97-98 óta fanatikus "Diablós" vagyok! Amennyire vártam a mobilos diablo-t akkorát csalódtam benne! Tényleg jobb lett volna a dio4 reklám mint ez a pofon amit magának vitt be a blizz alapú Rog! Megjelenésében brutál teló. Minden bizonnyal "csak" press edition lesz ebből (is). Ha pedig nem a miskát nem tudnám csak ezért ki dobni a pultra. (foncsorral bár, de őszintén nem is akarnám. Főleg, hogy mint immortal még is halott!)
A video igényes mint mindig. Én bevallom olyan cuccnál ami elavul , nem adnék extra pénzt egy special edition-ért. Sajnálnám lecserélni. Persze amúgy jól néz ki.
Bár maga a Diablo nem az én világom, a koncepciót mindenképp dícsérem! Jöhetne ilyen WoW-os dizájnban is, egy warlock témájú biztosan megdobogtatná a szívem. 🙂 (TL;DR mocskosul tetszik nekem is, venném, ha lenne rá pé'zem)
amikor a videóknak vége akkor amiket kipróbáltok azokat ilyen kupacba rejtitek az office alatti pincébe jani intim cuccai mellé vagy vissza külditek ? XD
faja :) köszöi a bemutatást. bízok benne hogy egyéb márkályú készülékekhez is elérhető lessz a téma ( kedves sony... tedd a dolgod azután "Stay Awhile and Listen")
Amikor az ASUS telefon nem is volt ismert idehaza akkor vettem meg az elsőt. Nagyon jó telók és csípem, hogy beleállnak egy ilyen salesbe. Mondjuk az tény, hogy egy elden ringes vagy egy God of War-os vagy sorolhatnám mennyi mindennel csináltam volna inkább, mint az Immortallal. De aki beleszopódott a játékba biztos, hogy jó ajánlat neki. Köszi TheVR, hogy megmutattátok! Üdv Kharadras1987
no offens:érdekes látni, hogy egyes gyártók (80%) próbálja visszaszorítani a haszontalan dolgokat a készülék dobozában, ezek meg kivágnak egy egész erdőt egyetlen telefonhoz, levágnak egy jószágot illetve adnak egy zseblámpát csak azért, hogy megtud világítani a bőr tokot :D
a világ egyik leglehúzósabb játéka kapott egy méltó kivetülést egy telefon formájában... esetleg az ASUS szólt arról egy szót is, hogy OS szinten meddig kívánják támogatni? vagy hozzák a szokásos szintet, hogy jön, amivel, max kapsz 2-3 havi security update-et, de köv főverziót felejtsél el?
574.990 jó magyar ropogós HUF! Azosztigen. Nem szégyenlősek ASUSéknál. Én maradok a kis Black Shark 4-esemnél, nekek az is tökéletesen megfelel a negyedéért. 😊 Persze csicsás meg én is elfogadnám.
áh, ezek mindig olyanok, hogy az unboxing része meg ahogy kívülről kinéz az bitang és akkor utána az android skinelése megöli a dolgot :( itt is elég ergyán néz ki az az android skin... :(
Én nem szoktam semmilyen telefontól nagyon elájulni, kb. annyit tudjon a telefon nálam, hogy meg tudjam nézni a menetrendet, és tudjak telefonálni. De most az első gondolatom az volt, hogy: KELL :D
Olyan therma throttlingra játszanám benne a Snapdragon 8+ Gen 1-et mint a szar. Amúgyis szeretem a diablot, a gépem is ROG (Zephyrus) úgyhogy én halálra hajtanám azt a szerencsétlen telót.
Ez a Diablo egyaltalan nema z en vilagon. A telefon comagolasa sem az en stilusom, de elismerem, hogy egyedi lett e tetszik, hogy van meg olyan ceg, aki mer egyedi lenni a mai vilagban. Meg akkor is, ha ezzel kevesebbet ad el, mint szinte barmelyik Andoroid gyarto.
Ha egyszer az életben normális ár érték arányú értelmes terméket teszteltek/csomagoltok ki, el sem fogom tudni hinni. Valahogy eddig a tech videók 99 % olyan mint a gólya fos a levegőben, zuhan zuhan, kering kering, valakire majd csak rá esik.
nem rosszból, de fél milláért legyen is minőségi.... és csak azt sajnálom, hogy az asus évek óta egyre kevésbé a minőségről szól :( nem volt még asus telefonom(se az olcsó se a flagship) ami kibírt volna 2évnél többet :/ a rogphone volt az utolsó amit megvettem 2éves garancia lejárta előtt füstölt el az egész a picsába elküldtem szervízba majd közölték hogy ja kuka az egész.... vásároljam le az értéket persze az újabb rogphone már 2szer annyiba került fogyasztóvédelhez került az ügy mivel én a pénzt akartam nem pedig egy sajtcetlit hogy vásároljam le.... de mostmár az asus monitorokat és laptopokat se ajánlom senkinek ahogy az alaplapok terén sem vagyok biztos hogy jók a videókártyák még talán elfogadható minőségűek...
Hát akkor te a peches fajta vagy. Nekem legalább 4 féle termékbe van Asus és megvétel óta semmi hibába/problémába nem ütköztem. ( Egyszer kellett cserélnem szándékosan mert már "elavult" volt. )
@@DzZahpapa bocs, ez hosszú lesz :D előre szólok, nagyon hosszú lesz :D 2004től gyakorlatilag csak és kizárólag asus terméket vásároltam mindenben!! 2013óta viszont egyre szarabb és szarabbak a termékeik azelőtt soha de soha tényleg soha nem volt gondom semmilyen asus termékkel, az első hibás asus termékem egy alaplap volt cserélték kaptam egy másikat ami szintén hibás volt majd visszakaptam a pénzem vettem egy másik de szintén asust abban egy kondenzátor 2héttel a beépítés után durrant el cserélték azzal már nem volt gond majd jött az első asus okostelefon pontosan a gariidő végéig bírta a cucc ezek után vettem egy 1060ast 3ventillátorost ami 4héttel a vásárlás után meghalt a vezérlő elektronika mint kiderült a hőfokszenzort elfelejtették beépíteni a procikhoz és ha "automatikus" üzembe volt akkor nem kapcsolta be a ventit mert azt érzékelte hogy 0fokos a gpu kicserélték az már olyan hibával érkezett meg hogy a 3 ventillátorból 1 csapágyas volt mivel nem volt kedvem megint hónapokat várni a "vizsgálatra" így redneltem kínából egy gyári ventillátort és magam forrasztottam át rajta azóta nincsen gond vele... volt 5asus laptopom ebből már csak 1 üzemel a másik 4 megdöglött gari idő +1-4hónappal később.... asus monitorokkal nem volt gondom EDDIG bár az egyik laptopnál pont a monitor vezérlő szarta össze magát, elment a háttérvilágítás és a szervíz sem tudta megoldani a gondot persze mivel gari időn túl volt közölték hogy 150ezeré meg is csinálják... hát inkább vettem egy acert... próba cseresznye alapon, ennek 6éve faternál van építkezésen por homok zsír és olaj is került rá már... de köszöni szépen szarik a világra és üzemel :D de a legdűhősebb az asus zenfone 5Zpro-ra vagyok.... 240ezer forintért vettem anno mikor megjelent (rá 4hónapra megjelent a 6z és lement az áruk 130ezer környékére) az első igazi flagship telefonom volt... pontosan 1nappal a gari idő után egyszercsak kék képernyő és viszlát sekép se hang a szervíznél közölték hogy alaplapi gpu meghalt tudják cserélni 350ezer.... hiszen nem a sima 5z hanem az 5zpro és nem gyártanak hozzá semmilyen plussz alkatrészt.. ez volt az utolsó asus termékem... azota acert veszek nuku gond...
Nagyon jól megragadtad Pisti a lényeget. “A tálalás!” Ez egy nagyon szépen és igényesen van tálalva és még finom is. 👌🏻😌
Nagyon menő, bár az a tok amit adtak hozzá, szerintem elvesz a szépségéből, de összessségében elég király. Köszi :D
Én is vagyok vele, remélem jön hozzá jobb tok
nagyon jó, és megint egy dolog ami után fájhat a kicsi gyönge szívem. 😀
csak egy kérdésem van. alapból rá van töltve a diablo,vagy várnom kell másfél órát amíg letölt? :D
Bacó kiadás, nagyon állat lett! Köszönjük Pisti ezt az unboxing élményt!
Imàdok mindent amit csináltok srácok, de a shortcut csatorna a kedvenc mostanában.
97-98 óta fanatikus "Diablós" vagyok!
Amennyire vártam a mobilos diablo-t akkorát csalódtam benne!
Tényleg jobb lett volna a dio4 reklám mint ez a pofon amit magának vitt be a blizz alapú Rog!
Megjelenésében brutál teló. Minden bizonnyal "csak" press edition lesz ebből (is). Ha pedig nem a miskát nem tudnám csak ezért ki dobni a pultra. (foncsorral bár, de őszintén nem is akarnám. Főleg, hogy mint immortal még is halott!)
Tetszik, köszönöm priviben írom a címet, küldhetitek.👍😉
2:25-nél meghaltam a nevetéstől :'D
Azért az a Megadeth póló is adja. 🤘😎
Francba. Annyira király volt, hogy nem tudtam kivárni a videó végét a beszerzéssel
Hol sikerült előrendelned? Holnap jelenik meg hivatalosan ennyit találtam róla, küldj már egy linket kérlek én is be akarok ruháznbi egyre :D
Mi megrendeltük, banki átutalással, de csak egy visszaigazoló levél jött még. Az utalási adatokról később jön email?
Sziasztok! Nekem tetszett a telefon és a videó is. Köszönöm szépen. 🙂
Amit az uv lámpával látsz a térképen nézd már meg nincs e ott valami elrejtve (játékon belül a mapon)
A video igényes mint mindig. Én bevallom olyan cuccnál ami elavul , nem adnék extra pénzt egy special edition-ért. Sajnálnám lecserélni. Persze amúgy jól néz ki.
Bár maga a Diablo nem az én világom, a koncepciót mindenképp dícsérem! Jöhetne ilyen WoW-os dizájnban is, egy warlock témájú biztosan megdobogtatná a szívem. 🙂
(TL;DR mocskosul tetszik nekem is, venném, ha lenne rá pé'zem)
amikor a videóknak vége akkor amiket kipróbáltok azokat ilyen kupacba rejtitek az office alatti pincébe jani intim cuccai mellé vagy vissza külditek ? XD
Elég ütős lett. :D
Jó a pólód Pisti!!!!!😊
Nagyon álat az új csatorna és az irány amit követtek 👌
Nekem nagyon tetszik. Na errol beszeltem a csatorna indulasa elott. Akkor szeretem a rovidebb tartalmakat, ha valami kulonlegeset latok. Ez az lett.
Állat a cucc! Tetszenek a színek! A tálalás étvágygerjesztő! 🙂
Nagyon jó lett a videó, te vagy a kedvenc videósom Pisti.
faja :) köszöi a bemutatást. bízok benne hogy egyéb márkályú készülékekhez is elérhető lessz a téma ( kedves sony... tedd a dolgod azután "Stay Awhile and Listen")
Amikor az ASUS telefon nem is volt ismert idehaza akkor vettem meg az elsőt. Nagyon jó telók és csípem, hogy beleállnak egy ilyen salesbe. Mondjuk az tény, hogy egy elden ringes vagy egy God of War-os vagy sorolhatnám mennyi mindennel csináltam volna inkább, mint az Immortallal. De aki beleszopódott a játékba biztos, hogy jó ajánlat neki. Köszi TheVR, hogy megmutattátok!
Üdv
Kharadras1987
Minek csinálnának olyan témába ami nem is elérhető a készülékre? ( Jelen esetben pl. God of war ami ugye nincs mobilon. )
kell nekem XDD
Nagyon jó video lett nagyon tetszett ez a kis tema
Én mondjuk magát a telefont, a tokot és még a dobozt is megnéztem volna UV lámpa alatt.. Biztos találni még egy-két finomságot..
István a Spyderco melyik kését használja? Köszönöm!
Árnyalatnyit lehetne erősebb a megvilágítás. Nekem sötét lett. Amúgy adtam köszi!
Nem vagyok egy Diablo fan, de ez qrva jól néz ki! :D
Hát beszarás ez a csomagolás ,állati lett!
Nagyon fasza, na ez már special edition. :) Ha lenne szobor és steelbook, akkor lehetne collector's edition is már. :D
Az immortal szó nélkul amúgy nagyon jó. Én lefesteném/kaparnám róla, aztán legjobb rog phone ever.
Hello, amugy a termékekell milesz miután meg lett a videó?
"Na ez tuti hogy feszt csárdzsingos öcsém,ezzel megöllek" :D 🤣🤣
Sziasztok! Én szívesen elfogadnám! Légyszike! 🥰
A Diablo Immoraltól eltekintve tényleg patika.. x'D
0:00 POV: Megérkezel az urológushoz.
Kiszivárgott a telefonhoz tartozó Widevine L1 kulcs, szóval a felhasználók rövidesen számíthatnak rá, hogy a HD streaming nem fog működni rajta.
Teló hátulján nem volt semmi UV lámpázni való?
A töltő tartó bőr tokja brutál!
Brutál mebő🔥🤩
Amúgy az árából 5 vagy 6 normális telót is lehetne venni, de még a gamer laptopom is kevesebbe került.
Milyen fogyasztóréteget tudna ez kiszolgálni, egyébként?
no offens:érdekes látni, hogy egyes gyártók (80%) próbálja visszaszorítani a haszontalan dolgokat a készülék dobozában, ezek meg kivágnak egy egész erdőt egyetlen telefonhoz, levágnak egy jószágot illetve adnak egy zseblámpát csak azért, hogy megtud világítani a bőr tokot :D
Elképesztő!! Köszi a rengeteg minőségi tartalmat srácok❤
Mocskosul jól néz ki, de biztos egy fél vesét kérnek érte.🤗
Az a téma szörnyen gagyi, de amúgy állat :D
430.000.- már lehet csomagolni. :D Sajnos nem tudtuk meg hogy mit tud a készülék. :D
A telefon csak teszt, vagy végleges felhasználásra van?
Egyszerűen elképesztő 😈😈
Szép, jó, csak 574 990 Ft. Épp belefér. :D
Nagyábol hol mozog egy ilyennek az ára ??
nekem az egyetlen szépséghibája az az "Immortal" felirat, értem én hogy mobil doablo de miért nem D2R vagy D4? 😢
Áhh instant buy lenne ha lenne rá fél millióm. De eldöntöttem, hogy csak a 7-et vagyok hajlandó megvenni.
Bár egy EVA kiadáson lehet elgondolkodnék.
A diablo az egy diétás gumi cukor is amiből ha sokat eszel ugyan úgy meghalsz mint a játékban (túlzott menyisegnel mentőt is kell hívni)
Jöhet majd a diablo 4-es pakk is :D Remélhetőleg még komolyabb lesz a pakk. :) Ha lesz. Jahh mondjuk az nem telefonos játék lesz. :D
Azta. A diablok nekem teljesen kimaradtak de ez még ígyis nagyon tetszik!
Ha megfizethető lenne , akkor be szerezném mert valami brutális egy eszköz. Nyilván van akinek ez nem jelent gondot, de na akkor is 😅😅😅
Imádom a Diablo-t, de ez elég gagyi.
a világ egyik leglehúzósabb játéka kapott egy méltó kivetülést egy telefon formájában... esetleg az ASUS szólt arról egy szót is, hogy OS szinten meddig kívánják támogatni? vagy hozzák a szokásos szintet, hogy jön, amivel, max kapsz 2-3 havi security update-et, de köv főverziót felejtsél el?
Ez elég baszo!🤘💪 Egy d2es Tyrael szárnyakkal... Na az...
mindig összerezzenek mikor rádobja a dobozt az asztalra 😀
A felső nézetes felvételek dronnal készültek?
De hogy is😅 egy felső kamerával készültek
Brutállllll!
1:21 na ez tuti, hogy fast chargingos öcsém, mert ezzel megöllek...
A napom szar volt, de most kicsit jobb lett.
Szépnek szép Csak szerintem a felár lesz érte sok amit pluszba elkérnek majd egy sima rog phone 6 szembe
574.990 jó magyar ropogós HUF! Azosztigen. Nem szégyenlősek ASUSéknál. Én maradok a kis Black Shark 4-esemnél, nekek az is tökéletesen megfelel a negyedéért. 😊 Persze csicsás meg én is elfogadnám.
Nagyon menő 😍 de azért baszóbb lenne God of War editionba szerintem ott lenne a szeren 👌🫠
Az ott eredeti,hamisitatlan hangyabőr barátaim. Nagyon ritka.
Úr Isten 🔥Kell! Most! 🥵
Más Edition nincs?
áh, ezek mindig olyanok, hogy az unboxing része meg ahogy kívülről kinéz az bitang és akkor utána az android skinelése megöli a dolgot :( itt is elég ergyán néz ki az az android skin... :(
Tetszetős. Köszi!
Miért nem Mondják el soha hogy mennyibe kerül?
Én nem szoktam semmilyen telefontól nagyon elájulni, kb. annyit tudjon a telefon nálam, hogy meg tudjam nézni a menetrendet, és tudjak telefonálni.
De most az első gondolatom az volt, hogy: KELL :D
De állítólag ezzel nem lehet megnézni a menetrendet!
👏👏👏👏
Nagyon jó!!!!
Huuuu hát nekem kell egy ilyen hol lehet beszerezni?
Amugy nagyon jó kis teló.
Nagyon bejön🎉
Nagyon állat😁
MAJDNEM kenterbe veri az én full Doom tematikájú S8-amat.. :D :D :D :D
Remélem a Batmen-es verziót is megkapod , na az Baszo 😈
nekem nagyon bejön eza téma, ugy h ha gondoljátok megadom a címem, h hova küldjétek XD
Nagyon jó én szívesen elfogadnàm :)
az már telefon, a munkatársaim is be akarnak szerezni egy ilyet
Olyan therma throttlingra játszanám benne a Snapdragon 8+ Gen 1-et mint a szar. Amúgyis szeretem a diablot, a gépem is ROG (Zephyrus) úgyhogy én halálra hajtanám azt a szerencsétlen telót.
Szerintem nagyon jól néz ki
Ez a Diablo egyaltalan nema z en vilagon. A telefon comagolasa sem az en stilusom, de elismerem, hogy egyedi lett e tetszik, hogy van meg olyan ceg, aki mer egyedi lenni a mai vilagban. Meg akkor is, ha ezzel kevesebbet ad el, mint szinte barmelyik Andoroid gyarto.
Na ebből jöhetne egy tech test!
King ❤️🔥
Szerintem az utóbbi idő egyik legjobb ilyen edition-ja volt 😃 mindne részletre figyeltek 😃
Finoman fogalmazva, ez a design levitte a borostát!
Nekem nagyon bejön alapból a ROG Phone 6. Főleg ez a Diablós x.x Csak sajnos az ára.....számomra elérhetetlen :(
Bitang jól néz ki!
Ha egyszer az életben normális ár érték arányú értelmes terméket teszteltek/csomagoltok ki, el sem fogom tudni hinni. Valahogy eddig a tech videók 99 % olyan mint a gólya fos a levegőben, zuhan zuhan, kering kering, valakire majd csak rá esik.
Azta mega king ez a cucccc kell
Elgondolkodtam h a samsung flippemet levaltom egy ilyenre xD
maradjunk annyiban hogy nem nagyon jó bőr hanem hogy vega bőr. Így talán viccesebb is 🤣🤣
nem rosszból, de fél milláért legyen is minőségi.... és csak azt sajnálom, hogy az asus évek óta egyre kevésbé a minőségről szól :( nem volt még asus telefonom(se az olcsó se a flagship) ami kibírt volna 2évnél többet :/ a rogphone volt az utolsó amit megvettem 2éves garancia lejárta előtt füstölt el az egész a picsába elküldtem szervízba majd közölték hogy ja kuka az egész.... vásároljam le az értéket persze az újabb rogphone már 2szer annyiba került fogyasztóvédelhez került az ügy mivel én a pénzt akartam nem pedig egy sajtcetlit hogy vásároljam le.... de mostmár az asus monitorokat és laptopokat se ajánlom senkinek ahogy az alaplapok terén sem vagyok biztos hogy jók a videókártyák még talán elfogadható minőségűek...
Hát akkor te a peches fajta vagy. Nekem legalább 4 féle termékbe van Asus és megvétel óta semmi hibába/problémába nem ütköztem. ( Egyszer kellett cserélnem szándékosan mert már "elavult" volt. )
@@DzZahpapa bocs, ez hosszú lesz :D előre szólok, nagyon hosszú lesz :D 2004től gyakorlatilag csak és kizárólag asus terméket vásároltam mindenben!! 2013óta viszont egyre szarabb és szarabbak a termékeik azelőtt soha de soha tényleg soha nem volt gondom semmilyen asus termékkel, az első hibás asus termékem egy alaplap volt cserélték kaptam egy másikat ami szintén hibás volt majd visszakaptam a pénzem vettem egy másik de szintén asust abban egy kondenzátor 2héttel a beépítés után durrant el cserélték azzal már nem volt gond majd jött az első asus okostelefon pontosan a gariidő végéig bírta a cucc ezek után vettem egy 1060ast 3ventillátorost ami 4héttel a vásárlás után meghalt a vezérlő elektronika mint kiderült a hőfokszenzort elfelejtették beépíteni a procikhoz és ha "automatikus" üzembe volt akkor nem kapcsolta be a ventit mert azt érzékelte hogy 0fokos a gpu kicserélték az már olyan hibával érkezett meg hogy a 3 ventillátorból 1 csapágyas volt mivel nem volt kedvem megint hónapokat várni a "vizsgálatra" így redneltem kínából egy gyári ventillátort és magam forrasztottam át rajta azóta nincsen gond vele... volt 5asus laptopom ebből már csak 1 üzemel a másik 4 megdöglött gari idő +1-4hónappal később.... asus monitorokkal nem volt gondom EDDIG bár az egyik laptopnál pont a monitor vezérlő szarta össze magát, elment a háttérvilágítás és a szervíz sem tudta megoldani a gondot persze mivel gari időn túl volt közölték hogy 150ezeré meg is csinálják... hát inkább vettem egy acert... próba cseresznye alapon, ennek 6éve faternál van építkezésen por homok zsír és olaj is került rá már... de köszöni szépen szarik a világra és üzemel :D de a legdűhősebb az asus zenfone 5Zpro-ra vagyok.... 240ezer forintért vettem anno mikor megjelent (rá 4hónapra megjelent a 6z és lement az áruk 130ezer környékére) az első igazi flagship telefonom volt... pontosan 1nappal a gari idő után egyszercsak kék képernyő és viszlát sekép se hang a szervíznél közölték hogy alaplapi gpu meghalt tudják cserélni 350ezer.... hiszen nem a sima 5z hanem az 5zpro és nem gyártanak hozzá semmilyen plussz alkatrészt.. ez volt az utolsó asus termékem... azota acert veszek nuku gond...
Rosszabb marketing gamet nem is választhatott volna az Asus. Még a Genshint is előbb nyelik be az emberek. :D
Jó a körítés, csak egy picit már sok ez a túljátszott szerep...
nekem a telefon eleve tetszik csak kicsit drága , így diablosan meg egyenesen imádom