Jó, jó... Ez haditechnikai eszköz. Békeidőbe kitűnő a technológia. De tegyük fel, háborúba megsemmisül a lézer vágó, vagy a ki tudja milyen számítógépes akármi. Hogyan tovább? A németek és osztrákok túl nagy precizitása miatt nem lehetett a ll világháborúban sem olcsón, sokat, nagy tömegbe gyártani
Ennek az autónak az elődjét a hidegháború idején kezdték fejleszteni (1960- környékén) Elhiheted, hogy ez nem csak békeidőben teszi a dolgát. A lézer nélkül is le tudták gyártani korábban. De a technikai fejlődést leköveti a mai gyártás, mert nyilván így olcsóbban precízebben tudnak gyártani. Akkor még MAN KAT sorozatnak hívták. A Bundeswehr sokféle igényt támasztott ezért a KAT név. A kategória rövidítésre utal. Létezett KAT 1-6-ig. A legkomolyabb volt a KAT 1, 8x8-as olyan követelmény is volt vele szemben, hogy úszni tudjon ezért a rászerelt felépítmény úgy lett megtervezve és legyártva, hogy több légkamrákkal rendelkezett így maradt a víz felszínén. KAT 5-6 pedig az olcsósított változat volt "polgári" gyártású fülkékkel és nem minden esetben összkerekes kivitelben. Ha a prototípusokat nem számoljuk akkor a "sorozatgyártás a 70-es évek közepén indult.
A történelem jelen állása alapján a Leók nem csak ezzel szállíthatók. Legalábbis Moszkva irányába. Nomeg ott nem is betonon pakolják fel. Na, hogy a MAZ-ok kb kétszer erősebbek, az más kérdés...
Nem hiszem, hogy lenne 1360LE-s MAZ hasonló kategóriában, hasonló célra (vagy MZKT). Ekkora teljesítményű motor olyan nagy és nehéz lenne, hogy az nem férne el a fülke alatt. Kevés lenne a 4 tengely terepen. Sárba a saját súlya tenné tehetetlenné a járművet. Terepen a sok lóerőnek nincs jelentőség. Sokkal fontosabb, hogy az erőt át tud vinni a talajra. Nem megy semmire a jármű vezetője a sok lóerővel, ha kipörögnek a kerek. Sokkal fontosabb egy jó kiosztású nyomatékváltó egy 2 fokozatú osztómű illetve kereszt valamint hossz differenciálmű. A motor nyomatékát a váltóval meg tudod bármikor sokszorozni a kerekeken.
@@_Tinky_ Amit a hajtáslánc műszaki szükségességéről írtál - nem vita tárgya. MAZ-ologiában valóban hiányosak az ismereteim, így csak a hallomásból vett infókat tudom. Persze, ha valaki pontos tényadattal jön, azt hálásan fogadom. :-)
Az 5 körös hűtőrendszer olyan csodálatos, hogy az elsők között hibásodik meg. Az orosz meg beröffenti a ZIL-t, és elvontatja átvizsgálásra az ilyeneket. :)
Volvo FH750 nem ebben a kategóriában játszik. Rossz összehasonlítási alap. Az első ároknál leszakadna a hűtője és kilyukadna az olajteknő. Ott is maradna míg a műszaki mentő ki nem húzza. Az egy közútra készült változat ez pedig egy nehéz terepre épített 8x8-as vontató emelt hasmagassággal, fülke mögötti hűtővel. A 16 literes Volvo motort nem tudod beépíteni ilyen emelt hasmagasságú "terepjáró" autóban mert a motor nagy méretű. Ha fülke alá beszereled akkor a fülkét olyan magasra kellene építeni, hogy terepen a fülkében utazók szédülnének a fülke jobbra-balra, előre-hátra mozgásától, nem tudnád katonai szállítórepülővel szállítani még talán vasúton sem férne bele az űrszelvénybe. Nem beszélve arról, hogy a tömegközéppont még magasabbra kerülne. Egy katonai teherautónál nem előny a magasság egy bizonyos méret felett mert sokkal nehezebb álcázni a járművek konfliktusban. Terepen nem a lóerő az elsődleges. A teljesítményt át is kell vinni terepen a kerekekkel. Ha kipörög a kerék azzal nem megy sokra a jármű vezetője. A nyomatékváltóval bármikor sokszorozni tudod a kerekekre átvitt nyomatékot illetve azt még tovább lehet a 2 fokozatú osztóművel dupplázni. A lóerő akkor jön jól ha gyorsítani kell, vagy emelkedőn megy fel megrakottan.
@@_Tinky_ csak és kizárólag arra utaltam, hogy a világ legerősebb kamion/vontató motorjaként hivatkoznak rá és szóba sem hoztam a bánya gépeket, melyek körútra már nem mehetnek a méret miatt, de ennek sokszorosa teljesítményre képesek. Arra próbáltam utalni, hogy a legnagyobb optimális teljesítmény/méret arány helyett többször is az abszolút legerősebbként tüntették fel. A hadászati felhasználáshoz az optimum kell, nem a leg.
@@meszolyok5644 Rendben. Nem volt pontosítva a filmben milyen kategóriában ez a legerősebb. Bányabillencset megemlítetted, nekem pedig erről Volvoban egyből az terepre készült FMX sorozat jutott eszembe. Erre írtam a gondolatokat. A kimondottan bánya billencs dömperek eszembe se jutottak mert ott a legnagyobb motorok akár 2500LE-s is lehetnek. Az nagyon más már csak a hajtás miatt is.
Tök jó lenne , ha Bem bölcsészek fordítanának műszaki témát.
Szörnyű pontatlanságok, elforditasok vannak benne.
Ja :(
De jót tett vona ennek a videónak egy lektor. Biztos nagyon igyekezett a bölcsészkislány, aki fordította.
Ja, az biztos
Milyen sok okos ember okoskodik ebben a videóban! Nem okoskoni kell, hanem megcsinálni egy ilyen videót!
Nagyon jó a videó!
Köszönöm
Köszi, szívesen! :D
Lesz még több is
Neked meg mi bajod? Katonák beszélnek egy járműről amivel dolgoznak, vagy szakik egy gyárban. Ha nem tetszik nézz mást.
Köszönöm a feltöltést! Ha van még rész a sorozatból, jöhet! 😉👍
Szívesen!
Ha fel tudom venni, felrakom! :D
Na. Képbe jött még Ausztrália is.... Micsoda fordulat
👍
Jó, jó...
Ez haditechnikai eszköz.
Békeidőbe kitűnő a technológia.
De tegyük fel, háborúba megsemmisül a lézer vágó, vagy a ki tudja milyen számítógépes akármi.
Hogyan tovább?
A németek és osztrákok túl nagy precizitása miatt nem lehetett a ll világháborúban sem olcsón, sokat, nagy tömegbe gyártani
Hát, ez is igaz.
Elég bonyolult technológia...
Ennek az autónak az elődjét a hidegháború idején kezdték fejleszteni (1960- környékén) Elhiheted, hogy ez nem csak békeidőben teszi a dolgát.
A lézer nélkül is le tudták gyártani korábban. De a technikai fejlődést leköveti a mai gyártás, mert nyilván így olcsóbban precízebben tudnak gyártani.
Akkor még MAN KAT sorozatnak hívták.
A Bundeswehr sokféle igényt támasztott ezért a KAT név. A kategória rövidítésre utal. Létezett KAT 1-6-ig.
A legkomolyabb volt a KAT 1, 8x8-as olyan követelmény is volt vele szemben, hogy úszni tudjon ezért a rászerelt felépítmény úgy lett megtervezve és legyártva, hogy több légkamrákkal rendelkezett így maradt a víz felszínén.
KAT 5-6 pedig az olcsósított változat volt "polgári" gyártású fülkékkel és nem minden esetben összkerekes kivitelben.
Ha a prototípusokat nem számoljuk akkor a "sorozatgyártás a 70-es évek közepén indult.
Ilyeneket szállítottam bécsből 😎 sok fajta van belőlük, imádtam fel - leàllni velük a pótkocsira😁😁
👍
Én meg itt dolgozom :) Jönnek mennek az udvaron.
Az jó lehet :)
IFA the best😊
Csak éppen az Elefant tankonot nem tudná vinni az Elefant vontató
HX2 , HX3. Mobil ágyú 155 mm átmérő.
Az igen!
Vannak fegyverek
A történelem jelen állása alapján a Leók nem csak ezzel szállíthatók.
Legalábbis Moszkva irányába.
Nomeg ott nem is betonon pakolják fel.
Na, hogy a MAZ-ok kb kétszer erősebbek, az más kérdés...
Ja
Nem hiszem, hogy lenne 1360LE-s MAZ hasonló kategóriában, hasonló célra (vagy MZKT). Ekkora teljesítményű motor olyan nagy és nehéz lenne, hogy az nem férne el a fülke alatt. Kevés lenne a 4 tengely terepen. Sárba a saját súlya tenné tehetetlenné a járművet.
Terepen a sok lóerőnek nincs jelentőség. Sokkal fontosabb, hogy az erőt át tud vinni a talajra.
Nem megy semmire a jármű vezetője a sok lóerővel, ha kipörögnek a kerek.
Sokkal fontosabb egy jó kiosztású nyomatékváltó egy 2 fokozatú osztómű illetve kereszt valamint hossz differenciálmű. A motor nyomatékát a váltóval meg tudod bármikor sokszorozni a kerekeken.
@@_Tinky_
Amit a hajtáslánc műszaki szükségességéről írtál - nem vita tárgya.
MAZ-ologiában valóban hiányosak az ismereteim, így csak a hallomásból vett infókat tudom.
Persze, ha valaki pontos tényadattal jön, azt hálásan fogadom.
:-)
Amúgy se a tankok, se a traktorok, se egy nagy halom erőgép szintjén az 1000-1500 LE tartomány nem egy lehetetlen küldetés.
ez gyors volt
👍
Nem semmi! És kik fogják vezetni? Afgán drog dílerek?
Az jó kérdés
Hans, Fritz, Josef a Bundeswehrnél, Dániel, Dávid, Bence, Máté a magyar honvédségnél (2000 leggyakoribb magyar fiú nevei)!
@@_Tinky_ Tipikus hülye vagy, aki okosnak hiszi magát.
Robbantófülke! 😂😂 Gondolom.valahogy a sandblastingből. Nem vagyok biztos benne, hogy nem AI fordította. :D
Gigantikus 265 hüvelykes gumiabroncsokkal szerelik... :D
Ja
Évente 50db az csiga tempó ,az vicc. Ez veszélyes így beszámithatatlanok !! 2024et írunk kérem tessék felébredni mert háborús szelek fújnak.
Elég sok teves infó van ebben a videóban a teherautoról.bár lehet direkt
Lehet hogy nem akarnak mindent megosztani mert gyártási titok meg stb.
Az 5 körös hűtőrendszer olyan csodálatos, hogy az elsők között hibásodik meg. Az orosz meg beröffenti a ZIL-t, és elvontatja átvizsgálásra az ilyeneket. :)
A ZIL-nél nincs jobb! :D
@@zoltankatzenbach2990 zil v8 is amerikai koppintas...
Ok
Szörnyű eza fordítás... Ennyi baromságot...
Látszik hogy a MAN a tuti
Ja
Volvo fh750? Illetve a bányabillencs változata? Az erősebb.
Tudom
Volvo FH750 nem ebben a kategóriában játszik. Rossz összehasonlítási alap.
Az első ároknál leszakadna a hűtője és kilyukadna az olajteknő. Ott is maradna míg a műszaki mentő ki nem húzza.
Az egy közútra készült változat ez pedig egy nehéz terepre épített 8x8-as vontató emelt hasmagassággal, fülke mögötti hűtővel.
A 16 literes Volvo motort nem tudod beépíteni ilyen emelt hasmagasságú "terepjáró" autóban mert a motor nagy méretű. Ha fülke alá beszereled akkor a fülkét olyan magasra kellene építeni, hogy terepen a fülkében utazók szédülnének a fülke jobbra-balra, előre-hátra mozgásától, nem tudnád katonai szállítórepülővel szállítani még talán vasúton sem férne bele az űrszelvénybe.
Nem beszélve arról, hogy a tömegközéppont még magasabbra kerülne. Egy katonai teherautónál nem előny a magasság egy bizonyos méret felett mert sokkal nehezebb álcázni a járművek konfliktusban.
Terepen nem a lóerő az elsődleges. A teljesítményt át is kell vinni terepen a kerekekkel. Ha kipörög a kerék azzal nem megy sokra a jármű vezetője.
A nyomatékváltóval bármikor sokszorozni tudod a kerekekre átvitt nyomatékot illetve azt még tovább lehet a 2 fokozatú osztóművel dupplázni.
A lóerő akkor jön jól ha gyorsítani kell, vagy emelkedőn megy fel megrakottan.
@@_Tinky_ csak és kizárólag arra utaltam, hogy a világ legerősebb kamion/vontató motorjaként hivatkoznak rá és szóba sem hoztam a bánya gépeket, melyek körútra már nem mehetnek a méret miatt, de ennek sokszorosa teljesítményre képesek.
Arra próbáltam utalni, hogy a legnagyobb optimális teljesítmény/méret arány helyett többször is az abszolút legerősebbként tüntették fel.
A hadászati felhasználáshoz az optimum kell, nem a leg.
@@meszolyok5644 Rendben.
Nem volt pontosítva a filmben milyen kategóriában ez a legerősebb.
Bányabillencset megemlítetted, nekem pedig erről Volvoban egyből az terepre készült FMX sorozat jutott eszembe. Erre írtam a gondolatokat.
A kimondottan bánya billencs dömperek eszembe se jutottak mert ott a legnagyobb motorok akár 2500LE-s is lehetnek.
Az nagyon más már csak a hajtás miatt is.
CSEPEL 1978.
👍