hát a Jani már megint összekeveri a dolgokat... phisig😂😂😂 ezek a srácok ha elkezdenek beszélni ételről vagy autókról akkor olyan hülyeségeket hallhatunk tőlük hogy ez nem igaz ..🙈😱☠️
Nagyon szépen köszönöm az eddigi munkátokat, imádom. Ennek az adásnak is remek volt a témája. Sajnos azonban így megvágva nagyon érdekes HH-t nézni a régi vágatlan verzió élvezhetőbb volt szerintem. Köszi mégegyszer a sok-sok munkát.
Pisti, Eddigi legjobb HH volt. Én bírom a szöveget. Jani is kezd megnyílni. Jó látni ahogy fejlődtök,komolyodtok. Nyomjad tovább. Szard le a véleményeket itt.
Milyen érdekes, hogy abban a korban fegyverzik fel a szavakat amikor egyre kevésbé képesek tömegek rendesen érthetően írni és olvasni. Mint ha ősembereket vinnénk be egy részecskegyorsítóba. Egy ideig nézik az eszközöket aztán elkezdik egymást ütni. :(
Hosszas konzultáció után a a magyar nyelv nagy szótárának új kötetének szerkesztői úgy döntöttek, akárcsak az ámde, a deviszont is helyes kifejezés //2014. márc. 12.// sírok xD
okés. én értem, hogy sértő a fekete közösségeknek, hogy én raszta hajat meg goás cuccot akarok hordani. de akkor engem meg ne sértsen meg azzal, hogy öltönyt vesz fel, meg mobilt használ. nem is értem mi a fenét szívnak az ilyenek.... 😵💫
Egy hét távlatából mondom, hogy a vágás semmit nem ad hozzá a HH - hoz. Sőt éles téma váltások és ugrások vannak. És a számokat nézve nem lett nagyobb a nézettség. Teljesen felesleges a bele fektetett munka.
Aki nem fehér annak mindent szabad. Hogy nézne ki, ha azt mondanánk, hogy whitephishing ha fekete sportolók részt vesznek a teniszben, golfban, úszásban, stb...
Gondoljátok, hogy a youtube-tól tényleg valaki végignézte magyar nyelven beszélő 1 órás happy hourt, hogy kiderítsék, hogy sértő volt-e a videó vagy sem? John Smith fogta és rányomott, hogy tényleg sértő, le van tudva. Jöhet a következő a több száz videóból amit még aznap el kell bírálnia. 😂
Én azt gondoltam, hogy tényleg magyarul értő ember nézi át a videót és így hozza meg a döntést. Radics pár videója alapján amikről beszélt, hogy problémázott vele a youtube nekem abból ez jött le.
Én eddig is nagyon szerettem a HH-t, de ezzel a műsorral szintet léptetek. Csak így tovább! Azt a butaságot meg engedd el Pisti, hogy ennél egy rádió vagy Tv műsor "magasabb" nívón van! Betöltitek azt az űrt a magyar nyilvánosságban, amire egy túlfizetett rádió- vagy tv műsor nem képes. Például, hogy szóljon valamiről. :D
Ezzel a vágással valamit kezdeni kellene, mert hiába profi a videó minősége, a vágás kb egy kezdő béta tiktokker szint. Egyébként szerintem fasza lehetne ez az új HH, de jelen szinten inkább felesleges, mert Bazsi része kb 0,5%-ot vesz ki, szóval ez a 89%-os Pisti interrakció kiemeléséről szól csak.. :)
Szerintem ez egy körforgás. A nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el. Nagysüleim: háború után lesz-e hól lakni. Szüleim: elvisznek-e mert rosszat mondam. Én: a fene vigye el már megint szervízbe kell vinni az autót, elment a net, nem érek oda időbe, mert pont ma kátyúznak. Talán az ehez hasonló lépcsőfokok vezettek el a történelemben minden birodalom bukásához. Szerintem eltud jönni az a pont amikor túl sok ember, túl sokat agyal, és ez már káros. Ez a jóléti társadalmak velejárója. Nagyszülők egyik ágon négy gyerek, a másikon három, háború után. Szülők, két gyerek, nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás(?!). Én, nulla gyerek, internet világa. Túl sok idő van a gondolkodásra, minden pici hibát megakarunk oldani, ami egy idő után, több problémát okoz, mint amenyit megold (pupozott szemetes). Lehet hogy tévedek, de az öncenzúra minden elnyonás alapja, és ami itt elhangzik, az az első lépés az öncenzúza irányába. Még azt se vonom kétségbe hogy jót akarnak, de a pillangóhatást nem lehet kikalkulálni. Ez az ország megélte a fasiszta, komunista rendszereket, minkét rendszer része volt az öncenzúra, legalábbis ezt tanították, szerintem nem a csak egyszerűen a része volt, hanem az egyik alappillére. Tudom meszire mentem, de szerintem ezért lehet veszélyes, jó hogy beszéltek róla.
"Ez a jóléti társadalmak velejárója." Semmi köze hozzá. Ahhoz már több köze van, hogy hazudozó semmirekellő kretén politikusokért rajonganak ahelyett, hogy felkötnék őket. Mindjárt jobb lenne a világ. Ez a sok baromság amikkel lehet másokat fenyegetni perelni az a hangos kisebbségtől jön, de nekik is magasabb szintről jön az utasítás.
Engem mar most idegesit hogy nem mondjatok a szavakat csak "N meg B betus szavakat" mondtok...🤢 Remelem majd kimegy a divatbol ez es lehet mondani amit akarsz, es majd a kontextus lesz a lenyeg
Srácok a becsületsértés létezik és létezett eddig is. Gyűlöletbeszéd miatt is jelenthetsz, az lesz a vége hogy nyilvánosan bocsánatot kell kérned a sértettől, kis közmunka esetleg pénzbüntetés.
@@professormack én is azt írtam, hogy kezdjük. Egyébként az iskolában még számtalanszor javitott ki engem vagy társaim valameikét nem csak a nyelvtan irodalom tanárom. Egyébként ez úgy tudom kb. 10 éve szabályos
Aki uralja a nyelvet, az uralja a kultúrát, aki uralja a kultúrát, az uralja a politikát és az embereket. A tiltásokkal és a börtönnel pedig megölik a humort, megelőzvén az "átlendülést" a dolgokon...
Hát fiuk nagyon jó témát feszegettek, amelyről hozzáértő embereknek, talán tudományos leírásokat kellene publikálni és mindent megtenni, azért hogy ne így legyen. Ez az 1 bites kommunikáció kora, amit előszeretettel használnak, politikusok, naaaaaaaagy vezérek, stb-stb. Holott az ilyen jellegü beszéd kúlturának csak egyetlen egy helyen van helye, az pedig a katonaság, avagy , a " hadsereg ". Ennek az egésznek, a kúltúránk teljesmértékü átváltoztatásában nagy felelőssége van a mindenkori oktatásnak és sajnos mostmár ebbe beleszól az internetes kúltúra is. Hiszen az emberek életük nagy részét ott töltik. Elértük azt a szintet talán, hogy az emberek nem is igazán értik egymást. Ez csak egy rossz példa: Miket még anno arra tanítottak, hogy egy kijelentő mondat végén eresztsd le a hangsúlyodat. Egy kérdő mondat végén, emeld fel a hangsúlyodat. Egy felszólító mondat végén, eresztsd le a hangsúlyodat, nyomatékkal. Egy felkiáltó mondat végén emeld meg a hangsúlyodat, nyomatékkal.Stb-Stb. Én special folyamatosan próbálom azoknak az embereknek megfelyteni a mondanivalóját, akik a kijlentő mondatuk végeztével, felemelik a hangsúlyukat. Na most ez kérdez? Felkiált? Felszólít? Bizonytalan?? Avagy mit is akar. Ami most megy, az talán a Bábeli zűrzavar. És ennek pontosan az internetes un: " közösségi fórumok " a táptalaja. Ha sokan így beszélnek, akkor az biztos úgy van. Ha sokan a kútba ugranak akkor az biztost nekem is úgy kell tegyem. Véleményem szerint, a más országokban történő jogi kezdeményezéseknek, nagyon nagy helye és ideje, van már ebben a fantaztikusan globális kúltúrában, mert a szavaknak, igenis nagy erelye van, főleg akkor amikor ezen a frankó, nagy internetes un: " közösségi világban ", bárki, avagy, hírtelen összejött csoport, bárkit kikezdhet, ócsárolhat, tönkretehet, üthet-verhet, családját szétverheti és bárki bárkinek a magánéletében kuttákodhat. Tisztában vannak önök azzal, hogy hány ember éli avagy élete az életét mindettől a szemét mocsoktól????? Utána kellene nézni. És mindezeknek törvényeket kell szabni.
Semmi gond ezzel.Akkor a fehér ember ne használja a feketék stílusát. Ők pedig ne használják a fehér emberek által feltalált technológiát, orvostudományt satöbbi és egálba leszünk. 😂
A B betus szo az N betus szo. Azt se irod vagy mondod ki pozitiv kontextusban, hogy szeretem a ni. .Ereket. Maga a szo alapbol "serto". Szerintem nem, de mivel se N nem vagyok se B igy nincs jogom eldonteni mi serto a szamukra.
Pistinek..:)Finoman is lehet fogalmazni..fehér por a végbél nyíláson..lehetne sorolni:)van szótár a tegezés nélküli finoman ..nagyon durván..elküldeni valakit..(nem küldtem el csak segítek fogalmazni)..
Javítás: Nem Blackphising hanem Blackfishing!
Mint a Trópusi vihar című filmben, Robert Downey Junior “oszkár meg nemgyütt” :D
@@gustavmadxdd
Most megjött a kedvem megnézni
Javítás a VÁGÁS NÉLKÜLI VERZIÓRA!
hát a Jani már megint összekeveri a dolgokat... phisig😂😂😂
ezek a srácok ha elkezdenek beszélni ételről vagy autókról akkor olyan hülyeségeket hallhatunk tőlük hogy ez nem igaz ..🙈😱☠️
@@substantialopinion1055 dugd fel magadnak!
Nagyon szépen köszönöm az eddigi munkátokat, imádom. Ennek az adásnak is remek volt a témája. Sajnos azonban így megvágva nagyon érdekes HH-t nézni a régi vágatlan verzió élvezhetőbb volt szerintem. Köszi mégegyszer a sok-sok munkát.
Pisti,
Eddigi legjobb HH volt. Én bírom a szöveget. Jani is kezd megnyílni. Jó látni ahogy fejlődtök,komolyodtok. Nyomjad tovább. Szard le a véleményeket itt.
💯 nagyon Jo a musor
"Szarni lehet? -John Spartan! 1 egység pénzbüntetésre ítélem, beszéderkölcsi szabálysértés miatt!"
Mindenki figyelmébe ajánlom George Orwell 1984 című regényét.
Milyen érdekes, hogy abban a korban fegyverzik fel a szavakat amikor egyre kevésbé képesek tömegek rendesen érthetően írni és olvasni. Mint ha ősembereket vinnénk be egy részecskegyorsítóba. Egy ideig nézik az eszközöket aztán elkezdik egymást ütni. :(
Konkrétan ez a cél...
@@ragecracker kinek a célja? Mi lenne az értelme? Haszna?
Srácok a vágást légyszives hagyjátok el,mert így nagyon darabos a műsor! (Csak egy őszinte èszrevètel)
Nem darabos, ne hagyják el, nagyon jó igy.
Találgathatunk még egy ideig, de simán lehet, hogy valami műszaki oka van....
@@AdamPalGordosSzerencsére találgatnunk sem kell, a külön podcast-jükben konkrétan elmondták az okát. 😉
Szerintem nem darabos, szintén egy őszinte észrevétel.
Nem kell elhagyni, csak kevesebbszer és jobban kell csinálni
Hosszas konzultáció után a a magyar nyelv nagy szótárának új kötetének szerkesztői úgy döntöttek, akárcsak az ámde, a deviszont is helyes kifejezés //2014. márc. 12.// sírok xD
okés. én értem, hogy sértő a fekete közösségeknek, hogy én raszta hajat meg goás cuccot akarok hordani. de akkor engem meg ne sértsen meg azzal, hogy öltönyt vesz fel, meg mobilt használ. nem is értem mi a fenét szívnak az ilyenek.... 😵💫
Teljesen jo a vagott verzio is. Eszre sem lehet venni hogy valami hianyzik belole. Arra kivancsi lennek hogy a manualis cenzurat ki a f.m csinalja.
Lassan eljön a gondolatbűn ideje is?
Egy hét távlatából mondom, hogy a vágás semmit nem ad hozzá a HH - hoz. Sőt éles téma váltások és ugrások vannak.
És a számokat nézve nem lett nagyobb a nézettség.
Teljesen felesleges a bele fektetett munka.
A feketék meg whitephishingelnek?!
Akkor nyertünk, mert több feka whitefishing!!!! 🤣🤣🤣🤣🤣🤣
Aki nem fehér annak mindent szabad. Hogy nézne ki, ha azt mondanánk, hogy whitephishing ha fekete sportolók részt vesznek a teniszben, golfban, úszásban, stb...
Olyan nincs. :(
Vágatlanul
Ha marad a vágott HH, akkor lehet duplapluszjó lenne kivenni a chatet. ;)
Sziasztok én nagyon szeretem nézni a HH kat,de a vágás,nekem nem teszik.(ez csak visszajelzés akkar lenni.)
180
Imádtam. Pontos idő. 😊
Boomer világ!
Én úúúúgy szeretem a munkásságotokat! :-)
A black out tetoválás az teljesen más, egy. A raszta haj feketeségét mond a vikingeknek, kettő.
három?
Én már egy héttel később hallgatom, de ez az eleje nagyon feldobta már most a reggelem.😂❤
Hallgattam élőben is Pistinek teljesen igaza van.
élőben is igaza volt?
"És akinél volt telefon?" Az otthon ült :D
Drága nagypapám mondta: Ha humor van, minden van...
Szegény Zsizivel mi lesz így ha nem lehet buzizni😂
George Orwell - 1984 regényének világa sajnos egyre jobban megvalósulni látszik 😕
ilyen hosszú videóknál kiég az ember agya szünetek nélkül mert agyon van vágva, 10-20 perces videóknál oké de hosszabbaknál már nem annyira
Akkor megállítod hiszti helyett.
te meg nyugodtan tovább görgethetsz rinyálás helyett@@HUNCSA1
Pistivel most egyet tudok érteni. Ilyesztő folyamat reméljük nem lefele robog csak a vonat.
ez a vagas meg mindig fos . nem szabad alkalmazni fekat sehol es nincs baj annyi :)
28:13 Mostmár vágva vannak a vodok? :)
Igen, nézd meg a tegnapit, milyen iszonyat amatőr lett. Legalább hallgattak most a közönségre és nincs az a cringe zoom-in
Gondoljátok, hogy a youtube-tól tényleg valaki végignézte magyar nyelven beszélő 1 órás happy hourt, hogy kiderítsék, hogy sértő volt-e a videó vagy sem? John Smith fogta és rányomott, hogy tényleg sértő, le van tudva. Jöhet a következő a több száz videóból amit még aznap el kell bírálnia. 😂
Én azt gondoltam, hogy tényleg magyarul értő ember nézi át a videót és így hozza meg a döntést. Radics pár videója alapján amikről beszélt, hogy problémázott vele a youtube nekem abból ez jött le.
azt közben viking dolog a rasta XD
felhívtam 😅
Néha rátok fér srácok egy egy ilyen esemény, ami kimozdít a komfort zónátokból.
Sziasztok ❤ NEKEM az eredeti vágatlan 22:47 hh-k jobban tetszenek 🥰nektek sem lenne plusz munka vele 🥰♥️
Semmi értelme ennek a vagdosásnak.
A PC-nek el kell tűnnie.
"Senki nem kövez meg senkit, míg meg nem fújom ezt a sípot, még ha - és ezt véssétek mélyen az agyatokba - még ha azt is mondja, hogy Jehova!" BUMM!..
és akkor most Michal Jackson whitefishing?
Miért lenne az? Betegség miatt fehéredett ki.
Én eddig is nagyon szerettem a HH-t, de ezzel a műsorral szintet léptetek. Csak így tovább! Azt a butaságot meg engedd el Pisti, hogy ennél egy rádió vagy Tv műsor "magasabb" nívón van! Betöltitek azt az űrt a magyar nyilvánosságban, amire egy túlfizetett rádió- vagy tv műsor nem képes. Például, hogy szóljon valamiről. :D
Már régen kifejlesztette Zsoze a cigánypecsenyéhez a “kisebbségi rántotthús” kifejezést. Na de ez PC a javából.🤣🤍
amugy igen tidpm hogy rosszul irok most de na nem mondom mit csinálok
Ezzel a vágással valamit kezdeni kellene, mert hiába profi a videó minősége, a vágás kb egy kezdő béta tiktokker szint. Egyébként szerintem fasza lehetne ez az új HH, de jelen szinten inkább felesleges, mert Bazsi része kb 0,5%-ot vesz ki, szóval ez a 89%-os Pisti interrakció kiemeléséről szól csak.. :)
Nagyon szeretük titeket,de miért arról szól a podcast ,hogy a fele kimagyarázas Happy Hour.
képzeljétek el hogy tesi órán 60 db felülést tudtam. és kaptam egy 5 öst😁😃💗👏
Én ma megnéztem a Happy hour videót.
. ______________ .
Hagytam egy kommentet. Köszönöm ! *meghajol*
Nagyon király adás volt, érdekes témákkal. A szavak "tiltása" után a gondolatok következnek lassan...
gombról pofazas
Sziasztok! Baromi menő Balázs pulcsija 💚💚💙💙
Szerintem ez egy körforgás. A nehéz idők erős embereket formálnak. Az erős emberek jó időket hoznak el. A jó idők gyenge embereket formálnak. A gyenge emberek nehéz időket hoznak el. Nagysüleim: háború után lesz-e hól lakni. Szüleim: elvisznek-e mert rosszat mondam. Én: a fene vigye el már megint szervízbe kell vinni az autót, elment a net, nem érek oda időbe, mert pont ma kátyúznak. Talán az ehez hasonló lépcsőfokok vezettek el a történelemben minden birodalom bukásához. Szerintem eltud jönni az a pont amikor túl sok ember, túl sokat agyal, és ez már káros. Ez a jóléti társadalmak velejárója. Nagyszülők egyik ágon négy gyerek, a másikon három, háború után. Szülők, két gyerek, nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás(?!). Én, nulla gyerek, internet világa. Túl sok idő van a gondolkodásra, minden pici hibát megakarunk oldani, ami egy idő után, több problémát okoz, mint amenyit megold (pupozott szemetes). Lehet hogy tévedek, de az öncenzúra minden elnyonás alapja, és ami itt elhangzik, az az első lépés az öncenzúza irányába. Még azt se vonom kétségbe hogy jót akarnak, de a pillangóhatást nem lehet kikalkulálni. Ez az ország megélte a fasiszta, komunista rendszereket, minkét rendszer része volt az öncenzúra, legalábbis ezt tanították, szerintem nem a csak egyszerűen a része volt, hanem az egyik alappillére. Tudom meszire mentem, de szerintem ezért lehet veszélyes, jó hogy beszéltek róla.
"Ez a jóléti társadalmak velejárója." Semmi köze hozzá. Ahhoz már több köze van, hogy hazudozó semmirekellő kretén politikusokért rajonganak ahelyett, hogy felkötnék őket. Mindjárt jobb lenne a világ. Ez a sok baromság amikkel lehet másokat fenyegetni perelni az a hangos kisebbségtől jön, de nekik is magasabb szintről jön az utasítás.
Blackfishing... lassan már csak Magyarországon van normalitás?
Mesélj még kérlek
Magyarország meg a normalitás egy mondatban, huh.
jo a tema es egyet is ertek veletek.
ui.: ne vagjatok
Holnap beszélhetnétek a "Most vagy soha" című borzadályról ami most mozikban megy.
Engem mar most idegesit hogy nem mondjatok a szavakat csak "N meg B betus szavakat" mondtok...🤢 Remelem majd kimegy a divatbol ez es lehet mondani amit akarsz, es majd a kontextus lesz a lenyeg
Srácok a becsületsértés létezik és létezett eddig is. Gyűlöletbeszéd miatt is jelenthetsz, az lesz a vége hogy nyilvánosan bocsánatot kell kérned a sértettől, kis közmunka esetleg pénzbüntetés.
Ez nagyon nem ugyanaz szerintem. Gondolatrendőrség.
Akkor M. Jackson jool megsértette ezropát... Blackphising
Gyakorlatilag akkor ilyen észak-korea 2. Valami olyat mondasz amit nem kellene, gulag.
AZKOMGEC
Eminem akkor blackfishing???? 🤣🤣🤣🤣🤣
De Jordan Peele rendezhet filmet? Denz Washington lehet szinesz? A fonott hajrol pedig csak annyit.. hallottatok mar a vikingekrol?😅 Joeg..
És háttal is kezdünk mondatot! Lesújtó
Hát az az igazság, hogy kezdünk háttal mondatot. Az egy nyelvi babona, hogy nem. Van internet, nyitva a vilag. Tessek utana olvasni.
@@professormack én is azt írtam, hogy kezdjük. Egyébként az iskolában még számtalanszor javitott ki engem vagy társaim valameikét nem csak a nyelvtan irodalom tanárom. Egyébként ez úgy tudom kb. 10 éve szabályos
@@laszlo6491 Ami amúgy kettős mérce, mert a költőktől nem kérték számon.
@@HUNCSA1 értem :)
Én ez után is elküldök minden nyugati politikust a K anyjába 🤣
há' hogy
🤫🧏♂️
Aki uralja a nyelvet, az uralja a kultúrát, aki uralja a kultúrát, az uralja a politikát és az embereket. A tiltásokkal és a börtönnel pedig megölik a humort, megelőzvén az "átlendülést" a dolgokon...
Black phising-et visszavezetve Jacko whit phising-elt?
Nézz utána miért fakult ki
mi a f#sz
Michael Jackson white physinget tolt vagy mi?
Nézz utána!!!
Én abban bízom, hogy az ilyen józan ész és élet ellenes dolgok hamar elhalnak majd!
Mert ha nem, abból probléma lesz! Olyan 3. vh. szintű.
" józan ész és élet ellenes dolgok hamar elhalnak majd" Akkor nézz utána a kereszténységnek meddig volt hatalmon Európában.
@@HUNCSA1 akkor korrekciózom magam: a modern józan ész és életellenes dolgok... 😊
A kereszténységet már sajnos baszhatjuk.
Hát fiuk nagyon jó témát feszegettek, amelyről hozzáértő embereknek, talán tudományos leírásokat kellene publikálni és mindent megtenni, azért hogy ne így legyen. Ez az 1 bites kommunikáció kora, amit előszeretettel használnak, politikusok, naaaaaaaagy vezérek, stb-stb. Holott az ilyen jellegü beszéd kúlturának csak egyetlen egy helyen van helye, az pedig a katonaság, avagy , a " hadsereg ". Ennek az egésznek, a kúltúránk teljesmértékü átváltoztatásában nagy felelőssége van a mindenkori oktatásnak és sajnos mostmár ebbe beleszól az internetes kúltúra is. Hiszen az emberek életük nagy részét ott töltik. Elértük azt a szintet talán, hogy az emberek nem is igazán értik egymást.
Ez csak egy rossz példa: Miket még anno arra tanítottak, hogy egy kijelentő mondat végén eresztsd le a hangsúlyodat. Egy kérdő mondat végén, emeld fel a hangsúlyodat. Egy felszólító mondat végén, eresztsd le a hangsúlyodat, nyomatékkal. Egy felkiáltó mondat végén emeld meg a hangsúlyodat, nyomatékkal.Stb-Stb.
Én special folyamatosan próbálom azoknak az embereknek megfelyteni a mondanivalóját, akik a kijlentő mondatuk végeztével, felemelik a hangsúlyukat. Na most ez kérdez? Felkiált? Felszólít? Bizonytalan?? Avagy mit is akar.
Ami most megy, az talán a Bábeli zűrzavar. És ennek pontosan az internetes un: " közösségi fórumok " a táptalaja.
Ha sokan így beszélnek, akkor az biztos úgy van. Ha sokan a kútba ugranak akkor az biztost nekem is úgy kell tegyem.
Véleményem szerint, a más országokban történő jogi kezdeményezéseknek, nagyon nagy helye és ideje, van már ebben a fantaztikusan globális kúltúrában, mert a szavaknak, igenis nagy erelye van, főleg akkor amikor ezen a frankó, nagy internetes un: " közösségi világban ", bárki, avagy, hírtelen összejött csoport, bárkit kikezdhet, ócsárolhat, tönkretehet, üthet-verhet, családját szétverheti és bárki bárkinek a magánéletében kuttákodhat.
Tisztában vannak önök azzal, hogy hány ember éli avagy élete az életét mindettől a szemét mocsoktól?????
Utána kellene nézni.
És mindezeknek törvényeket kell szabni.
Hova lett a Happy Hour egyveleg 😮?
Semmi gond ezzel.Akkor a fehér ember ne használja a feketék stílusát. Ők pedig ne használják a fehér emberek által feltalált technológiát, orvostudományt satöbbi és egálba leszünk. 😂
Várom a pénteket meg a szombat meg a vasárnapot
A liberálisok nem bírják az ellen véleményeket . Nekik az a szólásszabadság hogy eggyet értesz velük
A B betus szo az N betus szo. Azt se irod vagy mondod ki pozitiv kontextusban, hogy szeretem a ni. .Ereket. Maga a szo alapbol "serto". Szerintem nem, de mivel se N nem vagyok se B igy nincs jogom eldonteni mi serto a szamukra.
hali
hánykor kezdődik reggel a műsor ? ^^
Ukrán orosz háború rol, se lehet véleményed. Törődj bele.(
Lehet véleményed és azt nem ellenőrzi olyan szigorúan a youtube ellenben ha covid vakcináról merészelsz rosszat mondani akkor jöhet a bűnti.
Pistinek..:)Finoman is lehet fogalmazni..fehér por a végbél nyíláson..lehetne sorolni:)van szótár a tegezés nélküli finoman ..nagyon durván..elküldeni valakit..(nem küldtem el csak segítek fogalmazni)..
első!
Gratulálok, de sajnos ettől édesanyád nem fog jobban szeretni 😢