Jó napot. Az eszterga nem csak 700 wattot fogyasztott, hanem annyi jött be a napelemből és a többit az akkumulátorból pótolta. A teljes fogyasztást egy másik menüpontban lehet megnézni. Tessék vigyázni amikor a napelem kábeleket kötözgeti mert nem csak életveszélyes, hanem a csatlakozók is károsodhatnak ha ívet húz.
Kedves VaZso8! Én sem tudom, pedig az elsőt elolvastam, és hasznos volt. Pedig azt mutatja, hogy 4 megjegyzés van, de most az elsőt sem látom. A tanácsát viszont megfogadom.
@@Laikusnakiskezdo-vt5me Köszönöm - a lényeg akkor, hogy átment az üzenet. Ritkán írok RUclips-ra, nem vagyok folyamatosan bejelentkezve és nem lett rövid a hozzászólás sem, esetleg fennakadhat az angol/magyar korábbi hozzászólásokon is, de jártam már úgy máskor is, hogy eltűntek a hozzászólásaim. Okot nem adtam rá az előbb írtakon felül, de nem szívesen írok emiatt ezen a felületen. Lehet, hogy ez is hasonlóképpen jár, állítólag nem igazán szereti a rendszer, ha emlegetik ezt a feature-t (olvastam mások megjegyzéseiben erre vonatkozó információt).
😃 szép napot jó látni hogy rendben van .
Jó napot. Az eszterga nem csak 700 wattot fogyasztott, hanem annyi jött be a napelemből és a többit az akkumulátorból pótolta. A teljes fogyasztást egy másik menüpontban lehet megnézni. Tessék vigyázni amikor a napelem kábeleket kötözgeti mert nem csak életveszélyes, hanem a csatlakozók is károsodhatnak ha ívet húz.
Gondoltam, amúgy figyeltem ezekre a dolgokra.
Nem tudom, miért nem jeleníti meg a rendszer az üzenetem...
Kedves VaZso8! Én sem tudom, pedig az elsőt elolvastam, és hasznos volt. Pedig azt mutatja, hogy 4 megjegyzés van, de most az elsőt sem látom. A tanácsát viszont megfogadom.
@@Laikusnakiskezdo-vt5me Köszönöm - a lényeg akkor, hogy átment az üzenet.
Ritkán írok RUclips-ra, nem vagyok folyamatosan bejelentkezve és nem lett rövid a hozzászólás sem, esetleg fennakadhat az angol/magyar korábbi hozzászólásokon is, de jártam már úgy máskor is, hogy eltűntek a hozzászólásaim. Okot nem adtam rá az előbb írtakon felül, de nem szívesen írok emiatt ezen a felületen.
Lehet, hogy ez is hasonlóképpen jár, állítólag nem igazán szereti a rendszer, ha emlegetik ezt a feature-t (olvastam mások megjegyzéseiben erre vonatkozó információt).