Ikt prol: Ikt projektmunka 1. Porg al: Programozási alapok Távl: Informatika és távközlési alapok. Azért tudom, mert én is Informatikusként tanulok a Págiszban 10. osztályosként.
Köszönöm a tanácsokat Dani,én is most kezdem a közép iskolát és jól jöttek ezek a szavak,emlékeztettek dolgokra ami fontos ha az ember új környezetbe kerül.Én eléggé szorongó típusú ember vagyok és ezt általában vagy úgy rejtem el hogy megjátszom magam vagy arrogánsan viselkedem mert félek önmagam lenni,de a tanácsaid eszembe juttaták a tapasztalataim amikből így most már erőt és példát tudok meríteni.Sok sikert a srácoknak is a sulihoz❤️✊Bár új dolgok veszik kezdetét egy valami biztos nem fog változni még pedig az hogy egy fárasztó nap után boldogan fogom nézni a videóid hogy feltöltődhessek,köszönöm❤🤗
De cukik voltatok. Ahogy néztem a videót visszajöttek az iskolás emlékek. Igazán szép gesztus volt, hogy mindkét öcséd egyenlő értékű ajándékot kapot. És nem az összeg miatt hanem az elv, hogy egyformán szereted őket. Remélem sikeres lesz nekik ez a tanév és bátran, kitartóan veszik az akadályokat. Azért szerencsések, hogy van egy nagy tesó akire mindenben számíthatnak.😊
Istenem anyira jó szivü emberek vagytok és jók tesók anyira jó eszt látni ❤Dani te nagyon jó bátyájuk vagy Jehova adjon nektek sok sok eröt egeséget boldogságot az életben♥️♥️♥️további sok sikert a Nagy fiunak a közép sulihoz 👍♥️
Jánosik Gergő eddig is csodáltam amit csinálsz amit elértél ,de ez nagyon szép nemes gesztus tőled! :) Dani nagyon szuperek vagytok! Fiúknak sok sikert a sulihoz! :)
Szia Dani én most vagyok tizedik osztályos, soksikert kivánok az Ákosnak és az Ádinak.Én remdvédelem/rendészet szalon tanulok.Ha estleg kell valami segitség az Ákosnak vagy az Ádinak nyugotan keressenek meg Disordon🥰.Te vagy a második kedvemc videósom
Szia dani pár tipp a motorozáshoz 1. az elindúlásnál miközben lassan engeded ki a kuplungot közben húzd a gázt szép egyenletesen 2. váltsatok kuplung nélkül (miközben mész engedd el a gázt és válts fel 2 fokozatba) ez ki simitja a motorozást
Jó látni, hogy Ákos nem fél a középsulitól. Én sajnos minden reggel gyomorgörccsel ültem a buszon azt az 1 órát. Szenvedés volt.:/ Szerencsére már vége:)
Sziasztok! Dani én a kezdetektől követlek, így tudom milyen picik voltak a fiúk is még akkor.. Most meg el sem hiszem, hogy Ákos már középiskolába megy! 🙀 Sok sikert kívánok a fiúknak az iskolába! 😊
A német hasznos nagyonjo bar az angol kell az infohoz svajcban egy informatikus keres kb havi 2,5-3 millio forintot en sajnos regen nem foglalkoztam a nyelvel de az nagyonfontos mert nekem nehez volt az eleje itt svajcban nyelvtudas nelkul
Én most léptem 11-be. De a 9.-es tankönyvek pontosan ugyan olyanok mint nekem. Nálam az volt a vicces hogy a felét nem is kellett használnunk. Úgy hogy Ákos neked is azt kívánom, hogy kevés tankönyvet kelljen használnotok. 😃😃
Szia Dani. Én is most megyek 7.-be de nekem nincs egybe a kémia biologia természet. Pedig akkor könnyebb lenne a táskám. Na de sebaj. Jó és sikerben gazdag tanévet kívánok a gyerekeknek.🎉😊😊
Nagyon szívesen Srácok ! :D Örülök, hogy segíthettem, jó sulit és kitartást ! :D
Nagyon jó ember vagy ❤️🎉
Nagyon szuper vagy le a kalappal előtted ❤❤🎉🎉
Nagyon aranyos vagy Gergő❤😂😊
nagyon kevesvagy gergő😁😁
Gergő janosik hujuju
Szia szerintem az a komp óra az a komplex természetudomány lesz amibe benne van. A földrajz,kémia,biologia,fizika egybe van vonva
@@misikesarosi9037 oké ezt nem tudtam.
Ikt prol: Ikt projektmunka 1.
Porg al: Programozási alapok
Távl: Informatika és távközlési alapok.
Azért tudom, mert én is Informatikusként tanulok a Págiszban 10. osztályosként.
sok szerencsét az iskolához és használd egészséggel a telefont ja és sok sikert az életben jó tanulást
nagyon kedves veletek jánosi gergő
Gratulálok Ákosnak tanuljatok srácok sokat😊
Köszönöm a tanácsokat Dani,én is most kezdem a közép iskolát és jól jöttek ezek a szavak,emlékeztettek dolgokra ami fontos ha az ember új környezetbe kerül.Én eléggé szorongó típusú ember vagyok és ezt általában vagy úgy rejtem el hogy megjátszom magam vagy arrogánsan viselkedem mert félek önmagam lenni,de a tanácsaid eszembe juttaták a tapasztalataim amikből így most már erőt és példát tudok meríteni.Sok sikert a srácoknak is a sulihoz❤️✊Bár új dolgok veszik kezdetét egy valami biztos nem fog változni még pedig az hogy egy fárasztó nap után boldogan fogom nézni a videóid hogy feltöltődhessek,köszönöm❤🤗
Sok sikert a srácoknak az új tanévhez!😀
De cukik voltatok. Ahogy néztem a videót visszajöttek az iskolás emlékek. Igazán szép gesztus volt, hogy mindkét öcséd egyenlő értékű ajándékot kapot. És nem az összeg miatt hanem az elv, hogy egyformán szereted őket. Remélem sikeres lesz nekik ez a tanév és bátran, kitartóan veszik az akadályokat. Azért szerencsések, hogy van egy nagy tesó akire mindenben számíthatnak.😊
Sok sikert nektek az új tanévhez!
Istenem anyira jó szivü emberek vagytok és jók tesók anyira jó eszt látni ❤Dani te nagyon jó bátyájuk vagy Jehova adjon nektek sok sok eröt egeséget boldogságot az életben♥️♥️♥️további sok sikert a Nagy fiunak a közép sulihoz 👍♥️
Sok sikert a srácoknak!
Meg sok 5-öst
Jánosik Gergő eddig is csodáltam amit csinálsz amit elértél ,de ez nagyon szép nemes gesztus tőled! :) Dani nagyon szuperek vagytok! Fiúknak sok sikert a sulihoz! :)
Sok sikert a skacoknak! 😊
Igen, igen tegnap ezt a videót kerestem most pedig itt van😍
Szia Dani én most vagyok tizedik osztályos, soksikert kivánok az Ákosnak és az Ádinak.Én remdvédelem/rendészet szalon tanulok.Ha estleg kell valami segitség az Ákosnak vagy az Ádinak nyugotan keressenek meg Disordon🥰.Te vagy a második kedvemc videósom
Dani , egy kedves, jófej srác.. Nemcsak tesó,hanem barátja is a tesóinak.
Bekönnyeztem.. Tanuljatok skacok! Fontos a tanulás!
Már vártam😊😊😊
Szia dani pár tipp a motorozáshoz 1. az elindúlásnál miközben lassan engeded ki a kuplungot közben húzd a gázt szép egyenletesen 2. váltsatok kuplung nélkül (miközben mész engedd el a gázt és válts fel 2 fokozatba) ez ki simitja a motorozást
UI: mert ha nem húzód a gázt akkor nem veszűlnek a fogaskerekek
Gergo nagyon nagy lelku!
Sok sikert
12:26 jó a matek munkafüzet de alig van benne hely érdemesebb a füzetbe megoldani a feladatokat.
Nagyon aranyos vagy Dani és Gergőnek is hatalmas tisztelet!
Sok sikert továbbra is a sulihoz
Már nagyon vártam ezt a videot
Én jövőre megyek közép suliba Pestre. Ádinak könnyen van nálunk hartán 7.-be 7 óránuk is volt, de kisegítővel együtt 9 óra is volt.
Én is most mentem 9 -igbe és nagyon izgultam hogy milyen lesz és most is izgulok 😃 ki tartasd Ákosnak és persze Ádinak is kitartást 😃
Nagyon gratulálok neked Ákos hogy már középiskolás lettél és sok sikert a 9.évhez😁😁😁
Sok sikert a srácoknak :DD
Kitarást az Ákosnak én is most megyek középsuliba, szintén infó szakra csak buszozás helyett én a kolit választottam
Alig vártam
A komp az valszeg komplex természet tudomány.
Én ötödikes lettem és nekem is minden nap 6 órám van.
De ez azért fura szerintem mert, amikor hetedikes leszek akkor 7 órám is lesz
Sok sikert!
Jó látni, hogy Ákos nem fél a középsulitól. Én sajnos minden reggel gyomorgörccsel ültem a buszon azt az 1 órát. Szenvedés volt.:/ Szerencsére már vége:)
Én is közép sulis vagyok, nem tudom mitől kéne félni.🤷♀️
Sziasztok! Dani én a kezdetektől követlek, így tudom milyen picik voltak a fiúk is még akkor..
Most meg el sem hiszem, hogy Ákos már középiskolába megy! 🙀
Sok sikert kívánok a fiúknak az iskolába! 😊
Szia Dani, még meg sem néztem de tudom hogy nagyon jó lesz a videó. :)
Nekem is ilyenem van es nagyon jo ugyhogy jot valasztottatok
Sok sikert kívánok Ádi és Ákos
sok szerencsét ákos
Nekem is ilyen könyveim voltak kilencedikbe, mint Ákosnak😊
Házi rend azt az fegyelmi után nekem meg 3 haverom nak fel kelet mondani fejből meg tanulni 😂
A német hasznos nagyonjo bar az angol kell az infohoz svajcban egy informatikus keres kb havi 2,5-3 millio forintot en sajnos regen nem foglalkoztam a nyelvel de az nagyonfontos mert nekem nehez volt az eleje itt svajcban nyelvtudas nelkul
Én ötödikes vagyok és mindennap 6 órám van kivétel a kedd mert akkor 7...
Sok sikert a srácoknak a sulihoz! Dani ma voltál Jánoshalmán láttunk ránk is köszöntél a kocsiból ! igaz kicsit meg is lepődtünk ! :D
Es az a baj hogy sok olyan mint tanulunk amit eletunkbe nem fofunk hasznalni ?mondjuk a gyokvonast hol fofjuk hasznalni ?ugy oszinten
Ténleg kitartást és jó sulizást . És sziasztok
Én most léptem 11-be. De a 9.-es tankönyvek pontosan ugyan olyanok mint nekem. Nálam az volt a vicces hogy a felét nem is kellett használnunk. Úgy hogy Ákos neked is azt kívánom, hogy kevés tankönyvet kelljen használnotok. 😃😃
18:32 komp=komplex természettudományos óra (legalábbis nekem az)
Náluk 10-ben kel szakmát választani
Informatika nagyon jó😮😅😅😅😂😂❤❤❤🎉🎉🎉
Én is most megyek 7.-be és most jottek be a biosz foldrajz kémia és a fizika
Arra leszek kiváncsi a srácoknak melyik könyvük fog először tönkre menni nálunk a történelem könyv ment szét először. 😂😂😂😂😂
Én ugyan úgy 7-be megyek de nekem külön van a kémia, fizika stb... De én 21 könyvet kaptam
A "komp" gondolom a komplex természettudomány legalábbis nekem ez volt 9.be( 5 évvel ezelőtt 😅😅)
Ha jól tudom azért vannak egybe vonva a dolgok mert nagy tanár hiány van, ha a mostani kémia, fizika tanárok nyugdíjba mennek nem marad ki tanítsa.
Szia dani imadom a videojidat
Úgy-úgy Dani. A sörnek kell a hely. :D
Mikor én kezdtem a középsulit elvileg nekem is kellett volna kapni ösztöndíjat. De nem kaptam🤣
Nekünk is volt 9.ben szintfelmérő angolból, azt mérték fel hogy általánosban miket tanultam
Most veszem észre ahoz képest hogy nem rég kezted a videozást nagyon sok felirtakozodvan😅🎉🎉
Szia Dani. Én is most megyek 7.-be de nekem nincs egybe a kémia biologia természet. Pedig akkor könnyebb lenne a táskám. Na de sebaj. Jó és sikerben gazdag tanévet kívánok a gyerekeknek.🎉😊😊
Én negyedikbe mentem és minden nap 6órám van😂
Szia Dani Ákosnak milyen érzés volt közép iskolába menni? Új osztállyal meg minden mert én már most izgulok bár igaz hogy még 1 év
ugyan olyan cipöm van mint Ákos-nak nagyon jók a videóitok csak igy tovább
Én is jádok suliba és 7.25 perckor indul a buszom amúgy én is szeretem az angolt❤Ti vagytok az egyik lejobb videosok és sok sikert a srácoknak❤
Egy kiadó van sok éve, az állami (OFI). Van más kiadó még, csak nincsenek a könyveik a választhatók között.
komplex termeszettudomany
0:43 Már azt hittem 100000 Ft-ért buszjegy
A "COMP" a competetion jelentése!(asszem)
Ákosnak az órarendje most ahogyan van mint ha droid nyelven lenne írva
Nekem 9-ben természettudomány van biológiai kémia fizika főldrajz egyben van
Hát nekem most jött be 8.-ba az Állampolgári ismeret és a Dráma. A legrosszabb az hogy hétfőn 1.óra Töri :(
Szia Dani! Először is sok sikert ákosnak és ádámnak, én is most léptem 7. Be és nekem nincs természet, nem tudom hogy nálatok hogy van de kitartást.
Én nekem meg órarendem sincs 😂 most mentem 9be de nekünk projekt hét lesz
Komp = Kompetencia (Nekem is van)
Távl = távközlési alapismeretek
vagy komplex
Nálunk is 11-ik volt, ahol csak az ofőn voltunk egybe , a többi napon külön.
Komp-kompjuter
Mi is ezeket a könyveket használjuk mármint a 7. osztaly. Én csak 6. osztályos vok
Ádi volt zánkán?? Látam a kar jány a magenta szint én világos kék voltam
18:02 recs😂
a címből hol maradt a földrajz Dániel?
Nálunk 9be komplex volt az az hogy kémia, fizika meg a biológia össze van vonva
A komp. az a kompetencia
szia dani legyen okosnak suliban ádám ákos
komp: komplex természet, ikt proj. : ikt projektmunka, távl: informatika és távközlés
Komp az komplex természettudomány. 9. Be van csak.
Szia nekunk mar 5. Be be hoztak a termeszet tudomanyt szoval mar akkor volt kemia fizika biologia stb.
Nálunk 3 fele van osztva a kémia biosz és fizika :)
Szia Dani! én is 7.ikbe megyek,és nekem nem a tánc és dráma,hanem az önismeret lesz,illetve nekem szét van szedve a fizika,kémia,biológia
Ákos mint aki harmadszor bukik vissza elsőbe és így “hát jó, ez az átlagos szeptember 1. nap, hogy mindent elmondanak…“ 😂😂
Láttalak a Texasban😂
Amúgy jó videókat csinálsz.
Ugyan olyan konyveim vannak es en gepeszetet tanulok
Cuki hogy az Ádi mindig felrakja a kezét a beszélni akkar
Jezusom de nagyok lettek már😩
Érettségire felkészítő könyvet én is kaptam kettőt
Szia Dani ott voltam a sportfactorybe mikor ti de nem akartalak titeket zavarni meg a tescoban is lattalak egy parszor😅
Szia Dani én 8 adikos vagyok és nekem is olyan történelem könyvem volt mint az Ádámnak
Nekem már 5.-ben A meg B hét volt
Komp az Komplex :D
10.ben van nekem 8.óra, és az nem szakkör