Medgyessy Péter: van egy nagy bűne Orbán Viktornak | 24.hu

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 10 сен 2024
  • Valami más, nemesebb céljának is kell lennie a hatalomnak, mint annak megtartása - fejti ki a Dellában Medgyessy Péter volt miniszterelnök, aki pont ezt a nemesebb célt hiányolja az Orbán-korszakból. Szerinte nincsenek érdemi koncepciók a klímaváltozásra való felkészülésre, az energiarendszer megújítására, a művelt társadalom elősegítésére, a cigányság kiszakítására a feudális viszonyokból, az egyenlőtlen hozzáférési esélyek felszámolására az egészségügyben. „Napi ügyekben tud jó döntéseket hozni Orbán, mindig megpróbálja túllökni a holtpontról az országot, de nagy bűne, hogy nem gondolkodik távlatokban, pedig iszonyú hosszú időt kapott” - vonta meg az elmúlt tizenhárom év tanulságát az egykori kormányfő, aki annyival intézte el Orbánék önjellemzését, mely szerint az előző évtized volt az elmúlt száz év legsikeresebb időszaka Magyarországon, hogy „ez egy komoly beszélgetés, szerkesztő úr”.
    A kormányzati intézkedések közül hibásnak tartja a rezsitámogatási rendszer fenntartását, mert az nem ösztönöz takarékosságra. A rászorultaknak jövedelempótló támogatást kellene adni, de az árak alakulását a piacra kellene bízni - ez lenne az egyik tanácsa Orbán Viktor számára, ha a jelenlegi kormányfő megkérdezné.
    Orbánt nem tartja Putyin bábjának, de arra figyelmeztet, hogy a gazdasági érdekeken túl nem lenne szabad politikailag túlságosan közeledni a nagyhatalmakhoz. Az atomenergiát fontosnak tekinti, ebben „nem áll messze a véleményem az Orbán-kormánytól”. Az akkumulátorgyártásról szerinte felszínes vita alakult ki - „politikai hitvallás kérdése, hogy ki szereti, ki nem” - miközben tény, hogy a következő 15-20 évben bizonyosan az elektromos technológia lesz a meghatározó az autóiparban. A magyar gazdaságot egyszerre sújtó magas kamatokat és inflációt a jegybank és a kormány közös felelősségének tartja (előbbi túl későn kezdett bele a kamatemelésekbe, utóbbi politikai okokból elengedte a költségvetést a 2022-es választás előtt). „A mai monetáris politikát helyeslem, a jegybank észhez tért” - fogalmazott. Medgyessy Péter - aki pénzügyminiszter is volt a Horn-kormányban - szerint fontos a költségvetési kiadások további visszafogása, például indokolatlannak tartja a honvédelmi kiadások emelését, a NATO-kötelezettségre való hivatkozást.
    Mindezzel együtt a következő országgyűlési választást eldöntöttnek látja. Nagyon közel van az időpontja, és Orbánnak nagyon nagyot kellene hibáznia, hogy ne válasszák meg újra. Könnyű dolga van, mert egy „tehetségtelen ellenzékkel” kell megküzdenie - fogalmaz keményen a podcast adásunkban. Abba sem érdemes kapaszkodni szerinte, hogy majd a külső körülmények - a válság, illetve Magyarország politikai elszigetelődése - hoznak változást; ezek nem fogják elhozni a kormányváltó hangulatot.
    Iratkozz fel, és ne maradj le további videóinkról sem 👉 bit.ly/2HWKkJo
    Olvasd a legfrissebb sztorijainkat 👉 24.hu/
    Kövess minket Facebookon 👉 / 24ponthu
    Kövess minket Instagramon 👉 / 24ponthu
    Kövess minket TikTokon 👉 / 24ponthu
    Értesülj az elmúlt 24 óra legfontosabb híreiről és olvasd a legjobb cikkeinket hetente összegyűjtve 👉 24.hu/hirlevel...
    Töltsd le a 24.hu appot:
    Androidra 📲 play.google.co...
    iOS-re 📲 apps.apple.com...
    A 24.hu Magyarország egyik legolvasottabb híroldala. Küldetésünk a független, tényeken alapuló tájékoztatás és a minőségi szórakoztatás. Az a lényeg, hogy kérdezzünk, hogy megmutassuk, hogy ott legyünk, hogy segítsünk, elgondolkoztassunk, szórakoztassunk, és ha kell, leleplezzünk. Értetek: az olvasók, a nézők, a hallgatók miatt.
    Legyél te is 24.hu támogató 👉 24.hu/tamogatas/
    #24ponthu #Della #MedgyessyPéter #24hu

Комментарии • 336

  • @egetoagnes7267
    @egetoagnes7267 Год назад +27

    Van koncepció! Mindenkit függőségi helyzetbe hozni. Tök mindegy mivel és mennyibe kerül. Csak sikeres legyen.

  • @nnre2645
    @nnre2645 Год назад +13

    Beleolvasva a kommentekbe, nincs értelme időt pazarolni erre. Egy a sok megvett ember közül.

  • @PeetZee
    @PeetZee Год назад +19

    Még az akkumulátor gyártás nem is lenne gond... A gond hogy szarnak bele a környezetvédelembe. És az ország elmaradottabb felébe kellene munkahelyet teremteni. Talán akkor nem kellene behozni ukránokat, mongolokat, filippínókat. Jah és nem kellene korrupt diktatúrák cégeit betelepíteni ide. Amúgy az aksi gyártással minden rendben lenne...

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Год назад +5

      Nincs rendben, okulni kellett volna a már itt tanyázók ügyeiből.

    • @ferencszabo1432
      @ferencszabo1432 Год назад +5

      Az aksigyártással semmi sincs rendben. Alacsony hozzáadott érték, roppant energiaigény és környezetszennyezés, óriási állami támogatás és adókedvezmények, sok ezer vendégmunkás, a magyar dolgozók zöme is legfeljebb betanított munkás lesz, még a magyar mérnökök is csak folyamatmérnökök, semmi kutatás-fejlesztés.

    • @gergelybuzasi5534
      @gergelybuzasi5534 Год назад

      Telex? 😂

  • @valeriajanonevarnai249
    @valeriajanonevarnai249 Год назад +24

    Népesedés politika? Csökkenő születésszám, nagyobb arányú kivándorlás, a halálozásról ne is beszéljünk. Miről beszél?

    • @szenczirobi3818
      @szenczirobi3818 Год назад +7

      Voltak pillanatok, amikor azon gondolkodtam, hogy vajon mennyit kapott a jelenlegi regnáló rezsimtől.

    • @gergelybuzasi5534
      @gergelybuzasi5534 Год назад

      Vicces fiú vagy. 😜

    • @JozseffirstGamingchannel
      @JozseffirstGamingchannel Год назад

      Tényleg nevetséges hogy az ember közügyekről már ki se nyithatja a száját az nélkül hogy csípőből kenő pénzek elfogadásával meg ne vádolják, legyen ellenzéki vagy kormány párti.
      Szerintetek a CSOK, a sok gyerekesek külömbőző formájú támogatása, a folyamatos köztévés pofázás a családok fontosságáról micsoda ha nem népesedés politika?
      Az egy teljesen más kérdés hogy ez sikeres vagy sem... láthatólag nem az.

  • @PeetZee
    @PeetZee Год назад +7

    Nos... Energia gazdálkodás.
    Olcsó volt az energia 2010 es évek elején. Majd elkezdett emelkedni és egy bizonyos áron befagyasztották a rezsi díjakat. Ezután visszaesett az energia ára. De mi a magasabb befagyasztott áron kaptuk az energiát.
    Azaz a szolgáltató többlet bevételhez jutottak. Ez a konjunktúra jó volt mindenkinek főleg az energiapiaci szereplőknek.
    De a hasznot nem fektették be, nem fejlesztették a hálózatot hanem gazdagodtak.
    Majd mikor elért a magyarországi napelem egy bizonyos szintet akkor azt mondták hogy nem bírja a hálózat.
    Majd véget ért a konjunktúra és elkezdtek az energiaárak növekedni. Ekkor vették el a rezsi tamogatást attól aki egy bizonyos szint felett fogyaszt...
    Például a nagycsaládosoktól akiknek megígérte a kormány hogy vállaljanak több gyermeket mert támogatja őket és a rezsi is alacsonyan van tartva. És még az orruk alá dörgölték a számlán azt is hogy mennyit spóroltak...
    Ezek a nagycsaládosok, 2-3-4 gyerekkel nem engedhetik meg maguknak hogy ne fűtsenek be egy vagy két szobát a nagy lakásukba...
    Hozzátenném több gyermek nagyobb lakás. Nagyobb lakás több rezsi...

  • @zsoltfodorj
    @zsoltfodorj Год назад +15

    NER-es unokák biztosan büszkék a tatára…👎🏼

  • @3baBAB33daB
    @3baBAB33daB Год назад +19

    Jó volt hallani Medgyessy Pétert. Én még gyerek voltam amikor miniszterelnök volt. Talán az otthoni megítélés miatt nem volt jó véleményem róla de most nagyon tetszettek a gondolatai. A koncepciót én is hiányolom😢

  • @polgarjozsef
    @polgarjozsef Год назад +8

    Ha újra vállalná a miniszterelnöki posztot, lenne kire szavaznom. Azért (is) szavaznék rá, mert nem vágyik a posztra, csak felelősségérzet miatt elvállalná. Inkább Törppapa legyen, mint a Döbrögi.

    • @vasanti425
      @vasanti425 Год назад

      2002 ben is alkalmatlan volt ez a kommunista disznó! mit változott azóta? semmit!

  • @Elameey
    @Elameey Год назад +7

    Aki hitelesen tudna nyilatkozni Orbán Viktorról, az Tölgyessy Péter. Legyenek kedvesek őt meghívni. Medgyessy már idős és már elmondta a véleményét Orbánról anno. Ismételnie magát meg egyrészt felesleges, másrészt ő nem politikai tényező.

  • @zsoltkiss8244
    @zsoltkiss8244 Год назад +8

    Sajnos, a magyatság kitakarítása a cél, az egész országból.Gondoljuk végig az elmult évtizedeket! Fizetések szinvonala, deviza hitelek, nyugdíjasok kényeztetése! Bal-job egykutya, ugyanaz a céljuk!

  • @krisztianfekete3000
    @krisztianfekete3000 Год назад +11

    A pofám leszakad! Ilyen burkoltan ajnározni Orbánt még nem hallottam senkit.
    Szégyen ez az ember!!

  • @valeriajanonevarnai249
    @valeriajanonevarnai249 Год назад +8

    Koncepció= ez is az enyém, ez is az enyém, ez is az enyém lesz....................és ha nem tetszik elvesztem oszt jó napot

  • @agnesbriak8716
    @agnesbriak8716 Год назад +65

    Számomra ez elkeserítő, nem tudom végighallgatni, sajnálom! Nagyon szeretem a szerkesztő úr riportjait, de Medgyessyben ismét nem csalódtam. Nincsen ellenzék, ez az ország elsüllyedt.

    • @MrTanitvany
      @MrTanitvany Год назад +12

      Medgyessy mindig el tudta magát adni, miközben irtózatos agyrohasztó baromságokat tud mondani. Csak nagyon elaprózva, csak egy félmondatban... De kiderül, h max tájékozott.
      Kitáncol a kérdések elől, ez a müsorvezetőn is látszott...
      Nagy mesemondó.

    • @lajkatajka
      @lajkatajka Год назад +3

      @@MrTanitvany Szerinted van ellenzek es ha van akkor az nem hazaarulo?

    • @veramandky3783
      @veramandky3783 Год назад

      @@MrTanitvanyte egy primitív azt sem tudod ki vagy. Tudod mit, nyald ki Orbánt, ha megengedi neked.

    • @veramandky3783
      @veramandky3783 Год назад

      @@MrTanitvanymit tudod te, hogy hol van szakma, intelligencia. Neked erről fogalmad nincs. Na tanulj még egy keveset. Azt sem tudod, miről szól ez a riport.

    • @janosnemakai5748
      @janosnemakai5748 Год назад

      😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮🎉😮😮😮😮😮😮🎉😮🎉😮😮😮😮😮😮😮😮😮😮🎉😮😮😮😮😮🎉😮🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉😅🎉🎉🎉😅🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😢🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉😅🎉

  • @fulukuku
    @fulukuku Год назад +22

    nem értek egyet az előttem szólókkal, eléggé logikusan beszélt.

    • @MrTanitvany
      @MrTanitvany Год назад +1

      Egyszerű dolgokban, kétségtelen. De szalmabábozott, kikerült kérdéseket, itt-ott némi baromság becsúszott...

    • @fulukuku
      @fulukuku Год назад +3

      @@MrTanitvany nekem elég egyenesnek tűnt; szerintem egyszerűen nem vagyunk hozzászokva normálisabban megnyilatkozó politikusokhoz. Kritizálta rendesen a jelenlegi vezetést, csak nem úgy mint az ellenzéki formációk. De azt ne feledjük, hogy ő már nem altív

  • @subifori1353
    @subifori1353 Год назад +14

    Ez az M1 tévécsatorna? Csak kérdezem

    • @pipi1314
      @pipi1314 Год назад +2

      nem ez a cse kettő

  • @zoltannevardai1958
    @zoltannevardai1958 Год назад +39

    Ezt nem tudom tovább hallgatni!! Gusztustalan ez a pasi, nyal a döbröginek!

    • @josejoaquim5391
      @josejoaquim5391 Год назад +11

      Nincs más választása. Politikusként valószínűleg neki is van vaj a füle mögött.

    • @laszlonagy4329
      @laszlonagy4329 Год назад

      A lenyeg amit nem mond ki ....hogy Ök is a szocialista part kormanyzasa alatt ,sulyos hibakat követtek el...De a lenyeges problemakat elmondta a ciganysag egy sulyos gond ... a rezsi csökkentes karos, csak szavazat szerzes , .. Medgyessy nem a beszed embere , nehezen beszel .Nem politikusnak valo... Tovabba az ellenzek gyenge , de a magyar lakossag altalaban is gyenge , nincs igazi polgarsag.. elvaras... Visszafele fejlödűnk...

    • @LeventeSolczi
      @LeventeSolczi Год назад +6

      Szerintem pedig nagyon példaértékű hogy képes megvizsgálni egy adott kérdést és acsarkodás helyett javaslatokat fogalmaz meg.
      Nagyon jó lenne ha a parlamentben is ezt látnánk minden egyes képviselő megnyilvánulásában, de erre sajnos az esély egyenlő a nullával.
      A magyarokra jellemző lett hogy oldalt választanak és gyulolkodnek, hat nem lenne jobb érvelni, meghallgatni érteni és együttműködni? Mégegyszer hangsúlyozom tudom hogy most pont az ellenkezője történik és ez szomorú.

    • @cyberpalko
      @cyberpalko Год назад +3

      @@josejoaquim5391 Emléxem mikor meg lett választva kérdést intéztek hozzá:Miniszter elnök úr meddig nem lesz gázáremelés?Válasz:-Most mit mondjak 10 évig 20 évig?
      2 hétre rá szépen felemelték rendesen a gázárakat:)

    • @gaborvarga-zb6tw
      @gaborvarga-zb6tw Год назад

      magyarázd meg ki kinek nyal?

  • @endreneroka8211
    @endreneroka8211 Год назад +46

    Hát ez döbbenetes volt! Hogy lehet így "becsicskítani" valakit? Evvel az emberrel OV felléphetne a cirkuszban, még a tüzes karikán is átugráltathatná!

    • @gaborvarga-zb6tw
      @gaborvarga-zb6tw Год назад +2

      hát baj van a fejedben akkor

    • @istvantoth4568
      @istvantoth4568 Год назад +7

      Valahogy anno a miniszterelnöki vitában nem ez jött le. Ott ugyanis O.V. igencsak alulmaradt. Mondhatni Jancsibohóccá vált Medgyessy Péterrel szemben.

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 Год назад

      @@istvantoth4568 Még fájóbb a kontraszt!

    • @zaleczkyelza2482
      @zaleczkyelza2482 Год назад

      @@endreneroka8211 Ön ugye nem változott, Róka néni?

    • @endreneroka8211
      @endreneroka8211 Год назад +2

      @@zaleczkyelza2482 Elza néni! Ne keverje össze a politikai nézet esetleges változását, a lopások, és a jogállam megszüntetésének relativizálásával! Az első akár akceptálható is, a második, szimpla gerinctelenség!

  • @palbouchal
    @palbouchal Год назад +3

    Nem mert válaszolni a kérdésekre. Mitől félt ennyire?

  • @sweetgeorgia70
    @sweetgeorgia70 Год назад +13

    Végre valaki beszél a klímaváltozásról és az energetikáról! Viszont a NER-rel igen kesztyűs kézzel bánt - semmiben nincs igaza. Jól kezeli az akut helyzeteket? 50 százalékos élelmiszer infláció?????? Covid kezelés?????? Tanársztrájk????

    • @lajkatajka
      @lajkatajka Год назад +1

      sweetgeorgia, Miert nem kerdezed meg a kedvenc multijaidat hogy miert adjak 3 x annyiert itt az arujukat mint amennyit nyugaton kernek ertuk? A kopkodes helyett a gondolkodas vezereljen.

  • @tamasszabo4072
    @tamasszabo4072 Год назад +14

    Medgyessy Péter vajon melyik Orbán cégben főtanácsadó? Egyre furcsább ez a figura.

    • @torokignyac9753
      @torokignyac9753 5 месяцев назад

      Ezek mindigis egy fej ket keze voltak

  • @katakovacs8238
    @katakovacs8238 Год назад +18

    Nagyon langyos karakter volt és maradt.

  • @toromon31
    @toromon31 Год назад +3

    2010-ben is látta, hogy bele lehet vágni nagy dolgokba, mert 20 év Orbánisztán lesz?

  • @sandordios1400
    @sandordios1400 Год назад +8

    Az a baj veletek magyarokkal, hogy az orrotokon túl nem láttok. A gyűlölködés és a rossz indulat vezérel benneteket. Arról nem is beszélek, hogy nagyon sok a politikus a kommentbe akik azt se tudják, hogy hogy kéne egy országot irányítani, ráadásul nem is biztos, hogy éltek abban a korszakba amikor Meggyesi tette a dolgát és van mihez hasonlítani a mai politikát.

    • @user-wr4sj2wj9g
      @user-wr4sj2wj9g Год назад +1

      Medgyesi egy merőben más korszak utolsó pillanataiban volt vezető !
      Vagyis a kommunizmusban................amiben "tette a dolgát" .
      Csakhogy a kommunizmus megbukott !
      Orbán kitünően gondolkodó pragmatikus politikus !
      Pláne, hogy a kommunizmus emlőin nevelkedett !
      Orbánból több kellene Európában !

    • @sandordios1400
      @sandordios1400 Год назад +1

      @@user-wr4sj2wj9g teljesen egyetértek veled mivel nem ma születtem és amit írtam a tapasztalat és vagy az átélés miatt írtam, de akkor is azt mondom, hogy van mihez hasonlítani Meggyesinek. Egyébként 2010 - ben 13 éve bukott meg a szocializmus.

    • @cshp100
      @cshp100 Год назад

      Éltem abban a korszakban. Operatőrként végig kellett asszosztálnom a Magyar ATV átalakítását 2001-2002-ben,🤸amikor valahonnan leválasztották 600 Millió Ft-ot és az egész szerkesztőségnek alkalmazkodnia kellett az MSZP -Szdsz elnökség kivánságsihoz. Majd a Hit gyülekezete szerezte meg a többségi tulajdont.
      Az ATV indulása miatt kellett indulni a a Hír Tv-ben 2002 telén. Otthagytam az ATV+Z, mert kifordult a belem. Utána egy független tv műsor céghez szegődtem, ami részt vett egy Sportminisztériumon keresztül működő projectben. Gyurcsány megpuccsolta Medgyót, Fleto lett a miniszterelnök. Első dolga volt felszántani a Sportminisztériumot. A munkáink megcsappantak. 8 hónapig tengődtem . Utána lett új Projectunk a Generál Electrocnél.
      Jóléti rendszerváltást 2003. Január 1.: Kb. 50%-- os általános béremelést adtak a közalkalmazottaknak, úgy, hogy arra nem volt fedezet aköltségvetésben. Elindult a deficites gazdálkodási egy olyan globis környezetben, ahol mindenki növekedett csak Magyarország nem. Ha lett volna gazdasági és családsegítő ösztönző csomag, sokkal jobb helyzetben vártuk volna a 2008-as válságot. Nos, a Generál Electroc már 2006+bán kirúgott minket, mert Magyarországon már akkor recesszió volt, mégegyszer mondom, olyan világpiaci környezetben, ahol minden nyugati országokban növekedés volt. Ilyen korszak leghamarabb 8-10 év múlva lesz, ha lesz egyáltalán

    • @alexgal7677
      @alexgal7677 Год назад

      @@sandordios1400 Ma is ez megy, semmi nem változott. Régi komcsi módi megy ma is.

    • @sandordios1400
      @sandordios1400 Год назад

      @@alexgal7677 Egy nagy különbség van a kettő között. a Régi komcsi mód az nem ebbe a rendszerbe van, hanem abba a rendszerbe van ahol az országgyűlésbe azt mondja valaki, ha nem tetszik akkor ellehet menni Magyarországból. Na itt a különbség.

  • @gabornemosonyi158
    @gabornemosonyi158 Год назад +16

    Kedves Baka F. Zoltán! Nagyon szeretem a műsorát. Nagyon jó kérdések. Sajnos egyik országvezetőnk sem hosszú távú tervező. Őn messzebbre lát. Minden kedves nézőnek és Őnnek is nagyon jó egészséget kívánok szeretettel 👍👍💐

    • @valakiegy8891
      @valakiegy8891 Год назад

      EGY JOGOT VEGZETT, A BTK-T ES PTK-T ISMERO, HIVO, TEMPLOMBA JARO, A PARANCSOLATOKAT SZINTEN ISMERO, DE MAR MINDET MEGSERTO ORSZAGVEZETO; NEM ALKALMAS A FELADATRA!... SZEVENTINI

    • @user-mt6ly2pi6u
      @user-mt6ly2pi6u Год назад +1

      Nagyon tetszett a műsor. Nagyon reménykedtem, hogy a volt pénzügyminiszter gyakorlatával miniszterelnökként kihúzza a kátyúba ragadt, szegény országunkat, sajnos sikertelenül. Még egy: az interjúban csak a cigányság elmaradottságát említi, akik saját hibájukból is nem képesek magyar állampolgárként viselkedni... Sajnos se a politikusok, se a miniszterelnök, se a polgármesterek, se a pártok NEM OLDJÁK MEG A HAJLÉKTALANOK HELYZETÉT. MIÉRT??? Sok közöttük az értékes ember. Senkit NEM hagyunk az útszélén... Valóban NEM??? EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET MINDENKINEK! A gazdagok segítsenek. Mindenkinek 2 m hosszú, 1 m széles /a sír/ amije marad...!!! Ha nem harácsolnának, ha nem lennének hatalomra vágyók, NEM lenne háború!!! Szerénység, alázat!

  • @peterperenyi2880
    @peterperenyi2880 Год назад +25

    Az ilyen interjúalanyokat felvonultatni az ellenzékiesség jegyében igen nagy hiba!

    • @ErikaGazdag
      @ErikaGazdag Год назад

      Medgyessy már rég nem ellenzéki, többek közt ő a felelős, hogy nem számoltatták el a Fideszt az 1998 és 2002- közt elkövetett bűncselekményeiét, soha nem szabad betemetni a bűnöket.

    • @555Gabor
      @555Gabor Год назад

      fáj az igazság az ellenzékkel kapcsolatban?!

    • @peterperenyi2880
      @peterperenyi2880 Год назад

      @@555Gabor Cseppet sem! Jobb vagy bal, azonos inkompetencia!

  • @elvtarsviragh817
    @elvtarsviragh817 Год назад +1

    Nem kell udvariaskodni..Nincs koncepció,eladósodás van,egyre jobban szegényedik el a nép. Jó képességű gazember..

  • @87monolitico80
    @87monolitico80 Год назад +2

    Az a baj, hogy az un. baloldalnak köszönhetjük a fideszi 2/3-ot...

    • @ErikaGazdag
      @ErikaGazdag Год назад +1

      Azt csak Orbánnak és bábuinak köszönheted.Tanulmányozd a választási törvény, amely ,3 havonta változik, mindig aszerint, hogy Orbánnak mi a jó.

    • @87monolitico80
      @87monolitico80 Год назад

      @@ErikaGazdag Jogos.... De egyetlen választási rendszer sem megdönthetetlen.

  • @Ppal-fc6fu
    @Ppal-fc6fu Год назад +7

    ??? Ez a beszélgetés meg mi volt? Medgyessy össze vissza beszél…demencia?

  • @PeetZee
    @PeetZee Год назад +18

    A hatalom célja a hatalom maga

  • @attilaferenczi4458
    @attilaferenczi4458 Год назад +15

    A sportra költött pénzt kéne megfelezni! Több kulcsos jövedelemadó a focisták jövedelmének a megadóztatása. A TAO felszámolása az is 800 milliárd forint volna. Döbrögi uraság téged is megvett.

    • @vsz9699
      @vsz9699 Год назад

      Jó a sportba fektetni. Minden szempontból. A módja vitatható, de a szándéka alapvetően jó.

    • @strugamano
      @strugamano Год назад

      @@vsz9699 Tévedés. Orbán szereti a sportot, ergo sport RÓSZ. Orbán szereti a füstölt sajtot, tehát a népidemokratikus ellenzék megveti a füstölt sajtot. Orbán jobb kézzel törli, a népidemokratikus ellenzék így ballal kell törölje, csakazértis!

    • @ErikaGazdag
      @ErikaGazdag Год назад +10

      ​@@vsz9699Tömegsportba, az élsport tartsa el magát.

    • @horvathr95
      @horvathr95 Год назад

      Több kulcsos jövedelemadó?? Ami alól a nagyon gazdagok kibújnak, a középosztály (lévén hogy többségük diplomás, nyelvet beszél, és van kisebb nagyobb megtakarítása) meg köszöni szépen, fogja a cókmókot, és elhúz a faszba innen? Még több ilyen jó ötletet... 🤦‍♂

    • @ErikaGazdag
      @ErikaGazdag Год назад +1

      ​@@horvathr95Húzzon,nehogy már az alsó decilisű emberekről húzzák le az utolsó bőrt is a milliomosok még nagyobb jólétéért!Érdekes Finnországban is maradnak gazdagok, attól függetlenül hogy magas adókulccsal adóznak.

  • @istvannemeth1184
    @istvannemeth1184 Год назад +6

    Hova süllyedt Uram ? A gerincét mi pénzért vesztette el ? Szégyellje magát !

  • @Protektor2010
    @Protektor2010 Год назад +32

    Sikerult semmit nondani 50 percig, gratulálok

  • @zsoltfonyodi1851
    @zsoltfonyodi1851 Год назад +21

    Nem fekete és fehér minden, ezt értem. De amit mond az nem korrekt hanem több annál. Sajnálom, mert valahol bírom a Medgyessyt de ez nekem most nagyon cringe és kicsit szánalmas. Az meg, hogy több esetben nem volt választása a vityónak meg nettó hülyeség, ez nem igaz. A Della egy gazdasági műsor, maradjon is ilyen. Ezek az interjúk nem illenek ide de ez csak az én véleményem.

  • @attilafabian9710
    @attilafabian9710 Год назад +1

    Még van 20 éve Viktornak!

  • @SzergejButov
    @SzergejButov Год назад +36

    ő volt az aki választásokat megelőző nap mindig adott (jó pénzért) kellemesen kártékony interjút napilapokban, úgyhogy nincs min csodálkozni ...
    32 percet néztem meg, azt hiszen ennyi a további évtizedekre bőven elég is volt Medgyessy úrból 😀

    • @rozsanagyneszilagyi8026
      @rozsanagyneszilagyi8026 Год назад +10

      Ebben a korban már nem szabad mikrofon közelbe engedni,nemhogy kérdéseket feltenni neki.Medgessyben nem csalódtam,nem szeretném többször látni,hallani.

    • @teggertegger4497
      @teggertegger4497 Год назад

      Én 20-at.

    • @adavada5394
      @adavada5394 Год назад +3

      😂a kárpátok géniusza ,a románokkal ünnepelte trianont

    • @mgerg0
      @mgerg0 Год назад

      21 perc... Mostanra 10x mondta el hogy a napi ügyekben milyen ügyes a kormány. Miben is? Infláció, közszféra, infrastruktúra... melyik területen fejlődött az elmúlt 13 évben az ország? Miben is jó az áldott kormányunk? A lopásban, abban már jobbak mint a szocik. ...majdnem csúnyán fejeztem ki magam. Szánalmas.

  • @hungarianinmactan1674
    @hungarianinmactan1674 Год назад +1

    Ne haragudjon Medgyessy elvtàrs de èn se kèrnèk öntöl Tanàcsot!!!😂😂😂😮😮😮

  • @hunibaktai2672
    @hunibaktai2672 Год назад +1

    Ott volt a lehetőség Megyo! El kellett volna adni az egész országot s most milyen jó lenne. De csak felét adtatok el

  • @franekfranek2339
    @franekfranek2339 Год назад

    Miért is kellett volna O.V.-nek tanácsot kérnie Medgyesitől? - hogy hogyan kell megbukni?

  • @erzsebetbicsak2780
    @erzsebetbicsak2780 Год назад +3

    Lényegében egyetértek, kár, hogy nem voltak javaslatai az ellenzék felé, persze érteni velem az okát is... , a volt min. elnök "nagy politikus".

    • @zoltansebok8493
      @zoltansebok8493 Год назад

      Korábban nem tűnt nagy formátumú politikusnak, de a szubatomi világba süllyedő mostani baloldali politikusokhoz, (Gyurcsány, MZP, KariGeri, Jákob Peti és társai) képest, Medgyessy óriásnak látszik.

  • @dorothea500
    @dorothea500 Год назад +3

    Nagyon jó műsor!ès nagyra tartom Medgyessy Pétert!kivàló szakember kàr hogy nem ő a vezetőnk😰😰

    • @jozsefaradi54
      @jozsefaradi54 Год назад

      Annak idején a motykos zsídó párt szdsz megbuktatta ,az őszes élő tagjait biroság elé álittanám gyorselitélésben részesiteném.

    • @adavada5394
      @adavada5394 Год назад

      😂a kárpátok géniusza aki a románokkal ünnepelte Erdély elvesztését...persze kibicnekbsemmi sem drága

  • @airtale8725
    @airtale8725 Год назад +4

    Bárcsak egy lenne. De van több millió.

  • @joehoe6036
    @joehoe6036 Год назад +2

    Az az érdekes - és egyben szomorú is -, hogy a magyar emberek többsége a 14-15 vagy 20 évvel ezelőtti történésekre látszólag jobban emlékeznek és sokkal jobban érdekli őket, mint az 1 nappal, héttel, hónappal vagy évvel ezelőtti esetekben. Elszomorító ez az ország

    • @jacintjasper8008
      @jacintjasper8008 10 месяцев назад

      Ez nem igaz, - mert arra sem emlékszik. Nem tudom, miért gondolja, hogy így van. Esetleg nosztalgiáznak. De a politikai nosztalgia a propaganda egyik fejezete...

    • @iriszbarany3793
      @iriszbarany3793 10 месяцев назад

      Érdemes meghallgatni.

  • @ferencgaspar
    @ferencgaspar Год назад +5

    D 209 ügynök megszólalt. Oszt az ügynök aktákkal mi a helyzet? Arra nem tud egy jóslatot?

    • @karolinklara9583
      @karolinklara9583 Год назад +2

      ügynök aktát a nagy "nemzeti" kormány sem akarta nyilvánosságra hozni. Mert ott több a volt kommunista, KISZ titkár, volt MSZMP tag, mint a többi pártban együttvéve, bele értve az MSZP-t vagy DK-t is.

  • @user-wv6st6nk4l
    @user-wv6st6nk4l Год назад +12

    Ma volt utoljára, hogy a Dellát megnéztem, mert még egy mikrofonállványra nincs szüksége ennek az országnak!!!

  • @janoka05
    @janoka05 Год назад +10

    "oda vagyunk kötve az oroszokhoz a vezetékeken keresztül".... de épesapa, ki kötötte hozzá az országot az oroszokhoz vezetékeken keresztül?! holle anyó? nem gondolod, hogy annak felelőssége is van ezzel kapcsolatban?

    • @csudijocsudijo5865
      @csudijocsudijo5865 Год назад +1

      A Barátság Kőolajvezeték az 1970-es években épült. A Dunai Kőolajipari Vállalathoz ( ma MOL) szállította a nyers olajat, ahol feldolgozták, feldolgozzák. Az Adria vezeték is a Kádár érában épült, ha jól tudom 1980-ban adták át. Arab olajat szállít a Krk szigeti tengeri kikötőből szintén a MOL-nak. Ez a vezeték több országot lát el, a kikötő felett nem mi diszponálunk.

    • @janoka05
      @janoka05 Год назад

      ​@@csudijocsudijo5865 köszönöm, tisztában vagyok vele, de ez nem indok a mai helyzetre és kiszolgáltatottságra, régen le kellett volna erről szállnunk(lett is volna rá idő), de hát a politikának nem érdeke ugye. Bőven lenne alternatíva, már csak a talpunk alatt is... Ennek ellenére még 2 gázerőművet akarnak felépíteni, nonszensz, agyatlan döntés...

    • @balamber11
      @balamber11 Год назад

      Aki pedig az orosz kötöttségen lazítani próbált,Vályi Péter, azt belökték a kohóba?

  • @zsoltszantai328
    @zsoltszantai328 Год назад +16

    Az ember, akit az útelágazódàshoz érve megpuccsolt a saját sportminisztere.

  • @petergreen5940
    @petergreen5940 Год назад +10

    Ez az ürge szabadlábon van? Nem is tudtam…

    • @VCsaba-vl4du
      @VCsaba-vl4du Год назад +13

      Ebben a fene nagy diktatúrában minden politikusbűnöző szabadlábon van. Ezt nem tudtad? Nagyjából egy kezeden meg tudod számolni, hogy mutatóban kiket meszeltek el.

    • @PumpedSmartass
      @PumpedSmartass Год назад

      Hát a Fidesz a nagy elszámoltatásba nem sittelt le senkit se

    • @gaborvarga-zb6tw
      @gaborvarga-zb6tw Год назад +1

      tudod ki ez az ember??? légyszi ird le

  • @IstvanneEros
    @IstvanneEros 10 месяцев назад

    33-ÉVE A NÉP KIFOSZTÁSA VOLT-AZ ORSZÁG-FÖLDIG-ROMBOLÁSA MINDENT ELADTAK!

  • @bklajos676
    @bklajos676 Год назад +1

    D209-es ügynök

  • @rivoendre
    @rivoendre Год назад +5

    Úgy érzem Megyó a diplomáciában naivan még a régi módszerekkel operálna egy azóta teljesen megváltozott világban. Ami a gazdasági részt illeti, ott inkább lehet igazsága.

  • @peterbadon6903
    @peterbadon6903 Год назад +7

    Gratulálok a müsorhoz,a feltett kérdésekhez,számomra Medgyessy elnök úr felértékelődött.Birálta a kormányt de az adott mozgásterületen azt sugalta hogy jó döntések vannak.Egy igazi szövetségest látok benne.

  • @giovanniczermanek4936
    @giovanniczermanek4936 Год назад +17

    Medgyessy miniszterelnökként egy báb volt, akit a sajátjai tettek lapátra. Ebből kifolyólag elég nevetséges ebben az észosztó szerepben...

    • @peterbanki910
      @peterbanki910 Год назад +1

      Pontosítanék.Nem tették lapátra a sajátjai.Koalíciós kormányzás volt.MSZP-SZDSZ.Medgyessy és az SZDSZ-es Csillag István között alakult ki gazdasági jellegű vita.Ez a vita teljesen elfajult és koalíciós válságba torkollt.Medgyessy a kezdetektől fogva a lemondásával zsarolt és fenyegetőzött.A két párt között olyan mély volt a konfliktus, hogy tarthatatlanná vált az állapot.Amikor M. újta elővette a zsaroló kártyát, hogy lemond ha az ő akarata nem teljesül Csillaggal szemben, akkor az MSZP elengedte a kezét.A lemondással való fenyegetésre M. legnagyobb döbbenetére azt válaszolták, hogy ok, elfogadtuk.Az MSZP úgy döntött, hogy a koalíció és a kormányképesség fenntartása fontosabb M. személyénél.Tényszerűen M. mondott le és ezt az MSZP elfogadta.Ezt követően sértettségében M. azt a hazugságot terjesztette, hogy őt kifúrták, megpuccsolták.

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Год назад +2

      Nem lapátra tették, Ferenc testvér megfúrta.

    • @karena833
      @karena833 Год назад +1

      Azóta sok víz lefolyt a Dunán, volt ideje emberré nemesedni - sikerrel!

    • @ErikaGazdag
      @ErikaGazdag Год назад

      ​​Semmi köze nem volt Gyurcsánynak Medgyessy alkalmatlanságához.

    • @evahorvath8135
      @evahorvath8135 Год назад

      @@ErikaGazdag Véletlenül mégis Ő követte.

  • @janospolereczki6030
    @janospolereczki6030 Год назад

    Nem ő mondta hogy az SZDSZ sok a zavaros pénzügy ? . Persze az már elvitte a kiscica ! 33éve

  • @user-ij6kv4zs4j
    @user-ij6kv4zs4j 3 месяца назад

    Az utolsó Úriember a magyar politikában.

  • @MrSzalex83
    @MrSzalex83 Год назад

    Rettentően óvatosan fogalmaz Orbán és rendszerével kapcsolatosan, amely olykor-olykor már súrolja a részrehajlást is.

    • @jacintjasper8008
      @jacintjasper8008 10 месяцев назад +1

      Ez a '"súrolja" rettentően óvatos. :-)
      - De hogy ne essek én is ebbe a hibába, javaslom kimondani, hogy az orban mítosz jelesül izmosodik ebben a videóban is. Kardinális kérdés a műsorban az "energetika": vajon van józan ember, aki azt gondolja, hogy akik ezt a bizniszt viszik, szépen megvárják, hogyan dönt a politika? Nincs ilyen. Ugyanígy a többi kardinális gazdasági kérdésben. Viszont mégis az "élő nyelvben" senki nem tudja használni ezt a nyilvánvaló belátást. Vajon miért?

  • @zoltanszilagyi645
    @zoltanszilagyi645 Год назад

    Legnagyobb bűne az,hogy nem takaritotta el a teljes komcsi bagázst...

  • @livmarlin4259
    @livmarlin4259 Год назад +3

    Medgyessyvel csak az a gond, hogy a Viktor mellé szegődött.

  • @IstvanneEros
    @IstvanneEros 10 месяцев назад

    SZAVZATÁRA-Ö IS ADOTT MINDEN-ROMÁNAK-500-FT-OT!!!!

  • @adavada5394
    @adavada5394 Год назад +1

    Útelágazódás....nehéz szó

  • @user-mz7ye9vj3d
    @user-mz7ye9vj3d Год назад

    Ez egy bukott miniszter elnök mint Gyurcsány!

  • @user-ho8ee5nv6r
    @user-ho8ee5nv6r Год назад

    Csak egy? Szerintem mind!!!

  • @JozseffirstGamingchannel
    @JozseffirstGamingchannel Год назад

    Ez a komment szekció valami siralmas szemmeli színvonalat képvisel

  • @jozsefnecziraki8642
    @jozsefnecziraki8642 Год назад +1

    Igen a saját és bandája meggazdagodása

  • @csibesz07
    @csibesz07 Год назад +7

    Hogy vagyunk oda kötve Oroszországhoz? Úgy tudom majdnem minden ország felé van csővezetékünk.

    • @PeetZee
      @PeetZee Год назад

      Igen. Mindenfelé... Oroszok felöl jön, és mindenfelé rá vannak csatlakozva erre a fő csővezetékre a többiek... Azaz ha elzárja ukrajnánál a csővezetéket a putyin akkor tőlünk nyugatra sem, de még mi sem kapunk gázt.
      Van egy déli áramlat de ahhoz nem köt hosszútávú korrupt szerződés és másik féle gáz van benne és emiatt át kellene állítani a berendezéseket hogy egyáltalán használhassuk...
      Szóval pont annyit kellene vele foglalkozni mint amennyi időt és energiát ebbe a válaszba fektettem...

    • @karena833
      @karena833 Год назад +2

      Cső az van minden irányba, de mindegyiken ugyanaz az orosz anyag közlekedik.

  • @ledabacso2676
    @ledabacso2676 Год назад

    Igen hogy élve született

  • @peternewcastler
    @peternewcastler Год назад +4

    Akinek a mostani helyzetet köszönhetjük...🤡

    • @tamasjuhaszi2808
      @tamasjuhaszi2808 Год назад

      Az Gyurcsány volt. Ha Medgyessy maradt volna, még mindig lenne presztízse a baloldalnak.

    • @balamber11
      @balamber11 Год назад

      Meg az elődjeinek és az utódjainak is!

  • @jozsefilles9824
    @jozsefilles9824 Год назад

    Egy? Minden megmozdulása bűn!

  • @sandormolnar7305
    @sandormolnar7305 Год назад +4

    Két évig volt miniszterelnök. Inkább bújjon el, horgászhasson, vagy valahogy bírja ki ezt a max. 10 évét még…

  • @pherenc
    @pherenc Год назад

    Ez a riport egy dologra vilagit ra hogy o is olyan aljas politikus mint ezek, jobb esetben valamilyen okbol most valt azza. Szerintem nem lehet figyelmen kivul hagyni azt a karokozast amit 13ev alatt elkovettek es "hat hatalom megtartas"-ozni a demokraci felszamolasara.

  • @isvannedombos5084
    @isvannedombos5084 Год назад

    Nagyon bölcs és derü látó beszélgetésnek tartom Köszönet érte Megyesi Péternek Rá mutatott akibákra és a fejlődésére is

  • @Eletmuvesz557
    @Eletmuvesz557 Год назад +3

    Ő volt a leghitelesebb és igazságos miniszterelnök a többi nyomába se ért

    • @arnoldk9252
      @arnoldk9252 Год назад +3

      Bajnai volt. A mai napig próbálja besározni a NER.

  • @TheRover03
    @TheRover03 Год назад

    Mi a hatalom célja? Ha valaki kíváncsi rá, Magyar Bálint, Klubrádió interjú...

  • @kisordog100
    @kisordog100 Год назад

    ...hogy élve született...

  • @laszloszilagyi8799
    @laszloszilagyi8799 Год назад

    Földbe a pofád

  • @gaborvarga-zb6tw
    @gaborvarga-zb6tw Год назад +4

    Koszonom a riportot,én tisztalem a Megyesi urat.

    • @danielkun2417
      @danielkun2417 Год назад +3

      Csak úgy, tiszteld már meg azzal, hogy helyesen írod a nevét!

  • @lokodiistvan9572
    @lokodiistvan9572 Год назад

    Medgye

  • @ImreForintos
    @ImreForintos Год назад

    A hatalom célja a gazdagodás.

    • @jacintjasper8008
      @jacintjasper8008 10 месяцев назад

      Nem és nem. A videóban jó volt a kérdés - és elterelő volt a válasz, illetőleg egy széplélek válasz érkezett. A hatalom célja igen is maga a hatalom. Ha más nem, ezt az is bizonyítja, hogy jelentős gazdasági áldozatokat tud hozni és hoz is számtalanszor, hogy hatalmi pozícióját fenntartsa. Ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy "hosszabb távon..." - Akik jól láthatóan gyorsan és alaposan meggazdagszanak, azok a hatalmi ranglétrán eléggé hátul vannak...

  • @annaistenesne5097
    @annaistenesne5097 Год назад

    Van több is!

  • @belakovacs9958
    @belakovacs9958 Год назад

    Tisztelt Medggyessy Ur
    Induljunk ki abból hogy mindanyian egy fészekaljból
    kerültek ki.Tehát ha tetszik ha nem
    együt kellene azt a bizonyos szekeret huzni.Ön akart és tett efelé
    lépést.Hogy mi is történt akkor sanálatos dolog mindenki számára .Hogyan tovább?

  • @laszlodusmeszaros5026
    @laszlodusmeszaros5026 Год назад

    Tisztelt Meggyesi Úr miért bántja a mai Magyar kormányt
    Talán azon kellene nyilatkozni hogy miért járt baratomhoz csomorre?

  • @PumpedSmartass
    @PumpedSmartass Год назад +2

    Csak egy ? 😂😂😂😂

  • @gystar011
    @gystar011 Год назад

    Sajnos Medgyessy nem szolgálja ki az Orbán fóbiánkat, máskor hívjatok mást, köszi! 😚

  • @jozsefujvari2969
    @jozsefujvari2969 Год назад

    Mikor elégeli meg a jólképzett munkaerő hogy kihasználják 😢

  • @MargóMas-r2o
    @MargóMas-r2o Год назад +3

    Csak egy ...???

  • @sanyi4466
    @sanyi4466 Год назад

    Az a baj,hogy egyenként mindegyik elmondja lényegében ugyanazt, és együtt már nem működik.

  • @pircsimozes586
    @pircsimozes586 Год назад +2

    Ti elvettétek, ők visszaadják.... még így is tartozik az állam rendesen...

  • @The_Magellan
    @The_Magellan Год назад +2

    Nos, ez óriási volt. Ilyen egy Úriember politikus. Ritka faj maradt mára

    • @lujo5502
      @lujo5502 Год назад

      MP-t a Fidesz, amikor ellenzékben volt, a parlamentben állandóan D209 ügynöközte, minden felszólalása előtt nagy cirkusz rendezett, és a végén már tesze-tosza szerencsétlen, szánni való ember benyomását keltette, amiért kihátráltak mögüle a szocik, meg az szdsz. Ezek után OV-t, aki a parlamentizmus, fékek és ellensúlyok lebontója, a demokrácia megcsúfolója, akit csak a rövidtávú célok érdeklik, hatalomban maradjon, egy csődtömeget hagy itt, ha egyszer megbukik, stb összességében őt nem rossz kormányfőnek tartani, az agylágyulás biztos jele.
      OV, 13 év után, a stadionokon, meg a budavári rekonstrukción kívül, a NER tagok megtollasodásán kívül, érdemleges eredményt nem tud felmutatni. Nemzetközi megítéléséről meg jobb nem is beszélni, ha az EU-n belül egy szövetségese sincs, csak ázsiai diktatúrák, jelentéktelen figurák állnak szóba vele.

  • @jozsefmrena-qw3ec
    @jozsefmrena-qw3ec Год назад

    ...ugye mit is tanácsolhatnék bármely műsorvezetőnek nézőként ...

  • @user-rk7ze3xe5n
    @user-rk7ze3xe5n Год назад

    Csak egy?

  • @kekszalag6567
    @kekszalag6567 Год назад +4

    Ennek az embernek van gondja elèg!Hogy csokolnà meg a pocakost 😮

    • @pipi1314
      @pipi1314 Год назад

      temeg csokoldmeg avalagamat

  • @laszloszabo9618
    @laszloszabo9618 10 месяцев назад

    Hogy él

  • @ilka21oo
    @ilka21oo Год назад

    mondál is valamit, meg nem is!

  • @gyulahargitai2071
    @gyulahargitai2071 Год назад

    Neked meg sok-sok!

  • @jozsefaradi54
    @jozsefaradi54 Год назад +3

    Jól beszélt

  • @laszlofekete5680
    @laszlofekete5680 Год назад

    Csak egy.....?😂😂😂😂😂

  • @erzsebetgabor1068
    @erzsebetgabor1068 Год назад

    Több ezer milliárdot, nem eltüntetni.

  • @balintnesimai5901
    @balintnesimai5901 Год назад

    Csak egy??😅😅😅

  • @andrasbarkanyi7876
    @andrasbarkanyi7876 Год назад

    Egyfelöl és másfelől....jóvanazugy?

  • @laszlovagselei8326
    @laszlovagselei8326 Год назад

    MI HAZÁNK
    Toroczkai László

  • @vikingbertalan8204
    @vikingbertalan8204 Год назад

    Nagyon korrekt vélemény!