Az elején az 5-ös számú lakás volt Monicáé. Aztán rájöttek, hogy annak kb a földszinten kellene lenni, és nem lehet a fenti erkélyen forgatni úgy. Ezért lett utána 20-as. A kukucslyukon a keretben eredetileg tükör volt, de összetört, viszont a keret tetszett nekik és meghagyták. Chandler a lánykéréskor egy este alatt fogy vagy 20 kilót, mert ott volt nyári szünet és elvonón volt. Egyébként volt olyan évad amire kb nem is emlékszik mert nem volt tiszta a forgatások alatt se. Ami azért is szomorú mert egy csomó poént improvizált és bennehagyták a szövegében. Phoebe tényleg nagyon terhes volt a Londoni részek alatt, tényleg nem repülhetett volna. Joeynak semmi pénze nem volt már amikor az első fizuját megkapta a Jóbarátokra. Courteney Cox és Jennifer Aniston nagyon jóban vannak a való életben is, ha jól emlékszem, Aniston Cox lányának, Coconak a keresztanyja. Lisa Kudrow az elején azt hitte, hogy nem jó Phoebe szerepében és rettegett, hogy majd rájönnek erre, és nem fogják érteni, hogy hogy kaphatta meg a szerepet. Most ennyi jutott eszembe. Ja és, hogy Joey történetét a Joey sorozat miatt nem zárták le, viszont annak már nem volt nagy sikere.
Itt van még egy: mikor a fotgatás elkezdődött Matt LeBlanc-Nak $11 volt a zsebében. Miután a színészek megkapták az első fizetésüket, míg Courtney Cox egy új autót vásárolt, addig LeBlanc egy meleg vacsorát vett belőle először.
Ez azért érdekes, mert Matt Le Blanc közvetlenül a Jóbarátok előtt visszatérő vendégszereplő volt az Egy rém rendes családban, Vinnie Vertucci-ként. Létezik, hogy alig kapott érte valamit? Akkoriban a Rém rendes család volt az egyik legfelkapottabb vígjátéksorozat és állítólag akik vendégszerepeltek benne, azok sem kaptak kis gázsit érte, főleg nem Matt Le Blanc, aki ha jól emlékszem 3 részben is feltűnt, az egyik epizód pedig kifejezetten róla és az apjáról szólt.
Ha a Google -ben rákerestek a szereplők sorozatbeli neveire, akkor kaptok egy plusz valamit, ami az adott karakter jellemére céloz a sorozaton belül. :)
Chris Isaak énekes egyik slágere szólt a 2x15-ben mikor Ross és Rachel a planetáriumban vannak. Három epizóddal korábban ez az énekes hívta Phoebe-t óvodába énekelni... :)
Én azt olvastam régebben, hogy Courtney Cox eredetileg Rachel szerepére jelentkezett és a Janice szerepét játszó Maggie Wheeler pedig Monica szerepére, de a szereposztók ezt végül másként gondolták. A David (Phoebe fizikus szerelme) szerepét játszó Hank Azaria Joey szerepére jelentkezett eredetileg.
Anyukám és apukám kedvenc sorozata volt ez így mióta az eszemet tudom minden reggel megnézünk egy epizódot, szinte már a családtagjaimként tekintek rájuk❤❤❤
az első évadtól kezdve a hetedik évadig Mett Leblanc neve így volt írva Mett Le Blanc a nyolcadik évadtól a tizedik évadig viszont így volt írva Mett Leblanc
@@bystronkarina7908 Nem létezik a kávézó. Annak az épületnek az aljában, amiről a külső felvételeket készítették, valóban van egy vendéglátóipari egység, de nem kávézó, és nem Central Perknek hívják.
Az elején az 5-ös számú lakás volt Monicáé. Aztán rájöttek, hogy annak kb a földszinten kellene lenni, és nem lehet a fenti erkélyen forgatni úgy. Ezért lett utána 20-as.
A kukucslyukon a keretben eredetileg tükör volt, de összetört, viszont a keret tetszett nekik és meghagyták.
Chandler a lánykéréskor egy este alatt fogy vagy 20 kilót, mert ott volt nyári szünet és elvonón volt.
Egyébként volt olyan évad amire kb nem is emlékszik mert nem volt tiszta a forgatások alatt se. Ami azért is szomorú mert egy csomó poént improvizált és bennehagyták a szövegében.
Phoebe tényleg nagyon terhes volt a Londoni részek alatt, tényleg nem repülhetett volna.
Joeynak semmi pénze nem volt már amikor az első fizuját megkapta a Jóbarátokra.
Courteney Cox és Jennifer Aniston nagyon jóban vannak a való életben is, ha jól emlékszem, Aniston Cox lányának, Coconak a keresztanyja.
Lisa Kudrow az elején azt hitte, hogy nem jó Phoebe szerepében és rettegett, hogy majd rájönnek erre, és nem fogják érteni, hogy hogy kaphatta meg a szerepet.
Most ennyi jutott eszembe.
Ja és, hogy Joey történetét a Joey sorozat miatt nem zárták le, viszont annak már nem volt nagy sikere.
Itt van még egy: mikor a fotgatás elkezdődött Matt LeBlanc-Nak $11 volt a zsebében. Miután a színészek megkapták az első fizetésüket, míg Courtney Cox egy új autót vásárolt, addig LeBlanc egy meleg vacsorát vett belőle először.
Ez azért érdekes, mert Matt Le Blanc közvetlenül a Jóbarátok előtt visszatérő vendégszereplő volt az Egy rém rendes családban, Vinnie Vertucci-ként. Létezik, hogy alig kapott érte valamit? Akkoriban a Rém rendes család volt az egyik legfelkapottabb vígjátéksorozat és állítólag akik vendégszerepeltek benne, azok sem kaptak kis gázsit érte, főleg nem Matt Le Blanc, aki ha jól emlékszem 3 részben is feltűnt, az egyik epizód pedig kifejezetten róla és az apjáról szólt.
A kedvenc sorozatom! Minden reggel nézünk egy részt, erre ébredünk ;D!
Nekem is minden reggel és este ez megy a tvben
Ez a világ legjobb sorozata!
Az agymenők kenderbe veri
Ja esetleg az Agymenők után
@@balint5172 haha, fűbe? :D maximum "kenterbe veri"
@@piftakiller ezen kiégtem xd
@@piftakiller tényleg kenter köszi
Ha a Google -ben rákerestek a szereplők sorozatbeli neveire, akkor kaptok egy plusz valamit, ami az adott karakter jellemére céloz a sorozaton belül. :)
köszi az infót :-)
ami nem a magyar nelyv
faxom
A valaha volt legjobb sorozat! Imádom! Már évek óta nézem! Ennél nincs jobb sorozat.
Imádom ezt a a sorozatot💖
A világ legjobbja
A Jóbarátok-generació (könyv)
ajánlom mindenkinek💛
Azt hittem hogy az Arquette csak baki
Matt Le Blanc már a húszas éveiben elkezdett őszülni ezért a 12 évig míg Joey-t játszotta festeni kellett a haját.
Lessz egy hasonló videó az X-Aktákról?
Szegény Matthew!😢😢😢
Így tivább
én tudtam az összeset :)
3:55 azért én el tudtam volna úgy képzelni hogy Phoebe nem főszereplő. Utálom szegény karaktert annak ellenére hogy a Lisa Kudrow brillírozik
Nekem Phoebe a kedvenc szereplöm meg Joey😊😊
@@kissnoemi2434 Joey - t én is bírom nagyon de Phoebe annyira irritáló számomra hogy azt el se tudom mondani
Chris Isaak énekes egyik slágere szólt a 2x15-ben mikor Ross és Rachel a planetáriumban vannak. Három epizóddal korábban ez az énekes hívta Phoebe-t óvodába énekelni... :)
A Jóbarátok a kedvenc sorozatom, legalább 15x láttam már mind a 10 évadot :D
Ugyan azon a kanapén ülnek a főcimdalban mint a kávézóban :D De a legjobb sorozat közé tartozik! Sosem fog kimenni a divatból!
Megunhatatlan! Örök klasszikus. Kedvenc sorozatom. ❤
Pont most szeptemberbe kezdtem újranézni, a legjobb sorozat , Ross és Rachel ❤️
Legjobb ezt a videót a jóbarátok-os pulcsimban nézni😍❤️
Nagyon imádom ezt a sorozatot még mindig! Nem is tudom megszámolni most mennyire sokszor megnéztem és még mindig kellemes érzést nyújt.
Én azt olvastam régebben, hogy Courtney Cox eredetileg Rachel szerepére jelentkezett és a Janice szerepét játszó Maggie Wheeler pedig Monica szerepére, de a szereposztók ezt végül másként gondolták. A David (Phoebe fizikus szerelme) szerepét játszó Hank Azaria Joey szerepére jelentkezett eredetileg.
Egyszerűen lehetetlen elképzelni Joey szerepében.
Imádtam, imádom és imádni is fogom! :)
Uramisten! Már 25 éve... 😶
Én az összeset tudtam. De attól függetlenül nagyon jó lett a videó😍😍
Az egyik kedvencem😍😁😁
Anyukám és apukám kedvenc sorozata volt ez így mióta az eszemet tudom minden reggel megnézünk egy epizódot, szinte már a családtagjaimként tekintek rájuk❤❤❤
És még mindig a Jóbarátokat nézzük, már vagy századjára :)
Most megtetszett ez a sorozat
Csináljatok ilyet a két pasi neg egy kicsiről is!
Ez egy nagyon jó sororzat. Egy igazi legenda.🥰🥰🥰
az első évadtól kezdve a hetedik évadig Mett Leblanc neve így volt írva Mett Le Blanc a nyolcadik évadtól a tizedik évadig viszont így volt írva Mett Leblanc
Jennifer Aniston-on soha nem volt melltartó
Best Best Best for ever...👍👍👍👍
Mai napig imádom... köszi a videót..
1 kivételével ismertem a többit
Ditke ❤️🥰
Furcsa, én úgy tudtam, hogy tulajdonképpen Anistonnak írták a sorozatot és Rachel szerepét
rosszul tudtad
Nekem ez a kedvenc sorozatom ja és rechal és monica is csókolozot
Két pasi meg egy kicsi sorozatról készítettek hasonló videót?
Legjobb mai napig bármikor és bármennyiszer megtudom nézni
Pont tegnap kezdtem bele 😀
Csak?
🥰🥰🥰
Best sorozat evör❤❤
Paul Rudd ?? akit néha 7. jóbarátnak is mondhattunk
Az a vicces, hogy fiatalabbnak néz ki most, mint amikor a sorozatban szerepelt.
Két pasi meg egy kicsiröl is lesz?:D Én azt Imàdom!
10 tény a Fear the walking deadből kérlek szépen!
Túl lettem becsülve. Én semmit nem tudok a jó barátokról
Hát én akkor is inkább How I met your mother párti vagyok :D
Én is!
Az egy szar!
@@pappcsanad1803 azért mert te nem szereted nem szar én se szeretem egyik sitcomot se mégse mondom hogy az összes sitcom szar .
Az is egy Jóbarátok szitkom,alig van saját ötlete minden mást koppintás a Jóbarátokból.Szeretem én is de a végét elszúrták (ennek is)
Èn a Dokikat is szeretem.
Azért az tudjuk, hogy nem igazi kávézó volt, hanem stúdió. Ezért (is) volt mindig helyük a szereplőknek. :)
Lehet, hogy stúdióban volt, de a kávézó valóban létezik.
2 rèsz is van amikor befoglalják előlük a helyüket. Gondolom poènból
@@bystronkarina7908 Nem létezik a kávézó. Annak az épületnek az aljában, amiről a külső felvételeket készítették, valóban van egy vendéglátóipari egység, de nem kávézó, és nem Central Perknek hívják.
@@viharsarok akkor olyan nevű, de azt tudom, hogy olvastam, hogy van
@@bystronkarina7908 Utólag próbálkoztak ilyenek létrehozásával, de nem létezik az "eredeti" Central Perk. Csak egy díszlet volt a Warner stúdiójában.
Megnéztem, kapott esélyt, soha többet, sekélyes, felszínes, gagyi. Hadd ne ragozzam.
A Perk-et jujj most leírom pörk-nek kell ejteni! Hagyd abba a videkészítést!