"GYÁVA VAGYOK, LUSTA VAGYOK" - generációk egymás közt, ŐSZINTÉN

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 4 янв 2025

Комментарии • 1 тыс.

  • @robertkorosi9507
    @robertkorosi9507 Год назад +575

    Zseniális lett ez a rész, tökéletesen bemutattátok a generációs szakadékokat, ami fölött hurkapácikából épült hidak ívelnek csak át :D A tanár úr minden létező sztereotípiát igazolt a beszélgetés során, ami az idősekkel szemben fennáll. Adrienn egyensúlyozik a fiatalos változáskeresés és a stabilitás között. Azahriah pedig a fiatalok merészségével mutat rá azokra a dolgokra, ami a mai fiatalok szerint hiba a világban és rácsodálkozik az idősebbek korlátaira. Az a vicces, hogy 50 évvel ezelött Havas Henrik ült volna Attila helyén, de ő már ezt nem látja, ő csak a maga által magasztosnak ítélt múltját látja és képtelen a jelent értelmezni. Ez vár mindanyiunkra, Azahriah is fog még Henrik helyén ülni :) A telefonra meg csak annyit mondanék, hogy 150 évvel ezelőtt a könyvolvasást gondolták értelmetlen időtöltésnek, írni/olvasni is alig tudtak az emberek és valahogy mégis eljutottunk oda, hogy ven egy generáció, aki szerint aki nem olvas, az kevesebb másoknál :) Fura dolog ez a haladás.... Elfelejtettem: Csokinak meg mindig igaza volt/van/lesz :D

    • @MrPitipota
      @MrPitipota Год назад

      Ezt a kurva sok gyökeret akik ezt a két kretént követik xDD

    • @editszolosi9927
      @editszolosi9927 Год назад +12

      Klassz, amit írtál. Egyetértek.🎉

    • @zsuzsiszmrecsanyi7920
      @zsuzsiszmrecsanyi7920 Год назад +2

      Aj, de jól összeszedted a gondolataimat 😃 köszönöm 😃

    • @Szmorike
      @Szmorike Год назад +5

      39 éves vagyok. Nem ismertem Havast, amikor még ő huszon éves volt, de kb 25 éve már bőven ilyen volt. Szóval szerintem ez ember föggő IS, hogy mennyire egoista valaki. Bár tény, hogy ahogy idősödik az ember hajlamos lehet a vélt élettapasztalata miatt lekezelni a fiatalokat. De Havasnál nem csak egyszerűen az van, hogy már 74 éves vagyok egy csomó mindent megéltem, nekem ne dumáljon egy fiatal, hanem konkrétan csomó mindenben jobbnak gondolja magát mindenkinél, nemcsak a fiataloknál.
      Ha vissza megyünk 150 évet, akkor Petőfi, Arany, Móricz korában találjuk magunkat, szóval lehet egy kicsit elmérted az idődet, de akkoriban már volt közoktatás, aminek köszönhetően igencsak lecsökkent az írástudatlanság. Az irók és költők pedig egész jól megéltek a szakmájukból. De ha az azt megelőző több száz évet is nézzük, lehet sokan nemt tudtak olvasni, de inkább irigykedtek arra, aki tud, márcsak azért is mert az a nemesek kiváltsága volt inkább.

    • @NikolettaSecgin
      @NikolettaSecgin Год назад +1

      De szépen meg tudtad fogalmazni! ❤Engem elvitt a düh kicsit😅

  • @ragerpeter9962
    @ragerpeter9962 Год назад +371

    Havas Henrik a példa arra, hogy mennyire taszítóak tudnak lenni az idősebbek a fiatal generációval kapcsolatban. Nagyobb az egója az embernek mint mindenki másé a teremben x2. Bármiről van szó ő magára vezeti vissza a témát, hogy ő a multban ez meg ez. Ezért is zseniális ez a műsor mert ennyire különböző embereket ültet le 1 asztolhoz még akkor is ha van köztük oylan akivel egyáltalán nem tudok azonosulni. Szép munka!

    • @elemenkanna
      @elemenkanna Год назад +30

      A kommentmező pedig a példa arra, mennyire taszító tud lenni a fiatal generáció az idősebbbel, vagy csak egy általa nem értett helyzettel. Ami ráadásul pont a műsor témája is volt egyben. Havas teljesen önazonos volt, ő tökéletesen ilyen évtizedek óta. Ez egy médiában felvett szerep, szándékosan túltolja, olyan mint Trutykón a sapka, csak egy kicsit eredetibb. Magához képest még vissza is fogta magát, a sztorijai pedig teljesen érthetőek voltak. Nem értem, gondolkodásra képtelen fogalmatlanok gyülekezete nézi a Fókuszcsoportot? Akkor minek nézik? Sok munkája lesz még itt Ádáméknak az edukálás terén...

    • @laszlosebestyen4775
      @laszlosebestyen4775 Год назад +13

      A példából általánosítást hagyjuk meg az idősebb generációnak:) Havast lehet azért is hívták mert van még benne egyfajta fiatalkori egoizmus, lázadás, odamondogatós, ki ha én nem stílusa. Ahhoz képest mennyire le szokta uralni a terepet a sztorizgatásával, itt még visszafogott volt szerintem. Tényleg megosztó személy és lehet mondani hogy mekkora pofája van, de mégis a kommentek többsége róla szól, őt emelik ki. Megosztó, de tipikusan az az ember akit ki nem állhat valaki mégis valahogy érdekli, mert amiket elmond az mégiscsak egy sűrű élettapasztalat, még ha jócskán kiszínezve is.

    • @ragerpeter9962
      @ragerpeter9962 Год назад +14

      ​@@elemenkanna Én nem gondolom, hogy taszító lennék az idősekkel de ha valaki alapból úgy áll hozzá ahogy Havas Elvtárs akkor ott már nincs mit tenni. De még ha tényleg egy "karaktert" vesz fel akkor is egy hímsoviniszta, egoista, homofób emberről van szó, akiben 1 cseppnyi tisztelet sincs mások iránt. Az meg, hogy edukálatlan vagyok azt felfogom a jó érvek hiányának barátom :D

    • @elemenkanna
      @elemenkanna Год назад +10

      @@ragerpeter9962 Kicsit unalmas már ez az idősözés. Havas távolról sem az egész idősebb generáció, ahogyan nem Azária az összes fiatal (remélem), mint ahogyan Adrienn sem az összes nő (nagyon remélem). Én csak ennek a gyenge színvonalú ex katedra-párhuzamnak próbáltam meg görbe tükröt mutatni. A műsor célja az volt, hogy kizökkentse a komfortzónájukból a szereplőket (vendégek és nézők egyaránt). Jelentem: sikeresen megtörtént. Erre értem az edukálást (kár, hogy magadra vetted), ehhez Ádámék a jelek szerint értenek. Ha pedig egy kicsit visszahallgatod, mit is mondott _valójában_ a "homofóbos" résznél (ez a kijelentése már önmagában egy önkritika volt), akkor majd rájössz, hogy az expozéja kvázi egy melegek melletti kiállás volt. Egy kis értő olvasás, értő hallgatás, gondolkodás - mindössze ezt hiányolom a kommentmező láttán. Amit Ádám is évek óta próbál meg a fejekbe beleverni. Nem vagyok Havas fan, millió probléma van vele, viszont sokkal de sokkal több van ebben az emberben, mint ahogy (szemmel láthatóan) nem értette meg a nagy többség.
      (Ja, és mégvalami. Havas elment! Ádám mesélte, mennyire nehéz egy ilyet összehozni a sok visszautasítás miatt. Már csak ezért is fontos, hogy létrejött ez a kollab.)

    • @elemenkanna
      @elemenkanna Год назад +3

      @@zsfi-posts Havas szájából meg elhangzik a fordítottja, erre gondolsz? Nem tudok mást mondani, ő ilyen, kicsit bonyolultabb, mint az elsőre átjön. Aki meg először látja, annak még riasztó is lehet, ezt aláírom. Fura helyzet, mert távolról sem az én tisztem védeni, de ez a "havas egy fax"-narratíva annyira gyenge és leegyszerűsítő, hogy már fáj. Én egyébként még a tiszteletet is láttam megcsillanni, mégpedig pont a legutolsó mondatában. Amellett, hogy a kötelező oltás nem maradt el, megígérte, hogy megnézi a "kishölgy" munkásságát. Erre mondom, hogy Havas egy jelenség, nem lehet felületesen hozzáállni.

  • @csaszarzalan3454
    @csaszarzalan3454 Год назад +2309

    Szeretem, hogy Henrik mindig csak annyit akar elmondani, hogy ő mindenkinél egy kicsit jobb és okosabb

    • @roxananyilas5834
      @roxananyilas5834 Год назад +127

      megijedtem, hogy csak nekem jott le igy🥴 szerencse, hogy más helyett is tudja nekik mi a jo

    • @lacavalloelmundo8295
      @lacavalloelmundo8295 Год назад +81

      Hozza a formáját 😃 az lenne az ijesztő már, ha hirtelen megváltozna.

    • @laciaustria
      @laciaustria Год назад +3

      Igazad van

    • @roxananyilas5834
      @roxananyilas5834 Год назад +80

      ​​​@@lacavalloelmundo8295 nem tudom milyen ko alatt laktam, hogy eletemben nem hallottam meg egy szavat se Havasnak, de ugy erzem jobb ez igy😀

    • @csaszarzalan3454
      @csaszarzalan3454 Год назад +1

      ​@@lacavalloelmundo8295igen😆

  • @officialRandall
    @officialRandall Год назад +1366

    A legenda szerint Csoki még most is a visszafojtott nevetését engedi ki.

    • @Ammonitesz
      @Ammonitesz Год назад +98

      Csoki nagy keretes szerkezetbe rakja a műsort: Felkonf, xd xd xddd XD XDDD xdd lekonf.10/10

    • @szentistvan13
      @szentistvan13 Год назад +45

      Csoki a néző szócsöve

  • @badsekt0r1121
    @badsekt0r1121 Год назад +1003

    Minden elismerésem a vágónak, brutális kihívás lehetett Havas Tanár Úr barokk körmondataiból és véget nem érő autofellációjából koherens gondolatmeneteket összevágni.

    • @akimot13
      @akimot13 Год назад +163

      Egy párhuzamos beszélgetésben vett részt, ahol szabad asszociációi tengerén hajózik, vonatkoztatva bármiről, magára.

    • @szarvas_mici
      @szarvas_mici Год назад +29

      Épp azon gondolkodtam, hogy mennyiminden lehet a fejében, amit ennyire nehéz sorbarendezni egy adott téma mentén.

    • @adambatyam1723
      @adambatyam1723 Год назад +5

      Ez a műsor már a Tiktok generációnak szól. Én élveztem.

    • @MrPitipota
      @MrPitipota Год назад

      jajj de művelt valaki :D Havas igen néha sok, de nézz már rájuk... A kancsal gyerek gúnyoskodik, a semmihez nem értő bamba fejével, amig a hencegő Havasnak a legcsövesebb sztorijában is nagyonn a tartalom érték mint a semmit mondó youtube senkikénél.

    • @robinvinca4638
      @robinvinca4638 Год назад +4

      Gyakorolni kellene a metaforakat barátom

  • @zaratu2980
    @zaratu2980 Год назад +843

    Nagy lelkű tőletek, hogy csináltatok egy műsort adás Havasnak, Havasról

  • @replenishman
    @replenishman Год назад +228

    Pontosan ezért jó amit itt sokan szisszegnek le. Annyira nem idevaló Havas, hogy a műsor érdekes lett. Ez most olyan mintha bögrével kellett volna kivágni egy fát. Sikerült! Az ,hogy Havas nem akadt ki ti pedig nem nevettétek ki és tisztelettel beszéltetek vele kiválló beszélgetés lett. Ez volt számomra az első rész ebből a sorozatból amit végig tudtam nézni. Manapság nagyon ritkán találni beszélgetést ennyire különböző emberekkel. Köszönöm!

    • @elemenkanna
      @elemenkanna Год назад +14

      A 200+ komment közül a legtalálóbb eddig! Beszédes, mennyire alullájkolt, pedig pontosan így van, ahogy leírtad. Először féltem, hogy mi fog ebből a felállásból kisülni. Hogy túl nagy a generációs különbség, kellett volna legalább egy "kortárs" vendég a Havas mellé. De nem. Havas (magához képest) konszolidált volt, a többiek meg partnerek voltak a beszélgetésben. És így állt össze az egész. Az első résszel szemben ez tényleg nézhető és érdekes lett, és még az operatőri munka is javult. Az pedig a szisszegőket minősíti, mennyire vakon vannak... (Btw. mennyire epic, hogy pont ez a fajta (Z) generációs szellemi tunyaság a műsor témája is volt egyben... 🤷‍♀️)

    • @whyler1
      @whyler1 Год назад +8

      " Ez volt számomra az első rész ebből a sorozatból amit végig tudtam nézni" ez konkrétan a második rész, nem?

    • @replenishman
      @replenishman Год назад +2

      @@whyler1 lehet! Ha az első rész a tiktokos sztárok voltak akkor igen. De attól azt gondoltam ,hogy a sorozat érdektelen lesz. Ez viszont kedvet hozott, hogy a többire is ránézzek.

    • @viktormuller9628
      @viktormuller9628 Год назад

      @@replenishman Az előző, és ezen kívül egyetlen, Közös: Többszörös részben egy tiktokos sem volt. Ott a téma sokkal kevésbé volt érdekes, viszont némiképp jobb volt a meghívottak között a dinamika.

    • @replenishman
      @replenishman Год назад

      @@viktormuller9628 Henry Kettner akkor mi? Politikus? Valamiért a tiktok ugrik be róla. Több mint 120 ezer követője van a tiktokon.

  • @albika1985
    @albika1985 Год назад +1142

    Következő vendégek...:Puzsér, Dancsó, Deák Dani. PLEADE!

  • @DD00FF
    @DD00FF Год назад +1196

    Nem volt rossz ez a Havas életút interjú. Négy kérdező talán kicsit sok, de egyébként teljesen rendben volt! 😀

  • @owenmicrowave1
    @owenmicrowave1 Год назад +246

    Bárcsak egyszer annyira szeretne valaki, mint Havas Henrik saját magát 😍

  • @kiskerekes99
    @kiskerekes99 Год назад +232

    Nagyon tetszett ez a Havas Henrik interjú, csak kicsit zavaró volt hogy mindig félbeszakítják..🫠

  • @Attika2425Y
    @Attika2425Y Год назад +61

    Nagyon jó műsor lett, meglepődtem, hogy a Havas egója a nagy fejével befért egy ekkora helységbe. Sikeresen hozta az összes generációs sztereotípiát és ellenszenvet, csak "hagyni" kellett beszéltetni , megtudhattuk, hogy a kis buborékjában ő mindenkinél okosabb és jobb :D

  • @kissadam07
    @kissadam07 Год назад +77

    31 percnél járok, eddig úgy tűnik ,Havas Henrik az ŐSZINTÉN ből csak az ÉN-t hallotta. Önfókuszcsoport :)

  • @eszti142
    @eszti142 Год назад +43

    Örülök, hogy nem csak nekem jött át úgy,mintha Havas Henrik egy kicsit egoista lenne. Minden témában valahogy sikerült arra kilyukadnia,hogy Ő milyen sikeres,művelt, hol van nyaralója,milyen okosak a gyerekek stb. Engem egyenesen bosszantott már a végén.
    Ezt az egy apróságot leszámítva szuper beszélgetés. A témák nagyon jók, és tanulságosak. ❤ Így tovább.

  • @ritchie47channel81
    @ritchie47channel81 Год назад +315

    Imádtam ahogy Csoki szét röhögi az agyát miközben önmagát szórakoztatja fejben de igyekszik tisztelettel lenni a vendégekre. 😂😂Királyok vagytok srácok és nagyon jó volt a műsor! 👍🙃🤜🤛

    • @norbertdeutsch7813
      @norbertdeutsch7813 Год назад +18

      Én meghalok 😂 ahogy visszafojtva röhög Henrik miatt kurva nagy 😂😂 oké Henrik mondjad 😂

    • @k_kinga
      @k_kinga Год назад +1

      1:02:03 🤣🤣

    • @ritchie47channel81
      @ritchie47channel81 Год назад +1

      @@k_kinga Hát Csokker-t így szeretjük. 😁😆

  • @alizgajdacsi6498
    @alizgajdacsi6498 Год назад +102

    #csokitamogatokomment
    Imádom, ahogy rendszeresen áttöri a negyedik falat a Csoki, és együttérzően kipillant 😅

  • @biziclop1
    @biziclop1 Год назад +281

    Azt volt a legrosszabb látni, ahogy az asztalnál ülő viszonylag haladó gondolkodású fiatalok, próbálják tiszteletből elfojtani a szenvedésüket Havas szövegét hallgatva.

    • @anikokomaromi2335
      @anikokomaromi2335 Год назад +2

      Ezt miért volt rossz látni???, Havastól már a közepe táján elkezdett fájni a gyomrom, és utána már hányingerem lett.., egyik gyöngyszeme mikor közölte, hogy sokat utazik mert Tenerifén van egy házuk, na.elképesztő öntelt és beképzelt., nekem Minden elismerésem a többieknek, hogy ilyen kulturáltan feszengtek!

    • @biziclop1
      @biziclop1 Год назад

      @@anikokomaromi2335 Azért volt rossz látni, mert ezektől a srácoktól azt vártam, hogy visszaszóljanak !
      Nem ez volt a kérdés! Hogy jön ez ide? stb…

  •  Год назад +29

    Ez zseniális volt. Csepelyi Adriennt azt hittem nem ismerem, de most hogy rákerestem egyszer már halottam Ádámmal és Zsoltival beszélgetni.
    Most nekem is bevésődött: "Ma már tudom".
    Aza korrekt volt. Valóban nem a kor számít és erre ő az egyik legjobb példa.
    Henrik pedig ilyen. Ahogy láttam senki nem, mert a szemébe nézni. Storizni az tud.
    Nem tudom, hogy hoztátok ezt így össze, de ez valóban "valami új", amit még így nem csinált senki és az is biztos hogy "jobban csináljátok".
    Visszajelzés:
    - A kézi kamera most sokkal profibb volt
    - A stábról a snittek nagyon jó hangulatot adtak
    - A plusz 2 kamera keresztben nagyon profi. Elkapják amit el kell.
    - Csokiról ezek a fókuszok, ahogy hallgat. Valamilyen kampányhoz építitek fel? Nagy meggyőző.
    - Az a kiköszönés nagyon esetlen volt, az első pont ahol kidobott a hangulatból. De hát ez az adás vége volt ;-) Csak bele akartam nézni így este 10 után erre beszippantott.

  • @emesh75
    @emesh75 Год назад +12

    Pontosan félúton vagyok Azahriah és Havas Henrik között. Előbbinek anyukája lehetnék, utóbbinak a lánya. Felnőtt fejjel kellett átjutnom az analóg korból a digitálisba. Agrármérnökből előbb elemző lettem, majd 40 felett informatikus. Ez csak nyitottsággal megy. Korábbi szakmámban az idősebbektől tanultam, most a huszonévesektől. Az idősek ismerik a trendeket, a fiatalok csinálják... A műsor remek volt, gratulálok és köszönöm. Ülök vissza tanulni :)

  • @csibito4510
    @csibito4510 Год назад +67

    Több infót tudtam meg Havas Úr lányáról mint Adrienn és Atti nézeteiről a témával kapcsolatban. Respect a srácoknak és főleg a vágónak, hogy ki tudott ebből hámozni valamit… nem lehetett egyszerű.❤ Ja és Csokinak igaza van 😄

  • @szilardszauer6205
    @szilardszauer6205 Год назад +187

    "Maga ezt nem tudhatja, mert túl fiatal hozzá." Talán ez a legnagyobb generációs különbség. 😄

    • @CirmosGenyó
      @CirmosGenyó Год назад

      Ez egy büdös paraszt beszólás. :D

  • @fulop._.szilard3000
    @fulop._.szilard3000 Год назад +272

    Havasnál már már kicsit szemet szúr hogy szinte minden mondata önmagáról szól, kicsit az jön le hogy minden kijelentésével azt akarja igazolni hogy Ő mit ért el...ezen mondjuk dolgoznék mert kibaszott idegesitő tud lenni mások számára mikor valaki a beszélgetést allandóan önmagára vezeti vissza. Minden elismerésem és meg van értve hogy rengeteg mindent elért az életben, de ezek az eredmények önmagukért beszélnek, nem szükséges állandóan felhozni őket...valahogy azt vettem észre hogy a fiatalabb generáció képes ugy leülni és elbeszélgetni hogy közben elvonatkoztatnak önmaguktól, az idősebb generáció meg mintha azt érezné hogy neki még most is bizonyitani kell...

    • @ericgarcia8124
      @ericgarcia8124 Год назад +5

      Hova dolgozzon 73 évesen rajt? 😅

    • @rimonade
      @rimonade Год назад +5

      Én is azt éreztem, hogy érezzük már át, hogy ő itt a legfontosabb ember az asztalnál 😁eleve a katonasággal kezdi, de lehet csak belelátom

    • @b0b0xyz
      @b0b0xyz Год назад +4

      Teljesen egyetértek veled. Senki sem vitatja, hogy Henrik mennyi mindent ért el és rengeteg dolgot jól lát vagy igaza van, de engem is ez a személyiségjegye zavar a leginkább. Pont ezért érzem azt, hogy nem jó választás volt egy generáció bemutatására. Nyugodtan fényezze magát, ha az lenne a műsor címe, Havas őszintén, de ez most nem erről szól.

  • @72Evike
    @72Evike Год назад +124

    Ahányszor hallgatom Azahriah-t beszélni, újra és újra elámulok, milyen intelligens, jó gondolkodású, őszinte, higgadt ember. Nagyon kedvelem. 🥰

    • @alexnagy2044
      @alexnagy2044 Год назад +2

      Bezzeg, ha ezt egy '72-es férfi írná egy 20 éves lánynak...

    • @evabognar278
      @evabognar278 Год назад +5

      @@alexnagy2044 Mi a gond?? Hogy egy gyerekem korabeli srácot megdicsértem? Kedves Alex! Mit látott bele a mondandómba? 🤔

    • @alexnagy2044
      @alexnagy2044 Год назад

      @@evabognar278 Igazából éppen ezért választottam ezt a hozzászólást, ennek a példának kiemelésére, csak épp a másik oldal szemszögéből. Mert, ha csak egy ilyen tisztelettudó és valóban semmi mögöttes olyan dologról nincs szó, amire most itt mind a ketten beszélünk, akkor teljesen félreértenék az emberek (de leginkább a nők) és támadnának. (Mint azt Ön is jól látja, teljesen alaptalanul!) Amennyiben úgy gondolja, Kedves Éva, már törlöm is. Utólagos elnézését kérem, amiért nem fejtettem ki érthetőbben, mire is gondolok. Teljesen jogosnak látom így, hogy ez inkább tűnik személyeskedésnek, mint amire én gondoltam; mégpedig, hogy egy példát szemléltetek vele, a szövegének segítségével. ✌

    • @elizaliz-t2l
      @elizaliz-t2l Год назад

      ó, de nagyon hülye vagy@@alexnagy2044

  • @Szalámisszendvics
    @Szalámisszendvics Год назад +86

    Személy szerint én kedvelem Havas Henriket! Nagyon szerettem hallgatni a műsorait. Nagyon megosztó személy, de valamiért én ennek ellenére kedvelem őt. Örülök, hogy meghívtátok. Nagyszerű beszélgetés, több generáció osztja meg a gondolatait! Szuper! Csak így tovább!

    • @69ricsko
      @69ricsko Год назад +5

      Olyan mint Puzsér sokak számára.
      Harsány, de ugyanakkor minden szava igaz.

    • @breki312
      @breki312 Год назад +3

      Én is szeretem sok gondolatát, de amikor 5en beszélgetnek egy asztalnál, akkor ne csak Havas Henrik beszéljen 1 órát a másfélből xd nem egy életút interjú volt ez …

    • @69ricsko
      @69ricsko Год назад +1

      @@breki312 na jó tény hogy kurva sokat beszélt 🤣

  • @kristoffeher4123
    @kristoffeher4123 Год назад +400

    Havast nem lehetne a Duna jegén pajzsra emelni és a világegyetem istencsászárává választani?

    • @KTamas27
      @KTamas27 Год назад +2

      Miért?

    • @venefica01
      @venefica01 Год назад +28

      Nem elég, hogy már Ő maga úgy érzi?

    • @gvagear
      @gvagear Год назад +5

      @@venefica01 nincs is jobb annál, amikor egy vicces mondatot még meg is magyaráz valaki.

    • @DrGergo
      @DrGergo Год назад +8

      augusztusban...

    • @MrPitipota
      @MrPitipota Год назад

      @@DrGergo ouké

  • @nikinagy7157
    @nikinagy7157 Год назад +1

    Hali! Na ezt a sorozatot ne hagyjátok abba!!!!❤ Jól válogatott vendégek,témák.... Köszönöm szuper volt ajánlom minden generációnak...ami a célja 😊

  • @brandonhuggins9303
    @brandonhuggins9303 Год назад +172

    Istenem, miért nem születtem Havas unokájának! Akkor most én is spanyolul tudnám megbeszélni a számítógépes öldöklést az angolul nem perfekt mexikói fiatalokkal!

    • @pjotr3374
      @pjotr3374 Год назад +2

      Ahhoz nem kell Havas unokájának lenni, hogy tanulj....

    • @brandonhuggins9303
      @brandonhuggins9303 Год назад +27

      @@pjotr3374 --> wikipedia--> irónia

    • @editszolosi9927
      @editszolosi9927 Год назад +4

      Ez kurva jó!!😂😂🎉🎉

  • @fekveteker-go
    @fekveteker-go Год назад +27

    Megint sikerült valami ritka értéket az asztalra tenni! Respektációm és köszi srácok! Iszonyat jól szórakoztam! 😄

  • @Lellianna
    @Lellianna Год назад +325

    Henriket nem bírom személyesen, de igaza van. 25 évesen mikor végeztem az egyetemen, mint mérnök, amint beléptem a munka világába rájöttem, hogy SEMMIT nem tudtam.

    • @sont6739
      @sont6739 Год назад +17

      Ha ennyi jött le az egyetemből akkor elvesztegettél 5 évet.

    • @petyaur
      @petyaur Год назад +28

      @@sont6739 Én ugyan tróger vagyok, de én is értem, hogy nem erről beszél. Kismillió soft skill, na meg maga a valóság és az ő súlya teljesen kimarad a képzésből, de nem is emiatt közel pótolhatatlan egy-egy szakot ténylegesen elvégezni, mielőtt a gyakorlatban jobban beleártaná magát az ember.

    • @balogh9015
      @balogh9015 Год назад +3

      Épp arra gondoltam, milyen visszafogott, milyen jó most a Havas, amikor belelendült. Hiányzik a valóság filtere, mégiscsak van benne valami.

    • @zozika
      @zozika Год назад +2

      @@balogh9015 Pontosan. Ádámnak, Csokkernek jó az alapja, tanuljanak tőle.

    • @officialRandall
      @officialRandall Год назад +12

      Az egyetem nem OKJ-s szakképzés, hogy te onnan kikerülve a munka világába egyből tudj mindent. Az egyetem megadja neked az elméleti alapokat ahhoz, hogy aztán a munkahelyeden specializálódj.

  • @EvangelionPower
    @EvangelionPower Год назад +59

    Számomra az volt a tanulság, hogy Havas Henrik a magyar Chuck Norris.

  • @GabriellaJenei
    @GabriellaJenei Год назад +16

    Ez volt eddig a legjobb resz! Nagyon jo temakat boncolgattatok, vegig lekötött! Nagyon hiánypótló, amit ezzel a műsorral közvetítetek. 👌🤗

  • @75variatus69
    @75variatus69 Год назад +2

    Messze, messze, messze a legjobb adás! Remek vendégek, remek téma, remek munka! Felüdülés volt!
    Nagyon Köszönöm!❤❤❤❤❤

  • @andreaszelpal2384
    @andreaszelpal2384 Год назад +28

    Gratulàlok Sràcok!Ez szuper lett!Atièrt külön köszönet Nektek.

    • @msmktintin
      @msmktintin Год назад

      Én csak azt sajnáltam, hogy sok olyan dolgot mondott, amit már elmondott interjúkban.

  • @Gilmaril
    @Gilmaril Год назад +2

    Számomra nagyon élvezetes volt a beszélgetés. Már mielőtt idekeveredtem láttam, hogy sokan a tanár úrra vannak rágerjedve, de nekem teljesen illett a tematikába, ahogy minderől a múltja jutott eszébe, de ez egy ponton nosztalgiából reflexióba váltott. Tökéletesen illett ehhez Adriennek a "híd vagyok" és Attilának az "ott vagyok ahol vagyok" hozzáállása, illetve hogy képesek voltak beleállni a fontos dolgokba. Külön köszi a közeli képekért, nagyon emberivé tettek jónéhány pillanatot.

  • @belapatrikbratengeier7644
    @belapatrikbratengeier7644 Год назад +16

    A kedvenc részem az volt, amikor Havasnak eszébe jutott egy régi történet, csak a többiek mindig belepofáztak.

  • @robertsinger4342
    @robertsinger4342 Год назад +23

    Nagyon tetszik ez a formátum, kifejezetten jó témának vágtatok neki, külön tetszik, hogy 3 különböző életszakaszban tartó ember próbál egy ilyen témát "megfejteni". Viszont mégsem tudom aztmondani, hogy tetszett ez a rész, mivel Havas Henrik teljes mértékben kisajátította a műsort. Sose volt a kedvencem, azonban itt eltudtam volna képzelni, hogy picit közelebb kerül a szívemhez, ez sajnos most sem sikerült neki. Nyilván egy ilyen témát saját tapasztalatok illetve élmények alapján érdekes körbejárni, de így számomra ez nézhetetlen volt, hogy mindenben az ő mondandója volt a leghangsúlyosabb. Azt érzem, hogy Ádámnak és Csokinak még picit szokna kell ezt a műsort, olyan szempontból, hogy jobban be kellett volna vonni a másik két vendéget. Persze ezt kívülről egyszerűbb mondani. Mindenesetre személy szerint kedvelem az ilyen jellegű beszélgetéseket, nagyon jó az irány, csak így tovább.

  • @MsCristyn83
    @MsCristyn83 Год назад +57

    Havas Henrikkel kéne egy olyan műsort csinálni, ahol random szavakat dobna be a műsorvezető és a vendégnek egy történetet kell kihoznia a saját életéből. 😂 Ez a műsor most kaphatta volna a "Csak ÉN, Havas Henrik" címet is. 😂
    + Csoki nevetései imádnivalóak. ❤

  • @annapannaszilagyi5924
    @annapannaszilagyi5924 Год назад

    Havas bebizonyította/számomra megerősítette, hogy igenis létezik az a generációs szakadék, és nem (vagy csak vért izzadva) átívelhető az.
    Borzalmas, hogy minden történetet magára futtat ki, mennyire jó, tehetséges, múltbeli sikerein lovagol, mindenkire rákontrazik... Jól láthatóan erölködik, hogy mást meg tudjon hallgatni.
    Persze vannak az ő korosztályában is nyitott, modern gondolkodású emberek, nem akarok általánosítani, de személyes tapasztalataim alapján nagyon is jellemző ez a kellemetlen Havas féle karakter.

  • @gusztavgezenguz4661
    @gusztavgezenguz4661 Год назад +7

    Ez igazán jó lett !
    Adrienn végtelenül okos és empatikus.
    Azahriah meglepően érett.
    Azt hiszem, Havas úr gátlástalan őszintesége sokat "dobott" a hangulaton.

  • @ildikolehotzki464
    @ildikolehotzki464 Год назад +10

    Imádom ezt a formátumot! Henrik tökéletes volt a saját kosztályának képviselésére! Minden idősebb ember a saját tapasztalatai által akar tanítani. Nagyon érdekes látni, ahogy egy generáció számon kéri az idősebbeket hogy miért olyan szar ez az ország, ahogyan azt mindannyian egyformán látják. Beletörődés és lázadás szembeállítása.

  • @teodorabenko6513
    @teodorabenko6513 Год назад +8

    Nagyon, NAGYON jó beszélgetés volt! Köszönöm, hogy megcsináltátok!

  • @0qqqppp0
    @0qqqppp0 Год назад +120

    Fejemben a legtöbbször gondolt gondolat: “Kussolj már be Henrik!”

  • @ritchie47channel81
    @ritchie47channel81 Год назад +96

    Amúgy srácok ha rendesek akartok lenni Csoki-hoz akkor Zsozét kéritek hogy végre felszabadultan tudjon nevetni ! 😁😜Jöhetne még Beton Hofi meg egy olyan témában szívesen látnám Borkát is amiben akár érintett 😊Borka nem bújhat el az örökös háttérmunkákban ő színpadra született 😍🧡💯

    • @Szurkefarkas
      @Szurkefarkas Год назад +6

      Baszki, elsőre azt olvastam, hogy "olyan témában szívesen látnám Borkait is amiben akár érintett" 😂

    • @ritchie47channel81
      @ritchie47channel81 Год назад

      @@Szurkefarkas 😂😂🤣🤣🤣Hát őt kihagynám. 🤣Semmilyen 1 órás Talk Show-t nem néznék meg vele!😅😂🤣

  • @DJNewLeo
    @DJNewLeo Год назад +1

    Nagyon jó beszélgetés volt, tetszik az őszinteség, amit Havas is képvisel, Attilát és Adriennt konkrétan itt ismertem meg, ők is szimpatikusak, rendkívül jól meg tudják vitatni hárman a dolgokat és külön kiemelném, hogy tisztelettel vannak egymás iránt még úgy is, hogy nem egyezik sok mindenben a véleményük.

  • @matefoldi3992
    @matefoldi3992 Год назад +67

    31 percnél járok és ha azt játszanám hogy minden HARMADIK alkalommal amikor Havas Henrik ,,na ezzel csak azt akarom mondani" címszó alatt, arról ömleng hogy ő mekkora király, már nagyon kurvarészeg lennék.

  • @danielmaczko1834
    @danielmaczko1834 Год назад +6

    Csak kajához akartam valamit nézni 10 percig, de végig néztem. :D
    Kifejezetten tetszett ahogy több generáció gondolat menete találkozott egy egy témában, és ahogy Adrienn oda piszkál olyan kérédésekkel amit szerintem minden második fiatal feltenne az ídősebbnek ilyen gondolatmenet közben.

  • @osember.i.e.9999
    @osember.i.e.9999 Год назад +11

    Köszi srácok, jó látni egy kis korosztályok közti gondolat váltást.👌

  • @istvanrakovics3824
    @istvanrakovics3824 Год назад +2

    Igen, a Tanár úr túl tolta, de azért, mert Ő ilyen. Ezért szeretjük. Kompenzálták a többiek, így működött jól.
    Én élveztem hallgatni, szerintem zseniális szereposztás sikerült, jó vendégek!
    És külön gratula Csoki, Ádám, hogy Ti is tudtatok kellőképpen "visszavonulni", hogy hagyjátok a vengedeket érvényesülni.
    Szóval köszi a munkátokat

  • @petervarga2219
    @petervarga2219 Год назад +37

    “Én is ugyanolan vagyok, mint ti.. csak kerestem múlt héten 2 milliót”
    -Hhenrik

  • @kovacsaliz8453
    @kovacsaliz8453 Год назад +11

    Imádtam ezt a beszélgetést! A végén indult be igazan, kár, hogy vége lett! En vagyok azaz ember aki követi Havas Henriket és Ádámékat is és még a Carson Coma-t is imádom, 49 éves könyvelő vagyok! 😀

    • @szajoco01
      @szajoco01 Год назад +5

      Órákig hallgattam volna, pedig Azáriát eddig kimondottan kerültem. Havas hozta magát, totál önazonos. Kevesen mondhatják el magukról.

  • @biniboo7242
    @biniboo7242 Год назад

    A hètvègèm legèrtèkesebb màsfèlòràja volt. Köszönöm a lehetőséget hogy ilyen beszèlgetèst halhattam. ❤😊 mèg több ilyen tartalmat lègyszives. ❤

  • @dontlookup9507
    @dontlookup9507 Год назад +42

    Havas akkora tényező, hogy az asszony is max Havasné. 😂😂

  • @boriszvoros6441
    @boriszvoros6441 Год назад +4

    Meg kell védenem Havast. Még soha nem láttam ennyire összeszedettnek abban, hogy reagáljon az elhangzottakra, és visszafogja a nárcizmusát. És szerepben volt, hisz ő az öreg a csapatban, persze hogy sztorizik. Le a kalappal a Fókuszcsoport előtt, mert az meg az ő érdemük, hogy ilyen milliőt voltak képesek teremteni, ahol ő így szerepel. Minden perce arany az interjúnak.

  • @anettcsato5176
    @anettcsato5176 Год назад +5

    Havas Úr nekem sok volt. Szívesebben láttam volna helyette egy másik 70+-os embert, aki nem ennyire egocentrikus. Valamint szívesen hallgattam volna egy olyan 40+-os közéleti személyiséget, akinek kamasz gyerekei vannak. Én 46 évesen a zenék által próbálok közel kerülni a kamaszaimhoz, tisztában vagyok minden mai trenddel (sőt, vannak kifejezett kedvenceim is közöttük), mert úgy érzem, a zenéik által értem meg, mi zajlik bennük. Ez a generáció már annyira más, mint mi voltunk... de abból meg nem építkezhetem, hogy nekem milyen volt régen...erre jó a zene...Ati dalai meg külön hatalmas kapocs itthon a kamasz fiaim és köztem, én már nagyobb rajongója vagyok, mint ők ☺️
    Havas Úrra visszatérve picit: remélem, amikor végignézi, fogja látni a "kitekintő" félmosolyokat, és meg fogja érteni, hogy "kevesebbnek" kell néha lennie...

    • @laszlokolumban8548
      @laszlokolumban8548 Год назад

      Ő annál sokkal önteltebb.Irritáló személyiség régóta.

  • @emjhu3486
    @emjhu3486 Год назад +36

    "Az egészen biztos, hogy valamilyen hatása van, az valószínű, nem?"
    Havas Henrik, 2023

    • @MrsMoz
      @MrsMoz Год назад

      ezt én is kiszúrtam 😂

  • @harangigyula3134
    @harangigyula3134 Год назад +11

    Gratulálok, jó adás lett. A műsorvezetés amit az első résznél kritikaként felhoztam sokat javult! Részemről én imádtam Havast nézni! :D

  • @ildikofeketenehalcsik2540
    @ildikofeketenehalcsik2540 27 дней назад

    Nagyon tanulságos beszélgetés volt értékes emberekkel! Köszönöm szépen 💪🍀❤️

  • @BoglarkaMolnar-jy2ci
    @BoglarkaMolnar-jy2ci Год назад +48

    Kedvenc részem mikor Havas azt mondja; "olyan hülye tud lenni néha egy nő "
    csak Ádám reagalta le észrevehetően, de az szenzációs volt 😅

    • @targymania4818
      @targymania4818 Год назад +5

      Ez az egész műsor Havas miatt annyira kínos.

  • @benczeimi
    @benczeimi Год назад +2

    A pofám leszakad, egy ilyen mives csapatot összehozni, a vágásról ne is beszéljek, megemelem a kalapom srácok, ez csúcs volt minden tekintetben 👍

  • @kawaclipse
    @kawaclipse Год назад +102

    Lehet hogy Havas Henrik művelt, okos, és tett le az asztalra, de hogy mennyire nagyképű és egoista az elképesztő. De inkább az hogy nem veszi észre... tipikusan az az ember, aki végighallgatja amit a másik mond, de nem hallja meg, mert már készül arra hogy elmondhassa hogy ő miért is jobb... Ettől függetlenül kellett ő is ehhez az asztalhoz.

    • @nran1638
      @nran1638 Год назад +6

      Igen, zéró önreflexió.

    • @adatkabel
      @adatkabel Год назад +8

      Szerintem pontosan tudja, hogy nagyképű, csak nem érdekli, mert ebből lett a Havasnénak a volvóterepjáró meg a mittudoménmi....JA, ezeket még sehol nem mesélte el!

    • @kawaclipse
      @kawaclipse Год назад +1

      @@adatkabel aha, szoval ezzel csak azt akartad mondani, hogy.... mit is? :)

    • @szilvianemeth9403
      @szilvianemeth9403 Год назад +1

      A volt kolléganőm is pont ilyen személyiségű....fuu borzalom volt, napi 8 órát ebben a légkörben

  • @Dkarcsi
    @Dkarcsi Год назад +2

    Beszarás. Ez nagyon jó ötlet szuper vendégek. Csak belenéztem de alig várom hogy legyen időm megnézni.

  • @boglarkaboros8713
    @boglarkaboros8713 Год назад +90

    Köszi a remek műsort!

    • @peterkoppanyi133
      @peterkoppanyi133 Год назад +10

      ja, én csak utólag jöttem rá, hogy nem "Havas Henrik élete" a műsor címe...

    • @msmktintin
      @msmktintin Год назад +1

      Amúgy nekem bejöttek a sztorijai, meg igazából néha öntudatlanul én is ilyen vagyok, úgyhogy megértem. xd

    • @peterkoppanyi133
      @peterkoppanyi133 Год назад

      @@msmktintin hát az bizony nem jó tulajdonság :/

    • @msmktintin
      @msmktintin Год назад

      @@peterkoppanyi133 Persze, tudom.

    • @peterkoppanyi133
      @peterkoppanyi133 Год назад +1

      @lab22johnny szinte végig ő beszélt és végig csak magáról. én talán ha egy valamennyire értelmes hozzászólást hallottam most tőle, a többi önajnározás és ego, ego, ego

  • @Pigizsugi
    @Pigizsugi Год назад +1

    Köszönjük!

    • @szenszittekerika840
      @szenszittekerika840 Год назад

      Csak ennyit utalsz?

    • @Pigizsugi
      @Pigizsugi Год назад

      @@szenszittekerika840 mennyit kellene?

    • @szenszittekerika840
      @szenszittekerika840 Год назад

      @@Pigizsugi minimum 10.000ft

    • @Pigizsugi
      @Pigizsugi Год назад

      @@szenszittekerika840 sajna én egy ilyen csóringer vagyok... De mivel te voltál olyan szíves és megmondtad, hogy mennyit kell, így gondolom, te küldtél is minimum 10ezer forintot!

    • @szenszittekerika840
      @szenszittekerika840 Год назад

      @@Pigizsugi huszat

  • @kingakrugnepogai8408
    @kingakrugnepogai8408 Год назад +9

    Ironikus, hogy Havas beszél a mobilról, hogy mennyit nyomkodják. Senki előtt nincs kinn az asztalon csak előtte. Egyébként nagyon tetszett, jól összeválogatott, érdekes emberek 😊

  • @csabamenesi5024
    @csabamenesi5024 Год назад +2

    Első lépés az elfogadás. Minden más csak ezután. Élvezetes beszélgetés volt, mindenki hozta a személyíségét. Amit az Adrienn meg a végén mondott, az egy nagyon értelmes és érzelmes összegzés volt. 👍

  • @laszlonejungling5923
    @laszlonejungling5923 Год назад +8

    Nagyon jó volt nézni és hallgatni ezt a beszélgetést. Azért azt még hozzá tenném hogy a mai zenéket mi idős emberek is szívesen hallgatjuk. Természetesen csak azt ami jó. Úgy gondolom hogy Azhariah zenéjét csak magaslatokban lehet említeni.Számomra Ő képviseli a ZENÉT . Így nagybetűvel

  • @gergelydobi3397
    @gergelydobi3397 Год назад +13

    Remélem a Tanár Úr kifizetése után,még maradt Csokker fizetésére a hónapban😂Amúgy eggyre jobb lesz ez a formátum!Csak így tovább!!!

  • @vittya4373
    @vittya4373 Год назад +66

    Vért izzadok, hogyan tudnám a legkevésbé tolakodóan kinyilvánítani (mintha bárkit is érdekelne), hogy én mennyire krássolom a Csepelyi Adrit; de végül lányos zavaromban csak meglepődni tudok Havas jelenlétén. Nem volt soha túlságosan szimpatikus forma, ugyanakkor most egészen vállhatóan működött. Atinak meg üzenem, hogy Fehértone Feszten hamarosan találkozunk. 🕺

    • @mr.studiogengszter8529
      @mr.studiogengszter8529 Год назад +3

      Remélem Azi levarrja, megvan a kémia köztük! 😁🤗

    • @tomi8634
      @tomi8634 Год назад +1

      ​@@mr.studiogengszter8529 azi Lunávak jár

    • @vittya4373
      @vittya4373 Год назад

      @@mr.studiogengszter8529 még azt sem bánnám, inkább büszke lennék rá 😄

    • @laszlopeterbodnar2878
      @laszlopeterbodnar2878 Год назад

      A beszélgetés alapján lezbosz. De lehet bi. A remény hal meg utoljára. :D

    • @vittya4373
      @vittya4373 Год назад

      @@laszlopeterbodnar2878 akkor valószínűleg nem írt volna a focista fiúkról egy külön könyvet. 🙂

  • @DarabosKrisztian
    @DarabosKrisztian Год назад +1

    látom behavazta a napotok ez a műsor... amúgy 5.30-nál vagyok és szakadok a röhögéstől
    szép volt Azi!!!

  • @777hunor2
    @777hunor2 Год назад +174

    Henrik úr monológját csak hébe-hóba sikerült megszakítani😂

  • @alexkoves7352
    @alexkoves7352 Год назад +11

    Adriennt eddig nem ismertem, de most szerelmes lettem 😂 Havas hozta a szokasos formajat, de szerintem ez egyebkent abszolut szorakoztato tud lenni, Csoki reakcioit meg imadtam. Egy szo mint szaz, fasza volt nagyon !

  • @tibor2213
    @tibor2213 Год назад +6

    Óriásit néztem milyen vendégeket szedtetek össze és nagyon élveztem minden percét.Órisási ez a műsor! :) Liverpool szurkólóként Adrit régóta követem,nem gondoltam lehet még szimpatikusabb ,de bizony lehet :D Csak így tovább!

  • @tundetedd1039
    @tundetedd1039 Год назад +1

    Havas zseniális. Persze, hogy uralta az asztalt, hisz ezért hívták meg, nem meghúzódni a sarokban, hanem Havasnak lenni. A generációs különbségek szerintem szükségesek, különben nem volna az a felhajtóerő, ami a fiatalokat kiűzi szinte az adott normákból, helyzetekből és valami új, friss, tán jobb felé terelné őket. Köszönet a műsorért, szuper volt!
    Ui.: a tetoválás szövege nagyon elgondolkodtató volt!

  • @Norbessz98
    @Norbessz98 Год назад +29

    Imádtam ezt a beszélgetést, mert sose láttam még ehhez hasonlót. 5 ember ül egymással szemben, 4-en beszélgetnek, az ötödik meg sűrűn belevág úgy, hogy nem tudom értelmezni a kontextusban. Lehet én voltam túl fáradt, de túlzás nélkül egyszer sem tudtam értelmezni, hogy Havas mondanivalója hogyan kapcsolódik az aktuális beszélgetéshez. (Ezzel nem a fókuszcsoportot és a videót akarom kritizálni egyébként, szeretem ezeket a videókat :D )

  • @turkusedem
    @turkusedem Год назад

    Fókuszcsoport, beszéljetek többet, hozzatok ti is élményeket, tapasztalatokat! Kicsit egyoldalú volt, jó műsor, de egyoldalú ebben a formában. köszönöm

  • @zsoltlovasz2709
    @zsoltlovasz2709 Год назад +9

    Ati nagyon érett a korához képest, Tanár Úr nagyon jól lát dolgokat, s még így is nyitott korához képest, pl egy átlag öreggel szemben. Igen, nagyképű a hozzáállása kicsit, de ez inkább jellemvonás, ettől még szót lehet érteni vele. Adri pedig nagyon okos, jól érvel, tetszik, h határozottan vállalja, amit gondol. (Plusz azért az arckifejezéseit is imádom.)

  • @sandorgera5570
    @sandorgera5570 Год назад +1

    Szuper volt...végre egy értelmes tartalom...köszi szépen 😁👍

  • @tamashorcsak5134
    @tamashorcsak5134 Год назад

    Thanks!

  • @user-ze4ys3kq9e
    @user-ze4ys3kq9e Год назад +21

    Jó lett volna, kíváncsi voltam, h a “Tanárúr” hogyan kommunikál egy Baukó Attilával… csalódás volt, mert sehogy - az egoizmusa megint megmutatkozott, nem láttam valódi kommunikációt, csak azt, h Henrik szokás szerint imádja saját magát, és mindent IS ki tud futtatni arra, h “na de ő”… mindenesetre a koncepció jó, még az is, h a tanárúr leereszkedett hozzàtok az elefántcsont-tornyából, folytassátok! ;)

  • @martingyoni7204
    @martingyoni7204 Год назад

    Srácok, király volt a beszélgetést! A tanár úr meg csak hozta a formáját :D Viszont nagyon tartalmas, aktuális problémákat közelítettetek meg kötetlenül, közvetlenül, amire nagy szükség van most!
    Gratula, csak így tovább!!!!

  • @lajosmilus8804
    @lajosmilus8804 Год назад +10

    Annyira pozitívan álltam ehez az adáshoz az emberek sokszínűsége miatt, de nekem is csalódás volt ez a rész. Rengeteg Heti hetest néztem végig a kétezres évek elejéből, ahol a Havas is tag volt és nagyon szimpatikus személynek gondoltam. Jókor szólalt meg, értékes gondolatai voltak és sosem éreztem túl soknak. Itt ebből egyiket sem véltem felfedezni. Rendszeresen túltolta, alkalmanként az alap témától vagy kérdéstől teljesen eltérő dolgokat mondott/mesélt. Szívesen megnéztem volna ezt az adást úgy, hogy Adri és Atti is több lehetőséget kap felszólalni és nem Henrik viszi el a 'showt'. Hang és képtechnikailag viszont nagyon profi volt mint mindig✌️

    • @xeraoh
      @xeraoh Год назад +1

      A hetihetes azért erősen szerkesztett cucc volt, hogy csak a lényeget lássa a néző

    • @lajosmilus8804
      @lajosmilus8804 Год назад +1

      @@xeraoh egyetértek, viszont ott politikai részről kellett nagyon vágni az adást. Így is kaptak egy rakat pert anno a Grespiktől az adásban elhangzottakért.
      Meg így párhuzamba állítva ott a Farkasházy csinálta sokszor ugyan ezt, amit itt a Havas. Többször szólalt fel, mint azt kellett volna neki és ő is néha beszélt már mindenről. Sokkal inkább el tudom képzelni, hogy az ő monológjait vágták legtöbbször ki a teljesből, hogy egy nézhető adás legyen a TV-ben.

  • @MrOCs
    @MrOCs Год назад +8

    Újabb hiánypótló anyag a youtuben! GRAT! 😇

  • @szedermagful
    @szedermagful Год назад +90

    borzaszto nehez lehet Havast eloben moderalni, de 15 perc utan mar vegtelen unalmas, hogy minden kerdesre/temara egy sajat sztorit hoz aminek semmi koze semmihez, csak el akarja meselni...😢 Szegeny Azi, 100x megbanta mar, hogy eljott 😅

  • @Mheadwe
    @Mheadwe Год назад

    Szerintem nagyon jól lettek az emberek összevállogatva, Adriennt nem ismertem eddig de zseniális választás volt minden téren, jó volt hallgatni!

  • @Jeromos9
    @Jeromos9 Год назад +68

    Baukó Attila, valószínűleg nem olvasott annyi könyvet, mint amit az idősek elvárnának, de egész kamasz korában nézte a RUclips-ot, megtalálta rajta azt ami érdekli, azt is megtalálta rajta, hogy hogyan készítsen videókat olyanokat, amiket szeretne, aztán érdekelte a zenélés annak is a Yt-n járt utána. Egy teltházas Aréna koncerten van túl huszon valahány éves. Tényleg akkora veszteség, ha valaki nem olvas annyit? Vagy azt is mondhatnám, hogy Havas úr az olvasottságával rádós vetélkedőn lépett fel gyerek korában, Azahriah meg az Arénában húszonévesen.

    • @Sianara01
      @Sianara01 Год назад +10

      Amúgy plot twist: és mi van akkor, ha ezek közül egyik se számít igazán végső soron? (Hogy mi számít az életben igazán, azt nem én fogom megmondani, csak a kérdést akartam feltenni)

    • @lacavalloelmundo8295
      @lacavalloelmundo8295 Год назад +6

      Mondjuk ha választhatok, hogy Havas vagy azariah... mindkettő b*szott nagyképű, csak Havasnak legalább van is mire. 😃 Hacsak nem számít nagy dolognak tinilotyeszokat parittyázni a toitoi budiban. Ezt bármelyik suttyó utána csinálja. A "zenéjét" inkább szóba se hozom.

    • @dominik4361
      @dominik4361 Год назад

      ​@@lacavalloelmundo8295 Ti boomer incelek örökké toitoi-ozni fogtok? Legalább ti is kaptatok valamit amit rágcsálhattok pár évig. Sebaj, közben Ati megtölti majd a Puskást is jövő nyáron a szar zenéjével, te meg kiverheted még egyszer a tavalyi toitoios bulvárcikkeidre. Bohóc

    • @captainbanana2099
      @captainbanana2099 Год назад +5

      Érződik is a szókincsén, hogy nem forgatott túl sok könyvet, nyilván ez nem elvárás egy sztártól. Sántít az arénás összemérés, a tömeg elvárása egyre kevesebb, a tömegkultúra is erodálódik, a popzene hallgatható volt a '80-as években, most meg...Az Aréna megtöltése önmagában nem jelent minőséget.

    • @lacavalloelmundo8295
      @lacavalloelmundo8295 Год назад +2

      @@captainbanana2099 végre valaki, aki egyébként megemlíti ezt a "megtöltött egy arénát 20 évesen" dolgot. Annyira szánalmas. 😅😅 Kisgrofó is megtölti, oszt akkor mivan? Minőség lett hirtelen? Ha a kis tinilotyeszt a toitoi helyett a színpadon döngölte volna, akkor is teli lett volna az aréna. A fideszt is megválasztja 3 millió félkegyelmű🤓😂 soroljam még?

  • @davidpataki7603
    @davidpataki7603 Год назад

    Érdekes volt megtapasztalni, hogy semmi nem változott.. Nem Havas személye, hanem társadalmilag is ilyen az országunk. Tiszteletet adjuk meg az idősebb generációnak, de ugyanúgy csak a saját igazukat harsogják, mindent jobban tudnak. "Bezzeg az én időmben!!" Érdekes felvetések voltak, ettől függetlenül nagyon jó kezdeményezés, még több ilyet, új vendégekkel! :) Hajrá Kókuszcsoport! :P

  • @janosmakai9014
    @janosmakai9014 Год назад +137

    Havas Hendrix olyan volt ebben a társaságban, mint tök a dinnyeföldön...

    • @cseledesviktor5547
      @cseledesviktor5547 Год назад +14

      Pont ez volt benne érdekes :D
      Bàr inkább jobb hasonlat hogy sas a fecskék között😂

    • @EvangelionPower
      @EvangelionPower Год назад

      @@cseledesviktor5547 Egy g3ci egomániás sas az értelmesen kommunikálni próbáló fecskék között.

    • @janosszatmari7954
      @janosszatmari7954 Год назад +6

      Utálni a legkönnyebb úgy tűnik...pedig lehetne miért tisztelni is ennyi idősen már.

    • @1YAKUZI
      @1YAKUZI Год назад +2

      egyébként már a dinnyéket tökbe oltják be :D

    • @simonszadovszky1414
      @simonszadovszky1414 Год назад +1

      Nekem is ő volt a kakukktojás

  • @torok2001kristofaron
    @torok2001kristofaron Год назад

    Nagyon jó beszélgetés volt! Egy kicsit közelebb hozta hozzám mindhármukat. Minden elismerésem nektek! Csak így tovább! 👊

  • @csekeamal7788
    @csekeamal7788 Год назад +11

    Baromi jó koncepció, remekül kezdődött a beszélgetés - ki-ki hozzászólt a véleményével.
    Nagy kár, hogy 1 kör után Havasé lett az asztal. Itt a lényeg a másik mondandójára véleményére figyelés, annak tiszteletteli ütköztetése kellett volna, hogy legyen, ez a Tanár úrral pedig kizárt. A tematika nála 2 percig kitartott. A számonkérés után pedig már a csipkelődés is szemtelenkedő lett.
    Bele se merek gondolni, hogy ez vágott műsor! Úgy látszana a leuralás, hogy ha kivennénk a porondmestert. (fogadjunk, hogy az is volt már) Csak az akarom ezzel mondani, hogy... 😒Azért nem ír magáról könyvet, mert időben sem jönne ki az a rengeteg mesterség, amiben kiválót teljesített, papíron meg összecsúsznának az események.
    Jók voltatok (Csoki arca!😂) aki szóhoz jutott, az sem lepett meg nagyon, hogy Atti mennyire felnőttebb a koránál. Még Havas is jó lett volna, ha 20 perc után visszavesz.

  • @tibornenunkovics9622
    @tibornenunkovics9622 10 месяцев назад

    Hú,én csak most láttam ezt a videót,de nagyon,nagyon jó beszélgetés volt! 👏🥂

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 Год назад +41

    Pár településsel arrébb lakunk, mint ahonnan Adrienn származik, és itt a "sikanyózás" egy teljesen normális, használatos szó, ezt meg tudom erősíteni! :D

  • @klari434
    @klari434 Год назад

    Jól tükrözi a műsor a generációs külnbségeket a vendégek szintjén is.Mondjuk en pont Havas Henrik és a fiatal vendégek közötti korosztály vagyok.Jól adja a szitut a műsor😅🎉❤és a megosztó személyiség karaktek is át jöttek 😂😂😂köszi 🎉🎉🎉

  • @draliszcsavok
    @draliszcsavok Год назад +5

    A fene vigye el, ma este lett volna más dolgom, erre kijön ez a videó!!! :)
    Ennyi...
    Megnéztem, zseniális!

  • @janajana85
    @janajana85 10 месяцев назад

    Fantasztikusan jó beszélgetés volt, Tanár Úr is hozta a formáját, de jó értelemben :) Magas színvonalú és kedves beszélgetés volt, Csoki pedig egy hero 😄

  • @THEAMYGDALA
    @THEAMYGDALA Год назад +3

    Henrik rém kellemetlen. Olyan mint egy nagymama, aki az unokái fényképeit mutogatja a buszon idegeneknek
    és meséli, hogy milyen fantasztikusak.

  • @ttthoops
    @ttthoops Год назад +3

    még több nyerítő Csoki nevetést! imádom és boldoggá tesz mindegy miről van szó

  • @bencebicserdi1507
    @bencebicserdi1507 Год назад +22

    Még nem értem végig, de kezdem úgy érezni, hogy egy face to face Try Not To Cringe videót nézek!

  • @zsuzsagelencser3502
    @zsuzsagelencser3502 Год назад

    57:40 -nél jól hallottam Benkő Laci nevet? ( elszorult az Ati hangja, mintha szemelyesen ismerte volna ) Az Omega egyik elhunyt tagját említette? Érdekes irányt vett a kérdés kivesézése: ByeAlextől Benkő Lászlóhoz. Ha jól értettem amin az adott kérdést vitatják meg.... lényege, hogy bármelyik generáció tagja az ember tehetségednek kell lenni és jókor jó helyen akkor felfelé ível az életed...

  • @nagyangimangiart
    @nagyangimangiart Год назад +3

    Gyülöltem olvasni, már az olvasás megtanulása is olyan volt, hogy bármit csak azt ne! 14 évesen a könyvmoly osztálytársam a kezembe adott egy tinilányoknak szóló könyvet, hogy ha ezzel sem megy sose fogja kérni, hogy olvassak. Mára otthoni minikönyvtáram van (főleg pszichológiából). De azóta se vagyok hajlandó a régi kötelezőket elolvasni. A Gulliver liliputban-t olvastam el önként, az tetszett, de azt is azért mert unatkoztam és anyukám könyvei között az volt a legszimpibb. A suli rohadtul nem segíti a gyerekeket az olvasás megszeretésében, sem a matekszeretetében. Pedighát.

  • @anitapapliczky4839
    @anitapapliczky4839 Год назад +2

    Az elso adas szuper volt, nagyon vartam, h legyen folytatas. Bocs, de ezt, Havas miatt, keptelen vagyok vegig nezni.