Idén leszek 20 éves. Amikor én voltam 13 éves, akkor teve klub és az eb nevelde volt nagyon menő, na meg a farmerama :D Ezen kivül a chipses zacskókban található pokemonos tazókat gyűjtöttük. Újságok terén, nálam a Popcorn és az iM volt a nyerő, illetve a suli könyvtárában vehettünk meg egy újságot, ami tele volt poszterekkel, de annak nem tudom a nevét. Kb 13-14 éves koromban volt nagy divatja, az állat/hangszer/gyümölcs és egyéb figurás karkötőknek és emlékszem, hogy telepakoltul vele mindkét kezünket és majdnem az alkarunk közepéig értek-nagyon menőnek éreztük magunkat, de így visszagondolva nagyon ciki :D
13 éves voltam én is amikor elkezdődött a Tokio Hotel mániám. Ugyan a rózsaszín köd már elszállt, de a mai napig nagyon szeretem őket , valamint volt szerencsém találkozni is velük :) hallgass bele az új dalaikba Fruzsi, teljesen más már, a 27 éves fiú testvérem is azt mondja ,hogy a régi rettenethez képest nagyon jók :)
23 leszek nyáron és ilyen karkötőm nekem is rengeteg volt, sokat készítettem én is illetve cserélgettük is egymást között az osztályban/iskolában. a bravo girl és a 13 magazin nálam is nagy kedvenc volt, egyik karácsonyra 13 magazin előfizetést kaptam, hát olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni :D és a pony club, te jó ég :D mindig alig vártam a csomagokat :D tokio hotel fanként összegyűjtöttem mindent róluk, cipőm, táskám és pulcsim is volt. valahogy egyszerre voltam oda értük és a no thanxért :D szuper videó lett, jó volt nézni egy kis retrot és visszagondolni kicsit a saját tinédzserkoromra :D ^^ szép hetet Fruzsi! ♥
Hàt...öreg vagyok.13 éves korombam,a Spice Girls,meg a Backstreet Boys volt menő...:) 2008 ban màr 23 éves voltam:) Az én korosztàlyom 13 évesen nem sminkelt,mobilozott,netezett...Akkor még csak téglafonok voltak a kiváltsàgosoknak:)Meg dos-os gépek,én még azon kezdzem infót tanulni... Ujàgok,Bravo,Im,Bravo Girl,100*szép, Popcorn... A naplóim és a levelezéseim(sulis+postai) a mai napig meg vannak,nagyon vicces visszaolvasni!:) Mi brazil szappanopera fanok voltunk,Vad angyal,Paula és Paulina,Esmeralda....Akkor jöttek be ezek,2000 körül:) Én is sok filmről,sorozatról gyűjtöttem cikkeket:) Harry Potter fansàg is megvolt,csak szakközépben:)Tàncoltam,az összes tàncos film is imàdàs volt,Honey,Step Up stb.... Szép emlékeket idéztél fel!Köszönöm!
Szia Fruzsi! Én 16 múltam de akkor is a kisebb koromra hasonlóan jellemzők voltak a Bravo újság, Jetix tv csatorna magazinja meg egy csomó más újság. Tvben anno ment a Lazy Town amit néztem akkor Totally Speis született kémek, Witch és persze a retro régi mesék amik közül kb az összeset ismerem. Rossz belegondolni hogy a mostani kisebb gyerekek nem azokat a meséket, filmeket, látják amiket a nagyobb generáció látott régen. Jó kicsit nosztalgiázni a fényképek között és persze a megtartott eldobozolt játékok között rengeteg szép emlék tör fel ilyenkor bennem. Lényegében nekem nagyon tetszett ez a fajta videó és hogy megoszottad velünk a gyerekkorod e részét. Köszönöm hogy közben én is visszaemlekezhettem a pár évvel ezelőtti gyerekkoromra.
Jéézusom :D 92-es vagyok, szóval kb egyidősek vagyunk :) Gyöngyfűzés és karkötőfonás életem értelmei voltak :D Mindig lógott a szekrényajtón egy adag madzag és csak odaültem és fontam, hogy ne kelljen senkinek fognia :D 13 magazin is nagy szerelem volt, alig vártam mindig, hogy megjelenjen :D Nekem is volt ilyen együtteses füzetem, csak nem a Tokio Hotelről hanem a System of a Downról, amiről természetesen nekem is volt gportalos oldalom, fekete volt az egész és neonzöld betűk... igazán igényes volt :D Nagyon vicces volt a videó de nagyon jó emlékeket is keltett bennem :D Kösziii :D
Szia xXfruzsyXx Jókat nevettem ezen a videón, de cseppet sem érzem cikinek, emlékszem még arra az időszakra amikor szinte minden lány ilyeneket csinált :) A szobaszabályzat nagyon nagy, nálam csak egyszerű belépni tilos tábla volt, de az az ajtón :)
Most meghoztad a kedvem nekem is. :D egy egész nagy cipős doboznyi IM, Bravo, BravoGirl pihen az ágyam alatt. Énis imádtam a Tokio Hotelt, a kis ajándékokat az újságokban. Totál elhittem, hogy nagyon menő vagyok a kis pink szájfénytől ami a Bravoban volt. :D A szobám fala ki sem látszott a poszterek alól úgy telepakoltam. Ah, boldogabb idők voltak azok.
G-portál, US5, IM - annyira nosztalgikus.... :D Ilyen cikkgyűjtős füzetem nekem is volt. Bár nem egy téma, vagy zenekar köré összpontosult, hanem mindenre, ami érdekelt.
Német parabola, német VIVA, oh yeah! :DD Anyumék szobájában volt bekötve, hát szörnyen imádták, hogy állandóan náluk tanyáztunk tesómmal... :DD Ilyen füzetem nekem a Linkin Park kapcsán volt (meg persze Harry Potter :D), imádtam őket - mellesleg az In The End klipjét is a német parabolán láttam először, valamelyik csatornán. :) Ez aztán később az egész zenei stílusomat is meghatározta. Naplót 9 évesen kezdtem írni, viszonylag rendszeresen, még mai napig is feljegyzem - de már csak a fontosabb dolgokat. :)) Sok benne szereplő ember azóta már nem is része az életemnek, szóval jó feleleveníteni ezeket az emlékeket, amikre egyébként valószínűleg már nem is emlékeznék, ha nem írtam volna le anno. Teletext, G-Portál, Bravó (mi még a Popcorn magazinra is nagyon rá voltunk ám függve! :D)... Jaj, jó volt nosztalgiázni... :))
Szia Fruzsi! Ezer éve követlek, de ez a videó tőled egyből az első helyre lopta be magàt a szívembe❤️ Teljesen magamra ismertem, előtörtek régi emlékek. Hihetetlenül jó ötlet volt ez a videó, minden percét élveztem❤️ Így tovább💪🏻
Magamra ismertem ;) ! Igaz én 25 éve voltam kamasz :D Én is készítettem saját rajongói könyveket a kivágott cikkekből, a Bravo magazin jó pár éven keresztül menő volt, s bizony én is fordítottam zenei híreket a német Viva TV-ről! Köszönöm az időutazást!
Szia Fruzsi! Nagyjából egy idősek lehetünk, képzeld én is csináltam ilyen füzetet amibe beleragasztottam cikkeket a kedvenc énekeseimről! Pont ilyen spirálos füzetbe :) örülök, hogy nem egyedül én csináltam ezt! Puszi, Fanni
Jaaaj milyen csodaklassz volt ez a kis időutazás! :) 25 leszek idén decemberben, egy az egyben igaz minden. :D Tokio Hotel poszterekkel tapétáztam a szobám falát, szobaszabályzatom nekem is volt és ki is raktam az ajtómra, naplót vezettem mindenféle cikis dologról... Én is nagyon szerettem a 13 magazint, de azt hamar leváltottam az IM-re, amikor Bűbájos Boszorkák volt a címlapon és ajándék Rimmel rúzs volt hozzá :D Igazán klassz időszak volt ez, köszi a nosztaligázást! :)
22 vagyok, kb. ugyanígy éltem meg életem ezen szakaszát :D nekem is voltak makramés, csomozós karkötőim. Szerintem kétféle ember létezett, aki utálta és aki imádta a Tokio Hotelt :D én utáltam és emlékszem az akkori legjobb barátnőmmel sokszor összekaptunk rajta, ő nagyon szerette. Nagyon hasonló "könyvet" én a Bűbájos boszorkák sorozatról készítettem, nagyon menőnek éreztem magam tőle, még cikkeket is cserélgettünk hozzá a lányokkal :D mai napig megvan, vicces de egyben szép emlék is visszagondolva :) PonyClub nekem is járt, illetve nálunk a suliba kapható Oké magazin volt még menő :D
24 évesen, én is jókat nevetek a napló bejegyzéseimen! Újságokból emlékszem, mikor általános sulis voltam, volt a Tudorka és a Tappancs. Elő lehetett fizetni rá! Tini korban meg a Bravo volt a nagy kedvenc a sok sztár hírek és poszterek.. a posztereket mindig színtelen szalaggal kiragasztottam a falamra.. konkrétan a szekrényemre is, szüleim nagy örömére! :-D A sztár híreket meg füzetbe gyűjtöttem. Nagy rocker voltam én is, akkor volt menő az EMO stílus.. mára már halál ciki, na de akkor...! Írtunk angol dalszöveget barátnőmmel, és csináltunk zenei aláfestést.. akkor nagyon azt hittük ,hogy a hangunkkal megváltjuk a világot! :-D Jaj, és emlékszem arra is, hogy floppy lemezre mentettünk le képeket náluk, nekünk nem volt még akkor internet..szintén rock bandákról! Plusz nagy anime és manga fan is voltam, sokat rajzoltunk. Suliban mikor volt saját elfoglaltság informatika órán, akkor volt a "startlap.hu játékok"a menő, ott is az öltöztetős játék! Sorolhatnám még... :-) Jó is volt az a gyerekkor!
Annyira jó volt ezt a videót nézni :D lassan 30 leszek, így vicces visszagondolni a korai tinikoromra.. gyöngyfűzés, rajzolás, napló írás, emlékkönyvek, matrciaalbum (reeengeteg matricaalbum..:D) , decoupage, szőnyegszövés, barátságkarkötő csomózás, hupikék törpikék kazetták, vengaboys, britney, im/popcorn/bravo, teveclub/hotdog/ebnevelde/gportal... hirtelen ennyi jut eszembe :D
Drága Fruzsi!💖 Én most jelenleg 13 éves vagyok. Elképedve figyeltem végig ezt a videót. Sok-sok újdonságot tudtam meg, sok érdekességel talâlkoztam ebben a videóban.Ahogy láttam örömmel, nosztalgikus hangulatban mesélted el kamaszkori életed mindennapjait! Köszönöm hogy elkészítetted ezt a videót!😘💖
Én Im-es és Bravós voltam. Nem tudom emlékszel-e de kb 300 Ft volt akkoriban egy újság. A Toki Hotelt meg átérzem teljesen! Az Us5-ot meg főleg! Mariaa! :P
21 leszek 3 hét múlva és én az IM-ért voltam oda, a kedvenc énekesem Adam Lambert volt és az összes füzetem olyan halálfejes csomagolópapírba volt csomagolva 😅😂 életem legkínosabb évei voltak.. 😃 köszönjük ezt a videót Fruzsi, kicsit nosztalgiáztam én is általa 🙃♥️
17 éves vagyok mégis annyi minden megvolt az én gyerekkoromban is. A fonott, fűzött karkötők, Bravo Girl, IM, a Tokio Hotel, stb., bár én akkor 8-9 éves voltam. Napló helyett viszont saját újságot szerkesztettünk. Jó ezekre visszagondolni. Nagyon tetszett a videó.
Szia Fruzsi! Régen mi is csináltunk a barátnőkkel barátságkarkötőt, amit azóta se fejeztünk be. Rengeteget olvastam a Bravo girl-t, nekem az volt a kedvenc magazinom. Nem voltam előfizetve, de volt egy Poni klubos társasom is. High school musical mellett H2O őrült voltam, amit minden este fürdes után néztem. Mindig kiraktam az ajtókilincsemre kis kártyákat. pl. ,,Ne zavarj, vendégem van!" ,,Éppen szépet álmodom!" stb. Naplót én is vezettem, de nem rendszeresen, alig írtam bele valamit, szinte semmit. Volt matricafüzetem is, ahova különféle matricákat ragasztottam. Egyszóval ugyanazt csináltam, amit te, annyi különbséggel, hogy én ebben az időben kb. 10 éves voltam. ❤
Jujj, kiskoromban, olyan 5-6 éves koromban én is nagyon szerettem a lovakat (persze most is,csodálatos állatok) , és emlékszem, hogy nekünk is elő volt fizetve, jött ilyen kefe, kantár, lovas könyvek, azok még most is megvannak, pont nemrégiben gondolkoztam, hogy el kellene olvasni😊 Nagyon jó videó lett, nagyon tetszik a stílusod, a személyiséged, csodálatos lány vagy, és csak így tovább!❤
Fruzsi! Hihetetlen! Imádtam a 13 Magazint, vele együtt a WITCH magazint is és a Pony Clubbot. Ezt váltotta fel később az IM, Bravo és Popcorn. Tokio Hotel fan voltam, Blog 27, nem tudom emlékszel e az Anti Fitness Clubra. Basshuntert hallgattunk és Fiestást. Harry Potter pedig azóta is nagy szerelem. :D
Nem sokára betöltöm a 24.életévemet. Azok fonott vagy igy csomozott karkötőket nagyon imádtam. Bravot meg 100x szépet olvastam, én is oda voltam a Tokio Hotelért poló füzet cd, meg persze ki vágtan én is a cikkeket és füzetbe ragasztottam. A no thanx es a killeplize zenekarokért voltam oda :D
Én 23 vagyok, imádtam a 13 magazint, az IM-et, a Bravo Girlt, a PonyClubos dolgokat, és persze a Tokio Hotelt is. Hihetetlen, hogy ez 10 éve volt! Fruzsi, köszönöm ezt a nosztalgia hangulatot! :)
Nekem nem határozta meg nagyon a ló a kora tizenéves korszakomat, de emlékszem a pony clubra. :D Szerintem 9-10 éves lehettem, s az osztályban volt egy barátom, aki mindig kapta a dolgokat. Én csak egy meséért rajongtam akkoriban... Horseland lovasklub és egyéb vicces rajzfilmes sorozatok határozták meg a minden napjaimat, illetve filmek. Hiszek nagyjából ekkor jött be később a High School Musical, aztán One Direction-it is megismertem 2011 augusztusának vége felé. (: Huhh.. rengeteg minden volt... 10 évesen kezdtem el írni, s határoztam el, hogy író leszek. Na, ez egy kicsit megváltozott, mert rájöttem, hogy az írásból nem biztos, hogy meg fogok tudni élni. :D Emlékszem, hogy valahonnan... talán magazinból(?) pl. bravo, bravogirl, ilyesmik mindig kaptunk ilyen ajtóra kirakó dolgot, amire az volt ráírva, hogy "Csendesen alszom", vagy valami ilyesmi. A Witch-es és Született kémes korszakom. (: Összegezve imádtam a gyerekkorom. ^^ Mai napig emlékszem, amikor apu elmondta, hogy nem fognak több Witches újságot kiadni, s akkor ezt így el is hittem, de szomorú voltam, mert egy két részes sztorinak az első felét adták ki. Egy-két évvel derült ki, hogy amúgy angolul biztos adták ki tovább. :D (19 leszek nyár elején) Az újságokat kiskoromban az ajándékokért szerettem nagyon. Emlékszem, egyszer a családdal (nagyszülőkkel együtt) elmentünk busszal valahova kirándulni. Volt nálam egy ilyen játék telefon, amin amúgy lehetett játszani, fog a két oszlopára rádobod a karikákat. :D A buszon, pedig amikor az előző játékot meguntam eljátszottam, hogy felhívom az akkori legjobb barátnőmet, és vele beszélgetek. Szerencsére anyu nem hallotta, szóval nem beszélhettem olyan hangosan. :D Rengeteg Witch-es, Született kémes tárgyam volt, és még maradtak meg ilyen fémtoltartók. A Witch újságok is el vannak rakva a pincében szerencsére. Biztonságban van a gyerekkorom. Annyira szeretem, amikor visszanézek tárgyakon keresztül arra az időre, amikor még a játék volt több, s nem a kötelező dolgok, vagy hasonlók. Ezenkívül ott volt Lucky Luke, Kázmér és Huba, és (mielőtt elfeledkezek róluk) a K3, holland lány trió. :D A húgommal alig értettük, de imádtuk őket hallgatni. Mai napig meg van a CD-jük. (': Jonas Brothers-ről majdnem megfeledkeztem. Ez az a korszak, amikor hatalmas Disney, Jetix-klub, Cartoon Network korszakom volt. (:
Szia Fruzsi! Nagy örömet okozott most nekem ez a videód, nagyon tetszett, még úgy is, hogy olyan jó 6-7 évvel idősebb vagyok nálad. Én pont 2000-ben voltam 13 éves, de nagyon sokminden ismerős volt amit a videóban mondtál! Azok a régi magazinok.... 😀😁😂😄😊 Amikor én 13 voltam, akkor az IM, BRAVOgirl, Százszorszép magazinok voltak (legalábbis ezekre emlékszem), amik segítettek túlélni a tinikorszakot... 😂😁😆 De pl a 13 magazin nem is rémlik, lehet hogy ez már a 2000-es évek elején megjelent újság volt, amikor én már elmúltam annyi idős. .. Mindenesetre én is imádtam az újsággal járó kis ajándékokat, valamikor csakis azért vettem meg azokat a magazinokat... 😀😊 És azok a gyöngyökből kirakott karkötők és nyakláncok is nagyon ismerősek voltak nekem, jó pár ilyet készítettem magam is főleg nyaranta, meg néha egy-egy nyári táborban... Mi készítettünk még kis állatokat is gyöngyből, pl kis rókát egész jól tudtam már csinálni ennyi idősen, s az még talán otthon a mai napig meg is van. 😊 Én úgy emlékszem, hogy amikor én voltam 10-13 éves akkor épp óriási Spice Girls és Backstreet Boys mánia volt, mindenki értük volt oda, a fél általános iskola lány részlege valamelyik Backstreet Boys-os fiúhoz akart hozzamenni... És általános suliban valamelyik osztályból a lányok egy része farsangkor Spice Girls-nek öltöztek be, és az akkori trendi slágereket énekelték, természetesen playback-ben, ahogy az akkori időben divatos volt... 😂😁😅😆 Én nem igazán rajongtam egyetlen együttesért sem, egyedül a Gyűrűk Ura tudott annyira magával ragadni, mind könyvben és filmben, hogy minden újságban megjelent cikket gyűjtöttem és kivagdostam, és ilyen spirál füzetkékbe ragasztottam őket, mint te is a Tokió Hotelről, úgyhogy ezt a korszakot teljesen én sem tudtam elkerülni, bármennyire is próbálkoztam... 😁😂🙈☺ A teletextről, meg a g-portálos rajongói oldalakról ne is beszéljünk, vicces így jó pár évvel visszaemlékezni azokra az időkre, úgyhogy mégegyszer köszönöm neked ezt a videót, remek téma, így 31 évesen 2 gyerek után nagyon jó visszatekinteni az elmúlt évekre... Néha hiányoznak is nagyon... Te pedig Fruzsi rendkívül aranyos voltál 13 évesen, az a kis copfos cserkész kislányos kép nagyon tetszik rólad! 😊😉 Nagyszerű hogy ezt így megosztottad videóban, és hidd el azok a bizonyos naplóbejegyzések mindenkinek ilyen kínosak és viccesek egyszerre visszaolvasni.... 😁😂😉 Lehetne még ezt esetleg folytatni, vagy akár sorozatot is készíteni ilyen videókból, hogy adott években hogy néztél ki, mit szerettél, milyen ruhákat hordtál, mik voltak az akkori kedvenceid pl?l (Egy kérdés te régen néztél brazil, argentín vagy mexikói sorozatokat? Azok pont a 90'-es évek végén és a 2000-es évek elején voltak nagyon népszerűek gondolok itt Esmeraldara, Paula és Paulinára vagy éppen a Vad Angyalra? Szerintem vér ciki mostmár erről beszélni, de olyan jó lenne tudni, hogy kislányként nem csak én voltam egyedül szerelmes a Paula és Paulina férfi főszereplőjébe... 😂😁😅🙈🙊😏) Nem tudom, hogy lenne e elég alapanyag még több hasonló videóra, de legalább még egy-két hasonló videót szívesen vegigneznek... Nagyon szeretek nosztalgiázni... 😊 Elnézést, hogy ez egy ilyen nagyon hosszú komment lett, de rengeteg minden régi érzés eszembe jutott erről a videódról, úgyhogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ezt valahogy ne írjam meg... 😜😌
Beatrix Balla én eléggé fiatal vagyok még csak 12 ,de én is néztem anyukámmal a Paula es Paulina-t. De én nem voltam szerelmes a főszereplőjébe. Lehet hogy én vagyok a furcsa. És nem értem Fruzsi miért nem szivezte be a kommentedet, pedig ennyi kézi munka után megérdemled❤ (A helyes irásom hogyha nem jó akkor bocsi)
Szia Fruzsi! Imádtam ezt a retro visszaemlékezős videót! 😂 23 éves vagyok és szinte tök ugyanezek voltak a kedvenceim! 😀 ha lehet, még több ilyen jellengű videót készíts, mindig jó érzés visszaemlékezni a tinikorunkra! 😊
Én most vagyok 21, de az én fiatalkoromra is jellemző volt a póniklub, meg nagyon hsm fan voltam :D én róluk csináltam több füzetet is magamnak, és jellemző volt rám h a dalaikat próbáltam megtanulni, ahogy a koreográfiát is :D utólag visszagondolva nagyon vicces lehetett ahogy a szoba közepén táncikálok :D 💃
Szia Fruzsi, 24 éves vagyok, és nagyon jót nosztalgiáztam! 13 éves korom körül nálunk újságból a Popcorn ment leginkább, és rajongói füzetem is volt, főként t.A.T.u. cikkekkel! :D Szájfényes mobilom is volt, a Született kémek című mesébe képzeltük vele magunkat, és azt játszottuk, hogy Jerry hív küldetésre :D Úgy látom, a karkötő goblein fonalból van, olyanból is több tucat készült :D Jó érzés volt végignézni videód, köszi :D
Póni klub :) 💜🐴 imádtam,jártam gyöngyfűző szakkörre és rengeteg karkötőt csináltam,gyűjtöttem a tini magazinokat,high scool musical poszterekkel volt tele a szobám,bűbájos boszorkák imádat ..:D jó kis korszak volt
Szia Fruzsi! Én most vagyok 13 éves...es nagyon durva mennyit változott a világ...persze volt amiről még enis tudok(poniklub...karkötők...teletex...de nekem ezek azért az ilyen alsós koromban voltak...)nagyon jó h csinálsz ilyen videót...nagyon tetszik 😍😍💓😂
Szia Fruzsi ! Én 13 éves vagyok és én is vezetek naplót . Köszi a jó tanácsokat (videó végén) ! Majd úgy 10 év múlva én is jót nevetek ezeken a dolgokon !😂😂 Amúgy nagyon jó és vicces volt a videó , és szerintem jó hogy ennyi mindenre emlékszel a gyerekkorodbol!!❤❤❤❤❤
Fruzsi! Nagyon jó lett ez a videó. Amiket elmeséltél... Ugyanezek voltak nálam is. :D Poniklub, barátság karkötők, újság gyűjtés. :D Nálunk akkor nagyon ment még a scoobyzás. :D
Szuper volt veled eggyüt nosztalgiázni, 23 éves vagyok, és nekem is tini koromba ezek a dolgok mint pl. a Pony klub, Tokio hotel, tinimagazinok, TELETEX 😂, nagy szerepet játszottak az életembe. Azok voltak ám a szép idők... Hogy őszinte legyek örülök hogy akkor lehettem tini mikor még nem volt annyira el terjedve az internet, mikor még nem a facebookon, instagramon éltük az életünket... Szerintem hasznos ez a fajta video a mai tinik számára. És még eggy dolgot megjegyeznék Fruzsi, látszik hogy érett nő vagy és büszke vagy te is arra amilyen tini voltál és arra hogy abban a mostani szemmel kb kőkorszakban 😂 Ugy vettem észre hogy nem szégyenkezel és nem változtatnál, ha vissza mehetnél, semmin azon dolgok közül amiket be mutattál, mint ahogy más youtubereknél leszürtem akik szörnyülköznek és ki vannak akadva az ilyen videooba azon dolgokért amiket tiniként tettek, hordtak ☺
Én is brutális ponyclub és tokio hotel fan voltam. A szobám falán tele volt poszterekkel és a bravoból én is rengeteg újságcikket vágtam ki mert ugy gondoltam hogy saját ujságot fogok gyártani😂 nem cikik ezek a dolgok én szeretek visszagondolni a régi dolgokra😀 örülök ennek a videónak szerintem nagyon ötletes volt☺️😘
Szia Fruzsi! Jó volt egy kicsit visszaemlékezni a tinikoromra ezzel a videóval. Ősszel leszek 24 éves. Én is szerettem a Tokio Hotelt, na meg Avril Lavigne-t. A tini magazinok közül az IM, a Bravo és a Bravo girl volt a favorit. És hát az ajándék szájfény akkoriban nagy kedvenc volt. Pony club tag nem voltam, de emlékszem, az osztályban nagy divat volt a G-portállal együtt. Meg hát a jó öreg naplóírás. Szóval köszi ezt a videót, nagyon tetszett. :)
Ugyanilyen cikkekből összevágott füzetem nekem is volt! Minden cikket, amit találtam benne volt! :) Nekem a BravoGirl volt előfizetve, és naplót is írtam. :-D Szerintem mi egy idősek vagyunk, talán egy év különbség van közünk. :-) Nekem a legjobb szabadidős tevékenységem már akkor is az olvasás volt. Egy csomó karkötőt fontunk magunknak, meg akkor volt kb nagy divat a barátság füzet, amikben oldalakon keresztül voltak kérdések, (pl. Mi a kedvenc színed, mi a kedvenc kajád, filmed, könyved, mikor van a szülinapod.. stb...) és akkor ezt minden barátnak odaadtuk és ők kitöltötték. Ezek már sajnos nekem nincsenek meg, pedig tök jó lenne vissza olvasni :-) De amikor egy-két dolog előkerül abból az időszakból, olyankor jön rá az ember, hogy menyi idő eltelt azóta... :D Öregszünk, öregszünk... :D :D
De jó a barátság füzet! :D Nekem sajnos az nem volt, de volt emlékkönyvem, amit szintén körbe kellett adni és mindenki rajzolt bele és írt bele még egy verset is. Komoly munka volt benne mindig... :D Meg kellene keresnem őket... :D
Oh, igen! Az is volt, kettő is betelt, azokat még ma is meg szoktam nézni őket! Szép emlék! Ráadásul ez az emlékkönyves dolog nálunk a szüleinknél is divat volt még, viszont ma már a fiatalok körében nem is hallok ilyenről.. :(
"Egy rózsaszín műanyag mobil melynek a gombjai helyén....." a mai 13 évesek biztos azt kérdezik: "Mii? Gombok a mobilon??" :D Amúgy a magazinok, a német parabola és a pony club nálam is jelen voltak, és persze én is jártam lovagolni. :) Facebook és instagram helyett myvip volt, a youtubot pedig csak zene hallgatásra használtuk, mert akkor még nem volt elterjedt a vlogolás. Mindenkinek blogja volt vagy g-portálos oldala. Elég jól elvoltam a html kódokkal. Saját kis állatnevelde oldalam is volt. Imádtam! :)
Book Mouse Nem állt szándékomban általánosítani, vagy megsérteni a mai 13 éveseket. Sőt, kifejezetten egyetértek veled. :) Én itt főleg magára a telefonra gondoltam. :) Mikor én voltam 13, teljesen másak voltak a mobiltelefonok. Pici zölden vagy kéken világító kijelző, minden pixelekből állt, alatta pedig gombok voltak. Ha egy ilyen telefont megmutatnék egy olyan 13 évesnek, aki esetleg még nem látott olyat, biztos meglepődne és nagyon furcsának tartaná. Még nekem is furcsa vissza gondolni a jó öreg első kis mobilomra. :)
Az US5 rajongói oldalt te kezelted???😮 Még emlékszem rá!! 😀😀 Az általad elmondottak szóról-szóra megvoltak nálam is, volt TH pólóm és poszterekkel tele a szoba, fonott karkötők, amik 10 cm szélesen voltak a csuklómon felhalmozva!! Annyira jó visszagondolni!!! Olyan jó gyerekkorunk volt!! :) :) :)
Ó, Tokio Hoteles füzetem nekem is volt, de én Ashley Tisdale-ért rajongtam, én a HSM idejében voltan 12-13 éves :D Persze neki is volt füzete és honlapom is, de nekem mlapon :D:D Én Bravot és Popcornt olvastam, emlékszem, mindig szörnyen vártam, hogy megjelenjen :D
Szia Fruzsi! Nekem még megvan a mobiltelefonos szájfény! 😂😂😂Halálosan menő volt. Szerintem pont egyidősek vagyunk, mert a videóval 120%-ban tudtam azonosulni. Legyen csodás napod, imádtam a videót! 🌸
Én 25 éves leszek a nyáron és nagyon sok közös régi "furcsaságot" véltem felfedezni a videódban. 😂 Én is Tokió Hotel rajongó voltam és gyűjtöttem a velük kapcsolatos cikkeket. Nekem is voltak olyan "szép" 😁 karkötőim. Nekem is megvannak a régi naplóim (mert volt egy pár) és ugyanilyen "értelmes" dolgokat írtam bele. Illetve én is sunyiban 15 éves koromban piercinget rakattam (csak én az ajkam alá), aminek persze rövid időn belül búcsút kellett mondjak. Úr Isten milyen cikinek tartom most ezeket a dolgokat. 😂😂😂 Meg hogy néztem ki?! 😲😂 Köszi Fruzsi, hogy megosztottad ezt velünk, én jól szórakoztam ezen a videón és sok régi, vicces emléket juttatál eszembe.
Hasonló dolgok voltam nekem is :D teveclub,gumikarkötök a karomon, Bravo Girl magazin :D barátság füzetek, emlékkönyvek, Myvip, Iwiw, matrica gyüjtés, infrás telefon, posztergyüjtés stb :) Örülök hogy még ilyen tini korom volt !!! ♥♥
Szia Fruzsi! Én is imádtam a 13as újságot. És amikor megkaptam kb 14 évesen az első iM magazinomat, aminek Ashley és Mary-Kate Olsen volt a címlapján, tiszta felnőttnek éreztem magam. Nekem is van ilyen fan füzetem, csak Harry Potteres. Imádtam a Pussycat Dols-t, szerintem az összes számukat tudom. HSM mánia is megvolt. Az ebneveldét imádtam, meg hát ott volt az MSN is. Jó ki nosztalgia volt! Köszi!
Szia Fruzsi! Én pár hónap múlva leszek 25 és totálisan magamra ismertem a videóban! Teljesen nosztalgikus hangulatba is kerültem😄Nálam is a Bravo és az IM volt a sláger, és hatalmas Tokio Hotel rajongó voltam. Kedvenc elfoglaltságom a német interjúik újra és újra nézése volt, na meg a próbáltam a dalszövegeket is lefordítani (kb. 0 nyelvtudással😅). A másik kedvencem pedig a "magyar változatuk" a No Thanx volt.
Szia! ☺ 22 vagyok most és a Póniklubbért egyszerűem fanatikusan rajongtam, mai napig a gyerekkori szobámba megvan az összes könyv. 😂🐎 Illetve én Bravo Girl, Popcorn fan voltam, tele volt ragasztgatva poszterekkel a szobám fala. 😆 Aztán volt még az eb nevelde, meg ahol a tevédet tudtad felnevelni. Vicces ezekre visszagondolni, köszi az élményt. 😊🤗
Én 22 vagyok és igen igen sok minden nálam is jelen volt 😀 tokio hotel mánia, karkötők minden mennyiségben, bravo újság. Tök jó volt kicsit vissza nosztalgiázni. 😁
Én most lettem május elsején 13 éves! És pont erdélyben voltunk osztálykiránduláson. Pont utcsó nap volt a szülinapom és az utcsó este tábortűznél énekeltek nekem! Sose felejtem el a 13. szülinapomat💜💜💜
Annyi minden megvolt nekem is amiket felsoroltál. :D A Tokio Hotelnél hangosan felnevettem. :D Naplókat rengeteget vezettem én is, volt 12 füzetem, de mind elégettem miután végigolvastam az összeset. :D Imádtam a Popcornt és az iM-et anno évekig előfizetős voltam. :D Múlt hónapban töltöttem a harmadik ikszet, de mintha csak "pár éve" lett volna az egész. :D Köszi ezt a videót. :D
Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen 30 év fölötti, aki látta ezt a videót... 😂😁😉 De mégis néha annyira egyedül érzem magam a sok huszonéves és tinédzser (néző és kommentelő) között... nem tudom, hogy más is így érez e, főleg RUclips-on? 😁😀😏 Persze tudom, már nem a mi korosztályunk a fő célcsoport, de azért mégis furcsa... És ha megengedsz egy kis személyes megjegyzést, akkor a profilképed alapján nagyon fiatalos vagy, nem is gondoltam volna hogy már te is a harmincasok táborát erősíted... 😊😉 Ha nem baj, hogy ezt megjegyeztem... ☺
Jajjj Fruzsii, nanyog jokat nevettem..😂😂 én is imadtam a Toki Hotelt, egész szettem volt belőle. Mikor lapozgattad a füzete, felismertem par cikket es képet ami nekem is meg volt. Nagyon jó video lett, köszönöm!! 😊
Most 19 vagyok, viszont nagy része ezeknek nekem is meg volt! :D PonyClubom nekem is volt, imádtam (bár lovagolni sosem járhattam sajnos:( ) az IM, Popcorn, Bravo nekem is ment ezerrel, valamint nem tudom miért ma is keresem néha őket a polcokon, de nem igen találok semmi ilyen/hasonló újságot :(
Szia bocs hogy most írok csak most akadtam rá a videóra, én most vagyok 25 éves és anno 10 - 12 évvel ezelőtt én is rendszeres vásárlói voltam a bravo nak és az im nek, én is TH lázban égtem mint te, hát mi tagadás akkoriban azok voltak a menők 😊érdekes a minap haza látogattam én is és a padláson takaritittunk a batyammal és megleleltem a régi újságokat (im, bravo, popcorn, stb) szinte azonnal elontott a nosztalgia.... Be kell vallani akkoriban minket ez nagyon lekötött, ma már max a neten nézzük meg amit akarunk tudni a sztárokról 😋.. Amúgy jó lett a videó, csak így tovább
24 éves leszek nemsokára és én is imádtam a Tokio Hotelt. Rengeteg posztert gyűjtöttem, és nekünk is csak német vivánk volt, emlékszem még ott fedeztem fel az együttest :D a környezetemben nagyon sokan szekáltak, hogy fúj te szereted a th-t? Én pedig büszkén vállaltam, hogy igen. :D
Én is 16 múltam, de nagyon sok olyan dolgot szerettem amiket itt felsoroltál. Nagyon menők voltak ezek az újságok, meg a hozzájuk járó mindenféle ajándékok. A karkötőgyártás-cserélgetés szintén nagy divat volt, ahogy a matricagyűjtögetés is. Ha nem volt legaláb Ebneveldéd vagy Farmeramád akkor tiszta kívülállónak néztek és még sorolhatnám. Éés...én is hatalmas PonyClub rajongó voltam, nem is tudom már meddig. Imádtam/imádom a lovakat, és a klubnak köszönhetően mégjobban kiteljesedett ez a rajongásom. Sajnos egyébként 3-4 éve megszűnt Magyarországon, már csak Svédországban/Norvégiában van azt hiszem. Egyébként az a legszomorúbb az egészben, hogy a mostani 12-13 évesek TÖBBSÉGE szó szerint depresszióba esik, ha nem Iphone 8-as lóg ki a zsebéből. Nem tudják már ők milyen volt kisebb korukban a naplóírás, vagy emlékkönyvek vezetése, amit minden egyes barátnőnknek odaadtunk hogy rajzoljon bele valamit. Hát, nem olyanok már a dolgok, amilyenek régen voltak.😄 /egyébként amiket leírtam, nekünk leginkább 7-14 éves korunkban volt nagyon jellemző😁)
Nálam vagy a környezetemben is megvolt szinte minden, amit elmondtál. Az újságok is el vannak téve valahova. Nálunk az is szokás volt, hogy számtech szakkörön a VIVA chatszobáiban beszélgettünk, többnyire egymással. :D
25 éves leszek és jó volt viszont látni ezeket a dolgokat.. időutazásban volt részem :) a tokio hotelt imádtam még a koncertükön is voltam mikor Magyarországra jöttek :D
Aaaaa Fruzsi! Visszahoztad a tini korom. :D Múltkor otthon én a cikkekből összegyűjtött Harry Potter füzetem találtam meg és egyszerűen zseniális érzés volt. Kedvenc idézetek a könyvből, kedvenc szereplők sorrendbe rakva. :D Totál retró.
szia én 26 éves vagyok. nekem a vad angyalból ismert natalia oreiro cikkekből van füzetem. anyukám megvette nekem a kazettákat és rongyosra hallgattam. imádtam a spanyol dalokat. később a csacska angyal mánia is befutott aztán jött a HSM :D
De jô lenne egy olyan videó amiben a naplódból olvasol fel bejegyzéseket!😊 Amúgy nagyon jó volt ez a videó, tetszett, hogy kicsit személyesebb témát érintett☺️
Bár ezek szerint van köztünk 5 év korkülönbség, de mégis nagyon nosztalgikus volt ezeket vegig hallgatni :) talan nem voltam meg 13 de én is ezekért voltam oda fiatalon. Főleg a német parabolát érzem át nagyon :D soha nem értettem a meséket és baratáimnak pedig mindig minden meséje meg volt, úgy irigykedtem :D
Szia Fruzsi! igen létezik még a Póni Club és én minden évben megrendeltem és ebben az évben is megrendeltem nekemnagyon tetszik de csak most mert lehet hogy eggy év múlva utál i fogom a lovakat !🐴 szia!!!
Végignézve a videót nem értem, hogy a High School Musicalt hogy hagyhattam ki... :D
Viszkok Fruzsi a HSM örök😂
...és az a vicc, hogy még mindig jó! :'D Én legalábbis bármikor szívesen megnézném, nyilván már nem rajongással, de akkor is. :D
Viszkok Fruzsi az nálam is best ever volt és most is szeretem visszanezni ❤️jön a 4 rész!❣️❣️❣️❣️❣️❣️❣️💕💞💗
Én annyira nem szeretem,inkább ajánlanám neked az interstellart
Nagyon tetszene
Idén leszek 20 éves. Amikor én voltam 13 éves, akkor teve klub és az eb nevelde volt nagyon menő, na meg a farmerama :D Ezen kivül a chipses zacskókban található pokemonos tazókat gyűjtöttük. Újságok terén, nálam a Popcorn és az iM volt a nyerő, illetve a suli könyvtárában vehettünk meg egy újságot, ami tele volt poszterekkel, de annak nem tudom a nevét. Kb 13-14 éves koromban volt nagy divatja, az állat/hangszer/gyümölcs és egyéb figurás karkötőknek és emlékszem, hogy telepakoltul vele mindkét kezünket és majdnem az alkarunk közepéig értek-nagyon menőnek éreztük magunkat, de így visszagondolva nagyon ciki :D
Jajj a tazókat én is gyűjtöttem... meg a Barátok közt kártyákat is... :D
Zsófia Géczi en 12 vagyok megis jatszottam a farmeramaval meg a teve klubbal xd
Nekem meg ama a nevem😂
Én 12 vagyok és én is játszottam a farmeramával 5 évig
Én 26.élet évemet töltöttem de leirtad konkrétan a tinikorom 😂🙋🏽♀️pedig az akarhogy szamolom köztünk 6 év és még is..tök érdekes 🙃
Poniklub
Ló imádat
Bravo
Karkötő.
Hasonlóképp én is ilyen lány voltam.
Bár nekem még nagy delfin 🐬 imadatom is volt
❤️
13 éves voltam én is amikor elkezdődött a Tokio Hotel mániám. Ugyan a rózsaszín köd már elszállt, de a mai napig nagyon szeretem őket , valamint volt szerencsém találkozni is velük :) hallgass bele az új dalaikba Fruzsi, teljesen más már, a 27 éves fiú testvérem is azt mondja ,hogy a régi rettenethez képest nagyon jók :)
23 leszek nyáron és ilyen karkötőm nekem is rengeteg volt, sokat készítettem én is illetve cserélgettük is egymást között az osztályban/iskolában. a bravo girl és a 13 magazin nálam is nagy kedvenc volt, egyik karácsonyra 13 magazin előfizetést kaptam, hát olyan boldog voltam, hogy madarat lehetett volna velem fogatni :D és a pony club, te jó ég :D mindig alig vártam a csomagokat :D tokio hotel fanként összegyűjtöttem mindent róluk, cipőm, táskám és pulcsim is volt. valahogy egyszerre voltam oda értük és a no thanxért :D szuper videó lett, jó volt nézni egy kis retrot és visszagondolni kicsit a saját tinédzserkoromra :D ^^
szép hetet Fruzsi! ♥
Igen, a no thanxet is nagyon szerettem én is :D :D
Hàt...öreg vagyok.13 éves korombam,a Spice Girls,meg a Backstreet Boys volt menő...:)
2008 ban màr 23 éves voltam:)
Az én korosztàlyom 13 évesen nem sminkelt,mobilozott,netezett...Akkor még csak téglafonok voltak a kiváltsàgosoknak:)Meg dos-os gépek,én még azon kezdzem infót tanulni...
Ujàgok,Bravo,Im,Bravo Girl,100*szép, Popcorn...
A naplóim és a levelezéseim(sulis+postai) a mai napig meg vannak,nagyon vicces visszaolvasni!:)
Mi brazil szappanopera fanok voltunk,Vad angyal,Paula és Paulina,Esmeralda....Akkor jöttek be ezek,2000 körül:)
Én is sok filmről,sorozatról gyűjtöttem cikkeket:)
Harry Potter fansàg is megvolt,csak szakközépben:)Tàncoltam,az összes tàncos film is imàdàs volt,Honey,Step Up stb....
Szép emlékeket idéztél fel!Köszönöm!
Paméla Marietta Varga Jaj tényleg Vad angyal 😂
A Paula és Paulina nálunk is ment, bár én fiú vagyok és kb. 4-5 éves lehettem amikor először láttam és bele se gondoltam h ez mind 1998ban volt...
Szia Fruzsi! Én 16 múltam de akkor is a kisebb koromra hasonlóan jellemzők voltak a Bravo újság, Jetix tv csatorna magazinja meg egy csomó más újság. Tvben anno ment a Lazy Town amit néztem akkor Totally Speis született kémek, Witch és persze a retro régi mesék amik közül kb az összeset ismerem. Rossz belegondolni hogy a mostani kisebb gyerekek nem azokat a meséket, filmeket, látják amiket a nagyobb generáció látott régen. Jó kicsit nosztalgiázni a fényképek között és persze a megtartott eldobozolt játékok között rengeteg szép emlék tör fel ilyenkor bennem. Lényegében nekem nagyon tetszett ez a fajta videó és hogy megoszottad velünk a gyerekkorod e részét. Köszönöm hogy közben én is visszaemlekezhettem a pár évvel ezelőtti gyerekkoromra.
Jéézusom :D 92-es vagyok, szóval kb egyidősek vagyunk :) Gyöngyfűzés és karkötőfonás életem értelmei voltak :D Mindig lógott a szekrényajtón egy adag madzag és csak odaültem és fontam, hogy ne kelljen senkinek fognia :D
13 magazin is nagy szerelem volt, alig vártam mindig, hogy megjelenjen :D
Nekem is volt ilyen együtteses füzetem, csak nem a Tokio Hotelről hanem a System of a Downról, amiről természetesen nekem is volt gportalos oldalom, fekete volt az egész és neonzöld betűk... igazán igényes volt :D Nagyon vicces volt a videó de nagyon jó emlékeket is keltett bennem :D Kösziii :D
Szia xXfruzsyXx
Jókat nevettem ezen a videón, de cseppet sem érzem cikinek, emlékszem még arra az időszakra amikor szinte minden lány ilyeneket csinált :)
A szobaszabályzat nagyon nagy, nálam csak egyszerű belépni tilos tábla volt, de az az ajtón :)
Haha, ez a megszólítás... :D
::😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😮🎉😂
Most meghoztad a kedvem nekem is. :D egy egész nagy cipős doboznyi IM, Bravo, BravoGirl pihen az ágyam alatt. Énis imádtam a Tokio Hotelt, a kis ajándékokat az újságokban. Totál elhittem, hogy nagyon menő vagyok a kis pink szájfénytől ami a Bravoban volt. :D A szobám fala ki sem látszott a poszterek alól úgy telepakoltam. Ah, boldogabb idők voltak azok.
G-portál, US5, IM - annyira nosztalgikus.... :D Ilyen cikkgyűjtős füzetem nekem is volt. Bár nem egy téma, vagy zenekar köré összpontosult, hanem mindenre, ami érdekelt.
Német parabola, német VIVA, oh yeah! :DD Anyumék szobájában volt bekötve, hát szörnyen imádták, hogy állandóan náluk tanyáztunk tesómmal... :DD
Ilyen füzetem nekem a Linkin Park kapcsán volt (meg persze Harry Potter :D), imádtam őket - mellesleg az In The End klipjét is a német parabolán láttam először, valamelyik csatornán. :) Ez aztán később az egész zenei stílusomat is meghatározta.
Naplót 9 évesen kezdtem írni, viszonylag rendszeresen, még mai napig is feljegyzem - de már csak a fontosabb dolgokat. :)) Sok benne szereplő ember azóta már nem is része az életemnek, szóval jó feleleveníteni ezeket az emlékeket, amikre egyébként valószínűleg már nem is emlékeznék, ha nem írtam volna le anno.
Teletext, G-Portál, Bravó (mi még a Popcorn magazinra is nagyon rá voltunk ám függve! :D)... Jaj, jó volt nosztalgiázni... :))
Szia Fruzsi! Ezer éve követlek, de ez a videó tőled egyből az első helyre lopta be magàt a szívembe❤️
Teljesen magamra ismertem, előtörtek régi emlékek. Hihetetlenül jó ötlet volt ez a videó, minden percét élveztem❤️
Így tovább💪🏻
Ennek örülök. :)
Magamra ismertem ;) ! Igaz én 25 éve voltam kamasz :D Én is készítettem saját rajongói könyveket a kivágott cikkekből, a Bravo magazin jó pár éven keresztül menő volt, s bizony én is fordítottam zenei híreket a német Viva TV-ről! Köszönöm az időutazást!
Szia Fruzsi! Nagyjából egy idősek lehetünk, képzeld én is csináltam ilyen füzetet amibe beleragasztottam cikkeket a kedvenc énekeseimről! Pont ilyen spirálos füzetbe :) örülök, hogy nem egyedül én csináltam ezt! Puszi, Fanni
Jaaaj milyen csodaklassz volt ez a kis időutazás! :) 25 leszek idén decemberben, egy az egyben igaz minden. :D Tokio Hotel poszterekkel tapétáztam a szobám falát, szobaszabályzatom nekem is volt és ki is raktam az ajtómra, naplót vezettem mindenféle cikis dologról... Én is nagyon szerettem a 13 magazint, de azt hamar leváltottam az IM-re, amikor Bűbájos Boszorkák volt a címlapon és ajándék Rimmel rúzs volt hozzá :D Igazán klassz időszak volt ez, köszi a nosztaligázást! :)
22 vagyok, kb. ugyanígy éltem meg életem ezen szakaszát :D nekem is voltak makramés, csomozós karkötőim. Szerintem kétféle ember létezett, aki utálta és aki imádta a Tokio Hotelt :D én utáltam és emlékszem az akkori legjobb barátnőmmel sokszor összekaptunk rajta, ő nagyon szerette. Nagyon hasonló "könyvet" én a Bűbájos boszorkák sorozatról készítettem, nagyon menőnek éreztem magam tőle, még cikkeket is cserélgettünk hozzá a lányokkal :D mai napig megvan, vicces de egyben szép emlék is visszagondolva :) PonyClub nekem is járt, illetve nálunk a suliba kapható Oké magazin volt még menő :D
24 évesen, én is jókat nevetek a napló bejegyzéseimen! Újságokból emlékszem, mikor általános sulis voltam, volt a Tudorka és a Tappancs. Elő lehetett fizetni rá! Tini korban meg a Bravo volt a nagy kedvenc a sok sztár hírek és poszterek.. a posztereket mindig színtelen szalaggal kiragasztottam a falamra.. konkrétan a szekrényemre is, szüleim nagy örömére! :-D A sztár híreket meg füzetbe gyűjtöttem. Nagy rocker voltam én is, akkor volt menő az EMO stílus.. mára már halál ciki, na de akkor...! Írtunk angol dalszöveget barátnőmmel, és csináltunk zenei aláfestést.. akkor nagyon azt hittük ,hogy a hangunkkal megváltjuk a világot! :-D Jaj, és emlékszem arra is, hogy floppy lemezre mentettünk le képeket náluk, nekünk nem volt még akkor internet..szintén rock bandákról! Plusz nagy anime és manga fan is voltam, sokat rajzoltunk. Suliban mikor volt saját elfoglaltság informatika órán, akkor volt a "startlap.hu játékok"a menő, ott is az öltöztetős játék! Sorolhatnám még... :-) Jó is volt az a gyerekkor!
Jajj igen, az öltöztetős játék, a stardoll!!! Úristen, hogy imádtam... :D Meg a Tappancsot is, bár azt talán kicsit korábban volt. :)
Ezen a videón sokat nevettem.
Nagyon cuki és aranyos vagy.
Imádlak Téged! ❤️ Te vagy a
kedvenc videósom. 🌈
Ez tetszett a legjobban: tilos a dohányzás és bármilyen testszag elhagyása!
Imádlak!!❤💜💙💛💚💖
Az arcod alig változott!💕💕💕Ugyanolyan gyönyörű vagy és voltál!😍😍
hihetetlen, de mintha magamat hallanám. :D ugyanilyen menőségeket csináltunk mi is az akkori legjobb barátnőmmel :D
Annyira jó volt ezt a videót nézni :D lassan 30 leszek, így vicces visszagondolni a korai tinikoromra.. gyöngyfűzés, rajzolás, napló írás, emlékkönyvek, matrciaalbum (reeengeteg matricaalbum..:D) , decoupage, szőnyegszövés, barátságkarkötő csomózás, hupikék törpikék kazetták, vengaboys, britney, im/popcorn/bravo, teveclub/hotdog/ebnevelde/gportal... hirtelen ennyi jut eszembe :D
Fruzsi tök jó hogy ilyen jó kis társasjátékot csináltatok akkor . Nagyon jó lett a videó sokat nevettem rajta☺
Drága Fruzsi!💖
Én most jelenleg 13 éves vagyok. Elképedve figyeltem végig ezt a videót. Sok-sok újdonságot tudtam meg, sok érdekességel talâlkoztam ebben a videóban.Ahogy láttam örömmel, nosztalgikus hangulatban mesélted el kamaszkori életed mindennapjait!
Köszönöm hogy elkészítetted ezt a videót!😘💖
Én Im-es és Bravós voltam. Nem tudom emlékszel-e de kb 300 Ft volt akkoriban egy újság. A Toki Hotelt meg átérzem teljesen! Az Us5-ot meg főleg! Mariaa! :P
Ó igen, most meg is hallgatom... :D
Te jó ég! Mennyire hasonlítasz magadra! Az arcodd woww!
(es pozitiv ertelemben)
21 leszek 3 hét múlva és én az IM-ért voltam oda, a kedvenc énekesem Adam Lambert volt és az összes füzetem olyan halálfejes csomagolópapírba volt csomagolva 😅😂 életem legkínosabb évei voltak.. 😃 köszönjük ezt a videót Fruzsi, kicsit nosztalgiáztam én is általa 🙃♥️
A tokio hotel mánia azonos. Nekem is volt füzetem velük.
A póniklubbhoz én is fizettem elő.
Nagyjàból én is ilyen csemete voltam 😂
17 éves vagyok mégis annyi minden megvolt az én gyerekkoromban is. A fonott, fűzött karkötők, Bravo Girl, IM, a Tokio Hotel, stb., bár én akkor 8-9 éves voltam. Napló helyett viszont saját újságot szerkesztettünk. Jó ezekre visszagondolni. Nagyon tetszett a videó.
Szia Fruzsi!
Régen mi is csináltunk a barátnőkkel barátságkarkötőt, amit azóta se fejeztünk be. Rengeteget olvastam a Bravo girl-t, nekem az volt a kedvenc magazinom. Nem voltam előfizetve, de volt egy Poni klubos társasom is. High school musical mellett H2O őrült voltam, amit minden este fürdes után néztem. Mindig kiraktam az ajtókilincsemre kis kártyákat. pl. ,,Ne zavarj, vendégem van!" ,,Éppen szépet álmodom!" stb. Naplót én is vezettem, de nem rendszeresen, alig írtam bele valamit, szinte semmit. Volt matricafüzetem is, ahova különféle matricákat ragasztottam. Egyszóval ugyanazt csináltam, amit te, annyi különbséggel, hogy én ebben az időben kb. 10 éves voltam. ❤
❤❤❤
Te jó égy Fruzsi, imádom a naplódbeli monológjaidat! 😂😂😂
:D :D :D
Úr Isten Fruzsi!!! Az évek során nagyon sokat változtál!!!Te vagy a kedvenc videósom!!!😃😄😊😋☺😝
Jujj, kiskoromban, olyan 5-6 éves koromban én is nagyon szerettem a lovakat (persze most is,csodálatos állatok) , és emlékszem, hogy nekünk is elő volt fizetve, jött ilyen kefe, kantár, lovas könyvek, azok még most is megvannak, pont nemrégiben gondolkoztam, hogy el kellene olvasni😊
Nagyon jó videó lett, nagyon tetszik a stílusod, a személyiséged, csodálatos lány vagy, és csak így tovább!❤
Fruzsi! Hihetetlen! Imádtam a 13 Magazint, vele együtt a WITCH magazint is és a Pony Clubbot. Ezt váltotta fel később az IM, Bravo és Popcorn. Tokio Hotel fan voltam, Blog 27, nem tudom emlékszel e az Anti Fitness Clubra. Basshuntert hallgattunk és Fiestást. Harry Potter pedig azóta is nagy szerelem. :D
Szia Fruzsi!!
Nekem régen volt ilyen Póni klub-os cucc... Kis koromban imádtam♥♥
Nem sokára betöltöm a 24.életévemet. Azok fonott vagy igy csomozott karkötőket nagyon imádtam. Bravot meg 100x szépet olvastam, én is oda voltam a Tokio Hotelért poló füzet cd, meg persze ki vágtan én is a cikkeket és füzetbe ragasztottam. A no thanx es a killeplize zenekarokért voltam oda :D
Én 23 vagyok, imádtam a 13 magazint, az IM-et, a Bravo Girlt, a PonyClubos dolgokat, és persze a Tokio Hotelt is. Hihetetlen, hogy ez 10 éve volt! Fruzsi, köszönöm ezt a nosztalgia hangulatot! :)
Nekem nem határozta meg nagyon a ló a kora tizenéves korszakomat, de emlékszem a pony clubra. :D Szerintem 9-10 éves lehettem, s az osztályban volt egy barátom, aki mindig kapta a dolgokat. Én csak egy meséért rajongtam akkoriban... Horseland lovasklub és egyéb vicces rajzfilmes sorozatok határozták meg a minden napjaimat, illetve filmek. Hiszek nagyjából ekkor jött be később a High School Musical, aztán One Direction-it is megismertem 2011 augusztusának vége felé. (: Huhh.. rengeteg minden volt... 10 évesen kezdtem el írni, s határoztam el, hogy író leszek. Na, ez egy kicsit megváltozott, mert rájöttem, hogy az írásból nem biztos, hogy meg fogok tudni élni. :D Emlékszem, hogy valahonnan... talán magazinból(?) pl. bravo, bravogirl, ilyesmik mindig kaptunk ilyen ajtóra kirakó dolgot, amire az volt ráírva, hogy "Csendesen alszom", vagy valami ilyesmi. A Witch-es és Született kémes korszakom. (: Összegezve imádtam a gyerekkorom. ^^ Mai napig emlékszem, amikor apu elmondta, hogy nem fognak több Witches újságot kiadni, s akkor ezt így el is hittem, de szomorú voltam, mert egy két részes sztorinak az első felét adták ki. Egy-két évvel derült ki, hogy amúgy angolul biztos adták ki tovább. :D (19 leszek nyár elején)
Az újságokat kiskoromban az ajándékokért szerettem nagyon. Emlékszem, egyszer a családdal (nagyszülőkkel együtt) elmentünk busszal valahova kirándulni. Volt nálam egy ilyen játék telefon, amin amúgy lehetett játszani, fog a két oszlopára rádobod a karikákat. :D A buszon, pedig amikor az előző játékot meguntam eljátszottam, hogy felhívom az akkori legjobb barátnőmet, és vele beszélgetek. Szerencsére anyu nem hallotta, szóval nem beszélhettem olyan hangosan. :D Rengeteg Witch-es, Született kémes tárgyam volt, és még maradtak meg ilyen fémtoltartók. A Witch újságok is el vannak rakva a pincében szerencsére. Biztonságban van a gyerekkorom.
Annyira szeretem, amikor visszanézek tárgyakon keresztül arra az időre, amikor még a játék volt több, s nem a kötelező dolgok, vagy hasonlók. Ezenkívül ott volt Lucky Luke, Kázmér és Huba, és (mielőtt elfeledkezek róluk) a K3, holland lány trió. :D A húgommal alig értettük, de imádtuk őket hallgatni. Mai napig meg van a CD-jük. (': Jonas Brothers-ről majdnem megfeledkeztem. Ez az a korszak, amikor hatalmas Disney, Jetix-klub, Cartoon Network korszakom volt. (:
Úristen a Jonas Brothers :D imádtam!
Szia Fruzsi! Nagy örömet okozott most nekem ez a videód, nagyon tetszett, még úgy is, hogy olyan jó 6-7 évvel idősebb vagyok nálad. Én pont 2000-ben voltam 13 éves, de nagyon sokminden ismerős volt amit a videóban mondtál! Azok a régi magazinok.... 😀😁😂😄😊 Amikor én 13 voltam, akkor az IM, BRAVOgirl, Százszorszép magazinok voltak (legalábbis ezekre emlékszem), amik segítettek túlélni a tinikorszakot... 😂😁😆 De pl a 13 magazin nem is rémlik, lehet hogy ez már a 2000-es évek elején megjelent újság volt, amikor én már elmúltam annyi idős. .. Mindenesetre én is imádtam az újsággal járó kis ajándékokat, valamikor csakis azért vettem meg azokat a magazinokat... 😀😊 És azok a gyöngyökből kirakott karkötők és nyakláncok is nagyon ismerősek voltak nekem, jó pár ilyet készítettem magam is főleg nyaranta, meg néha egy-egy nyári táborban... Mi készítettünk még kis állatokat is gyöngyből, pl kis rókát egész jól tudtam már csinálni ennyi idősen, s az még talán otthon a mai napig meg is van. 😊
Én úgy emlékszem, hogy amikor én voltam 10-13 éves akkor épp óriási Spice Girls és Backstreet Boys mánia volt, mindenki értük volt oda, a fél általános iskola lány részlege valamelyik Backstreet Boys-os fiúhoz akart hozzamenni... És általános suliban valamelyik osztályból a lányok egy része farsangkor Spice Girls-nek öltöztek be, és az akkori trendi slágereket énekelték, természetesen playback-ben, ahogy az akkori időben divatos volt... 😂😁😅😆 Én nem igazán rajongtam egyetlen együttesért sem, egyedül a Gyűrűk Ura tudott annyira magával ragadni, mind könyvben és filmben, hogy minden újságban megjelent cikket gyűjtöttem és kivagdostam, és ilyen spirál füzetkékbe ragasztottam őket, mint te is a Tokió Hotelről, úgyhogy ezt a korszakot teljesen én sem tudtam elkerülni, bármennyire is próbálkoztam... 😁😂🙈☺
A teletextről, meg a g-portálos rajongói oldalakról ne is beszéljünk, vicces így jó pár évvel visszaemlékezni azokra az időkre, úgyhogy mégegyszer köszönöm neked ezt a videót, remek téma, így 31 évesen 2 gyerek után nagyon jó visszatekinteni az elmúlt évekre... Néha hiányoznak is nagyon...
Te pedig Fruzsi rendkívül aranyos voltál 13 évesen, az a kis copfos cserkész kislányos kép nagyon tetszik rólad! 😊😉 Nagyszerű hogy ezt így megosztottad videóban, és hidd el azok a bizonyos naplóbejegyzések mindenkinek ilyen kínosak és viccesek egyszerre visszaolvasni.... 😁😂😉
Lehetne még ezt esetleg folytatni, vagy akár sorozatot is készíteni ilyen videókból, hogy adott években hogy néztél ki, mit szerettél, milyen ruhákat hordtál, mik voltak az akkori kedvenceid pl?l (Egy kérdés te régen néztél brazil, argentín vagy mexikói sorozatokat? Azok pont a 90'-es évek végén és a 2000-es évek elején voltak nagyon népszerűek gondolok itt Esmeraldara, Paula és Paulinára vagy éppen a Vad Angyalra? Szerintem vér ciki mostmár erről beszélni, de olyan jó lenne tudni, hogy kislányként nem csak én voltam egyedül szerelmes a Paula és Paulina férfi főszereplőjébe... 😂😁😅🙈🙊😏) Nem tudom, hogy lenne e elég alapanyag még több hasonló videóra, de legalább még egy-két hasonló videót szívesen vegigneznek... Nagyon szeretek nosztalgiázni... 😊
Elnézést, hogy ez egy ilyen nagyon hosszú komment lett, de rengeteg minden régi érzés eszembe jutott erről a videódról, úgyhogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ezt valahogy ne írjam meg... 😜😌
Beatrix Balla Pont ezt irtam le!Spice Gurls Backstreet boys!El sem hiszem,hogy nem én vagyok itt az egyetlen 30+-os:)
Beatrix Balla én eléggé fiatal vagyok még csak 12 ,de én is néztem anyukámmal a Paula es Paulina-t.
De én nem voltam szerelmes a főszereplőjébe.
Lehet hogy én vagyok a furcsa.
És nem értem Fruzsi miért nem szivezte be a kommentedet, pedig ennyi kézi munka után megérdemled❤
(A helyes irásom hogyha nem jó akkor bocsi)
Beatrix Balla Csacska Angyal! :D
Ezt hàny óráig ìrtad xddd
Kész regény de tök igaz és annak Tapsi aki végigolvassa
Szia Fruzsi! Imádtam ezt a retro visszaemlékezős videót! 😂 23 éves vagyok és szinte tök ugyanezek voltak a kedvenceim! 😀 ha lehet, még több ilyen jellengű videót készíts, mindig jó érzés visszaemlékezni a tinikorunkra! 😊
jajj fruzsi anyira laccik rajtad hogy nincs semmi kedved a videóhoz
de minden elismerem!
legyözted
😚😚
Uuu ez nagyon jó lett, több ilyen kis Fruzsis videót!
Úristen milyen szép voltál 13 évesen❤️ igaz most is nagyon szép vagy ❤️❤️❤️
Még csak 11 vagyok de már várom a 13. Olyan jó vidi majd viszatérek erre a videóra ha 13- leszek. Imádom a vidieidet.
TE MINDENHOGY GYONYORU VAGY FRUZSI! ÉS AZ EGYIK LEGJOBB RUclipsR UGY TALALKOZNEK VELED!!!!!!! IMÁDUNK!😍😍😍😍😍😍😍😍😍
Én most vagyok 21, de az én fiatalkoromra is jellemző volt a póniklub, meg nagyon hsm fan voltam :D én róluk csináltam több füzetet is magamnak, és jellemző volt rám h a dalaikat próbáltam megtanulni, ahogy a koreográfiát is :D utólag visszagondolva nagyon vicces lehetett ahogy a szoba közepén táncikálok :D 💃
A koreográfiákat én is mindig gyakoroltam esténként zárt ajtók mögött... :D :D
Nagyon tetszett ez a videó meg hoztad a kedvemet hogy átnézzem a régi naplópat!
Nagyon aranyos vagy,csak így tovább.❤️
Én csak 5. 11éves vagyok de a tavaly csinált dolgokat már cikinek tartom. Nagyon imádom ezt a videót tényleg nagyon jól sikerült😍😍😍
Szia Fruzsi, 24 éves vagyok, és nagyon jót nosztalgiáztam! 13 éves korom körül nálunk újságból a Popcorn ment leginkább, és rajongói füzetem is volt, főként t.A.T.u. cikkekkel! :D Szájfényes mobilom is volt, a Született kémek című mesébe képzeltük vele magunkat, és azt játszottuk, hogy Jerry hív küldetésre :D Úgy látom, a karkötő goblein fonalból van, olyanból is több tucat készült :D Jó érzés volt végignézni videód, köszi :D
Nagyon aranyos voltal,amikor kicsi voltal egyebkent most is az vagy!😊Nem valtoztal sokat!😚
Póni klub :) 💜🐴 imádtam,jártam gyöngyfűző szakkörre és rengeteg karkötőt csináltam,gyűjtöttem a tini magazinokat,high scool musical poszterekkel volt tele a szobám,bűbájos boszorkák imádat ..:D jó kis korszak volt
Nagyon szép vagy mint mindig.! 😍😍
Szia Fruzsi! Én most vagyok 13 éves...es nagyon durva mennyit változott a világ...persze volt amiről még enis tudok(poniklub...karkötők...teletex...de nekem ezek azért az ilyen alsós koromban voltak...)nagyon jó h csinálsz ilyen videót...nagyon tetszik 😍😍💓😂
Szia Fruzsi ! Én 13 éves vagyok és én is vezetek naplót . Köszi a jó tanácsokat (videó végén) ! Majd úgy 10 év múlva én is jót nevetek ezeken a dolgokon !😂😂 Amúgy nagyon jó és vicces volt a videó , és szerintem jó hogy ennyi mindenre emlékszel a gyerekkorodbol!!❤❤❤❤❤
Fruzsi! Nagyon jó lett ez a videó. Amiket elmeséltél... Ugyanezek voltak nálam is. :D Poniklub, barátság karkötők, újság gyűjtés. :D Nálunk akkor nagyon ment még a scoobyzás. :D
Nagyon jó lett a videó. Aranyos voltál nagyon!😉
IM, Popcorn, OK, 13, Bravo, BravoGirl, 100xSzép... omg! Az egész gyerekkorom. :D
Szuper volt veled eggyüt nosztalgiázni, 23 éves vagyok, és nekem is tini koromba ezek a dolgok mint pl. a Pony klub, Tokio hotel, tinimagazinok, TELETEX 😂, nagy szerepet játszottak az életembe. Azok voltak ám a szép idők... Hogy őszinte legyek örülök hogy akkor lehettem tini mikor még nem volt annyira el terjedve az internet, mikor még nem a facebookon, instagramon éltük az életünket... Szerintem hasznos ez a fajta video a mai tinik számára. És még eggy dolgot megjegyeznék Fruzsi, látszik hogy érett nő vagy és büszke vagy te is arra amilyen tini voltál és arra hogy abban a mostani szemmel kb kőkorszakban 😂 Ugy vettem észre hogy nem szégyenkezel és nem változtatnál, ha vissza mehetnél, semmin azon dolgok közül amiket be mutattál, mint ahogy más youtubereknél leszürtem akik szörnyülköznek és ki vannak akadva az ilyen videooba azon dolgokért amiket tiniként tettek, hordtak ☺
Én is brutális ponyclub és tokio hotel fan voltam. A szobám falán tele volt poszterekkel és a bravoból én is rengeteg újságcikket vágtam ki mert ugy gondoltam hogy saját ujságot fogok gyártani😂 nem cikik ezek a dolgok én szeretek visszagondolni a régi dolgokra😀 örülök ennek a videónak szerintem nagyon ötletes volt☺️😘
Szia Fruzsi! Jó volt egy kicsit visszaemlékezni a tinikoromra ezzel a videóval. Ősszel leszek 24 éves. Én is szerettem a Tokio Hotelt, na meg Avril Lavigne-t. A tini magazinok közül az IM, a Bravo és a Bravo girl volt a favorit. És hát az ajándék szájfény akkoriban nagy kedvenc volt. Pony club tag nem voltam, de emlékszem, az osztályban nagy divat volt a G-portállal együtt. Meg hát a jó öreg naplóírás. Szóval köszi ezt a videót, nagyon tetszett. :)
Ugyanilyen cikkekből összevágott füzetem nekem is volt! Minden cikket, amit találtam benne volt! :) Nekem a BravoGirl volt előfizetve, és naplót is írtam. :-D Szerintem mi egy idősek vagyunk, talán egy év különbség van közünk. :-) Nekem a legjobb szabadidős tevékenységem már akkor is az olvasás volt. Egy csomó karkötőt fontunk magunknak, meg akkor volt kb nagy divat a barátság füzet, amikben oldalakon keresztül voltak kérdések, (pl. Mi a kedvenc színed, mi a kedvenc kajád, filmed, könyved, mikor van a szülinapod.. stb...) és akkor ezt minden barátnak odaadtuk és ők kitöltötték. Ezek már sajnos nekem nincsenek meg, pedig tök jó lenne vissza olvasni :-) De amikor egy-két dolog előkerül abból az időszakból, olyankor jön rá az ember, hogy menyi idő eltelt azóta... :D Öregszünk, öregszünk... :D :D
De jó a barátság füzet! :D Nekem sajnos az nem volt, de volt emlékkönyvem, amit szintén körbe kellett adni és mindenki rajzolt bele és írt bele még egy verset is. Komoly munka volt benne mindig... :D Meg kellene keresnem őket... :D
Oh, igen! Az is volt, kettő is betelt, azokat még ma is meg szoktam nézni őket! Szép emlék! Ráadásul ez az emlékkönyves dolog nálunk a szüleinknél is divat volt még, viszont ma már a fiatalok körében nem is hallok ilyenről.. :(
Aaaa tényleg a barátság füzet :D az nekem is volt, imádtam
Fruzsi, te fiatalodol ,ès gyönyörű vagy!😍❤❤
"Egy rózsaszín műanyag mobil melynek a gombjai helyén....." a mai 13 évesek biztos azt kérdezik: "Mii? Gombok a mobilon??" :D
Amúgy a magazinok, a német parabola és a pony club nálam is jelen voltak, és persze én is jártam lovagolni. :)
Facebook és instagram helyett myvip volt, a youtubot pedig csak zene hallgatásra használtuk, mert akkor még nem volt elterjedt a vlogolás. Mindenkinek blogja volt vagy g-portálos oldala. Elég jól elvoltam a html kódokkal. Saját kis állatnevelde oldalam is volt. Imádtam! :)
Öhm...azért a gombokat ismerem a mobilon😁
Book Mouse Nem állt szándékomban általánosítani, vagy megsérteni a mai 13 éveseket. Sőt, kifejezetten egyetértek veled. :) Én itt főleg magára a telefonra gondoltam. :) Mikor én voltam 13, teljesen másak voltak a mobiltelefonok. Pici zölden vagy kéken világító kijelző, minden pixelekből állt, alatta pedig gombok voltak. Ha egy ilyen telefont megmutatnék egy olyan 13 évesnek, aki esetleg még nem látott olyat, biztos meglepődne és nagyon furcsának tartaná. Még nekem is furcsa vissza gondolni a jó öreg első kis mobilomra. :)
Az US5 rajongói oldalt te kezelted???😮 Még emlékszem rá!! 😀😀 Az általad elmondottak szóról-szóra megvoltak nálam is, volt TH pólóm és poszterekkel tele a szoba, fonott karkötők, amik 10 cm szélesen voltak a csuklómon felhalmozva!! Annyira jó visszagondolni!!! Olyan jó gyerekkorunk volt!! :) :) :)
Ez nagyon, nagyon jó videó lett!
Remelem ilyet több youtuber is fog csinalni mert nagyon tetszett!
Ezaz a névnapomon felteszel egy olyan videot amit mar nagyon vartam ❤ Imádlak
Én pont most vagyok 13 éves, érdekes volt megnézni, h te ennyi idősen ezeket a dolgokat szeretted☺️🤗
Ó, Tokio Hoteles füzetem nekem is volt, de én Ashley Tisdale-ért rajongtam, én a HSM idejében voltan 12-13 éves :D Persze neki is volt füzete és honlapom is, de nekem mlapon :D:D Én Bravot és Popcornt olvastam, emlékszem, mindig szörnyen vártam, hogy megjelenjen :D
Szia Fruzsi! Nekem még megvan a mobiltelefonos szájfény! 😂😂😂Halálosan menő volt. Szerintem pont egyidősek vagyunk, mert a videóval 120%-ban tudtam azonosulni. Legyen csodás napod, imádtam a videót! 🌸
Szia Fruzsi te vagy a kedvenc videósom nagyon szeretlek sok puszi😍😍
Én 25 éves leszek a nyáron és nagyon sok közös régi "furcsaságot" véltem felfedezni a videódban. 😂 Én is Tokió Hotel rajongó voltam és gyűjtöttem a velük kapcsolatos cikkeket. Nekem is voltak olyan "szép" 😁 karkötőim. Nekem is megvannak a régi naplóim (mert volt egy pár) és ugyanilyen "értelmes" dolgokat írtam bele. Illetve én is sunyiban 15 éves koromban piercinget rakattam (csak én az ajkam alá), aminek persze rövid időn belül búcsút kellett mondjak. Úr Isten milyen cikinek tartom most ezeket a dolgokat. 😂😂😂
Meg hogy néztem ki?! 😲😂
Köszi Fruzsi, hogy megosztottad ezt velünk, én jól szórakoztam ezen a videón és sok régi, vicces emléket juttatál eszembe.
Hasonló dolgok voltam nekem is :D teveclub,gumikarkötök a karomon, Bravo Girl magazin :D barátság füzetek, emlékkönyvek, Myvip, Iwiw, matrica gyüjtés, infrás telefon, posztergyüjtés stb :) Örülök hogy még ilyen tini korom volt !!! ♥♥
Szia! nagyon aranyos voltál, ès most is nagyon szép vagy!😊
Szia Fruzsi! Én is imádtam a 13as újságot. És amikor megkaptam kb 14 évesen az első iM magazinomat, aminek Ashley és Mary-Kate Olsen volt a címlapján, tiszta felnőttnek éreztem magam. Nekem is van ilyen fan füzetem, csak Harry Potteres. Imádtam a Pussycat Dols-t, szerintem az összes számukat tudom. HSM mánia is megvolt. Az ebneveldét imádtam, meg hát ott volt az MSN is. Jó ki nosztalgia volt! Köszi!
Szia Fruzsi!
Én pár hónap múlva leszek 25 és totálisan magamra ismertem a videóban! Teljesen nosztalgikus hangulatba is kerültem😄Nálam is a Bravo és az IM volt a sláger, és hatalmas Tokio Hotel rajongó voltam. Kedvenc elfoglaltságom a német interjúik újra és újra nézése volt, na meg a próbáltam a dalszövegeket is lefordítani (kb. 0 nyelvtudással😅). A másik kedvencem pedig a "magyar változatuk" a No Thanx volt.
Helllllllllllllllllllllo
Szia! ☺ 22 vagyok most és a Póniklubbért egyszerűem fanatikusan rajongtam, mai napig a gyerekkori szobámba megvan az összes könyv. 😂🐎
Illetve én Bravo Girl, Popcorn fan voltam, tele volt ragasztgatva poszterekkel a szobám fala. 😆
Aztán volt még az eb nevelde, meg ahol a tevédet tudtad felnevelni. Vicces ezekre visszagondolni, köszi az élményt. 😊🤗
Amit mondtál,hogy pár év mulva mindent cikinek tartunk,én 1et nemfogok azt hogy téged nézlek nagyon szeretlek te vagy a legjobb
Én 22 vagyok és igen igen sok minden nálam is jelen volt 😀 tokio hotel mánia, karkötők minden mennyiségben, bravo újság. Tök jó volt kicsit vissza nosztalgiázni. 😁
Én most lettem május elsején 13 éves! És pont erdélyben voltunk osztálykiránduláson. Pont utcsó nap volt a szülinapom és az utcsó este tábortűznél énekeltek nekem! Sose felejtem el a 13. szülinapomat💜💜💜
Annyi minden megvolt nekem is amiket felsoroltál. :D A Tokio Hotelnél hangosan felnevettem. :D Naplókat rengeteget vezettem én is, volt 12 füzetem, de mind elégettem miután végigolvastam az összeset. :D Imádtam a Popcornt és az iM-et anno évekig előfizetős voltam. :D Múlt hónapban töltöttem a harmadik ikszet, de mintha csak "pár éve" lett volna az egész. :D Köszi ezt a videót. :D
Örülök, hogy nem én vagyok az egyetlen 30 év fölötti, aki látta ezt a videót... 😂😁😉 De mégis néha annyira egyedül érzem magam a sok huszonéves és tinédzser (néző és kommentelő) között... nem tudom, hogy más is így érez e, főleg RUclips-on? 😁😀😏 Persze tudom, már nem a mi korosztályunk a fő célcsoport, de azért mégis furcsa...
És ha megengedsz egy kis személyes megjegyzést, akkor a profilképed alapján nagyon fiatalos vagy, nem is gondoltam volna hogy már te is a harmincasok táborát erősíted... 😊😉 Ha nem baj, hogy ezt megjegyeztem... ☺
Igen én is így érzem magam ahogy leírtad. :D Óóó, köszönöm szépen nem is érzem magam annyinak, nem baj. :D
Jajjj Fruzsii, nanyog jokat nevettem..😂😂 én is imadtam a Toki Hotelt, egész szettem volt belőle. Mikor lapozgattad a füzete, felismertem par cikket es képet ami nekem is meg volt. Nagyon jó video lett, köszönöm!! 😊
Most 19 vagyok, viszont nagy része ezeknek nekem is meg volt! :D
PonyClubom nekem is volt, imádtam (bár lovagolni sosem járhattam sajnos:( )
az IM, Popcorn, Bravo nekem is ment ezerrel, valamint nem tudom miért ma is keresem néha őket a polcokon, de nem igen találok semmi ilyen/hasonló újságot :(
Szia bocs hogy most írok csak most akadtam rá a videóra, én most vagyok 25 éves és anno 10 - 12 évvel ezelőtt én is rendszeres vásárlói voltam a bravo nak és az im nek, én is TH lázban égtem mint te, hát mi tagadás akkoriban azok voltak a menők 😊érdekes a minap haza látogattam én is és a padláson takaritittunk a batyammal és megleleltem a régi újságokat (im, bravo, popcorn, stb) szinte azonnal elontott a nosztalgia.... Be kell vallani akkoriban minket ez nagyon lekötött, ma már max a neten nézzük meg amit akarunk tudni a sztárokról 😋.. Amúgy jó lett a videó, csak így tovább
De aranyos voltál..:D
24 éves leszek nemsokára és én is imádtam a Tokio Hotelt. Rengeteg posztert gyűjtöttem, és nekünk is csak német vivánk volt, emlékszem még ott fedeztem fel az együttest :D a környezetemben nagyon sokan szekáltak, hogy fúj te szereted a th-t? Én pedig büszkén vállaltam, hogy igen. :D
Én is 16 múltam, de nagyon sok olyan dolgot szerettem amiket itt felsoroltál. Nagyon menők voltak ezek az újságok, meg a hozzájuk járó mindenféle ajándékok. A karkötőgyártás-cserélgetés szintén nagy divat volt, ahogy a matricagyűjtögetés is. Ha nem volt legaláb Ebneveldéd vagy Farmeramád akkor tiszta kívülállónak néztek és még sorolhatnám.
Éés...én is hatalmas PonyClub rajongó voltam, nem is tudom már meddig. Imádtam/imádom a lovakat, és a klubnak köszönhetően mégjobban kiteljesedett ez a rajongásom. Sajnos egyébként 3-4 éve megszűnt Magyarországon, már csak Svédországban/Norvégiában van azt hiszem.
Egyébként az a legszomorúbb az egészben, hogy a mostani 12-13 évesek TÖBBSÉGE szó szerint depresszióba esik, ha nem Iphone 8-as lóg ki a zsebéből. Nem tudják már ők milyen volt kisebb korukban a naplóírás, vagy emlékkönyvek vezetése, amit minden egyes barátnőnknek odaadtunk hogy rajzoljon bele valamit. Hát, nem olyanok már a dolgok, amilyenek régen voltak.😄
/egyébként amiket leírtam, nekünk leginkább 7-14 éves korunkban volt nagyon jellemző😁)
Nálam vagy a környezetemben is megvolt szinte minden, amit elmondtál. Az újságok is el vannak téve valahova. Nálunk az is szokás volt, hogy számtech szakkörön a VIVA chatszobáiban beszélgettünk, többnyire egymással. :D
Olyan cuki voltál ❤
Szia! Nagyon jo lett ez is! Kis visszatekintes. :D azt megmondanad, hogy milyen kameraval dolgozol?:) koszi. Fruzsi😘
25 éves leszek és jó volt viszont látni ezeket a dolgokat.. időutazásban volt részem :) a tokio hotelt imádtam még a koncertükön is voltam mikor Magyarországra jöttek :D
Sajnos nekem az kimaradt. Emlékszem, nagyon irigy voltam egy barátnőmre, aki viszont ott volt. :D
Aaaaa Fruzsi! Visszahoztad a tini korom. :D Múltkor otthon én a cikkekből összegyűjtött Harry Potter füzetem találtam meg és egyszerűen zseniális érzés volt. Kedvenc idézetek a könyvből, kedvenc szereplők sorrendbe rakva. :D Totál retró.
Ágnes Sávai Harry Potteeeeeeer😍
szia én 26 éves vagyok. nekem a vad angyalból ismert natalia oreiro cikkekből van füzetem. anyukám megvette nekem a kazettákat és rongyosra hallgattam. imádtam a spanyol dalokat. később a csacska angyal mánia is befutott aztán jött a HSM :D
Föl dobtad a napom!😍😍😍❤❤❤
De jô lenne egy olyan videó amiben a naplódból olvasol fel bejegyzéseket!😊 Amúgy nagyon jó volt ez a videó, tetszett, hogy kicsit személyesebb témát érintett☺️
Én is ebben a korban elkezdtem gyűjteni a póni clubos csomagokat. Épp most költözés alatt találtam meg vagy 15 könyvet *-* jó kis gyerekkor volt
Bár ezek szerint van köztünk 5 év korkülönbség, de mégis nagyon nosztalgikus volt ezeket vegig hallgatni :) talan nem voltam meg 13 de én is ezekért voltam oda fiatalon. Főleg a német parabolát érzem át nagyon :D soha nem értettem a meséket és baratáimnak pedig mindig minden meséje meg volt, úgy irigykedtem :D
Én most pont 13 vagyok :D
Nagyon szép voltál és vagy ❤
Én is 13 éves vagyok
en is 13 vagyok
Szia Fruzsi!
igen létezik még a Póni Club és én minden évben megrendeltem és ebben az évben is megrendeltem nekemnagyon tetszik de csak most mert lehet hogy eggy év múlva utál i fogom a lovakat !🐴
szia!!!