy milyen lelki folyamatokon mentél keresztül, es hogy dolgoztad fel ezt a nagy változást? 🥰 gyakorlati tanácsokat tudnál adni, a jobb közérzetért, talpraálláshoz?
Mennyire nehéz családtól távol újra kezdeni egy életet? Ha jól sejtem, párod nincs melletted,én hasonló helyzetben vagyok, de jelenleg abszolút nem látom a kiutat, hogy fogok elboldogulni egyedül egy úgymond idegen országban, ami nem a szülőhazám (hazamenni nem szeretnék)
Nagyon privat es nem is varnank el hogy beszelj rola, de nagyon stabilnak tuntetek hogy mi tortent? Mikor abba hagytad a vlogosast utanna meg volt 1 vagy 2 video es mar ott is latszott es mondtad hogy valtozasokon mesz keresztul annak tudhato be ez a nagy valtozas ?
Jó újra làtni Petra, csak így tovàbb, ahogy mondjàk, az idő begyógyítja a sebeket… Boldog szülinapot Neked!! 🎉🍾🥂🎂🎈🎁🛍️🎉🪄🌦️🌈 Tetszik a hajad, ez a keratinos póthaj?? És úgy van összekeverve, hogy egy tincsben van a szöke és a barna, vagy hogy?? 😮 És még egy kérdés, tervezel esetleg valamit még a kanapè fölè a falra?? Jól mutatna ott vmi festmèny (pl. ilyen márvànyos, design absztrakt fehér-szürke-arany több részes) vagy vmi polc, vagy milyen terveid vannak még a lakásba?! Szeretem az ízlésed és a videóid!! 🥰 Várom a következőt, további szèpet és minden jót! Szuper vagy!! 🫶
Betegen is szép vagy Petra🥰 Nincs neked candida overgrowth??? Szénhidrát, cukor……. Jó kis migrént tud okozni plusz pikkelysömört. A candida diéta nem könnyű, de hatásos. Van egy könyv The yeast connection. Ha érdekel, olvasd el😉😘😘😘❤️
Biztos nagyon hiányzik neked Bentley kutyus... a régebbi videókból emlékszem, hogy mennyire szeretted, milyen szeretettel gondoskodtál róla. Nekem is van egy kiskutyám, aki már 11 éve van velem, át tudom érezni, hogy milyen nehéz lehetett megválni tőle.
De hogy bírsz meglenni kutyid nélkül?? Én belehaltam volna ha a kutyimat nem hoztam volna magammal, nem értem. 🤔mármint lelkis vagy, és imádtam bentleyt. Nem értem🤔😔
Ezt a választ jobban ki lehetett volna bontani, kb annyira hogy ne csak felfogni lehessen, de megérthető is legyen némi részlettel megbolondítva a tényállást, és alaposabb indokolással fűszerezve
Szia Petra:)ér kommentelni 2 évvel késöbb?:) Annyi az én migrénemnél a különbség, hogy nem fekete foltok hanem képvibrálás, mintha villám lenne vibráló pixelekből.Az idén tanultam a váltott orrlyukú légzést, 2 percig csinálom.2 alkalommal sikerült ezévben időben elcsípnem, abbamaradt a kép "szétesés", így fejfájás sem jött utána. A 3.fázis a hányás nekem 10 évente egyszer.szerencsére.koppkopp.üdv:Melinda
Örülök hogy vissza tértél! Gyógyulást neked! És mivel pár nap múlva itt a születésnapod ezért Nagyon Boldog születésnapot kívánok erőben egészségben és sok sok szeretetben! Kívánom hogy rád találjon az amire a legjobban vágysz és boldoggá tesz 😊
Nagyon nagyon Aranyos lett ez a videód is. Köszönjük szépen drága Petra! És Kellemes Karácsonyi ünnepeket előre is! :)
Jó látni újra a videókat!!❤️a hajad szuper lett,nekem röviden is nagyon tetszik. Gyors gyógyulást kívánok!!😘valamint nagyon boldog szülinapot!!🎂🎈
Szuper lett a hajad , szuper a videó , tényleg nagyon jó hogy itt vagy 😊❤❤
Ilyen migrénem nekem is van 30 éves korom óta. Kb évente 3x. Kipróbáltam ellene mindent (testmozgás mikor elkezdődik, stb) és nem rég felfedeztem, hogy ha a látászavar megkezdődése utáni 3 percben, tehát rögtön mikor elkezdek foltokban nem látni, lefekszem úgy, hogy a fejem lejjebb van mint a testem és közben brutális módon megemelem a vércukorszintem, pl. megeszek legalább egy harmad tábla csokoládét, abbamarad mintha elvágták volna. Tehát nem rosszabbodik a foltokban látás, a fejfájás meg ki sem alakul. (Nekem a fejfájás mindig az után jött elő, miután elmúlt a foltokban látás). De nekem sose jött még elő ha nem itthon voltam, mindig csak akkor, mikor itthon ültem. Vezetés közben sem. Olyan, mintha olyankor a szervezetem annyira lemenne pihenő módba, hogy az agyamba már nem jutna elég vér. Vagyis oxigén.
Szuper lett a hajad💕Boldog szülinapot kívánok🎂🥂várom a folytatást😃
Tetszett ez a bejelentkezesed is! Örömmel néztem végig! Kérünk maradj itt nekünk, szükségünk van rád Petra! Jobbulast, kívánok a torkodnak. Jó egeszseget kívánok neked! Szia!
Én szeretném megkérdezni, hogy milyen lelki folyamatokon mentél keresztül, es hogy dolgoztad fel ezt a nagy változást? 🥰 gyakorlati tanácsokat tudnál adni, a jobb közérzetért, talpraálláshoz?
Fantasztikus ahogy élsz,kicsit irigykedek:)))ha fiatal lennék biztosan ott lennék én is,de lehet snowbird leszek!!:))Cuki vagy puszillak
Szia! Ha lesz új párod majd megmutatod nekünk ??
Jó látni hogy vlog ról vlogra jobban érzed magad, szuper lett ez a videó is 😊 egy sminkelős beszélgetős videó szuper lenne 😇 Have a nice day
Mennyire nehéz családtól távol újra kezdeni egy életet? Ha jól sejtem, párod nincs melletted,én hasonló helyzetben vagyok, de jelenleg abszolút nem látom a kiutat, hogy fogok elboldogulni egyedül egy úgymond idegen országban, ami nem a szülőhazám (hazamenni nem szeretnék)
2 perce tetted fel, alig varom, hogy megnezzem. Olyan jo, hogy ismet itt vagy velunk.
Szia Petra szuper a hajad és a színe is nagyon jó. Jobbulast kívánók. Engem a munkád érdekel. Boldog szülinapot kívánok 🥰♥️🌹🍾
Úgy örülök Petra,hogy minden héten itt vagy. Mindig pozitívan. :) Jó látni a videókat. :) Szép estét neked.😊
Ez az új haj nagyon nagyon jó❤️ De nekem így tetszik a legjobban egyenesen, természetesen😌 A színe tökéletes!
Nagyon privat es nem is varnank el hogy beszelj rola, de nagyon stabilnak tuntetek hogy mi tortent? Mikor abba hagytad a vlogosast utanna meg volt 1 vagy 2 video es mar ott is latszott es
mondtad hogy valtozasokon mesz keresztul annak tudhato be ez a nagy valtozas ?
Miért szakítottak a pároddal? Bocsi ,hogy ezt kérdezem
Szakítottak? Azt hittem csak a lakás meg a haj a nagy változás.
Szia Petra! Előre is Boldog szülinapot kívánok :) Nagyon jó lett ez a videó. Jó a hajad. Puszika
Szuper lett ez a video is 🤗
Várjuk a következőt 😊
végre fent van a 3.rész😊🥺❤️ gyógyulgass, jó látni hogy itt vagy megint🙋♀️🥹 szép napot neked😘😘😘🙋♀️
Nagyon jól áll szerintem ez a rövidebb haj, nekem jobban mint a hosszú 😊🥰
Pont most néztem vissza a tavaly őszi videóidat erre itt a friss :)
Mind a két haj nagyon jó, de a rövid természetesebb. A teraszról mutatnál egy képet majd? Milyen onnan a kilátás? Boldog szülinapot!
Szia en nem is tudom lehet hogy csak csajoknak szólnak a videóid de én nagyon szeretem őket csak így tovább nagy gratula Dublinbol😉
Szia Petra.Ez a vlog is nagyon szuper, a hajad tök jó lett megcsinálva 😊gyógyulást kívánok🙂boldog születésnapot kívánok😘🥰🍹🍰
Jó újra làtni Petra, csak így tovàbb, ahogy mondjàk, az idő begyógyítja a sebeket… Boldog szülinapot Neked!! 🎉🍾🥂🎂🎈🎁🛍️🎉🪄🌦️🌈 Tetszik a hajad, ez a keratinos póthaj?? És úgy van összekeverve, hogy egy tincsben van a szöke és a barna, vagy hogy?? 😮 És még egy kérdés, tervezel esetleg valamit még a kanapè fölè a falra?? Jól mutatna ott vmi festmèny (pl. ilyen márvànyos, design absztrakt fehér-szürke-arany több részes) vagy vmi polc, vagy milyen terveid vannak még a lakásba?! Szeretem az ízlésed és a videóid!! 🥰 Várom a következőt, további szèpet és minden jót! Szuper vagy!! 🫶
8
8
Nagyon Boldog Születésnapot Petra! 🎂🎁Köszi az új vidit, szuper lett! 🥰❤️
Szuper hogy ismét itt vagy! Lesz videó a telefoncseréről? Köszi szépen 😊🤗❣️😘
Betegen is szép vagy Petra🥰 Nincs neked candida overgrowth??? Szénhidrát, cukor……. Jó kis migrént tud okozni plusz pikkelysömört. A candida diéta nem könnyű, de hatásos. Van egy könyv The yeast connection. Ha érdekel, olvasd el😉😘😘😘❤️
Nagyon szép lett a hajad ❤️😘😘
Boldog Születésnapot kívánok! :) ☺️🎁
Szia Petra!
Ez a hajszín telitalálat.jól áll nagyon😍
Boldog várakozást mindenkinek.
Ugye lesz vlogmas???❤🎄🎄🎄🎄
Szia Petra 🫶🏽
Azt szeretnem kerdezni, hogy mi az a dolog, az életedben amit nem csinalnal megint újra ?
Biztos nagyon hiányzik neked Bentley kutyus... a régebbi videókból emlékszem, hogy mennyire szeretted, milyen szeretettel gondoskodtál róla. Nekem is van egy kiskutyám, aki már 11 éve van velem, át tudom érezni, hogy milyen nehéz lehetett megválni tőle.
A frufrud lehetne szem magasság körül :) de szép lett :)
Szuper vlog mint mindig 👍😍😍😍
Jajj még most sem hiszem el, hogy vissza tértél🥰🥰 az en kérdésem: mennyire változtak a szokásaid amióta egyedül vagy, miben változott a személyiséged?
Jobbulást kívánok :)
És Boldog Szülinapot kívánok Neked :)
Karácsonyt hol töltöd? Jössz haza valamikor családodhoz? :)
szuper videó:)
De hogy bírsz meglenni kutyid nélkül?? Én belehaltam volna ha a kutyimat nem hoztam volna magammal, nem értem. 🤔mármint lelkis vagy, és imádtam bentleyt. Nem értem🤔😔
Ezt a választ jobban ki lehetett volna bontani, kb annyira hogy ne csak felfogni lehessen, de megérthető is legyen némi részlettel megbolondítva a tényállást, és alaposabb indokolással fűszerezve
Véleményem szerint szakitottak a párjával, de kommentekből ítélve ez másnak is feltünt.. gondolom szétköltöztek és a pasinál maradt a kutyi :)
De hol fent?
Ezt a megfogalnazást mondjuk én sem értem, szerintem arra gondolt, hogy fel van díszítve vagy ilyesmi 😂
@@Lia-nz8pi angolból van szó szerint fordítva: put up the christmas tree... vagy ilyesmi.
🥰😇🥰
♥️♥️♥️
Ha lesz megint kutyád hasonló lesz, mint a Bentley? ❤
Lesz idén vlogmas? 😄
Hello Petra . Örölök , hogy megint itt vagy és vlogols.😘
Szia Petra:)ér kommentelni 2 évvel késöbb?:) Annyi az én migrénemnél a különbség, hogy nem fekete foltok hanem képvibrálás, mintha villám lenne vibráló pixelekből.Az idén tanultam a váltott orrlyukú légzést, 2 percig csinálom.2 alkalommal sikerült ezévben időben elcsípnem, abbamaradt a kép "szétesés", így fejfájás sem jött utána. A 3.fázis a hányás nekem 10 évente egyszer.szerencsére.koppkopp.üdv:Melinda
🎀🌺🎈
Flector por hatásos a legjobban a migraine-re. Én amikor érzem , hogy jön elo, azonnal veszek be egyet és el is múlik. Más semmi nem segít.
Itt reggel van, majd megnézem!
Egy ilyen hosszú kapcsolat után, mennyire furcsa egyedül élni?
Nincs kérdésem, csak nagyon orulok hogy újra it vagy.. Milio puszi..
Megmutatod az új lakásod?❤
Lattál már az óceánban cápát?
Migrén