Akkor gondolj bele János hogy ilyen és ennél rosszabb horror storyk után én mint éjjeli őr hogy tudok parázni :D Föleg úgy hogy a placcon a legtöbb világitást le kell kapcsolni (kültéren is) energia takarékosság céljából. Ergo kb egy 5 hektáros területen egyedül járőrözök szinte segg sötétben :D (Éjjeli őr vagyok egy termál fürdő,hotel és egyben kemping területén)
Köszönjük az újabb remek végigjátszást, Jani! ❤ Nekem egyébként úgy jött le a játék sztorija, hogy a karakterünk (vagyis a biztiőr) többször is megcsalta a feleségét, s az a vörös ruhás lány a nyakára nőhetett teljesen, szerintem ő egyébként maga a démon is. Ugye, azt a másik lányt is megölte, aki eldicsekedett azzal, hogy vele is lefeküdt a biztonsági őr. Az pedig, hogy a jó befejezést a kislányunk szülinapjának dátumával kapjuk, nekem azt sejteti, hogy a gyerek miatt maradt egyben a családunk. Az esetek többségében csak a gyerekek miatt maradnak együtt azok a házasok/párok, akik megcsalják a másikat. Szóval a kislány tudta visszahúzni a valóságba, a családba és a normális kerékvágásba a biztonsági őrt. De még a jó befejezés végén is, ott volt a vörös ruhás nő a kórházban a családunk mögött, vagyis sose fogunk tőle megszabadulni. Ez csak az én értelmezésem, lehet, hogy nem így van, elég homályos amúgy a játék.
Jani köszönjük a Vod-t! :) Alig vártam hogy belevágjunk egy új Chilla's Art játékba! Talán az eddigi legparább ez a rész :D Köszönjük a fordítást Nóra! :)
Jaj de jó, egy kis igazi Jani horror, na meg Chilla's Art játék, az egyik kedvencem :D Érdekes volt, nekem tetszett ahogy egyre elborultabb lett az egész környezet emeletről-emeletre! Igen, volt már jobb játék is tőle ez igaz, de nem volt a legrosszabb sem! Volt pár beszaratós rész, tetszettek a hangok és a zene is (ahol volt). Köszi Jani, hogy megmutattad mindkét endinget! Szerintem a jó ending az érdekesebb a történet szempontjából. Jah és csak számomra volt Marika a legijesztőbb az egész játékban? :))
Szia Jani, egyszer kipróbálhatnád a Lost In Vivo című indie psychological horrort, nekem nagyon bejött és szívesen megnézném hogy fosod össze magad tőle 😁
Sziasztok! Bocsi a zavarásért, de a GTA 5-ben hogyha megveszem azt a CD-t, amiből már volt ezen a csatornán végigjátszás, akkor az Online rézyét is tudom használni a játéknak?
@@Tibbaflow tegnap meg találtam valaki ezzel foglallkozik h a chillarts zeneket meg csinalja rohadt jo vollt de kb 2 orára rá mikor megtalálzam törölte a youtube irtam a készitőnek h mi a helyzet azt irta hamarosan csinal egy uj csatornát és ujra fel tolti mert a yt töröltette
Ez a játéka volt a legrosszabb szerintem a készítőnek,. eddig. Visszaesés volt a grafikában ,de a az arc ,illetve a fejmodellek jobbak voltak. Nekem ez a VHS effect nagyon nem jön be. Egyszer lehetne egy ilyet úgy játszani (hátha többet lát a streamer is belőle) ,hogy kivan kapcsolva. A fordítónak köszönet a munkájáért.
Remélhetőleg ez egyszeri alkalom volt és a következő játéknál visszatér a régi stílushoz. Ebből teljes eltűnt az egyediség, átvette ezt a baromságot, hogy legyen minden véres meg elborult a környezet, attól majd biztos jó lesz a játék... Hát nem. A night delivery, convenience store, radio station meg a többi körberöhögi ezt a fost.
Köszönöm chat, ti vagytok a legjobbak
Akkor gondolj bele János hogy ilyen és ennél rosszabb horror storyk után én mint éjjeli őr hogy tudok parázni :D Föleg úgy hogy a placcon a legtöbb világitást le kell kapcsolni (kültéren is) energia takarékosság céljából. Ergo kb egy 5 hektáros területen egyedül járőrözök szinte segg sötétben :D (Éjjeli őr vagyok egy termál fürdő,hotel és egyben kemping területén)
Az kellemes akkor nem ajanlom a bedtime stories youtube csatornat :D
Ráckeve?
@@bridgetiam3948 Pontosan :)
Naaaagggyoon sokat kéne fizetni, hogy én vak sötétben figyeljem a területet és ellenőrizzek minden gyanús hangot.. D:
a kemping izgi lehet :D
Áh! Chilla's Art! Épp a minap gondoltam rá, hogy rég volt már.
Köszönjük az újabb remek végigjátszást, Jani! ❤
Nekem egyébként úgy jött le a játék sztorija, hogy a karakterünk (vagyis a biztiőr) többször is megcsalta a feleségét, s az a vörös ruhás lány a nyakára nőhetett teljesen, szerintem ő egyébként maga a démon is. Ugye, azt a másik lányt is megölte, aki eldicsekedett azzal, hogy vele is lefeküdt a biztonsági őr. Az pedig, hogy a jó befejezést a kislányunk szülinapjának dátumával kapjuk, nekem azt sejteti, hogy a gyerek miatt maradt egyben a családunk. Az esetek többségében csak a gyerekek miatt maradnak együtt azok a házasok/párok, akik megcsalják a másikat. Szóval a kislány tudta visszahúzni a valóságba, a családba és a normális kerékvágásba a biztonsági őrt. De még a jó befejezés végén is, ott volt a vörös ruhás nő a kórházban a családunk mögött, vagyis sose fogunk tőle megszabadulni. Ez csak az én értelmezésem, lehet, hogy nem így van, elég homályos amúgy a játék.
Nekem tetszik ez a magyarázat. És teljesen logikus is.
Basszus de szerettem volna élőben ott lenni, de egy meló közbejött...vártam már!
Köszi a vod-ot! És köszi Nórának a feliratot!
Jani köszönjük a Vod-t! :) Alig vártam hogy belevágjunk egy új Chilla's Art játékba! Talán az eddigi legparább ez a rész :D Köszönjük a fordítást Nóra! :)
tök sok ilyesztés volt amit nem vettél észre,de azon kivűl jó kis stream volt
Jaj de jó, egy kis igazi Jani horror, na meg Chilla's Art játék, az egyik kedvencem :D Érdekes volt, nekem tetszett ahogy egyre elborultabb lett az egész környezet emeletről-emeletre! Igen, volt már jobb játék is tőle ez igaz, de nem volt a legrosszabb sem! Volt pár beszaratós rész, tetszettek a hangok és a zene is (ahol volt). Köszi Jani, hogy megmutattad mindkét endinget! Szerintem a jó ending az érdekesebb a történet szempontjából. Jah és csak számomra volt Marika a legijesztőbb az egész játékban? :))
Ezek a legjobb játékok ❤😊
35:04 ki fizedte ki az a sok ketchupot!!😂XDD
Jaj de vártam már ^^ 🥰
Mára már klasszikusnak mondhatóak ezek a játékok itt és így Janival.
A játék végén jutott eszembe, miközben mindezek történtek a srác nyugisan végezte a dolgát a második emelet wc-ben😂
MEG úgye a harmadikon, dimenzió váltó
17 játéka van a Chilla's Art fivéreknek. Mind ilyen b.szó de mégis különböző :D A legutolsó játékuk az a Parasocial. ;)
És ez a lakás ugyan az mint a Parasocial-be, csak más berendezéssel :D
Nagyon jó játék volt! Köszi a végigjátszást, meg a fordítást! Na, de mi volt a kövi játék?
Az eddigi Chilla's art játékokat mindig végignéztem egyszerre, de ezt napok óta nézem, kicsit valóban erősebbre sikerült :D
A legújabb Parasocial mindent visz
Most találtam rá erre a gyöngyszemre, nagyon jó volt és vicces is köszönöm szépen Jani. 46 -51 perc minimum 5x visszanézős :)
Update minden nap meg is kell nekem néznem 😁 mega
Hú ez húú? Persze Jani... Mindent értünk. :D 😅😅🤣
Maximális köszönet Nóra! Legjobb vagy!
Neeeem, te vagy 👊🏻
Szív megállt mikor mögötted állt a hölgy 😂😂😂😂
27:15 ez pont olyan mint a régi tűs Dot Matrix nyomtatók hangja (a lyukasztott szélű papírokkal)
Barátságos Marika 😂
Jaaa ahha ez az a fotó realisztikus misztikus , Marikávó az elsőrű 😂
Imádom, amikor a biztonságiőrt karbantartónak is nézik.
Mi volt a végén?
jó lett👍
Szia Jani, egyszer kipróbálhatnád a Lost In Vivo című indie psychological horrort, nekem nagyon bejött és szívesen megnézném hogy fosod össze magad tőle 😁
Mi volt a 3. Játék? Arról nincs fent vod 😢
Volt ez, a chillbuks, a futárkodós és a boltos
@@TCG_NoWaayOut Szerintem a stream végére gondolt.. mert valami 3. játékkal is elkezdett játszani
Már azt hittem hogy nem is lesz belőle live. 😊
55:24 - azt a k... életbe :D
25:57 illegalis tevékenység 😂
Szia Jani! A Layers of Fear-t nem fejezed be?
Július 10-től Pisti szabin lesz, és elvileg azon a héten lesz Layers of Fear végigjátszás Janival 😊
jó lett
Feleségünk😂😂😂
Sziasztok! Bocsi a zavarásért, de a GTA 5-ben hogyha megveszem azt a CD-t, amiből már volt ezen a csatornán végigjátszás, akkor az Online rézyét is tudom használni a játéknak?
Jani nem akarod kinyomni a resindent evil 8 dlc-t ? Shadow of Rose
tök sok ilyesztés volt amit nem vettél észre,de azon kivűl jó kis stream volt
Ja sajnos Jani ilyen horror játékokba nem mindig néz körbe ezért nem is veszi észre😢
Jobban bekakilok Janitól, mint maga a játéktól!🤣🤣
Mi az a vod nézők? A youtube-ra gondolt?
Pontosan.
"A játéknak az a címe..." és vége :D
Mi volt amúgy a másik játék? Az nem került át ide? Az élő adásról sajnos lemaradtam.
Payday 3 ról lesz majd videó?
Chilla's játékok a legjobbak ha te játszod
❤❤🩹💝💖💗💓💞💟❣Nóra Szupi Lenne Ha Megadnád a számod.... Csak Vicceltem! :)
Haló? 👀😄
mit probál ki a végén?
👍
Mivel jatszott ezutan Jani? Meg tudja valaki irni? 😁 es aza jazz zene fentvan valahol ahol egybe meg lehet hallgatni? Koszike
nekem is 10.23 a születésnapom x'D
Hello, twitch chat
1:09:45 elzsibbadt a he...ém
Huuuz bazzeg ez nagyon fosatós volt
1:03:54 🤣🤣
A következő játék:
EL FOGNAK VINNI! 👽| They Are Here Prologue (Demo)
Yakan keibi ✌👍👊
Bántja a szemem a kép
Amúgy minek van éjjeli őr ha azt is tudja a főnök folyton hogy bevan e zárva vagy nem 😂😂😂
Valaki help mi volt az easter egg??
Zene cime ?
Na igen..az a fain kiss jazz zene,az nekem is bejott...
De senki sem tudja h ki az!:D
@@Tibbaflow tegnap meg találtam valaki ezzel foglallkozik h a chillarts zeneket meg csinalja rohadt jo vollt de kb 2 orára rá mikor megtalálzam törölte a youtube irtam a készitőnek h mi a helyzet azt irta hamarosan csinal egy uj csatornát és ujra fel tolti mert a yt töröltette
Látom azért a lakáson sokat spórolt a fejlesztő..😂😂 csak a gaming rész lett digitálisból analóg 😂
Ez a játéka volt a legrosszabb szerintem a készítőnek,. eddig. Visszaesés volt a grafikában ,de a az arc ,illetve a fejmodellek jobbak voltak. Nekem ez a VHS effect nagyon nem jön be. Egyszer lehetne egy ilyet úgy játszani (hátha többet lát a streamer is belőle) ,hogy kivan kapcsolva. A fordítónak köszönet a munkájáért.
Remélhetőleg ez egyszeri alkalom volt és a következő játéknál visszatér a régi stílushoz. Ebből teljes eltűnt az egyediség, átvette ezt a baromságot, hogy legyen minden véres meg elborult a környezet, attól majd biztos jó lesz a játék... Hát nem. A night delivery, convenience store, radio station meg a többi körberöhögi ezt a fost.
'promosm' ❣️
hellcase promo code cenat