Napi Gondolatok Február 1. - Az aranykötél -

Istenünk beszéde mindörökre megmarad
Annak okáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, Aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem Önmagát megüresítette, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén. (Fil 2:5-7)
Elfogadván az emberi létformát, Krisztus olyan alázatot tanúsított, mely a mennyei lények csodálatára van. Az emberré válás elfogadása nem lett volna megalázó, ha azt megelőzően Krisztus élete nem lett volna oly dicsőséges. Gondoljuk át és értsük meg, hogy Krisztus királyi palástját, koronáját és parancsnokságát tette félre azért, hogy istenségét emberi formába öltöztesse, s így ott érje el az embereket, ahol azok elérhetőek voltak, s hogy erkölcsi erővel ruházza fel őket arra, hogy Isten fiai és leányai legyenek. Hogy megváltsa az embert, Krisztus engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszt haláláig. Isten Fiának emberi formában való megjelenése számunkra maga a mindenség! Olyan aranykötél ez, mely egybeköti lelkünket Krisztussal, és általa az atyával. Tegyük ezt tanulmányunk tárgyává! Krisztus valóságos ember volt. Emberré válásával bebizonyította alázatát. Ugyanakkor testben megjelent Isten volt. Amikor ehhez a tárgyhoz közeledünk, jól tesszük, ha figyelmezünk Krisztus Mózeshez intézett szavaira az égő csipkebokornál. „Oldd le a te saruidat lábadról; mert a hely, amelyen állsz, szent föld!” (II. Móz. 3:5) A kérdező alázatával és töredelmes szívvel kellene közelednünk ehhez a témához. (Szemelvények I., 230. o.)

[@bartosmaria-pe2xh]

Ámen. Köszönöm szépen.