Barta Tomi valóban egy fantasztikus gitáros volt. Tetszett ez a beszélgetés, Pici bácsi nagyon szerethető ember, korrekt módon áll hozzá a dolgokhoz...
Hálás vagyok az LGT-ért. Barta zseniális gitáros volt. A szívem akkor szakadt meg igazán, amikor Somló Tomit elvesztettük. Ő egy olyan személyiség volt, mint az amerikai filmek macho hősei. Rágógumi, lazaság, igazi rock&roll idol volt. Pici bácsiért is rendkívül hálás vagyok. Az ő egész zenei munkássága és értékrendje egy rendkívül magas szintet képvisel. Adja Isten, hogy még nagyon sokáig velünk lehessen Presser Gábor. Jó egészséget és hosszú éveket kívánok neki szívemből!
Csak azt nem vette figyelembe, hogy amerikában minden utcában van egy Barta. Azért az itt sem elég, hogy zsidó vagy. Nyilván a másik három zsidó tudta ezt, azért nem maradtak itt.
@@izidorkohn1908 úgy érti,hogy a zenekar tagjai? zs-származásúak? akik már nem és akik még élnek?most hallom először pedig életem háromnegyedénél tartok,mai napig is hallgatom a lemezeket de ez a zs-kategória újdonság nekem.a zene számított semmi más.nálam a baráti kör soha nem beszélt ilyenről,ennyire nem számított.csak a jó zene.dalaik klasszikusok,akárkihez imádkoznak is.peace,love,rock'n'roll.
@@eteleabraham1497 Attól, még szuperül zenéltek azért mert ahogy Ön mondja zs voltak,. Mondjuk ez érdekes elnevezés. De, hogy nehogy meglepődjön az itt beszélgetők is zs-k.
A "Bumm" fiatal korom legmeghatározóbb albuma volt! Barta kiváló gitáros, szép férfi, érzékeny ember volt. Pici bácsi minden megnyilatkozása rendkívül korrekt, őszinte, amilyen Ő maga is...Köszönet ezért az érdekes beszélgetésért!
A film nagy hiányosságának tartom, hogy az egyik főszereplőről, a jogörökösként bemutatott, Judit nevű hölgyről nem derül ki, hogy ő kicsoda, milyen kapcsolatban áll a családdal, miért ő a jogörökös. Enélkül a tisztázás nélkül egy idő után teljesen rejtélyes volt a szerepe, végig azt vártam, hogy majd valamilyen fordulat során kiderül, ki ő, és miért involválódott ennyira a történetbe. Az ő tisztázatlan helyzete, és állandó szereplése így nagyon zavaró. Csak ebből a háttérbeszélgetésből, mintegy mellékesen derül ki, hogy ő Barta Tamás anyukájának fogadott lánya, a rendezőnő pedig az ő lánya. Teljesen érthetetlen, hogy ezek a fontos, személyes szálak miért nincsenek bemutatva a filmben, vagy legalább disclaimer formájában feltüntetve.
Nyilvàn szoros kotodès alakult ki,nem beszèlve arrol,hogy az Eszter anyukàja is istàpolta a Barta Tamàs èdesanyjàt hisz nàluk is lakott,nem tudom mi az ami èrthetetlen ezen,a film egyèbkènt is Barta Tamàsrol szol!
Láttam a filmet.Hatással volt rám,hiánypótló.Köszönöm!Eszter a legvégén beszél az ő meglátásairól.Borzasztó pontos, ugyan ezt gondolom, ugyan ez jött le. A kommentek amiről beszél, pedig tipikus, olyan magyaros..
Presser Gábor egy nagyon értékes ember és zeneszerző. Ha egy korszakban éltünk volna én is azt csináltam volna mint a Tamás (csináltam is mert Britanniában lettem férfi és állampolgár). Engem nem lőttek le Londonban és vissza is jöttem szabad akaratomból, szóval mi lehetett volna még, tragédia nélkül... Minden tiszteletem 'Pici' Úrnak. Bárcsak lenne több érdemes ember ma, Magyarországon aki ilyen nemes karakter, mint Ő...
Barta esetében én teljesen elengedem a negatív emberi tulajdonságokat, már ha valóban voltak ilyenek nála. Őt csakis a hangszeres játéka alapján ítélem meg, mert ez a releváns. Ő már a 70-es évek elején egy olyan stílusban játszott, amire még nyugaton is csak pislogni tudtak. Zseniális gitáros volt. James is jó hangszeres, de ő teljesen más stílusú játékot képvisel, ami degradálás nélkül mondva nem éri el azt a szintet, amit Barta tudott. James-et nagyon kedvelem emberileg, jó gitáros, de nem kiemelkedő tehetség, mint Barta volt. Elég akár csak egy dalt, mondjuk a Lincoln Festival Bluest meghallgatni, ahol legitározza a csillagos eget is. Ő már akkor olyan felharmónikus jegyekkel színesítette a játékát, ami nálunk körülbelül a 80-as évektől bukkant fel. Ez egy pengetési technika, amit Barta előtt senki nem csinált az országban és utána sem évekig. Ha tegyük fel Eddie van Halen játéka forradalmasította a modern gitárjátékot, akkor Barta a mi Eddie Van Halenünk 10évvel korábbról. Gőzöm nincs, hogy honnan leste el ezeket a technikákat Barta? Pici bácsi álal elmondottakból autodidakta módon tanult, vagyis addig nyúzta a hangszert, míg rá nem jött ezekre a nüanszokra. Emellett gyors skálák, ízes hajlítások, felhangokkal teleszórt hangszeres trükkök tették őt a legmagasabb szintre abban a korban. Érzékeny és kifejező a játéka, nem egy előre kigyakorolt "lelketlen" séma amiket csinált. Minden hangból érződik, hogy "élte" a hangszert, totális szimbiózisban volt vele. Méltatlanul elfeledett gitáros. Most sokan felhördülnek majd, de Radicsál sokkal magasabb szinten járt. Míg Radics a Hendrix vonalat kopírozta tökéletesen, ezzel szemben Barta egy teljesen egyéni és sokkal újszerűbb, modernebb stílusban játszott.
Igaz, majdnem minden. Egy apró kiegészítés nem is Bartával, hanem Radiccsal kapcsolatban: Radics Béla nem Hendrix epigon volt, hanem a korai, Cream-es claptoni játékot vette alapul, azt akarta igazán követni, ezért volt olyan Gibsonja is pl. Az, hogy megtanult és játszott pár Hedrixet és történetesen a ikonikus trükköket is csinálta (fej felett-, foggal pengetés) ezek látványosabb dolgok voltak, de a zenésztársai szerint korai Clapton fan volt, később Clapton finomodott és bestratocasteresedett, Hedrix pedig meghalt...aztán Radics is. Valahol Radics - aki szintén zseniáls volt - bizonyos szempontból mégis megmaradt cigány zenésznek, bizonyos jól bejárt utakat járt, rendkívül virtuóz módon. Barta valóban nem akart senki után se menni, eredetibb figura volt, ha Bartát nézed, akkor elég Bartát nézned :)
...én kicsit túlzásnak érzem és kissé elfogultnak ezt az értékelést....hazai zenész körök sem osztják ezt a fajta értékelést és nem irigységből, mert nincs is mire irigykedni.... nem bizonyította az USA-ban sem az itt olvasható kimagasló tehetség leírását.... külföldi kortársai között bőven voltak és vannak akik tényleg új színt hoztak be a rock műfajba és még stílust is teremtettek ezzel.... na Barta nem....
@@jocibanderas3885 az, hogy Amerikaban mi tortent, teljesen irrelevans abbol a szempontbol, hogy mennyire volt tehetseges, vagy nagy zenesz. Mar akkor is ugy mentek a dolgok, ahogyan ma, es amit Presser is mond: csak a kapcsolatok szamitottak.
Barta Tamás nagyon nagy hatással volt rám abban,hogy komolyan foglalkozzak a gitározással.5-6-szor volt alkalmam látni őt az LGT-vel többek között a Tabán-ban is.Az első alkalom Kecskeméten volt,a kiváló Non-Stop volt az elő-zenekar,a szünet után jött az LGT és - bár már hallottuk már a "Ha volna szíved" "Boldog vagyok" első kislemezt - nem hittük el,hogy így lehet gitározni Magyarországon 1971-ben. Én azóta sem tudom senkihez sem hasonlítani gitárjátékát.Sok szólóját elemeztem (Cirkusz,Kék asszony),sorolhatnám...és az az elegancia...Zseniális.
Én meg arra emlékszem, hogy csóró kis gimnazista voltam, és a '70-es években egy Pulius Tibor nevű srác gitározott a félegyházi Móra gimi bulijaiban. /Bocs, de az is rémlik, hogy valami gond volt a lábával./
Nagyon érdekes beszélgetés. Mindig örülök, ha sikerül avatott emberektől olyan emlékeket hallani, melyek hitelesek Bartával kapcsolatban. Bár a végkifejlet miértje homályban van a mai napig - egyben biztos vagyok: Barta egy remek ember volt. Nagy kár érte, nagyon sajnálom, hogy így végezte. Nekem örök időkre a legjobb, legízlésesebben játszó gitáros, kiváló dalszerző és nem utolsó sorban remek énekes, és talán ezek a legfontosabbak, amit róla el lehet mondani.
Gratulálok a filmhez és mindenképpen az elvarratlan szálakat ki kéne bogózni tehát folytatni a történetet és a végére járni, hogy ez a kitűnő zenész tényleg nyugodtan alhassa örök álmát !
Örülök, h láthattam a filmet. Sokat tudtam meg Barta Tamásról, eddig csak azt tudtam, h fantasztikus zenész volt. Sajnálom, h így alakult a sorsa. Nehéz döntést hozott, biztos, h közrejatszott az anya szerepe is ehhez a döntéshez. Ennek ellenére tartotta a kapcsolatot az édesanyjával, s próbált Neki vigaszt nyújtani. Nagyon sajnálom Barta Tamást, s igazán csodálatos, h Presser Gábor így kiàll mellette a mai napig!!!
Köszönöm a dokumentumfilmet még élek nem felejtem el, én ott voltam az első koncertjükön az ifi parkban és Tomi gyönyörűen játszott, az egész csapat olyat ütött az akkori magyar zenészek között hogy szerintem mindenki padlót fogott. A mai napig sokszor halgatom Tomika gitárjátékát. Kérek még több filmet erről a csodálatos emberről és zenészről. Köszönöm.
Az a legérdekesebb, hogy ez a doksi film a 70-es, 80-as évekről és Barta Tamásról szól, mégis leginkább a magyar közállapotokról árul el sokat, illetve a fogadtatása....Félelmetes! Az emberek jelentős részének fogalma sincs a lelki terrorról, a szülői erőszakról, a szülői zsarolásról, a szülői zsarnokságról, s azt hiszi, hogy az természetes, ez rendben van. Az anyuka semmiben nem segítette a fiát, kizárólag kritizálta, a leggagyibb, dedós módon a kazzettákra sírva mindenáron megpróbált rossz érzéseket kelteni a saját - új életet kezdeni akaró - fiában....Érthetetlen hogy mit várt tőle, jöjjön haza és ülje le a büntetést, vagy mi, s utána egyhítse a magányát??? Nos, így nem engedik a mérgező szülők hogy gyermekeik - akár felnőtten is - éljék saját életüket. Rendkívül toxikus és tragikus ez a légkör. Ezt a nézők fele nem látja,.......nincs mit mondanom.....A rendező hölgynek pedig engedjük meg, hogy saját maga válasszon magának hazát és engedjük meg, hogy ne tessen neki jelenlegi kormány, vagy akármi, elvégre lehet saját vélemény, vagy nem? Mindenkinek ugyanúgy kell gondolkodni? Mindenkinek ugyanazon a véleményen kell lenni? Nem hiszem. Fel kellene ezekhez a dolgokhoz nőni inkább. Mellesleg Barta nagyszerű muzsikus volt, ha kicsit szerencsésebb, ügyesebb, világszinten is megálllta volna a helyét, simán benne volt még az életében egy-két fordulat....Nem így lett sajnos.
Itthon sem élt már együtt az anyukájával.... nem hiszem hogy pszichológiai terrorban tartotta az anyukája..... egyszerűen nagyot akart hasítani ami nem jött össze neki, az anyukáját viszont cserben hagyta aki az egész családját veszítette így el egy év leforgása alatt.... az teljesen természetes hogy ettől bánatos volt az anyukája.... Barta egy öntörvényű figura volt.... nem akarom idézni volt zenész társait..
Nagyon tetszett a film. Az LGT-t is szerettem/tem, Barta Tomi volt a kedvencem anno, fiatalkorom szuper bandája. Döbbenetes a film. Óriási!!!! Visszavitt a fiatalkoromba, előjöttek azok az érzések, amiket a dalaikkal éltem át, Az vagy nekem, Vallomás, és a többiek. A film kapcsán: sajnálatam, hogy tényleg nem derült ki a végére mi történt, hogy történt, vártam volna, hogy kicsit mélyebben beleássa magát Hajdú Eszter az igazság kiderítésébe. De végül is ez nem oknyomozó riportfilm, hanem doku. Azzal együtt nagyon nagyon tetszett. Sajnáltam Tomit, Anyura kicsit haragudtam eleinte, hogy sebeit nyalogatta és magával húzta ezt a szegény gyereket, aki onnan semmit nem tudott csinálni, csak szenvedett, ez számomra átjött, de az élet, mint mindent, ezt is megoldotta. Ami nagyon érdekes, hogy utána olvasva a neten dolgoknak, számomra teljesen egyértelműen kiderült az igazság, mert tálalva van minden. Amerikában mint tudjuk minden lehetséges, ezért nem lepődök meg a rendőrség eljárásán. Láttunk már sok maffia filmet. Mindent egybevetve nagyon tetszett a film. Sajnálom ezt a gyereket, és igy mégjobban megszerettem az üzenetei kapcsán.
Nagyszerű beszélgetés volt Bartáról, remélem lesz még folytatása! Kössy szépen! Sajnálom, hogy szegény Barta igy végezte! És sajnálom, hogy szétváltak és vége lett egy fantasztikus bandának! /BARTA, PRESSZER, LAUX, FREINREISZ. 1971-1972-1973/SOMLÓ/Pedig ők voltak alegjobbak itthon és külföldön is! / Kár hogy a mocskos komcsik Kádár és Biszku bandája tönkre tették őket! Talán az égiekkel majd újra játszanak még. Szivűnkben megőrizzük Bartha Tomit és a régi Locomotiv GT! Ők voltak a legjobbak! Millió űdv LEHEL
Nekem nagyon tetszett a film annak, ellenére hogy elfogult vagyok az LGT zenekarral szemben. 2x is megnéztem, hatott rám. Szerintem nagyon mélyen bemutatja a Tomi személyiségét és azt a társadalmi, politikai helyzetet ami a két világ között volt akkor. A Tomi egy zseniális gitáros volt! A beszélgetést jó volt végig hallgatni és főleg, hogy benne voltak Pici bácsi gondolatai is. LGT Forever! Üdv.: Ladó
Köszönöm szépen ezt a beszélgetést! Nagyon jó volt. A filmrendezőnővel Eszterrel teljesen egyetértek. Amit ő érez / érzett, úgy érzem én is. Hatalmas köszönet! Hiánypótló film.
Nem láttam még a filmet. Akiért viszont ezt a beszélgetést érdemes megnézni, az Presser Gábor. Nem először hallgatom, nézem őt lenyűgözve. Kortársam, bár vezet pár évvel. Én pedig a "szintén zenész" kategóriában kullogok messze-messze mögötte. Mégis annyi közös gondolat köthet össze bennünket,. Zenéről, barátságról, szabadságról egyformán gondolkodunk. Pici elképesztően intelligens (ja kérem, ehhez olvasottság is dukál) érzékeny, s csodálatos EMBER maradt ma is. Méltó emléket most is csak Ő állított a gitáros és énekes zseninek, Barta Tominak, ebben a riportban is. Köszönet érte:-)))
Megsirattam Bartát annak idején amikor megtudtam hogy megölték pedig nem ismertem személyesen. Amikor 1971- ben meghallottam a gyulai szabadtéri színpadon az rányomta a hatását az egész életemre ezt minden túlzás nélkül mondhatom pedig nem vagyok egy sztárolós , istenítő tipus! Szinte naponta meghallgatom a Royal blúzt ami ahogy ki van találva és főleg eljátszva zseniális , még most is futkos a hátamon a hideg ,nem tudom másként megfogalmazni. Olyan ötletesen , és olyan humorral ahogy Barta játszott ma sem játszik egy gitáros sem magyar országon. A kakukkos karóra végén az a nyúlfarknyi szóló az iskolapéldák - iskolapéldája. Ma is Ő a példaképem !.... jól kiszúrt velünk hogy elment....miket játszhatott volna még .........óriási veszteség a zenei életnek is !
Eszter én azt éreztem a filmedből amit a végén mondtál! Mivel az anya probléma nálam is jelen van szivem szakadt meg amikor a monológokban az édesanyja Tamást okolta a magányáért. Viszont ahogy Tamás reagált ezekre minden tiszteletem az övé! Őszintén de szeretettel és biztatással! Van tőle mit tanulni! Az élni akarást! Eszter köszönöm nekem életem legjobb dokumentumfilmje volt ez!
Igazad van, ez sima érzelmi zsarolás volt az Édesanyja részéről. Én soha nem tudtam volna az Mamája helyében ezt tenni . Engem nagyon zavart , hogy folytonos szemrehányás volt a gyereke felé. Minden mondata képletesen " én " így kezdődött.
Valóban érzelmi zsarolásnak tűnnek a mama reakciòi,de 1.minden családtagját megölték a holokauszt alatt,ezzel a csomaggal indúl B.Tomi élete.2.1974-ben meghal a papa 3.ugyan abban az évben emigrál az egyszem szeretett gyermeke.4.ma sem könnyű kijutni az USA-ba,bár most odamehetünk ahova akarunk.A 70-es években jogosan tarthatott attól,hogy soha többet nem látja Tomit.Kisérteties,hogy a látogatása után megemlíti ezt.Anyai megérzés? Ne itéljünk könnyen.Mások kevesebbtől is depresszióba esnek. Én két részt készítettem volna.1Anya-fia kapcsolat 2 A gyilkosság v. öngyilkosság körül járása,de profin felkészülve,sokkal több tanúval. Nem értem,h. a LA-i rendőrség ennyire töketlen lenne? Kétlem.Milyen távolságból lőttek,milyen szögből,hány lövés? A töltényhüvelyekkel mi van? A fegyveren miért a barát újlenyomata van,ha öngyilkosság volt? A fegyver a padlón hevert?Stb.stb. .Ha gyilkosság,szerintem a tettes a közvetlen környezetében volt. Csupa rejtély!
Egyedül Presserben nem tudtam csalodni. Köszönjük Pici bácsi. Ennek az ellentétje ez általam ismeretlen Hajdú Eszter. Nem tudta megállni, hogy ne köpje le a hazaját. Hát szive rajta
Valószínűleg sokan ismerik a rendező hölgy "munkásságát", mást nem is várhattunk tőle. Látszik rajta, hogy sokszor nem fogja fel Presser mondatait. Egyébként ezzel a témával sokszor foglalkoztak már, pl.: privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=RegiIdokNagyBunugyei&AN=losangeles&MN=RegiIdokNagyBunugyei&LN=Hungarian
Köszönöm Eszternek a filmet, és remélem az ellene indított per kimeneteléről is írni fog megjegyzem nekem Fekete Barna " barát " végtelenül vissza taszító !
Jó film, nagyszerű, hogy felfigyeltek rá így közel 40 évvel később és feldolgozták a történetét. Én most vagyok annyi idős, mint akkor Barta, és bár már valamelyest más a helyzet most (bizonyos szempontból rosszabb), meg is tudom érteni a döntését meg nem is. Igaza volt, hogy unta az akkori itthoni lehetőségeket és korlátokat és másra, többre vágyott. Szerintem fontos mozzanat, hogy valamiért nem sikerült a zenével karriert csinálnia az USA-ban, aminek nem az volt az oka, hogy magyar volt (lásd Szabó Gábor jazzgitáros történetét, aki az USA-ban csinált karriert, itthon alig ismerik és szintén 1982-ben halt meg). Bartával valami történt akkoriban, a nagyravágyása, az "amerikai álom" illúziója annyira magával ragadta, hogy nem volt neki már igazán fontos kint a zene és kétes emberekkel került üzleti kapcsolatba, akik benne nem az ünnepelt sztárt és a nagyszerű zenészt látták hanem a disszidens balek magyart. Persze, csapdában is volt, mert haza sem jöhetett elvileg (bár lehet, hogy mentesült volna a börtön alól ha a hírnevére hivatkozik, illetve a '80-as években talán már lazult némileg a szigor), de szerintem nem is akart hazajönni. Megszokta azt a jólétet, a jó nőket, a "menő barátokat" stb. és ebből már nem tudott volna engedni. Erről az időszakról talán a volt felesége tudna leginkább mesélni, kár, hogy vele nem készült interjú. Mindenesetre szerintem magával ragadta őt sajnos az a felszínen csillogó és könnyű élet, amit egyébként meg is érdemelt volna, mint zenész, de nem vette észre, nem vette komolyan az emögött rejlő csapdákat, buktatókat és ez okozta a vesztét. Furcsa, mert itthon szerető anya és barátok, sikeres zenészek és persze a rajongók örültek volna a hazajövetelének. Valószínűleg ez a sok szeretet nála a visszájára fordult és túlzott elbizakodottságot okozott. Szomorú történet, írni sem lehetett volna tragikusabb '70-es évekbeli felemelkedést és bukást.
Totálisan amatőr beszélgetés, a kérdező sem igazán tudja, hogy honnan hova tart. Presser kulturált, mint mindig. A történésznek gyakorlatilag nincs szerepe. A rendező pedig: azon csodálkozom, hogy ő miért és min csodálkozik? Az általa készített, Bartáról szóló filmben annyi a jó, hogy Barta Tamás nem merül teljesen a feledés homályába. Amúgy csapnivalóan rossz - nagyon arra akarta vinni a fonalat, hogy Barta milyen jó ember volt (ami lehet, hogy igaz is) és a mama pedig mi mindenért hibáztatja - nos, úgy gondolom, hogy ez a kapcsolat és az akkori szituáció ennél jóval összetettebb volt. A gyilkossággal való manipulálás pedig kifejezetten izléstelen. Nyilván csattanó akart lenni a végére, rosszul sült el. Ritka rossz film, érthetetlen, összefüggéstelen. A filmről való beszélgetés borzalmas. A rendező hölgy pedig jó anyagból és gondolom jó sok pénzből ritka sz@rt csinált.
Presser Gábor jól mondta, hogy sokan irigykedtek Barta Tamásra, tudását ma is irigylik, csodálják. Amit Barta Tamás "Várlak". c Kovács Kati albumán gitározott. Nem semmi. Nagyszerű zenész és ugyanakkor egy helyes férfi volt. Királyok néztek ki így vala. Én nagyon szerettem, s meg is értem Barta Tamás elmenetelének okait.
Kedeves csodálkozó Hajdú Eszter ...szóval, lehet hogy egyetlen info sincs a filmben amiről ne tudott volna az illető aki beperelte, de azt, hogy hogyan van összevágva mindaz ..(ami meg egy kemény prekoncepció!) , ...no azt csak jóval később látta!
A rendező hölgy -amellett hogy tetszett a film-elég érdekesen csodálkozik rá a Fekete Barna reakciójára.A film nettó őt gyanúsítja a gyilkossággal.És a forgatás alatt habár sokszor jelen volt az úr még csak utalást sem tettek erre a jelenlétében.Akár egy kérdést intézve felé.Hisz végig benne van a levegőbe hogy mindenki így gondolja.
One thing I noticed in the movie. The cop said two gunshot wounds to the head while the death certificate stated gunshot wound to the chest. So which is it?
mivel számomra remek az alkotás és ez a beszélgetés, be dobom a két fillérem itt a kalapba: talán illik megemlíteni, én 1980-ban hagytam el az országot, házam is elkobozták, meg elítéltek stb.. és én éltem két kontinens öt országában, (a usa-ben is) még végül Kanadában telepedtem le, mely ország gyermekeim szülőhazája ... nekem egy okom volt elhagyni az országot az a személyi szabadság, mely hiánya fojtotta a lelkemet ... a két, vagy több golyós öngyilkosság nem kizárt dolog, mert ez fegyverfüggő kérdés... WWI körül fejlesztet automata pisztolyok 600/800 per perc töltény kilövési sebességgel rendelkeztek még ez WWII-re 800/1200 töltény kibocsájtásra emelkedett ... a kérdés itt az, milyen fegyver volt használva ... ami nem derül ki a dokumentum filmből, mi volt a lőfegyver ... ezért a két, vagy akár négy golyós öngyilkosság sem zárható ki csípőből ... Barta Tamás a többi korabeli magyarországi géniuszokkal jelentősen befolyásolta az én életemet, gazdagították személyi fejlődésemet és lelkem szerves részeivé váltak ... pl. Adamis Anna számomra a legnagyobb élő magyarországi költő ... én nem érzem a különbséget, mikkor egy József Attila - Kertész Leszek verset megzenésítenek, vagy egy Adamis Anna - Valaki Mondja Meg dalszöveget elszavalnak ... ezek számomra minden formában lélekbe markoló zseniális alkotások ... megrázó volt számomra a válogatott hangfelvételek az anya és a fia között ... ami engem nagyon zavart és a nem akarom hallani érzés kísért végig, az a magánélet iránti tisztelet ... gondolom ez a más emberek magándolgainak tisztelete már az angolszász kultúrákból ragad belém ... ha egy narrátor mondta volna el az nem zavart volna, mint így az eredeti hangokat hallani ... az amerikai feleség Carol jelentős szerepet játszott a Barta Tamás történetben ... ennek ellenére valami okból teljesen kimaradt a dokumentum filmből ... azonban erről számomra Presser Gábor pár mondatos visszaemlékezése jelentős hiánypótló ... fontos tény, Tamás azonnal lecsapott a lányra és a történet hiányos adatai alapján is az a meggyőződésem a lány lehetett szerelmes, de Tamás az kizárólag érdek házasságot kötött ... a cél az zöld-kártya volt, mely valóba házasság útján a leggyorsabban elérhető tartózkodási engedély az államokban ... az is kétségtelen, hogy a vad-keleti kultúra találkozott a vad-nyugati kultúrával és ez nem egy jó keverék .... az is kétségtelen Tamás nagyon idealizálta az "amerikai álmot" , melyhez az embernek aludni kell, hogy igaz legyen ... nem hiszem, hogy sokat tévedhetek Carol nem akarta a nagy amerikai sikert ... mely alapja egy igazi Faust történet (1480-1540) ... Faust történet amerikai változatát Walter Hill Crossroad filmje (1986) hitelesen ábrázolja ... Pici bá szerintem igen közel járt az igazsághoz, hogy Carol nem váltotta be Tamás elvárásait és igaz lehet, hogy mert nem voltak meg a magasba vezető kapcsolatai és az is igaz lehet, hogy-ha voltak is lehetőségei Carolnak, ő nem azt az életet akarta magának és Tamásnak ... ami számomra kétségtelen Barta Tamás valami okból kifolyólag vonzódott az alvilághoz, a rossz társasághoz ... az egyik általam ismert ok, hogy sok ember nem képes az új környezetébe beilleszkedni ezért a kihasználási jelleg miatt az alvilág nagyon befogadó ... Los Angeles és Budapest közötti szakadékot nem könnyű senkinek sem áthidalni ... a kanadainak van erre az állapotra egy frappáns fogalmazása... már itt van, de még nem érkezett meg ...
Ha itthon marad, akkor ma is élne és biztos, hogy jól megélt volna, mint a zenésztársai. Kár, hogy az amerikai álom így szertefoszlott, s a nagyratörő tervek gyorsan meghiúsultak. Nem egy kiváló színész, zenész csalódott az USA-ban, vagy nem kellettek vagy kénytelenek voltak valamilyen más, gyakran megalázó foglalkozást választani.
technikailag valóban lehet két lövés öngyilkosság esetén, ha olyan a fegyver. de akkor a két golyó bemeneti nyílása lényegében azonos. nem lehet egy a mellkason és egy a fejben.
@@oriza2 én nem láttam semmi tényszerű utalást a lövedék behatolásról sem másról ... a filmben Barna állítja a kétlövést, amit ő is a rendőröktől hallott ... a filmkészítők nem láttak a halotti bizonyítványon kívül semmit ... az meg a halál okát öngyilkoságnak állapította meg ... a helyszíni szemle és a boncolási jegyzőkönyvek hiányában minden csak spekuláció ez esetben is ...
@@benjaminhavas9830 teljes mértékben egyettértek ... Tamás alkalmatlan volt az amerikai életformára és ha nincs Carol ő hamar visszatért volna ... Laux az egy földönjáró, gyakorlatias és önálló ember volt, ezért el is érte amit akart ...
@@istvansipos-yt igen, spekuláció. én sem tényként említem, csak amiatt, hogy ez az egy lövés vs. két lövés dolog még ma is valószínűleg könnyen tisztázható lenne egy exhumálás során. ha lenne erre igény. de nekem nagyon úgy tűnik, hogy akkor, és még ma is arra volt igény, hogy villámgyorsan eltemessék és el legyen simítva minden. lehet, hogy pár ezer dolárt kellett adni a rendőröknek, de egy maffia tisztogatásnál van pénz ilyesmire.
En is szeretnem hozzaadni az en ket filleremet a beszelgeteshez, miutan a filmet is lattam...Szinten mint idegenbeszakadt... mint most mar annyian, sajnos. Szeretnek ramutatni valamire ami sajnos mindig elsikkad a Barta koruli beszelgeteseknel: a Barta egy izig verig amerikai gitaros volt... Van ugyanis egy bizonyos "americana" , ami a kulobozo stilusok csak amerikaban letezo keveredesebol adodik: blues,country, rockabilly, western swing es meg ki tudja mi mas keveredese...Az ezen stilusok iranti rajongas ugyanolyan eros motivacio az orszag elhagyasara mint mondjuk masoknak a penz uldozese. (kohoges, krakogas, sohajtozas az iro reszerol)...Szoval ketsegtelenul a Barta mestere es rajongoja es kutatoja volt volt ezeknek a gitarra alapulo stilusoknak. Az LGT akkor ugy szolt vagy meg jobban mint a Grand Funk, vagy Allman Brothers, vagy Skynyrd...es egyaltalen nem ugy mint modjuk a Sabbath vagy Purple Ketsegtelenul egy adag kalandvagy is hozzaadva, sajnos, rossz dontest eredmenyezett ... es a remenyek osszeomlasa...logikus a zeneben valo csalodas, es az anyagi dolgokra valo koncentralas... RocknRoll istenbol kispolgarra valtani nem konnyu
Kedves "Pici bácsi"! Mindig is gyémántcseppek hullanak ráncos szemeim sarkaiból, amikor látlak, s hallak téged! Szellemi Apám vagy, mégha nem is tudsz rólam. Szeretlek : egy mezőtúri ember, Veres Gyula
A hozzászólások száma, beszámítva a sok-sok választ is itt annyira sok, hogy nem állok neki végigböngészni, de írok ide pár információt, ami előfordulhat ezen sok hozzászóláson belül másoknál is. Anélkül, írom, hogy én magam bármilyen fontos ismerettel rendelkeznék akár Barta Tamásról, halálának körülményeiről, vagy véleményt nyilvánítanék a fenti polémiát elindító filmről. Jelenleg (2024.03.24-én 14:43-kor) az alábbi webcímen elérhető az MR Kossuth Rádió A gitáros halála - Barta Tamás emlékére I.-II. rész című, felvétele, aminél Bemutató időpontja: 2008. augusztus 9., 20:04 (I. rész) és 21:04 (II. rész) de aminél Premier dátuma: 2024. márc. 15. Szerkesztette és rendezte: Markovits Ferenc A műsorban hangfelvételről megszólal: Barta Tamás és édesanyja, valamint Dezső András, Fenyő Miklós, Freinreisz Károly, Herskovits Iván, Mester Sándor, Presser Gábor, Simonyi András, Somló Tamás és Tóth József. Zenei szerkesztő: Kakó Gyula A felvételt Cornides Tamás és Váli Mariann készítette. Jelenleg (2024.03.24-én 14:39-kor) a beszélgetés alapjául szolgáló filmet az alábbi webcímen találom meg: www.google.com/search?q=barta+tam%C3%A1s&sca_esv=91d34ab46baf2683&sca_upv=1&sxsrf=ACQVn091nvExbQgac-MJrb7gctshao4tqg%3A1711285691767&ei=uyUAZvGRLu6C9u8Prs2euAY&udm=&ved=0ahUKEwix25D--4yFAxVugf0HHa6mB2cQ4dUDCBA&uact=5&oq=barta+tam%C3%A1s&gs_lp=Egxnd3Mtd2l6LXNlcnAiDGJhcnRhIHRhbcOhczIKEC4YQxiABBiKBTIFEAAYgAQyBRAAGIAEMgUQABiABDIFEAAYgAQyBRAAGIAEMgUQABiABDIGEAAYBxgeMgYQABgHGB4yBRAAGIAEMhkQLhhDGIAEGIoFGJcFGNwEGN4EGOAE2AEBSO8NUABYAHAAeAGQAQCYAWegAWeqAQMwLjG4AQPIAQD4AQGYAgGgAniYAwC6BgYIARABGBSSBwMwLjGgB4II&sclient=gws-wiz-serp#fpstate=ive&vld=cid:bb93d98e,vid:65f1ACK6sY4,st:0
E hozzászólásom első felében említem a rádiófelvétel webcímét, amit azonban úgy látom mégis kifelejtettem a hozzászólásomból, ezért most itt pótolom: ruclips.net/video/-Fe1XRTgmxY/видео.html
A világ legjobb gitárosaival is felvehette a versenyt bármikor. A szerzeményei is kitűnőek voltak.Az LGT hangzás meghatározó alakja.Az"agy" Presser Gábor volt.A többiek is mind csupa jó zenészek .Így láttam én akkoriban.Kotta nélkül.
bár 20 évvel a megalakulásuk után születtem, szeretem az LGT-t, Presser könyve nagyon jó volt, vártam a filmet. a kazetta dolog elég érdekes, viszont a dokumentumfilm többi része botrányos. ha előbb látom a beszélgetést, nem csodálkoztam volna ennyire a dolgon, a rendező enyhén szólva sem a legélesebb kés a fiókban.
@@PPOOPP33FREEMAIL az, hogy rossz filmet csinált jó alapanyagból. a beszélgetésben meg olyanokat mondott, ami alapján nem volt tisztában azzal, hogy hogyan működött a kommunizmus. meg olyat, hogy Bartára senki sem emlékszik. hát már nem azért, de nagyrészt minden magyar gitárosokról szóló írásban meg szokták említeni. de összességében nem számítanának ezek, ha egy jó filmet rendez. viszont teljesen elrontotta azzal, hogy belevitte az utolsó harmadba a krimi-szálat. jogosan perelték be, mivel nagyon nevetséges jelenetekkel sugalmaz (a new yorki ügyvéd gyanúsan rámutat a képernyőre, meg szerinte "nem tűnik elég szomorúnak". wtf?). de anélkül is elrontotta volna a filmet ez a szál, ha amúgy korrekten megcsinálja, mivel semmi eddig ismeretlen dolog nem derül ki belőle, de a film csúcspontja mégis ez lett. az elején kellett volna a gyilkosságot bemutatni, amiről amúgy szinte mindenki hallott, aztán a kazettás levelezést, ami tényleg érdekes.
Számomra furcsa és meglepő,hogy a film alkotója egyértelműen pozitív személynek látja Barta Tamást. Nekem a film alapján egy sodródó,felszínes,fogyasztásorientált,nem túl okos ember képe rajzolódott ki,aki az anyukájával szemben őszintétlen és meglehetősen sumák.A zenészi kvalitásait egy pillanatig sem vitatva.
Hajdú Eszter mondatai, miszerint érti és megérti, hogy nehéz döntés és szerethető ember, aki cserben hagyja az anyját, amit a magyarok többsége nem ért meg és másként lát, egy fiatal nő érzései. Én aki kortárs voltam és sokunkban felmerült a disszidálás, de kalandvágyból itthon maradunk másképp látom. Az felnőtt férfi elhagyja az anyját és saját családot alapit, ez a világ rendje. Ezt a Barta Tamás jól látta és semmi kivetni való nincs a döntésében. A Somló érvelésével szemben, viszont nem találok semmiféle mentséget, miszerint a zenekarnak is alávágott egy olyan szerződés kapcsán, ami a tagcserét is kizárta. A zenésztársakkal le volt kötve egy újabb külföldi túra és bármikor kint maradhatott volna, amikor megbeszéli velük és nem tesz keresztbe a többieknek. A Fenyő Miklós már a gimiből is ismerte és magának valónak jellemezte. Ez ki is derült amerikában.
Presser Pici egy rendkivüli ember,fantasztikus zenesz de emberileg is csak felnezhetünk rá. Mas az ö helyebe megfojtotta volna Bartát, az LGT nek ez szinte potolhatatlan veszteseg volt. Ennek ellenere kepes tisztelettel es szeretettel beszelni róla. Nagy ember a Pici, eddig is kedveltem, itt pedig komoly embersegröl tett tanubizonysagot.
Egyébként ez a riport nekem sokkal többet jelentett, mint maga a film, de persze azt is meg kell nézni. Persze. Én azt se tudtam, hogy ennyire komolyan vették akkortájt az ország elhagyását. Akkor már voltak 3 napos bécsi utak és volt idegenvezető barátom hazafelé már csak jegyzőkönyveket írt.
Ez a film egy rendkívül érdekes karakter életéről majd tragikus haláláról szól. Úgy gondolom hogy ez egy elképesztően jó alap egy remek filmhez. A film sajnos nem sikerült. Nagyon nem. Egyrészt borzasztóan amatőr lett. Nagyon gyakran éreztem azt hogy hiányzik a technikai tudás, vagy valamiféle tapasztalat. De nem akarok senkit sem megsérteni, lehet hogy kevés volt a pénz egy ilyen film elkészítéséhez. Szóval ez könnyedén megbocsátható, ettől még lehetett volna a film a maga módján mondjuk úgy "sármos". De sajnos nagyon sokszor a gondolatok is hiányoznak belőle. Úgy gondolom semmilyen szinten nem voltak felkészülve erre a filmre a készítők. Maga ez a film így ebben a formában annyit tud hogy kiteregeti Barta Tomi és az anyukája magánbeszélgetéseit. Ez a meglévő anyag lett pénzre váltva ebben a filmben. Ez kevés. Én is azt gondolom hogy kicsit jobban be kellett volna mutatni a Tomit. Itt emberek tucatjait kellett volna még megszólaltatni. (feleség, zenésztársak, ismerősök, szomszédok). Sajnos ez mind hiányzik. Valamint hiányoznak negatív dolgok. Van olyan pletyka hogy a Barta Tomi próbálgatott ilyen-olyan kábítószert. Nem meggyanúsítani akarom, de egy ilyen halálesetében mint amilyen az övé, ha bűnösöket keressük akkor erről is említést kell tenni. Valamint arról is hogy kikkel is dolgozott együtt a Barta Tomi Amerikában. Ezeknek benne kell lenniük egy ilyen oknyomozós ki lehetett a tettes filmben. Sajnos a hölgy (Hajdú Eszter) ebben a videóban kimondja azt hogy ő csak akkor érti Magyarországot ha "az" úgy gondolkozik mint ő. Más esetben nem. Így a film is kvázi kritizálhatatlanná válik. Jelen beszélgetős videóban említett kormányellenes gondolataival maximálisan egyetértek. De hogy ki a francot érdekel az ő jelenlegi politikai elitről alkotott személyes véleménye egy Barta Tamásról szóló beszélgetés közben... Ezt nem tudom hogy gondolta. És őszintén mondom hogy én szégyenlem magam hogy ez elhangzott. Nincs semmi köze Barta Tamásnak Orbán Viktorhoz vagy a jobboldalhoz vagy a politikához. Szégyen hogy itt el lett véve egyetlen egy másodperc is attól a Presser Gábortól, akinek a történeteit szó szerint napokig is képes lennék hallgatni azért hogy a hölgy aktuálpolitizáljon.
Teljesen igazad van. Én nagyon szeretem az LGT,különösen a Barta Tomi féle formációt.Kiváló zenész,óriási tehetség volt.Viszont,bocsánat,h. ezt kell mondjam nem túl erős jellem.Mindig Somló mondatai jutnak eszembe,aki ész érveket hoz fel:3 évre meg van a túrné szerződés+lemez.Később is emigrálhat.Nem érdekli.Amikor haza jönnek Laux bele betegszik,kórházba kerűl.A cél előtt buktak el...
Tokeletesen egyetertek. Azt hittem, leallitom az elejen, de Presser miatt nem tettem. Az az olyannyira nyitott szemleletmof annyira nem is nyitott? Mindegy, Barta emlekehez ez nem egy melto film...
Megnezve a filmet, nem ertem, hogy miert van felhaborodva a kedves rendezo, hogy Fekete Ur le akarja tiltani a filmet. A Ronai ügyved urral keszult jelenet egyertelmuen azt sejteti es vizionalja, h O tette el szegeny Barta Tamast. Ronait nem is ertem, miert kellett megkeresni ezzel kapcsolatban, hiszen koztudott, hogy baleseti ugyved.
@Dániel Rafa-Gyovai 2 eve premier? A filmet tavaly juliusban mutattak be. Fel eve mar folyik a per es most Februar van, ugyhogy a hozzaszolasa non sense. Tovabba megjegyeznem itt, h a Ronai jelenetben szereplő halotti kivonat szerint mellkason lottek, mig a detektiv a papirokbol azt olvasta ki, h 2x fejbe. Teljes a homaly az egesz uggyel kapcsolatban es pont ezert nem kellene sejtetni olyat, ami csak egy vegkimenetelt mutat be. Inkabb olvasson utana a Los Angeles-i magyar papir maffianak es akkor meg kb 2-3 lehetséges vegkimenetelt megismer.
Nagy kedvel kezdtem hallgatni a beszélgetést, aztán a rendező azt mondja:a jelen politikai helyzet miatt...... Nekem se tetszett a 90es évek, a 2002-2010 évek. Mégis maradtam.Amúgy nem is hiányzik ez a hölgy itt. Maradjon csak ott de ne keverje a.....
Ha haza megyek nagyon sokszor azt hallom, hogy szidjak amerikat. Ennek ellenere majdnem mindenki azt kerdezi , hogy tudnek-e segiteni abban , hogy a lanya, fia, unokaja stb valahogy kikeruljon az USA-ba. Erdekes gondolkodas .
Lássuk be, hogy van némi alapja. A rokonságom az ötvenes évek óta kint él és fiatal srácként én is rajongtam az USA-ért, de ma már egyáltalán nem kedvelem annyira. Sajnos a jelenlegi Amerika már csak árnyéka önmagának, persze ez igaz ez egész nyugati világra.
Minden tiszteletem Presseré, de amit a nemzetközi, kézikapcsolású telefonálásról mond 42:18 után, miszerint a rendszer ellenőrizni akarta a hívásokat, téves feltételezés. Egyszerűen, az akkori, itteni technikai szinvonal miatt voltak az interurban hívások kézzel kapcsolva (vidéken még a helyi hívások is). Ha valakit ellenőrizni vagy lehallgatni akarnak, azt meg tudják tenni gépikapcsolású központokkal is. Ma pl. a mobiltelefon által utólag visszakereshető nem csak az, hogy kit hívtam, hanem még az is, hogy mikor, hol jártam.
34:18 Hajdu Eszter nem érti meg hogy Pressernek hatalmas csalódás és törés volt a Barta kiválása. Épp előtte mondta hogy ma sem tudott rajta igazán túllépni. Hogy vette vissza volna az LGT-be. Azóta más lett a felállás. A csaj nem érti ezt az elhagyás megcsalás elárulás szitut akármilyen jó dokut csinált. Márpedig azt csinált az tény.
Nem, abszolúte nem érti, ő azt gondolta, Presszer majd előnyben részesíti a megtért Bartát, és kirúgja miatta Karácsonyt. Pedig van egy mondás a "Légy jó mindhalálig"-ban, ami úgy kezdődik: "Aki az emberek bizalmát meglopja...."
Nagyon jó hogy elkészült ez a film! És ez a beszélgetés is. Ami itt elhangzott jó lett volna a filmben is, remélem benne lesz a következőben. Kár, hogy a filmben a korai 1-2-3-4 zseniális LGT albumokról alig van említés. Arról hogy készültek. A lemezborítókat is hiányoltam. A Képzelt riport lemez, Adamis Anna hiányzik a filmből. Persze ez egy másik film lehetne, az LGT-ről. Remélem lesz folytatás, és megtudjuk végül mi történt a végén.
Az általam említett rádiófelvételben 1:32:52 időponttól beszél valamelyik megszólaltatott Barta Tamás halálának viszonylag szűk időtartományához tartozó háttérinformációkról? továbbá 1:34:53 időponttól egy kutató beszél a Los Angerels környéki magyar maffiáról begyűjtött információiról és álláspontjáról Batra Tamás halálát illetően 1:41:16 időpontnál Simonyi András hazánk egykori Wasingtoni nagykövetét kérdezik, akihez Barta Tamás édesanyja fordult, s akinek segítsége az általa Tamás édesanyjától kért információk hiánya miatt nem valósult meg; Ő végülis a riporter által Neki feltett kérdést nem igazán válaszolta meg; így nem tudható, hogy mennyivel több ismeretet sikerült kiderítenie, mint amennyit e hangfelvételben elmond. Mégegyszer a rádiófelvétel webcíme: ruclips.net/video/-Fe1XRTgmxY/видео.html
@Rajzfilm Magyar Ezt nem igazán értem... Én a film készítőjére gondoltam. Azt mondja politikai okok miatt nem kíván Magyarországon élni, de a Magyar Filmalap támogatását elfogadja. Szerintem ez netto jellemtelenség.
A film bennem kettős érzést keltett és bizonyos pontjait nem tudtam hova tenni, pl. ha ennyire nyilvánvaló az öngyilkosság kizárása két golyó miatt, akkor hogyan lehet ennyire amatőr a rendőrség? Továbbá szerintem túl direkt következtetéseket von le, és csak épp azt nem mondja ki, hogy az az ember a gyilkos. Na, két golyó, kinek a fegyvere, hogy beszélt évekkel később, közös üzlet, stb. Aztán megnéztem ezt a beszélgetést és tulajdonképpen ezzel világosodott meg, hogy mennyire pocsék a film. Ugyanis hogy lehet valamit dokumentum filmnek nevezni, amikor némileg légből kapott információkból rak össze valami szubjektív vélemény , amikről itt derül ki, hogy nincsenek is vagy nem így vannak dokumentálva? Lehet, hogy ezeket mondta az ember akkor is, de ahogy össze van vágva, ahogy be van állítva az ő személye, az elég egyértelmű. Mit csodálkozik a peren, ha perelik egyáltalán? Lehet, hogy lenne alapja, de lehet, hogy nem, így visszás. Amit pedig itt elmond, hogy mit akart kifejezni Tamásról, mennyire szerethető zenész volt, hát finoman szólva nem sikerült. Lehet, hogy az volt, de számomra nem ez jött át. Na és hogy kapott az államtól támogatást, itt meg szidja. Akkor ne fogadjon el pénzt. Ezt nem így kellett volna. A képek és a zene miatt volt jó megnézni, de ennyi.
Halgassatok meg a szolot a Kovacs Kati - "Varlak" szamaban, vagy az LGT "Kotta nelkul" szamaban az elejen, ahogy gitarjatekaval valaszol a Presser eneklesere - out of this world. James maskepp jo, Barta was ahead of his time.
....ahhoz képest hogy a Nemzeti Filmalaptól kapott pénzt Eszter a film forgatásra nem valami pozitív a szavainak kicsengése a hazájáról.... pedig nem illik oda csinálni ahonnan eszünk általában.....egyébként a film szerintem nagyon jó dokumentum film.......
Beszédes pillanat 00:00:29-nél. (A moderátor nem igazán van a helyzet magaslatán.) Amúgy jó hogy ez a beszélgetés megtörtént, bár sok újdonsággal nem szolgált.
Gratulálok Hajdú Eszter! Egy érzékeny szerethető filmet készített egy érzékeny, szerethető, küzdő és nagy terhet cipelő emberről egy bonyolult korban. Nem is értem, hogyan lehet ezt másképpen nézni...
@@balilaszlo2725 .sajnos nem csak a mai magyar helyzet ilyen, - ebben nagy hagyományunk van és nem nemzet építő inkább nemzet fogyasztó. Minden nemzeti indíttatású akciónk katasztrofális volt a történelmünkben. Ma se más. Minden ediggi időknél nagyobb az elvándorlás és tán csak meghalni megyünk haza nem meghallani.
Presszert nem szeretttem, most már kedvelem! Eszter nagyszerûen látja, s alkotja meg a filmet! Igen, Tamás menekükt az anyja elôl....mint én is annak idején! Elviselhetetlen volt az az egoista teher, amit a vállamra akart helyezni. Otthagytam, külfödre mentem, családot alapítottam, s mikor látta hogy milyen sikeres lettem.....felszínesen látta be, hogy igazam volt, de már csak bizonyos távolságra engedtem közel magamhoz, Esélye nem volt bele lépni az életembe, s lehúzni....a filmben látható elemek példáján!
Rendkìvüli ember lehetett a Tamás, teljesen magával ragadott a film. Egy nagyon jóképű, bátor, kezdeményező férfi . A filozófiai mélységeiről nem is beszélve.. és megteremtette azt magának amire vágyott. Csak a jók mennek el hamar? 😪
@LauradrBoza Meghalt. Azonban a volt menyasszonyát, Ágit megszólaltatták a Tamásról szóló filmben. Már elvált a feleségétől Caroltól amikor megismerte Ágit a menyasszonyát a halála előtt.
@@jozsefnekerepesi8726 tudom, csak a fesztivál alatt volt ott látható. De a VIMEO oldalon fent van, egy mozijegy áráért meg lehet nézni. vimeo.com/ondemand/ bartadocumentary
A Bárzene című számát 1973-tól mostanáig félévente előveszem meghallgatni és még nem unom. Az LGT mindig igényes volt a stúdió munkára is, kár hogy az életművet még nem tették elérhetővé a mesterszalagok minőségében! A TIDAL MASTER alkalmas volna rá.
Nagyon gyengere sikeredett ez a dokumentumfilm. Csak par temat, de azt is nagyon felszinesen erintette. A gyilkossagba belekezd az utolso kb. 10 percben. Semmi lezarasa nem volt. Es igen, koszonjuk a tobbszori frocsogest Portugaliabol Magyarorszagra, kedves Eszter. Tudjuk, tudjuk.
Barta jo guitarist volt . Itthon. Amerikaban olyan gitaros mint Barta nagyon sok van . Ahhoz , hogy valaki igazan nagy star legmen amerikaban ahhoz nem eleg nagyon jonak lenni . Ahhoz fantasztasztikusnak kell lenni . Ehhez nem csak gitar tudas , hanem karizmatikussag is kell .
IGEN!!! Ő teljesen kimaradt a sztori végéből. Nyilván bántotta az új barátnő megjelenése. Lehet, hogy ronda válás volt. Miért lépett fel feleségként, mikor már nem volt az? Ez a szál nagyon nem lett elvarrva a történetben...
Barta Tamás minden idők legjobb magyar gitárosa volt,Szabó Gábor mellett.Egyáltalán nem csodálkozom azon,hogy személyes sikerei ellenére elhagyta az országot.Ezek szerint a mai napig csak nagyon kevés dolog tudható biztosan mindarról,hogy mi történt vele az USA--ban 1974--82 között. Ami a halálát illeti,én sosem hittem abban a két lövedékben. Miért nézném csont hülyének az amerikai hatóságokat? Gyilkosság vagy öngyilkosság,tartok tőle,hogy már sosem derül ki a teljes igazság. Eredeti koncertfelvételek sajnos nem,de azért lemezek maradtak utána. Én a "fehér" Hungária albumot is nagyon kedvelem--főleg miatta.De természetesen én is úgy tekintek rá,mint az LGT hajdanvolt legendás zenészére. Persze,hogy sokan irigykedtek rá--errefelé nemigen volt párja,ösztönös tehetség volt.
@@TheMeotisz Rengeteg dolog "hiányzik" a rockzenéből. Temérdek jó minőségű felvétel van,amit különböző okokból kifolyólag sohasem adtak ki. Én mindenesetre várok....amíg tudok.
@@TheMeotisz A világ egyik legjobb jazz gitárosa volt,mint Gabor Szabo. Sok lemezt készített,nézz utána....pl. itt. Még a nagy Carlos Santana is tőle lopogatott jó kis zenei ötleteket,de ő legalább rendre elismerően nyilatkozik róla,sokszor említi különböző interjúiban. Öt tudod hová rakni? Gondolom,te egy fiatal csávó lehetsz.....örülj neki és fedezd fel a maradandó zenei értékeket. Szabó Gábor egyébként Budapesten van eltemetve...bár sikereit mint emigráns az Egyesült Királyságban érte el. Sok Beatles dalt is átírt a jazz nyelvére. A sírja gazokban.....érdekes történet az övé is....és nagyon magyar. Ide haza kutyába se veszik. De nyugaton azért ő egy elismert zenészlegenda.
Borzasztó hallgatni, hogy folyamatosan névelőt raknak a személynevek elé. Miért? Nem "a Barta Tamás" és "a Presser Gábor", kedves Hajdú Eszter! Hol tetszett tanulni a magyar nyelvtant? Azt is Portugáliában? Mellesleg tiszteletlenül is hangzik.
Nagyon szomorú történet. A rendező kicsit túl sokat szerepeltette a filmben az anyját: ha Presser beszél a felvételen, akkor is őt mutatja, hogy mit reagál rá az anyukája, ami mondjuk rajta kívül senkit nem érdekel. Nagyon zavaró volt egy-két ilyen rész. A filmben előbb megy Edit néni Amerikába, rá évekkel később ismerkedik meg az ezredessel. A beszélgetésben ez az új kapcsolat hozza az útlevelet is. Hogy alakult kint a zenei pályája? Annyi derül ki, hogy Las Vegasban is zenélt a Flamingoban. Nem derül ki, hogy miért kellett abbahagynia a zenélést, bár a beszélgetésben meg arról van szó, hogy mégis zenélt még később is a meló mellett. Mik voltak Barta Tamás sokasodó problémái, amik mellett nehezen viselte, hogy az anyjától csak vádaskodást hall? A film vége felé a nézőnek kell kitalálnia, hogy az, aki bemondja a TV-ben, hogy meghalt, az Dusán. (Ha jól gondolom.) Ha teljes vagyonelkobzásra ítélték, akkor mi lett a későbbi jogdíjaival?
Mindenesetre találtam a Facebookon egy 1981-ben, Los Angelesben készült képet, amin Barta Tamással vannak. Jóban voltak? B. J.: Persze, jól sejti. Nagyon jó kapcsolatban voltunk. 1981 elején kint voltam nála Los Angelesben, alig több mint egy évvel azelőtt, hogy meggyilkolták. A kapcsolatunk annyira baráti volt, hogy együtt elmentünk Hawaiira. Ott voltunk egy hétig, és rengeteget beszélgettünk, főleg arról, hogy milyen Magyarországon az élet, meg milyen az Egyesült Államokban élni. Szóba került, hogy mi lenne, ha kint maradnék. Tomi azt mondta, hogy „Tinikém, menj haza, neked ott van dolgod”. BB: Ugye ő nagyon nem akart visszamenni Magyarországra? Úgy tudom, hogy az 1974-es kint maradása után sosem járt Magyarországon. B. J.: Nagyon nem akart. Én is tisztelem és szeretem az Egyesült Államokat, de ez semmi ahhoz képest, ahogy ő viszonyult az országhoz. Tomi rajongott az amerikai zenéért, az amerikai kultúráért. Az amerikai álmot kergette. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok még jelenleg is elég jól működő ország, és nyilván sokkal nagyobbak a lehetőségek, mint édes kis hazámban - a fiam is ott próbál három-négy éve szerencsét -, de az álmok ott is csak ritkán válnak valóra. Magyarország legjobb gitárosaként Tomi azt gondolta, hogy ezt valamilyen formában méltányolni fogják Amerikában. De nem méltányolták. Aztán más dolgokba keveredett. BB: Kábítószer-kereskedelembe? B. J.: Elég sok dolgot tudok, de nyilván nem mindent, és nem akarok senkit gyanúsítgatni. hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/a-feudalis-hagyomanyok-meg-mindig-erosebbnek-mutatkoznak-magyarorszagon-mint-a-modern-polgari-gondolkodas-interju-brody-janossal/
Ahogyan Te megtaláltad a B.J-vel készült interjút,az alkotók is rátalalhattak volna.Persze lehet,h most sem árulna el többet.Nagyon sejtelmes. Ha elveszti a pert,kivágnám amit F úr sérelmez,sőt kivágnám az egész bünügyi vonalat (úgy rossz ahogy van) maradna az anya-fiú kapcsolat,ezt feltúrboznám interjúkkal stb..Mehetne a mozikba a film, A jogdíjakból egy pŕofi,felkészült csapattal kimenni,nekifutni a 2.résznek.Mindent helyre lehet hozni.Persze ezek után a volt baratnő sem biztos,h.nyilatkozna.Szerintem neki tudnia kellett,h mibe keveredett Tamás és kitől félt,h.fegyverrre volt szükség.A 70-es évek végén a 80,- as években hemzsegtek a magyar gengszterek L.A-ben. Szerintem a mama pontossan tudta,v érezte,h nagyon nincs rendben Tamás körűl valami. Az öngyilkosság,gyilkosság rrendkívüli haláleset,igazságügyi- törvényszéki boncolást kell elrendelni ami nagyon alapos.Hol lehet a jegyzőkönyv,ami nem azonos a halotti bizonyitvánnyal?
Rohadt egy rendszer volt, hogy megpróbált gúzsbakötni mindenkit, közöttük olyan hihetelen tehetségeket mint a Barta, és akinek ez már elviselhetetlenül fojtogató volt, az kénytelen volt mindent maga mögött hagyva, börtönbüntetéstől fenyegetve elmenni...Presser zenésznek, zeneszerzőnek, és embernek is egy óriás.
Mivel voltak gúzsbakötve? Az LGT-nek, mint az egyik élvonalbeli zenekarnak ment a szekér: lemezek, koncertek, média. Somló szerint Barta egyetlen érve az volt feléjük a kintmaradását illetően, hogy a budapesti bérházban, ahol lakott, nem volt lift, így neki kellett a pincéből felcipelni a tüzelőt, és Kaliforniában mindíg meleg van, így nem kell többet tüzelőt cipelnie. Ez elhangzik Presszertől is a videóban. Még valami fülműtétre is hivatkozott, amit ott akart elvégeztetni, hiába kérték a többiek, hogy most még jöjjön vissza velük, legfeljebb visszamegy később.
@@wanderowa Ugyan, te hol éltél? 😄 Nem a tehetségen múltak a dolgok, hanem olyan a szakmához nem értő pártseggfejek kénye-kedvén mint az Erdős Péter...🙄
No persze. Neked meg a feltevéseid értelmetlenek, mert pont nem az LGT volt az, amit mellőztek. Amikor megalakultak, a hanglemezgyári illetékesek kimentek próbájukra belehallgatni a repertoárjukba, utána jöhetett az első lemez. És a többi, 20 éven át, zsinórban. Tudok Erdős Péter tevékenységéről, de pont nem az LGT-t (Omegát, Illést, Fonográfot, Neotont és még sorolhatnám) gáncsolta. Amúgy, akármilyen 'pártseggfej' is volt szerinted, őt is csak azért rakták oda, hogy 'parkolópályára' helyezzék.
...ja ? és milyen magyar közönségről beszélsz kedves Eszter , akik a Bartát bárki is kritizálná? (az egyetlen igazán szerethető embert ebben a történetben!!!!! ..azt pedig, csak halkan mondom és mellékesen , hogy ebben a történetet értékelgető történetben pedig, egyértelműen Presser az! ). Nem is látta a magyar közönség ezt a filmet ! Akik látták és kommentálták az NEM a magyar közönség volt, hanem csupán egy belterjes szakmai és ismerős kör .
Elso blikkre én is azt mondtam, Fekete ölte meg. De hogyan érte el, hogy a los angelesi rendőrség ilyen szinten eltussolja az ügyet? Kit kellett és mennyivel megkenni a nagyonhalado, nagyonfejlett, korrupciomentes Nyugaton? Megnéztem a filmet, és nekem tetszett.
@@benjaminmoloy7163 A film alapján. Furcsa egybeesés, hogy pont 2 héttel előtte elkeri Fekete fegyverét. Miért? Nem tudott venni magának? Fenyegetve érezte magát?
@@szabicsapi7459 Na, pontosan ezért érthető és jogos, hogy beperelte a készítőket. A film alapján bárki azt gondolja, hogy biztos ő tette. Más pletykaként terjedő verziókat meg sem említ. De a rendőrség nyomozott az ügyben, nem találták bűnösnek. És ameddig a filmesek nem állnak elő bizonyítékokkal, addig megilleti az ártatlanság vélelme.
@@benjaminmoloy7163 Nem nézted figyelmesen a filmet. A film készítői nem állítottak olyat, hogy Fekete a gyilkos. Annyit mondtak, gyanusitott volt, amit egyébként o maga is elismert. Furcsa ez az érzékenység 40 év után. Másrészt furcsa, hogy nem tért ki arra Fekete, miért kérte el Barta a fegyvert.Én meg nem állítottam olyat, hogy "biztosan" Fekete ölte meg. Azt mondtam, első blikkre, kvázi egy tippként.
@@szabicsapi7459 A film készítői nem állítottak semmit, mert meg sem szólaltak a filmben. De pont ez a sugalmazás, hogy a néző a film után azt tippeli, hogy ő volt a gyilkos. És nincs azzal baj, hogy elmondja hogy gyanúsított volt, a gáz az a New Yorki jelenet az ügyvédekkel.
Barta Tamás óriás gitáros és kitűnő zeneszerző volt, de magyar szinten. Az angolszász zenei világban, pláne Amerikában, irgalmatlan nehéz lehetett és most is nehéz lehet karriert csinálni. Disszidált zenész nagyjaink közül hányan lettek híresek odakinn? Sok nagy muzsikusunk szomorúan tapasztalhatta, hogy nem tud a zenéjével megkapaszkodni abban a környezetben.
Az a magyar könnyűzenei szakma egyik problémája, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a hangszeres virtuozitásra. Az számít nagybetűs zenésznek, aki tíz-húsz percet végig tud szólózni. külföldön is megvolt ez a virtuózok kora, pont a 60-as évek vége, 70-es évek eleje, de a hetvenes évek közepére már túl voltak rajta, és nem a szólók számítottak, hanem a kreativitás. Barta mondjuk szerintem kreatív volt dalszerzőként is, de ő is nagyon ráfeküdt erre az egész nap csak a gitárt nyűvöm dologra, és kicsit talán azt gondolta, hogy kint majd elájulnak attól, ahogy ő szólózik.
Koszonom,hogy jobban megismerhettem ezt a tortènetet,kedves Eszter a Magyar kozonsègtol pont ezt lehet vàrni ahogyan reagàltak a film utàn,egyre nagyobb szègyen a Magyar tàrsadalom,nem lett jobb a renszervàltàssal csak rosszabb,aki màr elhagyta a rendszervàltàs ota szintèn Magyarorszàgot,az otthon maradottak ahogyan tudjàk alàzzàk a mai napig a nyugaton èloket sot az irigysèg egyre erosebb,a nyugati orszàgokban sem szabad a mai napig Magyarnak Magyarok kozott dolgozni,mert ebbol csak kàosz lesz,ugy làtszik ez a nèp nem vàltozik,kèptelen erre ès nem tudjàk mièrt vannak a bèka feneke alatt mèg mindig,nem fogjàk fel,hogy az egymàs irànti gyulolet miatt,tisztelet a kivètelnek,hogy Barta Tamàst meggyilkoltàk az szinte biztos,remèlem kiderul egyszer! Vàrom a folytatàst!
Pár napja olvastam, hogy Hajdú Eszterék megnyerték a pert. Szeretném a filmet megnézni, ezért érdeklődöm, hogy ezek után a - betiltott - film mikor és hol lesz látható/elérhető?
Ez a fajta kötődés első sorban az anya részéről áll fenn egy felnőtt férfi irányába. Nyilván, a fiú is viszonozza valamennyire, főleg, hogy fizikailag nagyon távolra kerül tőle. Mai szemmel nézve, a mama tulajdonképpen azt szerette volna, ha fia nem válik le. Nem tudta ezt a természetes folyamatot elfogadni és feldolgozni.
Sajnos a film után az általam tisztelt és szeretett Barta nem tűnik oly intelligensnek, mint amit a H.E. hivatkozik és én is minden nagy rock-gitárosnak tulajdonítottam. Minden más igaz róla. Anyukája torzsalkodik, hogy több, mint egy hónapja nem ad egy hangot sem.... Van tévé, autó, úszómedence és egyéb szarságok, de nem hívja telefonon. Ámereikából. Akkor a nyáladzás, hogy mennyire szerette a Mamát, az erősnek tűnik. Nem vagyok pszichológus. A film óta tudom egyébként számos nagy zenedarabról, hogy az nem Presser-alkotás, hanem Barta szerzemény. Utóbb ezúton elnézést kérek tőle, és köszönöm Hajdú Eszter munkáját!
Kedves Hajdú Eszter! Nagyon tetszett a filmje, a többséggel ellentétben hozzám kifejezetten közel hozta Barta Tamás személyiségét. Kérdések persze maradtak bennem -- és valószínűleg mindenkiben, aki megnézte, de sokkal-sokkal többet tudok most erről az eddig elhallgatott-elsuttogott történetről. A címe is telitalálat, egészen más jelentésekkel telítődik a filmet végignézve. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sors jutott neki, és az édesanyját is. Szívesen látnám a film folytatását, ha sikerül új dolgokra fényt deríteni a halálával kapcsolatban. Gratulálok a filmjéhez!
A biztosító fizette le a rendöröket, bugyuták, hogy öngyilkosság legyen, hogy aztán nem is fizették ki az anyukájának az életbiztosítást. A gitár hazakerülése pedig nem lényegtelen dolog, még ha nem is tulajdonítotok jelentőséget neki. És hol vannak a zenéi, amiket felvett, mert kint biztos hogy vett fel zenéit, ahogy a levelezését is. Napi 9 órát gitározott, tehát megszállott volt.
a filmben szerepel Fekete Barna , aki Tamás jóbarátja, munkatársa volt kint. Közös üzletbe is kezdtek, és az ő fegyverével ölték meg Tamást. Öngyilkosság került a rendőrségi jegyzőkönyvbe - de ennek zéró a valószínűsége, mert kétszer lőtték fejbe. Első számú gyanúsított Fekete Barna volt. Szerepel a filmben is, mosolyogva beszél Tamásról. Elég hátborzongató belegondolni, hogy köze lehetett a gyilkossághoz. De abszolút nem kizárt. Erre utal Tamás manyasszonya is, akivel éppen tervezték a házasságot, és aki jól ismerte Barnát. Többször is említi, hogy a kinti magyar maffiának akkor zűrös dolgai voltak, többen meghaltak... Ha tényleg ő a gyilkos vagy felbujtó, akkor remek idegei vannak!!!
Ha valaki megnézi a filmet, a bemutatott halotti bizonyítványon mellkassérülés (wound in the chest) szerepel. Később a nyomozó fejlövést mond, Ágnes pedig helyben hagyja. A rendező nem vette ezt észre?
Így van! És az sem igaz, hogy az édesanyja elnyomta volna Barta Tamást. Szó nem volt erről.. Ezt a rendező ugyanolyan torzan magyarázta, mint saját magának a hazájához való viszonyát.
@@markusz444 Itt a beszélgetésben is mondja, hogy mennyire megdöbbent, hogy milyen sokan ekézik a Bartát, ki ezért ki azért, hát gondolom nem akart platformot adni az ekézésnek.
@@1rem1Art na ja .ÉRTEM én csak hát ha nem bírja a kritikát ugye........ Egyébként nem vot rossz a film.pl én nem ócsároltam volna de nyílván sokan megtették volna.Kivülről könnyű belepofázni ,de nem.vagyunk 1más bőrében
@@1rem1Art nem Bartát ekézik amúgy sokan (annyi, hogy a filmből tényleg nem az jön le, hogy ő egyértelműen a pozitív, az anya meg egyértelműen a negatív szereplő, mint ahogy a rendező látja), hanem Hajdú Esztert ekézik sokan, joggal.
Itt hagyta a sikert, az elismerést egy nyomorult úszómedencéért, meg jó autóért. Itt is jól élhetett volna, abból amit tudott, amit szeretett. Kár érte.
Kiváltak ketten a vállalatból és ugyanolyan vállalatot alapítottak? Tyűha..... Az Amerikában nagyon szembemegy dolgokkal. Két munkahelyem is volt Amerikában ahol még a munka szerződésben is benne volt, hogy hány évig nem kezdhetek el ugyanolyan céget mint ahol dolgozom. Az pedig, hogy miként került haza a gitár nagyonis fontos. Ha esetleg Tamás adta fel postán az azt jelentheti, hogy valóban öngyilkos lett. Ez persze nem valószínű. Más téma.... Csak felvetem...... Nem hiányzik nekünk egy volt magyar úszóbajnokunk aki disszidált Amerikába és Cézár volt a beceneve? Új-Mexikóban egy indián mesélte, hogy ő jól ismerte Cézárt (Ceaser???) és megölték Las Vegasban. Ha jól emlékszem őt késsel szúrták le. Olyasmit is mondott az indián, hogy Cézár az orosz hadseregben volt vagy harcolt. Úgyhogy meglehet, hogy nem magyar területről disszidált, de magyarnak tartotta magát.
@@benjaminhavas9830 A film semmi ujat nem mond. A kazettak anyaga evek ota fent van az interneten, erre epul a film. De latszik te azt nem tudtad es nem ismerted.
@@benjaminmoloy7163 Hat bizony akar hogy keresem nem talalom fonn a RUclips-on, valoszinuleg toroltek mivel most mar tudom a rendezo edesannya tolthette fel . Tobb ora felvetel volt fenn csak ugy magaban kommentar nelkul. Reszletekben hallgattam meg. Sajnalom, de hatha valaki mas letoltotte oket es mashol megtalalhatoak, majd azert meg keresgelek.
Egy tanúlt, inteligens nőnek, hogy fordúl meg olyan ostobaság a fejében, hogy ha a Barta hazajön a Karacsonynak búcsút intenek és a nagy Bartával újra indul minden. Sőt😂😂😂😂. Azért a Barta után is csinált az LGT nagy dolgokat
Barta Tomi valóban egy fantasztikus gitáros volt. Tetszett ez a beszélgetés, Pici bácsi nagyon szerethető ember, korrekt módon áll hozzá a dolgokhoz...
Hálás vagyok az LGT-ért. Barta zseniális gitáros volt. A szívem akkor szakadt meg igazán, amikor Somló Tomit elvesztettük. Ő egy olyan személyiség volt, mint az amerikai filmek macho hősei. Rágógumi, lazaság, igazi rock&roll idol volt. Pici bácsiért is rendkívül hálás vagyok. Az ő egész zenei munkássága és értékrendje egy rendkívül magas szintet képvisel. Adja Isten, hogy még nagyon sokáig velünk lehessen Presser Gábor. Jó egészséget és hosszú éveket kívánok neki szívemből!
Csak azt nem vette figyelembe, hogy amerikában minden utcában van egy Barta. Azért az itt sem elég, hogy zsidó vagy. Nyilván a másik három zsidó tudta ezt, azért nem maradtak itt.
Egyet értek minden szavával :-)
@@izidorkohn1908 úgy érti,hogy a zenekar tagjai? zs-származásúak? akik már nem és akik még élnek?most hallom először pedig életem háromnegyedénél tartok,mai napig is hallgatom a lemezeket de ez a zs-kategória újdonság nekem.a zene számított semmi más.nálam a baráti kör soha nem beszélt ilyenről,ennyire nem számított.csak a jó zene.dalaik klasszikusok,akárkihez imádkoznak is.peace,love,rock'n'roll.
@@eteleabraham1497 Attól, még szuperül zenéltek azért mert ahogy Ön mondja zs voltak,. Mondjuk ez érdekes elnevezés. De, hogy nehogy meglepődjön az itt beszélgetők is zs-k.
@@izidorkohn1908 Hogy mi vaaan???? De tenyleg. Szegyelje magat ,de nagyon nagyon. Nekem van secunder szegyenerzetem maga miatt.
A "Bumm" fiatal korom legmeghatározóbb albuma volt! Barta kiváló gitáros, szép férfi, érzékeny ember volt. Pici bácsi minden megnyilatkozása rendkívül korrekt, őszinte, amilyen Ő maga is...Köszönet ezért az érdekes beszélgetésért!
A film nagy hiányosságának tartom, hogy az egyik főszereplőről, a jogörökösként bemutatott, Judit nevű hölgyről nem derül ki, hogy ő kicsoda, milyen kapcsolatban áll a családdal, miért ő a jogörökös. Enélkül a tisztázás nélkül egy idő után teljesen rejtélyes volt a szerepe, végig azt vártam, hogy majd valamilyen fordulat során kiderül, ki ő, és miért involválódott ennyira a történetbe.
Az ő tisztázatlan helyzete, és állandó szereplése így nagyon zavaró.
Csak ebből a háttérbeszélgetésből, mintegy mellékesen derül ki, hogy ő Barta Tamás anyukájának fogadott lánya, a rendezőnő pedig az ő lánya.
Teljesen érthetetlen, hogy ezek a fontos, személyes szálak miért nincsenek bemutatva a filmben, vagy legalább disclaimer formájában feltüntetve.
Igen, ez nekem is eszembe jutott. Egyébként nagyon sokmindent bele lehetett volna még tenni a filmbe, én 2-3 órás verziót is megnéztem volna.
Nyilvàn szoros kotodès alakult ki,nem beszèlve arrol,hogy az Eszter anyukàja is istàpolta a Barta Tamàs èdesanyjàt hisz nàluk is lakott,nem tudom mi az ami èrthetetlen ezen,a film egyèbkènt is Barta Tamàsrol szol!
Te sajnos vmiert nem tudtad értelmezni. :/
Láttam a filmet.Hatással volt rám,hiánypótló.Köszönöm!Eszter a legvégén beszél az ő meglátásairól.Borzasztó pontos, ugyan ezt gondolom, ugyan ez jött le. A kommentek amiről beszél, pedig tipikus, olyan magyaros..
Presser Gábor egy nagyon értékes ember és zeneszerző. Ha egy korszakban éltünk volna én is azt csináltam volna mint a Tamás (csináltam is mert Britanniában lettem férfi és állampolgár). Engem nem lőttek le Londonban és vissza is jöttem szabad akaratomból, szóval mi lehetett volna még, tragédia nélkül... Minden tiszteletem 'Pici' Úrnak. Bárcsak lenne több érdemes ember ma, Magyarországon aki ilyen nemes karakter, mint Ő...
Barta esetében én teljesen elengedem a negatív emberi tulajdonságokat, már ha valóban voltak ilyenek nála. Őt csakis a hangszeres játéka alapján ítélem meg, mert ez a releváns. Ő már a 70-es évek elején egy olyan stílusban játszott, amire még nyugaton is csak pislogni tudtak. Zseniális gitáros volt. James is jó hangszeres, de ő teljesen más stílusú játékot képvisel, ami degradálás nélkül mondva nem éri el azt a szintet, amit Barta tudott. James-et nagyon kedvelem emberileg, jó gitáros, de nem kiemelkedő tehetség, mint Barta volt. Elég akár csak egy dalt, mondjuk a Lincoln Festival Bluest meghallgatni, ahol legitározza a csillagos eget is. Ő már akkor olyan felharmónikus jegyekkel színesítette a játékát, ami nálunk körülbelül a 80-as évektől bukkant fel. Ez egy pengetési technika, amit Barta előtt senki nem csinált az országban és utána sem évekig. Ha tegyük fel Eddie van Halen játéka forradalmasította a modern gitárjátékot, akkor Barta a mi Eddie Van Halenünk 10évvel korábbról. Gőzöm nincs, hogy honnan leste el ezeket a technikákat Barta? Pici bácsi álal elmondottakból autodidakta módon tanult, vagyis addig nyúzta a hangszert, míg rá nem jött ezekre a nüanszokra. Emellett gyors skálák, ízes hajlítások, felhangokkal teleszórt hangszeres trükkök tették őt a legmagasabb szintre abban a korban. Érzékeny és kifejező a játéka, nem egy előre kigyakorolt "lelketlen" séma amiket csinált. Minden hangból érződik, hogy "élte" a hangszert, totális szimbiózisban volt vele. Méltatlanul elfeledett gitáros. Most sokan felhördülnek majd, de Radicsál sokkal magasabb szinten járt. Míg Radics a Hendrix vonalat kopírozta tökéletesen, ezzel szemben Barta egy teljesen egyéni és sokkal újszerűbb, modernebb stílusban játszott.
Minden szóval egyetértek.
itt minden szó igaz,jómagam is így gondoltam egy életen át
Igaz, majdnem minden. Egy apró kiegészítés nem is Bartával, hanem Radiccsal kapcsolatban: Radics Béla nem Hendrix epigon volt, hanem a korai, Cream-es claptoni játékot vette alapul, azt akarta igazán követni, ezért volt olyan Gibsonja is pl. Az, hogy megtanult és játszott pár Hedrixet és történetesen a ikonikus trükköket is csinálta (fej felett-, foggal pengetés) ezek látványosabb dolgok voltak, de a zenésztársai szerint korai Clapton fan volt, később Clapton finomodott és bestratocasteresedett, Hedrix pedig meghalt...aztán Radics is. Valahol Radics - aki szintén zseniáls volt - bizonyos szempontból mégis megmaradt cigány zenésznek, bizonyos jól bejárt utakat járt, rendkívül virtuóz módon. Barta valóban nem akart senki után se menni, eredetibb figura volt, ha Bartát nézed, akkor elég Bartát nézned :)
...én kicsit túlzásnak érzem és kissé elfogultnak ezt az értékelést....hazai zenész körök sem osztják ezt a fajta értékelést és nem irigységből, mert nincs is mire irigykedni.... nem bizonyította az USA-ban sem az itt olvasható kimagasló tehetség leírását.... külföldi kortársai között bőven voltak és vannak akik tényleg új színt hoztak be a rock műfajba és még stílust is teremtettek ezzel.... na Barta nem....
@@jocibanderas3885 az, hogy Amerikaban mi tortent, teljesen irrelevans abbol a szempontbol, hogy mennyire volt tehetseges, vagy nagy zenesz. Mar akkor is ugy mentek a dolgok, ahogyan ma, es amit Presser is mond: csak a kapcsolatok szamitottak.
Barta Tamás nagyon nagy hatással volt rám abban,hogy komolyan foglalkozzak a gitározással.5-6-szor volt alkalmam látni őt az LGT-vel többek között a Tabán-ban is.Az első alkalom Kecskeméten volt,a kiváló Non-Stop volt az elő-zenekar,a szünet után jött az LGT és - bár már hallottuk már a "Ha volna szíved" "Boldog vagyok" első kislemezt - nem hittük el,hogy így lehet gitározni Magyarországon 1971-ben. Én azóta sem tudom senkihez sem hasonlítani gitárjátékát.Sok szólóját elemeztem (Cirkusz,Kék asszony),sorolhatnám...és az az elegancia...Zseniális.
Én meg arra emlékszem, hogy csóró kis gimnazista voltam, és a '70-es években egy Pulius Tibor nevű srác gitározott a félegyházi Móra gimi bulijaiban. /Bocs, de az is rémlik, hogy valami gond volt a lábával./
@@laszloszabo2281 Hát az biz' én voltam.Hogy mikre nem emlékszel...:)
@@1pulius Ott tudtam meg Tőletek /Black Night/, mi is az a ROCK!
@@laszloszabo2281 Örülök,hogy vannak még,akik emlékeznek erre az izgalmas korszakra.
Bocs,véletlenül a feleségem oldaláról írtam.
Köszönöm ezt a nagyon érdekes beszélgetést.
Nagyon érdekes beszélgetés. Mindig örülök, ha sikerül avatott emberektől olyan emlékeket hallani, melyek hitelesek Bartával kapcsolatban. Bár a végkifejlet miértje homályban van a mai napig - egyben biztos vagyok: Barta egy remek ember volt. Nagy kár érte, nagyon sajnálom, hogy így végezte. Nekem örök időkre a legjobb, legízlésesebben játszó gitáros, kiváló dalszerző és nem utolsó sorban remek énekes, és talán ezek a legfontosabbak, amit róla el lehet mondani.
Köszönöm ezt az érdekes beszélgetést, és Hajdú Eszternek meg a filmet.
Gratulálok a filmhez és mindenképpen az elvarratlan szálakat ki kéne bogózni tehát folytatni a történetet és a végére járni, hogy ez a kitűnő zenész tényleg nyugodtan alhassa örök álmát !
Örülök, h láthattam a filmet. Sokat tudtam meg Barta Tamásról, eddig csak azt tudtam, h fantasztikus zenész volt. Sajnálom, h így alakult a sorsa. Nehéz döntést hozott, biztos, h közrejatszott az anya szerepe is ehhez a döntéshez. Ennek ellenére tartotta a kapcsolatot az édesanyjával, s próbált Neki vigaszt nyújtani. Nagyon sajnálom Barta Tamást, s igazán csodálatos, h Presser Gábor így kiàll mellette a mai napig!!!
Köszönöm a dokumentumfilmet még élek nem felejtem el, én ott voltam az első koncertjükön az ifi parkban és Tomi gyönyörűen játszott, az egész csapat olyat ütött az akkori magyar zenészek között hogy szerintem mindenki padlót fogott. A mai napig sokszor halgatom Tomika gitárjátékát. Kérek még több filmet erről a csodálatos emberről és zenészről. Köszönöm.
Az a legérdekesebb, hogy ez a doksi film a 70-es, 80-as évekről és Barta Tamásról szól, mégis leginkább a magyar közállapotokról árul el sokat, illetve a fogadtatása....Félelmetes! Az emberek jelentős részének fogalma sincs a lelki terrorról, a szülői erőszakról, a szülői zsarolásról, a szülői zsarnokságról, s azt hiszi, hogy az természetes, ez rendben van. Az anyuka semmiben nem segítette a fiát, kizárólag kritizálta, a leggagyibb, dedós módon a kazzettákra sírva mindenáron megpróbált rossz érzéseket kelteni a saját - új életet kezdeni akaró - fiában....Érthetetlen hogy mit várt tőle, jöjjön haza és ülje le a büntetést, vagy mi, s utána egyhítse a magányát??? Nos, így nem engedik a mérgező szülők hogy gyermekeik - akár felnőtten is - éljék saját életüket. Rendkívül toxikus és tragikus ez a légkör. Ezt a nézők fele nem látja,.......nincs mit mondanom.....A rendező hölgynek pedig engedjük meg, hogy saját maga válasszon magának hazát és engedjük meg, hogy ne tessen neki jelenlegi kormány, vagy akármi, elvégre lehet saját vélemény, vagy nem? Mindenkinek ugyanúgy kell gondolkodni? Mindenkinek ugyanazon a véleményen kell lenni? Nem hiszem. Fel kellene ezekhez a dolgokhoz nőni inkább. Mellesleg Barta nagyszerű muzsikus volt, ha kicsit szerencsésebb, ügyesebb, világszinten is megálllta volna a helyét, simán benne volt még az életében egy-két fordulat....Nem így lett sajnos.
Itthon sem élt már együtt az anyukájával.... nem hiszem hogy pszichológiai terrorban tartotta az anyukája..... egyszerűen nagyot akart hasítani ami nem jött össze neki, az anyukáját viszont cserben hagyta aki az egész családját veszítette így el egy év leforgása alatt.... az teljesen természetes hogy ettől bánatos volt az anyukája.... Barta egy öntörvényű figura volt.... nem akarom idézni volt zenész társait..
@Stevie Prairie Nagyon nagy öröm, hogy másképp gondolkodunk.
@@jocibanderas3885 A pszichológiai terror lényege a lelki függés, nem kell hozzá együtt élni....Sztem meg anyuka hagyta cserben a fiát.
@@MihalyHoppalBassPoetry ... egy is is döntetlenben ki tudok egyezni 🙂
@@MihalyHoppalBassPoetry ...mondjuk nekem nem jött le az a bődületes lelki terror a filmből az anyukajára vonatkozólag....
Nagyon tetszett a film. Az LGT-t is szerettem/tem, Barta Tomi volt a kedvencem anno, fiatalkorom szuper bandája. Döbbenetes a film. Óriási!!!! Visszavitt a fiatalkoromba, előjöttek azok az érzések, amiket a dalaikkal éltem át, Az vagy nekem, Vallomás, és a többiek. A film kapcsán: sajnálatam, hogy tényleg nem derült ki a végére mi történt, hogy történt, vártam volna, hogy kicsit mélyebben beleássa magát Hajdú Eszter az igazság kiderítésébe. De végül is ez nem oknyomozó riportfilm, hanem doku. Azzal együtt nagyon nagyon tetszett. Sajnáltam Tomit, Anyura kicsit haragudtam eleinte, hogy sebeit nyalogatta és magával húzta ezt a szegény gyereket, aki onnan semmit nem tudott csinálni, csak szenvedett, ez számomra átjött, de az élet, mint mindent, ezt is megoldotta. Ami nagyon érdekes, hogy utána olvasva a neten dolgoknak, számomra teljesen egyértelműen kiderült az igazság, mert tálalva van minden. Amerikában mint tudjuk minden lehetséges, ezért nem lepődök meg a rendőrség eljárásán. Láttunk már sok maffia filmet. Mindent egybevetve nagyon tetszett a film. Sajnálom ezt a gyereket, és igy mégjobban megszerettem az üzenetei kapcsán.
Nagyszerű beszélgetés volt Bartáról, remélem lesz még folytatása! Kössy szépen! Sajnálom, hogy szegény Barta igy végezte! És sajnálom, hogy szétváltak és vége lett egy fantasztikus bandának! /BARTA, PRESSZER, LAUX, FREINREISZ. 1971-1972-1973/SOMLÓ/Pedig ők voltak alegjobbak itthon és külföldön is! / Kár hogy a mocskos komcsik Kádár és Biszku bandája tönkre tették őket! Talán az égiekkel majd újra játszanak még. Szivűnkben megőrizzük Bartha Tomit és a régi Locomotiv GT! Ők voltak a legjobbak! Millió űdv LEHEL
Nekem nagyon tetszett a film annak, ellenére hogy elfogult vagyok az LGT zenekarral szemben. 2x is megnéztem, hatott rám. Szerintem nagyon mélyen bemutatja a Tomi személyiségét és azt a társadalmi, politikai helyzetet ami a két világ között volt akkor. A Tomi egy zseniális gitáros volt! A beszélgetést jó volt végig hallgatni és főleg, hogy benne voltak Pici bácsi gondolatai is. LGT Forever! Üdv.: Ladó
Köszönöm az LGT-nek ( és minden volt tagjára gondolok) az összes zeneszámot! Örülök, hogy ismerhetem ezeket a zenéket. Jó egészséget, a még élőknek!
Köszönöm szépen ezt a beszélgetést! Nagyon jó volt. A filmrendezőnővel Eszterrel teljesen egyetértek. Amit ő érez / érzett, úgy érzem én is. Hatalmas köszönet! Hiánypótló film.
Nem láttam még a filmet. Akiért viszont ezt a beszélgetést érdemes megnézni, az Presser Gábor. Nem először hallgatom, nézem őt lenyűgözve. Kortársam, bár vezet pár évvel. Én pedig a "szintén zenész" kategóriában kullogok messze-messze mögötte. Mégis annyi közös gondolat köthet össze bennünket,. Zenéről, barátságról, szabadságról egyformán gondolkodunk. Pici elképesztően intelligens (ja kérem, ehhez olvasottság is dukál) érzékeny, s csodálatos EMBER maradt ma is. Méltó emléket most is csak Ő állított a gitáros és énekes zseninek, Barta Tominak, ebben a riportban is. Köszönet érte:-)))
Presser tényleg egy nagyon aranyos jó ember, jó volt hallgatni.
12:30 Köszönöm a beszélgetést, nagyon érdekes volt.
nagy idok, nagy zenekara...nagy gitarosa...(nem tudom lesz-e meg ilyen)
nagyon kellemes nezni, nagyon jok a beszelgetotarsak
1982: Szabó Gábor, Barta Tamás, Radics Béla
Megsirattam Bartát annak idején amikor megtudtam hogy megölték pedig nem ismertem személyesen. Amikor 1971- ben meghallottam a gyulai szabadtéri színpadon az rányomta a hatását az egész életemre ezt minden túlzás nélkül mondhatom pedig nem vagyok egy sztárolós , istenítő tipus! Szinte naponta meghallgatom a Royal blúzt ami ahogy ki van találva és főleg eljátszva zseniális , még most is futkos a hátamon a hideg ,nem tudom másként megfogalmazni. Olyan ötletesen , és olyan humorral ahogy Barta játszott ma sem játszik egy gitáros sem magyar országon. A kakukkos karóra végén az a nyúlfarknyi szóló az iskolapéldák - iskolapéldája. Ma is Ő a példaképem !.... jól kiszúrt velünk hogy elment....miket játszhatott volna még .........óriási veszteség a zenei életnek is !
Nagyon szomorú élet történet 😧de szuper 🎸 os volt
Derüljön ki az igazság az emléke miatt is .
Pressernek szép tiszta, őszinte gondolatai és érzései vannak.
Eszter én azt éreztem a filmedből amit a végén mondtál! Mivel az anya probléma nálam is jelen van szivem szakadt meg amikor a monológokban az édesanyja Tamást okolta a magányáért. Viszont ahogy Tamás reagált ezekre minden tiszteletem az övé! Őszintén de szeretettel és biztatással! Van tőle mit tanulni! Az élni akarást! Eszter köszönöm nekem életem legjobb dokumentumfilmje volt ez!
Igazad van, ez sima érzelmi zsarolás volt az Édesanyja részéről. Én soha nem tudtam volna az Mamája helyében ezt tenni . Engem nagyon zavart , hogy folytonos szemrehányás volt a gyereke felé. Minden mondata képletesen " én " így kezdődött.
Valóban érzelmi zsarolásnak tűnnek a mama reakciòi,de 1.minden családtagját megölték a holokauszt alatt,ezzel a csomaggal indúl B.Tomi élete.2.1974-ben meghal a papa 3.ugyan abban az évben emigrál az egyszem szeretett gyermeke.4.ma sem könnyű kijutni az USA-ba,bár most odamehetünk ahova akarunk.A 70-es években jogosan tarthatott attól,hogy soha többet nem látja Tomit.Kisérteties,hogy a látogatása után megemlíti ezt.Anyai megérzés? Ne itéljünk könnyen.Mások kevesebbtől is depresszióba esnek.
Én két részt készítettem volna.1Anya-fia kapcsolat
2 A gyilkosság v. öngyilkosság körül járása,de profin felkészülve,sokkal több tanúval.
Nem értem,h. a LA-i rendőrség ennyire töketlen lenne? Kétlem.Milyen távolságból lőttek,milyen szögből,hány lövés? A töltényhüvelyekkel mi van? A fegyveren miért a barát újlenyomata van,ha öngyilkosság volt? A fegyver a padlón hevert?Stb.stb. .Ha gyilkosság,szerintem a tettes a közvetlen környezetében volt.
Csupa rejtély!
Igen,elfelejtettem a részletes boncolási jegyzőkönyv?
@@laszlobiro4681 Persze , de én úgy érzem a gyerekem az első, nem lehet " fontos " én mit érzek , ha a gyerekem boldogságának ez az ára.
@@laszlobiro4681 Tudható ahogy nálunk is valószínűleg van, egy boncolás nem annyira alapos egy " jött-ment " esetében aki onnan messziről érkezett.
Presser nagyon aranyos. Szeretem. :)
Egyedül Presserben nem tudtam csalodni. Köszönjük Pici bácsi.
Ennek az ellentétje ez általam ismeretlen Hajdú Eszter. Nem tudta megállni, hogy ne köpje le a hazaját. Hát szive rajta
Nem a hazáját köpte le. A politikai lékört. Jogosan.
@@kalara2100 mi az, hogy jogosan? Ki üldözte itt ezt a szerencsétlen csúfságot? És a pénzt a Filmalaptól bezzeg eltette? Szégyen, de maga is!
Valószínűleg sokan ismerik a rendező hölgy "munkásságát", mást nem is várhattunk tőle. Látszik rajta, hogy sokszor nem fogja fel Presser mondatait. Egyébként ezzel a témával sokszor foglalkoztak már, pl.: privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=RegiIdokNagyBunugyei&AN=losangeles&MN=RegiIdokNagyBunugyei&LN=Hungarian
Természetesen nem köpte le a hazáját. A jelenlegi politikai rendszer nem fekszik neki. De fura!
Köszönöm Eszternek a filmet, és remélem az ellene indított per kimeneteléről is írni fog megjegyzem nekem Fekete Barna " barát " végtelenül vissza taszító !
Jó film, nagyszerű, hogy felfigyeltek rá így közel 40 évvel később és feldolgozták a történetét. Én most vagyok annyi idős, mint akkor Barta, és bár már valamelyest más a helyzet most (bizonyos szempontból rosszabb), meg is tudom érteni a döntését meg nem is. Igaza volt, hogy unta az akkori itthoni lehetőségeket és korlátokat és másra, többre vágyott. Szerintem fontos mozzanat, hogy valamiért nem sikerült a zenével karriert csinálnia az USA-ban, aminek nem az volt az oka, hogy magyar volt (lásd Szabó Gábor jazzgitáros történetét, aki az USA-ban csinált karriert, itthon alig ismerik és szintén 1982-ben halt meg). Bartával valami történt akkoriban, a nagyravágyása, az "amerikai álom" illúziója annyira magával ragadta, hogy nem volt neki már igazán fontos kint a zene és kétes emberekkel került üzleti kapcsolatba, akik benne nem az ünnepelt sztárt és a nagyszerű zenészt látták hanem a disszidens balek magyart. Persze, csapdában is volt, mert haza sem jöhetett elvileg (bár lehet, hogy mentesült volna a börtön alól ha a hírnevére hivatkozik, illetve a '80-as években talán már lazult némileg a szigor), de szerintem nem is akart hazajönni. Megszokta azt a jólétet, a jó nőket, a "menő barátokat" stb. és ebből már nem tudott volna engedni. Erről az időszakról talán a volt felesége tudna leginkább mesélni, kár, hogy vele nem készült interjú. Mindenesetre szerintem magával ragadta őt sajnos az a felszínen csillogó és könnyű élet, amit egyébként meg is érdemelt volna, mint zenész, de nem vette észre, nem vette komolyan az emögött rejlő csapdákat, buktatókat és ez okozta a vesztét. Furcsa, mert itthon szerető anya és barátok, sikeres zenészek és persze a rajongók örültek volna a hazajövetelének. Valószínűleg ez a sok szeretet nála a visszájára fordult és túlzott elbizakodottságot okozott. Szomorú történet, írni sem lehetett volna tragikusabb '70-es évekbeli felemelkedést és bukást.
Totálisan amatőr beszélgetés, a kérdező sem igazán tudja, hogy honnan hova tart. Presser kulturált, mint mindig. A történésznek gyakorlatilag nincs szerepe. A rendező pedig: azon csodálkozom, hogy ő miért és min csodálkozik? Az általa készített, Bartáról szóló filmben annyi a jó, hogy Barta Tamás nem merül teljesen a feledés homályába. Amúgy csapnivalóan rossz - nagyon arra akarta vinni a fonalat, hogy Barta milyen jó ember volt (ami lehet, hogy igaz is) és a mama pedig mi mindenért hibáztatja - nos, úgy gondolom, hogy ez a kapcsolat és az akkori szituáció ennél jóval összetettebb volt. A gyilkossággal való manipulálás pedig kifejezetten izléstelen. Nyilván csattanó akart lenni a végére, rosszul sült el.
Ritka rossz film, érthetetlen, összefüggéstelen. A filmről való beszélgetés borzalmas. A rendező hölgy pedig jó anyagból és gondolom jó sok pénzből ritka sz@rt csinált.
Teljesen egyetèrtek. Koncepciótlan az egèsz.
Presser Gábor jól mondta, hogy sokan irigykedtek Barta Tamásra, tudását ma is irigylik, csodálják. Amit Barta Tamás "Várlak". c Kovács Kati albumán gitározott. Nem semmi. Nagyszerű zenész és ugyanakkor egy helyes férfi volt. Királyok néztek ki így vala. Én nagyon szerettem, s meg is értem Barta Tamás elmenetelének okait.
Csavargók angyala, Bárzene, Vallomás...
@@showeyes , A vallomás kifejezetten egy szép dal, nagyon tetszik a vonós hangszerelése. Ő hegedült is vala, mármint Barta Tamás.
Kedeves csodálkozó Hajdú Eszter ...szóval, lehet hogy egyetlen info sincs a filmben amiről ne tudott volna az illető aki beperelte, de azt, hogy hogyan van összevágva mindaz ..(ami meg egy kemény prekoncepció!) , ...no azt csak jóval később látta!
A rendező hölgy -amellett hogy tetszett a film-elég érdekesen csodálkozik rá a Fekete Barna reakciójára.A film nettó őt gyanúsítja a gyilkossággal.És a forgatás alatt habár sokszor jelen volt az úr még csak utalást sem tettek erre a jelenlétében.Akár egy kérdést intézve felé.Hisz végig benne van a levegőbe hogy mindenki így gondolja.
One thing I noticed in the movie. The cop said two gunshot wounds to the head while the death certificate stated gunshot wound to the chest. So which is it?
mivel számomra remek az alkotás és ez a beszélgetés, be dobom a két fillérem itt a kalapba: talán illik megemlíteni, én 1980-ban hagytam el az országot, házam is elkobozták, meg elítéltek stb.. és én éltem két kontinens öt országában, (a usa-ben is) még végül Kanadában telepedtem le, mely ország gyermekeim szülőhazája ... nekem egy okom volt elhagyni az országot az a személyi szabadság, mely hiánya fojtotta a lelkemet ...
a két, vagy több golyós öngyilkosság nem kizárt dolog, mert ez fegyverfüggő kérdés... WWI körül fejlesztet automata pisztolyok 600/800 per perc töltény kilövési sebességgel rendelkeztek még ez WWII-re 800/1200 töltény kibocsájtásra emelkedett ... a kérdés itt az, milyen fegyver volt használva ... ami nem derül ki a dokumentum filmből, mi volt a lőfegyver ... ezért a két, vagy akár négy golyós öngyilkosság sem zárható ki csípőből ...
Barta Tamás a többi korabeli magyarországi géniuszokkal jelentősen befolyásolta az én életemet, gazdagították személyi fejlődésemet és lelkem szerves részeivé váltak ... pl. Adamis Anna számomra a legnagyobb élő magyarországi költő ... én nem érzem a különbséget, mikkor egy József Attila - Kertész Leszek verset megzenésítenek, vagy egy Adamis Anna - Valaki Mondja Meg dalszöveget elszavalnak ... ezek számomra minden formában lélekbe markoló zseniális alkotások ...
megrázó volt számomra a válogatott hangfelvételek az anya és a fia között ... ami engem nagyon zavart és a nem akarom hallani érzés kísért végig, az a magánélet iránti tisztelet ... gondolom ez a más emberek magándolgainak tisztelete már az angolszász kultúrákból ragad belém ... ha egy narrátor mondta volna el az nem zavart volna, mint így az eredeti hangokat hallani ...
az amerikai feleség Carol jelentős szerepet játszott a Barta Tamás történetben ... ennek ellenére valami okból teljesen kimaradt a dokumentum filmből ... azonban erről számomra Presser Gábor pár mondatos visszaemlékezése jelentős hiánypótló ... fontos tény, Tamás azonnal lecsapott a lányra és a történet hiányos adatai alapján is az a meggyőződésem a lány lehetett szerelmes, de Tamás az kizárólag érdek házasságot kötött ... a cél az zöld-kártya volt, mely valóba házasság útján a leggyorsabban elérhető tartózkodási engedély az államokban ... az is kétségtelen, hogy a vad-keleti kultúra találkozott a vad-nyugati kultúrával és ez nem egy jó keverék .... az is kétségtelen Tamás nagyon idealizálta az "amerikai álmot" , melyhez az embernek aludni kell, hogy igaz legyen ... nem hiszem, hogy sokat tévedhetek Carol nem akarta a nagy amerikai sikert ... mely alapja egy igazi Faust történet (1480-1540) ... Faust történet amerikai változatát Walter Hill Crossroad filmje (1986) hitelesen ábrázolja ... Pici bá szerintem igen közel járt az igazsághoz, hogy Carol nem váltotta be Tamás elvárásait és igaz lehet, hogy mert nem voltak meg a magasba vezető kapcsolatai és az is igaz lehet, hogy-ha voltak is lehetőségei Carolnak, ő nem azt az életet akarta magának és Tamásnak ...
ami számomra kétségtelen Barta Tamás valami okból kifolyólag vonzódott az alvilághoz, a rossz társasághoz ... az egyik általam ismert ok, hogy sok ember nem képes az új környezetébe beilleszkedni ezért a kihasználási jelleg miatt az alvilág nagyon befogadó ... Los Angeles és Budapest közötti szakadékot nem könnyű senkinek sem áthidalni ... a kanadainak van erre az állapotra egy frappáns fogalmazása... már itt van, de még nem érkezett meg ...
Ha itthon marad, akkor ma is élne és biztos, hogy jól megélt volna, mint a zenésztársai. Kár, hogy az amerikai álom így szertefoszlott, s a nagyratörő tervek gyorsan meghiúsultak. Nem egy kiváló színész, zenész csalódott az USA-ban, vagy nem kellettek vagy kénytelenek voltak valamilyen más, gyakran megalázó foglalkozást választani.
technikailag valóban lehet két lövés öngyilkosság esetén, ha olyan a fegyver. de akkor a két golyó bemeneti nyílása lényegében azonos. nem lehet egy a mellkason és egy a fejben.
@@oriza2 én nem láttam semmi tényszerű utalást a lövedék behatolásról sem másról ... a filmben Barna állítja a kétlövést, amit ő is a rendőröktől hallott ... a filmkészítők nem láttak a halotti bizonyítványon kívül semmit ... az meg a halál okát öngyilkoságnak állapította meg ... a helyszíni szemle és a boncolási jegyzőkönyvek hiányában minden csak spekuláció ez esetben is ...
@@benjaminhavas9830 teljes mértékben egyettértek ... Tamás alkalmatlan volt az amerikai életformára és ha nincs Carol ő hamar visszatért volna ... Laux az egy földönjáró, gyakorlatias és önálló ember volt, ezért el is érte amit akart ...
@@istvansipos-yt igen, spekuláció. én sem tényként említem, csak amiatt, hogy ez az egy lövés vs. két lövés dolog még ma is valószínűleg könnyen tisztázható lenne egy exhumálás során. ha lenne erre igény. de nekem nagyon úgy tűnik, hogy akkor, és még ma is arra volt igény, hogy villámgyorsan eltemessék és el legyen simítva minden. lehet, hogy pár ezer dolárt kellett adni a rendőröknek, de egy maffia tisztogatásnál van pénz ilyesmire.
En is szeretnem hozzaadni az en ket filleremet a beszelgeteshez, miutan a filmet is lattam...Szinten mint idegenbeszakadt... mint most mar annyian, sajnos. Szeretnek ramutatni valamire ami sajnos mindig elsikkad a Barta koruli beszelgeteseknel: a Barta egy izig verig amerikai gitaros volt... Van ugyanis egy bizonyos "americana" , ami a kulobozo stilusok csak amerikaban letezo keveredesebol adodik: blues,country, rockabilly, western swing es meg ki tudja mi mas keveredese...Az ezen stilusok iranti rajongas ugyanolyan eros motivacio az orszag elhagyasara mint mondjuk masoknak a penz uldozese. (kohoges, krakogas, sohajtozas az iro reszerol)...Szoval ketsegtelenul a Barta mestere es rajongoja es kutatoja volt volt ezeknek a gitarra alapulo stilusoknak.
Az LGT akkor ugy szolt vagy meg jobban mint a Grand Funk, vagy Allman Brothers, vagy Skynyrd...es egyaltalen nem ugy mint modjuk a Sabbath vagy Purple
Ketsegtelenul egy adag kalandvagy is hozzaadva, sajnos, rossz dontest eredmenyezett ... es a remenyek osszeomlasa...logikus a zeneben valo csalodas, es az anyagi dolgokra valo koncentralas... RocknRoll istenbol kispolgarra valtani nem konnyu
Kedves "Pici bácsi"! Mindig is gyémántcseppek hullanak ráncos szemeim sarkaiból, amikor látlak, s hallak téged! Szellemi Apám vagy, mégha nem is tudsz rólam. Szeretlek : egy mezőtúri ember, Veres Gyula
:-)
✌️
A hozzászólások száma, beszámítva a sok-sok választ is itt annyira sok, hogy nem állok neki végigböngészni, de írok ide pár információt, ami előfordulhat ezen sok hozzászóláson belül másoknál is. Anélkül, írom, hogy én magam bármilyen fontos ismerettel rendelkeznék akár Barta Tamásról, halálának körülményeiről, vagy véleményt nyilvánítanék a fenti polémiát elindító filmről.
Jelenleg (2024.03.24-én 14:43-kor) az alábbi webcímen elérhető
az MR Kossuth Rádió
A gitáros halála - Barta Tamás emlékére I.-II. rész
című, felvétele, aminél
Bemutató időpontja: 2008. augusztus 9., 20:04 (I. rész) és 21:04 (II. rész)
de aminél
Premier dátuma: 2024. márc. 15.
Szerkesztette és rendezte: Markovits Ferenc
A műsorban hangfelvételről megszólal: Barta Tamás és édesanyja, valamint Dezső András, Fenyő Miklós, Freinreisz Károly, Herskovits Iván, Mester Sándor, Presser Gábor, Simonyi András, Somló Tamás és Tóth József.
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
A felvételt Cornides Tamás és Váli Mariann készítette.
Jelenleg (2024.03.24-én 14:39-kor) a beszélgetés alapjául szolgáló filmet az alábbi webcímen találom meg:
www.google.com/search?q=barta+tam%C3%A1s&sca_esv=91d34ab46baf2683&sca_upv=1&sxsrf=ACQVn091nvExbQgac-MJrb7gctshao4tqg%3A1711285691767&ei=uyUAZvGRLu6C9u8Prs2euAY&udm=&ved=0ahUKEwix25D--4yFAxVugf0HHa6mB2cQ4dUDCBA&uact=5&oq=barta+tam%C3%A1s&gs_lp=Egxnd3Mtd2l6LXNlcnAiDGJhcnRhIHRhbcOhczIKEC4YQxiABBiKBTIFEAAYgAQyBRAAGIAEMgUQABiABDIFEAAYgAQyBRAAGIAEMgUQABiABDIGEAAYBxgeMgYQABgHGB4yBRAAGIAEMhkQLhhDGIAEGIoFGJcFGNwEGN4EGOAE2AEBSO8NUABYAHAAeAGQAQCYAWegAWeqAQMwLjG4AQPIAQD4AQGYAgGgAniYAwC6BgYIARABGBSSBwMwLjGgB4II&sclient=gws-wiz-serp#fpstate=ive&vld=cid:bb93d98e,vid:65f1ACK6sY4,st:0
E hozzászólásom első felében említem a rádiófelvétel webcímét, amit azonban úgy látom mégis kifelejtettem a hozzászólásomból, ezért most itt pótolom:
ruclips.net/video/-Fe1XRTgmxY/видео.html
A világ legjobb gitárosaival is felvehette a versenyt bármikor. A szerzeményei is kitűnőek voltak.Az LGT hangzás meghatározó alakja.Az"agy" Presser Gábor volt.A többiek is mind csupa jó zenészek .Így láttam én akkoriban.Kotta nélkül.
bár 20 évvel a megalakulásuk után születtem, szeretem az LGT-t, Presser könyve nagyon jó volt, vártam a filmet. a kazetta dolog elég érdekes, viszont a dokumentumfilm többi része botrányos. ha előbb látom a beszélgetést, nem csodálkoztam volna ennyire a dolgon, a rendező enyhén szólva sem a legélesebb kés a fiókban.
konkrétan mi bajod a rendezővel és a filmmel?
@@PPOOPP33FREEMAIL az, hogy rossz filmet csinált jó alapanyagból. a beszélgetésben meg olyanokat mondott, ami alapján nem volt tisztában azzal, hogy hogyan működött a kommunizmus. meg olyat, hogy Bartára senki sem emlékszik. hát már nem azért, de nagyrészt minden magyar gitárosokról szóló írásban meg szokták említeni.
de összességében nem számítanának ezek, ha egy jó filmet rendez. viszont teljesen elrontotta azzal, hogy belevitte az utolsó harmadba a krimi-szálat. jogosan perelték be, mivel nagyon nevetséges jelenetekkel sugalmaz (a new yorki ügyvéd gyanúsan rámutat a képernyőre, meg szerinte "nem tűnik elég szomorúnak". wtf?). de anélkül is elrontotta volna a filmet ez a szál, ha amúgy korrekten megcsinálja, mivel semmi eddig ismeretlen dolog nem derül ki belőle, de a film csúcspontja mégis ez lett. az elején kellett volna a gyilkosságot bemutatni, amiről amúgy szinte mindenki hallott, aztán a kazettás levelezést, ami tényleg érdekes.
Számomra furcsa és meglepő,hogy a film alkotója egyértelműen pozitív személynek látja Barta Tamást. Nekem a film alapján egy sodródó,felszínes,fogyasztásorientált,nem túl okos ember képe rajzolódott ki,aki az anyukájával szemben őszintétlen és meglehetősen sumák.A zenészi kvalitásait egy pillanatig sem vitatva.
Kivalo gitaros volt BartaTamas , de miert nem emlitik ebben a formaban Radics Belat is lehetne meltatni ilyen formanan!!! Netan mert roma volt!!!
Hajdú Eszter mondatai, miszerint érti és megérti, hogy nehéz döntés és szerethető ember, aki cserben hagyja az anyját, amit a magyarok többsége nem ért meg és másként lát, egy fiatal nő érzései. Én aki kortárs voltam és sokunkban felmerült a disszidálás, de kalandvágyból itthon maradunk másképp látom. Az felnőtt férfi elhagyja az anyját és saját családot alapit, ez a világ rendje. Ezt a Barta Tamás jól látta és semmi kivetni való nincs a döntésében. A Somló érvelésével szemben, viszont nem találok semmiféle mentséget, miszerint a zenekarnak is alávágott egy olyan szerződés kapcsán, ami a tagcserét is kizárta. A zenésztársakkal le volt kötve egy újabb külföldi túra és bármikor kint maradhatott volna, amikor megbeszéli velük és nem tesz keresztbe a többieknek. A Fenyő Miklós már a gimiből is ismerte és magának valónak jellemezte. Ez ki is derült amerikában.
Presser Pici egy rendkivüli ember,fantasztikus zenesz de emberileg is csak felnezhetünk rá. Mas az ö helyebe megfojtotta volna Bartát, az LGT nek ez szinte potolhatatlan veszteseg volt. Ennek ellenere kepes tisztelettel es szeretettel beszelni róla. Nagy ember a Pici, eddig is kedveltem, itt pedig komoly embersegröl tett tanubizonysagot.
Egyébként ez a riport nekem sokkal többet jelentett, mint maga a film, de persze azt is meg kell nézni. Persze. Én azt se tudtam, hogy ennyire komolyan vették akkortájt az ország elhagyását. Akkor már voltak 3 napos bécsi utak és volt idegenvezető barátom hazafelé már csak jegyzőkönyveket írt.
Ez a film egy rendkívül érdekes karakter életéről majd tragikus haláláról szól.
Úgy gondolom hogy ez egy elképesztően jó alap egy remek filmhez.
A film sajnos nem sikerült.
Nagyon nem.
Egyrészt borzasztóan amatőr lett.
Nagyon gyakran éreztem azt hogy hiányzik a technikai tudás, vagy valamiféle tapasztalat.
De nem akarok senkit sem megsérteni, lehet hogy kevés volt a pénz egy ilyen film elkészítéséhez. Szóval ez könnyedén megbocsátható, ettől még lehetett volna a film a maga módján mondjuk úgy "sármos".
De sajnos nagyon sokszor a gondolatok is hiányoznak belőle.
Úgy gondolom semmilyen szinten nem voltak felkészülve erre a filmre a készítők.
Maga ez a film így ebben a formában annyit tud hogy kiteregeti Barta Tomi és az anyukája magánbeszélgetéseit.
Ez a meglévő anyag lett pénzre váltva ebben a filmben.
Ez kevés.
Én is azt gondolom hogy kicsit jobban be kellett volna mutatni a Tomit. Itt emberek tucatjait kellett volna még megszólaltatni. (feleség, zenésztársak, ismerősök, szomszédok).
Sajnos ez mind hiányzik.
Valamint hiányoznak negatív dolgok.
Van olyan pletyka hogy a Barta Tomi próbálgatott ilyen-olyan kábítószert.
Nem meggyanúsítani akarom, de egy ilyen halálesetében mint amilyen az övé, ha bűnösöket keressük akkor erről is említést kell tenni.
Valamint arról is hogy kikkel is dolgozott együtt a Barta Tomi Amerikában.
Ezeknek benne kell lenniük egy ilyen oknyomozós ki lehetett a tettes filmben.
Sajnos a hölgy (Hajdú Eszter) ebben a videóban kimondja azt hogy ő csak akkor érti Magyarországot ha "az" úgy gondolkozik mint ő.
Más esetben nem.
Így a film is kvázi kritizálhatatlanná válik.
Jelen beszélgetős videóban említett kormányellenes gondolataival maximálisan egyetértek.
De hogy ki a francot érdekel az ő jelenlegi politikai elitről alkotott személyes véleménye egy Barta Tamásról szóló beszélgetés közben...
Ezt nem tudom hogy gondolta.
És őszintén mondom hogy én szégyenlem magam hogy ez elhangzott.
Nincs semmi köze Barta Tamásnak Orbán Viktorhoz vagy a jobboldalhoz vagy a politikához.
Szégyen hogy itt el lett véve egyetlen egy másodperc is attól a Presser Gábortól, akinek a történeteit szó szerint napokig is képes lennék hallgatni azért hogy a hölgy aktuálpolitizáljon.
Teljesen igazad van. Én nagyon szeretem az LGT,különösen a Barta Tomi féle formációt.Kiváló zenész,óriási tehetség volt.Viszont,bocsánat,h. ezt kell mondjam nem túl erős jellem.Mindig Somló mondatai jutnak eszembe,aki ész érveket hoz fel:3 évre meg van a túrné szerződés+lemez.Később is emigrálhat.Nem érdekli.Amikor haza jönnek Laux bele betegszik,kórházba kerűl.A cél előtt buktak el...
Tokeletesen egyetertek. Azt hittem, leallitom az elejen, de Presser miatt nem tettem. Az az olyannyira nyitott szemleletmof annyira nem is nyitott? Mindegy, Barta emlekehez ez nem egy melto film...
Megnéztem a beszélgetést, a filmet még nem láttam, mindenképp megnézem
Megnezve a filmet, nem ertem, hogy miert van felhaborodva a kedves rendezo, hogy Fekete Ur le akarja tiltani a filmet. A Ronai ügyved urral keszult jelenet egyertelmuen azt sejteti es vizionalja, h O tette el szegeny Barta Tamast. Ronait nem is ertem, miert kellett megkeresni ezzel kapcsolatban, hiszen koztudott, hogy baleseti ugyved.
@Dániel Rafa-Gyovai 2 eve premier? A filmet tavaly juliusban mutattak be. Fel eve mar folyik a per es most Februar van, ugyhogy a hozzaszolasa non sense.
Tovabba megjegyeznem itt, h a Ronai jelenetben szereplő halotti kivonat szerint mellkason lottek, mig a detektiv a papirokbol azt olvasta ki, h 2x fejbe. Teljes a homaly az egesz uggyel kapcsolatban es pont ezert nem kellene sejtetni olyat, ami csak egy vegkimenetelt mutat be. Inkabb olvasson utana a Los Angeles-i magyar papir maffianak es akkor meg kb 2-3 lehetséges vegkimenetelt megismer.
@Dániel Rafa-Gyovai Tevedni emberi dolog.
@@Tommasi4226 hol lehet megnézni a filmet?
@@xjawzzzz11 itt a RUclips-on Febr 16-ig ingyen vagy penzert a Vimeo-n
@@Tommasi4226 kösze
Ha valaki tudta,hogy ismerőse vagy akár családtagja disszidálni akar, köteles volt bejelenteni a hatóságnak. Én is nagy titokban dobbantottam 80-ban.
Nagy kedvel kezdtem hallgatni a beszélgetést, aztán a rendező azt mondja:a jelen politikai helyzet miatt...... Nekem se tetszett a 90es évek, a 2002-2010 évek. Mégis maradtam.Amúgy nem is hiányzik ez a hölgy itt. Maradjon csak ott de ne keverje a.....
Teljesen egyet értek.Nekem is visszatetszőek a mondatai. Szerintem is jó helyen van.
Fantasztikus film lett a Siess haza vár a mama.(2019)
Márt kétszer láttam igencsak megható film.
Nagyón jó mélyreható lelkileg is.
Ha haza megyek nagyon sokszor azt hallom, hogy szidjak amerikat. Ennek ellenere majdnem mindenki azt kerdezi , hogy tudnek-e segiteni abban , hogy a lanya, fia, unokaja stb valahogy kikeruljon az USA-ba. Erdekes gondolkodas .
Lássuk be, hogy van némi alapja. A rokonságom az ötvenes évek óta kint él és fiatal srácként én is rajongtam az USA-ért, de ma már egyáltalán nem kedvelem annyira. Sajnos a jelenlegi Amerika már csak árnyéka önmagának, persze ez igaz ez egész nyugati világra.
amerika lassan de biztosan színesedik.
Van akinek itt is Amerika van.
Minden tiszteletem Presseré, de amit a nemzetközi, kézikapcsolású telefonálásról mond 42:18 után, miszerint a rendszer ellenőrizni akarta a hívásokat, téves feltételezés. Egyszerűen, az akkori, itteni technikai szinvonal miatt voltak az interurban hívások kézzel kapcsolva (vidéken még a helyi hívások is). Ha valakit ellenőrizni vagy lehallgatni akarnak, azt meg tudják tenni gépikapcsolású központokkal is. Ma pl. a mobiltelefon által utólag visszakereshető nem csak az, hogy kit hívtam, hanem még az is, hogy mikor, hol jártam.
34:18 Hajdu Eszter nem érti meg hogy Pressernek hatalmas csalódás és törés volt a Barta kiválása. Épp előtte mondta hogy ma sem tudott rajta igazán túllépni. Hogy vette vissza volna az LGT-be. Azóta más lett a felállás. A csaj nem érti ezt az elhagyás megcsalás elárulás szitut akármilyen jó dokut csinált. Márpedig azt csinált az tény.
Nem, abszolúte nem érti, ő azt gondolta, Presszer majd előnyben részesíti a megtért Bartát, és kirúgja miatta Karácsonyt.
Pedig van egy mondás a "Légy jó mindhalálig"-ban, ami úgy kezdődik: "Aki az emberek bizalmát meglopja...."
Nagyon jó hogy elkészült ez a film! És ez a beszélgetés is.
Ami itt elhangzott jó lett volna a filmben is, remélem benne lesz a következőben.
Kár, hogy a filmben a korai 1-2-3-4 zseniális LGT albumokról alig van említés. Arról hogy készültek.
A lemezborítókat is hiányoltam. A Képzelt riport lemez, Adamis Anna hiányzik a filmből. Persze ez egy másik film lehetne, az LGT-ről.
Remélem lesz folytatás, és megtudjuk végül mi történt a végén.
Mert ez nem egy LGT doksi film volt.
Kár, hogy Sipos Péter nem lett megkérdezve... Az egyetlen volt, aki tudott arról, hogy diszidálni fog. Az egyik legjobb barátja volt idehaza.
Az általam említett rádiófelvételben
1:32:52 időponttól beszél valamelyik megszólaltatott Barta Tamás halálának viszonylag szűk időtartományához tartozó háttérinformációkról? továbbá
1:34:53 időponttól egy kutató beszél a Los Angerels környéki magyar maffiáról begyűjtött információiról és álláspontjáról Batra Tamás halálát illetően
1:41:16 időpontnál Simonyi András hazánk egykori Wasingtoni nagykövetét kérdezik, akihez Barta Tamás édesanyja fordult, s akinek segítsége az általa Tamás édesanyjától kért információk hiánya miatt nem valósult meg; Ő végülis a riporter által Neki feltett kérdést nem igazán válaszolta meg; így nem tudható, hogy mennyivel több ismeretet sikerült kiderítenie, mint amennyit e hangfelvételben elmond.
Mégegyszer a rádiófelvétel webcíme:
ruclips.net/video/-Fe1XRTgmxY/видео.html
Washington nevét a fenti bejegyzésemben hibásan írtam, elnézést kérek az olvasóktól.
Los Angeles nevét a fenti bejegyzésemben hibásan írtam, elnézést kérek az olvasóktól.
Politikai okokból nem kíván itthon élni, de a film elkészültét támogatta a nemzeti filmalap. nincs ellentmondás?
@Rajzfilm Magyar Ezt nem igazán értem... Én a film készítőjére gondoltam. Azt mondja politikai okok miatt nem kíván Magyarországon élni, de a Magyar Filmalap támogatását elfogadja. Szerintem ez netto jellemtelenség.
A film bennem kettős érzést keltett és bizonyos pontjait nem tudtam hova tenni, pl. ha ennyire nyilvánvaló az öngyilkosság kizárása két golyó miatt, akkor hogyan lehet ennyire amatőr a rendőrség? Továbbá szerintem túl direkt következtetéseket von le, és csak épp azt nem mondja ki, hogy az az ember a gyilkos. Na, két golyó, kinek a fegyvere, hogy beszélt évekkel később, közös üzlet, stb. Aztán megnéztem ezt a beszélgetést és tulajdonképpen ezzel világosodott meg, hogy mennyire pocsék a film. Ugyanis hogy lehet valamit dokumentum filmnek nevezni, amikor némileg légből kapott információkból rak össze valami szubjektív vélemény , amikről itt derül ki, hogy nincsenek is vagy nem így vannak dokumentálva? Lehet, hogy ezeket mondta az ember akkor is, de ahogy össze van vágva, ahogy be van állítva az ő személye, az elég egyértelmű. Mit csodálkozik a peren, ha perelik egyáltalán? Lehet, hogy lenne alapja, de lehet, hogy nem, így visszás. Amit pedig itt elmond, hogy mit akart kifejezni Tamásról, mennyire szerethető zenész volt, hát finoman szólva nem sikerült. Lehet, hogy az volt, de számomra nem ez jött át. Na és hogy kapott az államtól támogatást, itt meg szidja. Akkor ne fogadjon el pénzt. Ezt nem így kellett volna. A képek és a zene miatt volt jó megnézni, de ennyi.
"A gitár hazakerülését ne firtassuk tovább!" - mondja ezt a moderátor. Miért?
vmiért azt hitte, hogy ez egy lényegtelen kis apró momentum, pedig egyáltalán nem az. Mivel egy lehetséges kapcsolatról, kapcsolódási pontról szól.
Mert már kevés volt az idő a többi megbeszélni valóra.
Halgassatok meg a szolot a Kovacs Kati - "Varlak" szamaban, vagy az LGT "Kotta nelkul" szamaban az elejen, ahogy gitarjatekaval valaszol a Presser eneklesere - out of this world. James maskepp jo, Barta was ahead of his time.
....ahhoz képest hogy a Nemzeti Filmalaptól kapott pénzt Eszter a film forgatásra nem valami pozitív a szavainak kicsengése a hazájáról.... pedig nem illik oda csinálni ahonnan eszünk általában.....egyébként a film szerintem nagyon jó dokumentum film.......
Nem a hazájáról beszélt, hanem az ott uralkodó jelenlegi politikai helyzetről.
tehát csak a rendszernek kedvező filmeket szabad készíteni vagy véleményt alkotni? ...
@@TheMeotisz ...és szerinted a Nemzeti Filmalapot ki tartja fenn?
@@SanyiTatrai ilyet itt senki nem mondott....
@@jocibanderas3885 Az adófizetők.
Beszédes pillanat 00:00:29-nél. (A moderátor nem igazán van a helyzet magaslatán.) Amúgy jó hogy ez a beszélgetés megtörtént, bár sok újdonsággal nem szolgált.
Nagyon gáz volt, nem hittem a fülemnek.
Gratulálok Hajdú Eszter! Egy érzékeny szerethető filmet készített egy érzékeny, szerethető, küzdő és nagy terhet cipelő emberről egy bonyolult korban. Nem is értem, hogyan lehet ezt másképpen nézni...
Abszolút egyetértek! Sajnos, a mai Magyarországon nagyon-nagyon furcsa értékrend alakult ki!
@@balilaszlo2725 .sajnos nem csak a mai magyar helyzet ilyen, - ebben nagy hagyományunk van és nem nemzet építő inkább nemzet fogyasztó. Minden nemzeti indíttatású akciónk katasztrofális volt a történelmünkben. Ma se más. Minden ediggi időknél nagyobb az elvándorlás és tán csak meghalni megyünk haza nem meghallani.
Presszert nem szeretttem, most már kedvelem!
Eszter nagyszerûen látja, s alkotja meg a filmet!
Igen, Tamás menekükt az anyja elôl....mint én is annak idején! Elviselhetetlen volt az az egoista teher, amit a vállamra akart helyezni. Otthagytam, külfödre mentem, családot alapítottam, s mikor látta hogy milyen sikeres lettem.....felszínesen látta be, hogy igazam volt, de már csak bizonyos távolságra engedtem közel magamhoz, Esélye nem volt bele lépni az életembe, s lehúzni....a filmben látható elemek példáján!
Rendkìvüli ember lehetett a Tamás, teljesen magával ragadott a film. Egy nagyon jóképű, bátor, kezdeményező férfi . A filozófiai mélységeiről nem is beszélve.. és megteremtette azt magának amire vágyott. Csak a jók mennek el hamar? 😪
Presser Pici! A realista látásmódoddal óriásit nőttél a szemembe!
Célszerű lett volna a volt feleséget is megkeresni.
@LauradrBoza
Meghalt. Azonban a volt menyasszonyát, Ágit megszólaltatták a Tamásról szóló filmben. Már elvált a feleségétől Caroltól amikor megismerte Ágit a menyasszonyát a halála előtt.
A filmet mikor és hol lehet megnézni?
jelenleg a Verzió online dokumentumfilm-fesztiválon, regisztrálással ingyen megnézhető. És még sok más remek film is. festival.verzio.org/
@@oriza2 Sajnos most nem elérhető ott. Egyéb ötlet?
@@jozsefnekerepesi8726 tudom, csak a fesztivál alatt volt ott látható.
De a VIMEO oldalon fent van, egy mozijegy áráért meg lehet nézni.
vimeo.com/ondemand/ bartadocumentary
@@oriza2 Szuper, köszi a gyors választ!
Most egy hétig elérhető itt: ruclips.net/video/hSIPK7zEf0g/видео.html
A Bárzene című számát 1973-tól mostanáig félévente előveszem meghallgatni és még nem unom. Az LGT mindig igényes volt a stúdió munkára is, kár hogy az életművet még nem tették elérhetővé a mesterszalagok minőségében! A TIDAL MASTER alkalmas volna rá.
Nagyon gyengere sikeredett ez a dokumentumfilm. Csak par temat, de azt is nagyon felszinesen erintette. A gyilkossagba belekezd az utolso kb. 10 percben. Semmi lezarasa nem volt. Es igen, koszonjuk a tobbszori frocsogest Portugaliabol Magyarorszagra, kedves Eszter. Tudjuk, tudjuk.
Barta jo guitarist volt . Itthon. Amerikaban olyan gitaros mint Barta nagyon sok van . Ahhoz , hogy valaki igazan nagy star legmen amerikaban ahhoz nem eleg nagyon jonak lenni . Ahhoz fantasztasztikusnak kell lenni . Ehhez nem csak gitar tudas , hanem karizmatikussag is kell .
Inkább jó kapcsolatok kellenek, meg hogy üzletileg megérje a sleppnek.A gitártudás, lehet, nem is annyira fontos.
nagyon jó a film,,,de mi lett carollal?
Hol lehet megnézni a filmet? Köszi
@@xjawzzzz11 Itt : ruclips.net/video/hSIPK7zEf0g/видео.html
De igyekezz, mert : hvg.hu/kultura/20210210_Ingyenesen_nezhetove_tettek_az_LGT_legendas_gitarosarol_szolo_filmet_siess_haza_var_a_mama
@@maguaist kösze
IGEN!!! Ő teljesen kimaradt a sztori végéből. Nyilván bántotta az új barátnő megjelenése. Lehet, hogy ronda válás volt. Miért lépett fel feleségként, mikor már nem volt az? Ez a szál nagyon nem lett elvarrva a történetben...
Barta Tamás minden idők legjobb magyar gitárosa volt,Szabó Gábor mellett.Egyáltalán nem csodálkozom azon,hogy személyes sikerei ellenére elhagyta az országot.Ezek szerint a mai napig csak nagyon kevés dolog tudható biztosan mindarról,hogy mi történt vele az USA--ban 1974--82 között. Ami a halálát illeti,én sosem hittem abban a két lövedékben. Miért nézném csont hülyének az amerikai hatóságokat? Gyilkosság vagy öngyilkosság,tartok tőle,hogy már sosem derül ki a teljes igazság. Eredeti koncertfelvételek sajnos nem,de azért lemezek maradtak utána. Én a "fehér" Hungária albumot is nagyon kedvelem--főleg miatta.De természetesen én is úgy tekintek rá,mint az LGT hajdanvolt legendás zenészére. Persze,hogy sokan irigykedtek rá--errefelé nemigen volt párja,ösztönös tehetség volt.
@Dániel Rafa-Gyovai Köszönöm szépen az infót....bár ez sajnos nem egy jó hír.
@Dániel Rafa-Gyovai Nem értem, mi értelme az ilyen felvételnek, amit földi halandó nem hallhat.
@@TheMeotisz Rengeteg dolog "hiányzik" a rockzenéből. Temérdek jó minőségű felvétel van,amit különböző okokból kifolyólag sohasem adtak ki. Én mindenesetre várok....amíg tudok.
Ki ez a Szabó Gábor? Nem tudom hova rakni.
@@TheMeotisz A világ egyik legjobb jazz gitárosa volt,mint Gabor Szabo. Sok lemezt készített,nézz utána....pl. itt. Még a nagy Carlos Santana is tőle lopogatott jó kis zenei ötleteket,de ő legalább rendre elismerően nyilatkozik róla,sokszor említi különböző interjúiban. Öt tudod hová rakni? Gondolom,te egy fiatal csávó lehetsz.....örülj neki és fedezd fel a maradandó zenei értékeket. Szabó Gábor egyébként Budapesten van eltemetve...bár sikereit mint emigráns az Egyesült Királyságban érte el. Sok Beatles dalt is átírt a jazz nyelvére. A sírja gazokban.....érdekes történet az övé is....és nagyon magyar. Ide haza kutyába se veszik. De nyugaton azért ő egy elismert zenészlegenda.
Borzasztó hallgatni, hogy folyamatosan névelőt raknak a személynevek elé. Miért? Nem "a Barta Tamás" és "a Presser Gábor", kedves Hajdú Eszter! Hol tetszett tanulni a magyar nyelvtant? Azt is Portugáliában? Mellesleg tiszteletlenül is hangzik.
valószínűleg pesti, ők minden név elé a betűt tesznek, lásd hamis a baba film: pesti vagy? aa háát
Nagyon szomorú történet.
A rendező kicsit túl sokat szerepeltette a filmben az anyját: ha Presser beszél a felvételen, akkor is őt mutatja, hogy mit reagál rá az anyukája, ami mondjuk rajta kívül senkit nem érdekel. Nagyon zavaró volt egy-két ilyen rész.
A filmben előbb megy Edit néni Amerikába, rá évekkel később ismerkedik meg az ezredessel. A beszélgetésben ez az új kapcsolat hozza az útlevelet is.
Hogy alakult kint a zenei pályája? Annyi derül ki, hogy Las Vegasban is zenélt a Flamingoban.
Nem derül ki, hogy miért kellett abbahagynia a zenélést, bár a beszélgetésben meg arról van szó, hogy mégis zenélt még később is a meló mellett.
Mik voltak Barta Tamás sokasodó problémái, amik mellett nehezen viselte, hogy az anyjától csak vádaskodást hall?
A film vége felé a nézőnek kell kitalálnia, hogy az, aki bemondja a TV-ben, hogy meghalt, az Dusán. (Ha jól gondolom.)
Ha teljes vagyonelkobzásra ítélték, akkor mi lett a későbbi jogdíjaival?
Mindenesetre találtam a Facebookon egy 1981-ben, Los Angelesben készült képet, amin Barta Tamással vannak. Jóban voltak?
B. J.: Persze, jól sejti. Nagyon jó kapcsolatban voltunk. 1981 elején kint voltam nála Los Angelesben, alig több mint egy évvel azelőtt, hogy meggyilkolták. A kapcsolatunk annyira baráti volt, hogy együtt elmentünk Hawaiira. Ott voltunk egy hétig, és rengeteget beszélgettünk, főleg arról, hogy milyen Magyarországon az élet, meg milyen az Egyesült Államokban élni. Szóba került, hogy mi lenne, ha kint maradnék. Tomi azt mondta, hogy „Tinikém, menj haza, neked ott van dolgod”.
BB: Ugye ő nagyon nem akart visszamenni Magyarországra? Úgy tudom, hogy az 1974-es kint maradása után sosem járt Magyarországon.
B. J.: Nagyon nem akart. Én is tisztelem és szeretem az Egyesült Államokat, de ez semmi ahhoz képest, ahogy ő viszonyult az országhoz. Tomi rajongott az amerikai zenéért, az amerikai kultúráért. Az amerikai álmot kergette. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok még jelenleg is elég jól működő ország, és nyilván sokkal nagyobbak a lehetőségek, mint édes kis hazámban - a fiam is ott próbál három-négy éve szerencsét -, de az álmok ott is csak ritkán válnak valóra. Magyarország legjobb gitárosaként Tomi azt gondolta, hogy ezt valamilyen formában méltányolni fogják Amerikában. De nem méltányolták. Aztán más dolgokba keveredett.
BB: Kábítószer-kereskedelembe?
B. J.: Elég sok dolgot tudok, de nyilván nem mindent, és nem akarok senkit gyanúsítgatni.
hu.budapestbeacon.com/kiemelt-cikkek/a-feudalis-hagyomanyok-meg-mindig-erosebbnek-mutatkoznak-magyarorszagon-mint-a-modern-polgari-gondolkodas-interju-brody-janossal/
Ahogyan Te megtaláltad a B.J-vel készült interjút,az alkotók is rátalalhattak volna.Persze lehet,h most sem árulna el többet.Nagyon sejtelmes.
Ha elveszti a pert,kivágnám amit F úr sérelmez,sőt kivágnám az egész bünügyi vonalat (úgy rossz ahogy van) maradna az anya-fiú kapcsolat,ezt feltúrboznám interjúkkal stb..Mehetne a mozikba a film, A jogdíjakból egy pŕofi,felkészült csapattal kimenni,nekifutni a 2.résznek.Mindent helyre lehet hozni.Persze ezek után a volt baratnő sem biztos,h.nyilatkozna.Szerintem neki tudnia kellett,h mibe keveredett Tamás és kitől félt,h.fegyverrre volt szükség.A 70-es évek végén a 80,- as években hemzsegtek a magyar gengszterek L.A-ben.
Szerintem a mama pontossan tudta,v érezte,h nagyon nincs rendben Tamás körűl valami.
Az öngyilkosság,gyilkosság rrendkívüli haláleset,igazságügyi- törvényszéki boncolást kell elrendelni ami nagyon alapos.Hol lehet a jegyzőkönyv,ami nem azonos a halotti bizonyitvánnyal?
Rohadt egy rendszer volt, hogy megpróbált gúzsbakötni mindenkit, közöttük olyan hihetelen tehetségeket mint a Barta, és akinek ez már elviselhetetlenül fojtogató volt, az kénytelen volt mindent maga mögött hagyva, börtönbüntetéstől fenyegetve elmenni...Presser zenésznek, zeneszerzőnek, és embernek is egy óriás.
Mivel voltak gúzsbakötve? Az LGT-nek, mint az egyik élvonalbeli zenekarnak ment a szekér: lemezek, koncertek, média. Somló szerint Barta egyetlen érve az volt feléjük a kintmaradását illetően, hogy a budapesti bérházban, ahol lakott, nem volt lift, így neki kellett a pincéből felcipelni a tüzelőt, és Kaliforniában mindíg meleg van, így nem kell többet tüzelőt cipelnie. Ez elhangzik Presszertől is a videóban. Még valami fülműtétre is hivatkozott, amit ott akart elvégeztetni, hiába kérték a többiek, hogy most még jöjjön vissza velük, legfeljebb visszamegy később.
@@wanderowa Ugyan, te hol éltél? 😄
Nem a tehetségen múltak a dolgok, hanem olyan a szakmához nem értő pártseggfejek kénye-kedvén mint az Erdős Péter...🙄
És szerinted ő gúzsbakötötte pont az LGT-t?
@@wanderowa Értelmetlenek a kérdéseid.
No persze. Neked meg a feltevéseid értelmetlenek, mert pont nem az LGT volt az, amit mellőztek. Amikor megalakultak, a hanglemezgyári illetékesek kimentek próbájukra belehallgatni a repertoárjukba, utána jöhetett az első lemez. És a többi, 20 éven át, zsinórban. Tudok Erdős Péter tevékenységéről, de pont nem az LGT-t (Omegát, Illést, Fonográfot, Neotont és még sorolhatnám) gáncsolta. Amúgy, akármilyen 'pártseggfej' is volt szerinted, őt is csak azért rakták oda, hogy 'parkolópályára' helyezzék.
...ja ? és milyen magyar közönségről beszélsz kedves Eszter , akik a Bartát bárki is kritizálná? (az egyetlen igazán szerethető embert ebben a történetben!!!!! ..azt pedig, csak halkan mondom és mellékesen , hogy ebben a történetet értékelgető történetben pedig, egyértelműen Presser az! ). Nem is látta a magyar közönség ezt a filmet ! Akik látták és kommentálták az NEM a magyar közönség volt, hanem csupán egy belterjes szakmai és ismerős kör .
a gitar jelentoseget ne firtassuk tovabb :))) 46:30
Igazi idióta! :-))
45:02 az ápiszos papírüzletről bővebben. ruclips.net/video/de0ae3sNWsM/видео.html 49. 26-nál az ápiszos üzletkötők.
Elso blikkre én is azt mondtam, Fekete ölte meg. De hogyan érte el, hogy a los angelesi rendőrség ilyen szinten eltussolja az ügyet? Kit kellett és mennyivel megkenni a nagyonhalado, nagyonfejlett, korrupciomentes Nyugaton? Megnéztem a filmet, és nekem tetszett.
mármint a film alapján mondod azt, hogy Fekete ölte meg, vagy már korábban ezt gondoltad?
@@benjaminmoloy7163 A film alapján. Furcsa egybeesés, hogy pont 2 héttel előtte elkeri Fekete fegyverét. Miért? Nem tudott venni magának? Fenyegetve érezte magát?
@@szabicsapi7459 Na, pontosan ezért érthető és jogos, hogy beperelte a készítőket. A film alapján bárki azt gondolja, hogy biztos ő tette. Más pletykaként terjedő verziókat meg sem említ. De a rendőrség nyomozott az ügyben, nem találták bűnösnek. És ameddig a filmesek nem állnak elő bizonyítékokkal, addig megilleti az ártatlanság vélelme.
@@benjaminmoloy7163 Nem nézted figyelmesen a filmet. A film készítői nem állítottak olyat, hogy Fekete a gyilkos. Annyit mondtak, gyanusitott volt, amit egyébként o maga is elismert. Furcsa ez az érzékenység 40 év után. Másrészt furcsa, hogy nem tért ki arra Fekete, miért kérte el Barta a fegyvert.Én meg nem állítottam olyat, hogy "biztosan" Fekete ölte meg. Azt mondtam, első blikkre, kvázi egy tippként.
@@szabicsapi7459 A film készítői nem állítottak semmit, mert meg sem szólaltak a filmben. De pont ez a sugalmazás, hogy a néző a film után azt tippeli, hogy ő volt a gyilkos. És nincs azzal baj, hogy elmondja hogy gyanúsított volt, a gáz az a New Yorki jelenet az ügyvédekkel.
Barta Tamás óriás gitáros és kitűnő zeneszerző volt, de magyar szinten. Az angolszász zenei világban, pláne Amerikában, irgalmatlan nehéz lehetett és most is nehéz lehet karriert csinálni. Disszidált zenész nagyjaink közül hányan lettek híresek odakinn? Sok nagy muzsikusunk szomorúan tapasztalhatta, hogy nem tud a zenéjével megkapaszkodni abban a környezetben.
Az a magyar könnyűzenei szakma egyik problémája, hogy túl nagy hangsúlyt fektetnek a hangszeres virtuozitásra. Az számít nagybetűs zenésznek, aki tíz-húsz percet végig tud szólózni. külföldön is megvolt ez a virtuózok kora, pont a 60-as évek vége, 70-es évek eleje, de a hetvenes évek közepére már túl voltak rajta, és nem a szólók számítottak, hanem a kreativitás.
Barta mondjuk szerintem kreatív volt dalszerzőként is, de ő is nagyon ráfeküdt erre az egész nap csak a gitárt nyűvöm dologra, és kicsit talán azt gondolta, hogy kint majd elájulnak attól, ahogy ő szólózik.
A filmre szükség volt. Presserről mit lehet mondani? A zseni túl minimalista volna.
Koszonom,hogy jobban megismerhettem ezt a tortènetet,kedves Eszter a Magyar kozonsègtol pont ezt lehet vàrni ahogyan reagàltak a film utàn,egyre nagyobb szègyen a Magyar tàrsadalom,nem lett jobb a renszervàltàssal csak rosszabb,aki màr elhagyta a rendszervàltàs ota szintèn Magyarorszàgot,az otthon maradottak ahogyan tudjàk alàzzàk a mai napig a nyugaton èloket sot az irigysèg egyre erosebb,a nyugati orszàgokban sem szabad a mai napig Magyarnak Magyarok kozott dolgozni,mert ebbol csak kàosz lesz,ugy làtszik ez a nèp nem vàltozik,kèptelen erre ès nem tudjàk mièrt vannak a bèka feneke alatt mèg mindig,nem fogjàk fel,hogy az egymàs irànti gyulolet miatt,tisztelet a kivètelnek,hogy Barta Tamàst meggyilkoltàk az szinte biztos,remèlem kiderul egyszer! Vàrom a folytatàst!
Remek. Mostmár ketten szidjátok a magyarokat.
Pár napja olvastam, hogy Hajdú Eszterék megnyerték a pert. Szeretném a filmet megnézni, ezért érdeklődöm, hogy ezek után a - betiltott - film mikor és hol lesz látható/elérhető?
ruclips.net/video/65f1ACK6sY4/видео.html
Ez a fajta kötődés első sorban az anya részéről áll fenn egy felnőtt férfi irányába. Nyilván, a fiú is viszonozza valamennyire, főleg, hogy fizikailag nagyon távolra kerül tőle. Mai szemmel nézve, a mama tulajdonképpen azt szerette volna, ha fia nem válik le. Nem tudta ezt a természetes folyamatot elfogadni és feldolgozni.
Hol látható a film?
festival.verzio.org/
@@oriza2 Köszönöm!
Most a RUclips on meg lehet nézni
Sajnos a film után az általam tisztelt és szeretett Barta nem tűnik oly intelligensnek, mint amit a H.E. hivatkozik és én is minden nagy rock-gitárosnak tulajdonítottam. Minden más igaz róla. Anyukája torzsalkodik, hogy több, mint egy hónapja nem ad egy hangot sem.... Van tévé, autó, úszómedence és egyéb szarságok, de nem hívja telefonon. Ámereikából. Akkor a nyáladzás, hogy mennyire szerette a Mamát, az erősnek tűnik. Nem vagyok pszichológus. A film óta tudom egyébként számos nagy zenedarabról, hogy az nem Presser-alkotás, hanem Barta szerzemény. Utóbb ezúton elnézést kérek tőle, és köszönöm Hajdú Eszter munkáját!
Kedves Hajdú Eszter! Nagyon tetszett a filmje, a többséggel ellentétben hozzám kifejezetten közel hozta Barta Tamás személyiségét. Kérdések persze maradtak bennem -- és valószínűleg mindenkiben, aki megnézte, de sokkal-sokkal többet tudok most erről az eddig elhallgatott-elsuttogott történetről. A címe is telitalálat, egészen más jelentésekkel telítődik a filmet végignézve. Nagyon sajnálom, hogy ilyen sors jutott neki, és az édesanyját is. Szívesen látnám a film folytatását, ha sikerül új dolgokra fényt deríteni a halálával kapcsolatban. Gratulálok a filmjéhez!
A biztosító fizette le a rendöröket, bugyuták, hogy öngyilkosság legyen, hogy aztán nem is fizették ki az anyukájának az életbiztosítást. A gitár hazakerülése pedig nem lényegtelen dolog, még ha nem is tulajdonítotok jelentőséget neki. És hol vannak a zenéi, amiket felvett, mert kint biztos hogy vett fel zenéit, ahogy a levelezését is. Napi 9 órát gitározott, tehát megszállott volt.
a filmben szerepel Fekete Barna , aki Tamás jóbarátja, munkatársa volt kint. Közös üzletbe is kezdtek, és az ő fegyverével ölték meg Tamást. Öngyilkosság került a rendőrségi jegyzőkönyvbe - de ennek zéró a valószínűsége, mert kétszer lőtték fejbe.
Első számú gyanúsított Fekete Barna volt.
Szerepel a filmben is, mosolyogva beszél Tamásról. Elég hátborzongató belegondolni, hogy köze lehetett a gyilkossághoz. De abszolút nem kizárt. Erre utal Tamás manyasszonya is, akivel éppen tervezték a házasságot, és aki jól ismerte Barnát. Többször is említi, hogy a kinti magyar maffiának akkor zűrös dolgai voltak, többen meghaltak...
Ha tényleg ő a gyilkos vagy felbujtó, akkor remek idegei vannak!!!
Nem biztos hogy két lövés volt.
Ha valaki megnézi a filmet, a bemutatott halotti bizonyítványon mellkassérülés (wound in the chest) szerepel. Később a nyomozó fejlövést mond, Ágnes pedig helyben hagyja. A rendező nem vette ezt észre?
Így van! És az sem igaz, hogy az édesanyja elnyomta volna Barta Tamást. Szó nem volt erről.. Ezt a rendező ugyanolyan torzan magyarázta, mint saját magának a hazájához való viszonyát.
AZT NEM ÉRTEM miért nem lehet kommentelni a Barta film alatt
1. kegyeleti okból
2. a folyamatban lévő per miatt
@@1rem1Art sztem 1ik se állja meg a helyét.Nem korrekt.Mintha félne a reakcióktól ....Akkor minek csinál filmet
@@markusz444 Itt a beszélgetésben is mondja, hogy mennyire megdöbbent, hogy milyen sokan ekézik a Bartát, ki ezért ki azért, hát gondolom nem akart platformot adni az ekézésnek.
@@1rem1Art na ja .ÉRTEM én csak hát ha nem bírja a kritikát ugye........
Egyébként nem vot rossz a film.pl én nem ócsároltam volna de nyílván sokan megtették volna.Kivülről könnyű belepofázni ,de nem.vagyunk 1más bőrében
@@1rem1Art nem Bartát ekézik amúgy sokan (annyi, hogy a filmből tényleg nem az jön le, hogy ő egyértelműen a pozitív, az anya meg egyértelműen a negatív szereplő, mint ahogy a rendező látja), hanem Hajdú Esztert ekézik sokan, joggal.
What goes around,comes around.
Itt hagyta a sikert, az elismerést egy nyomorult úszómedencéért, meg jó autóért. Itt is jól élhetett volna, abból amit tudott, amit szeretett. Kár érte.
Kiváltak ketten a vállalatból és ugyanolyan vállalatot alapítottak? Tyűha..... Az Amerikában nagyon szembemegy dolgokkal. Két munkahelyem is volt Amerikában ahol még a munka szerződésben is benne volt, hogy hány évig nem kezdhetek el ugyanolyan céget mint ahol dolgozom.
Az pedig, hogy miként került haza a gitár nagyonis fontos. Ha esetleg Tamás adta fel postán az azt jelentheti, hogy valóban öngyilkos lett. Ez persze nem valószínű.
Más téma.... Csak felvetem...... Nem hiányzik nekünk egy volt magyar úszóbajnokunk aki disszidált Amerikába és Cézár volt a beceneve? Új-Mexikóban egy indián mesélte, hogy ő jól ismerte Cézárt (Ceaser???) és megölték Las Vegasban. Ha jól emlékszem őt késsel szúrták le. Olyasmit is mondott az indián, hogy Cézár az orosz hadseregben volt vagy harcolt. Úgyhogy meglehet, hogy nem magyar területről disszidált, de magyarnak tartotta magát.
A beszelgetes jobb mint a film!
Ez nem igaz. A duma sok, unalmas és fals, a film legalább nézhető.
@@benjaminhavas9830 A film semmi ujat nem mond. A kazettak anyaga evek ota fent van az interneten, erre epul a film. De latszik te azt nem tudtad es nem ismerted.
@@sonajrilhav hol lelhető fel a kazetták anyaga?
@@benjaminmoloy7163 Hat bizony akar hogy keresem nem talalom fonn a RUclips-on, valoszinuleg toroltek mivel most mar tudom a rendezo edesannya tolthette fel . Tobb ora felvetel volt fenn csak ugy magaban kommentar nelkul. Reszletekben hallgattam meg. Sajnalom, de hatha valaki mas letoltotte oket es mashol megtalalhatoak, majd azert meg keresgelek.
Hátha így kapok választ: a vonat ment tovább a világ egyik legjobb száma. Kb. a Bolero után a második hely. Kis túlzással, a válasz érdekében.
Azt már Laux távozása után írták...
Egy tanúlt, inteligens nőnek, hogy fordúl meg olyan ostobaság a fejében, hogy ha a Barta hazajön a Karacsonynak búcsút intenek és a nagy Bartával újra indul minden. Sőt😂😂😂😂. Azért a Barta után is csinált az LGT nagy dolgokat
Nem gondolt ő ebbe bele, csak ötletelt, kissé ostoba módon.
@@pirosszirom8998 Én úgy látom, hogy mint egy piedesztára emelte a Bartát. De mindegy is.