DTK: Elviszlek magammal - Jordán Tamás

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 17 окт 2023
  • Katt a feliratkozáshoz! / @wmnmagazin
    WMN Facebook: / wmnmagazin;
    WMN nyitóoldala: wmn.hu/
    WMN hírlevél: wmn.hu/hirlevel-feliratkozas
    Jordán Tamás Kossuth-díjas színész, rendező, színházigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, 2020 óta a Nemzet Színésze.
    1943. január 15.-én született Budapesten, népes családba: három öccse és egy húga van, akikkel együtt ő is szigorú, vallásos nevelést kapott. Tamás félénk, szorongó kisgyerek volt, aki általános iskolásként elhatározta, hogy színész lesz - pedig több beszédproblémával küzdött. Hogy mi állt ennek az elhatározásnak a hátterében, arról is mesél a műsorban. Ahogy arról is, hogyan lett végül először mérnök, mondott le egy időre a színészetről, de aztán került vissza mégis a színpadra - amiért a magánélete terén borsos árat fizetett. A színészet után jött a rendezés, majd elkezdett először fiatalokkal foglalkozni a Merlin Színházban akkori párjával, Lázár Katival, megszervezte a POSZT-ot, és végül a Soroksári úti Nemzeti Színház épület kapcsán kirobbant káoszban elültették a bogarat a fülében, hogy pályáznia kellene az igazgatói székre. Amikor végül őt választották a Nemzeti igazgatójává, politikai és kulturális össztűz zúdult rá és a színházra. De ő azóta úgy tartja, ez a kemény élmény is kellett ahhoz, hogy később színházat alapíthasson Szombathelyen. Ez lett a Weöres Sándor Színház, amit évekig igazgatott, sőt, amikor le akarták váltani, akkor példátlan összefogással állt ki (és tüntetett) érte a város, a közönség és a szakma is. Az Elviszlek magammal beszélgetésben megejtően őszintén és önkritikusan néz szembe nemcsak pályájának nehézségeivel, hanem magánéletének sötét korszakaival is, miközben D. Tóth Kriszta az élete néhány fontos helyszínét útbaejtve elvitte otthonról a lányával, Jordán Adéllal találkozni.
    Támogatóink:
    Audi Magyarország (wwww.audi.hu)
    Elektromos autó biztosítás (Allianz Autóm) | Allianz Hungária (www.allianz.hu/hu_HU/lakossag...)
    OMV | VIVA El Salvador Direct Trade kávé (www.omv.hu/hu-hu/toltoallomas...)
  • РазвлеченияРазвлечения

Комментарии • 60

  • @Zazinda
    @Zazinda 8 месяцев назад +12

    Szeretem az "agyát",lelkét,életszemléletét és művészetét❤

  • @erzsebetgerencsernehorvath5968
    @erzsebetgerencsernehorvath5968 8 месяцев назад +7

    Nagyon köszönöm ezt a tartalmas beszélgetést!❤ A szombathelyi színházi élet Jordán Tamással volt színvonalas,nagyon hiányzik az Ő munkássága a városból!

  • @katalinhete2949
    @katalinhete2949 8 месяцев назад +11

    Kriszta felkészültsége jelzi a valódi érdeklődést és az odafigyelést interjú közben. Ez valóban ritka jelenség az újságírók körében. Szinte mindegyiket a saját kérdései vagy a megirandó cikk érdekli elsősorban és ez beszélgetés közben már érezhető, szinte süt belőle. Kriszta szuperül csinálod! Így kell!

  • @MelikeDomokos
    @MelikeDomokos 8 месяцев назад +7

    Nagyon felemelő beszélgetés volt, DTK felkészültsége mindig is lenyűgözött, örülök, hogy valaki szóbahozta 😘

  • @ildikoszakal123
    @ildikoszakal123 8 месяцев назад +11

    Gratulálok Kriszta! Nagyon jó volt! Fantasztikus az odafigyelésed, rugalmasságod! Szurkolok, az "Ami az Elviszlekből kimaradt" epizódhoz!

  • @zsofiawintsche492
    @zsofiawintsche492 8 месяцев назад +5

    Igazi nagy utazás volt! Tényleg bőven maradt még kibeszéletlen téma, ami nem csoda, mert nemcsak hosszú, hanem rendkívül szerteágazó és gazdag ez az életút.

  • @aszeretettere8733
    @aszeretettere8733 8 месяцев назад +4

    Szívet melengető, csodás beszélgetés volt. Köszönöm! ☺️

  • @annadomokos1385
    @annadomokos1385 8 месяцев назад +2

    A szombathelyi színház csodálatos lett! És utólag is köszönöm az idegenvezetést, amit a könyvtáros évfolyamnak tartott a még épülő színházban!

  • @jozsefstempel
    @jozsefstempel 8 месяцев назад +24

    Imádtam ahogy a DTK kezelte a vendégét. Szeretettel, tisztelettel, humorral, játékossággal! Sajnos túl rövid volt.

    • @greczitamasne
      @greczitamasne 8 месяцев назад +3

      Egyetértek. Néztem volna még.

  • @ornastein5457
    @ornastein5457 8 месяцев назад +2

    Kriszta, what amazing empathy and sensitivity, dealing with parental guilt! This touched me a lot. My late father Pista, May he rest in peace, held guilt feelings, although circumstances were not in his control. I wish he could listen to this conversation. Thank you❣️ It helps me understand further.

  • @keribu
    @keribu 8 месяцев назад +3

    Istenem ez annyira jóóó volt ❤

  • @Kommentdeficit
    @Kommentdeficit 7 месяцев назад +2

    kb. 20 éve láttam Kaposváron. Előadta József Attilától a SZABAD-ÖTLETEK JEGYZÉKE KÉT ÜLÉSBEN-t. Úgy jöttem ki az előadásról, mint akit gyomorszájba vágtak.

  • @user-is5vc7ni4j
    @user-is5vc7ni4j 8 месяцев назад +10

    Nagyon jó beszélgetés volt tetszett, hogy hisz egy liberális istenben aki megbocsájtó és ha kell segíti az életünk alakulását jóban, rosszban.❤
    A 10 parancsolat valóban nem tesz kivételt szegény és gazdag között, mindenkinek be kellene tartania.😊
    Én sem járok templomba de hinni hiszek a sorsban.🤔
    Köszi Kriszta.❤❤❤

    • @filippomontuoso6058
      @filippomontuoso6058 8 месяцев назад +1

      Én nem hiszem hogy Isten liberális/katolikus lenne, az ilyen osztályozás felett áll. De katolikusként büszkén vallom magam liberális konzervatívnak.

    • @jonnekascsehszlovakok
      @jonnekascsehszlovakok 8 месяцев назад +1

      Az a baj, hogy az egyszerű ember ebben kezdett hinni, hogy Isten megbocsátó. Pedig ha abban hinne, hogy a vétkeiért felelősségre lesz vonva, akkor talán jobb hely lenne a világ. Talán visszafogná a rengeteg gyarlóságot.

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 7 месяцев назад

      A gyarlósággal nem lenne baj, hisz az ember eredendően gyarló, esendő. Az aljasság, a képmutatás, a gonoszság, a rosszindulat annál ártóbb, mérgezőbb. @@jonnekascsehszlovakok

  • @melindapare2221
    @melindapare2221 8 месяцев назад +1

    Igeeen! Nagyon, nagyon jóóóóó vóóót. Köszönöm, köszönöm ❤️ ❤️ ❤️

  • @user-kp4nk6yl4u
    @user-kp4nk6yl4u 7 месяцев назад

    Ön őszintén beszél, ír életének szakaszairól, köszönöm!
    Tisztelem önt, boldogságot, sok örömöt kívánok gyermekeivel, unokáival!

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 8 месяцев назад

    Köszönöm az őszinte, kíváló beszélgetést, élveztem minden percét! Kriszta gyere Kaposvárra is!

  • @Andrea-ck3no
    @Andrea-ck3no 8 месяцев назад +3

    Várom a folytatást 😉

  • @kiralyhegyigabriella6959
    @kiralyhegyigabriella6959 7 месяцев назад +2

    Nagyon szépen köszönöm!!! ❤❤❤❤❤❤❤

  • @jonnekascsehszlovakok
    @jonnekascsehszlovakok 8 месяцев назад +5

    Nekem néha már DTK elviszi a show-t. Azt veszem észre, hogy inkább őt figyelem, már-már zavarba ejtő. Olyan ritkán lehet látni ilyen nőt (pláne műsorban), aki egyszerre szép (oké van ott smink, de nem durván, a szeme is profin van sminkelve, nyilván számít), rövid hajjal is nőies, visszafogott, szépen, nőiesen letisztult, aranyosan nevető, néha huncut is, szép hangú, jó a humora és ami a legleg dolog: tisztán ragyognak a szemei. Ritka. Egyre ritkább. A felkészültségéről, intelligenciájáról, kultúráltságáról ne is beszéljünk. Ja és még jól is vezet, hogy egy kicsit hímsovinisztáskodjam is a végén 😉😀

  • @rozsazahorszky637
    @rozsazahorszky637 8 месяцев назад +2

    Köszönöm ezt a nagyon jó beszélgetést.

  • @adriennkaranyicz60
    @adriennkaranyicz60 7 месяцев назад

    Szívből gratulálok,ez felemelő volt ès vègtelenül lebilincselő.Kedves Kriszta lehetne egy 2.rèszt csinàlni,annyira hallgattam volna mèg!?Jordàn Tamàsnak is ès az egèsz stàbnak kívànok nagyon jó egészséget,ès rengeteg ilyen interjút!😊

  • @villanella
    @villanella 8 месяцев назад +3

    hát ez csodálatos volt

    • @villanella
      @villanella 8 месяцев назад +2

      ja, és egy lázár katis interjú is isteni volna

  • @kisasszonylopokroc5397
    @kisasszonylopokroc5397 7 месяцев назад

    Nemrég láttuk Győrben Az utolsó óra c. darabban Alföldivel. Nagyon megindító volt.

  • @milotamenyhar548
    @milotamenyhar548 7 месяцев назад

    Koszonom!♡

  • @mariacsimanehegyi8230
    @mariacsimanehegyi8230 8 месяцев назад +2

    Adél boldog születésnapot kívánok!

    • @juditv9736
      @juditv9736 8 месяцев назад +1

      Szeptember 14. Elhangzott az elején.

  • @agneskovacs5607
    @agneskovacs5607 7 месяцев назад

    Vas megyeiként nagyon hálás vagyok a Weöres Sándor Színházért! Nélküle nem lett volna! ❤

  • @piroskagaspar9739
    @piroskagaspar9739 8 месяцев назад +23

    "Hú, mit fogsz ezért kapni!" - részemről megértést és dicséretet. Az istent nem imádni kell, hanem ha segített, akkor megköszönjük, vagy segítségét kérjük.

    • @jonnekascsehszlovakok
      @jonnekascsehszlovakok 8 месяцев назад

      Csak “ennyi” lenne?

    •  8 месяцев назад +4

      ​@@jonnekascsehszlovakokMiért, mit szeretnél még belelátni? 🙂
      Legnagyobb fájdalmam, hogy ha van isten, ha nincs, az embernek "csak" annyi dolga lenne az életben, hogy a fenti kérdéstől függetlenül embernek maradjon. Nem pedig az isten létét firtatva, istenre hivatkozva kövessen el embertelenséget.
      A könyvégetés, az inkvizíció, a keresztes hadjáratok, a dzsihád és az összes többi vallási rákfene teljesen felesleges.

    • @jonnekascsehszlovakok
      @jonnekascsehszlovakok 8 месяцев назад

      @ embernek maradjon? Az ember végtelenül ragaszkodik a hitvány életéhez, gyáva, önző, állatias ösztönöktől uralt, vacak teremtés. Talán jobb lenne az embernek istenné válnia és nem embernek maradnia.
      Biztos a "jó" emberekre gondolsz és őket hívod embernek. De akkor alig-alig van ember a földön.

    • @roberttoth3101
      @roberttoth3101 7 месяцев назад

      @@jonnekascsehszlovakoknaivitás azt gondolni hogy istenként nem találnának ürügyet a harcra és egymás gyilkolászására!

    • @jonnekascsehszlovakok
      @jonnekascsehszlovakok 7 месяцев назад

      Te tudod.@@roberttoth3101

  • @istvanborbely8403
    @istvanborbely8403 8 месяцев назад

    Szuper !!

  • @margitcsne
    @margitcsne 8 месяцев назад +1

  •  7 месяцев назад

    Legalább annyira emlékezetes lesz ez az interjú, mint amilyen Vámos Miklós Lehetetlen c. műsorában volt még a 90-es években. Ha bátran kérdeznek tőle és tényleg kíváncsiak rá, akkor őszintén beszél.

  • @banrenata6132
    @banrenata6132 8 месяцев назад +8

    Milyen jó lenne, vmikor vidéken is forgatnának Elviszlek magammalt😊😊😊😊

    • @csakeva4264
      @csakeva4264 7 месяцев назад +1

      Csányi Vilmossal a Balatonnál forgattak.

  • @voroscsepel
    @voroscsepel 8 месяцев назад +7

    Érdemes néha olvasni a Bibliát is, mint forrást az Isten kapcsán. Ott arról beszél, hogy egyedül övé a tisztelet és a dicséret. Aki már megtapasztalta, hogy mit jelent Isten szeretete és kegyelme az egyén iránt (Jézus váltsághalála és feltámadása a bűneinkért), abból fakad az őszinte imádat Isten iránt, kérés nélkül is. De ezt meg kell tapasztalni, senkiből nem lehet kierőszakolni. Ez önkéntes döntés és belülről fakadó.
    És tényleg csak hasznos információként, de a Rómaikhoz írt levél szintén ír ma nagyon érzékeny témákról. Az nem az egyház szava. Persze, ha a Biblia valakinek nem szempont, nem irányadó, akkor megint nincs miről beszélni. Így mindenki hisz, amit szeretne. Attól Isten az, ami, függetlenül, attól, hogy az egyes ember mit gondol, akar, hisz róla. És, hogy bizonyos egyházak mennyire értik szintén félre Istent és értelmezik torzan a róla kiformálódó képet.
    Ezt nem bántásból írom, csak árnyalom a képet a magam megtapasztalásai, hite alapján.

  • @greczitamasne
    @greczitamasne 8 месяцев назад +7

    Kútvölgyi Erzsébetet érdemes lenne (újra) elhívni. ❤

    • @andreabraun785
      @andreabraun785 8 месяцев назад +3

      Én egy picit csalódtam benne,amikor legitimálta Marton László tettét Veiszer A. műsorában.
      Emberileg nem tartom korrektnek szinte rákenni Sárosdi Lillára Marton halálát.Nem mellesleg elég közönségesen beszélt.Még mindig jó színésznőnek tartom Őt,de azért na!😏

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 7 месяцев назад

      Valahogy én is így érzem. Martonnak nyilván egészségügyi problémái voltak, de valóban elképzelhető, hogy öreg korára esetleg lelkifurdalása lett az elkövetett szemétségeiért és ez kikészítette. Hadd ne sajnáljam. @@andreabraun785

  • @blanchelipton7616
    @blanchelipton7616 8 месяцев назад

    Bombáznak

  • @szelesjulianna8323
    @szelesjulianna8323 8 месяцев назад

    Hát,nem igazán jó példa!!Pl Gálvölgyi,Koós.Hosszu,házasság,példa értékű családi élet.!

  • @ujnezopont
    @ujnezopont 8 месяцев назад +3

    Ez az autó most borzasztó zajos.

  • @gaborerdosi1822
    @gaborerdosi1822 7 месяцев назад +1

    Lehet hogy jó színész, de pocsék férj és apa volt,D.Toth is tehetséges 🤣 jól jatsza hogy vezet, mikor tréleren viszik!

    • @kisasszonylopokroc5397
      @kisasszonylopokroc5397 7 месяцев назад

      Szerintem még nem késő fellapozni azt a magyar nyelvtankönyvet. ... Egyébként nem tréleren viszik, időnként mutatják is egy másik autóból filmezve, ahogy elmennek mellettük. De azért nem volt felesleges idehányni ezt a szösszenetet, a szerkesztők biztos jót röhögnek rajta.

    • @gaborerdosi1822
      @gaborerdosi1822 7 месяцев назад

      Jordán T. saját maga ismerte be hogy milyen volt,egyébként maradj abban a tudatban hogy a magadfajtádnak mindig igaza van !

  • @agnesasztalos4918
    @agnesasztalos4918 7 месяцев назад