Bródy János - Édes életünk
HTML-код
- Опубликовано: 2 сен 2015
- Emlékszel, azt mondtad, s én elhittem neked
Hogy együtt fogjuk végigtáncolni az életet
Ki érti meg, hogy mégis mi történt velünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Óh azok a hatvanas évek ma már csak szép mesék
Nem volt az Éden, mégis közelnek tűnt az ég
A tiltott gyümölcsök íze édes volt nekünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Jöjj hát és hazudd azt, hogy nincsen veszve még
Amíg a régi tűz szívedben ég
Amíg egy régi daltól könnyes lesz szemünk
Ez a tűz, ez a dal, ez az édes életünk
Emlékezz arra is, hogy voltak álmaink
Hittük, hogy rendbe jönnek majd a dolgaink
S a rég várt új idők fordultak ellenünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Itt állunk csalódottan, s nézünk ostobán
Istenem, hová jutottunk annyi év után
Romokban minden, ami fontos volt nekünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk
Jöjj hát és hazudd azt, hogy nincsen veszve még
Amíg a régi tűz szívedben ég
Amíg egy régi daltól könnyes lesz szemünk
Ez a tűz, ez a dal, ez az édes életünk
Most még egy pillanatra jöjj hozzám közel
Hadd érezzem, hogy létezem, hogy létezel
Hadd higgyem azt, hogy van még egymáshoz közünk
És ez a dal, ez a tűz, örökre megmarad nekünk
Jöjj hát és hazudd azt, hogy nincsen veszve még
Mondd azt, hogy a felhők felett mindig kék az ég
S nem múlhat semmi el, míg emlékezünk
És ez a dal, ez a tűz, ez az édes életünk
Ez a dal, ez a tűz örökre megmarad nekünk Видеоклипы
A
Ez a dal annak sokat jelent aki ebben a korban élt minden emlék eszembe jut és elszorul a szívem, hogy ez már a múlt ami már soha nem jön vissza
A két szememről lepereg a könny . Bánom is Én , jöjjön, ami jön .
Egyetlen szót kellene benne kicserèlni, hatvan helyett 80-ra, ès az èn generàcióm is èppúgy a magàènak èrezheti.
Úgy érzem ebben a dalban sűrítve minden benne van, amit az én generációm az életről gondolt, és amiben hitt.
Sajnos, azokban a 60-as éveben nem is hittük milyen jó világban élünk. Elfogadtuk ami akkor volt, nem voltak nagy vágyaink. Sokkal elégedebbek voltunk, mint a mai időkben. Aki ezeket az éveket megélte, az tudja csak igazán, mennyire így van! De, ez ma már valóban, csak szép EMLÉK!
Az is jó , hogy ilyen szép emlékeink maradtak .
Po
Emlékezz arra is, hogy voltak álmaink .
Azért nem ártana, hogyha valamennyire visszajöhetne .
@@annalancz854 Álom, álom.......
NEHÉZ ÉVEK VOLTAK DOLGOZTAM BECSÜLETES VOLTAM ÉS REMÉNYKEDŐ MUSZÁLY VOLT EGY GYEREKKEL EGYEDÜL .DE EÉRTEM AMIT CÉLUL TŰZTEM KI . ISTENNEK HÁLA !😪🙏🙏🙏
Senki nem tudja ezt jobban mint a Brody. Imadom a zeneit.
Én még mindig azt remélem , hogy vagyunk itt még mindig elegen olyanok , akikben ez a régi
tűz még mindig megmaradt . Nemcsak Fehérváron , hanem az országban máshol is .
Miért pont Fehérvár?............ Sajnos, az annó választásnál nem azt akarta, amit most szeretnénk! Csak remélni merem, .......... már bánja.............!
Azért Fehérváron, mert én itt élek, már 1974 óta . És azért máshol is, mert jártam az országban sokféle máshol is . És mindenhol voltak nagyon rendes emberek . És nemcsak voltak, hanem maradtak is .
Elég baj az, hogy sokáig nem tudtam emlékezni a Miskolcon, Sopron környékén, a Debrecenben átélt élményeimre .
Ez a dal, ez a tŰz örökre megmarad nekünk.- így igaz!!! Tele voltunk tervekkel, reméltük, hogy szabadabbak leszünk. Sajnos, csalódást hozott az új rendszer.. Romokban minden, ami fontos volt nekünk.
Most sokkal rosszabb , mint amilyen a Rendszerváltás előtt volt . Ezért kell ezen változtatni .
Thank you Bródy János....
Your music song's like find a place to hide....... Inside many hart's ❣️
Jani így volt szerettünk nagyon❤❤
Kockázatok és mellékhatások nélkül az ÉLET nem élhető.
Hová?😢édes életünk.❤❤❤❤❤❤❤❤❤
A felhők felett nem mindig " kék" az ég ❤
Romokban minden ami fontos volt nekünk
Köszi.Bródy
Ma elvettek tőlünk az édes eletet
"Emlékszel, azt mondtad, s én elhittem neked
Hogy együtt fogjuk végigtáncolni az életet
Ki érti meg, hogy mégis mi történt velünk
Hova lett, hova tűnt az az édes életünk.."
❤
Édes az élet, ha mi magunk azzá tesszük, és nem a rendszertől várjuk.
De, sajnos a redszer határozza meg, mit tehetsz!
IMADOM💖
Nagyon szép szám!!! Köszönöm feltöltés,nincsen veszve még!! ❤️❤️🥀🥀🥀👌👌🕊️💃🕺🕊️🕊️🌹🌹🌹Ez a tűz meg marad örökre, meg marad nekünk!! ❤️
Ez a tűz fog most is segíteni nekünk .
❤Király zene
Minden szava igaz,nagyon szeretjük.
Sokunknak ez a véleménye . Igaz, hogy vannak olyan emberek akik nem hajlandóak meghallgatni .
Mert nem tudják, hogy mennyire igaz az, hogy az emberek többségének mennyire fontos az is, hogy érkezik a jelenlegi kormány tagjainak a leváltása .
Ó azok a hatvanas évek ma már csak szép mesék
Igen Bródy felejthetetlen dalokat szerzett, nos meg a szövegei. Nem is lehet elfelejteni, mert sajnos most is aktuálisak.
Imádom ÖKET. Köszönöm szépen a dalokat. 💝💥💝
János így volt szép volt❤❤❤😊
az életben az a szép,hogy bármi megtörténhet..csak az a szar,hogy meg is történhet..
15 évesen Ő volt a "Nagyszerelmem"
Azòta is szeretem őt!
Mint előadòt mint férfi ideált!
Sajnos távolròl!
Az az édes életünk!
Nagyon szép számok köszönöm szépen!
Milyen jó lenne, ha nem csak az emlékek tüze éltetne bennünket. Mennyire bíztunk pedig 25 éve.
Mivel 1945 Augusztus 20-án születtem , Én is átéltem azokat az éveket . Aránylag normálisnak éltem meg azokat az éveket . Engem soha nem zaklattak a Rendőrök , pedig szerettem társaságba és táncolni járni is
A rendszerváltás előtt Mi azt mondtuk, hogy milyen unalmas is a Mi életünk . Nem történik benne semmi izgalmas dolog . De ami a Rendszer váltással ajándékba a nyakunkba szakadt , arra azért nem számítottunk . Sokunk számára akkor jött el a félelem érzés ideje .
Igen! A felhők felett mindig kék az ég!!!!
Ha nem hiszek benne, miért éljek????
Mert az élet az egyetlen, amitől a legnehezebben válunk meg! Főleg önként...........
Hát igen ❤️
Gyönyörű köszönöm szépen gratulálok ♥️♥️♥️♥️♥️♥️♥️💋💋
Jó lenne ha ma is .Olyan élet lenne ,mint. Akkor 1960 években
Mi mancano le parole , non ho pensato questo da te Tini hai superato tutti miei illusioni! Sei bravissimo!
Akarom, hogy igaza legyen..!!
Ez megmarad nekünk...
"....Isten veled édes életünk..."
❤❤
Én azt remélem , hogy most is vannak álmaink ! És meg is fogjuk valósitani Őket !!! Mondjuk Egyedül azért nem megy !
Ha valaha lesz olyan rendszer, hogy megtehessd! Addig csak álmodj............
Bennem még nem hunyt ki a régi tűz . És tudom azt , hogy vannak ezzel így még mások is .
A feladat most az , hogy meg is találjuk egymást .
Most 2021-ben Én Bródy Jánossal együtt a Demokratikus Ellenzéki Összefogás politikusai segítségével szeretném továbbra is megtartani magamban ezt a tüzet .
@@annalancz854 Nem akarok a korodban kapisgálni, de Te valójában megélted a '60-as évekiet, vagy csak próbálod elképzelni? Bródy ebben a dalában nagyon találóan énekel erről az időről, ami valójában így is volt. Remélni lehet, de tapasztalatom szerint, kormányváltás óta, megfelelő kormány még nem volt! De ez már politika............
@@budavari011 ! Engem mindig is érdekelt a sorsunk . Csak régebben még nem tudtam . hogy tulajdonképpen azt hívják politikának .
Köszönöm szép dalt.💗
Jöjj hazudd azt....😢
Kiváló énekes ezek nagyon szép dalok.
minden zenét kedvelek! (kivéve a "nyálast" és rap-et) !!!
This is a masterpiece! Bravo!!!!
Szerintem is .
Jani sajnos .eltűnt
Szuper
Ma Már Csak Szép Emlék !!!
Igaz minden mondat
De kár, hogy minden szava igaz...
Én is akarom,hogy igaza legyen!
Bárcsak igy lenne!!
Imádom ezt a dalt!!
ÉS SEMMI VÁLT MÁRA !
Nagyon szép ez a dal ,remélem halhatom nemsokára az aréna koncerten !!!
Énis😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢😢
A csalódásról is lehet szép dalt írni!
Hova lett , hova tünt az Édes Életünk ?
Sajnos a tegnapi választások után még időszerűbb lett ez a dal...
Ez nem a politikáról szól. Hála Istennek.
Hogy a B szövegek jók azt megszoktuk, de micsoda hangszerelés ez itt kérem, és mekkora dobolás? Kölcsön kérem N.O. kalapját és qrva magasra emelem.
Minden meghallgatás után felfedezek benne valami újabb gyöngyszemet.
Nagyon szeretem ezt a számot...
Nagyon szèp
Ènis😢😢😢😢😢😢😢😢😢
Amikor csak tehetjük , részt veszünk a Demokratikus Ellenzéki Összefogás politikusainak a Fórumán . Azt remélem , hogy velük együtt sikerülni fog jó irányú változást elérnünk .
Még mindig azt remélem, hogy a Demokratikus Ellenzéki Összefogás politikusainak a segítségével lehetne győzni a választásokon a jelenlegi kormány felett . Természetesen szükség van még a Civilekre és más jó szándékú pártok politikusaira is .És jöhetnének még a jó szándékú párthoz nem tartozó emberek is .
Az egyéni véleményemet mondom . De Hivatalos támogatója vagyok a férjemmel együtt a Demokratikus Koalíciónak . És elkötelezett híve a Demokratikus Ellenzéki Összefogásnak is .
A győzelemhez szükség van Civilekre és a többi jó szándékú pártra is .
A NET döbbent döbbent rá olykor, hogy vidéki fiatalként fogalmam se volt a magyar könnyűzene világáról.
3:48
🤔 Hát Igen 😥
bízz a ratko gyerekeben.ők mindent átéltek amit kellett és amit nem kellett, mert elvárták tőlük
Bocs, 46-ban szuletett a haboru utan....a Ratko nemzedek az otvenes evek gyerekei...
Kiváncsi voltam, ki meri-e valaki mondani (írni), hogy Bródynak be kellene (nagyjából 30 évvel ezelőtt be kellett volna) fejeznie saját dalainak előadását. Mi veszi őt rá arra, hogy mégis folytatja?
Miért is?
Remélem soha nem fogja befejezni!!!!!!
Nem tudom, eddig hol éltél? Ha az eddig történtekről fogalmad sincs, inkább ne szólj hozzá! Soha ne fejezze be! Ő, legalább kimeri mondani, az igazságot. Mert sajnos mindenben igaza van!
Már a nevedből is gondolhattam volna, hogy nem vagy Magyar........ Vagy ez a művész neved?
mi veszi rá? hogy folytassa talan az igazsag érzete es a haza szeretete gondolkodjon egy kicsit