Stephco - Faterok a porondon [Videóklip]
HTML-код
- Опубликовано: 27 окт 2019
- Stephco - Faterok a porondon, Bloose Broavaz Produkció, 2019
Szöveg: Stephco, Day, Turan Khan, Busa Pista, Mentha, Deego, KillT, Deniz, ArtosCsé, Revolution, Norba
Zene, mix, master: Smithmusix
Scratch: Dj B.A.S.S.
Rendező: Stephco
Klip: Zero Pixel
"Stephco újabb ötlete, és szervezésének gyümölcse, hogy akik látták már a rivaldafényt, megélték a színpadot, megrapelik az apaság örömeit!"
/ stephco1976
/ stephco_official
_________________
Dalszöveg:
[Refrén]
Oly sokszor álltam már a rivaldafényben
Szívembe zártam a kezeket fenn az égben
A világra vágytam, de ott van az ő szemében
Ő a gyermekem, ő az én vérem, ő az én életem!
/Day/
Az én életem a két gyerekem
Egy gyerekvasúton ülünk, és én vezetem
Túl minden élvezeten, amit az élet adhat
Ez az igazi kincs, nem az, amit pénzért kaphatsz
Ezerszer jobb ember lettem én általatok
Mindent megteszek értetek, amit csak vállalhatok
Csak száguldunk a vonattal, és le sem szálunk
Ezer tündérmesén ível át az utazásunk
/Turan Khan/
Minden sikeres férfi mögött egy pelusos kislány áll
Peppa malac vagyok, néha meg a kispárnád
Hogy ki altat kit, arra már nem emlékszem
Egy biztos, az álmodat őrzöm, ameddig élek
Fruzsina a neved, apa lett az enyém
A menedzserem vagy, te osztod be az időmet, és nem én
Hé várjál csak! Mi az ott a szádban?
Milói Vénusz vagy a műanyag fürdőkádban
/Busa Pista/
Mikor megszületett a legszebb alkotásom
És Gyémántfater lett az aranyapából
24 évesen hirtelen felnőttem
Mivel szülő lettem, nem lehettem felelőtlen
Talán Isten adta képesség, de ki tudja?
Hogy a kis busa is rákapott a ritmusra
Mielőtt a halálom a föld alá nyom
Legalább látom felnőni a lányom
/Mentha/
Ha nem vagy velem, hiányzol, sírni tudnék néhányszor
Tudom néha hibázok, de te vagy, akit imádok
Te leszel mindig a legfontosabb
Ha neked jó, én pedig a legboldogabb
A világon, kisember, büszke vagyok rád
Köszönöm azt, hogy én lehetek az apukád
Figyelj rám, Ott leszek neked mindig jóban, rosszban
Egy igazi fater, ahogy kell, robotüzemmódban
[Refrén]
...
/Deego/
Nem tudom hogyan kezdjem el, és hogyan fejezzem be
Beléptettél kisfiam egy újabb fejezetbe
Apa mindent megtesz érted, vigyázok rád
Most tényleg fontos lett, hogy ha hibázok már
Bízhatsz bennem, hajtsd a fejed álomra
Fess ezer színnel szépet az életvászonra
Fogom a kezed, őrzőm álmod, támogatlak
A bizonyíték te vagy megvalósult álmok vannak
/KillT/
Nem tipik a család, de mi ketten többek vagyunk
Összenőttünk nagyon, lehet sziámi az agyunk
Te elkezded, én befejezem, nem hagyunk meg kaját
Tudod mindig éhes apád, de neked meghagyom a javát
Lesz itt pizza meg mozi, aztán Call of Duty
Együtt lógni veled fiam, nekem az a tuti
Többször voltam bajnok, mint Orbán fáraó
De te fontosabb vagy nekem, mint a levesben a só
/Stephco/
Medi és Mila, én az M&M’s cukorka
Tőletek olvadok, mint a nyugati boszorka
A reflektorfényben azt hittem, hogy élek
Létezem, de csak mióta Ti is éltek
Minden szülő büszke, de én leg-leg-leg
Nálam senki nem hisz jobban bennetek
Anyátokkal nem élünk szegényen
Mert ilyen kincsek nem teremnek csak a mesékben
/Deniz/
Azt hittem, elmúltam 30, és már mindent megéltem
Hogy mindenem megvan, és mindent elértem,
De valójában semmim nem volt, amíg te nem jöttél
Jobban látom magam benned bármelyik tükörnél
Megváltozott a világról a képem,
Egy egész univerzumot látok a szemében,
És ott mélyen a két fényes csillagot,
Anyának és apának hívhatod
[Refrén]
...
/ArtosCsé/
Írom a receptet, ami nálam bevált,
Jobban fogsz bírni, mint pap a heavy metalt.
A fiamról van szó, a számaim első hallgatója,
Nevetett, ha freestyle-t vittem bele az altatóba.
Amíg apa zenét írt, vagy szövegeket lökött,
Ő nyugodtan aludt hátul a hangfalak mögött.
Ha hívott, mentem, a trében éberen védtem.
Ma már vele pózolok minden diplomaosztós képen.
/Revolution/
Kisfiam, ne sírj,
Hogyha majd a nap nem rád nevet,
Ki kell mindent bírj
Tudnod kell, mindig melletted leszek,
Mert nem kell félned már,
A holnap téged vár,
Győzz és szeress, hogy boldog lehess,
Így rendben minden már.
/Norba/
Azt hiszem, nincs is nagyobb, ver a szív, mint a dob
Egy apának a feeling a top
Mikor a világ minden kincse csak aprópénz
Mutatóujjamon egy apró kéz
Nincs már olyan, amire ne kérhetne
Gyere, megtanítlak az életre
Lányaim a szárnyaim, alattunk a fellegek
Velük hegyeket mozgatunk meg
Ezerszer jobb ember lettem én általatok
Az én életem a két gyerekem
Apa zenélt, vagy szövegeket lökött
Mivel szülő lettem, nem lehettem felelőtlen
Tőletek olvadok, mint az M&M’s cukorka
Fiamról van szó, számaim első hallgatója
1-2-3
[Refrén]
...
_________________
#stephco #day #busapista #turankhan #mentha #deego #killt #deniz #artoscsé #revolution #norba #djbass #bloosebroavaz Видеоклипы
Emelem kalapom 🙏
Csodálatos!🙏🏻❤️
YyYsergrrz32aaaßammewmawaeawwwmmwmtuz666🎉❤mfgffmgw1m😂1l1😂
Eszméletlen nagy lett Stephco.Mai világban igazi kincs az ilyen ,tisztaszivű,tartalmas mondanivalóval ellátott muzsika.Tisztelet minden apukának.Béke...
2024 -ben is felemel.
Köszönöm, hogy rám bíztátok a vizuált 🔥🤙📷
Bárcsak ilyen értékeket közvetítenének az emberek felé, a hiphop címszó alatt. Hatalmas respect
Így néhány nappal apává válásom előtt hatalmas löket ez a zene.. KÖSZÖNÖM!
akinek van gyermeke azoknak hallaniuk kell 🙏 legnagyobb kincs a világon. 👶
Elképesztő megvalósított csoda ez a zene. Köszönjük szépen! Pacsi srácok!
Olyan jó ezt látni hogy vannak ilyen apukak 🥺 bárcsak nekem is ilyen csoda apukám lenne aki így szeretett volna minthogy elhagyott volna🥺🥺
Egy gyönyörű 6 éves lányom van és Februárban jön a kis fiam! Minden sort megélek! A leg gazdagabbnak érzem magam! :)
Prepike sok boldogságot
Gyönyörű
Ezen meg könnyeztem férfi létemre ez egy gyönyörű klipp egy gyönyörű szöveggel!!!! :)
Gratula nagyon nagy lett srácok!
Tegnap volt 1 éves a kisfiam. A legnagyobb ajándék a gyermekem az életemben. 🥰
Nagyon jó zene🙂 kicsit azért sajnálom hogy MC Gőz és Sub Bass Szabi nincs benne..
Úristen..... Basszus mekkora zene. Köszönöm, ebben tényleg minden benn van... 1-2 sorra 32 évesen is meg tudtam hatódni. Ha nagyobb lesz, megtanítom a fiamnak! :)
Basszus erre nincsenek szavak....
🤩🤩🤜🏻🤛🏻
Hatalmas respect sracok.
Buszkek lehettek tenyleg magatokra...
Artoooos Cs. Jo ujra hallani .. gyerekkorom startere...
MIndenkitől arany, de Nos' legjobbja az elmúlt 10 évben az bizonyos.
Nagyon jó!
Beragadt a repeat button. :) Ez egy hiánypótló kezdeményezés és vérprofi megvalósítás! Hatalmas tisztelet minden apukának!
Teljes szöveg :)
Refrén (Stephco):
Oly sokszor álltam már a rivalda fényben
Szívembe zártam a kezeket fenn az égben
A világra vágytam, de ott van az ő szemében
Ő a gyermekem, ő az én vérem, ő az én életem!
Day:
Az én életem a két gyerekem
Egy gyerekvasúton ülünk és én vezetem
Túl minden élvezeten, amit az élet adhat
Ez az igazi kincs nem az amit pénzért kaphatsz
Ezerszer jobb ember lettem én álltalatok
Mindent megteszek értetek, amit csak vállalhatok
Csak száguldunk a vonattal és le sem szálunk
Ezer tündérmesén ível át az utazásunk
TURAN KHAN:
Minden sikeres férfi mögött egy pelusos kislány áll
peppa malac vagyok néha meg a kispárnád
hogy ki altat kit- arra már nem emléxem
egy biztos - az álmodat őrzöm ameddig élek
Fruzsina a neved, apa lett az enyém
A menedzserem vagy te osztod be az időmet és nem én
Hé várjál csak! Mi az ott a szádban?
Milói Vénusz vagy a műanyag fürdőkádban
BUSA PISTA:
Mikor megszületett a legszebb alkotásom
És Gyémántfater lett az aranyapából
24 évesen hirtelen felnőttem
Mivel szülő lettem nem lehettem felelőtlen
Talán Isten adta képesség, de ki tudja?
Hogy a kisbusa is rákapott a ritmusra
Mielőtt a halálom, a föld alá nyom
Legalább látom felnőni a lányom
MENTHA:
Ha nem vagy velem hiányzol, sírni tudnék néhányszor
Tudom néha hibázok, de te vagy akit imádok
Te leszel mindig a legfontosabb
Ha neked jó, én pedig a legboldogabb
A világon, kisember büszke vagyok rád
Köszönöm azt, hogy én lehetek az apukád
Figyelj rám, Ott leszek neked mindig jóban rosszban
Egy igazi fater ahogy kell robot üzemmódban
REFRÉN
Oly sokszor álltam már a rivalda fényben
Szívembe zártam a kezeket fenn az égben
A világra vágytam, de ott van az ő szemében
Ő a gyermekem, ő az én vérem, ő az én életem!
Deego
Nem tudom hogyan kezdjem el, és hogyan fejezzem be
Beléptettél kisfiam egy újabb fejezetbe
Apa mindent megtesz érted, vigyázok rád
Most tényleg fontos lett, hogy ha hibázok már
Bízhatsz bennem, hajtsd a fejed álomra
Fess ezer színnel szépet az életvászonra
Fogom a kezed, őrzőm álmod, támogatlak
A bizonyíték te vagy megvalósult álmok vannak
KillT
Nem tipik a család, de mi ketten többek vagyunk
Összenőtünk nagyon lehet sziámi az agyunk
Te elkezded én befejezem, nem hagyunk meg kaját
Tudod mindig éhes apád, de neked meghagyom a javát
Lesz itt pizza meg mozi, aztán Call of Duty
Együtt lógni veled fiam nekem az a tuti
Többször voltam bajnok, mint Orbán fáraó
De te fontosabb vagy nekem mint a levesben a só
Stephco
Medi és Mila én az M&M’s cukorka
Tőletek olvadok, mint a nyugati boszorka
A reflektorfényben azt hittem, hogy élek
Létezem , de csak mióta Ti is éltek
Minden szülő büszke, de én leg-leg-leg
Nálam senki nem hisz jobban bennetek
Anyátokkal nem élünk szegényen
Mert ilyen kincsek nem teremnek csak a mesékben
DENIZ:
Azt hittem elmúlt 30 és már mindent megéltem
Hogy mindenem megvan és mindent elértem,
De valójában semmim nem volt amíg te nem jöttél
Jobban látom magam benned bármelyik tükörnél
Megváltozott a világról a képem,
Egy egész univerzumot látok a szemében,
És ott mélyen a két fényes csillagot,
Anyának és apának hívhatod
REFRÉN
Oly sokszor álltam már a rivalda fényben
Szívembe zártam a kezeket fenn az égben
A világra vágytam, de ott van az ő szemében
Ő a gyermekem, ő az én vérem, ő az én életem!
ArtosCsé:
Írom a receptet, ami nálam bevált,
Jobban fogsz bírni, mint pap a heavy metalt.
A fiamról van szó, a számaim első hallgatója,
Nevetett, ha freestyle-t vittem bele az altatóba.
Amíg apa zenét írt, vagy szövegeket lökött,
Ő nyugodtan aludt hátul a hangfalak mögött.
Ha hívott, mentem, a trében éberen védtem.
Ma már vele pózolok minden diplomaosztós képen.
Revolution:
Kisfiam ne sírj,
Hogyha majd a nap nem rád nevet,
Ki kell mindent bírj
Tudnod kell mindig melletted leszek,
Mert nem kell félned már,
A holnap téged vár,
Győzz és szeress, hogy boldog lehess,
Így rendben minden már.
Norba
Azt hiszem nincs is nagyobb, ver a szív mint a dob
Egy apának a feeling a top
Mikor a világ minden kincse csak aprópénz
Mutató ujjamon egy apró kéz
Nincs már olyan amire ne kérhetne
Gyere, megtanítlak az életre
Lányaim a szárnyaim alattunk a fellegek
Velük hegyeket mozgatunk meg
Dj B.A.S.S.
„Ezerszer jobb ember lettem én általatok” (Day)
„Az én életem a két gyerekem” (Day)
„Apa zenélt vagy szövegeket lökött” (ArtosCsé)
„Mivel szülő lettem nem lehettem felelőtlen” (Busa Pista)
„Tőletek olvadok, mint az M&M’s cukorka” (Stephco)
„Fiamról van szó, számaim első hallgatója” (ArtosCsé)
„1-2-3” (Botár Twinz)
Köszi
a joker-hez képest ég és főld
Revolution zenéit hol találom? Mást dob ki ha beírom. Most hallottam őt először, de imádom.
Végre megértem Magyarországon,hogy egy hip-hop ill. rap dal nem csak a bulikról, a pénzről és csak a csajokról szól,hanem a legnagyobb sikereinkről : a gyerekeinkről is szólhat ! Nagy tisztelet Mindenkinek: DJ DeLuxe : egy 4 gyermekes DJ
Bomba! Respect RapFaterkák! :)
Az egyik legrégebbi barátomnak ma született meg a lánya. köszi az idözítést✌nagy zene✌
Ez wow. Ennek nem lesz milliós nézettsége, adja isten tévedjek, de ez kurva jó. 2. a kedvenc apa-gyerek rappem. Első Eminem-mockingbird de az más style. A lényeg sok sikert nektek és a gyerekeknek a jövőben
Minden elismerésem nektek, tisztaság&őszinteség, nem találok szavakat.. köszönöm/köszönjük, hogy vagytok! ❤
Na jó ez nagyon tetszik.
Jó látni ezeket a gyerekeket és apákat.
A zene jó szöveg átjöttek ahogyan kell .
Videó közepénél kicsit szomorú lettem mivel apukám gyerek koromban lelépett.
Még ilyen zenét ! ! !Szép munka.
Egyszerűen nem tudom megérteni miert nincs normalis nézettsége egy ilyen jó zenének......
Na ezzzz... ez valami gyönyörű zene. Teljesen őszinte, szívből jövő zene. Gratula mindenkinek! '
Tegnap nekem is meg született a kisfiam.
Apaként mondom, hogy ez nagy lett! Hajrá Fehérvár! 👍👍👍
Ez a zene mindent visz nagyon joo lett. Csak gratulálni tudok hozzá. Ritka joo zene lett.😍❤👊👑💣💥
Respect! Ez már nagyon hiányzott, végre igényes mondanivaló, igényes előadásban! Köszönjük!
De menő! A mai világban ez egy igen nagy és példaértékű zenére sikeredett! ❤️
Lenyűgöző! Nem lett belőle két nap alatt tíz milliós nézettség, de ebben is rejlik az underground varázsa. Maradjon is örökre !
Olyan jó kis délutáni reklámsávos családi- nemzeti gyermeknemzési együttműködéses zene:) Már csak a Budaházy Edda meg kiskutyák hiányoztak volna bele:D
Ez a dal ❤️❤️❤️❤️ Mélységes tiszteletem Nektek ✌️ abszolút kedvenc lett, annyira őszinte és szívből szóló...Respect
Faterok ez nagyon nagy lett. Apaként hatalmas respect nektek. Tuti beragad a replay gomb.🤘
ArtosCs es Deniz rengeteget fogytak...meg mindig kegyetlenek, az a baj, hogy a csapat nagyrésze már nemigen aktív... Igen, Gőz nekem is hiányzott a buliból, bár neki kb 15 éve volt egy szám a fiához, az is szép volt! Stephco, szép munka volt! Jól sikerült zene! ✌️
Megható, köszönöm minden előadónak!
Nagyon szép lett csak így tovább béke nektek kedvenc csapatom vagytok
Hideg is kirazott ❤❤❤❤ Hatalmas RESPECT 😍😍😍
Nagyon megható szöveg , és iszonyat jóóóóóó alap . És a résztvevők nagyon HITELESEK! Respekt!
❤🎵🎶🎶🎧 komoly muzsika
Hatalmas Respect!👐
Végre valami zene amiben van igazi tartalom 😁
Azta wow😀😍
Minden tiszteletem a tiétek.Csak így tovább
Eszméletlen jó volt hallgatni. ❤❤❤
Ez iszonyatosan jó lett! Minden tiszteletem!
Csodálatos apukák vagytok hatalmas pacsi nektek jó szám lett gratulálok nektek!!!
Nagyon jò
GRATULÁLOK! Csodálatos ✌
Hatalmas!🙏
Szép
Megunhatatlan :-) hatalmas lett srácok!
Pfff.❤hatalmas
nagyon szép zene :) :) :)
Hatalmas Tisztelet apukák !!!
Imádás !!! ✌👊💚
🙏🏻💜💜
Hatalmas pacsi,mert ez qrva jó lett! 😉✌
5 gyerekes apaként minden elismerésem nektek "Papítók" 😁👌✌
Hatalmasak vagytok! Köszönöm!
❤️❤️❤️
Nagyon-nagyon jó lett! :) Királyok vagytok!
nagyon szép dal 😍
♥️
ArtosCsé! Jól lefogyott az öreg...:O Amúgy nagy track! ;) Peace mindenkinek...
Nagyon yoo😍😍💓💓
Hidegrázós🤟❤️
*Nagyon szép a szöveg !*
*:D*
grat srácok..nagyon frankooooooo
Nagyon telibetalálós lett!
Hajrá Fehérvár!
Miért véletlenül kell megtalálom a yt-on ezt a remekművet?
Hatalmas tisztelet!!
👌
Fantasztikus. De azért meglepett hogy Giajj kimaradt
🔥✨✨🔥💞
De komoly lett 🙏🏽✌🏽
Ez nagyon ott van! (Y)
Gratulálok ! Nagyon tetszik,hogy ilyen tartalom eszedbe jutott !
El Qrvult világba ,hogy ezt nem értékelik ?
Nem is akarom érteni,de azért a rádióba szivesen hallgatnám !
Ez aztán nem 18 ! nóta.Respect -kívánom,hogy TE legyél az ország legerősebb embere ! :-)
Köszönöm szépen a kedves szavakat!
Ez kincs, érték. 🙏 Áldás
Hatalmas lett respect
Legjobbak Vagytok! :D
R.E.S.P.E.C.T 👶🏼👧🏼
❤👏👍
❤️🇭🇺💪
Gyerekek, nem tudjátok véletlenül, hogy van-e lehetőségem 10 thumbs uppot küldeni? Szenzaciós trackk!!!
Ritkán könnyezek meg 1 rap számot...na ezt apaként,igen.
Elsőnek írhatók. Stefco csak te tudsz ijet. Hatalmas! Tisztelettel
👨👦♥️👶🏻
Busa lánya miért nincs benne? 🤔
Skacok, nektek a Baba-apa csoportban a helyetek :D :D :D
Heyyyy Nosi hol van már az az NKS album?:/
Ez nagyon szép dolog:) nem a Hiro és a dikdikdik...
Fuuu értem én, h szép amiről megy a szöveg. Viszont borzasztó gyenge ez a szám úgy összességében.
Majd, ha lesz gyereked másképpen fogod hallani...
❤️❤️❤️
❤️❤️❤️❤️