10 wattos Ibanez erősítőmőn gyakorlok,bár már vettem egy hangkártyát ,azért egy Laneyvel szemezgetek,használtan persze,köszönjűk szépen megint a hasznos információkat ,a hangulatot,a futamokat :)
nekem van a szobámban egy jcm800. évek óta be sem kapcsoltam. ingyen kaptam. eladni nem fogom a boha életbe sem mert nem fogok másikat venni 89-es két csatornás
Már nem, de azon kezdtem. Eleinte egy Fender FM10-es, kezdésre első körben jó, de elég gagyi, kell komolyabb, bár a 10W lakásban már elegendő. Aztán jött a brutál tesója az FM212R 100W, lehetetlen 3-asnál feljebb tekerni a lakásban, én 1-es alatt használtam. Szép a tisztája, pedálokat szereti. Akartam egy csövest, pénz nem sok volt rá, ezért vettem egy olcsóbbat, Bugera 5G Infinium fej egy 12-es ládával. 5W a drágaság, de ez is hangos lakásban, szerencsére beépített teljesítményszabályzója van, 0,1W-on használom néha-néha (bőven hangos az is), szép hangja van, de pedálokkal nem mindegyikkel van barátságban. Aztán valahogy jött egy multieffekt beépített hangkártyával, vettem egy pár olcsóbb stúdió monitor párt, azóta a multiról szólók a képernyő előtt (a multi egyben egy mini előfok+az aktív hangfal 2×25W, szobában bőven elég és szól a szgép bekapcs nélkül is, de ha dobalap kell, akkor a gépről bemehet az is, egy helyről szólnak, nekem így könnyebb), a Fender nagykombó csak porfogó, a Bugerát néha beröffentem. Már nem nagyon vágyok külön erősítőre, bár, ha egyszer sok pénzem lesz, egy Roland JC, Boss Katana esetleg, de a régimódi csöves cucc nagy teljesítménnyel + 412 láda már nem vágyam, szobagitárosnak felesleges cucc (azért kipróbálnám). 🙂🤘👍🙏 Qrva jó páros vagytok (mint mindig)! 🤘🤘🎸🎛🎶
Szerintem nagyon sok ember követelését tolmácsolhatom, miszerint Zolikával heti két videó készítése erősen ajánlott bármilyen témában. Nagyon tetszett, az egyik legjobb adás volt eddig. Grat.
Lányom azt mondta miközben néztem:"Apa ne röhögj már folyamatosan, mert akkor nekem is nevetnem kell" :) Mondjuk eleve azért ültem le nézni, hogy a dumákat hallgassam. Köszi a részt.
Jó kis válogatás! :) Két észrevétel: 1) Hiányolom a listából a Fender kombókat (Champion 20 és Mustang) 2) A Marshall Code-okon nagyot dob, ha a gyári noname hangszórót egy kicsit jobbra cserélik. Én egy 10-es Celestion Greenback-et raktam bele és szerintem hallható a különbség :). Igaz, ez nem egy olcsó megoldás, és azoknak jó inkább, akik kikapcsolják a cab szimulációt.
Blackstar alap hangon nálam a befutó! A VOX volt a kedvenc de mára már műanyag cuccokat gyárt sajna az én fülemnek viszont az AD kategória visz mindent a mai napig belőle! A Fender sem rossz csak nem ebben a kategóriában!! Köszönöm szépen Tomi a videót! Zolinak pedig a jókedvet!
Nekem egy Blackstar Fly 3 mini 3 W-os minierősítőm van, amilyen pici, annál jobban arcon töröl. Clean és OD csatorna, a Tone ott is ilyen karakter potiként szolgál, BRIT dzsidzsitől a koszos mocskos amerikai torzításig sok mindent ki lehet csavarni plusz Delay effekt is van benne. Rohadt jó kis cucc. Ha fülessel akarok játszani, akkor a VOX Amplug 2 füleserősítőkkel szoktam játszani (van: Classic Rock, Lead, Clean, AC30). Sokszínűek hangzásban, és beépített effektek is vannak bennük. Sok a lehetőség. 😀 Jó volt a videjó.
"Hogy a hallé follyon a szemetekbű drága tezsvíreim, hajjon meg a lovam a csati indulása óta ezt vártam. A devla szórja rátok minden áldását, hát pont most vagyok ilyen biznyiszbe" komolyra fordítva skacok, hatalmasak vagytok, és tényleg egy ilyet vártam már. Hogy végre kidetüljön, hogy társasházba mi szomszéd és rendőr kompatibilis:-) hatalmas pacsi!
Újra néztem és ismét nagyon tetszett! Eszméletlen jó zenészek vagytok. Zoli pedig kiemelkedő tehetség és egyéniség. A metálhoz is úgy nyúl, hogy sok zenész csak álmodik róla!
Csak most futottam rá erre a videóra, nem is értem, hogy kerülte el a figyelmemet! :D Hát ez parádés volt! Nagyon tetszett, a lényeg a lényeg! Egy 40w-os Mustanggal szórakozom itthon dobosként, ha már a szomszédok nagyon utálnak! Ahogy mondják: Jobb későn, mint soha! Köszönöm nektek a juke box élményt!
A Vox vt20x-nél is jó lett volna, ha a preseteket is váltogatjátok, mert akkor egy-két szépen belőtt, effektezet hangot is kaptatok volna. Még én sem fejeztem be az űrhajós tanfolyamot hozzá, csak kóstolgatom. Amúgy ide a Fender LT25 még nagyon jó kis lehetőség ugyanebben a kategóriában.
rendesen nevettem gyerekek, nagyon köszi! nálam egy jó öreg peavey envoy 110 teljesít szolgálatot, imádom, sajnos ritkábban használom, mint szeretném. na, de majd most!
Szia Tomi! Nagyon király lett ez a videó (is)! Dandó Zolival hoztátok a formátokat!😂😂 Egy kis segítséget szeretnék kérni: van nekem egy (a videóban is szereplő) Marshall MG15FX erősítőm. Az overdrive valamiért, ha picit hangosabbra tekerem, és az EQ -t is magasabbra veszem elkezd "besípolni"😅. Az lenne a kérdésem, hogy ez minden erősítőnél ilyen? Vagy tapasztaltál te már ilyet?😅 Buta kérdés, tudom, de ehhez a részéhez nem igazán értek😅. Köszönöm, ha segítesz! Egyébként nagyon tetszenek a videóid, csak így tovább!!😊😊
Tök jó, hogy pár hete előkotortam az elektromos gitáromat, és azóta azon gondolkodom, hogy kéne egy ilyen mini-kombó. Ez a videó a tudatalattimból jött:)
A magyar zeneipar Markos Nádasa :) VOX AC 10 lehetett volna még. A kicsik között az a legtutibb . Csináljatok olyan videót is, hogy használtba melyik őrzi meg jobbban az árát ;) Hehe . Szintit is beszámítjuk. Még annyit hogy annak a legszebb a hangja amelyiknek legjobb az árrése. Üdv , Pécsről
Királyok vagytok, nagyon élvezetes volt a videó, elejétől végig! Szerintem a Blackstar tényleg nagyon jól szólt és valószínűleg az tetszene nekem is a legjobban ezek közül. Én szeretem az egyszerű dolgokat. Emiatt vettem múlt év végen egy kicsi Laney Club 10 (csöves) erősítőt és ezen remekül lehet otthon gyakorolni. De azért kisebb színpadon is megállná a helyét - végképp ha rá köt az ember egy külső ládát. Én csak ajánlani tudom az ilyesmi megoldást.
Annyira vartam ezt a videot es annyira sajnalom, hogy sem egy Joyo(mondjuk az csak fej), sem egy Spark nem kerult bele. En amugy Spark-ot hasznalok itthon. Imadom! Mindenkinek is kell egy ilyen otthonra!!
Amúgy nagyon tanulságos kis adás lett belőle (pedig nekem teljesen semleges téma amúgy... :D), érdekes volt látni rajtatok az őszinte meglepetést +/- irányba is, merhogy a logók rabjai vagyunk sokszor, ugye... :) és hogy a kis Blackstar hogy ette meg a legendákat, jelen körülmények között persze, elképesztő...
Jó kis vidi, köszi, remek volt a felhozatal! Rendeltem is egy Vox VT 20X-et, de majd a többi is kell sorban, basszus. 😂 Aztán idővel vmi komolyabb cucc is jönni fog, pl. egy 5W-os Marshall csöves erősítő, mert az gondolom még nem túlzás egy családi házban zajongáshoz.
Egy Marshall Code 50-et használok itthon. Nagyon sok idő kell (főleg a saját manuális kezelőfelületén) mire rájön az ember, hogyan lehet normálisan megszólaltatni. Tök jó soundot ki lehet hozni belőle egyébként, de idő kell hozzá, mire rátalál az ember a jó beállításokra és idegesítően sokat el lehet tökölni vele. Az APP használata rengeteget segít, igazából az menti meg az egészet, mert a manuális kezelőfelület egy rémálom. Viszont tableten és telefonon nagyon áttekinthető és felhasználóbarát felületet kapunk. A más felhasználók által beállított és felhőbe feltöltött modellek között is lehet találni elképesztően jókat, ami tényleg szinte tökéletesen megközelíti az adott előadó soundját. Az elején sokat bosszankodtam vele, viszont kitapasztalva már nem cserélném el semelyikre és a nappali állandó dísze lett a maga letisztultságával a gitárok mellett.
Nux mighty air! Wireless, szuper kényelmes, alvó gyerek mellett zúzni a legjobb! Esetleg katana air vagy yamaha thr, de szerintem az emberek alábecsülik otthoni gyakorláshoz mennyire sokat tesz hozzá h nem kell kábelekkel vacakolni- felveszed a gitárt, 10 perc maszattolás aztán lehet pucolni a krumplit.
Személy szerint ha nagyon vásárolnom kellene ezek közül egyet, a kis Blackstar Debut 15E-t venném meg. Meggyőzött. De ugyanakkor a Cort előtt is le a kalappal.
Ismét kész vagyok tőletek! 😂😂😂 Kicsit megdobogtatta a szívemet, hogy kiemeltétek a Blackstart. Nekem is az van, csak a picit nagyobb tesója az ID core 10 V3. Hagytam, hogy rádumáljanak, mert alapvetően egy egyszerűbb Peavey-t néztem ki magamnak, viszont, ahogy ti is mondtátok, inspirálóbb, mert ebben már effektek is vannak.
Marshall Code 25 szól, amikor végre gitárt vehetek a kezembe. Ezen tanulgatok játszani. Sokkal többet tud, mint amit én ki tudok hozni belőle. A hangereje panelbe sok is, nagyon visszafogottan kezelem a hangerőt. :)
Mióta megvan a Mooer multieffektem nem használok erősítőt, de egy 20W-os Laney-t max negyedrére feltolva tudtam használni itthon, mert az is rohadt hangos panelban. Annó egy 30Wos fej+ládát használtam próbateremben, szóval otthonra tényleg nem kell nagyban gondolkodni :)
Sziasztok, Eskü ezt a videót a Zoli miatt néztem meg mert nagyon szórakoztatóan adja elő a dolgokat :) - jó a marketing ;) 2007ben nagyon örültem volna bármelyik cuccnak is, dehát csóró kis tini voltam és szüleim egy Powerstate 30W-os kis gagyiságot vettek nekem. Most 2023at írva, a mai értékrendemmel azt mondom, hogy a kombók ideje már lejárt, még ha digitális csöves meg nagyot szól, akkor is, mert amiket bemutattatok mindegyik ott van a legjobban elrontva hogy nincsen benne XLR Out ha nem tévedek.. Hogy miért? - pl elviszem a vackomat egy buliba és jófej akar lenni a hangtech, mert olyan a pultja már hogy vonalba fel tudja venni a koncertet. Berakja a kombód elé az SM57-et, azt a mikrofon meg mindent is felvesz, nem csak a te játékodat. Már ha másodmagaddal zenélsz és mikrofont teszel a kombód elé, máris veszett fejsze nyele az egész. Egyik haverom csinált egy kis tranyós erösítőfejjel felvételt úgy, hogy a phone kimenetet kötötte a hangkariba mert nem volt rajta XLR kimenet. Egész szép lett a végeredmény, de némelyik modellen amit bemutattatok még phone kimenetet se láttam avagy nem tudom melyiken van vagy nincsen olyan. Volt egy BlackStar ID Core 10W-osom. Azzal tudtam megcsinálni hogy phone kimenettel rákötöttem a Randall RD45 fejemre tiszta csatijára és az RD212-es ládám adta a talpalávalót, egész szép dolgokat összehoztam vele, de meguntam a technikai hiányosságai miatt. Akiknek szívük vágya mindenképpen egy olyan kiskombó aminek van egy inputja némi EQ-val és tűzön vízen akarják hozni-vinni magukkal a sírba is és az életükkel esküdnek azért a soundért amit abból összehoznak, azoknak ajánlanék pl egy TwoNotes Captor 8 Ohms készüléket vagy valami hasonlót is hogy minden körülmény között megállja a helyét a kombó. Ugyanez vonatkozik a basszus kombókra is amit írtam szerény meglátásom szerint. Remélem jó néven veszitek a kommentemet és építő jellegűen hat mindenkire.
Köszönöm Nektek ezt a videót, kár, hogy nem korábban láttam. Vettem itthonra egy behringer HA 20R dobozt. Nekem tetszik a hangja. Kèrhetek olyan tanácsot, hogy hogyan vegyem fel tisztán a hangot? Telefon felvètel iszonyat gerjed, èlvezhetetlen. Köszönöm ha időt szántok pár sor erejèig rám. Üdv: Kálmán
Tomi, mindenek előtte magyon köszönöm (jük) a feltöltés.......ÉS-DE..... alapjából kiindulva méhány kezdő gitáros ismerősöm, valamilyen módon nagyon érdeklődik pld. a Marshall MG30GFX iránt (is). OK, csak az én szobám többek között azért olyanformán szentélyszerű mert, hát sokminden van ami low és high end gitár/zenecucc foglal benne helyet és, szeretem elkerülni a - láááássam mid van otthon, meg hogy szól dolgokat. Na jó, egyszóval mivel amúgy nagyon tetszik a csatornád én látok benne olyan perspektívát hogy pld. bizonyos termékeket, lásd a belépőszinttől a proffesionalig (pl Fender custom, vagy tök mindegy) plussz upgradeket és ami ezzel jár, de az idő folyamán természtes (😆hát ez egy hosszú lista lenne ) úgymond bemutatni illetve hát tesztelni . Ez.... ahogy en nézem egy (vagy több) BRUTÁLIS évad lenne.... Ja...😀külön üdvözlet a Dandó Zolinak. Jó csapattárs
Harley Benton HB-15GXD JamBox (egyszer gondoltam, hogy egy szinttel feljebb lepek es rendeletem egy VOX VX15-GT-t. van amiben a HB, van amiben a VOX volt jobb, igy visszaküldtem a VOX-t, mert az ara HB ketszerese volt....)
Az a furcsa hogy, nekem az olcsóbbak jobban tetszenek és nem azért mert olcsó hanem a hangképe nekem jobban tetszik talán még az utolsó Vox ami jó (nekem). Jelenleg a fiókban maradt zenéimben gitár plugint használok nyilván láda szimulációval de szeretnék igazit! Úgyhogy tanulás és beruházás!
Akit érdekel a legendás, többször emlegetett Born Again hangzás, az 2:05-től meghallgathatja az alábbi linken. Igaz, a lemez többi részén sem jobb a sound. Valahogy sikeresen kibaszták a mélyeket belőle a stúdióban. ruclips.net/video/qvIoRApFfi8/видео.html
Menjetek a pi... Éjjeles voltam, most van délután 14:50 és rátaláltam az 1 órás tesztelő videótokra, amiben olyan jópofák vagytok, hogy nem tudom itthagyni. Ebből megint nem lesz sem alvás, sem semmi. 🤣😛🤪 Egyébként a tartalom is nagyon érdekfeszítő, mert épp most gondolkodom a lányomnak másik erősítő vásárlásán. Ami most van, az többet van garanciális szervizben, mint itthon. :) Kíváncsi vagyok mit mondotok majd arra a márkára. ...Még messze van a videóban. "Ha ilyet kaptam volna gyerek koromban, össze-vissza szartam volna magam. " 🤣
Ti erősítőn gyakoroltok otthon?
Jelenleg egy Behringer V-Tone GM108 erősítővel csapatom de hamarosan jön a csere ami egy Hughes & Kettner MATRIX 100 lesz :D
10 wattos Ibanez erősítőmőn gyakorlok,bár már vettem egy hangkártyát ,azért egy Laneyvel szemezgetek,használtan persze,köszönjűk szépen megint a hasznos információkat ,a hangulatot,a futamokat :)
nekem van a szobámban egy jcm800. évek óta be sem kapcsoltam. ingyen kaptam. eladni nem fogom a boha életbe sem mert nem fogok másikat venni 89-es két csatornás
Már nem, de azon kezdtem. Eleinte egy Fender FM10-es, kezdésre első körben jó, de elég gagyi, kell komolyabb, bár a 10W lakásban már elegendő. Aztán jött a brutál tesója az FM212R 100W, lehetetlen 3-asnál feljebb tekerni a lakásban, én 1-es alatt használtam. Szép a tisztája, pedálokat szereti. Akartam egy csövest, pénz nem sok volt rá, ezért vettem egy olcsóbbat, Bugera 5G Infinium fej egy 12-es ládával. 5W a drágaság, de ez is hangos lakásban, szerencsére beépített teljesítményszabályzója van, 0,1W-on használom néha-néha (bőven hangos az is), szép hangja van, de pedálokkal nem mindegyikkel van barátságban. Aztán valahogy jött egy multieffekt beépített hangkártyával, vettem egy pár olcsóbb stúdió monitor párt, azóta a multiról szólók a képernyő előtt (a multi egyben egy mini előfok+az aktív hangfal 2×25W, szobában bőven elég és szól a szgép bekapcs nélkül is, de ha dobalap kell, akkor a gépről bemehet az is, egy helyről szólnak, nekem így könnyebb), a Fender nagykombó csak porfogó, a Bugerát néha beröffentem. Már nem nagyon vágyok külön erősítőre, bár, ha egyszer sok pénzem lesz, egy Roland JC, Boss Katana esetleg, de a régimódi csöves cucc nagy teljesítménnyel + 412 láda már nem vágyam, szobagitárosnak felesleges cucc (azért kipróbálnám). 🙂🤘👍🙏
Qrva jó páros vagytok (mint mindig)! 🤘🤘🎸🎛🎶
nem,,,😀 társas házban sehogy nem jó,,,a legkisebb sem,,,multi,,boss me -50 ,és studio monitor,,,,eszméletlen a különbség,,,,
Zolikával bármilyen téma telitalálat.
Yess 🙏🤘🤘
Zolikás adások a legjobbak! Imádom a palit. Nem lehet röhögés nélkül kibírni :D
🙏🙏🙏
Szerintem nagyon sok ember követelését tolmácsolhatom, miszerint Zolikával heti két videó készítése erősen ajánlott bármilyen témában. Nagyon tetszett, az egyik legjobb adás volt eddig. Grat.
Igyekszem 😃🙏
Nagy kedvenceim ezek az összehasonlító műsorok! Köszönöm!
Juhúúúú. Végre újra itt van Dandó Zolika! Már nagyon vártam ilyen tesztet. Nagyon jó páros vagytok így teszteléskor :)
Köszi szépen 🙏🤘
Dandò Zoltàn egy olyan figura, akit nem lehet nem szeretni. Mindig megcsinàlja a hangulatot, ès zseniàlis a jàtèka.❤
Dando Zolika, Szijjártó Zsótika, két legjobb arc
Lányom azt mondta miközben néztem:"Apa ne röhögj már folyamatosan, mert akkor nekem is nevetnem kell" :) Mondjuk eleve azért ültem le nézni, hogy a dumákat hallgassam. Köszi a részt.
😃🙏🙏
🙏🙏🙏😃
Jó kis válogatás! :)
Két észrevétel:
1) Hiányolom a listából a Fender kombókat (Champion 20 és Mustang)
2) A Marshall Code-okon nagyot dob, ha a gyári noname hangszórót egy kicsit jobbra cserélik. Én egy 10-es Celestion Greenback-et raktam bele és szerintem hallható a különbség :).
Igaz, ez nem egy olcsó megoldás, és azoknak jó inkább, akik kikapcsolják a cab szimulációt.
A BlackStar a tuti😊
Blackstar alap hangon nálam a befutó! A VOX volt a kedvenc de mára már műanyag cuccokat gyárt sajna az én fülemnek viszont az AD kategória visz mindent a mai napig belőle! A Fender sem rossz csak nem ebben a kategóriában!!
Köszönöm szépen Tomi a videót! Zolinak pedig a jókedvet!
Legközelebb a címbe beleírhatod, hogy gitározás, és standup show Dandó Zolikával...Zsenik vagytok így ketten 💚🤘
😃🙏🙏🙏
Nekem egy Blackstar Fly 3 mini 3 W-os minierősítőm van, amilyen pici, annál jobban arcon töröl. Clean és OD csatorna, a Tone ott is ilyen karakter potiként szolgál, BRIT dzsidzsitől a koszos mocskos amerikai torzításig sok mindent ki lehet csavarni plusz Delay effekt is van benne. Rohadt jó kis cucc. Ha fülessel akarok játszani, akkor a VOX Amplug 2 füleserősítőkkel szoktam játszani (van: Classic Rock, Lead, Clean, AC30). Sokszínűek hangzásban, és beépített effektek is vannak bennük. Sok a lehetőség. 😀 Jó volt a videjó.
🙏🙏Köszi szépen
Szuper a videó! Készülhetne belőle egy basszusgitár-verzió is🙏🏻
Egyetértek! :)
18:30 nál amit Zoli leművel,rég nevettem ilyen jót! 😂
Köszönöm a videót!
🙏🙏🙏
"Hogy a hallé follyon a szemetekbű drága tezsvíreim, hajjon meg a lovam a csati indulása óta ezt vártam. A devla szórja rátok minden áldását, hát pont most vagyok ilyen biznyiszbe" komolyra fordítva skacok, hatalmasak vagytok, és tényleg egy ilyet vártam már. Hogy végre kidetüljön, hogy társasházba mi szomszéd és rendőr kompatibilis:-) hatalmas pacsi!
😃🙏🙏🙏
Most találtam rá! De nagy élmény volt! Zolika meg utolérhetetlen!
Újra néztem és ismét nagyon tetszett! Eszméletlen jó zenészek vagytok. Zoli pedig kiemelkedő tehetség és egyéniség. A metálhoz is úgy nyúl, hogy sok zenész csak álmodik róla!
Csak most futottam rá erre a videóra, nem is értem, hogy kerülte el a figyelmemet! :D Hát ez parádés volt! Nagyon tetszett, a lényeg a lényeg! Egy 40w-os Mustanggal szórakozom itthon dobosként, ha már a szomszédok nagyon utálnak! Ahogy mondják: Jobb későn, mint soha! Köszönöm nektek a juke box élményt!
Ha esetleg lenne még hasonló teszt:
Blackstar ID 60 TVP
Fender Mustang
Boss Katana
Peavey Bandit
Hughes & Kettner Attax
Line6 Spider
Peavey Vypyr Tube
A Vox vt20x-nél is jó lett volna, ha a preseteket is váltogatjátok, mert akkor egy-két szépen belőtt, effektezet hangot is kaptatok volna. Még én sem fejeztem be az űrhajós tanfolyamot hozzá, csak kóstolgatom. Amúgy ide a Fender LT25 még nagyon jó kis lehetőség ugyanebben a kategóriában.
Zseni video ismét! Annyira átjött a Blackstar hogy rendeltem is egyett a Thomanrol. (Ott csak 22 ezer) 😮😂
rendesen nevettem gyerekek, nagyon köszi! nálam egy jó öreg peavey envoy 110 teljesít szolgálatot, imádom, sajnos ritkábban használom, mint szeretném. na, de majd most!
Yess 🤘🤘
Kivàló emberek,prima műsor ❤❤❤
A legjobbkor jött! Köszönjük!
Nagyon szépen köszönöm a támogatást 🙏🙏🙏
Nagyon jól szórakoztam!Köszi!Zolikával királyok vagytok,lehet menni fellépni standaaappbba😂
😃😃
Sziasztok. Nagyon tetszett ez a bemutató. Blackstar az olcsóbb kategóriák közül nekem nagyon bejött. Köszi ezt a videót!
Királyság 🙏🙏
Imádom ha visítva röhögök miközben rengeteg érdekes cuccot láthatok tőletek! :) Köszi Tomi es Zolika
🙏🙏🙏
Szia Tomi! Nagyon király lett ez a videó (is)! Dandó Zolival hoztátok a formátokat!😂😂
Egy kis segítséget szeretnék kérni: van nekem egy (a videóban is szereplő) Marshall MG15FX erősítőm. Az overdrive valamiért, ha picit hangosabbra tekerem, és az EQ -t is magasabbra veszem elkezd "besípolni"😅. Az lenne a kérdésem, hogy ez minden erősítőnél ilyen? Vagy tapasztaltál te már ilyet?😅 Buta kérdés, tudom, de ehhez a részéhez nem igazán értek😅. Köszönöm, ha segítesz!
Egyébként nagyon tetszenek a videóid, csak így tovább!!😊😊
A Peavey jött be nekemez az igazi Metalos erősítő.🤘
Hiánypótló! Köszönjük!
Nagyon szépen köszönöm a támogatást 🙏🙏🙏
Jaj, de jó.. már alig vártam egy Dandó Zolis tesztelős videót. Köszi!!
🙏🙏🤘
Tök jó, hogy pár hete előkotortam az elektromos gitáromat, és azóta azon gondolkodom, hogy kéne egy ilyen mini-kombó.
Ez a videó a tudatalattimból jött:)
Yess 🤘🙏
A magyar zeneipar Markos Nádasa :) VOX AC 10 lehetett volna még. A kicsik között az a legtutibb . Csináljatok olyan videót is, hogy használtba melyik őrzi meg jobbban az árát ;) Hehe . Szintit is beszámítjuk. Még annyit hogy annak a legszebb a hangja amelyiknek legjobb az árrése. Üdv , Pécsről
Királyok vagytok, nagyon élvezetes volt a videó, elejétől végig! Szerintem a Blackstar tényleg nagyon jól szólt és valószínűleg az tetszene nekem is a legjobban ezek közül. Én szeretem az egyszerű dolgokat.
Emiatt vettem múlt év végen egy kicsi Laney Club 10 (csöves) erősítőt és ezen remekül lehet otthon gyakorolni. De azért kisebb színpadon is megállná a helyét - végképp ha rá köt az ember egy külső ládát. Én csak ajánlani tudom az ilyesmi megoldást.
Yess 🙏🤘
Boss Katana? Még a 100w-osat is lehet használni 0.5 wattos módban.
Roland cube 30x, Roland micro cube és egy Orange crush 35 ldx-en. Ezeket hiányoltam a bemutatóban, de majd legközelebb 🙂. Jó volt a műsor👍
Annyira vartam ezt a videot es annyira sajnalom, hogy sem egy Joyo(mondjuk az csak fej), sem egy Spark nem kerult bele.
En amugy Spark-ot hasznalok itthon. Imadom! Mindenkinek is kell egy ilyen otthonra!!
úgyúgy!
Igen, egy ugyanolyan piros színű Cort CM 30R-em van. Szeretem😊 Szuper adás lett ez is amúgy 😁
Köszi szépen 🙏🙏
a Fútszvics Mátyáson sírtam!
😃😃
Lakásban egy NUX Mighty Air-t használok, ami nagyon praktikus, szuper hangzással, rengeteg effekttel. Hangkártyaként is használható.
🤘
Ismét le a kalappal előttetek. Minden percét imádtam,az erősítőktől függetlenül is.
🙏🙏🙏
Egy "önfeledt óra" Köszi!
🙏🙏🙏
Amúgy nagyon tanulságos kis adás lett belőle (pedig nekem teljesen semleges téma amúgy... :D), érdekes volt látni rajtatok az őszinte meglepetést +/- irányba is, merhogy a logók rabjai vagyunk sokszor, ugye... :) és hogy a kis Blackstar hogy ette meg a legendákat, jelen körülmények között persze, elképesztő...
Köszi szépen 🙏🙏
Köszönjük!
Nagyon szépen köszönöm a támogatást 🙏🙏🙏
Jó kis vidi, köszi, remek volt a felhozatal! Rendeltem is egy Vox VT 20X-et, de majd a többi is kell sorban, basszus. 😂 Aztán idővel vmi komolyabb cucc is jönni fog, pl. egy 5W-os Marshall csöves erősítő, mert az gondolom még nem túlzás egy családi házban zajongáshoz.
Királyok vagytok ! Élmény volt nézni .
Az a kedvencem, mikor Zolika pimaszul benéz a kamerába . :)
🙏🙏🙏
Ez a Dandó szuper jó parodista lehetne. 😄
Egy Marshall Code 50-et használok itthon. Nagyon sok idő kell (főleg a saját manuális kezelőfelületén) mire rájön az ember, hogyan lehet normálisan megszólaltatni. Tök jó soundot ki lehet hozni belőle egyébként, de idő kell hozzá, mire rátalál az ember a jó beállításokra és idegesítően sokat el lehet tökölni vele. Az APP használata rengeteget segít, igazából az menti meg az egészet, mert a manuális kezelőfelület egy rémálom. Viszont tableten és telefonon nagyon áttekinthető és felhasználóbarát felületet kapunk. A más felhasználók által beállított és felhőbe feltöltött modellek között is lehet találni elképesztően jókat, ami tényleg szinte tökéletesen megközelíti az adott előadó soundját. Az elején sokat bosszankodtam vele, viszont kitapasztalva már nem cserélném el semelyikre és a nappali állandó dísze lett a maga letisztultságával a gitárok mellett.
🙏🙏🙏
Zoltannak igaza van! Dileh kell!
Vidámság van :) jó volt hallani.
Frankó a csatorna Tomi, Zolika is hozza a szokásos formáját 😀😂🤣
🙏🙏
Csodálkozok, h a Boss Katana Mini kimaradt. Egyik legjobb a kicsik között.
Én meg tunam ajánlani a blackstar ht1 et egy wattos csöves kombó.. iszonyat szép hangja van és van rajta 1 X 8 Ohm kimenet!
Szórakoztató műsor ez kérem, közöm nincs a gitárokhoz de nagyon jó hangulat van a videokban.... Főleg ha Zoli mesterrel veretitek 😊
Yess 😃🙏
Én is így vagyok vele, zeneszerető vagyok csak. De minden adást megnézek!
Zolika egy gitárvirtuóz!
🙏🙏🙏
@@koroditomi Tomi ! Persze Te is toppon vagy!
komment az algoritmusért + köszi Zolikának, hogy megidézte többször is a Ratt-et (I Want a Woman), illetve a rántott sajtos bölcsességért :)
Nux mighty air! Wireless, szuper kényelmes, alvó gyerek mellett zúzni a legjobb!
Esetleg katana air vagy yamaha thr, de szerintem az emberek alábecsülik otthoni gyakorláshoz mennyire sokat tesz hozzá h nem kell kábelekkel vacakolni- felveszed a gitárt, 10 perc maszattolás aztán lehet pucolni a krumplit.
Személy szerint ha nagyon vásárolnom kellene ezek közül egyet, a kis Blackstar Debut 15E-t venném meg. Meggyőzött. De ugyanakkor a Cort előtt is le a kalappal.
Ismét kész vagyok tőletek! 😂😂😂 Kicsit megdobogtatta a szívemet, hogy kiemeltétek a Blackstart. Nekem is az van, csak a picit nagyobb tesója az ID core 10 V3.
Hagytam, hogy rádumáljanak, mert alapvetően egy egyszerűbb Peavey-t néztem ki magamnak, viszont, ahogy ti is mondtátok, inspirálóbb, mert ebben már effektek is vannak.
🙏🙏🤘
Háát, szerintem gyengébb a hangja az ID core osnak. Persze nagyobbat szól.
Hatalmas ötlet!
🤘🙏🙏🙏
Vox VT40+ erősítőm van és nagyon meg vagyok vele elégedve. Otthoni gyakorlásra tökéletes.
Marshall Code 25 szól, amikor végre gitárt vehetek a kezembe. Ezen tanulgatok játszani. Sokkal többet tud, mint amit én ki tudok hozni belőle. A hangereje panelbe sok is, nagyon visszafogottan kezelem a hangerőt. :)
Kata Mini volt az elsom, hianyoltam a tesztbol, de teny hogy szep kollekcio, koszi :)
Kedves Tomi! Létezik "kuplungos" kábel. Azt büntetlenül lehet kihuzigálni a hangszerből. Amúgy szuper, informatív a tartalom, köszi!
🙏🙏
Mióta megvan a Mooer multieffektem nem használok erősítőt, de egy 20W-os Laney-t max negyedrére feltolva tudtam használni itthon, mert az is rohadt hangos panelban. Annó egy 30Wos fej+ládát használtam próbateremben, szóval otthonra tényleg nem kell nagyban gondolkodni :)
Yess🙏🤘
A kézben van a sound, az itt a megfejtés, meg hogy sokat kell gyakorolni. Az Ibanez részben a Led Zeppelint nagyon köszönöm.
Sziasztok, Eskü ezt a videót a Zoli miatt néztem meg mert nagyon szórakoztatóan adja elő a dolgokat :) - jó a marketing ;)
2007ben nagyon örültem volna bármelyik cuccnak is, dehát csóró kis tini voltam és szüleim egy Powerstate 30W-os kis gagyiságot vettek nekem. Most 2023at írva, a mai értékrendemmel azt mondom, hogy a kombók ideje már lejárt, még ha digitális csöves meg nagyot szól, akkor is, mert amiket bemutattatok mindegyik ott van a legjobban elrontva hogy nincsen benne XLR Out ha nem tévedek.. Hogy miért? - pl elviszem a vackomat egy buliba és jófej akar lenni a hangtech, mert olyan a pultja már hogy vonalba fel tudja venni a koncertet. Berakja a kombód elé az SM57-et, azt a mikrofon meg mindent is felvesz, nem csak a te játékodat. Már ha másodmagaddal zenélsz és mikrofont teszel a kombód elé, máris veszett fejsze nyele az egész. Egyik haverom csinált egy kis tranyós erösítőfejjel felvételt úgy, hogy a phone kimenetet kötötte a hangkariba mert nem volt rajta XLR kimenet. Egész szép lett a végeredmény, de némelyik modellen amit bemutattatok még phone kimenetet se láttam avagy nem tudom melyiken van vagy nincsen olyan.
Volt egy BlackStar ID Core 10W-osom. Azzal tudtam megcsinálni hogy phone kimenettel rákötöttem a Randall RD45 fejemre tiszta csatijára és az RD212-es ládám adta a talpalávalót, egész szép dolgokat összehoztam vele, de meguntam a technikai hiányosságai miatt.
Akiknek szívük vágya mindenképpen egy olyan kiskombó aminek van egy inputja némi EQ-val és tűzön vízen akarják hozni-vinni magukkal a sírba is és az életükkel esküdnek azért a soundért amit abból összehoznak, azoknak ajánlanék pl egy TwoNotes Captor 8 Ohms készüléket vagy valami hasonlót is hogy minden körülmény között megállja a helyét a kombó. Ugyanez vonatkozik a basszus kombókra is amit írtam szerény meglátásom szerint. Remélem jó néven veszitek a kommentemet és építő jellegűen hat mindenkire.
Garázsnak a széle😂 Fútszvics Mátyás😂😂
Én egy pub-ba akarok elmenni egy énekesnővel! :)))
😃😃
Mekkora szöveg: "- Nem egy modern cucc... viszont van egy 60'-as évekbeli feelingje..."
Köszönöm Nektek ezt a videót, kár, hogy nem korábban láttam. Vettem itthonra egy behringer HA 20R dobozt. Nekem tetszik a hangja. Kèrhetek olyan tanácsot, hogy hogyan vegyem fel tisztán a hangot? Telefon felvètel iszonyat gerjed, èlvezhetetlen. Köszönöm ha időt szántok pár sor erejèig rám. Üdv: Kálmán
Mindenképp kell egy hangkartya!
I got the power 🤣🤣🤣🤣 Macska sound
Vannak egyszerű dolgok az életben. Ha a Dandó Zolit meglátom, kattintok :D
😃Yesss!
JCM800 2204 1960A ládával. Évente kb 3x bekapcsolom 5percre :D amúgy fractal, neural, tonex azt cső. felesleges otthonra erősítő.
Egy positive grid spark-ot fel tudok ajanlani kiprobalni ha lesz hasonló adas. :) 40w
Tomi, mindenek előtte magyon köszönöm (jük) a feltöltés.......ÉS-DE..... alapjából kiindulva méhány kezdő gitáros ismerősöm, valamilyen módon nagyon érdeklődik pld. a Marshall MG30GFX iránt (is). OK, csak az én szobám többek között azért olyanformán szentélyszerű mert, hát sokminden van ami low és high end gitár/zenecucc foglal benne helyet és, szeretem elkerülni a - láááássam mid van otthon, meg hogy szól dolgokat. Na jó, egyszóval mivel amúgy nagyon tetszik a csatornád én látok benne olyan perspektívát hogy pld. bizonyos termékeket, lásd a belépőszinttől a proffesionalig (pl Fender custom, vagy tök mindegy) plussz upgradeket és ami ezzel jár, de az idő folyamán természtes (😆hát ez egy hosszú lista lenne ) úgymond bemutatni illetve hát tesztelni . Ez.... ahogy en nézem egy (vagy több) BRUTÁLIS évad lenne.... Ja...😀külön üdvözlet a Dandó Zolinak. Jó csapattárs
Emlékszem a pici, elemes, övre csíptethető Marshallra, Zoli! A sóstói Zakk Wylde. Vagy ki. :)
Az a baj a Zolikás videókkal hogy nem elég laza... túlságosan rágörcsöl...elizgulja... 😂😂😂 Király lett ez is Tomi!!
😃😃
Positive Grid Spark.Kár,hogy kimaradt,mert világszerte a legnagyobb számban eladott gyakorló erősítő.Meg a legjobb.
Nem túl olcsó, de jó!
Dandó Zoli elképesztő tag, minden videód fetrengve röhögős amiben szerepel. Légyszives hívd meg minél többször, akkor is, ha nem muszáj... :D
😃Igykeszem!
Jajaaaa!! Sőt az is elég, ha az arcképét kirakod valamelyik sarokba, már vidámságot idéz, ha nem is tud jönni minden videódhoz... 😆
Jé, a magyar Gary Oldman.
Én Rocktile 15w os erősítőn gyakorlok. Az árához képest nem rossz.Megfűszerezem a hangját Delayvel azt már jó is vagyok tőle.}}}DD
Yess🤘🙏
Egy félvezetős narancs konkrétan hiányzik a felhozatalból :)
Dandó Zolika hatalmas forma😀😀Kíváncsi lennék "Babinéni" mit művelne egy Line 6 spider-el
Legalább szevasztok! Külön Pacsi Dandó Mesterért! (Blackstar Debut 15E - még sok is)
Harley Benton HB-15GXD JamBox
(egyszer gondoltam, hogy egy szinttel feljebb lepek es rendeletem egy VOX VX15-GT-t. van amiben a HB, van amiben a VOX volt jobb, igy visszaküldtem a VOX-t, mert az ara HB ketszerese volt....)
Az a furcsa hogy, nekem az olcsóbbak jobban tetszenek és nem azért mert olcsó hanem a hangképe nekem jobban tetszik talán még az utolsó Vox ami jó (nekem). Jelenleg a fiókban maradt zenéimben gitár plugint használok nyilván láda szimulációval de szeretnék igazit! Úgyhogy tanulás és beruházás!
Akit érdekel a legendás, többször emlegetett Born Again hangzás, az 2:05-től meghallgathatja az alábbi linken. Igaz, a lemez többi részén sem jobb a sound. Valahogy sikeresen kibaszták a mélyeket belőle a stúdióban.
ruclips.net/video/qvIoRApFfi8/видео.html
Egy hangszóró csere javítana a hangzásukon?
A hangszóró a láncban ami a legjobban befolyásolja a hangzást. Hogy megéri e kisebb gyakorlóerősítőkön az más kérdés.
A Cort tiszta hangja az zseniális.
Én egy ilyen youtube teszt alapján vettem egy gitárerősítőt. Ma lábtámasznak használom, mikor "gitározom". 😢
47:05 Lukather is valami hasonló borzalmat használt a tokyoi koncerten.
Nekem az MSB25 van és teljesen jól átadja a hatvanas évek feelingjét. Egyébként mi a neve annak az Ibaneznek? Nagyon szép!
Ibanez Blazer 🤘🙏
vagány. Nekem az Ibanez is bejött :)
Yess🤘
25.40 kor levesz valami piszkot Tomi Zoli nadrágjáról😆🤣
😇😇
Komplett stand up lett a teszt! 😂 Nálam Mars MG30FX van gyakorolgatásra.
yamaha thr5 jo lett volna hallani szerintem az egyik legjobb
Menjetek a pi... Éjjeles voltam, most van délután 14:50 és rátaláltam az 1 órás tesztelő videótokra, amiben olyan jópofák vagytok, hogy nem tudom itthagyni. Ebből megint nem lesz sem alvás, sem semmi. 🤣😛🤪 Egyébként a tartalom is nagyon érdekfeszítő, mert épp most gondolkodom a lányomnak másik erősítő vásárlásán. Ami most van, az többet van garanciális szervizben, mint itthon. :) Kíváncsi vagyok mit mondotok majd arra a márkára. ...Még messze van a videóban.
"Ha ilyet kaptam volna gyerek koromban, össze-vissza szartam volna magam. " 🤣
Megint sikerült szétröhögnöm magam🤣
😃Yess
Tudéj😆