Sziasztok! Hatalmas gratuláció! Gyönyörű halakat fogtatok. Említetted, hogy a nomád tavon sokszor voltál. Esetleg a vip-ről tudnál nekem mondani pár szót. Sosem horgásztam még Tokajban és 2 hét múlva megyünk. Hova érdemes etetni, pecázni azon kívül, hogy a vízbe. 😀 Előre is köszönöm szépen!
Szia! A vip 1-en kb. 3 éve voltam utoljára, a sziget szélét mindenképpen érdemes próbálni illetve kb. a tó felénél találtunk egy padkát onnan jött még hal. Érdemes alaposan feltérképezni a peca elején a medret, ahol kemény az aljzat vagy iszapos és nem büdös oda nyugodtan lerakhatod a szerelèket. Célszerű több spotot is meghorgászni mert kollégáim visszajelzései alapján akik sokat járnak oda folyamatosan azt hallom, hogy mindig máshonnan jön a hal.
Szia! Köszönjük a gratulációt!😀😀 A mérlegelő ki volt tárázva, de valamilyen okból adódóan változott az értéke, de tudtuk, hogy vizesen 1,7 kg a mérlegelő, így mindig gyorsan kiszámoltuk a differenciát. Ezért pl. amikor 1,1-et mutatott a mérlegelő, és megmértük a halat, akkor még 60 dekát levontunk belőle.😀
Láttuk hogy húzzátok sorban! Szép halakat fogtatok! Nekünk 48 óra alatt csak 1-1 volt 20-20kgba kemény helyekről. Ti állítólag direkt iszapban horgásztatok Dávid szerint.
A tó közepén ahova eredetileg etettünk és ahonnan a testesebb pontyok jöttek ott minimális iszap volt, a part menti etetésnél amit később alakítottunk ki ott volt nagyobb iszap de onnan viszont kisebbek jöttek.
Szia! Hát igen, nem volt egy egyszerű peca, meg a gép is zavaró volt...😅😅 Én az egyik botommal pont veletek szembe horgásztam (onnan jött a 28+), nem féltem az iszaptól mert már több sporttárstól hallottam, hogy amikor hidegebb lesz a víz, akkor a nagyobb pontyok előszeretettel túrják az iszapot.😁
Sziasztok! Hatalmas gratuláció! Gyönyörű halakat fogtatok. Említetted, hogy a nomád tavon sokszor voltál. Esetleg a vip-ről tudnál nekem mondani pár szót. Sosem horgásztam még Tokajban és 2 hét múlva megyünk. Hova érdemes etetni, pecázni azon kívül, hogy a vízbe. 😀 Előre is köszönöm szépen!
Szia! A vip 1-en kb. 3 éve voltam utoljára, a sziget szélét mindenképpen érdemes próbálni illetve kb. a tó felénél találtunk egy padkát onnan jött még hal. Érdemes alaposan feltérképezni a peca elején a medret, ahol kemény az aljzat vagy iszapos és nem büdös oda nyugodtan lerakhatod a szerelèket. Célszerű több spotot is meghorgászni mert kollégáim visszajelzései alapján akik sokat járnak oda folyamatosan azt hallom, hogy mindig máshonnan jön a hal.
Bravo 👍👍👍
Köszönjük 😄😀🎣
Gratulálok a hatalmas halakhoz!👍
Köszönjük😊😊
Meglepődnék ha az a mérlegelő 70 deka lenne full vizesen , az enyém 1,40 kg ugyan ilyen ! De szép peca volt gratulálok.
Szia!
Köszönjük a gratulációt!😀😀
A mérlegelő ki volt tárázva, de valamilyen okból adódóan változott az értéke, de tudtuk, hogy vizesen 1,7 kg a mérlegelő, így mindig gyorsan kiszámoltuk a differenciát. Ezért pl. amikor 1,1-et mutatott a mérlegelő, és megmértük a halat, akkor még 60 dekát levontunk belőle.😀
@@montvajszkimarkcarpangler Ja értem már , úgy már oké :D
Szép eredmény
Köszi szépen 😀🙌
Sziasztok! Mi voltunk szemben veletek és horgásztuk a strandbóját. A nagy sárga "cimboránk" sem segített rajtunk...😅
Valószínű a vízcsere illetve a mélyebb víz miatt előttünk voltak a halak. Így sem volt egyszerű kapásra ingerelni őket 🙂
Láttuk hogy húzzátok sorban! Szép halakat fogtatok! Nekünk 48 óra alatt csak 1-1 volt 20-20kgba kemény helyekről. Ti állítólag direkt iszapban horgásztatok Dávid szerint.
A tó közepén ahova eredetileg etettünk és ahonnan a testesebb pontyok jöttek ott minimális iszap volt, a part menti etetésnél amit később alakítottunk ki ott volt nagyobb iszap de onnan viszont kisebbek jöttek.
Szia! Hát igen, nem volt egy egyszerű peca, meg a gép is zavaró volt...😅😅
Én az egyik botommal pont veletek szembe horgásztam (onnan jött a 28+), nem féltem az iszaptól mert már több sporttárstól hallottam, hogy amikor hidegebb lesz a víz, akkor a nagyobb pontyok előszeretettel túrják az iszapot.😁
Bejött nektek rendesen! 23ra van foglalás. Aprilis, június, augusztus októberben benne lehetünk szemben megint a videóban?... :D
👍👍👍👍
Ha nagy távolságra horgászol akkor ajánlanám a croco xt11 illetve a croco horust
Köszönöm a tanácsot!🙌😁